Nándor hirlapiró szül. Szegeden 1848. jan. Tanulmányait a szegedi gimnáziumban és a budapesti egyetem jogi és bölcsészeti karán végezte. Irodalmi dolgozatokkal már 1865 óta foglalkozott. 1869. a Csernátoni Lajos alapította Ellenőr szerkesztőségébe lépett s csakhamar a lap egyik vezércikkirója lett. Az 1870-iki német-francia háboru kitörésekor mint a Hon tudósítója Párisba utazott; félév mulva visszatért s ujra belépett az Ellenőr szerkesztőségébe. Hirlapirói pályáján mindig ellenzéki álláspontot foglalt el. A fuzió után a nagy lapoktól megválva 1874-78. a Vasárnapi Ujság állandó (és kedvelt) tárcairója és a Politikai Ujdonságok segédszerkesztője volt; 1876 szep.-től 1877 juniusig a Budapesti Napilapot, 1878 kezdetétől Lukács Bélával együtt a Közvélemény polit. napilapot szerkesztette, az utóbbit 1879-től 1880 közepéig egyedül; 1881-1885. a Pesti Hirlap vezérszerkesztője volt, és felelős szerkesztője 1883-84. Mikszáthtal együtt a Magyarország és a Nagyvilágnak. Azonkivül még több lap szerkesztésében is részt vett és nagyszámu politikai, társadalmi, szépirodalmi cikkeket és tárcákat irt; dolgozott németül is. Riadó (1878) és A polgárháboru (1885) politikai és társadalmi röpiratai, és Utazás a Dunajegén (1884) c. regénye külön is megjelentek. A Don Juanok c. tréfáját előadták a nemzeti szinházban (Bpest 1891). Egyéb munkái: Magyarország utirajzokban, a magyar koronához tartozó országok leirása touristaiszempontból (többeknek közreműködésével), u o. 1891; Három világrészben, rajzok a keletről (u.o. 1891); Mindszenti Katalin, történeti elbeszélés (Budapest 1892. M. Szalon).
1. B. (Ballenstein), kisk. Pozsony vm. pozsonyi j.-ban, (1891) 784 tót lak. Rézhámora nagyobb mennyiségü főzőárut, mosóüstöt és szeszkazánt termel és szállít Boszniába és Szerbiába; a közelben levő barnaföld-telepet szintén kiaknázzák. A község felett meredek sziklán B. várának romjai feküsznek, jelenleg a gr. Pálffy-család birtokában. - 2. B. (Bernstein), magas fekvésü (619 m.) kisk. Vas vm. kőszegi j.-ban, (1891) 1263 ném. lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. B. hegyen fekvő vára a monda szerint a spanyol eredetü Micbán (Simeon Hispanius) birtoka volt. 1231-től fogva Frigyes, a későbbi német császár birtokában volt, de IV. Béla visszavevén tőle, ezt István fia 1260. Németujvári Henriknek adományozta, ki azt 1270. Kőszeggel és a többi határszéli várakkal Ottokár cseh királynak adta át. 1271.. azonban ismét visszakerülvén Magyarországhoz, Németujvári Iván tulajdona lőn; de magára zudítván IV. László haragját, a király és Albert osztrák herceg soká sikertelenül ostromolta mig az utóbbi 1289. Iván összes határszéleit elfoglalta, melyeket csak III. Endre vivott vissza 1291. A várért azóta folyton folyt a küzdelem a németujvári grófok és az osztrák hercegek közt. Végre III. Ferdinánd alatt 1647. Magyarországhoz vissza került, s 1644-1864-ig a Batthyányi grófi család tulajdona volt, melytől az angol Egan Edward vette meg; ennek fia Ede a teljesen restaurált várat 1892. Almásy Edének adta el. A belsejében is érdekes várból gyönyörü kilátás nyilik hazánk, Ausztria és Stájerország nagy részére. B. vidéke ásványokban is gazdag; környékén már a XIV. században bányásztak vasat, amidőn a B.-i uradalom a Kanisay-család birtokában volt; vidékén egész hegyeket alkot a zöld szerpentin, melyekből jelenleg egy borostyánkői esztergályos disztárgyakat farag; azonkivül a környéken található rézkéneg-telepeket az Első pesti spodium- és csoritlisztgyár részvénytársaság bányássza; B. vidéke tájképileg is nagyon szép s hazai és külföldi turisták gyakran keresik fel. A község felett emelkedő Gerinchegyen (809 m.) a Magyar Turista-Egyesület Vas vármegyei osztálya messzelátót állított fel s az utakat minden irányban jelezte. V. ö. Ebenspanger Járos, Képek Vas vármegyéből. (Magyar Kárpátegyesület XV. Évkönyve 1888 60-74): Wittinger Antal, Kőszeg városa és környéke (Kőszeg 1890, 151-161); Ipolyi Arnold, B. vára hajdan (Vasárn. Ujság 1856, 42. sz.). B. történetéhez (Haz. s a Külf. 1868, 24, 25. sz., Vasárn. Ujság 1856 42. sz.).
(succinit, ásv,), ősvilági fenyőfáknak ásatag gyantája; rokon azzal a gyantával, melyet a tűlevelü fák manapság is kiizzadnak. Az ősvilági fenyőfák gyantája a földbe kerülvén, nagy idő multán kővé keményedett meg s ebben az alakban szerepel ma mint ásvány. Gömbölyü, szögletes, gumós és lapos alaku, sőt a gyantacsöppekéhez hasonló, többnyire kisebb dió nagyságu, ritkán nagyobb darabokban terem. Szine leginkább méz- v. viaszsárga, de van fehéres, barna, vereses, kékes, smaragdzöld, ibolyaszinü is; majd átlátszó, majd teljesen át nem látszó, többnyire felhős v. zavaros, zsirfényü. Némely darab szép kékesen fluoreszkál. A darabok gyakran vannak csonthoz hasonló mállási kéreggel borítva. Fjs. 1·05-1.09; k. 2-2.5; törése kagylós. Dörzsölve villamos lesz, szagot áraszt, meggyujtva világító lánggal ég és kellemes szagu; olajban főzve megpuhul és hajlítható; vizben oldhatatlan. Nagyon nehezen oldódik forró alkoholban, éterben és éterikus olajokban; jól oldódik benzolban, kloroformban és egy kevés kámfort tartalmazó alkoholban. 280° C.-nál megolvad. Vegyülete nem mindig egyforma; leginkább a kámfor százalékos összetételével egyezik meg (C10 H16 O), vagyis 78.63% szén, 10.48% hidrogén, 10.47% oxigén, azonfelül még 0.42.6 kén s vagy 0.08-0.12% hamualkotórész. A B. legnevezetesebb termőhelye a K.-i tenger partvidéke, ahol különösen az u. n. Samlandon, Danzig s Memel között bányásszák és a tengerből halásszák. Zöldes homokban az u. n. «kékföld»-ben fordul elő.
Ahol a kék földet a tenger borítja, onnan a B.-vet a tenger hullámai kimossák és a csekély fajsulyu B. a tengerben uszik. Régebben csakis a vizen uszó vagy pedig a hullámoktól a partra vetett B.-vet szedtek össze és hozták kereskedésbe. Ujabb időben a kotrógépekkel hozzák fel a kék földet és kiválasztják belőle a B. darabokat vagy pedig beljebb a partokon aknákat mélyesztenek a kék földig és a B.-vet bányásszák. Egy köblábnyi kékföldben átlag vagy 40 gramm B. van. Az 1.3-1.7 m. vastag. a, geologiai harmadkor alsó oligocénjéhez tartozó kékföld többnyire a tenger szine alatt van; anyaga vastag, finomszemü homokréteg, melynek a jellemző szinét a benne nagy mennyiségben előforduló glaukonitszemek adják. E kékföld a Samland északi partjai mentén végig huzódik, dél felé mind jobban s jobban a tenger alá sülyed, ugy hogy a Kraxtepellen mellett már 12.5 m.-nyire van a tengerfenék alatt. Ujabb részletes tanulmányokból azt következtetik, hogy nem a Samland kékföldje a B. tulajdonképeni szülőföldje, hanem, hogy a B. a kékfölddel együtt máshonnan jött. A tenger hullámai vagy a folyók vize, vagy vándorló jégtáblák vitték őket oda, ahol ma találhatók. Azt tételezik fel, hogy a Samland mostani partja a Bornholm, Gothland és Oesel szigetei közt feküdt ama szárazföld, amelyen a B.-vet szolgáltató erdők tenyésztek.
A Samlandon kivül jelentékeny mennyiségben találni még B.-vet Dánia és Schleswig-Holstein illetőleg Jüttland Ny-i partjain és az É-i jegestenger partvidékén. Gyakran találták Porosz-Sziléziában is, továbbá Brandenburgban. Mecklenburgban, Szászországban. Elvétve ismeretes még Hollandiából, Angliából (norfolki tengerp.), Orosz- és Lengyelországból, Finnországból, Svédországból (Schonen tartomány), az Uralból, Szibiriából, Portugáliából, Spanyolországból. Franciaországból, Sziciliából (kék, zöld és veres igen tüzes B.), Romániából, Galiciából (Lemberg vidéke), Morvaországból, Csehországból, Sziléziából. Hazánkban Szepes vmegyében a Magura hegységben találtak B.-vet. Ausztráliában is akadtak rá, de a keletindiai afrikai és braziliai B. tulajdonképen nem valódi B., hanem vele rokon egyéb ásatag gyanta.
A görög és római természettudósok már eléggé jó magyarázatát adták a B. keletkezésének. Fák, és pedig magas fenyőfák megkeményedett gyantájának tartották és ezzel igen közel jártak ahhoz, amit a B. keletkezéséről a mai előrehaladott természettudomány tud. A B.-vet szolgáltató ős fenyőfa (Pinites succinifer) a mai erdei és lucfenyőfélék tipusát magában egyesítő fa volt. A gyantajáratokban képződött gyantának egy része még a fa életében jutott a levegőre, jelentékeny mennyisége azonban a járatokban maradt és csak akkor került ki belőle, mikor a fa elkorhadt. A gyanta a mai fenyők analogiájára mint áttetsző homályos tömeg tódulhatott ki a járatokból és a levegőn megkeményedett. Megkeményedése előtt zárta magába a reá szálló rovarokat és a szél hozta növényrészeket. Puha állapotában a törzs vagy az ág ferde felszinén is lefolyhatott s igy cseppkőforma alakjai keletkeztek. A kereskedelembekerülő B.-nak legnagyobb mennyisége abból a gyantából lett, mely a földre lecsepegett volt. idomtalan tömeggé vált, s megkeményedett. A B.-be zárt növényi maradványokból felépíthetni a B.-erdőt s annak flóráját, az állati maradványokból pedig az akkori kor faunáját. Az ősvilági fenyőfa eddig talált töredékének tulnyomó része fiatal ág, a törzsnek töredékeire még nem akadtak, a gyökerekből pedig mindössze két darab ismeretes. Épp oly ritkák a B.-be zárt fenyőfa (Pinus és Abies) levelek, ellenben igen gyakoriak a Tuja levelek, továbbá a Ciprusok és Taxodiniumok maradványai. A tűlevelüekkel együtt virultak a B. erdőben, pálmák, babérfák, örökzöld tölgyek és bükkfák. Eddig 5 egy szikü és 38 kétszikü növénycsalád B.-be zárt maradványait irták le. Virágos növényeken kivül a B.-ben találtak még gombákat, zuzmókat, mohokat, s egy páfrányfajt. Az állatzárványok közül a B.-ben leggyakoribbak a rovarok, első sorban pedig a legyek; pupiparákat és afanipterákat (bolhák) eddig nem találtak. A mai kétszárnyuak legtöbb családjának találni a B.-ben képviselőit; de van több olyan alak, mely teljesen elüt a mai élőkétől. A hártyásszárnyuak közül két család kivételével mind megvannak.
A B.-vet a tengerből hosszu rudakra erősített hálóval halásszák, illetőleg merítik ki. 100 lépésnyire is mennek a tengerbe és a part felé hajtott tengeri moszatokat igyekszenek a hálóval felfogni, mert bennük vannak a B. darabok. A háló tartalmát a partra hányják és kiválasztják belőle a B.-vet. Egy más módja a B.-halászatnak az, hogy 4-5 ember kis bárkákban felkeresi a part mentén a tengerben levő nagyobb kőtuskókat, melyek alatt gyakoriak a B. darabok. Egy-két ember a követ próbálja megmozgatni a többi a B.-darabokat fürkészi nagy csáklyákkal és az esetleg felemelkedőket felfogja. Az összes B.-termés évenkint 150 tonnára tehető, mely mennyiség ugyancsak nagyon állandó. Egyes helyeken apad ugyan a termés, de egyre újabb elég gazdag helyeit találják, miáltal a helyenkénti apadás meglehetősen kiegyenlítődik. A B.-termés 50-60,%-a oly apró és olyan minőségü, hogy csupán kémiai készítményekre és dohányzási célokra alkalmatos. A B.-darabok nagysága igen változó. Fél kg.-os darabok már igen ritkák. A legnagyobb eddig talált darab 7 3/4 kg. Berlinben van, 15-20000 forintra becsülik; a K-i tenger partvidékén találták 1803.
A B. értékét tisztasága és nagysága szabja meg. Az egy dekagrammos és a nagyobb szép darabok értéke körülbelül az ezüst értékével egyenlő, a félkilogrammosak az aranyéval. Egyforma nagyság mellett legdrágább a legtisztább, a legátlátszóbb féleség, a zavarosakból pedig a tejes fehérszinü. A keletiek, különösen a törökök a szalmaszinü sárga, alig áttetsző B.-vet becsülik legtöbbre. A legszebb és legkiválóbb B.-gyüjtemény Danzigban, az ugynevezett «zöld kapu»-ban van. A B.-vet még nyersen a nagyság és tisztaság szerint osztályozzák. A kereskedelemben található fajtái a következők: 1. A szortiment vagy exquisit darabok, melyek tökéletesen tiszták, átlátszók, sűrűk és 165-200 g.-ot vagy többet nyomnak; ezekből készítik a nagyobb műtárgyakat. 2. A tonnás kövek, 8-125 g., kisebb tárgyakat készítenek belőlük, a tisztátalanokat füstölőnek, vagy kémiai preparátumokra használják fel. 3. Csomós kövek, az előbbinél kisebbek. 4. A firnisz-kövek, még apróbbak, B. firnájszt készítenek belőle. 5: A homokkövek, igen aprók, át nem látszó lyukas darabkák. 6. A rögök, nagyobb de tisztátalan, megmunkálásra alkalmatlan darabok, v. gyüjteménybe kerülnek, vagy füstölőt és borostyánkősavat gyártanak belőlök. 7. A hulladék (Abhäusel), mely a megmunkáláskor marad meg; füstölőnek és kémiai célokra használják. Ezeken kivül külön a szin szerint is szokták osztályozni, így vannak krétafehérségüek vagy világos sárgák, az u. n. csontok (Knochen), melyek igen sok B.-savat tar talmaznak és régente különös gyógyító erővel biró kövek hirében állottak. Igen becsesek a félig átlátszó, majd áttetsző világos zöldessárga v. fehéres szinüek, melyeknek basztart a nevük. A Samlandról való darabok közt nagyon ritka a kék szinü, ellenben a Sziciliából eredő darabok igen gyakran kék szinüek s szépen fluoreszkálnak. A fekete B., melyből szintén igen szép szivarszopókákat és egyebeket esztergályoznak, nem B., hanem az u. n. gagát, vagyis bitumennel tele szivódott barnaszén; a Feketetenger kaukázusi partvidékéről hozzák, nem pedig, mint mondani szokták, Romániából vagy Sziriából.
A B.-vet esztergályozással munkálják meg, mi mellett különösen arra kell ügyelni, hogy nagyon meg ne melegedjék, mert különben szétpattogzik. Fényesítés előtt saját porával v. habkővel surolják meg, azután finom krétaporral, tripellel és vizzel fényesítik; tripel borszesszel is igen megfényesítik, sőt a nagy ujjal dörzsölve is ragyogóvá válik. Ama helyeket, melyek ki nem fényesíthetők, borostyánkő-firnájsszal szokták bekenni. A B. lenolajba főzve meglágyul és ekkor görbíthető v. mindenféle alakokba préselhető; az ilyen az öntött B. A braunschweigi korall nem egyéb megpuhított és formákba préselt B.-nél. A felhős fehéres, át nem látszó B. a megpuhítás után átlátszóvá lesz. A B. kereskedés és megmunkálás főhelye Danzig, utána következnek Memel, Königsberga, Stolp (Hátsó-Pommeránia), Lübeck, Boroszló. A nagyobb darabokat nyersen viszik Konstantinápolyba, Párisba, Bécsbe és ott munkálják meg őket. A B. szopókákat a törökök azért kedvelik különösen, meri azt hiszik, hogy az ajakról a B.-re semmi fertőző anyag nem tapad, általa tehát betegségek nem terjedhetnek, mi persze balhiedelem.
Igen nagy mennyiségü B. kerül, mint cseretárgy, Afrika, Keletázsla és Polinézia benlakóihoz. Füstölőszernek is nagy mennyiség fogy el, különösen keleten; a khinaiak és japániak is szeretik használni. A hulladékokból B. savat, B.-olajat és B. firnájszt gyártanak. Megolvasztott B. 11/2 sulyrész szénszulfiddal együtt kitünő ragasztó anyagot ad. A B.-t sűrűn szokták utánozni és hamisítani. Üvegek, kopál s egyéb gyantákat, B. hulladékot használnak e célra. A B. hulladékot szénszulfiddal v. éterrel képlékeny anyaggá gyurják v. pedig valamely ragasztó anyaggal együtt formákba préselik. A hulladékokból előálló anyagot megkülönböztetésül az eredeti B.-től ambroidnak nevezik. A hamisítások és utánzatok felismerése sokszor igen bajos, főképen mikor gyantából v. B. hulladékokból készült a kérdéses tárgy. Legfontosabb kritérium a fajsuly meghatározása, a keménység, oldékonysági viszonyok és az illat. A valódi B. abban különbözik a gyantáktól, melyekkel hamisítják s utánozzák, hogy keményebb, körömmel meg nem karcolható, s hogy közönséges hőmérsékletben szagtalan. A kopál ugyan keménységre nézve megegyezik a B.-vel, de forró lemezre téve, kellemetlen, keserü gyógyszerekre emlékeztető szagot áraszt, mig a B. egyazon eljárás mellett kellemetes, a szegfűszegre emlékeztető szagot terjeszt. Az üvegutánzatoktól könnyü megkülönböztetni ugy, hogy a B. gombostű hegyével megkarcolható, ellenben az üveg nem. 250 g. viz és 28 g. konyhasó oldatában az üveg alásülyed, mig a B. és a kopál uszik. A kopál a kősót nem karcolja, ellenben a B.-vel a konyhasó kockának sima lapja megkarcolható. Olcsóbb minőségü kopál fajták 180-230°-nál megolvadnak, mig a B. csakis 287°-nál. A gyertya lángjában tehát a B. csepegés nélkül ég, mig a kopál erősen csepeg. A kopál szénszulfidban és éterben jól oldódik a B. nagyon nehezen. Közönséges gyantákból készült utánzatok forró vizben megpuhulnak, sőt meg is olvadnak. A valódi B.-ban a mikroszkóp alatt nagyszámu likacsokat látni, a forró olajban megpuhitottban pedig a halpénzhez hasonló finom repedéseket. A B. hulladékokból készült ambrozit szétesik, ha hosszabb ideig ázik éterben. Annak kipuhatolására vajjon valamely nagyobb B. egy darabból áll-e, avagy több apróbból ragasztatott össze, elegendő a kérdéses darabot forró vizbe tenni, melyben az összeragasztott darabok szétesnek.
a Magyar Alpok egy csoportja, mely Vas vmegyében a Gyöngyös és Pinka folyók közt terül el s Hunfalvy szerint Kőszegig nyulik; orografiailag és geologiailag azonban a Góborfalva és Vágod közti mély nyereg (503 m.) két teljesen elütő jellegü csoportja osztja fel, melyeknek keleti tagját Kőszegi hegységnek (l. o.) nevezhetjük. Ez utóbbi, határozott gerinces kifejlődésü hegység az inkább csoportos jellegü s főgerincet nélkülöző, magasabb részeiben is nagy kiterjedésben földművelés alá fogott s a szerpentin nagymérvü fellépése által jellemzett B.-től lényegesen különbözik, miért is különválasztása megokoltnak látszik. A B. főbb emelkedései D-ről É. felé sorakoznak, s ezek a Kőhalom (829 m.), Gerinchegy (808 m.) Vöröshegy (796 m.) s tovább É-ra az osztrák határon tul a schlägner Höhe (846 m.) és Hutwisch (897 m.), melyek a Wechsel hegységhez fűzik. Tetemes magassága mellett is elég sűrűn népesített hegység, melyben a községek 700 m.-ig vonulnak fel; a legmagasabb tetőkön szántóföldek váltakoznak a tulnyomóan fenyves erdőkkel. E változatossága (bucklige Welt) teszi a B.-et oly vonzóvá, miért is főleg osztrák turisták gyakran felkeresik, különösen miután a Magyar Turista-Egyesület vasvármegyei osztálya turistai művelését kezébe vette s utjelzések, messzelátók építése (Gerinchegy) stb. által a közlekedést is megkönnyítette. A hegységnek nevezetes fürdői (Tarcsa) és ásványos vizei (Góborfa) vannak. V. ö. Ebenspanger János: Vas vármegye a turistaság szempontjából (Turisták Lapja II. 1890. 303-312.). Vasvármegye északnyugati részénék térképe. 1: 75000.
borostyánkőből len- és terpentin-olajjal készül, áttetsző, igen kemény és tartós fa- érc- fémtárgyak bemázolására és fényképek lakkozására használják.
(Acidum succinicum, Bernsteinsäure). Két bázisu sav, az oxálsav sorozat harmadik tagja. Képlete C2H4 (COOH)2. Két izomer sav ismeretes: az etilén-, és etilidén dikárbonsav; az előbbi a közönséges B., mig az utóbbit iso-B.-nak is nevezik.
A közönséges B. a borostyánkőben előfordul; innen a neve. Előfordul továbbá gyantákban és balzsamokban, sok növényben, állati váladékokban (húgy). Előállítható a borostyánkőből ugy, hogy azt vas retortába hevítjük és a lepárolt folyadékot beszárítjuk, amidőn tisztátalan B. marad vissza, amelyet hig salétromsavból való kikristályosítással megtisztíthatunk. (Már Agricola készített ilyféleképen B.-t a XVI. sz. közepe táján; közelebbről Berzelius és Liebig vizsgálták meg.) Könnyebb az almasavas kalciumból készíteni, amelyet vizzel és rothadó sajttal néhány napon át 30-40°-nyi hőmérséken állani hagyunk. A képződött borostyánkősavas kalciumot hig kénsavval elbontjuk és a leváló gipszről lefiltrált folyadékot erősen besürítjük. A forró folyadék kihülésekor a B. monoklin prizmákban kiválik. Ize kellemetlen savanykás. 180°-on megolvad és 235°-on forr; de ilyenkor részben elbomlik (borostyánkősav anhirid képződik). Viz meglehetősen (20 s. r.), borszesz alig oldja. Sói a borostyánkősavsók v. succinátok. Közülök az alkali fémek sói vizben könnyen oldhatók, mig a többi fémek sói csak igen nehezen oldhatók, v. ugyszólvást oldhatatlanok.
vagy babérmeggy (növ.), Prunus Laurocerasus L., Cerasus Lauro-cerasus Lois.), örökzöld, 2-6 méter magas cserje, nagy, bőrnemü elliptikus, aprósan fürészelt levelekkel, ezeknek tövében álló virágfüzérrel, aránylag apró fehér, illatos szirmokkal, gömbölyded-szivalaku feketés gyümölccsel is. Mint díszcserje védett helyeken jól betakarva kitelel. Tirol déli részén és Pola körül sokat termesztenek. Levele keserü fűszeres izü, szétdörzsölve olyan szagu mint a keserü mandola. Vizzel desztillált folyadékában keserü mandola-olaj (benzaldehid) és kékítő sav van, de a sértetlen levelekben valószinüleg csak annygdalin van, melyet azonban a levél szövetének megsértésével az erjesztő felbont. Valamennyi Prunusfaj közt a B. levelében van a legtöbb kékítősav. 12 rész friss levélnek 36 r. vizzel és egy r. borszesszel való desztillálásából a babérmeggyviz (Aqua lauro cerasi,10 r.) lesz, mely kissé zavaros, mérges, keserü mandola szagu és izü; e helyett orvosságnak használják. Levelével tejes ételt szokás füszerezni, de ártalmas is lehet. A nem mérges babérlevelet könnyen meg lehet tőle különböztetni, mert ez sötétebb zöld, épszélü, nem fürészelt, a széle bodros, dörzsölve fűszeresszagu.
(növ.), bolondszőllő (Ampelo psis Míchx.), a szőllőfélék (Ampelideae) iszalagja, a Parthenocissuson kivül, 13 fajjal Ázsiában és Amerikában, váltakozó, ujjasan ágas levelekkel s vele szemközt álló ágkacskaringóval v. virágzattal. Tornácok befuttatására nagyon használatos. Levele sóskasavas mészkristályokkal és pirokatehin-nal van tele, megrágva viszketegséget és égést okoz; őszre megvörösödik. Zöldesfehér virágai dús ágbogon nyilnak; bogyója sötétkék. Gyorsan nő, s a legkeményebb telet is jól kiállja.
v. boroszlánfa (növ.), nem egyéb mint a borostyán tájias kiejtése, Benkő (II. 407. l.) szerint a borostyánfa (Erdélyben a. m. orgonafa) eloláhosodása.
(Bresztov), kisk. Sáros vmegye alsó-tárcai j.-ban, (1891) 504 tót lak., trachit-kőbányával.