Henrik Alfréd, német költő, szül. Brémában 1849 okt. 26. Tanulmányai végeztével beutazta keletet, Görögországot, Tuniszt és Olaszországot. 1879 óta szülővárosa könyvtárnoka. Munkái: Ein corsisches Trauerspiel (Lipcse 1872); Die Kopisten (vígjáték 1875); Lebende Bilder (vígj. 1876); Die Arbeiter (szomorujáték 1877); Dramaturgische Skizzen (Bréma 1878); Streifzüge auf dramat. u. krit. Gebiet (u. o. 1879); Malteser (dráma 1889). Költői munkák: Durch Frost u. Gluten (Boroszló 1877); Der junge Mönch, Novellette in Liedern (Norden 1879); Franzosenherrschaft an der deutschen Bühne (1888); Timon von Athen (1892) stb.
E., angol regényiró, l. Lytton.
l. Búj.
Régibb iróinknál török szövetek (vászon, selyem) s török asszomyok mellékneve.
1. Gyula, iró, szül. Rákos-Kereszturon, Pestm., 1827 ápr. 10., megh. Budapesten 1883 ápr. 17. Pesten és Debrecenben végezte a gimnáziumot, a jogot a pesti egyetemen hallgatta s 1847. ügyvédnek esküdött fel. 1848. a márciusi napok egyik főszereplője volt a pesti ifjuság közt, majd hivatalt viselt a belügyminisztériumban, a szabadságharc után kizárólag az irodalomnak élt, sokat utazott külföldön. Az irói hajlam korán ébredt föl benne s már 1843-tól novellákat és verseket közölt a Regélőben, Honderüben és Pesti Divatlapban, 1847. Az Életképek rendes dolgozótársa lett, s 1848. munkatársa volt a Kossuth Hirlapjának is. Működésének legnevezetesebb tere azonban a tárcairás volt, melyet 1849 végén a hivatalos Magyar Hirlapnál kezdett meg s csaknem haláláig folytatott a különböző lapoknál. Első volt nálunk, ki a csevegő tárcának irodalmi jogosultságot és képességet szerzett, ki e kis genret állandóan művelte, jelentőségre emelte és a lapok rendes füszerévé tette. a francia szakirók szellemében dolgozott, bár nem volt jeles stiliszta, inkább a kiművelt hang, a friss észjárás és a pikáns szinek ujsága tetszett cikkeiben. A tőle 1859. alapított Nefelejts szépirod. divatlapba irta legszebb tárcáit. A Fusio c. vigjátéka (1878) nem sikerült, nincs benne drámai élet, dialogja azonban ennek is elmés és finom.
2. B. (Szilágyi) Lilla, szinművésznő, született Kolozsvártt 1833 máj. 25. A szinművészet alapelemeit atyjától, a jeles művésztől, Szilágyi Páltól már mint serdülő lányka elsajátította s az irodalom és szinészet iránti vonzalom is korán felébredt lelkében. Gyermek-szerepekben 1840 óta alkalmazták a nemzeti szinházban, majd Ráday és Erdélyi 1847-1849-iki igazgatása alatt ugyanott jelentékenyebb szerepkört is ért el. Tehetségének megfelelő hatáskörhöz azonban csak azután jutott, midőn 1848 nov. 9. Bulyovszky Gyula nejévé lett. 1859-ben megvált a magyar szinpadtól s egy évi tanulás után Boroszlóban, Hamburgban, Weimarban, Meiningenben óriási tetszés mellett lépett föl. 1851. szerződtetett a drezdai udvariszinházhoz, hol Davison és Devrient mellett játszotta Julia, Desdemona, Ophelia, az Orleansi szűz: lady Anna stb. kiválóbb szerepét. Európai körutjában mindenfelé általános ünnepléssel fogadták. 1875 tavaszán telepedett meg Budapesten. Tömérdek eredeti beszélye, utirajza, tárcacikke s fordított szinműve könnyed tollról tesz tanuságot. Önállóan megjelentek: Novellák, Pest 1855-57. Norvégiából, uti emlékek, Pest 1866. (Németül is.)
3. B. Mihály (dulici), teologus, bölcselő, jogász és zenész, dulici túrócmegyei nemes családból származott a XVII. század közepe táján, megh. Durlachban 1711., mások szerint 1712. Iskoláit hazájában végezte, azután német akadémiákra ment, hol magát a teologiai, matematikai s bölcseleti tudományokban kiképezte, e mellett költő és zeneértő is volt, játszott zongorán és orgonán. Durlachban bölcseleti doktor, tanár és igazgató volt. Munkái: De emendatione organorum, oder kurze Vorstellung des Orgelwerks (Strassburg 1680); Hohenloici gymnasii Hodegus Calendariographus (Oeringae 1693); Speculum librorum politicorum Justi Lipsii (Durlach 1705); Monarchiae és Tastatura quinque formis panharmonica metathica (Durlach 1711).
kisközség Hunyad vm. körösbányai j.-ban, 2432 oláh lak., havasi falu, érdekes sziklaszorosokkal és barlangokkal. Innen megmászható a Gaina csucs (1481 m.), melynek pázsitos kupján a gör. kel. naptár Péter Pálján (jul. 11.) a Felső-Körös és Aranyos vidék helyi lakossága tavaszi ünnepet, u. n. leányvásárt tart.
(v. párkán), hajító sarló kemény fából, amellyel az ausztráliai benszülöttek nemcsak vadászni szoktak, hanem fegyvernek is használják. A B. mintegy 50-60 cm. hosszu, 1-2 cm. vastag, végein keskenyedő, sarlóalaku kemény fadarab, amely 30-50° szög alatt felfelé hajlítva a csavarmozgás törvényeit követve, bukfencezve repül egy ideig előre és felfelé, azután pedig hirtelen megfordul és oda tér vissza, ahonnan felhajították.
(Boiu-Capa), kisközség Kis-Küküllő vm. erzsébetvárosi j.-ban, 1763 oláh és magyar lak., vasuti megálló.
county É.-Karolina É.-amerikai államban, 1296 km2 területtel, 21,909 lak., Asheville főhellyel.
volgavidéki város a XIII. század első felében a szaracénok (volgai bolgárok) Ueda nevü földjén, melyet Julián domonkosrendü szerzetes utjába ejtett, midőn az őshazában maradt magyarokat fölkereste. A város lakói eleinte ridegen fogadták Juliánt, ugy hogy az éjet beteg társával együtt esőben és hidegben a szabad ég alatt a mezőn kellett töltenie; de midőn megtudták, hogy keresztény, annál nagyobb vendégszeretetet tanusítottak iránta, mert ugy a város fejedelme, mint a lakosok nyiltan beszélték, hogy mielőbb keresztények akarnának lenni. (Fr. Ricardus: De Ungaria Magna. Endlicher kiadása 251. l.)