Moench, l. Csicseriborsó.
1. Marcus Tullius, a rómaiaknak legjelesebb szónoka, szül. Arpinum közelében 106. Kr. sz. e. jan. hó 3., megh. időszámításunk kezdete előtt 43. dec. hó 7. Atyja az idősebb Marcus Tullius C., anyja Helvia volt; lovag családnak, mely azonban nemességi jogokat nem élvezett, volt a sarjadéka. Az atya fiait Marcust és Quintust Rómában kitünő nevelésben részesítette, s C., miután 16 éves korában felöltötte a toga virilist, rétori és szónoki oktatásban részesült, majd Q. Mucius Scevola augur és ennek név- és vérrokona vezetése mellett jogi tanulmányoknak szentelte magát. De mutatkozó szónoki tehetségének fejlesztése céljából filozofiát is hallgatott, kezdetben Phaidros epikureusnál később az akadémia egy követőjénél, Philónnál és a sztoikus Diodotos hatása alatt. Hévvel olvasta ekkor a görög írókat s maga is megpróbálkozott a költészet mezején, bár élete hivatását szem elől nem tévesztve már perekben is fellépett, így 26 éves korában először is magánügyben, 27 éves korában nyilvános ügyben. E szereplése meggyőzhette arról, hogy még hiányzik a kellő világ- és emberismerete és főleg a görög miveltségnek közvetlen közelségében való szemlélése. Ezért 79-ben Görögországba utazott, hol 2 évig tartózkodott és pedig eleinte Athénben, hol az akadémikus Antiochost, az apikureus Zénónt meg régi tanítóját Phaidrost továbbá Démétrios rétort hallgatta, később ellenben Kis-Ázsiában és kivált Rodus szigetén, hol Molón, a neves rétor maradandó hatással volt szónoki tehetségének további fejlődésére. Két évvel hazatérte után quesztorrá lett Lilybeum (a mai Marsala) városában, Szicilia szigetén, amivel megnyilt előtte a sorompó magasabb hivatalok elnyeréséhez, és pedig annál könnyebb szerrel, mert szónoki hirével együtt lelkiismeretes hivatalnoki hire is járt, melyet a szennyes cselekedeteiről hirhedt Verres, volt sziciliai prétor ellen indított vizsgálata csak fokozott. 69. edilis curulis-szá, 66. pretor urbanus-szá lőn, 63. pedig konzullá. Konzulságának idejébe esett Catilinának összeesküvése az állami rend ellen, amely hogy meghiusult C. éberségenek és erélyének vala köszönhető. Érte a szenátus őt «a haza atyja» jelzővel tisztelte meg. De ez időtől kezdve szerencsecsillaga letünt, mert azon oknál fogva, hogy e pörben római polgárokat törvény ellenére kivégeztetett volt, P. Clodius Pulcher néptribun Pompejus, Caesar és Crassus triumvireknek ösztönzésére, kik C.-ban a köztársasági alkotmánynak rájuk nézve veszedelmes gladiátorát és az őket terveikben akadályozó ellenfelet láták, - azzal a törvényjavaslattal lépett fel, hogy az, aki római polgárt itélet nélkül megölt volt, számkivetésbe kerüljön. C. erre önként odahagyta Rómát, mielőtt még a törvény jogerejüvé vált volna, s a macedoniai Thessalonikében és Dyrrhachionban töltötte önkénytes számüzése napjait 58 ápr. havától 57 augusztus haváig. Időközben Clodius Rómában C. házát lebontatta és javait elprédálta. De 57 szept. havában comitia centuriata-határozat következtében C. megérkezett ismét Rómába, s igen megtisztelő fogadtatásban részesült. Ügyvédői foglalkozásának most egy ideig ujra zavartalanul élhetett, 53. augur-, 51. egy esztendő tartamára Cilicia tartomány prokonzulává lett. Hazatértekor Caesart, és Pompejust nyilt ellenségeskedésben találta s az embereket két pártra oszolva. Maga is pártállást foglalni kényszerülvén nehéz lelki küzdelmek árán Pompejushoz szegődött, kivel Dyrrhachionba ment, hol a farzalusi csatáig (48 aug. 9.), melyet Pompeius elvesztett, tartózkodott. Ezután C. egy esztendeig Brundisiumban (a mai Brindisiben) időzött, s ott valamint Rómábán, hol Caesar szives engedelmével tartózkodott, egészen filozofiai studiumainak élt. Caesar halálával (44 márc. 15.) ismét a politikai küzdőtérre lépett odadobva Antoniusnak a kesztyüt a régi köztársasági alkotmány megvédésére és az egyeduralmi törekvések megbénításának céljából. De az Antonius, Octavianus (a későbbi Augustus császár) és Lepidusból álló u. n. második triumvirátus elérkezettnek látván az időt a köztársaság lelkes hiveinek kiirtására, a proskribáltak lajstromába felvette C. nevét is, s így a nagy szónok és államférfiu éppen Brutus táborába való menekülőfélben formiei jószágán Antoniusnak bérence, Herennius centuria kardjától halálát lelte. Fejét és jobb kezét Antonius Rómában a fórum szónoki emelvényén, a rostrákon mutattatá. Kétszer házasodott volt meg, első felesége Terentia, a második Publilia volt. Mind a kettőtől elvált, az elsőtől, ki neki egy Tullia nevü leányt s a legifj. M. Tulliust szülte,. 33 éves együttélés után 46-ban Kr. e. Madridban 1860. talált s az ottani muzeumban 233. sz. a. őrzött antik szobrát rajzunk mutatja. Külsejéről ő maga mondja, hogy ifju korában cingár és sovány volt és hosszú nyaka miatt a tüdővésztől féltették. Görögországi utja megerősödve tért haza. Arca állítólag többnyire vidám volt, s színe egészségre valló. Nagyobb vita tárgya ellenben jellemének ecsetelése. Vannak, kik égig magasztalják, így a középkor és a renaissancenák tudósai, de még napjainkban is, s vannak, kik benne csak a nagy szónokot látják, az ügyvédőt, ki bárkit vádol és bárkit véd, de ki mint jellem számba se jöhet, fondorkodó képmutató; így jellemzik főként a császári érzelmű, Caesarnak, az ő ellenfelének törekvéseit nagy elragadtatással festő, német történetírók élükön Drumannal és Mommsennel. S mégis talán hibájaként az vehető csak szemére, hogy a maga tehetségétől nem látta a másokét, hiszen hiúsága, féltékenysége vitték a Pompejus pártjára is. De viszont hazaszeretete, jóért és szépért való rajongása el nem vitatható tőle, valamint óriási eloquenciája sem, melyről fényesebb bizonyítékot sem előtte, sem utána római elme nem adott.
[ÁBRA] M. T. Cicero.
Beszédei
Beszédeiből 57 maradt ránk, 20 töredékesen, 35-nek a címe.
a) pro Quinctio (tartott 81.). C. védi P. Quinctiust 8. Nevius ellenében. C., ugy látszik, elvesztette a Quinctius pörét. - b) pro S. Roscio Amerino (80). Benne C. Sextus Rosciust védi az apagyilkosság vádja ellen. Védencét sikerült is felmentette. - c) pro Q. Roscio comoedo (76.) - d) pro M. Tullio (72). A beszéd töredékesen, palimpszesztusokon jutott reánk. - e) divinatio in Coecilium (70). - f) in Verrem, 2. akcióban, 6 beszéd (70). Ezek egyenkint szólnak: 1. a városi prétorságról, 2. a sziciliai polgári törvénykezésről, 3. a gabonáról, 4. a műtárgyakról, 5. a halálbüntetésekről. - g) pro M. Fontejo (69). - h) pro Coecina (69). - i) de imperio Onei Pompei v. de lege Manilia (66). C. mint prétor támogatja C. Manilius néptribúnnak azt a javaslatát, hogy a Mithridatés és Tigranés ellen viselt háboruban Pompejus legyen a fővezér. - j) pro A. Cluentio Habito (66). C. védi benne Cluentiust, kit anyja Sassia azzal vádol, hogy férjét Oppianicust megmérgezte. - k) de lege agraria, azaz a telektörvényről szóló 3 beszéd (63; a negyedik, melyet mondott, elveszett). A törvényt P. Servillus Rullus néptribún indítványozta Caesar és a demokrata párt ösztönzésére, hogy Pompejus hatalmát és befolyását korlátozzák. A törvényt még szavazás előtt visszavonták. A ránk jutott beszédnek elseje elején csonka. - l) pro C. Rabirio (63). - m) in L. Catilianam 4 beszéd (63). L. Catilina. - n) pro L. Murena (63). A konzullá választott és Sulpicius Rufus által hivatalhajhászással (ambitussal) vádolt Murenát sikeresen védi C. - o) pro P. Sulla (62). C. védi benne P. Cornelius Sullát a Catilina-féle összeesküvésben való részvétele vádjával szemben. - p) pro Archia. L. Archias 1. C. különösen azt hangsulyozza benne, hogy a költészet művelése már maga is valakit a polgárjoggal való megajándékoztatásra érdemesít. - r) pro L. V. Flacco (59). A zsarolással (repetundarum crimen) vádolt Flaccust, ki 62. Ázsiát adminisztrálta, C. Hortensiussal együtt védi, és kétségbe vonván a tanuknak szavahihetőségét, Flaccus felmentését kieszközli. - s) post reditum orationes quattuor (a három első 57., a negyedik 56.). Az első, melyet a szenátusban mondott (oratio cum senatui gratias egit), köszönetnyilvánítása mellett főképen önkéntes számkivetésbe menésének okát adja. t) pro P. Sestio (56). C. védi benne P. Sestius néptribunt, ki C.-nak száműzetéséből való visszatérését szorgalmazta, elkeseredett ellensége Clodius ellen, ki Sestiust a lex Plautia értelmében azzal vádolta, hogy a visszahivatás szorgalmazásában nem meggyőződése, hanem a nyílt erőszak fegyvereivel járt el. - u) in Vatinium testem interrogatio (56). - v) pro M. Coelio (56). A lendületes beszéd különösen a hirhedt Clodia ellen fordulván, ekként az egész kor elvetemültségéhez fontos adalékokat szolgáltat. - y) de provinciis consularibus (56). C. benne a Caesarnak kettős helytartóskodását ellenző indítványt támadja, s ezzel hosszadalmas politikai ellenkezés után ismét közeledni igyekszik Caesarhoz. - z) pro L. Cornelio Balbo (56). - aa) in L. Calpurnium Pisonem (55). Ez elején csonka beszédben C. védekezik Pisóval, a volt macedoniai tartományi konzullal szemben, kit már a De provinciis consularibus c. beszédében megtámadott volt, s ki e támadásra Rómába való visszatérte után egy a szenátusban tartott panaszos beszéddel válaszolt. C. beszédét ingerült hangon mondta, ami Pisó egy újabb gyalázó iratának megjelenését vonta maga után, mely iratra azonban C. nem felelt. - bb) pro Cuejo Plancio (54). - cc) pro M. Aemilio Scauro (54). - dd) pro C. Rabirio Postumo (54). - ee) pro Milone (52). C. cero ezen legkitűnőbb és quintilianus véleménye szerint legszebb beszédében védi párthívét Milót, kinek fegyveres kisérete a Clodius Pulcher kiséretével Bovillae közelében (nem messze Rómától) a via Appiá-n összetüzvén magát Clodiust megsebesítette, majd a sebesültet Milo parancsára egy utszéli korcsmából kihurcolta és megölte. Ezért Rómában nagy tüntetéseket rendeztek, melyeket Pompejus csak nagy nehezen tudott elnyomni. C. beszédében csak arra szorítkozott, hogy a birákkal elhitesse, hogy Milo önvédelemből ölte meg Clodiust, és hogy párhuzamot vonva a két ellenfél jelleme között, Milo részére felgerjessze a birák rokonszenvét. Milót 38 szavazattal 13 ellenében Massiliába küldték számkivetésbe, javait elkobozták. A C.-tól mondott beszéd nem az eredeti, hanem az utólag kidolgozott és kicsiszolt. - ff) pro Marcello (46). M. Claudius Marcellus, Pompejus hive, a farzalusi csata után önkéntes számkivetésbe ment. Testvére C. Marcellus azonban kieszközölte Caesarnál és a szenátusnál visszatérése engedélyét. Ez alkalommal a szenátusból többen dicsőítgették Caesart, köztük C. is, ki egyuttal Caesarnak a meggyilkoltatástól való félelmét azzal iparkodik eloszlatni, hogy rámutat arra, hogy Caesar élete nemcsak az államnak, hanem minden egyes polgárnak érdeke is. A beszéd valódiságában Wolf Fr. Ág. (1802. kiadásában) és többen nem elég alappal kételkedtek. - gg) pro Q. Ligario (46). A Pompejus pártjánállott és Caesartól számkivetésbe küldött Q. Lig.-t Q. Aelius Tubero a polgári háboruban tanusított politikai magatartásáért bevádolja. C. védelmezi, rámutatva arra, hogy maga a vádló is és apja L. Aelius Tubero a pompejusipárthivek táborából került ki, és appellálva Caesar könyörületességéhez a vádlottat sikerült felmentetnie. - ii) pro rege Dejotaro (45). A polgárháboruban szintén Pompejus pártjánállott Dejotarus galáciai királyi cimmel biró tetrarchát unokája Castor azzal vádolta, hogy Caesart akkor, midőn az nála (Dejotarusnál) a Pharnakéssel viselt háboruja idején (47) időzött volt, fegyveresekkel meg akarta öletni. Dejotarusnak házi orvosára, Phidiposra hivatkozott mint tanujára. C. ezzel szemben Caesar lakásán védte a távollevőt, hangsúlyozva különösen, hogy csak az őrültség rohamaiban jöhetett volna a vádlottnak az a gondolata, hogy tettével a római birodalmat, a rómaiakkal szövetséges szomszédos királyokat maga ellen ingerelje. Caesar az ügyet u. l., elnapolta, mely azután megöletése után (44) tárgytalanná vált. - jj) in M. Antonium Philippicoe XIV. (44 és 43). E beszédek elsejében (44 szept. 2.) a Caesar meggyilkoltatása utánvaló politikai magatartását okolja C. Erre Antonius két héttel rá, kiterjeszkedvén C. egész politikájának illusztrálására, a szenátusban felelt. C. II. filippikájában vádjait megcáfolni igyekezett. Dec. 20. mondott 3. beszédjében ajánlja a szenátusnak, hogy Caesar Octavianust és Dec. Brutust az Antoniusszal szemben való ellentállásukért dicsérje meg. A szenátus ezt is határozza s e határozatot C. IV. (ugyanaz nap) mondott beszédében, a néppel tudatja. Az V. (43 jan. 1. mondott) beszédben ellenzi, hogy a Brutust Mutinában ostromzár alatt tartó Antoniushoz követség küldessék és azt ajánlja, hogy az államot védők jutalmaztassanak meg. Ezt az utóbbi ajánlatát a szenátus helyeselvén C. VI. filippikájában e határozatot még ugyanaz nap a néppel is közli. A VII. beszédben (jan. végén) buzgalomra inti a szenátust Antonius terveivel szemben. Az Antoniusszal való tárgyalások eredményre nem vezetvén, a szenátus azt határozta, hogy Antonius ellen «békebontás» vádja cimén jár el. A szenátus e félénk határozatát a VIII. (február elején mondott) beszédben rosszalja, a IX. pedig indítványozza, hogy az Antoniusnál követségben járt és tábora közelében elhalt Servius Sulpiciusnak emléket emeljen. A X. beszédben a M. Brutustól Görögországban, Macedóniában és Illiriában tett intézkedéseknek szenátusi helyeslését kivánja, a XI.-ben (március közepe táján) azt javasolja, hogy a Treboniust, Caesar egyik gyilkosát kivégzett Dolabellát Cassiusnak szolgáltassák ki. A XII.-ben azt a javaslatot támogatja, mely az Antoniushoz menesztendő második követség küldetésről hozott határozat visszavonását akarja, a XIII.-ban az Antoniusszal való békekötést perhorreszkálja, a XIV.-ben (ápr. 22. mondott) beszédben pedig Hirtius és Panza konzuloknak és Caesar Octavianusnak Antonius fölött kivivott győzelmükért kitüntetéseket javasol.
E nagyszámu beszédei, melyeket - igaz, hogy nem mindig a meggyőződés ereje vagy magas szempontokkal biró államférfiui elme mondatott vele, de melyeket formatökély, a retorikai szabályok legművésziesebb alkalmazása mindenkor a szónoki beszédek mintájává tett - már az ókorban tanulmány tárgyai voltak. Igy ránk maradtak Q. Asconius (l. o.) Pedianus-nak magyarázatai, továbbá az u. n. Scholia Bobiensia a Kr. u.-i V. sz.-ból (a névre nézve l. Bobbiani tibri), amelyek 3 elveszett beszédet is magyaráznak, - a Verrinák egy részéhez való kommentár ugyancsak az V. sz.-ból, és végre a németalföldi Gromov Jakabtól először (Lejda 1672) közzétett u. n. Scholiasta Gromovianus, ki 12 beszédhez irt kevéssé értékes magyarázatokat. Beszédeinek stilisztikai magas szinvonalát már a humanisták felismerték s nyelvét utánzandó példának állították oda. Igy szabatos körmondatainak, kezdve Laurentius Vallán át Muretuson és Hemsterhuyson egész korunkig sok latin stiliszta lett rabjává, jóllehet merev utánzását napjainkban rosszalják. Hazánkban ez az irány sohasem kapott lábra az egyházi és fiskális latinság erős, sajátos uralmánál fogva, aminthogy azt sem mondhatjuk, hogy valamely nevesebb szónokunk C. szónoki egyéniségének hatása alatt állott volna.
Retorikai, filozofikus, költői művei és levelezése.
C. nemcsak gyakorlatilag, hanem elméletileg is foglalkozott a szónoki tudományokkal. Retorikai iratai tartalmuknál fogva tán becsesebbek beszédeinék, s mivel e téren a szerző nem szorul színpadias hatás keltésére, nem kénytelen magár erőszakolni indulatokat és érzelmeket, objektív és higgadt előadásmódra törekszik, rokonszenvesebben is domborodik ki a műveiből alakja. 7 retorikai munkája maradt ránk. Ezek: a) Rhetorika 2 könyvből álló, fiatalkori gyenge munka, mely az invencióról szól; b) De oratore, 3 könyvben, kiváló retorikai munka, melyet C. 55. írt. Az első könyvben azt definiálgatja, hogy mi a szónok, és miként képzendő ki, a második a beszéd invenciójáról szól, a harmadik a beszéd formáját s az előadási módját vitatja. Munkáját C. az aristotelikus dialogus köntösébe öltözteti; c) Brutus de claris oratoribus, a 46. évből Kr. e., szintén dialogus formájában. Benne C. Brutussal a római szónoklat fejlődését jelesebb szónokok megvilágításával mutattatja be s vele (különösen Hortensiusra nézve) igen fontos irodalomtörténeti munkát hagyott az utókorra; d) Orator ad M. Brutum, a 46. évből, Brutusnak, Caesar gyilkosának dedikálva. Benne C. a tökéletes szónok képét festi s kellékeit írja meg. A rómaiak e könyvet a maga nemében mintaszerűnek ismerték el; e) De optimo genere oratorium, ugyanabból az esztendőből, mint a két előbb említett mű; a szónoki beszéd nyelvéről szól és Démosthenés szónokló modorát állítja fel e nemben kánonul. Jelenti benne, hogy lefordította Démosthenésnek a koszoruról mondott beszédét Aischinésnek ez ügyben mondott beszédével együtt; f) De partitione oratoria, ugyancsak 46 tájáról. E műve a beszéd részeiről szól, Quintilianus is szónoki művének a beszéd részeiről szóló fejezetében szem előtt tartotta; g) Ad C. Trebatium Topica, 44-ből Kr. e. E munkát Cajus Trebatiusnak ez irányban való tudásvágya kielégítésére irta C. Benne határozmányát adja a topika tudományának, de célja szemmel nem tartásával beszél a tételről is, s ezzel a szoros értelmü retorika mezejére csap át. A munka ama részéhez, mely a topikát tárgyalja, ránk maradt Boéthius egy magyarázatos irata.
Mint filozofus is kiváló alak C. a római irodalomtörténetben. Nem önálló gondolkozó ugyan, ki valamely bölcseleti rendszert akár csak továbbfejlesztett volna, de a görög gondolkodás egy jelentékeny korszakát római honfitársaival megismertette.
Filozofikus munkái: a) De republica, 6, csak töredékesen ránk maradt könyvben, az 54-51-es évekből Kr. e. A VI. könyv egy részét, mint Somnium Scipionis-t Macrobius hagyományozta ránk. E dialogikusmunkájában egyebek közt azt vitatja, hogy minden államforma között a polgárokra nézve a római a legüdvösebb; b) De legibus, melyből csak 3 könyv jutott ránk, dialogikus munka 52-51 tájáról, s természeti, vallási és hatósági törvényeket fejteget; c) Paradoxa Stoicorum, Brutushoz intézett kis irat, 46-ból, fejtegetése közönségesen paradoxoknak tetsző erkölcsi tételeknek, inkább retorikai, mint filozofiai munka; d) De finibus bonorum et malorum, 5 könyvben 45-ból. Különféle időkben és különböző helyeken folyó három beszélgetés a jóról és rosszról. C. legkiválóbb filozofiai és iskolákban is olvasott műve; e) Academica. E munkát C. először (45.) két könyvben irta meg, azután négyre bővítette ki. Ránk az első kidolgozás második könyve és a második kidolgozás első könyve jutott. A tudás lehetőségén vitatkoznak szereplő személyei; f) Tusculanae disputationes 5 könyvben, 45-44-ből, erkölcsi témákról való öt beszélgetés, az élet filozofiájának rövid, retorikus előadásu foglalatja; g) De deorum natura 3 könyvben, 45-44-ből s M. Brutusnak ajánlva: az istenek lényegének pongyola kidolgozásu vitatása; h) Cato major de senectute, 44-ből, sokat olvasott kis irat, melyben Catóval az öregséget védelmezteti C.; i) De divinatione 2 könyvben, 44-ből. Benne C. a jövendőmondás és babona ellen kel harcra; j) De fato, töredékesen ránk maradt irat ugyanabból az évből; az előbbi iratnál, melyet kiegészít, jóval gyengébb. Támadja benne a sztoikusok nézetét a végzetről; k) Timoeus, a platóni dialogusnak töredékesen ránk maradt fordítása valószinüen 44-ből; l) Laelius v. de amicitia, dialogus 44-ből, melyben a főszemély Laelius a barátság értékéről, lényegéről, eredetéről és főleg miként való tanusításáról értekezik. Theophrastosnak egy megfelelő cimü görög munkája után készült; m) De officiis 3 könyvben, 44-ből, utolsó bölcsészeti műve, melyet Marcus fiához intézett, de mely inkább etikai tartalmu. A sztoikusokat, nevezetesen Pánaitiost követve, a kötelességeket vitatja, főként azt, hogy az egyénit, a látszólag hasznosat, hogyan kell az általánosan kötelezőnek, az erkölcsösnek alárendelni. E ránk maradt filozofikus művein kivül voltak egyéb bölcseleti iratai is, igy a dialogus Hortensius-ról, 2 könyv De gloria cimmel, egy De virtutibus c. irat, fordítások görögből stb.
Költőnek már fiatal korában lépett fel, s ez időben, mint a többi római egykoru költő többé-kevésbbé mind, az alexandriai görög költőiskola hatása alatt állott. Említik egy trocheusi tetrameterekben irt Glaucus c. költeményét, egy, talán Thalia moestra cimü elegiáját, Alcyone, Nilus s Uxorius (papucshős) c. verselményeit. Már meglett korában megénekelte 3 könyvben (55 előtt) a saját konzulságát, Caesar britanniai hadjáratát (54), s eposzban Marius-t. Költő közhelyü fordulatok ügyes alkalmazásában rejlett talán minden e téren való érdeme. Valamivel jobb mint fordító. Lefordította Aratos Phainomenáját és Diosémeiáját, s e fordításnak (Aratea cimmel) ránk maradt a görög eredeti 230-700. sorainak megfelelő, 480 sorból álló nagyobb töredéke, mely jóllehet kissé szabad forditás, tekintve az eredetinek nehézségét és azt, hogy fiatalkori kisérlet, eléggé olvasható. Irt emlékiratokat konzulságáról is és egy Chorographiá-t; ezekből azonban semmi sem jutott reánk.
Igen érdekes és fontos ellenben, mind C. jellemének megitéléséhez, mind pedig korának hű ecseteléséhez levelezése. Áll az u. n. Epistole familiares v. rendesen csak Familiares-nak neveztetni szokott gyüjteményből, mely a különböző barátaival és ismerőseivel, igy M. Celius (l. o.), L. Munatius Plancus, D. Brutus (l. o.) s egyebekkel váltott leveleit tartalmazza 16 könyvben (a 63-43. évekből), továbbá áll Quintus öccsével (3 könyvben, 60-45-ből), Atticus barátjával (16 könyvben 68-43-ból) és M. Brutussal (2 könyvben 40-ből) váltott levelek gyűjteményéből. Az ókórban sokkal több levelét olvasták még összegyűjtve. Ugy látszik, hogy Tiro (l. o.), C. tudós magántitkára, gyüjtötte össze és adta ki őket. Könnyen olvasható, világos, jeles iratok, melyeket mindenkor s különösen hazai iskoláinkban is a mult században sokat olvastak, sokat magyaráztak, mint a latin levélforma mintáit és a római társalgási nyelv legemlékszerűbb bizonyítványait.
2. C. Quintus Tullius, az előbbinek öccse, római író, szül. Kr. e. 102., megh. 43-ban. 65. edilis, 62. prétor, 43. fiával és Marcus bátyjával együtt proskibálták és megölték. Irt egy eposzt Caesar britanniai hadjáratáról, több tragédiát s forditott görögből is. Reánk azonban csak 4 levele (három Tiróhoz, egy bátyjához Marcushoz) és egy Commentariolum petitionis című, többektől tőle elvitatott kis irata maradt, Ez utóbbi jelentéktelen munka, mely bátyjához intézett levél formájában a hivatalért való folyamodásról és hivatalhajhászásról szól; a levelekkel együtt prolegiomenokkal kiadta Bücheler (Lipcse 1869). V. ö. Beltrami, De Commentariolo petitionis Q. T. C.-ni vindicando (Pisa 1892).
betünem, neve onnan származik, mert Sweynheym és Pannartz, 1467. Rómában, ezen betünemmel nyomtatták először Cicero leveleit. A C. betütörzse tizenkét tipográfiai pont vastagságu L. Betünemek.
(ol., ejtsd: csicseróne), Olaszországban s különösen Rómában idegenek vezetői s régiségek magyarázói; beszédességükért (vonatkoztatással Cicero ékesszólására) nevezték el őket így.
(növ.) Baumgartennál, Cickafarkkóró Csapónál, a. m. cickafark; l. o.
II. Crescimir horvát fejedelem leánya 1026-ban, Imre magyar herceg felesége lett. Imre azonban, ki 1031. húnyt el, a legenda szerint (Vita S. Emerici, 6. fej. Endlichernél, Monum. 197.) «feleségének szűzességét érintetlenül hagyta» s így gyermekeik nem maradtak. Különben Imre feleségének neve és származása egyaránt vita tárgya.
(ejtsd: cikludjál) Demeter, román író, szül. Kis-Becskereken 1778 körül, megh. 1818 jun. 20 Tanító volt Berekszón, aztán Bélincen s végül születéshelyén, ahol egyuttal papnak is megválasztották. 1812. Ó-Aradon a görög-keleti román tanítóképzőintézet katekhétájának nevezték ki, hol 2 évig működött. Innen ismét papnak ment szülőhelyére. Legnevezetesebb munkája: Filosoficesti çi politicesti prin Fabule moralnice învetaturi, acum intâca oara culese Si intru acest chip pre limba Româneasca întocninte (Buda 1814), másodszor adta ki: Radulescu Eliade 1848. - nem egyéb mint a hires szerb iró, Obradovics Dositei meséinek egyszerü fordítása, vagyis közönséges plágium. C. életéről s munkásságáról irt művével foglalta el Vulcan József, a Nagyváradon megjelenő Familia c. lapnak szerkesztője, a mult évben székét a bukaresti akadémián.
Tourn. (növ.), 1. Katangkóró.
Vieill. (állat), a paradicsommadárfélék családjába tartozó madárnem, amely abban különbözik a paradicsommadaraktól, hogy hímjének szárnytollai csak kevéssé nyúlnak meg és hogy a hím két farktolla erősen megnyult, végén befelé pödört. Egyetlen faja a C. regius Vieill.
(olasz. ejtsd: csicsiszbeo), másként Cavaliere servente, a XVII. sz. óta Olaszországban, különösen Genovában és Firenzében, a magasabb körökben divatozott az a szokás, hogy a férjes nő, férje tudtával és beleegyezésével, egy férfi kisérőt tartott. E kisérő neve C., aki az uri nőt házon kivül mindenüvé elkisérte. Ez a szokás a jelen század elejétől lassanként megszünt, de azért a C. név fennmaradt s ma a nyilvános házibarátot értik alatta.