(Paralysis bulbaris). B. alatt az orvosok a nyultvelőben levő mozgató természetü idegmagvak sorvadását értik, mely folyamat a következő tünetekben mutatkozik: Az ajak és nyelv nehezen mozgathatók, utóbbi sorvad, ez által a beszéd meg van nehezítve. A garat hüdéses állapota következtében a nyelév is meg van nehezítve. A gége működési zavara a hangképzés gyengeségében mutatkozik. A garat bénulása következtében a folyadékok az orrüregen át visszafolynak. E tovahaladó betegség tartama 2-5 év és a nyelési nehézségek fokozódásával a betegek kimerülés folytán halnak el. Gyógykezelés tekintetében talán legtöbbet ér a nyultvelő galvanizációja, mit a két csecsnyujtványra helyezett elektróddal érnek el, továbbá enyhe hidegvizkúra, a belső szerek közül a légenysavas ezüst és jódkáli. A nyelési nehézségek jelentkezésével a gyomorszondával történő táplálás válik szükségessé. Megjegyzendő, hogy a B.-sel néha a tovahaladó gerincvelői izomsorvadás, illetőleg a haladó szemizombénulás szokott társulni.
hagyma, olyan húsos földbeli szár, melynek pikkelylevelei keményebb szárrészletet (tönk vagy torzsa) vesznek körül. Ha a tönk a levelekhez képest túlságosan van kifejlődve (p. a sáfrányé), akkor az hagymagumó (bulbotuber). B. oculi, szemgolyó; B. aortoe, a főér hagymája (kezdeti tágulata); B. urethrae, hugycsőhagyma; B. scilloe, l. Scilla.
hajdan aradvármegyei, jelenleg krassóvármegyei falu, legrégibb községeink közül való, melynek benedekrendi apátságát még Szent István alapította. Ez az Apátság 1652-ben pusztult el. Nevét állítólag Bulcs vagy Bulcsu vezérről vette.
Az Árpádok korában nagyon gyakran előforduló ősmagyar név, mely főleg a kisebb nemességnél, várjobbágyoknál és alsóbb osztálybelieknél volt használatban; utoljára 1346. egy farkasdi nemes neveként találjuk. Ami a név eredetét illeti, legvalószinübb, hogy a kelet-európai török-tatárságtól, a régi hun-bolgár-kozár elemtől került hozzánk s megfelel az ó-török «bilicsi», «bulicsi» azaz tudós, vagyis a mai magyar «bölcs» szónak. (Vámbéry A. Magy. Ered. 157. Turul. 1891. 118.)
1. B. Vér-Bulcsu, az egykoru Konstantinos szerint Kál (Kalęs) fia s miként apja, ugy ő is a magyarok harmadik fejedelmi méltóságát, a karkhászságot vagy magyarosan horkaságot (l. Karkhász) viselte a X. század derekán. Bizánci irók Bolesodésnek, az egykoru német évkönyvek Pulszinak irják, Konstantinos, bizánci császár személyesen ismerte, csak kevéssel azelőtt járt B. Konstantinápolyban, midőn a császár De Ceremoniis c. művének a magyarokra vonatkozó részét irta (tehát 948 körül). B. ott kikeresztelkedett, de itthon visszatért az ősi vallásra. Ez időben Árpád egyik unokája Jutas fia, Falis viselte a nagyfejedelemséget. Vajjon ez volt-e, vagy már Takson, a nagyfejedelem az augsburgi ütközet korában, nem tudjuk. Egykoru nyugati évkönyvek szerint csak annyi bizonyos, hogy az Augsburgnál 955. tönkrevert magyar sereg vezérei Lél, B. és Sur vagy Assur voltak, akiket elfogatásuk után Ottó császár Regensburgban felakasztatott. B. emléke fenmaradt a későbbi magyar hagyományokban is, melyek valamivel korábbra, a honfoglalás és Zoltán uralkodásának idejére teszik szereplését. Anonymus «vir sanguinis» azaz a vér férfiának nevezi őt, mig a többi krónika egyszerüen Vér-Bulcsunak (Werbulchu), mely elnevezést Kézai azzal igyekszik megmagyarázni, hogy mivel ősét Cunt a németek a krimhildi ütközetben megölték, B. bosszuból sok németet nyárson süttetett meg s vérüket itta, mint a bort. Az elnevezés valószinüleg onnan ered, mert a karkhászság Konstantinos szerint birói méltóság volt s B. mint a nemzet birája - «vérbiró» - talán nagyon szigoru, sőt kegyetlen volt. Ennek a nyoma maradhatott fenn abban a hagyományban is, hogy B., mint későbbi országbirák. Anonymus szerint az alpári és más nagyobb ütközetekben az ország vagy nemzet zászlóját vitte. Anonymus szerint Árpád halála után Léllel és Botonddal együtt az ifju Zoltán fejedelem gyámja volt; valószinü, hogy e hagyomány csupán az együtt uralkodó három fejedelem emlékének a mondai kibővülése s valódi históriai magva csak annyi, hogy midőn Zoltán volt a nagy fejedelem, ugyanakkor Lél és B. viselte a másik két fejedelmi méltóságot, amaz t. i. gyula (gylas, dsila), lehetett, B. pedig kétségtelenül karkhász volt. Mivel pedig Konstantinos után semmi kétség sem lehet B. apjának neve felől: Anonymusnak az az adata is hibás, hogy B. Bogát fia. Egy Bugatus nevü magyar vezér a 922. olasz hadjárat alkalmával szerepel; ha tehát van valami alapja Anonymus állításának, az csak annyi lehet, hogy ősmagyar szokás szerint Kált nem a fia B., hanem a testvére vagy rokona Bogát követte a karkhászságban és csak ezután következett B. Ezt a viszonyt alakította át a monda a már említett módon. B. a Kézai és a többi krónika szerint a Balaton mellékét szállta meg s valóban ezen a vidéken fordul elő Werbulchu nemzetsége, melyből Homode fia, Pál és unokatestvére, Sándor fia Ipolit 1338. a Veszprém külvárosában levő birtokrészüket eladják Bedur fiainak (Haz. Okl. IV. 161). Ugyan e vidéken vannak a zalamegyei Köves- és Mindszent-Kál községek, melyek B. apja emlékét tartották fenn, s azután a somogymegyei Alsó- és FElső-Bogát puszták, melyek már a tihanyi apátság alapítólevelében 1055. előfurdulnak «Bagatmezee» néven s a B.-val mindenesetre közelebbi rokonságban volt Bogát vezérre emlékeztetnek.
2. B. 1221-29. győri kanonok és prépost, 1228-tól királyi kancellár s mint ilyen IX. Gergely megbizásából ő vizsgálta meg az erdélyi püspök és a kolozsmonostori apát közt támadt viszályt s ő teljesítette Bánffy Lukács boldoggáavatásakor az előleges nyomozásokat. 1229-34. csanádi püspök volt. 1241. a királyuk megöletése miatt feldühödött kunokkal kemény csatát vivott a hada, mig ő betegen feküdt kocsijában. A csatát elvesztette, de ő maga megmenekült. Aggkorára megvakult. Származására nézve veszprémmegyei volt, legalább egy 1258-iki oklevél (Árp. uj Okl. II. 311. Haz. Okt. VIII. 366.) Bulchu püspök rokonainak a Laad nembeli Bata fia Sándor, Pouca fia Omodey és Péter ispán fia István veszprémmegyei nemeseket mondja, kik a Veszprém mellett levő malmukat Zland veszprémi püspöknek eladták. Mivel pedig egy 1338-iki oklevél szerint (Haz. Ok. IV. 161.) Veszprém külvárosában Werbulchu nemzetségének tagjai szintén birtokosok voltak: nagyon valószinü, hogy B. püspök ugyancsak e nemzetségből származott; ez annál valószinübb, mert egy püspöknél a pogány B. név csakugyan feltünő (egykoru oklevelekben éppen ezen oknál fogva néha a martirologiumi Blasius a. m. Balázs és Basilius a. m. Vazul néven találjuk), amit csak az magyaráz meg, hogy mint egy ősmagyar nemzetségnek a tagja, mely a vezérek korabeli Vér-Bulcsutól származtatta magát, ősének hagyományos nevét viselte s attól még pap korában sem vált meg, amire többek között az Ákos nembeli Telegdi Csanád esztergomi érsek is szolgáltat példát.
Károly, családi néven Palcsó, szépirodalmi és egyházi iró, szül. Kassán 1823 ápr. 8., megh. Kecskeméten 1865 aug. 20. Iskoláit Sárospatakon, Késmárkon végezte; teologiát hallgatott, de a papi vizsgálatot csak 1859., mikor már ügyvéd és tanár volt, tehette le, mert diákkorában attól Armány c. pajkos drámája miatt eltiltották. Iskolái végzésével a gróf Teleki házhoz került nevelőnek Pestre, hol elvégezte az egyetemen a jogot, ügyvédi vizsgálatot tett, s ügyvédi gyakorlatát 1848. Kassán meg is kezdte. Kitörvén azonban a szabadságharc, ő is beállt önkénytesnek, s mint érdemjellel kitüntetett főhadnagy kapitulált komáromban. Ekkor az ügyvédséggel felhagyott, s előbb Losoncon és Halason, később Kecskeméten tanár lett, s itt meg is halt. Irt verseket és egyházi beszédeket; előbbiek korának szépirodalmi lapjaiban jelentek meg. Bár őú is az 50-es évek színtelen szentimentális költői közé tartozik, a kritika s annak az időbeli legtekintélyesebb képviselője Erdélyi János elismeréssel nyilatkozik költészetéről. (Legujabb magyar lira, Budapesti Szemle és Erdélyi J. Tanulmányok 1890.). Nevezetesebb munkái: Vladár. Magyar tündérrege, Pest 1858; Bulcsu Károly költeményei, Kecskemét 1860; Gyász és sirbeszédei. Debrecen 1871. Összeszedte s kiadta Ferenczy Teréz költeményeit: Téli csillagok címmel (Pest 1864).
(gör.) a. m. tanács, tanácsgyülés.
a volgai bolgárok fővárosa, mely a mai Kazán közelében feküdt. A X. század első felében Ibn Foszlán szerint még csak valami 500 ház (tehát körülbelül 5 ezer lakos) volt benne, a házak s a város falai is jobbára fából készültek, melyek közé a lakosság csak télen huzódott, nyáron pedig kibitkákban lakott; de már akkor is egyik legjelentékenyebb kereskedelmi pontja volt a Volga, Káma és Ural vidékének, melyet orosz kereskedők is fölkerestek. Midőn pedig 920. a bolgár khágán, Salki Baltavar fia Álmus a muhammedán hitre tért s leányát az arab Szubeir ben Dsade nőül vette; persa és arab iparosok, kereskedők, tudósok és zarándokok, serege kereste föl a volgai mohammedanizmus e székhelyét s B.-ban virágzó ipar és kereskedelem fejlődött ki. A lakosok, kik közt a mohammedánokon kivül keresztények és pogányok is voltak, különösen a bőrgyártásban tüntek ki, tőlük származik az oroszoktól róluk bagariának nevezett bőr is. Kereskedői az Uralon álthatolva Jugriából becses vadbőröket, az Ural mentéről érceket hoztak s összeköttetésben voltak Konstantinápollyal és Persiával is. 969. az oroszok elpusztították, de már 8 év mulva fölépült s virágzott egész a XIII. sz. második harmadáig, midőn a mongolok végleg elpusztították.
l. Bolgárország.
(ang., bolgárországi kegyetlenségek), igy nevezte el az angol közvélemény azt a rettenetes vérengzést, melyet a törökök katonaság, különösen a basi-bozuk csapatok, a török tisztviselők és maguk a török lakosok is az 1876. bolgár felkelést leveretése után a bolgár keresztényeken elkövettek. Egyedül Filipopoly és Trnovo tartományban pusztult el 35 helység, Batak helységben 5000 ember vesztette életét, összesen pedig 12.000 bolgárt öltek meg. Ezeken kivül a rögtön itélő biróság is százával szedte áldozatait. Európa elborzadt e mészárlások hirére és a pánszláv meg az angol liberális (törökellenes) sajtó a legerélyesebb megtorlást és szigoru vizsgálatot sügetett a portától. Beaconsfield miniszterelnök és Derby külögyminiszter, Elliot konstantinápolyi nagykövetnek a dolgot szépítő jelentései nyomán és különben is az orosz barátság ellenlábasai, sokáig kétségbe vonták a bolgár rémhirek valódiságát; ekkor azonban a Daily News, Gladstone lapja, a Bolgárországba küldött angol biztosnak, Baring követségi titkárnak hiteles jelentését tette közzé, melyből kitünt, hogy a liberális lapok közleményei megfelelnek a valóságnak és most a közvélemény félremagyarázhatatlan módon tört ki a török kormány qualifikálhatlan eljárása miatt, az ellenzék pedig a közhangulatból fegyvert kovácsolt a minisztérium ellen. Gladstone és az agg Stratford de Redcliffa szláv keresztények számára autonomiát követeltek és vagy 200 meeting utálatát fejezte ki a törökök eljárása fölött. Gladstone kiadta azonfelül a «Bulgarian horrors» c. röpiratot, melyre Austin Alfréd a «Horreurs du torysme» c. munkában felelt. A miniszterium e támadások kényszerítő hatása alatt arról értesíte a szultánt, hogy a fenforgó viszonyok között még orosz háboru esetén se számítson Anglia segélyére. A török tartományokban élő keresztény lakosság érdekében pedig az európai nagyhatalmak, Anglia sürgetésére 1876 végén Konstantinápolyban, konferenciát tartottak, mely azonban 1877 jan. 20. a porta passziv magatartása következtében eredménytelen véget ért. Erre azután Oroszország vállalta magára Bolgárország felszabadítását. (L. Bolgárország és 1877-78. évi orosz-török háboru.)
Venediktovics Tádé (Faddej), orosz iró, szül. a minszki kormányzóságban 1789., megh. Karlova nevü birtokán 1859 szept. 13. Tanult a szt.-pétervári hadapród-iskolában, részt vett az 1807. svéd háboruban. 1810. a francia hadsereg mellészervezett lengyel legióba lépett, ezzel együtt részt vett az 1810. spanyol s az 1811. olasz hadjáratokban, harcolt 1812. I. Napoleon oroszországi inváziójában és az 1813 és 1814. hadjáratokban. Spanyolországban el is fogták s már éppen agyon akarták lőni, mikor egy francia lovas-csapat megmentette, 1814. porosz fogságba került, de abból is csakhamar kiszabadult s Napoleon főhadi-szállására ment, aki rábizta a lengyel szabad csapatok vezérletét. Napoleon bukása után B. visszament Varsóba, ahol mint lengyel iró lépett föl. 1819. Szt.-Pétervárra ment s oroszul irt Grecs folyóiratába. Cikkei hamar feltünést keltettek ugy érdekes voltuk, mint éles szatirájuk, különösen pedig erős szervilizmusuk által. Szerkesztői és hirlapirói szolgálatáért valóságos államtanácsosi rangot kapott. Sokoldaluságát bizonyítják összegyüjtött művei is, amelyek oroszul Szt.-Pétervárott 1827, lengyel nyelven Varsóban 1828. németül Lipcsében 1828. jelentek meg. Bulgarin, Miklós cár alatt készséges szolgája volt a reakciónak s uralkodott az egész irodalmi kritika felett, amiért Puskin és az egész orosz romantikus iskola haragját vonta magára.