(növ. Triticum Tourn.), a pázsitfélék füve a tarackon kivül, de az Aegilops-szal együtt 15 faja van a Földközi tenger mellékén és Ázsiának Ny-i részén. Kalászkái szélesen lapítottak, 3-4 viráguak s a kalász tengelyének kimetszéseibe magánosan lapított oldalukkal támaszkodnak. A virágok közül egyik-másik meddő szokott maradni s a kalászkákból vagyis füzérkékből rendesen 2-3 ritkán csak egy mag lesz. Pelyvái szélesek, élök kiemelkedő, hegyes v. szálkahegyü. Az alsóbbik toklászon hosszabb v. rövidebb szálka vagyis bajusz (arista) van, e szerint a B.-nak szálkás v. bajuszos és tar-, tariska v. szálkátlan fajtáit szokás megkülönböztetni. Ezenkivül arra is tekintettel vagyunk vajjon a virágpelyva vagyis toklász zab módjára takarja-e a szemet v. nem. Az ilyen toklászos B. neve tenkely (l. o.). Ennek még a kalásza is többnyire lapított és törékeny, s egy füzérkéjéből csak 1-3 mag lesz. Ha a buzaszem szabad vagyis a toklászából kipereg, a kalász tengelye nem törékeny.
A legrégibb termesztett növények egyike. Termesztését már Egyiptom legrégibb emlékei igazolják. A khinaiak Kr. e. már 2700 esztendővel előbb termesztették. A görög mitosz szerint Enna és Szicilia mezőin honos. Theophrastos a szálkás nyári B.- t ismerteti, a tar-B. később ebből származott volna. Európában Heer tanusága szerint a svájci és felsőolaszországi tavak mellékén a legrégibb lakosoknak, körülbelül a trójai háboru korában apró szemü, a mai buzával meg nem egyező B.- jok volt, melyet a római hadjáratok idejéig termesztettek. A B.- nak neve van már a legrégibbb nyelvekben (khinai, szanszkrit, héber, egyiptomi stb.) Nem igen gondolható, hogy a B. eredetileg és vadon messze földeken elterjedt növény lett volna, mert különben itt-ott vad állapotában ma is található lenne. A buza termelése tehát sokkal ősibb lehet mint e nyelvek eredete, másrészről a B. őshazájánák is azt a vidéket kell gondolnunk, ahol legelőször emlegetik. A legrégibb irók közül Berósos, Nagy Sándor kortársa, és Strabón beszélik, hogy a B. Mezopotámiában és India Ny-i részén vadon terem. Még Olivier is erősítí, hogy 1807. a török birodalomban utazván, a B.-t és tenkelyt Mezopotámiában vadon látta. Ez egyáltalában megfelel annak a vidéknek, a hol a B. hazáját a hagyományok alapján általában gondolhatjuk. Innen terjedt volna el K-re Ny-ra, de már réges-régen, sőt erről az időről történeti bizonyítékunk nincs. A másik három B.-faj, lehet, termesztés utján a közönséges B.-ból támadt, v. ezek valamelyikét kell a ma élők ősének tekinteni. Az angol B.-t már az egyiptombeliek is termesztették, Plinius idejében már a rómaiak is ismerték. Minthogy azonban ez a faj Indiában ismeretlen, hazájának inkább a mediterrán vidék Ny-i és D-i részén kell lenni.
A B. lisztje a kenyér- és tészta-nemeken kivül még arcpornak, ostyának, csiriznek, a több csiriztartalmu fajta makaróninak stb. is használatos, B.-dara és B.-griz és korpa is lesz belőle, sőt a sör- és szeszfőzéshez is használják. Lisztjéből lesz a B.- keményítő (farina tritici), melyet sokféleképen, orvosilag is használnak. Szalmájával a jószágot is etetik, de szalmakalapot is fonnak belőle, s erre a célra Toscánában hosszu szálkás fajtát (toscánai kalap-B.) vetnek. Ennek a szalmája a sűrü vetésben és középszerü földben annyira elgyengül, hogy a legfinomabb fonásra is alkalmatos, sőt papirost is gyártanak belőle. A buza a kereskedelemnek is nevezetes cikke, még pedig nemcsak belföldön, hanem a kikötőkben is. B.- szállító országok É.-Amerika, Oroszország déli része (Odessza), a dunamelléki fejedelemségek, Magyar-, Lengyel- és K-i Németország, sőt már Chile is szállított B.-t az európai piacra. Leggazdagabb buzamagtárai most a földnek É.-Amerika és hazánk. A tarack (l. o.) is a buza alneme v. rokon génusza. Török v. indiai B. l Tengeri, Isten B.-ja I. Boglárka, Fekete B. l. Csormolya, Vad B. l. Vadóc, Abajdóc-B a. m. feles v. kétszer-B., tatár B. l. Tatárka és Pohánka.
A B.- nak több faja van, de hogy hány, arra nézve a botanikusok véleménye nagyon eltérő, legáltalánosabb a következő beosztás.
A) Csupaszbuzák. A mag a csépléskor a polyva közül kihull. 1. Közönséges B. (Tr. vulgare L.) 2. Hasas vagy angol B. (Tr. turpidum L.) 3. Keményszemü vagy üreges B. (Tr. durum Desf.) 4. Lengyel B. (Tr. polonicum L.)
B) Polyvás buzák. Orsójuk törékeny, a csépléskor annyi részre törik, ahány ízük van; az egyes részeken rajta marad a kalászka és ebben a polyvák között a magvak, ugy, hogy azt koptatással kell a polyvák közül kimunkálni. 5. Tönköly (Tr. speltes Linné). 6. Tönke (Tr. Dicoccum Schrenk). 7. AIaku (Tr. monococcum Linné). Az egyes fajoknak több-kevesebb fajtájuk és féleségük van, melyek a szálkák jelenléte vagy hiánya, a kalász szőrözöttsége és szine, továbbá a mag szine által különböznek. Legelterjedtebb és ezért legfontosabb a közönséges B., melynek Werner szerint 32 fajtája és 348-félesége volna, a tulnyomó része őszi. Nevezetesebbek a Sandomir, Chiddam, Shiriff square headed, probstei, a magyar v. bánáti, Rivett, Champlain. A hasas B.- t angol B.-nak is mondják, habár Angliában nem termelik, ott a Tr. vulgare különböző fajtái termeltetnek. A keményszemü B.-t meleg éghajlat alatt mint tavaszit művelik. A lengyel B. külseje elüt a többi B.-tól, polyvái hosszuak, szétállók; csak tavaszi. A polyvás B. közül leginkább termelik a tönkölyt, de ezt is inkább csak ott, ahol a közönséges B. nem jól díszlik. A buzát főleg magja végett termelik, szalmája silány takarmány, leginkább almozásra használják. A buza magja annál többet érő, minél jobb liszt lesz belőle; ez pedig függ a mag tisztaságától, hektoliter sulyától, szinétől, acélosságától, alakjától, nagyságától és a törési felülettől. A jó B. sikerdus. A B. északfelé a 64° é. szélességig megy fel, de csak a tavaszi, délre a 16°-ig terjed, de a 20-ikon tul. csak szórványosan. A hideget az egyes fajták különböző mértékben állják. A magyar B. 20° hideget is kibir, az angol 10° hidegnél is könnyen kifagy. Az őszi B. tenyészőideje 270-330, átlag 290 nap, a tavaszié 90-150 átlag 125 nap.
A B. az agyagtalajok gabonája, legjobban megterem a mélyrétegü, gazdag, nem túlságosan kötött, humuszos és elegendő meszet tartalmazó agyagtalajban. A B., különösen a magyar B. könnyen megdül, s ezért nem célszerü közvetlen alája istállótrágyával trágyázni. A mesterséges trágyafélék közül a szuperfoszfát, a Thomas-salak és a chilisalétrom használtatik alája. A B.-nak legjobb előveteményei a repce, zabos bükköny, lóbab, kender, dohány, jó továbbá a lóhere, már nem annyira a magtengeri, legkevésbbé a gabonafélék, a csalamádé és a mohar. A talaj elkészítése a B. alá 1-3 szántásból áll aszerint, hogy mikor kerül le az előveteménye. Az őszi B.- t nálunk leginkább októberben vetik, a tavaszit oly kora tavasszal, amint csak lehet. Van ezenkívül az u. n. járó B., melyet felváltva késő ősszel és kora tavasszal vetnek. A vetés sorba vagy szórva történik; a soros vetésnéI a sortávol vagy 13-17, v. 30-40 cm., a szerint, amint a B.-t kapálják v. nem. Nálunk a széles sorokban való vetés, tekintettel száraz klimánkra, nem célszerü. A vetőmagmennyiség a közönséges B.- ból soros vetésnél 90-125 lit., a szórt vetésnél 110-170 lit., a tönkölynél 170-230, illetve 200-440lit. Azért több, mert ezt polyvástól vetik.
Az őszi B.-t legtöbb helyen julius hóban aratják, legcélszerübben akkor, midőn a magvak még puhák, de nem tejesek (sárgaérés), mert ekkor kapunk legszebb magot és ekkor lesz legkevesebb a kipergési veszteség. A tavaszi B. később érik mint az őszi. A B. termése igen széles határok közt ingadozik. Werner szerint az őszi B. termése kat. holdankint 4-48 hl., átlag 8,2, a tavaszié kevesebb, Balás: Mezőgazdasági növénytermelés cimü művében a magtermést 10-18 hl.-nek = 8-14 q. a szalmáét 14-28 q.-ra mondja. A mag hl. sulya 82-85 kg. Száraz éghajlat mellett sulyosabb, keményebb, nyirkos mellett könnyebb, lazább szövetü, nagyobb szemü B. terem. Hazánknak a B. a legfontosabb kulturnövénye, ezt termelik valamennyi között legnagyobb területen. Legjobb minőségben terem az Al-Tisza vidékén és a Bánságban. Legtöbbet termel Torontál, Jász-N.-Kun-Szolnok- Temes-és Békésmegye, a bevetett területnek 40%-án felül.
A kereskedésben a magyar B. tiszavidéki, bánsági, fehérmegyei, bácskai, pestvidéki és észak-magyarországi elnevezések alatt fordul elő; legdrágábban az elsőt fizetik, legkevesebbet az utolsóért adnak. Utóbbi időkben többször állították, hogy a magyar B. minősége hanyatlott, ami azonban bebizonyítva mindezideig nincs. (Ábránk a buzaszemet s annak keresztmetszetét 125-szörös nagyításban ábrázolja.)
[ÁBRA] 1. ábra. Buzaszem. 2. ábra. Buzaszem keresztmetszete
B.-betegségek. A) Kedvezőtlen életviszonyok által okozott betegségek: 1. Apadtszemüség. 2. Foghijasság. 3. Aszály. 4. Sorvadás. 5. Elfagyás. 6. Kifagyás. 7. Felfagyás. 8. Megfuladás. 9. Gyökérkirothadás 10. Megdülés.
B) Élősködők által okozott betegségek: 1. Kőüszög. A buza egyik leggyakoribb betegsége melyet két gomba, a Tilletia Tritici Wtr. és a T. laevis Kühn okoz. (L. Gabonaüszög.) 2. Porüszög, az előbbinél sokkal kevésbbé kártékony gomba, az Ustilago segetum Dittm. okozza. (L. Gabonaüszög.) 3. Rozsda. Hazánkban majd minden évben jelentékeny károkat tesz két gomba a Puccinia graminis Pers. és a P. Rubigo vere Wtr. okozza. (L. Gabonarozsda.) 4. Anyarozs. Ritka betegsége a buzának melyet a Claviceps purpurea Tul. nevü gomba okoz. (L. Anyarozs.) 5. Lisztharmat. (L. o.)
Ezen általánosan ismert betegségeken kivül még a következő gombak támadják meg a buzát: 6. A Dilophia graminis Sacc. nevü gomba a buza kalászát, szárát és leveleit támadja meg; a kalászorsó fehér husos tömeggé bomlik, a szemek ki nem fejlődnek, a polyvák elfeketednek s a leveleken és a száron fekete, sárgás övvel szegélyezett foltok láthatók; a betegség mindig a levélhüvelyt támadja meg először, s úgy hatol tovább. A gomba konidiák, peritheciumok és pycnidák által szaporodik. Csak Francia- és Angolországban okozott eddig jelentékenyebb károkat. Ellene a buza csávázását (l. Csávázás) s a beteg foltok mielőbbi letarolását, s a letarolt növények elégetését lehet javasolni. 7. Az Ophiobolus herpotrichus Sacc. nevü gomba az egész növényt megtámadja, mely elszárad és fehér szint ölt, a kalász elsatnyul a polyvák fekete foltokat kapnak, a szemek kicsinyek maradnak, összeasznak s az elszáradt leveleket is fekete foltok lepik be: 8. A Sphaerella exitialis Morini, a Leptosphaeria Tritici Pass., a Gibellina cerealis Pass., a Pleospora infectoria Fckl. a Septoria gramineum Desm., a Septoria Briosiana Mor. Septoria nedorum Berk. nevü gombák mint fekete foltok tanyáznak a már elszáradt növényeken, többnyire leveleken, hogy valódi paraziták-e, az eldöntve nincs. 9. A Fusarium heterosporum N. v. E. nevü gomba rózsaszinü, a Phoma Hennebergii Kühn és a Septoria glumarum Pass. feketés foltokat okoznak a polyvákon. 10. A Fusarium roseum Lk. a buza szemét és polyváit rózsapiros vagy fehéres ragadós anyag alakjában lepi be; az erősen megtámadott buzából készült kenyér bódító hatást okoz.
1. János tanár szül. Szt.-István-Baksán, Abauj-Torna vm.-ben 1848 ápr. 29. A gimn. és teol. tanfolyamot Sárospatakon végezte s 1870. a segédlelkészi vizsgálatot is kiállotta. Ekkor azonban a tanári pályára szánta magát s a pesti egyetemen két évig különösen a terményrajzi tudományokat hallgatta. 1872. a sárospataki főiskolához a természetrajz tanárának választották, ahol máig is működik. Több sikerültebb iskolai tankönyvén (természetrajz népiskolák részére, állat-, növény- és ásványtan középiskolák számára) kivül Kultivált növényeink betegségei (Budapest 1879) cimü munkája méltó említésre, melyet a K. M. Természettudományi Társulat a Bugátféle pályadijjal (300 frt) jutalmazott és ki is nyomatott. A Sárospataki Lapoknak több év óta főmunkatársa. Sajtó alá rendezte A simonyii és darnyai egyházak történetét (1889). Dr. Soltész János felett tartott emlékbeszéde külön füzetben is megjelent S.-Patakon (1880).
2. B. Sándor, teologus, szül. Munkácson, Bereg vmegyében 1848 nov. 11. Középiskoláit Szatmárt a teologiát a pesti egyetemen végezte. 1873. misés pappá szenteltetett föl. Jelenleg Szatmárt a püspöki papnevelőben mint az egyházjog és egyháztörténet tanára működik. Népies költeményeket irt Beregi Sándor néven. Munkái: A reménység könyve Marschal V után ford. Eger 1872 (2. kiad Szatmár 1882); A keresztény család teologiája, Pest 1873 (Ford. németből); Legfontosabb illemszabályok, különösen papjelöltek számára. Schönfeld F. után ford. Budapest 1873; Az élet titkai. Ungvár 1876; Az irgalmas nővér. U. o. 1876 (Werfer A.. után ford. beszély); A vén lantos. Eger 1885 (Versezet Beregi Buza Sándor néwel); A megváltó. Szatmár 1885. (Költ. 2. k. U. o. 1890:)
Árpádkori népies magyar személynév a Buza névből képezve, ma már elavult s csak néhány szóban található (minők: kicsid, apród, rövid, a székelyeknél a középfokban röv-ebb), de régi személy- és helyneveinkben gyakran használt kicsinyítő -d v. -di képzővel.
-nemzetség alapítói Hadolt vagy Haholt orlamündi német gróf ivadékai Hadolt Buzád bán és Arnold. Ősüket 1162. Meissenből hivta be IV. István a krónika szerint, valószinübb azonban, hogy a krónika összetévesztette Vak Béla fiát III. Istvánnal. A nemzetség tulajdonképeni megalapítója Buzád pozsonyi főispán és bán. Négy fiu atyja volt már, midőn aszkéta hajlamait követve, a domonkos-rendiek közé lépett s 1241. Pesten az oltár előtt várta be a tatárokat, akik lemészárolták. Őt már Bánffy Buzád név alatt említi a történelem, fiai (ifjabb Buzád mester, Csák bán s tárnokmester, zalai és nyitrai főispán, Lancret és Trisztán) azonban a Szabari- Csányi- és Hahóthy-családokat alapították, ellenben az alsólendvai Bánffy-család alapítója az ifjabb Haholt-ágból származott; ezen Haholt, Buzád bán unokatestvére, 1237-39. Vasvármegyei főispán volt, fia István (1267-94) pedig tótországi bán és borsodvmegyei főispán. Ennek az Istvánnak a fia Miklós, az alsólendvai (zalamegyei) várnak építője, csak a XIV. század elején vette föl, mint bán fia, a Bánffy nevet s ő alapította az alsólendvai Bánffy-családot. 1347. már ő maga is Tót és Horvátország bánja s jóval előbb (1324-től) Zala vmegye főispánja volt. A B. nemzetség harmadik ágát I. Buzád fia Arnold (megh. 1234 előtt) alapította, kinek 3 fia volt: Ponith (1230-72), bán és zalai főispán, II. Arnold (1224-39) zalai főispán és Keled (1234); Ponith ága kihalt fiában, Jakab (megh. 1309 előtt) étekfogó mesterben, ifj. Arnold és Keled ágazata a XIV. század közepe táján enyészett el. V. ö. Wertner: Magyar nemzetségek, I., 147-172, 324. II. 422.
v. buza-zápor (növ., trencsényi manna, mennyei árpa), a salátalevelü boglárka vagyis Isten buzája (Ficaria Dill.) gumói (l. az ábrát). Ezek részint a levelek tövében képződnek, s végre onnan a földre hullnak, részint első adventiv gyökere gumósodik el. E gumók nagysága és alakja olyan, mint a buzaszem, gyakran igen nagy számmal keletkezik s a növény gyümölcsöt ritkábban v. keveset érlelvén, főleg gumóiról szaporodik. Midőn május vége felé a föld szinéről az egész növény eltünik, az apró gumók rügyökkel együttjövő tavaszig a földben pihennek. Olykor-olykor a sebes zápor a tömérdek szennyes sárga gumót a földből kimossa, s ez a tünemény adott alkalmat a B. meséjére.
[ÁBRA] A salátalevelü boglárka mogyorós gyökerével (a), s külön egy virágjával (f), h a kehely, g a szirom.
(Buzach). Régi magyar személynév, mely a törökségtől került hozzánk; jelentése a. m. romboló, pusztító.
a burgonyakeményítőtől ugy alakra, mint szerkezetére nézve is különbözik. A B. mindig kisebb. Légszáraz állapotban 12% vizet tartalmaz. L. Keményítő.
l. Keményítőgyári hulladékok.
(ejtsd: büzansze), város Indre départementban, az öt hiddal áthidalt Indre partján, (1891) 5027 lak., vasöntőkkel, gabona- és Ióvásárokkal.
l. Búza.