1. Demeter, gör. államférfiu, szül. Hydrában 1801., megh. Athénben 1878 jan. 11. önfeláldozó tevékenységet fejtett ki a görög szabadságharcban. Később része volt Kapo d'Istriának megbuktatásában (1831). Ottó király megérkezése után kilépett az államszolgálatból, mert a kormányzó tanáccsal meghasonlott. Az 1843-iki forradalom után a szenátus tagja, 1848. pedig pénzügyminiszter lett a Kanaris-kabinetben (1848-49). A keleti háboru folyamában maga alakított kabinetet (1855) és mint belügyminiszter mindent megtett a rend helyreállítása, a nagyhatalmak kiengesztelése és az okkupáció megszüntetése érdekében. Az udvari politikával nem értvén egyet, 1857. visszalépett és a szenátusban hova-tovább a bajor dinasztia ellen foglalt állást. Az 1862-iki forradalomban az ország kormányzójává kiáltották ki, de mivel az u. n. hegypárt (Kanaris hivei) a nemzetgyülésben ellene kikelt és febr. 20-21. katonai lázadást is támasztott, B. leköszönt és visszavonult a közélettől. De 1865., 1872. és 1874-75. ismét a miniszterelnöki széken foglalt helyet. - Fia, 2. B. Leonidás, szül. 1842. Komunduros barátja, ügyes pártvezér, Oroszország híve, s ezért 1877-78. arra törekedett, hogy Görögország az orosz-török háboruban Oroszországnak segélyére siessen.
3. B. Jenő, orosz egyházi iró, született Korfu szigetén 1742., megh. Szt.-Pétervárott 1806-ban. 1742-tól Janinában, majd Kohaniban (Macedonia) és az Athosz-hegyi intézetben (Konstantinápoly) tanított. 1798. chersoni érsekké nevezetvén ki. Szt.-Pétervárra költözött, hol meg is halt. Ó-görög nyelven irt logikai (Lipcse 1766), metafizikai (Velence 1805) és fizikai (Bécs 1805) tankönyveket s II. Katalin cárnő megbizásából az orosz törvénykönyvet ujgörögre fordította.
l. Bolgárok.
Rajmond Antal, portugál költő, szül. Bilbaoban 1829 márc. 3. Költeményeiben a romantikus irányt követi. Ilyenek: Versas (1850 és 1867); Paquita (elbeszélő költemény, 1866); Cançôes da Darde (1867); Flores agrestes (1870); Cantos e Satiras (1873). B. tagja a portugál tud. akadémiának; ilyen minőségében adta ki a Cartas de Alfonso de Albuquerque művet (Lissabon 1884).
(gör.), kórosan fokozott éhség érzete, mely némely elmebetegeknél fordul elő és a betegeket telhetetlenségükben arra is viszi, hogy emészthetetlen tárgyakat, port, fát, szénát, köveket stb. egyenek.
Bung., a tüdős csigák (Pulmonata) rendjében a Helicidoe családjába tartozó szárazföldi csiganem, harangforma, hosszukás tojásszerü házzal; az egész földön el van terjedve, különösen sok faja él Dél-Amerikában. Manapság mintegy 1200 élő, szárazföldi faját ismerik, de van 30 kövült faja is. Hazánkban is él néhány faja.
nagyközség Bács-Bodrog vmegye német-palánkai j.-ban, 2969 német lak., van népbankja, takarékpénztára, postatakarékpénztára és postahivatala. V. ö. Pesty Frigyes, B. (Századok 1875, 650-653).
(ang. a. m. bika), az angol szójárásban az «oktondi» személyesítése. John B. az angol nép jellemének humorisztikus személyesítése. Ezt az elnevezést először Swift használta. Arbuthnot (l. o.) e cimen pamfletet irt a Whigek ellen. Torzrajzokban a B. köpcös alaku, mindig verekedésre kész. Ir.-B. alatt félszeg, de komikai hatást előidéző beszédet értenek, minőt különösen az ireknek tulajdonítanak. B. alatt Angliában az á la hausse a spekulálókat is értik.
1 János, angol zenész, állítólag a God save the King megzenésítője, szül. Somersetshireben 1563., meghalt Antwerpenben 1628 márc. 12. Gyermekkorában mint a kir. énekkar tagját képezték ki. 1582. orgonás lett Herefordban, 1596. Londonban a Gresham College zenetanára, 1617. az antwerpeni székesegyház orgonása. Cambridge és Oxford egyeteme 1592. tudori oklevéllel tisztelték meg. Hires orgonajátszó, jeles ellenpontozó; virginal (zongora) darabjai s gyakorlatai, egy anthem (bibliai kántáte) s néhány kánon maradt fenn tőle.
2. B. Ole Bornemann, norvég hegedüművész, szül. Bergenben 1810 febr. 5., megh. Lysoén villájában 1880 aug. 7. Már korán rendkivüli tehetséget mutatott a hegedüléshez, de atyja akaratára a teologiai pályára ment s csak titokban élhetett a művészetnek. 1831. Párisba ment, hol hangversenyen lépett föl. Ekkor képezte ki B. sajátságos, bizarr játékmodorát, mely alapjában Paganini iskolájára vezethető vissza. 1836. Londonban játszott, bejárta Angol-, Skót- s Irországot. 1844. ment először Amerikába, s azóta gyakran meglátogatta e világrészt. 1847-48. Franciaországban rendezett hangversenyeket. 1848-1852. szülővárosában szinházat alapított s vezetett. Később ismét beutazta Amerikát és Európát (1879. Budapesten is volt); még folyton nagy sikereket aratott, mert öregségében is alig veszített valamit virtuozitásából. Guarneri-hangszerén a flageolet biztossága, a messze ugrások, kettős fogások, a csipkedő és a szakgatott játék, futamok krómatikus nyolcadokban, többszólamu előadás dolgában rendkivülit nyujtott. Műveit is a maga ilynemü készségéhez szabta.
(lat.), lapos tok, formára kerek v. szivalaku (l. 1. ábra), melyet a szabadszületésü római gyermekek a nyakon hordtak. Az volt a rendeltetése, hogy a benne rejlő talizmán a rossz tekintettől, elbüvőléstől megóvjon. A gazdagabb családok gyermekei aranyból valót viseltek, a szegényebbeké bőrből készült. A fiúk a Toga proetexta levetésekor felhagytak a bulla viselésével is s a házisteneknek (Lares) szentelték. A leányoknál valószinüleg férjhezmenetelökig használatban maradt. Bizonyos alkalmakkor, így diadalmeneteknél, férfiak is még nyakukba akasztották mint védelmi szert a fastinatio ellen. Több szobron, melyek fiatal rómaiakat ábrázolnak, ott látjuk a bullát. Pompejiben pedig egy aranyból készült, valószinüleg női ékességül szolgáló bulla került napfényre.
B. továbbá az a szelence, mely valamely oklevélnek függő pecsétét tartalmazza, arany, ezüst és ólom pecsétet, melyek állami okiratok megerősítésére szolgáltak; leginkább azonban a B. magát az ilyen függő pecsétekkel ellátott oklevelet jelenti. A B. nevet régibb időben császárok- és királyoktól kiállított okleveleknél is használtak. Reánk nézve legfontosabb a II. Endre király 1222. évi aranybullája (l. 2. ábra), mely legrégibb alaptörvényeinket tartalmazza, s mely a nemesség s a nép Szent István király adta jogait ujra megerősítette.
B. egyházi értelemben a pápai határozatok és rendelkezéseknek külső ünnepélyes alakja, melyet fontosabb ügyekben szokás használni. Ólompecséteknek a pápai leveleken való használata Nagy Gergelyig, sőt még azontul is kimutatható. A pecsét rajza kezdetben nagyon változott;
[ÁBRA] 1. ábra. Római bulla.
Deusdedit pápa egyik bullájának előlapján a jó pásztok képe, hátlapján a pápa neve, IX. Leóig rendszerint az előlapon a pápa neve, a hátlapon «Papa» felirat, később - még pedig II. Orbán óta állandóan - az előlapon többnyire csak a pápa neve, a hátlapon pedig Péter és Pál apostolok fejei és S. P. E. és S. P. A. betük (Sanctus Petrus Episcopus és Sanctus Paulus Apostolus) láthatók. A pecsétek alkalmazásától függ a B. jogérvénye s bizonyító ereje. A függő pecsétek ólomból, ritkán aranyból készültek és vagy kender, v. vöröses sárga selyem zsinegen függtek az okmányon; előbbi zsinórt az igazságügyi, utóbbit kegyelmi ügyekben alkalmazták. A B.-t nyilt levél alaku, címzés nélküli nagy sárgás színü pergamenten - a XI. századig papiruszon - állítják ki, rendszerint latin nyelven.
[ÁBRA] 2. ábra II. Endre bullájának pecsétjei.
A szöveg irására a hegyes gót betüket használták, még pedig rövidítésekkel és interpunkciók nélkül, amely ok miatt nehezen is voltak olvashatók, ugy hogy a kuriában mindig másolatokat kellett azokról venni. XIII. Leó pápa 1878 dec. 29. Motu proprio kiadott Universae ecclesiae regimen kezdetü apostoli iratában megszüntette a gót betük használatát s azt a közönséges latin betükkel helyettesítette, használja az interpunkciót is. A B. nyelve és irásmódja ünnepélyes s ismétlésekben s különféle záradékokban gazdag. Kezdődik a pápa nevével, annak hozzátétele nélkül, hogy hányadik; a névhez hozzá kapcsoltatik a Servus Servorum Dei kifejezés. A keltezés a római idusokat, nonákat s kalendákat használja. Az idézés a szöveg kezdő szavai - arenga - szerint történik. XIII. Leónak fent említett Motu propriója szerint függő pecsét ma csak a nagyobb javadalmak adományozását, alapítását s diszmembrációját tartalmazó s a szent szék egyéb ünnepélyes aktusaira vonatkozó pápai B.-kon alkalmaztatik egyéb, B.-ra, főleg amelyek kisebb javadalmak adományozását s házassági akadályok alóli fölmentvényeket tartalmaznak, vörös pecsétet nyomnak, amely pecsét az apostolfejedelmek képét és köriratként - legenda - a pápa nevét tünteti fel.
A pápai ügylevelek, határozatok és rendeletek gyüjteményét, melyek az egyházi törvénytárban nem fordulnak elő, vagy csak annak lezárása után tétettek közre, Bullariumnak nevezik. Hivatalos Bullarium csak egy van, XIV. Benedeké, aki saját rendeleteit gyüjtötte egybe és e gyüjtést hivatalos használatra helybenhagyta, a többi magán jellegü, azaz a benne foglalt rendeleteknek csak annyiben van jogerejük, amennyiben igazolható, hogy valamely hivatolt rendelet tényleg jogérvényben lévő pápai rendelet; nem elegendő tehát arra hivatkozni, hogy ez vagy az a rendelet ebben v. abban a bullariumban foglaltatik. Caraffa Antalé a legrégibb, I. Kelementől VII. Gergelyig terjed; ezt Constant Péter benedekrendü pap III. Incéig bővítette (az első kötet 1721. Párisban jelent meg); e művet Schönemann 1769. Göttingában hiányosan lenyomatta, az egész mű inkább kritikai munka volt. Tulajdonképpen Bullariumnak Cherubinus Laërtius római jogtudoré mondható, mely I. Leótól V. Sixtusig terjed (1586); később (1617) gyüjteményét bővítette III. kötetre); fia Cherubinus Angelus Mária, folytatta a gyüjtést X. Incéig és (1634) IV kötetre menő munkát adott ki Rómában; ezt folytatták X. Kelemenig, lantuscai Angelus és római János Pál (1672, V. köt. Bullarium magnum Cherubinorum). Mainard Jeromos Bullarium magnuma 19 folio kötetben, I. Leótól XIV. Benedekig terjed (1739-68). Bullarium Privilegiorum et Diplomatum amplissima collectio 1737-től jelent meg, Cocquelines Károlytól Rómában 14 folio kötetben; e mű a VI. kötettől e cimet viseli: B. magnum sive novissima collectio apost, constitutionum. Ennek mintegy folytatása XIV. Benedek említett Bullariuma; Barbéri András (206 füzetben, 1835-1854-ig), XIV. Benedektől a legujabb időkig folytatta a gyüjtést. A Cocquelines-féle B.-ot ujból Torinóban adták ki, Marocco Mór és Dalmazzo Henrik. Egyes szerzetes rendek számára is készültek bullariumok.
János, iró, 1877 óta a fővárosi statisztikai hivatal tisztviselője, 1875-től fogva számos elbeszélést és költeményt irt a szépirodalmi lapokban. A Tündéröv c. regényes elbeszélést (hét énekben) a Kisfaludy-társaság adta ki 1876-ban, mely költemény mint határozott, bár egyenetlen tehetség műve, feltünést keltett. Don Zsuán c. hosszabb elbeszélő költeményéből csak mutatvány jelent meg, mely szintén figyelemreméltó technikai készségéről tanuskodik.