a tavi káka (Scirpus lacustris L.), közönséges tavi növényünk népies neve l. Káka.
Cigánypurdék hánynak C.-t, midőn alamizsnát kérve, tenyerükön s talpukon kerék módjára forgolódva, anélkül hogy fejük a földet érintené, sietnek az utazó után.
(növ.), a Xanthíum strumarium L. népies neve; frakas-nyil). Gyümölcse hasonlítható a mogyoróhoz, de az értéke, jósága nem; ezért cigánynak való mogyoró, lásd Disznóbojtorján.
A C. Indiának árja nyelveihez tartozik, mint a szanszkrit nyelv is. Közelebbi rokonságban áll az India észak-nyugati részében élő szindhi nyelvjárással s az ezzel határos kasir és dardus nyelvekkel. Grammatikája gazdagabb minden más élő ind nyelvénél. Számos tájszólásra oszlik, melyek sokban eltérnek egymástól. Legromlottabb a spanyol cigányok nyelve. Az Európában dívó cigány tájszólásokat Miklosich e 13 csoportra osztja: 1. a görög, 2. oláh, 3. magyar, 4. cseh-morva, 5: német, 6. lengyel-litván, 7. orosz, 8. finn, 9. skandináv, 10. dél-olasz, 11. bászk, 12. angol-skót, 13. spanyol cigányok nyelve. Az osztrák-magyar monarkiában élő cigányok szójárásában 7 főosztályt lehet megkülönböztetni. Az első osztályba tartoznak a magyar vidéken letelepedetteket, ezek közt a legtöbb zeoész cigány; 2-ba a magyar Kárpátokban letelepedett tót cigányok; a 3-ba a szirmiai és szerb vidékiek; a 4-be az oláhok közt élők; az 5-be a cseh-morva vidékiek; a 6-ba a Törökországból időnkint hozzánk átrándulók, nevezetesen a nyilvános táncosnők; végre a 7-be a vándorcigányok. Az erdélyiek nyelve hol a megtelepedett magyar, hol az oláh cigányokéhoz sorakozik. A C. nyelvtanát, szógyüjteményét l. az ide mellékelt Cigányok nevet viselő külön mellékleten.
Indiából származó nép, mely a XV. sz.-ban jött be Európába s terjedt el annak különböző országaiban. Magukat rom-nak (ember), néha kálo-nak (fekete) nevezik, s ezzel szemben parno (fehér) névvel illetnek minden nem-cigányt. A hazai vándorcigányok manus-nak (ember) is nevezik magukat, a nem-cigányt gadzsio-nak (gazda, paraszt), gyüléseken szinte-nek (társ) szólítják egymást. Szinte nehány tudós szerint az ind Sindhu szóból származik, mely az ind Csangar (Cangar) törzs neve. Az egyes népek különféle névvel nevezik a cigányokat. A legelterjedtebb a cigány név rokonsága. Miklosich szerint ez a kisázsiai Athingan vagy Acingan névből ered; De Goeje szerint az ind tojeng (zenész, táncos) szóból, mások szerint a fent említett Cangar névből.
[ÁBRA] A cigányok elterjedése Európában
A német: Zigeuner a csehből ered (cinkán), ez a magyarból (cigány), a mi nyelvünkbe a ruménből (cigánu), ebbe a bolgárból (ciganin) jutott. E név Kelet-Európában és Olaszországban (zigano) terjedt el, mig nyugaton és északon más neveket kaptak. Angliában Gipsy-nek (Egyptus) nevezik őket. Régebbi spanyol nyelven Aegypciáno-nak mos Gitanonak nevezik őket. Portugál nyelven Cigano. Franciaországban a Bohémiens (cseh) nevet adták nekik, mivel oda Csehországból kerültek és a magyar és cseh királytól nyert leveleket mutattak fel. A németalföldiek kezdetben Ungern-nek nevezték, mivel Magyarországból mentek oda, később ott, Dániában és Svédországban Tatern vagy Tätern (tatárok) és Heidenen (pogányok) volt a nevük a finneknél Mustaläinen (fekete). Nálunk néha Fáraó népének, Fáraó fiainak szokták őket nevezni, célzással állítólagos egyiptomi származásukra. Mária Terézia 1761 nov. 13. megtiltotta e nevek tovább használatát s helyükbe az ujlakosok, ujmagyarok, ujparasztok elnevezést (németül Neubauer) rendelte el. (Igy tiltotta volt el 1633. IV. Fülöp is a spanyol cigányokat a gitanos névtől.) A magyarban ezenkivül még purde-nek (meztelennek), dádé-nak (atya), more-nek (mro enyém) nevezik a cigányokat; az oláhok marmandének (adj nekem kenyeret) és csoré-nek (szegény) csufolják; az erdélyi szászok zigunj elnevezés mellet még Egypter-nek és Kortrás-nak is hívják; ez a cigány Kortorár (sátoros) szóból ered, mely ellentéte a Gletecsore (nyelvben szegény) szónak, ahogy a sátorosok gunyosan nevezik a letelepedetteket. A cigányok már Európában való megjelenésükkor eredetükre, őshazájukra nézve nem tudtak helyes fölvilágosítást adni. Ez arra mutat, hogy ők már évszázadokon át távol voltak régi hazájuktól, mielőtt Európában föltüntek.
[ÁBRA] Cigánysátor.
Eredetükre nézve a cingani elnevezésből kiindulva, több tudós azt állítá, hogy az athinganus nevü görög eretnekekkel azonosak. Mások őshazájuknak az afrikai Zeugitana tartományt mondják. Spondanus Zeugitana tartományt mondják. Spondanus Singara mezopotámiai városból kiüzött lakosok utódainak tartá őket, mások a szaracénusoktól származtatták a cigányokat Kelpius Márton erdélyi szász tudós az amoritáktól. Wagensell, XV. századbeli író, német zsidóknak tartja, kik a XIV. sz.-beli zsidóüldözés következtében elbujdostak, s csak a XV. sz. elején kerültek ismét elé. A magyar Pray tatároknak mondja őket, mert Kis-Ázsia egyik tatár tartománya (a mai Sivas), mely Rome nevet viselt. Legelterjedtebb azon nézet volt, mely mai nap is él több nép körében, hogy a cigányok Egyiptomból származnak. A C.-ok magok Közép-Európában való megjelenésökkor egyiptomi bucsujároknak mondták magukat, kiknek «amiatt kell hét évig zarándokolniok és a kereszténység alamizsnáiból élniök, mivel Jézust, midőn ez szülőivel Heródes üldözései elől menekült, nem fogadták be maguk közé». Magyar cigányok mesével indokolják még manapság is örökös vándorlásukat. Midőn Krisztust a zsidók felfeszítették, egy csapat cigány vonult arra. Ahelyett, hogy kihúzták volna a szegeket tagjaiból, néhányan felmásztak a keresztfára és megfosztották Jézust azon kevés ruhától is, melyet a zsidók rajta hagytak volt. Ekkor megátkozta őket Jézus, hogy mindörökre hontalanul, nyugtalanul vándoroljanak.
A legelső író, ki a cigányokat egyiptomi eredetüeknek mondja, Justinger Konrád volt, berni krónikájában az 1419. év alatt, midőn a cigányok legelőször Helvéciában jelentek meg. A Bologna előtt 1422. megjelent cigánybanda András nevü «hercege» (Duca di Egitto) azt beszélte, hogy népével együtt elpártolt a kereszténységtől, mióta a magyar király elfoglalta országát s őt fogságba ejtette. Később 4000 alattvalójával együtt a kereszténység kebelébe visszatért, és most a magyar király parancsára hét évig kell zarándokolni; jelenleg Rómába megy a pápához. Más csapat azt beszélte, hogy hazájok Kis-Egyiptom, terméketlen föld, melyet tulnépesedés, drágaság és inség miatt kellett elhagyniok. E mesék következtében majdnem mindenütt szivesen fogadták őket és néha gazdagon megajándékozták. 1496. a gelderni herceg «kisegyiptomi gróf Gnougy Márton»-nak egy utlevelet adott, mellyel megengedte, hogy országán átutazhassék; de három napon tul ugyanegy helyen ne tartózkodjék. Hazánkban ily szabadalmat és ajánló levelet Zsigmond királytól és Báthory fejedelemtől nyertek. Zsigmond levelét Thurzó gróf is említi 1616. évben. A zarándokok épp a konstanzi zsinat idejében 1417. jelentek meg Németországban, honnan Helvéciába, Franciaországba, Olaszhonba vándoroltak. Mikor végképp elejtették a cigányok Egyiptomból való származásának elméletét, a «Kis-Egyiptom» elnevezést sokan a cigányok koholmányának tartották. Bataillard rámutatott, hogy Specklin straszburgi krónikás már a XVI. század végén a cigányokat Epirusból jötteknek mondja, melyet közönségesen Kis-Egyiptomnak is neveznek. Hermann Antal az 1891-iki londoni folklore-kongresszuson felemlítette, hogy Thököly Imre titkárának, Komáromi Jánosnak Nagy Imre közölte diáriumában (Pest 1861, 75. l.) Nikomedia város környékét Kis-Egyiptusnek nevezték. E vidéket érintették a cigányok, midőn Európába átkeltek. Az első, ki a C.-oknak Egyiptomból való származását tudományosan, nyelvüknek a nubiaival való összehasonlításával akarta bebizonyítani, Bonaventura Vulkanius, lejdai tanár (meghalt 1614) volt. Utána indult több tudós; Griselini hazai német író (Geschichte des Temesvárer Banats, 1789) is nagy buzgalommal kardoskodott e nézet mellett.
Az első, aki a cigányoknak indiai eredetére rámutatott, magyar ember volt. 1776. egy bécsi hivatalos lap, az Anzeigen aus en sämmtlichen k. k. Erbländern (6. évf. 1776; 87, 88. lap) egy latin levelet közlött egy Székely nevü kapitánytól, melynek tartalma a következő: «1763 november hó 6-án egy Szathmár-Némethi Pap István nevü nyomdász látogatott meg. Sok mindenről beszélgettünk; a többek között a cigányokról is; s ez alkalommal vendégem következő anekdotát beszélte el, melyet Vályi István-tól hallott, ki Almáson, Komárommegyében református pap volt: Midőn Vályi a lejdai egyetemen tanult, malabári fiatal emberekkel ismerkedett meg; három mindig található Lejdában, mivel rendesen csak akkor utaznak vissza hazájukba, ha már 3 malabári fiatal ember érkezik meg Lejdába. Midőn Vályi észrevette, hogy ezen fiatal emberek anyanyelve szerfelett hasonlít kifejezésére nézve a magyar cigányokéhoz, felhasználta a kedvező alkalmat s több, mint ezer malabári szót feljegyzett a jelentéssel együtt. Ugyanezen 3 fiatal ember azt is elmondá Vályinak, hogy hazájuk egyik tartománya Cigania nevet visel. Midőn Vályi hazájába visszatért, malabári szójegyzékét felolvasta győri cigányoknak és minden egyes szó jelentését megkérdezte - s a cigányok majdnem minden egyes szó értelmét meg is tudták mondani.» E nagyfontosságu levél kikerülte a tudósok figyelmét. Csakis Grellmann reflektál reá 1783. a cigányokról írt több nyelvre lefordított és sokat plagizált alapvető művében. A német tudósok - Rüdiger mellett - Grellmannak tulajdonítják a cigányok Indiából való származásának felfedezését. Az angolok Marsden-nek, Szumatra történelme írójának indikálják az elsőbbséget. Pedig időre nézve kétségtelenül Vályit illeti meg az elsőbbség.
Aki nagy tudománnyal, az összehasonlító nyelvészet alapján bizonyította be a cigányok indiai származását, az a nemrég elhalt hírneves nyelvész Pott F. A., halle-i egyetemi tanár, a magyar akadémia külső tagja volt, Die Ziegeuner in Europa u. Asieu (Halle 1845) cimü munkájában. Pott sem említi föl Vályi nevét, ő is Grellmannt tartja az elsőnek az ügyben. Bebizonyított tény tehát, hogy a cigányok Indiából származnak, nyelvük ind. De az még nincs eldöntve, hogy India számos nyelvjárása és népe közül a cigány nyelv és nép melyből származik vagy melyhez áll legközelebb Hogy mikor és mi okból hagyták el régi hazájukat, azt nem tudjuk. Miklosich szerint a cigányok huzamosabb ideig időztek Kabulisztán és Erán tartományokban, ezt bizonyítja a sok persa és örmény elem, mely nyelvükben található. Onnan aztán egy részük Szibérián át Észak-Afrikába vándorolt, hol most is találhatók, a nagyobb rész pedig Frigián, Likaonián és a Helleszponton át Európába, még pedig Görögországba került, hol több évszázadon át veszteglett, mig aztán onnét kiindulva elárasztotta Közép-Európát. A cigányok már régóta Peloponnézusban lehettek, hol mai nap is sok ugynevezett Gyftokastron (Gyftoskastron) romja van. Ezek a török által elpusztított egyiptusi vagy cigányvárak voltak. Mazaris bizanci költő 1414 körül azon hét nép között, melyek a Peloponnézust birták, az «egyiptusokat» és a zsidókat is felemlíti. XV. sz.-beli német utazók, mint Fabri Félix, Breidenbachi Bernát, Veldenzi Sándor őrgróf említik, hogy Modone város mellett, a Gype hegy alján igen sok cigány lakik kunyhókban. 1496-99. a szentföldre zarándokolt Harff Arnold kölni patricius ezen modonei C. közt két csapatot különböztet meg: az első kisebb, mely császári és pápai utlevelekkel volt ellátva és «hercegek» és «grófok» vezérletet alatt állott; s a második, «gyermekeiknek és szolgáiknak» nagy csapatját, mely 1438. Magyarországon keresztül vonulván, egész Észak-Európát elárasztotta. A XIV. század második felében korfui oklevelek gyakran említik a cigányokat, kik Görögországból bevándorolva, frank bárók szolgálatában állottak. Már 1370. mint hűbéresek említtetnek. 1386 óta az Anjou-házból Korfu szigetével együtt a velenceiek birtokába került a cigány hűbér (feudum Acingarum) is, kik ezt szintén előkelő embereknek adományozták. Ez időben kerültek Oláhországba, honnan 1415., midőn ezer ország török vazallság lett, bejöttek Magyarországba és innen elárasztották majdnem egész Európát. Elterjedésüket az ide mellékelt térképen tüntetjük fel, mely Colocei A. jeles műve «Gli Zingari» nyomán készült.
Közép-Európába jöttükkor, mint említe volt, igen barátságos fogadtatásban és pártolásban részesültek. Némely tartományban p. azt, aki egy cigányt megütött, a szent szék egy aranyforint birságra ítélte. De e kegyes elbánást csakhamar ádáz üldözések váltották fel majdnem minden országban. Főleg midőn azzal kezdték gyanusitani őket, hogy a törökök kémei, majdnem minden állam a legszigorúbb üldözési rendeletet bocsátotta ki ellenük. Németországban szigorúan meghagyatott a hatóságoknak a cigányok üldözése. 1711., 1713. és 1725. a Reuss hercegség kormánytanácsa meghagyta a hatóságoknak, hogy lövessen le a hercegség területén található minden cigányt. I. Frigyes Vilmos meghagyta, hogy országában talált, 18 évet meghaladó minden cigány felakasztassék. A cigányok szerencséjére a hatóságok nem valami különös buzgalmat fejtettek ki a kegyetlen, embertelen rendeletek végrehajtásában. Lengyelországban 1501. s a következő években adtak ki rendeleteket C.-k ellen, de midőn a királyok jónak látták, egyes nemeseknek a «cigány-király» cimet adományozni, a C. is megtürettek. Ez a cigány-király mintegy fővajdája volt a lengyel C.-nak. Az utolsó lengyel cigány-király Marcinkiewicz Jan volt, ki 1790. halt meg. Oroszországban II. Katalin cárnő telepítette a C.-kat az állami uradalmokon, s ott csakhamar felhagytak kóbor életükkel. Svéd- és Dánországból 1662. halálbüntetés terhe mellett kiutasították. Olaszországban egyházi és világi hatóságok sokáig üldözték a C.-kat; Franciaországban pedig az orléans-i parlament 1565. szigorúan végrehajtotta a cigányok kiirtását, ugy hogy csak egy kis részük tudta magát 1802-ig a baszkok közt fenntartani. Ez év december 6. éjjel az ottan C.-at mind elfogták, hajóra hurcolták és Észak-Afrikában szabadon bocsátották. Angolországban VIII. Henrik 1531-ben szigoru rendeletet adott ki a C. ellen, melyet Mária és Erzsébet leányai megerősítettek, de mindamellett a C. ott annyira elszaporodtak, hogy a mult sz. végén 100 000-nél többen voltak, kik a jLee családból származó «királyok» alatt állottak, mely család utolsó ivadéka, Lee József király 86 éves korában 1844. halt meg.
Hazánkban ilyen üldözési rendeletekkel nem igen zaklatták a cigányokat, kik zenéjökkel csakhamar meghódították a nemzet rokonszenvét, úgy, hogy már a hatvani országgyűlésen 1525. C.-zenészek voltak hivatalosan felfogadva. Királyaink és fejedelmeink szabadalmakat adtak a C.-oknak és számukra egyes nagyobb kerületekben nemes embereket fővajdáknak neveztek ki; mint kémek nem egyszer nagy szolgálatokat tettek az országnak. A törökök kiűzése után az ország lakosságára ugyancsak gyér lévén, a kormány a cigányok letelepítésére is gondolt. Mária Teréziának 1761. nov. 13-án kibocsátott rendelete értelmében a C.-kat a leghumánusabb módon kezdték a Bánságban letelepíteni. De úgy jártak velök, mint annak idején a persa király a lurikkal. 1767 nov. 27. Mária Terézia egy újabb, szigorúbb rendeletben elrendeli, hogy a C.-k gyermekei szülőiktől elvétessenek és nevelés végett más nemzetbeli embereknek adassanak át fizetés mellett, cigány férfinak pedig ne legyen szabad cigány nővel házasságra lépni.
De ezen rendelet sem vezetett a kivánt célhoz. A gyermekek csakhamar megszöktek nevelő szüleiktől, a cigányok pedig házasság dolgában nem igen törődtek a rendelettel. József császár 1783 október 9-én kiadott terjedelmes humánus rendelete sem vezetett célhoz. A következő évtizedek politikai zavarai és szabadsági törekvései stb. némileg elterelték az állam figyelmét a C.-ról, főleg, miután többen közülök önként letelepültek és csak kisebbik részök folytatja a kóbor életet. Néhány privát ember is megkisérlette a vándor-C.-k letelepítését, de semminemü sikerrel. Hám János szatmári püspök 1857. cigányiskolát alapított, mely azonban csakhamar tanuló nélkül maradt, úgy mint Érsekújvárott is Farkas Ferdinánd cigányiskolája. A törvényhozás is időről időre foglalkozott a C.-telepítés és rendezés ügyével; több ízben összeirattak a C.-k; számos beható tervezet, törvényjavaslat készült (néhányat a legfontosabbak közül Herrmann A. közöl: 1794. magyarországi Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn, III. 1-8. füzet. 1841. Erdély ethnographia, IV. 94-107. l.) De az ügy még mai napig sem nyert megoldást.
A magy. kir. belügyminiszterium jelenleg ismét foglalkozik a vándor C.-k letelepítésének minden tekintetben nehéz ügyével s e célból 1893 január végén országosan összeiratta az összes cigányokat. A rendezés sikerének biztosítása céljából szükség van a C.-kat tapasztalásból alaposan ismerő szakszerű népvizsgálók közreműködésére. A legnagyobb szabású és legsikeresebb telepítési kisérleteket a C.-telepítés terén József főherceg tette, ki úgy tudományosan, mint 40 évi gazdag, személyes tapasztalatból a legalaposabban, legbehatóbban ismeri a cigány népet és nyelvet és e szegény páriáknak nagylelkű, nemesszívű pártfogója, valóságos nemtője. Bálványozza is őt ezért minden C.; királynak nevezi, bárhogy tiltatkozik is ellene, hozzáfordul minden bajában és meglátogatására jön távol vidékről is. A főherceg ismeretes a messze országok cigányai közt, s ezeknél egész misztikus alakká vált, kinek személye körül számos legenda alakult. (Ilyeneket közöl Hermann A. az Ethnologische Mitteilungen III. kötetében.) A főherceg nagy koncepciója telepítési kisérleteiben a tudomány érdeke fenkölten párosul az emberszeretet érzetével. Néhány év óta egész vagyont költött a kisjenői és bánkúti, a hatvani és göböljárási puszták cigánytelepeire, melyeknek ügyeit személyesen, nemes buzgósággal, fáradhatatlan kitartással intézi. A teljes sikernek azonban több akadálya van: Az, hogy elszigetelt kisélet, mely egyáltalán csak akkor vezethet biztos eredményhez, ha országossá válik törvényes intézkedések alapján; aztán az, hogy a megyei hatóság nem támogatta a kisérletet; végre a főherceg saját, túlságosan jó szíve, mely gyakran tesz engedményeket az ilyen faj nevelésében elengedhetetlen fegyelem tartós következetességének rovására.
A főherceg nagyfontosságú telepítési törekvéseit eddig leghelyesebben ismertette Szüry Dénes a Vasárnapi Újság 1891. évfolyamában és Rajzok cimü könyvében. A főherceg maga igen tanulságosan és érdekesen írja le az alcsúti cigánytelep lakosain tett észleleteit az «Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn» III. kötet 1. füzetében. A dolog lényegét pedig röviden és velősen összefoglalta szintén ő maga az Élet 1893. évfolyama 7. füzetében megjelent «A mi nomádjaink» c. igen figyelemreméltó cikkében. A főherceg értekezésének kivonata a következő:
«A kóborló sátoros-cigányok állandó letelepítése igen fontos népművelődési kérdés hazánkra nézve. Országos kormányunk ezt a kérdést az ujabb időben fel is karolta és nekem ezirányú kisérleteimnél kezemre is járt. Azonban a csoportos telepítés, melyre vállalkoztam, több akadállyal találkozott. Először is az az egy évi idő, melyet e kisérletre fordíthattam, igen rövid volt, tekintve a cigány nép vad erkölcseit, és azt, hogy e nép a művelődés legalacsonyabb fokán áll. Másodszor az összpontosított telepítés, a közigazgatási hatóságok nézete szerint sok hátránnyal jár; azon véleményben voltak, hogy a közbiztonsági felügyelet könnyebb, ha cigányaink községenkint helyeztetnek el. A kisérleteket az érintett irányban azért kezdeményeztem, mert éppen a községeket akartam a tehertől és a fáradságtól megmenteni, akkor, midőn több megye a Dunán túl az oláh-cigányok lovait és kocsijait elkobozta, anélkül, hogy előre gondoskodtak volna e félvadak elhelyezéséről. Tagadhatatlan, hogy e nép ellenszenve a cigányok iránt szintén nagyon nehezíti a telepítést. Az ellenszenv némileg jogosult is, mert bizony rakoncátlanok India ezen fekete fiai. S még fokozódik az amugy is meglevő idegenkedés, ha tudomására jut a föld népének, hogy a cigányság - amint az eleinte szükségesnek mutatkozott - bizonyos kedvezményekben is részesül, mint p. ruházat kiosztása, ingyen élelmezés stb. Igen, de ily kedvezmények nélkül munkához szoktatni oly népet, mely a munkától irtózik és azt soha meg nem kisérlette, merő lehetetlenség. Meg vagyok győződve, hogy vas kézzel, következetes eréllyel községenként is lehet a telepítést foganosítani, de sok költségébe kerül az államnak és sok kellemetlenséggel fog járni a községekre nézve. A telepítendőket lakóházakkal kell ellátni, nekik munkát teremteni és őket arra nevelni; de mindenekelőtt szükséges a gyermekek iskolázása, ez pedig nagyon nehéz feladat, mert tökéletes tudatlanságuk mellett lehetetlen őket korkülönbség nélkül a rendes elemi iskolába ültetni. Nekem Alcsúton egy külön cigányiskolám volt, mely rövid idő alatt elég jó eredményeket szült. Abban 6-15 évesek tanultak együtt. Fölfogásuk jó volt s apró kitüntetések és kedvezmények némi vetélkedést is fejlesztettek ki köztük. Ily eredményt aligha lehetne elérni akkor, ha egy tizenöt éves cigánygyermeket a falusi elemi iskolában a hat éves polgárfiu mellé ültetnénk; minden mástól eltekintve, ez még nagyobb kölcsönös ellenszenvet idézne elő és - sérteni a cigány önérzetét, mely minden vadság mellett is nagy mértékben megvan benne. Ilyen nevelés nélkül, ha még oly erőszakosan bánnánk is velük és ha még oly kemény felügyelet alatt lennének is a községekben, nem volna elérve a főcél: hogy országnak hasznos polgárokat neveljünk ebből a kóbor elemből, mely ma csaknem teljesen elvész a hazára nézve, sőt munkátlan életével és régi vad erkölcseivel a társadalom biztonságát is, főleg a vidéken állandóan fenyegeti.»
Társadalmi úton is keletkeztek mozgalmak a C.-k érdekében. A harmincas években egy humánus angol társaság alakult e célra. Ujabban Cop Mara írónő buzgólkodott ilyennek létesítésén. A haza muzsikus C.-k is mozgalmat indítottak érdeküknek társulás és külön közlöny útján való képviselésére s Budapesten van is valami segélyző egyesületük. A legnagyobb jelentőségű társulás az angol vezetésű, de nemzetközi szervezetű Gypsy Lore Society volt, C.-tanulmányokkal foglalkozó tudósok szövetkezete, a nagynevű angol amerikai költő, agg C.-kutató, hazánk legőszintébb barátja, Charles G. Leland elnöklete alatt, a példás buzgóságú David Mac Ritchie titkársága mellett. Ez Edinburghban 1888. juliustól 1892. áprilisig szerkesztette a társaság évnegyedes organumát (The Journal of the Gypsy Lore Society) az egész világ cigányaira vonatkozó, minden irányt tanulmányok megbecsülhetetlen tárát. A tagsági díj egy font sterling volt, a társaságnak mintegy 100 tagja volt, magyarországiak: József főherceg, Herrmann Antal, Koos Ferenc, P. Thewrewk Emil és Wlislocki Henrik.
Az e nagybecsű tudós folyóiratnak költség híján történt megszüntével támadt a szakkörökben mélyen érzett hézag pótlására Herrmann Antal «Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn» folyóirata, mely elébb is kiváló figyelemben részesítette a C.-kat, s melynek új folyama József főherceg pártfogása és közreműködése mellett jelenik meg félhavonkint, a legkiválóbb C.-tudósok buzdítására és helyeslésével; eredeti programmjának fenntartása mellett egyszersmind az általános C.-tanulmányok nemzetközi közlönyévé avatta s így legtermészetesebb helyükre, hazánkba tette át a tanulmányok súlypontját. Ennek kapcsán most a C. tudós társaság újjászervezésében buzgólkodnak József főherceg tevékeny védnöksége alatt, magyarországi adminisztrációval. A megújult társaság kiterjeszti vizsgálódásait a többi kóborló, sajátságos életmódu és nyelvü népelemekre is, s programmjába felvesz társadalmi és emberbaráti célokat is: a C.-k telepítését, művelését, helyzetök javítását. A fenséges védnök páratlan buzgalma, szakértelme, áldozatkészsége és magas állása biztosítani fogja ez üdvös kezdemény sikerét.
A C.-k életmódjáról, szokásairól, hiedelmekről, népköltészetükről, zenéjükről s az összes idevágó irodalomról lásd a Cigányok cimet viselő külön mellékletünket.
(Külön melléklet a Nagy Lexikon IV. kötetének 360-364. lapján levő Cigánynyelv és Cigányok cikkhez. Három képmelléklettel).
A népvándorlások árjának, mellyel kelet elözönlötte nyugatot, utolsó hulláma a XV. sz. elején folyt széllyel Európa országain. A cigányok kis csapata volt ez. Jöttek, senki sem tudja honnan, mentek, maguk sem tudták hová. Megjelenésök sajátságos fantasztikus, tűneményszerü volt. Vándorlásuk okáról és céljáról csodás regéket meséltek; a népek elhitték s kegyesen bántak velök. Kiderült, hogy ámítók voltak; rablók is lettek. Erre minden országban halálra üldözték őket. Nem tudták kiirtani. Humánusabb idők következtek. Civilizálni, letelepíteni akarták őket. Ez sem sikerült. Igy dacolnak a műveltség hatásával s nagy részök olyan kezdetleges kulturáju, mint félezer évvel ezelőtt. Igy voltak ők az újkor rejtvénye. De lényök, eredetök, nyelvök titkait egy század óta mind több sikerrel fejtegeti a tudomány, mely a tanulmányok egyik legérdekesebb tárgyául ismerte meg őket mindenütt. De legjelentékenyebb szerepök Magyarországon van, hol a nemzeti zeneművészet letéteményeseiként működnek, hol a legjellemzetesebb népjelenségül tünnek fel, s hol a nemzetgazdaság és nemzetgyarapodás szempontjából is mint fontos tényezők jöhetnek számba. Indokolt tehát hogy behatóan és részletesen foglalkozzunk velök, kivált kevésbbé ismert etnikus vonásaikkal.
I. A cigánynyelv gramatikája.
E helyen első sorban a magyar cigányok nyelvére leszünk tekintettel, de a hol szükséges, vizsgálódásunk körébe vonjuk a hazánkbeli többi cigány nyelvjárásokat is, főleg a mennyiben lényegileg eltérnek egymástól. A mi az ortografiát illeti, egészen a magyart használjuk.
A cigány nyelv hangjait magyar helyesirással a következő 47 betűvel jelezhetjük:
a, á, b, c, cs csh, d, dz, dzs, e, é, f; g, gh, gy, h, ch, i, í, j, k, kh, l, ly, m, n, ny, o, ó, p, ph, r, s, sz, st, szt, sty, szty, t, ty, th, tyh, u, ú, v, zz, s.
A h mássalhangzó után mély torokból ejtett erős hehezet.
A hangsulyra nézve megjegyzendő, hogy a legrégiesb európai tájszólásban, a török-görög cigányokéban a hangsuly némi kivétellel az utolsó szótagra esik. Ez az oxitonálás megvan némi kivétellel az oláh cigányoknál is; a magyar és tót cigány-tájszólás hangsulyozásának a paroxitonálás az alapja. A magyar cigány azonban a magyar nyelv hatása alatt most már rendesen az első szótagra helyezi a nyomatékot. Végéles csak adá, odá, odí; másodéles a sajátságos magyar cig. félmult, p. gyanáhi. A főnevek közül csak keveset ejtenek másodéles hangsullyal p krajcári, kalapácsa; az igehatározók közül odóde, papále. Harmadéles a sajátítóból képzett melléknév: kasztészkero, grasztészkero, guruvéngero rakjákero. A kero, gero stb. végzetnek kro, gro-vá rövidültével a nyomaték vagy a végzet előtti szótagon marad, vagy a szó elejére telepszik. Harmadéles hangsullyal hallatszik rendesen szomniákuno, olykor a műveltető ige is, p. akasztínavav.
1. Az ige.
Az igék feloszlanak tőből, nevekből képzett, és igékkel vagy igehatározókkal összekötött igékre; ezek ismét cselekvő, közép, szenvedő, műveltető és gyakorító alakokban jelennek meg; ragozásukra nézve cselekvő vagy szenvedő igék. Külső alakjuk szerint és az általuk kifejezett cselekedetek minőségét tekintve következőképen osztályozhatók: 1. -árel, -erel, -ínel végüek mind cselekvők vagy műveltetők; 2. -óvel végüek szenvedők, olykor középigei értelemmel; 3. -ável, -ével cselekvők vagy középek; 4. -ovavel, -evavel szenvedők vagy középek; 5. -aravel, -eravel cselekvők vagy műveltetők; 6. -avavel vagy műveltetők, vagy gyakorítók, a tájszólási szokás szerint. Megjegyzendő, hogy cigányainknál a parancsoló móddal összevágó igető d, l, n, t, st, szt véghangja -ovel, -árel, -inel, -ovavel, -inavel ragok előtt gy, ly, ny, ty, sty, szty-re változik.
A cigány nyelvben igék képezhetők 1. oly tőkből, melyek csak igékben fordulnak elő és külön értelemmel nem birnak; 2. fő- s melléknevekből és igehatározókból. A cselekvő és középalak képzője -el, p. a) tőkből: acs-el a. m. marad; b) nevekből: dar főnév a. m. félelem dar-el a. m. fél; csungard a. m. nyál csungard-el a. m. köp. Következő önálló tőigék, más tőhöz csatolva, uj igéket képeznek: del a. m. ad, csi-del a. m. merít, chu-del a. m. nyul; lel a. m. vesz, csor-lel a. m. önt, bo-lel a. m. márt,: dzsel a. m. megy, li-dzsel a. m. visz, chan-dzsel a. m. viszket; kerel a. m. csinál, vakerel a. m. beszél; ezen kerel-t a magyar cigányok a kedvelt gyakorító alak képzésére is használják, p. mangel a. m. kér, mangakerel a. m. kéreget; del a. m. ad, davkerel a. m. adogat.
A cselekvő alak képzői -arel, -erel, -inel, p. aszarel a. m. nevet; kal-o a. m. fekete, kaly-arel a. m. feketít; dand a. m. fog, dand-arel a. m. harap. Az -inel csak idegen nyelvből származó tőkhöz v. szavakhoz járul p. harangoz a. m. harangoz-inel.
A szenvedő alak képzője -ovel, de olykor középige is lesz belőle; p. csuly-ovel csepeg; tikno a. m. kis, tikny-ovel a. m. kisebbedik.
A műveltető alak képzője -av, a cseh-morva cigányoknál -ar; p. arakel = talál, arak-av-el = találtatik, cseh-morva tájszólásban pedig arakar-el.
Valamennyi cigány tájszólásban a jelen idő ragjai egyes számban: -av, -esz, -el: többes számban: -asz -en -en. Megjegyzendő, hogy ch és dzs után a jelen idő 2. és 3. személyében mindkét számban e helyett a van; chav, chal, chasz, chasz, chan, chan eszik; dzsav, dzsasz, dzsal, dzsasz, dzsan, dzsan megy. E szabályt követi ezen 3 ige is: a) prasztav, prasztasz, prasztal; prasztasz, prasztan, prasztan szalad; b) dromav, dromasz, dromal stb. utazik; c) darav, darasz, daral stb. fél.
A félmult (végzetlen mult elbeszélő alak) időt a jelen időhöz járuló -asz képezi; a magyar telepített cigányoknál, ha a jelen időhöz -ahi járul, az első személynél a v elesik.
A mult idő képzése sem jár sok nehézséggel. A cselekvő alakban végzete a magyar telepített cigányoknál r, l, n, v, o, és z után: -gyom, -gyal, (-gyan), -gyasz; -gyam, -gyan -de; pl. asztarel-asztargyom; bolel-bolgyom; szunel-szungyom; v után a v elejtésével: mangavel-mangagyom. A szenvedő alakban pedig végzete: -ilyom, -ilyal, -ilyasz; -ilyam, -ilyan, -ile, pl. csinyovel a. m. vágatni, csinilyom, csinilyal csinilyasz, csinilyam, csinilyan, csinile. Az oláh cigányok a mult időt szintén ezen ragokkal képezik, a vándorcigányoknál végzete cselekvő alakban r, l, n, o, v, z után: -dom, -dan, -dasz, -dam, -dan, -de, a szenvedőben pedig: -ilom, -ilan, -ilasz, -ilam -ilan, -ile. Végzete továbbá telepített magyar cigányainknál: -lyom, -lyal, (-lyan) -lyasz, -lyam, -lyan, -le a cselekvő alakban, ha a tő cs, g, k, ch, ty, nd, j, m-re végződik a szenvedő alakban pedig o után -ilyom; pl. phucs-el-phucslyom, makel-maklyom, kamel-kamlyom; szenvedő o után: bangyovel-bangyilyom. Kivételek: s után -lyom: besel-beslyom; v után -lyom: avel-avlyom; r után-elyom, -ulyom: perel pelyom, merel-mulyom; cs után -ilyom: acsel-acsilyom. Egészen eltérők: dzsal-gelyom lel-lilyom; chal-chalyom;piel pilyom. Az oláh cigányok a felsorolt hangokra végződő igék multját szintén így képezik, ellenben a vándorcigányok ezen esetekben egyszerü: -lom, -lan (-lal), -lasz, -lam, -lan -le végzeteket használnak ugyanazon szabályokkal és kivételekkel, csakhogy az l nem válik ly-vé; p. pekel-peklom; merel-mulom.
További végzete a mult időnek telepített magyar cigányoknál: -nyom, -nyal, -nyasz, -nyam, -nyan, -ne: pl. kamel-kamnyom vagy kamlyom; vagy esetleg; -anyom, -anyal, -anyasz, -anyam, -anyan, -ane: pl. darel-daranyom; vagy végül: -enyom, -enyal, -enyasz, -enyam -enyan, -ene, pl. ustyel-ustyenyom. Megjegyzendő, hogy del a. m. ad ige és a vele való képzések: -inyom, -inyal, -inyasz, -inyam, -inyan, -ine raggal képezik a mult időt; del--dinyom; rodel-rodinyom. Egészen eltérő: lel-linyom vagy lilyom, az első főkép a kárpátiaknál. Oláh cigányok tájszólásában a multnak a végzete csak egy esetben -anyom, -anyan, -anyasz stb., még pedig darel igénél, melynek multja: dar-anyom. A del ige és származásai ezen cigányoknál kétfélekép ragozhatók és pedig: a) -inyom, -inyan, -inyasz, -inyam, -inyan, -ine ragokkal: del-dinyom; jagden-jagdinyom, v. b) -dem, -del, -desz -dam, -dan, -de ragokkal: jagdel-jagdem stb. Ez utóbbi egészen kivételes ragozás, de Erdélyben és az alföldön is hallható. A vándorcigányoknál a del és származásainál a végzet szabályosan: -inom, -inan, -inasz, -inam, -inan, -ine; pl. del-dinom; phurdel-phurdinom.
A mult időre vonatkozólag végül még megjegyzendő, hogy a magyar telepített és az oláh cigányoknál s és sz után szabályosan a cselekvő alakban -tyom, -tyal, ( tyan), -tyasz, -tyam,-tyan, -tye; pl. besel-bestyom; reszel-resztyom. A vándorcigányoknál ellenben s és sz után csak: -tom, -tan, -tasz, -tam, -tan, -te; pl. besel-bestom, reszel-resztom. Valamennyi cigány tájszólásban pedig a mult időben a dzs-g-vé válik pl. dzsal-gelyom.
A régmult (végzett mult) idő a magyar dunántuli, némely erdélyi és általában a zenész cigányoknál ugy alakul, hogy a mult idő alakjaihoz mindkét szám valamennyi személyében ahi járul, a többi cigányoknál pedig -asz, -ász; p. mardel, mult: margyom, régm. margyomahi vagy margyomasz.
A jövő idő magyar és vándorcigányoknál ugy alakul, hogy a jelen időhöz a járul, pl. marav-marava. A kárpáti és cseh-morva cigányok szintén a-t csatolnak a jelen időhöz, de az egyes szám második és többes szám első személyénél az sz h-vá változik. Az oláh cigányok pedig a jelen idő elébe asz, ti képzőt tesznek, némelyek csak asz képzőt; mindkét esetben ez némileg óhajtást fejez ki, pl. kerom (kerav), jövő idő asz kerom a. m. szeretek csinálni vagy asz ti kerom a. m. szeretném, hogy csináljak.
Főnévi igeneve a cigány nyelvnek voltaképen nincs. Külön szerkesztés pótolja azt, mely abban áll, hogy nehány magyar és oláh cigánytörzs az ige tövéhez mássalhangzó után -en, magánhangzó után pedig -n ragot tesz, p. ker-en a. m. csinálni ezt az alakot beszéd közben mindig a the vagy thi kötőszó előzi meg; p. me kamav the dzsan a. m. szeretnék menni. Több magyar, nehány oláh, a cseh-morva és vándor cigány törzsöknél ugyanezen szabályok fenntartása mellett: -el, -l ragok pótolják a főnévi igenevet, p. gelyasz the mangel a. m. koldulni ment; de mange the pijel a. m. adj nekem inni.
A parancsoló mód csak az egyes szám 2. és a többes szám 1. és 2. személyében fordul elő. Az egyes szám 2. személye valamennyi cigány tájszólásban a ragtalan igető: pl. csor-el pm. csor! A többes számban pedig a jelentő mód jelen idejü többes számu 1. és 2. személye használtatik, p. csorel, pm. csorasz, csoren. Kivételek azon igék melyeknek tője egy mássalhangzóból áll és ezeknek minden összetételei: 1) a-val képezik a parancsoló mód egyesszáma 2. személyét: dzsal-dzsa, kal-ka, chal-cha, hidzsal hidzsa; 2) e-vel: del-de, lel-le, avel- (av) kivételesen ave, boldel-bolde, csardel-csarde, ghedel-ghede chudel-chude, tradel-trade, lazdel-lazde; 3) egészen eltérők a-val: aszel-asza, darel-dar, vagy dara, lizdrel-lizdra, trasel-trasa; 4) egészen eltérők e-vel: biknel-bikne; 5) ty, sty, szty után rendesen i-vel képeztetik a parancsoló mód egyes számának 2. személye, p. chutyel-chutyi, ustyel-ustyi; 6) ty után a csak egy esetben; patyel-patya. A tagadó szócska na a. m. nem, a tiltó szócska pedig ma a. m. ne; p. na phenav a. m. énnem szólok, ma phen a. m. ne szólj.
A foglaló illetve óhajtó módot kamel ó. m. akar igével szerkesztik: 1) A jelen időben: kamav the kerav a. m. akarom,hogy csinálok a.m.csinálnék; kamesz the keresz a. m. csinálnál stb.; 2) a mult időben kamlyom the kergyom a. m. csináltam volna; 3) a jövő időben: kamava the kerava a. m. csinálandanék, de ezt rendesen körülirással fejezik ki, p. me kamav the tu basavasz ada divesz a.m. én szeretem hogy te zenélsz mai nap, azaz: szeretném, ha ma zenélnél.
A cigány nyelvben csak mult részesülő van. Valamennyi cigánynál a mult részesülő -do, -lo, -no, -to képzője az ige tövéhez járul; ha a jóhangzás követeli, a tő és rag közé megfelelő magánhangzó kerül. A magyar oláh és vándorcigányainknál -do a mult részesülő ragja ha az igető r, l, n, v, z -re végződik p. asztarel-asztardo kapott, fogott anel-ando hozott, chavavel-chavado etetett. A magyar cigányoknál kivétel csak r után -lo, phirel-phirlo ment; n után -edo, anel-anedo hozott dzsanel-dzsanedo (dzsando)a. m. tudott; vmarad -do előtt, dzsivel-dzsivdo élt; v után to, csivel-csito vetett, szovel-szuto aludt. Az oláh cigányoknál pedig kivételt mutatnak r után -ado, paren (parel)-parado nyitott, piren-pirado kiment; m után -ado, dzsamen-dzsamado parancsolt; o után-do, tén-todo fektetett, állított; r után -lo szkapiszaren-szkapiszailo a. m. megszökött, az r-t ez esetben i helyettesíti; n elesik, aszunen-aszudo (aszundo) hallott.
Ugyanezen cigányoknál -lo a mult részesülő alakja ha az igető cs, g, k, ch, ty, nd, m-re végződik, p. avricsel-avricslo pihent makel-maklo kent dromel-dromlo utazott. A szenvedő alak végzete -ovel szabályosan -ilo-ra változik, p. matyovel-matyilo részegedett, tergyovel-tergyilo állott; egészen eltérők; zsal gelo ment chal-chalo evett, hijel-hilosz t, ledzsel-legelo vitt, lel-lilo vett, merel--mulo halott, ovel-ulo vagy ovlo lett és piel-pilo ivott.
A mult részesülő még -no alakban is előfordul a magyar cigányoknál m után p. kamel--kamno v. kamlo akart; n után: p. hajnel-hajno bántott - r után p. darel-darano félt; ty után p. ustyel-ustyeno fölkelt - l után p. lel-lino vagy lilo vett; d után, p. del-dino adott tradel-tradzno hajtott. Az oláh cigányoknál -ano alakban előfordul a mult sészesülő r után, p. daren (darel)-darano félt; ino alakban pedig d után p. den (del)-dino adott kanden-kandino büzlött. Megjegyzendő még, hogy a szenvedő -ovel alak -no-vá lesz, nem -ilo-vá, p. dilinyovel-dilino megbolondult. A vándorcigányoknál ez a -no-ra képzett alak összevág területenkint a telepítettekével.
Végül a mult részesülő a magyar, oláh és vándorcigányoknál s és sz után -to alakban is előfordul, p. besel-besto ült lakott; reszel-reszto érkezett, elért. Kivételkép felemlítendő, hogy s után ty helyébe -to lép: ustyel--usto ugrott; v után pedig ennek elejtésével szintén -to lép; csivel-csito rakott, vetett; szóvel-szuto aludt. A mult részesülő képzésénél is dzs átváltozik g-vé; dzsal-gelo ment, ladzsel-lagedo szégyenkedett, ledzsel--legelo vitt.
A határozói alak a cigány nyelvben pótolja egyszersmind a hiányzó jelen részesülőt s ugy képeztetik, hagy az igetőhöz -indosz vagy csak -indo rag járul, pl. besel-besindosz vagy besindo ülve, lakva. Az állapotjelző következőképen használtatik: kergyom odova tergyindosz a. m. állva csináltam azt; mangel pre drom phirindosz a. m. az uton járva koldul.
Van a cigány nyelvben igei főnév is. Főnévvé válik minden ige, ha -ben, pen (az oláh cigány tájszólásban -bó, -pó) képző járul a parancsoló módhoz illetve az igétőhöz; ha ez mássalhangzón végződik i kötőhangzóval járulnak hozzá e képzők: p. mang kérj mangipen kérés, chud nyulj, chugyipen nyulás. Kivételesek a szenvedő -ovel-re végződő igék melyek a mult részesülőjéhez csatolják az igei főnév képzőjét p. barovel par. mód barov, m. részesülő - barilo himnemü, barilyi nőnemü, barilyibe (-ben) nagyobbodás.
A szenvedő alak pótolható az acsel ige és a mult részesülő összekötésével me szom kurdo (kurdgyi nőnem) a. m. ütött vagyok a. m. üttettem. Valamennyi cigány tájszólásban a szom vagyok igének csak a jelentő mód jelen és félmult ideje van meg. A többi időt a török és magyar cigányoknál uvén óvel úvel a. m. lenni ige pótolja, a cseh-morva és oláh cigányoknál avén, avel ige, a. m. lenni és jönni, a német cigányoknál vela ige a. m. csak lenni, mert náluk jönni a. m. avel. A török cigányoknál uvén a. m. lenni és avén a. m. jönni, ép úgy a magyar cigányoknál óvel a. m.lenni és ável jönni két különböző ige, mig a cseh-morva cigányoknál aven a. m. lenni és jönni egyformán. A német cigányoknál vela a. m. lenni, avela a. m. jönni. A honti és gömöri magyar cigányok szintén mint a törökök, uven, uvel-nek ejtik a lenni igét.
A létige ragozása a jelentő mód jelen idejében a következő:
|
magyar cig. |
oláh cig. |
|
|
dunántuli |
kárpáti |
|
|
színyom |
szlyom vagy szom |
szom (szam, szëm) |
|
színya |
szlyal szal |
szan (szën) |
|
színye (-a) |
szlye (-a) szi |
szi |
|
színyam |
szlyam szam |
szam (szëm) |
|
színyan |
szlyan szan |
szan (szën) |
|
színye (-an) |
szlye (-an) szi |
szi (szën) |
A vándorcigányok a kárpáti cigányok második alakját: szom, szal, szi (hi), szam, szan, szi (hi) használják.
Félmult idő:
|
magyar cig. |
oláh cig. |
|
|
dunántuli |
kárpáti |
|
|
szinyomahi |
szlyomahi |
szómasz |
|
szinyalahi (-szahi) |
szlyahahi (szahi) |
szánasz |
|
szinyahi |
szlyahi |
szasz |
|
szinyamahi |
szlyamahi |
számasz |
|
szinyanahi |
szlyanahi |
szánasz |
|
szinehi |
szlyehi |
szasz |
A dunántuli magyar cigányoknál a félmultnak egy második alakja is használatos: sznyomahi, sznyalahi sznyahi, sznyamahi; sznyanahi, sznehi; ez a második félmult a kárpátiaknál igy hangzik: szómahi, szálahi, sza, számahi, szánahi, sza. Vándorcigányaink pedig a félmultat igy használják: szomasz, szalasz, hasz, szamasz, szanasz, hasz.
A mult idő a következő alakokat mutatja:
A vándorcigányok a kárpátiak második alakját használják: úlyom, úlyol, úlya stb.
A kárpáti cigányoknál a régmult idö alakjai megegyeznek a dunántuliakéival.
A kárpáti magyar cigányok ugy a vándor-, mint a dunántuli magyar cigányok alakjait használják, azon eltéréssel, hogy az egyes szám második személye: óveha, úveha, a többes 1. személye pedig: óvaha, úvaha.
Óvel = lenni igének a jelentő módban ezenkivül még jelen és félmult ideje is van; jelen idő:
A kárpáti magyar cigányok ugy a dunántuli, mint a vándorcigányok idevágó igealakjait használják.
A kárpáti cigányok itt is ugy a dunántuli, mint a vándorcigányok igealakjait használják, azon eltéréssel azonban, hogy tájszólásukban az egyes szám 2. személye: óvehasz, úvehasz, a többes szám 1. személye pedig: óvahasz, úvahasz.
A főnévi igenév óvel vagy úvel, vagy óven, úven, az oláh cigányoknál avén; a parancsoló mód egyes számu 2. személyben ov vagy uv, az oláh cigányoknál av, a többes 2. személye óven vagy úven, az oláh cigányoknál avén. A mult részesülő: ovlo (-i) vagy a vándorcigányoknál úlo ( i), az oláh cigányoknál avló ( i); a határozói alak pedig a magyar és vándorcigányoknál óvindosz vagy úvindosz, az oláh cigányoknál avindósz, illetőleg csak óvindo úvindo avindó.
A foglaló (óhajtó) mód alakjai egyeznek a jelentő mód alakjaival, csakhogy eléjök the vagy thi kötőszó áll; p. jelen idő; the óvav, the óvesz, the óvel, the óvasz, the óven, the óven.
Az oláh cigányok tájszólásában a jelen idő cselekvő alakja teljesen megfelel a vándorcigányokénak, mig a szenvedő alakja a magyar cigányokéval azonos.
Az oláh cigányoknál a cselekvő alakban a félmult idő igy hangzik: marósz, marészasz, marélasz, marászasz, marénasz, marénasz; a szenvedő alakban pedig megfelel a kárpáti cigányokénak, kivéve az egyes szám 2. személyét: márgyoveszasz és a többes szám 1. személyét: márgyovaszasz
Az oláh cigány tájszólásban a mult idő cselekvő és szenvedő alakja megfelel a dunántuli cigányokénak, csakhogy az egyes szám 2. személye cselekvő alakban margyán, szenvedőben pedig márdilyan.
Az oláh cigányoknál a régmult időnek ugy a cselekvő, mint szenvedő alakja abban különbözik a kárpáti cigányokétól, hogy a cselekvő alakban az egyes szám 2. személye margyánasz, a 3. margyászasz, a többes 3. személye margyászasz; a szenvedő alakban szintén egyes 2. személy márdilyanasz, 3. márdilyaszasz, többes 3. személy márdilyaszasz.
Az oláh cigányok tájszólása a jövő időt egészen eltérőleg képezi:
A főnévi igenév cselekvő alakja mindezen cigányoknál marel (márel, máren), a szenvedő alakban a magyar, kárpáti és oláh cigányoknál margyovel (márgyovel, margyoven), a vándorcigányoknál pedig mardovel.
A parancsoló mód cselekvő alakban: mar, marasz, maren, a szenvedő alakban: margyov, margyoven, a vándorcigányoknál: mardov, mardoven.
A mult részesülő cselekvő alakjában: mardo, szenvedő alakjában: margyovalo, a vándorcigányoknál mardovalo.
A határozói alak cselekvő alakjában marindosz, esetleg marindo, szenvedő alakban: margyivindosz, esetleg margyivindo mely helyett a vándor cigányok mardovindo (-sz) alakot használnak.
A létige a cigányban is használatos olyan szerkezetben, mint «nekem van», p.
hasonló módon a félmulttal is: mange, tuke stb. hasz; mult idő: mange, tuke stb. szolyász stb. P. mange szi ker te tuke szi bar a. m. nekem van házam és neked van kerted.
A létigét a részesülővel szenvedő értelemben is használják; p. a vándorcigányoknál:
A többi időalakok is hasonlóan képeztetnek. A létige a részesülővel cselekvő értelmű a következő igéknél: terdo a. m. állott, besto a. m. ült, szuto a. m. feküdt, paslo a. m. feküdt; p.
S ily módon képeztetnek a többi idők is.
Vannak a cigány nyelvben személytelen igék is, melyek csak az egyes szám harmadik személyében fordulnak elő. Ezek a következők: dukhal fáj; trebol kell; az oláh cigányok még az alábbiakat is használják személytelenül, a jelen, félmult és jövő időben: fal tetszik, rémlik; aresól elég; sz'aleól tetszik, kedves; realól kellemes; trasz mindegy, semmi; trebul kell. P. a magyar cigány tájszólásban:
Ily módon képeztetnek a többi alakok is. Némely főnévvel összekötve, személytelenül használtatik még lel = vesz, és del = ad is. Ha ezen főnevek az egyes számban állanak, a cselekvés egyszeri, ha többesben, gyakori voltát jelentik. Ezen főnevek: csik tüsszentés; kockarida böfögés; ezek lel-lel járnak; ril alszél, brisind eső, ezek del-lel járnak. P. böfögők. Jelentő mód
Főnévi igenév: the lel kockarida; parancsoló mód: lel tuke kockarida a. m. böfögj, lelen tumenge kockarida a. m. böfögjetek; mult részesülő: lyilo kockarida és határozó alak: lindosz kockarida. A böfögés gyakori voltának kifejezésére a főnév többes száma a lel többes számának 3. személyével köttetik össze; p. mange, tuke stb. len kockaridi, én böfögetek, te böfögetsz stb., félmult: mange lenasz kockaridi böfögeték, mult: mange lyile kockaridi böfögettem; régmult: mange lyilyenasz kockaridi böfögettem vala; jövő: mange lena kockaridi böfögetni fogok; főnévi igenév: the len kockaridi böfögetni; parancsoló mód: len tuke kockaridi böfögess, lenen tumende kockaridi böfögessetek; mult részesülő: lyilo kockaridi böfögetett; határozói alak lindosz kockaridi böfögetve.
A magyar -hat, -het képzőnek is személytelen igék felelnek meg, melyek a személyes névmás és az ige között állanak változatlanul minden módban és időben. Ezen igék: a) saj a. m. -hat, -het, p. me saj dzsav mehetek, me saj gelyom mehettem; haszti, hasti, szaszti, szasti a. m. -hat, -het. Használatos némely magyar és valamennyi német cigánynál saj helyett, p. tu szaszti prasztesz the mangel, szaladhatsz koldulni. Tagadólag: nasztyi, nastyi, p. me nastyi merav, nem halhatok meg, me nastyi merava, nem fogok meghalhatni. Saj önálló ige gyanánt is szerepelhet. Igy: me saj, tudok, tu saj, tudsz, jov (joj) saj, tud, amen szastyi, tudunk, tumen szastyi, tudtok, jon szastyi, tudnak; me nastyi, nem tudok, tu nastyi, nem tudsz, jov (joj) nastyi, nem tud.
A magyar «kell» a cigány nyelvben hum által fejeztetik ki, mely után mindig the a. m. hogy kötőszó áll, p. me hum the chav, ennem kell, tu hum the chav, enned kell, me hum the chályom, ennem kellett; me na hum the pocinav; nem kell fizetnem. Sok cigány muszinav-ot használ hum helyett, p. me muszinav the chav, ennem kell.
2. A névszó. Főnév és melléknév.
A cigány nyelv csak két grammatikai nemet különböztet még, a him- és nőnemet. A himnem rendes végzete -o vagy mássalhangzó, a nőnemé -i vagy mássalhangzó. Van néhány -a végü himnemü és nőnemü főnév is. A -ben, -pen, -be, pe, -bo, po, végü igei főnevek mind himnemüek. Az idegen nyelvekből vett -osz, -isz végüek himnemüek, -ka, -ica nőnemüek, p. kligyengero hn. lakatos kligyengeri nn. Lakatosné; dzsiukel hn. Kutya, dsiukli nn. Szuka melléknevek baro hn. Bari nn. nagy mult részesülő: mardo hn. mardi nn. vert. Élettelent jelentő -i végü főnevek olykor kivételesen himnemüek. A cigány nyelv általában nem igen szigoru a nem alkalmazásában, p. a következők majd himnemü majd nőnemü végzetüek: vógyi a. m. lélek,vogyákero nőn., vogyészkero hn. mn. a.m. lelkes, léleké; pányi a.m.viz, pányakero nőn., panyeszkero hn. mn. a. m. vizé. A mellékneveknél nincsen kivétel: a mássalhangzóval végződőknek mind a két nemre csak egy alakjuk van, p. sukar hn. és nőn. mn. a. m. szép.
Képzésre nézve vannak: 1. Tőfőnevek, p. rom cigány, romnyi cigánynő; 2. melléknevek és mult részesülők főnevekül használtatnak és ez esetben névelő van előttük, p. o báro hn., i bari nn. a. m. a nagy, o rusto hn., i rustyi nőn. a. m. a haragos; 3. némely melléknév és mult részesülő változatlan alakban különös értelemben főnév gyanánt szerepel, p. parno (i) mn. a. m. fehér, párnyi nőn. főnév a. m. kréta; kálo (i) mn. a. m. fekete, kálo hm. főnév a. m. kéményseprő; murado (gyi) m. rész. a. m. nyirt, muradi és muragyi nőn. főnév a. m. borotva; 4. az igei főnevek képzésénél a nőnemü melléknévből lesz a himnemü főnév, p. dzar nőn. főn. a. m. szőr, dzaralyi nőn. mn. a. m. szőrös, dzaralyipen hn. főn. a. m. szőrösség; 5. a -ben, -pen, -be, pe, -bo, -po képzők, mint már az igei tőnévnél említve volt, az igék parancsoló módja tőjéhez vagy mult részesülője alakjához járulva, szintén főneveket képeznek, p. chav egyél, chaben evés, csor lopj, csoriben lopás; barilo (i) nagyobbodott, barilipen nagyobbodás: 6. a cseh-morva cigányok és néhány felvidéki és erdélyi magyar cigány idegen főnevekhez -isz, -osz végzetet csatol, mely a német cigányoknál és más magyaroknál -i, -o-nak hangzik, p. csaplarisz vagy csaplaro csapláros, hegyosz vagy hegyo hegy.
Nőnemü lesz a himnemüből, ha az -o végzet -i-vé változik; ez alkalommal a cseh-morva, oláh és sok magyar cigánynál n, l, d, t, st, szt átváltoznak ny, ly, gy, ty, sty, szty-vé, p. phivlo phivlyi özvegy. Olykor nőnemü főneveknek a magyar és cseh-morva cigányoknál -ni, -nyi, a németeknél -nin a képzője, mely főkép élőt jelentőknél fordul elő, p. kahnyi, kahni, kahnin tyuk; rom cigány, romni, romnyi cigánynő; guruv ökör, guruvni és guruvnyi tehén. A himnemü és nőnemü neve gyakran egészen külön-külön tőjü szó; p. basno kakas, kahnyi, kanhi tyúk; papin lud, gunarisz gunár.
A melléknevek képzésére nézve megjegyzendő: a cigány nyelvnek nincs tulajdonképeni birtokos esete s e helyett bizonyos melléknévi alakot használ. Minden főnév tője melléknévvé alakítható át a következő képzőkkel: himnemü főnévből: -eszkero hn., -eszkeri nőn., eszkere többessz.; nőnemü főnévből: -akero hn., -akeri nőn., -akere tsz. képzővel, ha a mellévnév kifejezte tulajdonsággal csak egy személy vagy tárgy bir, illetve ha a főnév birtokos esete csak egy birtokra vonatkozik. Több személyre vagy tárgyra a képző -engero hn., -engeri nőn., -engere tsz. mind a két nemben; p. porészkero (i) egytollu, porészkere (i) egytolluak; poréngero (i) többtollu, poréngere többtolluak. A nőnemü-akero (i, e) előtt a török, magyar, oláh, szerb, szerémségi és cseh-morva cigányoknál d, l, n, t, st és szt átváltoznak gy, ly, ny, ty, sty és szty-vé.
A-tno, -utno helyet vagy időt jelző igehatározókból melléknevet képez, p. ratutno éjjeli, rati éj. A-tno,-utno következőkép is alakul: -duno, -eduno, -ituno, -uno, -ano, -ino, -sztuno, -kuno, -ardo, -ono; p. anglutno és angluno első, elől lévő (anglal előlről); duritno és durituno távol, hosszu (dur távol); kerituno és kerutno otthonos, házi (ker ház).
-valo ( i, -e) rövidítve -alo ( i, -e) mellékneveket képez főnevekből; p. bacht szerencse, bachtalo szerencsés; nakh orr, nakhvalo oktondi; melléknevekből, p. baro nagy, barvalo gazdag; szikh gyors, szikhalo gyors; határozóból, csi- a. m. -talan, csivalo haszontalan; igetőből, p. kus nyuz, kusvalo nyuzó; szov alszik, szovalo álmos.
A mult részesülők mind melléknevekül is használtatnak és nőnemü és többes számu alakban is előfordulnak; p. baro mn. nagy, barardo (-gyi) m. rész. a. m. nagyobbított; de mange o barardo dikhlo, add nekem a nagyobbított kendőt.
Mássalhangzós végü tőmelléknevek mindkét nemben és a többes számban, sőt mint igehatározók is változatlanul maradnak. Ezek a következők: aver más, dur távol, chor mély, kucs drága, phuj semmirekellő, szik gyors, sukar szép, miszech rossz, gonosz. A cseh-morva és a legtöbb magyar cigánynál azonban felveszik a nem és szám ragjait, p. sukari romni szép asszony, sukare csave szép fiuk.
A kicsinyítés képzője eredeti cigánytőkből származó fő- és mellékneveknél egyaránt himnemü -óro és nőnemü -óri, p. raklo fiu, raklóro fiucska; rakli leány, raklóri leányka; sukar szép, sukaróro szépecske.
A fokozás középfokát a magyar cigányoknál -éder, az oláhoknál -edér képzi; ha a melléknév magánhangzóval végződik, az elmarad; p. silalo hideg, silaléder hidegebb. A tőtől egészen eltérő fokozást mutatnak: lácso jó, féder jobb; misto jó, féder jobb; miszech rossz, holéder rosszabb. A fokozás felső fokát a magyar cigányok naj és maj, némelyek a magyar leg- szócskával, az óláh cigányok pedig csak maj-jal képzik; p. féder jobb; najféder vagy majféder vagy legféder legjobb; baro nagy, baréder nagyobb, najbaréder vagy majbaréder vagy legbaréder legnagyobb.
A többesszám-ban a magánhangzós végzetü melléknevek e hangzó helyébe -e-t tesznek; a mássalhangzós végüeknél az -e a tőhöz járul; például korro vak, korre vakok, sukar szép, sukare szépek.
A főnevek a többes számban majd -e, -a, -i képzőt vesznek fel, majd változatlanul maradnak. Szabálykép felállítható: 1. az -o végzetü himnemüek ezt a ragot a többesben -e-re változtatják; p. pirano szerető, pirane szeretők. 2. Mássalhangzós vagy -a vagy -i végü himnemüek ragja a többes számban -a, p. angar, angara szén; vogyi, vogya lélek; verda, verda kocsi. 3. Az idegen szármázásu -osz -isz végü himnemüek -i-t vesznek fel a többes számban; p. csaplarisz, csaplariszi csaplár. 4. Változatlanul megmaradnak a legtöbb magyar cigánynál a következő himnemüek: csor tolvaj, gra vagy graszt ló, kan fül, rom cigány, kast fa, dand fog, va vagy vaszt kéz. 5. A -be, pe, -ben, pen, -bo, po végzetüek a többes számban mind -a-t vesznek fel. A nőnemü eredeti cigány főnevek többes számu ragja -a vagy -i. A cseh-morva és némely magyar cigányoknál a d, l, n, t, st, szt, átváltozik gy, ly, ny, ty, sty, szty-vé. Minden főnév gyanánt használt melléknév és mult részesülő mind a két nemben -e-vel képzi a többes számot. A cseh-morva és legtöbb magyar cigánynál l, r, n, után j előzi meg a többes szám
a ragját. P. ambrol, ambrolya körtve; csar, csarja fü; kurmin, kurminya kása.
A cigány nyelvben hét vagy nyolc eset van a tájszólások szerint. Ejtegetés van a főneveknél, önálló mellékneveknél, mult részesülőknél s a számneveknél. A birtokos eset tulajdonkép melléknévi alak. Magyar és vándor cigányainknál a következő ragok járulnak a tőhöz az egyes esetek mejelölésére.
Az oláh cigányok az egyes szám birtokosát -eszkoro, -éhko, nőn. -ákoro, -áhko, a többesben -éngoro, -éngo és nőn. -ángoro, -ángo raggal képzik.
A magyar -é végzetü s a ragtalan vagy -nak, -nek ragu birtokos főnevet a cigány a melléknévi birtokos alakkal fejezi ki. Azon tájszólásokban, melyekben beható nincsen, ezt és a marasztalót a tulajdonító pótolja; a hol van beható, ez egyszersmind marasztaló is. A kihatóval a távolító és veszteglő is kifejezhető. A többi magyar viszonyragos főnevek helyett előljárós főnevek állanak.
A ragozásnál e és a előtt d, l, n, t, st és szt- gy, ly, ny, ty, sty és szty-vé változik, r után pedig j járul a rag elé. A magánhangzós végü főnevek, a nevező esetet kivéve elejtik e magánhangzót; a szólító egyes számában csak -e-t vesznek fel. Élőt és élettelent jelentők ragozása közt is van némi különbség. Az életteleneknél a szenvedő eset mind a két számban egyezik a nevezővel. A -goro, -koro, -gero, -kero gyakran -gro, -kro-ra rövidül, főkép a vándorcigányoknál; az -éhkoro helyett a Duna és Tisza között -éhko hangzik.
Élőt jelentő himnemüek: rom cigány, csiriklo madár.
Az alsó Duna es Tisza között elő oláh cigányoknál az egyes szám igy hangzik: rom, roméhko, romészte, romész, romá, romésztar, romésza, romészke stb.; csiriklo, csirikléhko stb.
Élettelent jelentő himnemüek: akhor dió, kóro korsó:
Az oláh cigányoknál a birtokos egyes számban: akhorészkoro, korészkoro, a többes számban: akhoréngoro, koréngoro. Az -osz, -isz, -usz végü idegen származásu főnevek ragozása az egyes számban eltérő, a többesben szabályos; p. papusz nagyatya:
Devel isten többes szám devla; egyes sz. szólítója devla. Dad atya többes szám dada, egyes sz. szólítója dade vagy dadeja. A -be, -pe, -ben, pen, -bo -po végüek mind a két szám kihatójában és segítőjében és a többes szám birtokos, tulajdonító és beható esetében a-t tesznek e helyébe; az egyes szám nevezőjét kivéve, valamennyi esetben elejti a -ben, -pen az e-t; p. szasztipen egészség.
Élőt jelentő nőnemüek: phen nővér, romni asszony:
Az alsó Duna és Tisza között lakó oláh cigányoknál a birtokos igy hangzik: egy. sz. phenyáko, romnyáko, t. sz. phenyángo, romnyángo; a többi oláh cigánynál pedig: egy. sz. phenyakóro, romnyakóro, t. sz. phenyángoro, romnyángoro.
Élettelent jelentő nőnemüek: patrin lomb, levél; gódi ész, lélek:
Az alsó Duna és Tisza között lakó oláh cigányoknál itt is a birtokos igy hangzik: egy. sz. patrijáko, gogyáko; t. sz. patrijángo, gogyángo a többi oláh cigánynál pedig: patrinyákoro, gogyákoro, t. sz. patranyángoro, gogyángoro.
O végü himnemüből képzett, élő lényt jelentő nehány -i végü nőnemü főnév a cseh-morva és több magyar cigány tájszólásban a többes számban -ij-t vesz fel; p. bákro kos; bákri juh, többes: bákrija, bákrijengero, bákrijende bákrijen, bákrijale, bákrijendar, bákrijenca, bákrijenge.
Az önálló melléknév, mult részesülő és számnév a főnevek minden szabályát követi a ragozásbán; p. kálo, káli fekete:
Ha a melléknév megelőzi a főnevet, csak ez utóbbi ragoztatik, mig a melléknév az egyes szám nevezőjében és szenvedőjében megtartja eredeti alakját, a többi esetekben a himnemben -e, a nőnemben -a ragot vesz fel; ha pedig magánhangzóra végződik, ennek helyébe teszi ezen ragot. A többes számban mind a két nem ragja -e. P. báro mánus nagy ember, tikni káhni kis tyuk.
A mássalhangzós végü s a közép és felső foku melléknevek önállóan ép ugy ragoztatnak, mint a magánhangzós végüek; p. báreder, báredereszkero, barederjakero stb. A főnév előtt álló közép és felső foku melléknév szintén ugy ragoztatik, mint a nem fokozott; p feder raj, federe rajeszte (jobb ur, jobb urnak); holeder lil, holedere lileha (rosszabb levél, rosszabb levéllel): báreder ráni, báredera rányatar (nagyobb urnő, nagyobb urnőtől).
A melléknévvel vagy számnévvel összetett főnévből származó mellékneveknél a határozó szó nem követi a melléknevek szabályait, hanem ha mássalhangzóra végződik, ehhez -e járul, a végmagánhangzót pedig -e-re változtatja. A német cigányok változatlanul kapcsolják össze a neveket. P. jek egy, dive divesz nap jekediveszúno egynapi; duj kettő bers év, dujebersengéro kétéves: kálo fekete, dand fog, káledandengéro feketefogu; párno fehér, bal haj, párnebalengéro fehérhaju.
3. A számnév.
A számnevek a szerint, amint vagy fő- vagy melléknevekül szerepelnek, azoknak minden szabályait követik. Igy p. a rendszámok, ha főnév előtt állnak, melléknevek módjára ragoztatnak.
Sarkszámok: 1 jek, 2 duj, 3 trin, 4 stár, 5 panzs, panc 6 sov 7 efta 8 ochto ofto, 9 enya 10 des, 11 desujekh, 12 desuduj, 13 desutrin, 14 desustár, 15 desupanzs, 16 desusóv, 17 desefta, desufta, 18 desochto,19 desenya, 20 bis, 21 bisujekh, 30 trianda, 40 starvardes, staránda, 50 pansvardes, pancsinda. 60 sóvvardes, 70 eftavardes, 80 ochtovardes, 90 enyavardes, 100 sel, 200 dujsel, 1000 iszro, desvalsel, desusel, 2000 dujiszro, bis val sel, bisusel. Nagyobb számok var, val «szor»-ozással fejeztetnek ki, p. des var sel ochto sel enya var des utrin=1893: iszro var iszro = 1.000,000 vagy jekmilis = egy millió. Jek csak az egyes számhan, a többiek csak a többes számban ejtegethetők; a következőképen:
A rendszámok a sarkszámokból képeztetnek himnemü -to, nőnemü -ti és többes számu -te raggal; a nőnemü ragot a cseh-morva és sok magyar cigány tyi-nak ejti. P. jekto első, dujto vagy aver második, trito harmadik, selto századik; stárti, stártyi (nőn.) negyedik; biste huszadikok.
Határozatlan és osztó számok: szavoro fn., szavori nőn. szavore tsz. a. m. mind. Duj the duj kettenkint stb. (Soduj a. m. mindkét,sotrin a. m. mindhárom stb., oláh: liduj a. m. mindkét).
Határozói számok -var vagy -val képzővel; p. jekvar egyszer, desval tizszer, selvár százszor. A rendszámok, ugy mint a melléknevek, az -esz vagy dunántuli -e raggal képezik igehatározói alakjukat; p. dujto második; dujte, dujtesz másodikul.
Törtszámok: pas a. m. fél vagy jepas (a jekpas a. m. egy fél rövidítése), ha megelőzi a fő- vagy számnevet, «fél» jelentésével bir, ha követi a számnevet, a törtszám nevezőjét jelenti; p. pas starto kora fél negyedik óra a. m. fél négy, vagy pas star fél négy; panzsto pas ötöd-. sovto pas kotor hatod-rész. A német és cseh-morva cigányoknál gyakran, a magyaroknál ritkábban hallani a firtla,gartiri a. m. negyed, kifejezéséket; p. duj gartiri pre ochto két negyed nyolczra; trin firtla prro efta három negyed hétre. A nap szakai is fejeztetnek ki így: pas rati éjfél, pas dive vagy dilosz, plunodij dél; jek kora egy óra. A magyar cigányoknál többnyire következőleg fejeztetnek ki a törtszámok: pas, jepas fél, trita harmad, stárta negyed pancsta ötöd stb.
4 Igehatározók.
Időt jelző igehatározók: adadij, adadive, adadiresz ma, ics tegnap, prekoics tegnapelőtt, taha, tajsza holnap, pale taha holnapután, akanik most, kode mikor, mingyár mindjárt, papale megint, szakodij naponta, szakovár mindig, varekana olykor, valamikor. Helyet jelző igehatározók: adaj itt, adode ide, andal bent, avreszte máshol, dur messze, haretane közel, kere haza, nikaj sehol, nikatar sehonnan, odoj ott, odtar onnan, szakotane mindenhol, tal, tel alatt, upre fent, varekaj valahol varekatar valahonnan. Számot jelző igehatározók: angluno első, avrutne másodikul, but sokat, csulo keveset, kityi, keczi mennyit, kityito, keczilo hányadik, nagom először, nist, nista semmit. Módot és okot jelző igehatározók s egyéb szócskák: agya, auka ugy, avka így, bare nagyon, csak csak, csoral alattomosan; hoszke, szoszke miért, ko mi, na nem, tala, talam talán uva igen, de, varehar, vareszar ugy-ugy, vasge ért, miatt, végett.
A melléknevekből származó igehatározókra vonatkozólag megjegyzendő, hogy a mássalhangzós végü mellékneveket a cseh-morva és német cigányok változatlan alakjukban használják határozókul; p. sukar mn. és ih. A dunántuli cigányok ellenben a szenvedő eset alakját használják; p. sukar mn. sukare ih. A többi cigány tájszólásokban -esz képezi az igehatározót; p. sukar mn., sukaresz ih. Magánhangzóra végződő mellékneveknek szintén szenvedő esete szolgál határozóul a dunántuli cigányoknál; a többieknél pedig itt is -esz a képző, p. dilino mn., diline és dilinesz bolondul. Ezen szabályt követik a rendszámok is; p. starto, startesz negyedik, negyedikül.
5. Előljárók.
Az előljárók a cigány nyelvben a főnévnek vagy nevező alakjával állanak, vagy meghatározott függő esetet vonzanak. Nevező esettel jár: andr-o, -i -e; p. gélyom andr' o ves vagy gelyom veseszke = az erdőbe mentem. Nevező vagy kiható esettel jár: andral; p. perel mande andral o muj, vagy andrat e mosztar, kiesik a számból. Nevező vagy tulajdonító esettel járnak: kio, p. kio Phandlo forosz, Prágánál, kia, kija, p. besava kia tute nálad ülök; mamuj, p. me bestyom duj bersa mamuj i ghangeri, vagy mamuj a ghangerate, két évig a templom átellenében laktam; maskar, p. khel maskar amende, táncolj közöttünk; pal, után, által, p. phirgyom pal o bar, vagy pal e bareszke a kertben sétáltam; pas p. jek pas avreszte egyik a másik mellett; tu diklyal la pas o kher, vagy pas e khereszte a háznál vagy a ház mellett láttad; upré pro, p. cserchenya szinyen upré pro sero vagy sereszke a csillagok a fej fölött vannak; tel alatt, alá, alul, p. bes tut tel o kast, vagy tel e kasteszke, ülj a fal alá; vas, p. vas mro baro devel vagy vas mre bare devleszke, a nagy istenemért. Nevező, tulajdonító vagy szenvedő esettel járnak: pasal, trujal, trujum körül és pral -en -an, -on, -ön; p. klisztyom pasal o forosz, a város körül lovagoltam; o bero nangyvárel pral i panyi, vagy pral a panyake, a hajó a vizen uszik. Nevező vagy szenvedő esettel járnak: pro -ba -be, -an, -on stb., p. kóro szinye pro szkamin, a korsó az asztalon áll; prekal keresztül át által p. nástyom prekal o kher, a házon keresztül szaladtam; pre és upr -ra, -re, p. me pelyom upr i phuv a földre estem. Minden esettel járnak: bi-, csi-, ci-, -talan, nélkül és zsi, -ig; p. me avlyom bitutar nélküled jöttem; gélyom zsi Pestyi, Pestig mentem.
Utoljárók, viszonyragok. 1. Időt jelző utoljárók: -e, -var; (állapító eset); p. vende télen; linaje, nilaje nyáron; -var mindig -eszke -ake, -enge raggal jár. Me chav trinvar diveszke [diveszeszke] (gyakorító eset): naponta háromszor eszem - jekvar berseszke, egyszer évenként. 2. Helyet jelzők -e, -tane, -etane; p. dzsan, khere (beható eset). Menjetek haza, av manca ghan gere, jöjj velem a templomba. 3. Módot jelzők: ker rometane, csináld cigányként. A cseh-morva és több magyar cigány tájszólásban az -eszke, -ake, -enge (beható rag) célhatározóul is használatos p. dzsa jareszke, menj lisztért. 4. Számot jelzők (számnévképzők): táne, -itáne, -vár; p. eketane, jeketane, együtt; dzsan dujtane, kettenként járnak; me csumidinyom la trinvár, háromszor csókoltam őt.
Az oláh cigányoknál a birtokos esetek így hangzanak: mángoro, lészkoro, lákoro, améngoro, tuméngoro, léngoro; a segítő esetek pedig 2. sz tusza 3. sz. lésza és lásza.
Az oláh cigányoknál ez utóbbi alak igy hangzik: pen, péngoro vagy péngo, pénde pen, szól. hiányzik, péndar, pénca, pénge. A magyar cigányok a pumen alakot a többes számra is használják, pumaro-t csak a 3-ikra; p. Mro csávo the tri csaj kamen, az én fiam és a te leányod szeretik magukat (egymást). Főnevekkel összekötve a birtokos névmás szabályait követik.
A cseh-morva, magyar és német cigányoknál man, elejti az n-t ha előljáróval köttetik össze; p. perel pre ma rám esett. Az oláh cigányoknál a man nemcsak előljáró, hanem személytelen ige mellett is elejti az n-t; p. munro dand dukhal ma, a fogam fáj. A man és tut személyes névmás helyettesíti néha a magáraható névmást; p. ásar tut, ásar pesz, dicsérd magadat; tu tut asárész, tu pesz asáresz, dicséred magadat; me man asárav, me pesz asárav, dicsérem magamat.
Birtokos névmás:
Az oláh cigányok a birtokos névmás első személyét igy képzik; munro, munrészkoro, munreszte stb., a második személyben pedig a t és r közé i-t illesztenek: tiro, tireszkoro, tireszte stb. A birtokos eseteket itt is -ero, -gero helyett -oro, -goro-val képzik; a segítő eset ragja -ha helyett -sza, p. amáreha helyett: amarésza miénkkel légeraha helyett lengorásza övékkel. A 3. személyben a második szótagban előforduló -e o-ra változik: lengoro, lengoreszkoro, lengoreszte stb.
Főnévvel összekötve a birtokos névmás a melléknév szabályait követi; p.
Mutató névmások a magyar cigányok tájszólásában: adá, adanó, adani ez; adane ezek; odoj (a j elesik a ragozásban), odoja az: odoja azok; odonesz azon, amaz.
Az oláh cigányok ada helyett kadá-t, odoj helyett pedig kodá-t mondanak; kadá, kadalészkoro, kadalészte, stb.; kodá, kodalészkoro; kodalészte; a segítő eset pedig: kodalésza, kodalásza; kodalesza, kodalásza; avrésza, avrásza. Főnevekkel összekötve, a mutató névmások is ugyanazon szabályt követik, mint a többiek.
Hasonlító (tulajdonságra mutató) névmás a magyar cigányoknál: aszavo hn., aszavi nőn., aszave tsz. olyan mint az, akként, olyféle, ahhoz hasonló, olyan; aszevo hn., aszevi nőn.. aszeve tsz. ilyen mint ez, ekként, ilyféle, ehhez hasonló, ilyen. Az oláh cigányok aszavo helyett adeszó, adeszi, adeszé-t használnak.
Határozatlan névmások: avro (-i) másik; aver, avra más; korkoro(-i) maga, egyedül; korkore(-sz) magán; nemoho nehány; niko senki; sza mind; szajek mindegyik; szako, szavoro mindegyik mindenki; szakojako kiki; szakovako kiki, különböző; szagodidzsene mindössze; valako, vareko valaki; valaszo, vareszo valami; valaszavo, vareszavo akár, valaki, bizonyos; valaszar, vareszar akárki.
Nista a.m. semmi; ragozása a magyar cigányoknál: nista, nisteszkero, nisteszte, nista, nisteja, nistesztar, nisteha, nisteszke stb.; az oláh cigányoknál: kháncsi, kháncséhko, kháncséhte, kháncsi, kháncséja, kháncsehtar, kháncsesza, kháncsehke stb.
Vonatkozó és kérdő névmások a magyar cigány tájszólásban: kodovo, ko himnemü, ka nőnemü, ki; kodova melyik; szo, sza mely; szavo melyik; havo milyen: szohoda micsoda. Kodovo csak a nevező esetben, többi esetét a ko pótolja; kodova megtartja alakját; p. kodoveszte melyiknek.
Az oláh cigányok ezt az alakot használják: himnem kon, kászkoro, kászte, kasz, szól hiányzik, kásztar, kásza, kászke; a nőnem egészen eltérő: koná, konákoro, konáte, koná, konátar, konásza, konáke; többes: kolé, koléngoro, kolénde, kolén, koléndar, kolénca, kolénge. A szo névmás birtokosa az oláh cigányoknál: szószkoro, szákoro és széngoro; a segítő eset: szósza, szásza.
Határozó névmások a magyar cigányoknál: kaj hol, kia hová, kasztar és katar honnan, nikaj sehol, nikia sehova, nikatar sehonnan; az oláh cigányban ezek igy hangzanak: ka hol, koti hová, katar és kotar honnan, nikeir sehol, nikoti sehova, nikatar sehonnan.
7. A névelő.
A himnemü névelő az egyes szám nevező és szenvedő esetében o. a nőnemü i; a többi esetekbon a himnemü e. nőnemü a. A többes számban mindkét nemben és valamennyi esetben e. P. o rom a cigány; i romni a cigánynő; e roma a cigányok; e romeszte a cigánynak; a romnyate a cigánynőnek; e romende a cigányoknak; e romnyende a cigánynőknek. Ha melléknév előzi meg a főnevet, a névelő a melléknév előtt áll; p. o báro raj a nagy úr. A kárpáti, délvidéki magyar és az oláh cigányok a névelőt a ragozásban (kivéve a nevezőt és szenvedőt az egyes számban) a himnemü és többes számu le és nőnemü la alakban is használják. Ugyane cigányok a következő, inkább mutató névmási alakokat használják névelő gyanánt: ol, olo hn.; oli, ola nőn., ole tsz., vagy odo hn., odi, oda nőn., ode tsz. A főnévi igenév mint főnév előtt a névelő helyett the kötőszó áll; p. the besel ülni, vagy az ülés; the chal enni, vagy az evés.
8. Kötőszók.
Kötőszók a magyar cigányok tájszólásában: auka ugy; ani, vaj vagy; ba ámbár, noha; bár bár; de de; ha,. szar mint; hat, hát hát; hanem hanem; kaj, hogy hogy; kana mikor, ha; taj, is is; mer mert; ni-ni sem-sem, se-se; szosza, hosza, szoha mivel; szoszke, hoszke, szosztar, hosztar miért; taj, the, th' és; the, te hogy; vaj vagy; vaj-vaj vagy-vagy; vasoda azért.
9. Indulatszó.
A magyar cigányok használják a magyar indulatszókat; p. hohó, jaj, ucu stb. Azonkivül számos cigány felkiáltásuk is van, mint: o mro devla ! oh istenem! arakhel mro devel ! isten mentsen! trade dzsa okia ! takarodj! uscsi fel! acs csitt! stb.
II. A cigányok életmódja, szokásai, hiedelmei.
Sátoros cigányaink nemzetségi és családi viszonyai, s általában társadalmi rendszerük csak részben vezethetők vissza őshazájuk, India idevágó állapotaira.
[ÁBRA] 1. Amulet.(Phuvus.)
Ámbár a cigányjellemnek némi konzervativ vonása is van, mely kisebb-nagyobb sikerrel évszázadokon át ellenállott az idegen népek és kultura hatásának, ámbár vannak még ősrégi szokásaik, babonáik, de családi és nemzetségi állapotaikra hatással voltak mindazonnépek, melyeknek körében a cigányok hozzánk jövetelük előtt éltek. Ez állapotok azonban még maig is sok oly momentumot mutatnak, melyek az összehasonlító népvizsgálatra nézve fontosak lehetnek. Társadalmi életök egyes vonásai e nép beható ismeretéhez fontos anyagot szolgáltatnak.
[ÁBRA] 2. Amulet.(Kesályi.)
Az indiai kaszt-szellemre emlékeztető ősi vonásnak tekinthető p. az a kölcsönös megvetés, mellyel a letelepedett cigányok (Gletecsore a. m. nyelvben szegények), kik a cigány nyelvet már nem jól beszélik és a vándorcigányok (kortorár a. m. barangoló, bitang) egymás iránt viseltetnek; e kölcsönös gúnyos elnevezések is megvetésből látszanak származni.
[ÁBRA] 3. 6. Faragott bot.
[ÁBRA] 4. Faragott bot kesályi fejekkel.
Arra nem szánja magát a sátoros cigány, hogy letelepedett cigány leányát vegye nőül vagy megfordítva, hogy egy Gletecsore-leány egy kortorárhoz menjen feleségül. Cigányaink ezen két főosztálya általában irtózik a «vegyes» házasságtól. Hogy idegen, ismeretlen állapotokkal, eszmékkel barátkozzék meg, arra csak a legnagyobb, legvégső szükség kényszeríti a cigányt.
[ÁBRA] 5.Betegségi démonok. (Thulo és Tharigyi)
Ily felfogással szemben felmerül az a kérdés: vajjon letelepedett cigányaink hazánkba való bevándorlásuk idejében a sátoros cigányoktól különvált osztályt képeztek-e, vagy azokkal együtt egy nép voltak ?
[ÁBRA] 7. Amulet. (Dsinklánus.) 8. Amulet.
Ha tekintetbe vesszük azon utat-módot, mely folytán a sátoros cigányból letelepedett cigány lesz, azt állíthatjuk, hogy hazánkba eredetileg csak vándor vagy ugynevezett sátoros cigányok (Kortorár) jöttek, miután azok, kik már útközben letelepedtek, végkép meg is váltak törzsüktől, s így visszamaradtak mindazon országokban elszórva, melyeket a cigány nép Indiából való kivándorlása utáni bolyongása közben évszázadok óta bebarangolt.
[ÁBRA] 9. 13. Tűzelhárító bűvös jel.
A mi letelepedett cigányaink, kiket vándortársaik a jelentős Gletecsore névvel neveznek, úgy támadtak hogy a vajdának hatalmában állott, akkor sokkal inkább mint ma, csapatjának egyik vagy másik tagját valamely «becstelen tettéért», u. m.: gyilkosságért, társának meglopásáért, a vajda személyének megsértéséért, a csapatból száműzni.
[ÁBRA] 10. 15. Faragott bot.
Az ily száműzött aztán kénytelen volt egymagára vándorolni; ezzel azonban nemcsak a hatóságok figyelmét vonta magára és sok kellemetlenségnek volt kitéve, hanem gondoskodnia kellett arról is, hogy valamiképen annyi pénzt szerezzen, mennyivel csapatját etetéssel és itatással kiengesztelje és annak körébe ujra felvétessék.
[ÁBRA] 11. Büvős jel vajudók számára.
Mint száműzött azután rendesen beállott napszámosnak és akárhányszor szűkebb családja is önként osztozván száműzetésében, valamely faluban vagy városban megtelepedett.
[ÁBRA] 12. Skótországi cigány címer 1461-ből.
Főleg a jobbágyság idejében találtak a földesuraknál az ily száműzött cigányok menedékhelyet, és miután önként kerültek jobbágyságba, csakhamar meghiúsult minden abbeli reményük hogy valaha csapatjaikhoz visszatérhessenek. Mert ha egyszer a száműzött vándorcigány beállott valamelyik földes úr zsellérei közé, onnan csak nagyritkán menekülhetett meg, s ha idővel a szökést meg is kisérlette, csakhamar kézrekerült s akárhanyszor a legirtózatosabb büntetést kellett kiállnia. A földesúrnak a háborús idők folytán jobbágyaik száma tetemesen megcsökkent és így szívesen fogadták a cigány jövevényeket.
[ÁBRA] 14. Kézből jóslás. (Tenyér beosztása)
Városi és falusi cigányaink már régóta szakítván hagyományaikkal és eredeti szokásaikkal, lassankint a polgáriasodott népek keretébe léptek be. Nincsenek már náluk «nemzetségi» viszonyok; családi állapotaik pedig legalább egészben véve hasonlatosak azon nép szokásaihoz, melynek körében élnek; ellenben a sátoros cigányok mai napig is fentartották a régi törzsekre és nemzetségekre való felosztást. Hazánk vándorcigány-törzseinek (malija a. m. törzs; mall a. m. pajtás barát) mindegyike külön - külön vajda alatt áll és se házasság, se más szorosabb kapocs nem fűzi őket egymáshoz. E vajdáknak hajdan nagy hatalmuk volt törzseik fölött, manapság azonban kifelé csak a törzs érdekeinek szolgálnak, befelé pedig télen, a «nagy-gyülés» (forosz manusengre a. m. férfiak városa, gyülése) alkalmával száműzik ugyan egyik-másik tagot, de csak közkivánatra; fenmaradt még azon joguk is hogy házasságokat engedélyeznek és hitestársak elválásához beleegyezésüket adják, sőt kisebb bűneseteknél a törzs kiválóbb tagjainak beleegyezésével testi büntetéseket is szabhatnak ki. Miután a vajda tisztje atyáról fiura vagy annak hiányában a legközelebbi férfirokonra száll, választásokra a szó szoros értelmében nem igen kerül a sor, hanem az új vajda a nép színe előtt megesküszik, hogy a közös érdekeket elő fogja mozdítani s mindent a törzs beleegyezésével és annak kivánatára fog tenni.
Hogy a vajda hatalma mai napság annyira megcsökkent, annak okát többek közt abban kell keresni hogy a törzsek most kisebb csapatokban külön vándorolnak, s csak a zord évszak beálltával találkoznak a közös téli telepeken. llyenkor aztán hol barlangokban hol primitiv kunyhókban töltik a hideg tél napjait. A téli kunyhót (putri, kaliba) rendesen valamelyik erre alkalmas falu végén v. annak közelében építik. A hazánkbeli valódi cigány-kunyhó következő módon épül: Egy arra alkalmas helyet négy oldalról vesszőkerítéssel vesznek körül. Ezen vesszőkerítéssel párhuzamosan (tőle 1/2-1 méternyi távolságban) egy másik vesszőkerítést huznak. Ezen 3-4 méter magas két vesszőkerítés közti ürt jól kitömik kövekkel és földdel. Az egyik oldal vesszőkerítésében egy nyilást hagynak a kunyhó bejárata számára s ezt ajtóval látják el. Hogy a kunyhó meleg legyen, a kerítés külső oldalán mindenfelől sok földet hantolnak fel, ugy hogy kívülről a kunyhó csak egy oldala látható, ahol t. i. az ajtó van. Az egész kunyhó messziről dombszerü földemelkedésnek látszik. A födelét ugy csinálják, hogy az oldalfalakra keresztül-kasul 1-2 arasznyi távolságban rudakat raknak, melyekre jó sok szalmát vagy galyat vetnek és arra nagy réteg földet hantolnak. A födél közepében egy nyilás van, melyen át rendesen egy deszkából alkotott kémény vezet, hogy a kunyhóból a füstöt a szabadba bocsássa. Délmagyarországon, hol szegény embernek nem igen lehet fára, vesszőre szert tenni, a vándorcigányok téli kunyhóik falait földből építik, melyet marhaganajjal és szalmával vegyítenek és ebből téglaforma darabokat gyurnak s azokat a napon megszárítják; kívülről pedig a falakra szintén földet hantolnak. Ezen kunyhók belsejében csak a tűzhely méltó a figyelemre. A kunyhó nagyságához arányítva az említett füstlyuk alatt kőből vagy (mint Délmagyarországon) szárított földdarabokból egy négyszögü, körülbelül félméternyi magas emelkedést építenek, melynek felső, a füstlyukkal szemben levő oldalán egy üstforma mélyedés van. Az ily módon alkotott emelkedés négy oldalán egy-egy lyuk van, mely csatornaszerüleg végződik az említett üstforma mélyedésbe. Ezen mélyedésbe rakják a tüzet, amelyet a négy csatornaszerü lyukon át éleszt a léghuzam. Ha ezen emelkedés ügyesen van szerkesztve, ebben a füst egyenesen felemelkedik és a födél nyilásán át a szabadba tódul, anélkül, hogy a kunyhó belseje megtelnék füsttel. Sokkal kellemetlenebb telelőhely a barlang, legyen az akár mesterségesen egy domb v. hegy oldalába vájva, akár pedig termeszetes sziklabarlang. Utóbbinál a füst csakis a barlang bejáratán át hatolhat ki a szabadba, s így a barlang maga tele van füsttel és hőmérséke is tetemesen alászáll, mivel az ajtónak majdnem folyvást tárva kell állania. A mesterségesen, domb-, vagy hegy oldalába vájt kunyhónál a szükséges helyen erős cölöpöket vernek be melyek a földnek leszakadását, leomlását megakadályozzák. Hol alkalom van rá, ezen földi barlangokat ugy ís készítik hogy a domb vagy hegy gerincén kezdenek lefelé, vájni, a földet ugy kiásván hogy a barlangnak nincs ugyan természetes fedele, de igenis alapja és három oldala. A fedelet ily barlangoknál fából, galyból, szalmából és ezekre hantolt földből hozzák létre. A nyitott oldalt fával, kővel kiépítik és ajtóval ellátják. Ezek a vándorcigányok telelőhelyei.
Ily téli telepek közelében szokta a vajda megtartani a «nagy gyülést» melyen közmegegyezéssel határoz a fontosabb ügyekben, mely határozat elfogadása és tiszteletben tartása mindenkinek kötelessége hacsak azt nem akarja, hogy a törzs (malija) kötelékéből kizárassék. Ily gyüléseken legtöbb szavuk az ugynevezett Szájbidsók-nak (előljáróknak) van, mivel ők állanak az egyes «nemzetségek» (gakkija) élén. Összejövetelükkor ezek tartoznak a vajdának jelentést tenni mindenről, ami az utolsó gyülés óta csapatjuk kebelében történt. Ámbár a Szájbidsó tisztje nem apáról fiura száll, azért itt sem lehet szó választásról, mivel azt tekintik hallgatag beleegyezéssel Szájbidsónak, kinek ügyessége, eszélyessége csapatjánál általános elismerésben részesül; ezt csakhamar megbizzák a csapat ügyinek rendezésével, mire a vajda is elfogadja őt Szájbidsónak. Magától értetődik, hogy miután az egyes csapatok egymástól elkülönítve vándorolnak, minden csapat élén egy-egy Szájbidsó áll, kinek halála után, v. ha vénsége folytán tehetetlenné válik, közmegegyezéssel ruháztatik e tiszt egy másikra. Kifelé ő képviseli ugyan a csapatot, befelé azonban hatalma csak az előforduló zavargások lecsillapítására irányul; fontosabb ügyekben csak a vajda és manapság már ő is csak közmegegyezéssel határozhat. Sőt még az ugynevezett «vándorjelek» választásában sem járhat el önkényüleg.
[ÁBRA] [ÁBRA] 16. Betegség démon (Poreszkoro.) 17. Betegség démon (Melálo.)
Mivel ugyanegy cigánytörzs tagjai vándorlások idején egyes csapatokra vannak osztva, majdnem magától érthető, hogy bizonyos jeleket alkalmaznak az utak mentén, melyekkel az utánok következőknek vándorlásuk irányát és a felmerülő egyes hireket tudtára adják. Ősrégi, nemzedékről-nemzedékre szállt jelek ezek, melyeket Európa majdnem minden vándorcigány-törzse egyaránt használ. Azonban, hogy ez zavart ne okozzon, s hogy egy idegen törzs tagjai véletlenül a mások számára elhelyezett vándorjeleket maguknak szólóknak ne tartsák: minden törzs bizonyos hirekre az általános jelek mellett, még törzsjelt is kap, melyből megtudhatja, hogy melyik törzs tette le ezt vagy azt a jelt. A legegyszerübb vándorjel a következő jelekből van összetéve: 1. magából a voltaképeni hirmondó jelből, 2. a törzs jeléből, 3. az illető csapat főnökének, vagy egyes esetben valamelyik előreküldött tagnak személyes jeléből. Ezek a voltaképeni vándorjelek, melyekhez még időszámítási jel járul. Ez azt a napot adja a következő társak tudtára, amelyen a vándorjel letétetett. A magyarországi, erdélyrészi és oláhországi cigányoknál e jelek neve szikajimako a. m. mutató, a szerb és török cigányoknál childerpen-nek a. m. várakozásnak hivják, a némethoni cigányoknál e jelek neve szikerpaszkero. Ily jelek megsemmisítését, ha idegen törzstől származnék is, a legnagyobb bűnnek tartják; az illetőt a törzs vajdája becstelennek (melalesz) nyilvánítja és a törzsből kizárja. Saját külön jellel való birás minden vándorcigány legfőbb kivánsága. Tél idején, a «nagy gyülés» alkalmával szokta a vajda ezeket a jeleket bizonyos kiváló szolgálatért az érdemes tagoknak adományozni. A vajda egyszerüen megmagyarázza az adományozott jel alakját, mire a kitüntetett egyén zsebére nagy lakzi következik. A vajda által a Szájbidsóknak és egyes érdemes törzstagoknak adományozott személyes jelek a következőkből állanak: bizonyos számu vágásokból, rovásokból, fára, annak hosszában, vagy szélessége irányában alkalmazva; bizonyos számu ló- v. disznószőrből, paszulyból, tökmagból, szalmaszálakból; bizonyos számu és bizonyos módra vágott, felmetszett vagy lehámozott vesszőkből. A vajdák maguk bizonyos színü posztó- vagy gyapotfonalakat választanak vajdajelül, míg a törzs jelét általában a vándorjel fekvése és alakja tünteti fel. Keresztutakon, magánosan álló fák és bokrok közelében, hidak mellett állíttatnak fel ily vándorjelek. Rendesen egy ágacskát három mellékágacskával a földbe szúrnak; a középső mellékágacska a csapat által vett út irányát mutatja. Vagy egy fa oldalára bizonyos számu rovásokat metszenek, vagy rongyokat akasztanak. Néha szalmával betekert köveket halmoznak egymásra és melléjök a vett út irányában egymás mellé sorban bizonyos számu kis kövecskéket raknak.
[ÁBRA] [ÁBRA] 18. Tűzelhárító bűvös jel. 19. Bűvös jel őrültség ellen.
Ezen vándorjelekkel érintkezik a vajda a Szájbidsókkal és tudtul adja népének akaratát. A Szájbidsók is ily jelekkel értesítik vajdájukat a csapatok kebelében történtekről. A Szájbidsónak van egy különös előjoga, melyet csakis ő gyakorolhat. Ha t. i. egyik törzs valamely tagját száműzi és ez valamelyik idegen törzs Szájbidsójához folyamodik felvételéért, azon Szájbidsó nemzetsége beleegyezésével az idegen törzsbeli számütöttet beigtathatja saját csapatja tagjai közé. Ilyen alkalommal a Szájbidsó az «idegennel» egy darab sós kenyeret eszik meg, ugyanegy pohárból iszik vele bort vagy pálinkát, s a poharat aztán széttöri. A gakkiják vagy nemzetségeknek egymáshoz való viszonyát legjobban feltünteti azon tény, hogy néha 2-3 gakkija is együtt vándorol; vagyhogy néha két, eredetileg külön nemzetség élén ugyanegy Szájbidsó áll. S ez azért van, mert az egyes gakkiják egymással szoros rokoni viszonyban állanak.
[ÁBRA] [ÁBRA] 20. Betegségi démon. (Lilyi.) 21. Tűzelhárító bűvös jel.
Ezt a rokonsági viszonyt feltünteti az is, hogy a hazánkbeli vándorcigány hazassága napjától kezdve nem azon nemzetséghez (gakkija) tartozik többé, amelyben született, hanem ahhoz számíttatik és azzal kell vándorolnia is, amelyhez a felesége tartozik, sőt házassága után neve is megváltozik némileg. Vándorcigányainknak következő neveik vannak: 1. keresztnév, 2. családnév, 3. a nemzetség (gakkija) neve, amelyhez tartozik, 4. gunynév; p. János Kuru Foreszkero, o sosoj a. m. Kuru János, a Foroszbeli, a nyul. Ha p. a Tuka-nemzetségbe házasodik, a «Foreszkero» név helyébe a «Tukeszkro» lép. A leány neve férjhezmenetele után is változatlanul marad, ő nem lépett ki nemzetsége kötelékéből. Házasságok folytán gyarapo dik a nemzetség tagjainak létszáma, anélkül azonban, hogy az egyes gakkiják tényleg közelebbi rokonságba lépnének, mivel a férj házassága után szakít azon nemzetséggel, amelyhez születésénél fogva tartozik; elválik vérrokonaitól, kik azontul se őt se gyermekeit rokonnak nem tekintik. Hogy e különös viszonyt megérthessük, a sátoros cigány fiu életét szükséges ismernünk.
A cigány fiugyermek már tizedik évében «nagykoru» lesz és szülői a szó teljes értelmében leveszik róla kezüket. Most már magára hagyatva, dolgoznia kell v. más egyéb módon megkeresnie mindennapi kenyerét. S míg leánytestvérei bent a sátorban, vagy tél idején a szűk putriban, szűlőik mellett találnak egy kis helyet, ő csak ott tanyázhat, ahol valamelyik család a zord időben menhelyet enged számára. Nem csoda, hogy alig felserdülve s valamiképen kibujva a katonaság alól csakhamar feleséget szerez magának. A lányok is már korán mindennemü szerelmi varázsláshoz folyamodnak, hogy férjhez jussanak. Szt. György vagy szt. János, vagy husvétnap éjjelén a cigányleányok összeszedik a rétjeinken növő tarka kosbor (Orchis maculata) sárgás gyökereit s porrá szárítva saját vérökkel elegyítik, aztán borba, pálinkába vagy ételbe teszik és megitatják, vagy megetetik azon személlyel, kit szerelemre óhajtanak birni. Vagy szent János napkor zöld békát fognak és azt számos kis lyukkal ellátott cserépedénybe elzárva, hangya - bolyba ássák; a hangyák felemésztik a békát és csak csontjait hagyják meg. Ezen csontokat porrá törik és denevérvérrel szárított kőrisbogárral összekeverve, a napon pogácsaformára aszalják s ebből adandó alkalommal az illető személy italába vagy ételébe vegyítenek. Az ártatlanabb bájitalok közé tartozik az, ha a leány ruhájának valami izzadásos részét nehány haj vagy szörszállal porrá égeti s a szeretett férfi italába vagy ételébe keveri. Borzláb v. varjuszem valakinek fekvőhelye alá elásva, azt szintén szerelemre gyulasztja.
Ha valamelyik leány meghódította a legény szivét, ez sátrára piros kendőt tüz vőlegény volta jeléül, s miután a leány szülőit gazdagon megajándékozta, a vajda beleegyezését is ajándékokkal kieszközli. Egy héttel az esküvő előtt a mátkapár éjszaka a legközelebbi folyóhoz vagy tóhoz megy, és ott két szál égő gyertyát állít fel. E szokás a kötendő házasság termékenységére nézve kérő áldozatul szolgál. Ha a szél eloltja a gyertyákat, rossz előjelnek veszik és a jegyesek hamarjában almát és tojást dobnak a vizbe, hogy a vizi szellemeket, az ugynevezett Nivasi-kat, házasságuk iránt kiengeszteljék. Ha a mátkapár a vizi szellemeknek meghozta ezt a köteles adót, akkor már a völegény tisztje hogy 2-3 zeneértő barátja kiséretében sátorról-sátorra járjon és a vendégséget lakodalmára meghivja. Minden sátor elött, hol a vőlegény megáll, kurjantva, táncolva, lakodalmát hirdeti és a sátor népét vendégül híja, megkinálják őt és kisérőit pálinkával. E pálinkázás az utolsó héten át egészen igénybe veszi a völegénynek nemcsak idejét, de erszényét is, mert tisztesség kedvéért neki is minden sátor népét böségesen meg kell kinálni pálinkával. Míg a vőlegény ily módon mulat, táncol, iszik és verekszik, az alatt a menyasszony előkeresi «szerencsebokrétá»-ját (bacht lulugya) és éjszaka elégeti valamely keresztúton rakott tűzben. Szt. János éjjelén t. i. a sátoros cigányok hajadon leányai kimennek az erdőbe és ott szedik az u. n. «szerencsevirágot» (Gnephalium divicum). E piros és fehér virágokból csokrot kötnek, melyet egész éven át rejtve tartanak holmijok közt. E csokrok megóvják a leányt a betegségtől és «gyalázattól». A menyasszony aztán elégeti a csokrot, hogy valami más leány azt el ne lopja és hütlenségre ne csábítsa vőlegénye szivét.
[ÁBRA] 22. Tűzelhárító bűvös jel.
A lakodalom napján kora hajnalban a vendégek ajándékokkal a menyasszony sátrához tódulnak, azután a mátkapárral a legközelebbi falu templomába mennek, hol a pópa csakhamar elvégzi a szertartást, mely után az egész csapat kurjantva, dalolva ismét a sátrakhoz vonul. A templomból kijövet, a menyasszony azt a pénzdarabot, melyet az esketés alatt hóna alatt tartott, földre ejti, hogy minden bajtól megóvja magát a házas életben; aki pedig ezt a pénzt megtalálja, annak 7 évig nem lesz szerencséje. Románok közt letelepedett cigánynők ballábszáruk körül tekert fonatlan kenderrel mennek az esküvőre, hogy házasságukban élelemben hiányt ne szenvedjenek. A sátraknál kezdődik a voltaképeni cigány házassági szertartás. A sátorban a férj első teendője, hogy neje hűségét magának mindörökre biztosítsa. E célból egy tallérnyi nagyságu hársfadarabka egyik oldalával titkon érinti neje meztelen bal talpát. E fatáblácskára (26. ábra) tüzes tűvel különféle alakok vannak égetve, melyeket igy magyaráznak: a táblácska szélén levő láncalaku vonal azt a láncot jelenti, moly a hitestársakat egymáshoz fűzi, a két kereszt pedig a szerencsétlenséget jelzi; ez essék a keresztek között levő «lyukba», azaz pusztuljon el; a kigyó a csábítót jelenti, az alatta levö «torony» pedig a férj hatalmát neje felett. A táblácska másik oldalával felkeléskor a férjnek felesége jobb talpát kell szintén titkon érintenie. A táblácska ezen oldalán (27 ábra) levő rajzok felsője, a «virág» a szerelmet jelképezi az alsó rajz pedig 2 botot melyet a hűtlen asszony megérdemel. Hogy neje hűtlen ne legyen, a fiatal férj a nászéj alkalmával neje párnája alá egy bodzacsövet dug, melybe szamártejet töltött s a cső két végét gyantával bedugaszolta. Ha pedig a nő akarja magának biztosítani férje hűségét a nászéjjelen saját hajából nehány szálat férje hajához köt titkon. De ha ezt a menyegző napján idegen nő teszi a vőlegénynek azzal őt tehetetlenné teszi. Azért is a templomból való jövetkor megmossák és jól megdörzsölik a fiatal párt. Özvegy ember vagy özvegy asszony menyegzője napján valamelyik koldusnak egy lábbelit ajándékoz, amelybe elébb uj hitvesének nehány hajaszálát varrta bele a célból hogy, elhalt hitvese «ne zavarhassa új szerencséjét». Özvegy férfi, ha megnősül, menyegzője napján e célból még feje és szakála haját is lenyiratja és elégeti. Ha valaki az uj pár fekvőhelye alá temetőről szedett füvet és földet tesz, a hitvesek csakhamar elválnak egymástól.
Hogy boldog legyen házas élete és könnyü a szülése, a felvidéki vándorcigánynő házassága első évében kosbor (Orchis) gyökeret visel meztelen testén, v. egy 8 szegletü hársfatáblácskát, melyre egy, a félholdat és 9 csillagot körülövező kigyó van megtüzesített tűvel égetve (23. ábra).
[ÁBRA] [ÁBRA] 23. Szerelmi bűvös jel. 24. Varázsdob.
A kigyó a betegségi démonokat jelzi, a hold és a csillagok pedig a «gyermekekben való bőséget». Hasonló célra a nő meztelen testén szivalaku hársfatáblácskát is visel, melyre szintén egy 9 csillagot és egy fél s egy teli holdat környező kigyó van tüzesített vassal égetve (25. ábra); az alatta levö lyukba egy szamárfarkszörrel mesterségesen körülfont mogyorót szorítanak. Ha idővel a mogyoró kihull a lyukból, akkor az illető nő terhesnek hiszi magát.
[ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] 25. 26. 27. Szerelmi bűvös jel.
A délvidéki vándorcigánynő terhes állapotában meztelen testén szamárszőrből készült övet visel, melyre vörös vonallal csillag, növekvő és fogyó hold van kivarrva. Ezt az övet, melyre néha még medvekörmöket is akasztanak azon célból viselik, hogy könnyen szüljenek és a betegségi dámonok ne árthassanak nekik.
[ÁBRA] [ÁBRA] 28. Besszarábiai amulet. 29. Himzés varázsló asszonyok táskáján.
M. J. Kounavine orosz tudós hosszu éveken át tanulmányozta minden országban a cigányokat, különösen keleten. Az ő gyüjteményéből valók a 28., 30., 33., 35. számu kovácsolt vas amuletek.
[ÁBRA] [ÁBRA] 30. Persiai Amulet. 31. Betegségi démon. (Bitoszo).
A 33. számu amulet a napot, holdat, csillagokat s a földet ábrázolja, és egy kigyót, s a világegyetem jelképeül is szolgál. Kounavine ezt az Ural-melléki cigányoknál találta, szerinte az Omoni és Anromori istenségek symboluma. A 28. amuletet besszarabiai cigányoktól kapta; nymbus övezte, karddal s íjjal fegyverzett férfiut ábrázol; segítségére van a hold és csillagok; alatta ló van.
[ÁBRA] 33. Uralmelléki amulett.
[ÁBRA] 34. Novgorodi talizmán.
[ÁBRA] 35. Délorosz amulett.
A kigyó Anromorit jelképezi. Egészben véve a jó és gonosz principiuma Jandra és Anromori közti harcot jelenti. A 30. amulet a persa határról való varázslótól származik; sugárzó csillagot ábrázol kigyóval; neve Baramy s a cigány ősistenséget jelképezi. A 35. amulet déloroszországi cigányok halotti diszítéséből való, lángoló tüzet hieroglifek vesznek körül. A tűzistenhez intézett könyörgést jelenti. A 34. kabbalistikus jelt A. B. Elysseeff jeles orosz cigány tudós vásárolta drága pénzen egy novgorodi varázslótól. A kigyó itt is Anromori, a cigány mitologiában a gonoszság principiuma. Az íj és nyíl a föld jele, a háromszög jelentése ismeretlen. A kigyótól mintegy körültekert hold és csillagok a gonoszságban leledző világot jelentik. E fémből vagy fából készült talizmánt a lovak szerszámaira, ruházatra és egyéb diszítésre alkalmazzák.
Az egyiptomi király cimerpaizsa. (12. ábra) 1461. festették a skótországi Nunraw Castle ebédlő-termének famennyezetére. E kastély közelében szerepelt 1470. Johnny Fa, egy cigánybanda vezetője; talán ezzel függ össze e cimer, melynek három kigyója élénken emlékeztet a 4. és 6. számu botdiszítések kigyóalakjaira. Ilyen kigyók vannak vésve a magyar cigányvajdák kabátjainak ezüst gombjaira is. A cimerbeli lóherelevél is jelentősen ismétlődik a 10. számu kigyón. A 3. és 15. számu ábrák is jelentős faragásu cigánybotokat ábrázolnak.
Az amuleteket óvoszereket, bájitalokat a varázsló asszonyok, (csovalyi) készítik; minden nemzetségnél találhato egy-két ilyen; kiváló tiszteletben részesülnek s nagy befolyással birnak a törzsbeliekre. A cigány férj helyzete nem valami kellemes, legalább házasságának első éveiben nem, mivel az «uj nemzetség» melybe beleházasodott, nagyon ügyel arra, hogy felesége «vagyona» csorbát ne szenvedjen. A férj csak vendége feleségének, illetve «vagyonának» gondozója. Később, sőt egész életén át a férj anyósának, nejének vagy valamelyik nénjének engedelmes alattvalója marad. És azon «öreg» asszonynak is (phure), milyent minden nemzetségnél találhatni, s kinek szava előtt maga a Szájbidsó, sőt még a vajda is meghajol. Különös vonása a cigány jellemének azon tisztelet, amellyel vénasszonyok iránt viseltetik. Ezen tisztelet forrása ama hitök, mely szerint ezen asszonyok mindennemü titkos szereket és bűbájos italokat készíthetnek.
Vándorcigányaink hite szerint vannak asszonyok, kik természetfeletti erők és tulajdonságok birtokában vannak, melyeket vagy maguk szereztek, vagy anyjuktól örököltek. Az olyan hetedik leány, kinek anyja még nem szült fiugyermeket, p. látja az elásott kincseket, a szellemeket stb. A varázsló asszony mesterségére csak saját leányát oktatja, aki véröröklés folytán erre alkalmas. Ha meghal az anya, temetésekor leányának meg kell innia azt a vizet, amelyet a cigányok a halott fekvőhelye alá állítanak egy edényben. Ha nem issza meg, varázsoló tehetsége anyjával együtt sirba száll. Ez okból az ily örökséghez jutott varázsló asszony anyja temetése után annak sirját 9 napon át minden délben meglátogatja és odamenet mákszemeket hullat a földre, hogy azokat a még mindig itt a földön repkedő lélek felszedje és így ne legyen ideje, hogy az örökösnőtől esetleg elrabolja az örökölt varázsló erőt. Az elhalt mellét (mint az élet székhelyét) a leány gyakran dörzsöli egy rongydarabbal, s azt 9 napig meztelen testén viseli, aztán pedig elégeti. A hátramaradt hamut szerelmi varázslásra használják. Akinek valamely leány ezen hamuból ételébe kever, az szerelmes lesz a leányba. Ha 9 nap mulva az illető varázsló asszony nagyon sokat csuklik, társai meg vannak győződve hogy öröklött varázsló tehetségének teljes birtokában van. Ez okból mesterséges uton is előidézik a nagy csuklást.
A varázsló asszonyok egy másik fajtája nem öröklés révén nyeri varázsló erejét, hanem a Nivósi-kkal (vizi szellemek) v. Phuvus-okkal (földalatti szellemek) való nemi közösülés által. E szellemek gyakran alvó nőkkel közösülnek, s aztán nehány órára annyira elvesztik erejüket, hogy könnyen el lehet őket pusztítani. Hogy a felébredt nő ne kiáltson és ők el ne pusztuljanak, a nőt a varázslásban oktatják és mindenféle titkos szereket adnak neki. Az ily módon varázsló asszonnyá lett nő törzsbeli társai előtt kiváló félelem tárgya, mert azt hiszik, hogy kigyó van a testében, mely mindenkit megöl, aki a nőt megsérti. Ily módon lett varázsló asszonyok a közösülés után 9 napon át lótejet isznak, hogy ezen szellemeket jövőre távol tartsák. Némely ámító asszony éjnek idején összecsődíti a sátornépet, azon ürügy alatt, hogy őt egy ilyen szellem meglátogatta. A varázsló asszonyoknak rendesen vászonból készült kis zacskójuk van, melyben csattantyú-magot tartanak. E zacskóval a varázsló asszony első látogatásánál a beteg testét dörzsöli, hogy «megijessze» a betegség démonát. A táskán kigyófejek vannak zöld fonallal kivarrva, melyek félholdat és sárga fonallal kivarrt csillagot tartanak szájukban (29. ábra). Sok ilyen asszonynak kis «varázsló bot»-ja is van (csovalyakri kopalori) melynek birtokosát nem bánthatják a rossz szellemek. A botra tüzes vassal rendesen egy kigyó van égetve, melynek testéhez egy háromlevelü lóhere csillag és félhold van illesztve (10. ábra). Ezelőtt nehány évvel egy délvidéki öreg vándorcigánynő, Tekako Mara birtokában volt egy ilyen varázslóbotocska, melyre 3 kigyó, egy «ház», egy félhold egy kereszttel, aztán ismét 3 kigyó volt égetve (6. ábra). A 3 felső kigyó a 3 «jó Urmét» (tündérek, kik a gyermek születésénél megjelennek s leendő sorsa felett döntenek), a «ház» a gyermek születési hélyét jelenti, a félhold a gyermek leendő «szerencsétlenségét» a kereszt ellenben leendő «szerencséjét» jelzi, míg a 3 alsó kigyó a 3 «rossz Urmét» jelenti, kik a gyermekre a rosszat szabják ki. Néha a vajdák is viselnek ilyen jelképes botot. Szaruvoj Milvojnak a Dekai nevü délvidéki cigány törzs vajdájának van egy botja, melyre három-három növekvő és fogyó hold három csillaggal van beégetve. A növekvő holdak és a csillagok a «szerencsét», a fogyó holdak pedig a «szerencsétlenséget» jelentik (3. ábra). A Garič-nemzetségnek pedig van egy botja, melynek fogantyuján két női arc és kigyók vannak kifaragva. A két női arc a Kesályi (erdei tündér) királynő képe, ki a betegségi dämonok anyja (4. ábra).
A varázsló asszonyok működési köre a betegségek gyógyitására, talizmánok és fetisek készítésére, a meglevő s jövendő szerencsétlenség elháritására is kiterjed. Nemcsak társai veszik igénybe a varázsló asszony tudományát, de a falusi nép is szivesen folyamodik hozzá. Népünknél főleg mint tüzreolvasók játszanak nagy szerepet a délvidéken. Ott a cigányok azt hiszik, hogy a villám csak oly épületeket gyujt fel, melyekbe «még élve» jut el s a hol nagy bűnösök laknak. Az u. n. villámfüvet (Donnerkraut; sempervivum tectorum; cigányul: csereszrobareszke erme) a házfedeleken növesztik, hogy megóvja az épületet a villámtól. Mogyoróvesszőket is helyeznek el a házeresz alatt a villámcsapás ellen. A szerb telepített cigányok pünkösdkor varázsló asszony által kilencféle növényből, melyek közt csalánnak is kell lenni, koszorut fonatnak és azt kunyhóik fedelén keresztüldobatják, hogy a villám az évben ne csapjon lakásukba. Felvidéki cigányok ugyanezen célból a varázsló asszonyok által egy fekete tyúk tojását ásatják el, melyen keresztül egy új szeget szúrnak; rumén cigányok pedig új kunyhóikba a templom füstölő edényéből szenet ásatnak el. Bács-Bodroghmegyében a cigány varázsló asszony az új épületbe egy téglát ás el hasonló célból. E téglára, a mig az agyag még lágy, négy növényalaku idomot, (csattantyú-növényt), két kigyót és egy kettős keresztet vájnak (21. ábra). Ha tüz üt ki a szomszédságban, e téglát kiássák és a lángba borult épületbe dobják, hogy a vész ne terjedjen tovább. Egy fatáblácskára is szokták a varázsló asszonyok ezen alakokat tüzes tűvel beégetni. A táblácskát a falusi gazda az első tűzbe dobja, melyet az új házban raknak. Az erdélyi oláh cigányok is ismerik e szokást; a táblácskára egy madár-, meg egy kigyóalak van rajzolva (22. ábra), v. 2 kigyó, a «nap», egy « galamb»,, két kereszt és 9 pont van ráégetve; a 9 pont a «Krisztus szent vérének halála előtt kiontott 9 cseppje» (18. ábra). E táblák eladása jó jövedelmi forrása a varázsló asszonynak. A telepített erdélyi magyar cigányok házépitéskor egy bodzafacsövet ásatnak el, mely furulyaképen 9 oldallyukkal van ellátva.
Közép-Európa majdnem minden cigány törzse azt hiszi, hogy a világ összes boszorkányai minden évben első pünkösdnap éjjelén a «legnagyobb» ördög (legbareder beng) vagy az «ördögkirály» (thagar bengengre) elnöklete alatt ünnepélyt rendeznek azon szikla közelében, a melyhez az úgynevezett Sujolak van láncolva. Ezen Sujolak egy óriási szőrös lény, ki a világ minden tudományával bir, kit egyszer az ördögök legyőztek és egy sziklához láncoltak. Ha onnan elszabadulna, az egész világot porrá törné. Pünkösd éjjelén minden boszorkány (holyipi), ki a cigány hitben nem azonos a varázsló assonnyal, eledelt hoz neki, melyből ő egy évig éldegél. Ily alkalommal felbőszülve megrázza láncait és majdnem elszabadul, de akkor megjelenik egy nagy kigyó, megmássza testét és aztán ismét visszavonul a sziklába, mire a Sujolak ismét egy évig meg sem tud moccanni. Ez ünnepen minden boszorkány érdeme szerint elveszi jutalmát v. büntetését. A legnagyobb jutalom az, hogy az ördög-király farkat növeszt a boszorkánynak. Hátgerincét bekeni ugyanis a Sujolak nyálával, mitől egy kis farka nő. Ha a boszorkány farkából egy szőrszál hull valamely épületre, ez elébb-utóbb lángba borul. Hogy ezen boszorkányfarkszőrök veszélyes gyujtogató hatását megsemmisítsék, a délvidéki és balkán országokbeli cigányok kunyhóik épitésekor varázsló asszony által a talajba egy fatáblácskát elásatnak, melynek két végoldala háromszög forma bevágással van ellátva s kiálló szegletei lószőrrel körültekervék. A táblácska közepén egy lyukon át tengelyformán egy vesszőt húznak keresztül. E lyuk körül kilenc görbe vonalat égetnek be, melyek boszorkányfarkokat ábrázolnak. Az ilyen táblácskákat «boszorkánybilincs»-nek (holyipakri szasztra) nevezik (9. ábra). Bács-Bodrogmegyében az ilyen táblákra rucalábat is rajzolnak (13. ábra); az erdélyi oláh cigányok valódi ruca- v. libalábat néhány szál lószőrre fűznek és azt hasonló célból új kunyhóikba ássák el. Ugyanis azt hiszik, hogy minden boszorkánynak bal lába rucalábforma, s hogy ha a boszorkány lószőrre lép, nehány pillanatra elvesziti erejét, s mozdulatlanul elterül a földön.
Hogy az épületet tűzvésztől megóvja az ember; ezenkivül még szükséges; hogy ujév éjjelén, Sz.György napján és azon a napon, melyen az évben az első mennydörgést hallja, a tűzhelyen lobogó tűz elé álljon és arra ráolvasson, v. varázsló asszony által ráolvastasson. Régen ily cigány tűzreolvasásokat fel is irtak, és tűz esetén a cédulát a lángba dobták, hogy a tűz tovább ne terjedjen. (Lásd «Ethnographia» II. köt. 1891. 352. l.)
Szent-György általában nagy szerepet játszik a cigány tűzreolvasásokban; Erdélyben azt hiszik, hogy a ki Szt. György napján alkalmas, de ismeretlen órában meztelenül megjelenik e szent képe előtt, annak teste a tűz és égés ellen érzéketlenné válik.
A cigány varázsló asszonyok működésének és bennök való bizalommak megértéséhez a cigány hitvilág alakjainak ismerése szükséges.
Első helyet foglalnak el az Urme-k, a végzetnők, kik hármanként minden gyermeknél születése után megjelennek és jövő sorsa felett döntenek. Ezek közül az első a voltaképeni védőszellem, azért is lacse Urme-nek (jó Urmék) hívják; a másodiknak neve silale Urme (hideg U.), mivel kivánatai és jóslásai mintegy középen állanak az első és harmadik Urme nyilatkozatai közt; a harmadiknak neve miszech Urme (rosz U.), mert ő jelenti ki mindazt a rosszat, melyben az ember részesül életében. Az Urmék Matuja nevü királynöjük alatt hozzáférhetetlen hegyszakadékokban élnek. Itt vannak aranyból, ezüstből épült palotáik. Három-három testvér lakik együtt; nagyon szépek, a mig szűzek, de mihelyt egy férfi szerelmében részesülnek, azonnal megvénülnek, három leánygyermeket szülnek egyszerre s azontúl magányosan, távol az Urmék palotáitól erdei knnyhókban élnek, a hová csak kedveltjeik juthatnak el. Az Urme három lányát csak egyszer szoptatja, aztán a királynő gondoskodik róluk, a férj pedig csak egyszer élvezhetvén szerelmüket, meghal. A «rosz Urmék» is három leánygyermeket szülnek, de ezek nem lesznek Urmék, hanem inkább emberi természetüek s az emberek közé vegyülnek és férjhez mennek. «Fél-Urme a feleségem» (depasze Urme hin m're romni), szokás veszekedő asszonyról mondani. Ha az ily módon, mintegy büntetésül megvénült Urme meghal, hullája azonnal eltünik a földbe és azon a helyen egy nyárfa (rovalyo ruk a. m. síró fa) nő, mely rezgő leveleivel siratja az elhaltat. De az Urme csak akkor halhat meg, ha valaki kitépi fején levő három arany hajszálát. Ezek a hajak az embert boldoggá, szerencséssé teszik. Török-cigány monda szerint a jó Urmék tisztulási véréből rózsabokrok teremnek, a rosszakéból pedig tövisbokrok.
Minden Urmének, ha megvénült, vannak kedveltjei, de nem hétnél több; mert ha egy nyolcadik embert is részesit pártfogásában, megbénul és mint élő-halott addig kínlódik, míg a Csarána-madár meg nem szánja és szét nem tépi s arany hajait felfalva; még egyszer akkorára nő, mint a minő azelőtt volt. Ez az óriási madár 999 évig él; minden éjszaka ugyanazon nő emlőit kell szopnia, különben meghal. Ereje egy fekete tyúkban levő tojásban rejlik. Ha meghal, a tyúk alvó asszony méhébe tojja azt a tojást, mire a nő tudtán kivül egy kis madárkát szül, mely rögtön elrepül és Csarána-madárrá válik. A széttépett Urme húsát a Csarána-madár nem eszi meg, hanem felviszi az Urmék királynéjának, a Matujának, ki azt elteszi és ha valaki egy Urmét megsért, odadob neki egy ilyen húsdarabot. Ki abból eszik, megdühödik.
Ezen végzetnőkhez lényegileg hasonlítanak az erdei szép tündérek, a Kesályi-k. Ők is hármankint magas sziklacsúcsokon ülnek s néha hosszú hajokat egészen le a völgybe lengetik. Csak egy férfit szerethetnek, kivel egyetlen-egy gyermeket nemzenek, ki születése után apjával együtt csakhamar elhal. Erre még messzebb, fel a havasokra költözik a Kesályi, hol néha bánatában haját tépi, mely őszkor mint «ökörnyál» leszáll a völgybe. Terméketlen cigánynő és férjek megeszik e szálakat, hogy gyermekök legyen. A Kesályik csak szűz korukban pártolják az embereket; de ha már elhalt férjök, gyermekök, nem jó velök találkozni, mert kővel agyonütik az embert. Néha szűz korukban egy-egy gyermek számára az úgynevezett «vörös szerencsefonalat» készítik, mely a gyermek nyakán vörös csikocska alakjában látható. Ilyen gyermek boldog, szerencsés lesz egész életében. Mihelyt valamelyik Kesályi gyermeket szült, mindennap egy zabszemnyit veszt magasságából, azaz mindennap törpébb lesz, míg végre eltűnik a földről. Nyugateurópai cigányok azt hiszik, hogy minden Kesályi 99 évet él, aztán királynőjük az úgynevezett Locholicso-embereknek engedi át, kik őt nemileg felhasználva, csakhamar elpusztítják. Ana nevü királynőjük fent a havasokon fekete palotában él elzárkozva.:Mindennap megjelenik ő nála 3 Kesályi és balkezökből három-három vércseppel táplálják, külömben meghalna s a Locholicsók valamennyi Kesályit elpusztitanák. Egyszer rá is rontottak a Kesályikra. és majdnem mind elpusztították volna, ha királynőjük nem lép házasságra a Locholicsók királyával, ki vele a 9 betegségi démont a rosszakat (miszeche) nemzette. A kilencedik gyermek oly szörnyeteg alaku volt, hogy apja ott hagyta a Kesályik királynőjét és nem tért vissza nejéhez. A Locholicsók undorító külsejü lények; az ördög változtatja ilyenekké olyan férfiakból, kik vele életökben szövetkeztek. Egész testök hosszu, koszos szőrrel van fedve, karjaik nagyon hosszuk; óriási erővel bírnak mely lábuk talpában rejlik. Ha sikerül a Locholicsónak talpáról a szőrt kitépni, az meghal. Társai elégetik hulláját és hamvával oly férfiakat hintenek be, kiknek az ördöggel való szerződésök lejárt. Igy ezek is Locholicsók lesznek.
Ezen lényekkel némi rokon vonásokkal bírnak az úgynevezett Dsiuklánus-ok (dsiuklo - kutya, manus-ember).. Ezek életökben tisztességes és becsületes emberek voltak, kiket boszorkányok és az ördöggel szerződött emberek irigységből változtattak át ilyen lényekké. Emberi alakkal bírnak ugyan, de kutyafejök és kutyálábaik vannak. Igen gyorsak és erősek. Az embereknek szivesen segitenek; testök szőre kiválóan gyógyító hatásu minden betegségnél; a varászló asszonyok rendesen ily szőr birtokában mondják magokat, egyszerü farkasszőr. A Dsiuklánusok is fent a havasokon tanyáznak, királyuk nincsen. A Locholicsókkal, kiknek halálos ellenségei, gyakran irtózatos csatákat vívnak melynek szörnyü zaját messzi távolságban hallhatni. Ha egy Dsiuklánus meghal, rögtön eltünik a földbe és azon a helyen egy napraforgó növény nő. Ha pedig halálosan megsebesül, társai hamar nehány csepp emberi vért eresztenek nyelvére, mire rögtön visszanyeri régi erejét és egészségét.
Valódi óriási lényeket is ismer a cigány néphit; ezek a Masurdálók (mas a. m. hús, murdáló a. m. ölő). Egy-egy család külön kunyhóban, pusztákon vagy erdőkben él, a férfiak éjjeli időben nagy kincseket hordanak össze; óriási nagy testök ügyetlen, és eszök gyenge, azért az emberek gyakran rászedik őket, kincseik birtokába jutnak.
Ezen lényeknek mintegy ellentétei a törpék, az u. n. Cignomanus-ok (cigno a. m. kis, törpe; manus a. m. ember), kik földalatti üregekben, istállók és házak padlásai alatt is családonkint laknak és jó elbánás mellett az embereknek gyakran segítenek, őket gazdagokká teszik.
Voltaképeni földalatti lények a Phuvus - ok (phuv a. m. föld), kik földalatti városokban élnek emberek módjára. Az embereknél kisebbek, testök szőrrel van fedve. (József főherceg is megemlékezik ezekről az Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn III. 1. 2 füzetében közölt cikkében). A földről akárhányszor nőket rabolnak el, ámbár asszonyaik vannak. Életök ereje egy fekete tyúkban levő tojásban rejlik. Ha valaki e tojást vizbe dobja, meghal az illető Phuvus. Ez alkalommal földingás támad, melyet cigányaink «Phuvus-halál»-nak (meriben Phuvuseszkro) is neveznek. A Phuvusok gyakran láthatlanul járkálnak a földön, ha a fejökön levő 3 aranyhajat nem födik el; de ha fövegökkel elfedik, láthatók. A ki egy Phuvus testeről egy szőrszálat eltulajdonithat, ezzel arannyá változtathatja a követ. A Phuvusok földalatti városaihoz vezető bejáratot rendesen egy nagy kő födi, mely körül sok csalán nő. Azért is sok cigánytörzs ezt a növényt «kasta Phuvusengre»-nek (P. fájának) nevezi. Minden Phuvus, ha a földszinén jár, egy fehér és egy vörös tojást hord magával; ha a föld alá tér vissza, a vörös tojással érinti a nagy követ, mire ez kimozdul helyéből és a Phuvus belépte után ismét visszatér helyébe. A hosszu sötét uton pedig a fehér tojás világit a Phuvusnak. A Phuvusok jószivü, csendes lények; a ki kedvökbe jár, azt szivesen segitik kincsekhez. Alvó nőkkel gyakran közösülnek, s azokat aztán a varázslásban oktatják. Ujszülött gyermeket gyakran kicserélnek saját gyermekökkel.
Mint a Phuvusok a föld alatt, ugy a Nivasi-k (ni a. m. semmi, nélkül, vas a. m. kéz) a viz alatt birnak városokkal. A Nivasiknak van ugyan kezök, de balkezökön 6 ujj van. Szakáluk majdnem térdig ér, vérvörös lábuk lólábalaku. Leányaik azonban rendkivül szépek; gyakran földi emberhez mennek férjhez, ha a férfi hozzájok költözik a viz alatti palotákba. A Nivasi-férfiak nem házasodnak meg, hanem alvó nőkkel közösülnek, kiket aztán - mint a Phuvusok -- a varázslásban oktatnak. Minden Nivasi-leány 1 fiu- és 2 leánygyermeket szül, aztán férjével együtt az ördögé lesz. Ha pedig a Nivasi megvénül, saját társai megeszik. A Nivasik ellenséges indulattal viseltetnek az emberek iránt; a vizbe csalják őket, és lelkeiket fazekakban mindaddig zárva tartják, míg a hulla el nem rohad.
Vámpír-féle alak a Mulo, ki halva született gyermekből lesz. Harmincadik évéig nő és csak akkor tér be a «holtak országába.» A Mulo testében nincs csont mindkét kezén hiányzik a középujj, melyet sírjában kell visszahagynia. Társai minden évben egyszer, születése napján megfőzik hogy új életerőhöz jusson. Ujév éjjelén a Mulók nőket szoktak elrabolni kiket nagy üstökben megfőznek, hogy csontjaik kihulljanak és ők csontnélküli Mulo-asszonyokká váljanak. Azért is a vándorcigánynők ezen éjjel fekvőhelyök alá csattantyú-magot hintenek hogy távol tartsák a Mulókat. Hogy gyermeke ne halva jöjjön a világra, a terhes vándorcigánynő nagyon ügyel magára. mihelyt a vajudás beáll, a varázsló asszony a nő körül a földbe egy csatornaszerü kört csinál, s ebbe csattantyúmagot hint, hogy a «rossz szellemek» ne közeledhessenek, a vajudó asszony ruháin és sátrában pedig megold minden bogot, míg a férj a kalapácsból és fejszéből kiveszi a nyelet, hogy neje könnyebben szülhessen. Ha nehéz a szülés, a férj szájából egy szalmaszálon át nehány csepp vizet csepegtet vajudó nejének szájába. Társnők is segitségére jönnek az asszonynak; lába közt tojásokat emelnek át, mondván:
Anro, anro hin oblesz, Tojás, tojás kerek,
Te e pera hin oblesz, És a has is kerek,
Ava csavo szasztovesztesz! Jöjj ki gyermek egészségesen!
Devla, devla tul akharel! Isten, isten téged szólít!
Vajudó asszonyok testére amuleteket is tesznek a szülés megkönnyebbítére (11. ábra). Szülés után az anyát és gyermekét azonnal betakarja a varázsló a férjei vagy azon férfi kabatjával, kit az apaság megillet; a sátor előtt pedig a gyermek keresztelésig tüz ég szakadatlanul, hogy a Phuvus vagy Nivasi ki ne cserélje a gyermeket. A három végzetnő, az Urmék a születésre vagy a keresztelésre következő éjszakán jelennek meg a gyermeknél. Oláh és szerb vándorcigányok ez éjjel az anya és gyermek fejéhez az Urmék számára egy mézbe főtt kásával telt edényt állitanak, melybe 3 kanalat tesznek;.magyar vándorcigányok pedig 3 darab szalonát, 3 darab kenyeret és három pohárka pálinkát. Aztán mindenki eltávozik a sátorból vagy azon helytől, hol az anya gyermekével fekszik, csak a varázsló asszony marad ott és számtalanszor halkan eldunnyog valamely alkalomszerü imádságot.
A három Urme közül az első, a «jó Urme,» a gyermek életéveinek számát és halálának nemét határozza meg; a középső, a «hideg Urme» meghatározza, hogy gazdag vagy szegény, boldog vágy boldogtalan legyen-e; végül a harmadik, a. «rosz Urme» testvéreinek kivánatait rosszra fordítani igyekszik. Ha a gyermek a nyakán vörös csikkal, az említett Kesályi fonta «szerencse-fonallal» jön a világra akkor az Urmék nem jelennek meg. Az Urmék-határozatain változtatni nem lehet; a «jó Urme» az embert haláláig pártolja.
Szerb és török vándorcigányok s nehány dél-vidéki cigánytörzs is, még egy külön védőszellemben hisznek a Butjakengro-ban (sokszemü). Azt hiszik, hogy minden elhalt ember lelkének egy parányi részecskéje itt a földön marad és az atyáé a legidősebb fiu testébe, az anyáé a legidősebb leányéba száll. A többi gyermekek pedig az atyában és anyában levő nagyatyai, illetőleg nagyanyai lélekrészecskét kapja örökségbe. Ha az ember alszik, a Butjakengro elhagyja a testet és őrködik gazdája fölött; ha szerencsétlenség közeleg, figyelmezteti őt bizonyos jelek által; p. ha az ember füle cseng ha nevén szólítják, a nélkül hogy valaki a közelban volna.
A csütörtükön vagy vasárnap, főleg napfelkelte előtt született gyermek egész életében szerencsés lesz; de az a gyermek, ki kedden vagy pénteken jön világra, betegségben, szegénységben fogja életét tölteni. A ki hétfőn vagy szombaton születik, az sokáig él házasélete boldog lesz, de mindig nagy szegénységgel kell küzdenie. Kereszteletlenül elhalt gyermeknek száját viasszal betömik, hogy anyja teje könnyebben apadjon. Ha az asszony szülés után felkel, az erdélyi törzseknél szokás, hogy egy kettévágott kakason lép át, ha gyermeke fiu; ha leány, akkor egy tyúkon. A gyermek megkeresztelésével ugyancsak sietnek a cigányok. A gyermeket bejelentik a legközelebbi falu papjának, aztán komául hívnak valamely jómódu falusi gazdát, ki szivesen elvállalja e tisztet, mert a néphit szerint ez «szerencsét hozó cselekedet.» Az erdélyi sátoros cigányoknál közvetlenül a keresztelés előtt elrejtik a gyermeket a berekben. Az anyja megkeresi a gyermeket s ha nem találja meg, bizonyos összeget kell fizetnie annak, aki gyermeke nyomára vezeti.
Cigány néphit szerint a föld erőt ad a gyermeknek; a míg anyatejjel táplálkozik, anyja mennydörgéskor mindig a földre teszi, hogy «nőjjön és erősödjék.» A csatornába hintett-szénpor a gyermeket az igézéstől óvja meg, a kígyópor pedig a. betegségi démonoktól. Ha a gyermek ekkor csendes, ezt jó előjelnek tartják, gyerekkorát sulyosabb betegség nélkül fogja átélni, ha sír, valamelyik betegségi démon már a gyermek testébe költözött. Kiűzése céljából a varázsló asszony a gyermeken át kezét nyujtja a legidősb jelenlevő férfinak, az anya pedig egy edénybe szenet rakva, arra a gyermek köldökzsinórának egy darabkáját teszi és a füstölő edényt a férfi és varázsló asszony kezei alá tartja, s mindhárman mondják:
A lánc alatt köldökzsinór értendő, melynek neve délvidéki vándorcigányoknál devleszkero lancosz a. m. isten lánca, vagy devleszkero selo a. m. isten zsinara.
Némely magyarországi törzsnél szokás, hogy ez alkalommal a gyermekek egymásnak kezet nyujtva, körben forognak a csecsemő körül és a varázsló asszonnyal együtt énekelnek:
Aztán mindegyik gyermek egy mogyorót vagy diót dob a legközelebbi bokorba, miért a csecsemő szülőitől kenyeret és szalonát, néha még pénzt is kap. Végül a varázsló asszony megfüröszti a gyermeket és égő csattantyú-növény füstje fölé tartja. Mialatt a szülők és komák a csecsemővel a templomban időznek keresztelés végett, a varázsló asszony hátára köti kötényét és a többi asszonyoktól kisérve, a gyermek fürdővizét egy odvas fába önti és aztán egy imádságot mond. A szerémségi cigányoknál ez alkalommal a varázsló asszony kását és tökmagot dob folyó vízbe, hogy a gyermek leendő családja majd szaporodjék; a kárpáti cigányoknál pedig a sátor vagy kunyhó előtt csattantyú növényből kis tüzet rak, melyen a templomtól jövet az anya átlép gyermekével, hogy a szoptatás ideje alatt teje ne apadjon el, vagy őt magát a Csarána-madár el ne rabolja. Kárpáti vándorcigánynál keresztelés után a komaasszony lefekteti a csecsemőt a sátor vagy kunyhó bejárata elé, hová a varázsló asszony elébb csattantyú-magot hintett, és mondja:
Végre a tűz mellé fekteti és mondja:
Erre a varázsló asszony nyúl- és libazsirral megkeni a csecsemő testét, hogy «a hideget, meleget egyaránt elviselhesse.»
Sok törzsnél szokás, hogy a keresztelési lakoma után a csapat azonnal lebontja sátrait és tovább vándorol, hogy a betegségi démonok, keresvén a csecsemőt, ne találhassák meg. Ilyenkor, úgy mint tavasz beálltával,midőn a törzs elhagyva téli kunyhóit útra kel, a varázsló asszony a jelenlévők mindegyikének egy kis pogácsa felét adja enni, a másik felét pedig a tűzbe dobja, végül imát mond. Ez áldozat a betegségi démonok számára. Sok törzsnél pedig szokás a szülők sátorfájára a csecsemő ujjából néhány csepp vért feccsenteni, hogy a sátrat kerüljék a gonosz szellemek.
A vándorcigány nyári lakása kizárólag a sátor. Rendesen március hó közepén elhagyják téli lakásukat és elszéledve ott ütnek sátrat, a hol az éj meglepi őket, vagy a szükség arra készteti. A lóháton vagy szekéren cipelt sátrak 2 főalkotó része: a sátorfa és a ponyva. A sátorfák rendesen fenyőfából készülnek, ezt tartják legkönnyebbnek. A ponyva rendesen egy darab durva kendervászon, melyet gyantával néha némileg víztől járhatatlanná tesznek. A hazai vándorcigányoknál a sátrak 3 fajtája található. Náluk is különbözik a «szegény» és «gazdag» lakása. A legegyszerűbb sátornál csak 3 rudat alkalmaznak. 2-2 1/2 méter hosszu két rudat úgy illesztenek össze, hogy az egyik rud végébe egy arasznyi rovatkát fürészelnek, melybe a másik rud hozzáillesztett vége beletalál; zsinórral vagy e célra furt lyukon át alkalmazott szeggel szorosan összekötik a két rúd egymásba illesztett végét és úgy állítják fel, hogy a föld színével (mint harmadik oldallal) egyenoldalu háromszöget képeznek; a rudak alsó végét különkülön legalább egy arasznyi mélységre beleszurják a földbe, hogy az egész szerkezet ellenállhasson szélnek, viharnak. Végül egy harmadik, körülbelül 3-5 méter hosszu rudat végével a két másik rúd összekötött végéhez erősítenek másik végét pedig szintén a földbe szurják. Ez a,harmadik rúd aztán rézsut áll s a sátornak mintegy hátgerincét képezi; s erre reáterítik a sátor vásznát, melyet nemcsak ezen főrúdhoz, hanem a két első rúdhoz és kétoldalt a földhöz is erősítenek, a rudakhoz zsinórral, a földhöz pedig kis fácskákkal, melyeket a vászon szélén át a talajba vernek. Ez a sátorépítés legegyszerűbb módja. (Ábrája IV. köt. 361. lapján). A sátrak másik neme hasonlit ugyan némileg az előbbihez, de sokkalta kényelmesebb tartózkodási helyet nyujt a cigány családnak. Hasonlít ezen második sátor fajta az előbbihez annyiban, hogy itt is két rudat illesztenek egybe az említett módon. De már itt két ily rúdpár jön alkalmazásba. Ezek 3-5 méter távolságbán állíttatnak fel egymással szemben és a földben megerősíttetnek. Rájok egy 3-5 méter hosszu rudat vízszintesen oly módon fektetnek, hogy két végét az említett két rúdpár hegyéhez lehessen kötni. Ez a vízszintesen fekvő rúd mintegy hátgerincét képezi a sátornak. A vásznat szintén oly módon terítik rá, mint az előbbi sátornál, csakhogy a két hátulsó rúdhoz még egy vászonfal van illesztve. Ez a sátor többet foglalhat magába, mint az előbbi. A sátrak harmadik neme komplikáltabb. Főrésze létraforma 3-5 méternyi két faállvány, melyek fokai 1/2-1 méternyi távolságra vannak. Ezt a két párlapforma létraalaku faállványt hosszában ferdén olyformán állítják a földre, hogy a két felső rúd 1/2-1 méternyi a két alsó a földön fekvő rúd pedig 2-21/2 méternyi távolságban van egymástól. A felső két rúd végei egy-egy kisebb, 1/2-1 méter hosszú rudacskával vannak egymáshoz illesztve, úgy hogy a két felső rúd ezen rudacskákkal együtt párlapot (parallelogramm) képez, melynek két oldala 3-5 méter hosszu, a másik két oldala pedig 1/2-1 méternyi hosszusággal bir. Erre a párlapra galyat, szalmát stb. raknak s ez képezi voltaképen a sátor fedelét, tetejét; a létraforma oldalakat, úgyszintén a hátulsó nyilást vászonnal vonják be. Ha ily sátor birtokosának szándéka és engedélye van hogy egy helyen huzamosabb ideig időzzön, ezen létraforma oldalokat is galyakkal, szalmával borítja be; erre teszi aztán a vásznát. ilyen sátorban az ember meglehetősen óva, védve van az időjárás kellemetlenségei ellen. Ily szerkezetü sátrakat főleg a felsőmagyarországi, a bosnyák és török cigányoknál láthatni, míg a két első fajtabeli sátrat az erdélyi és alföldi vándorcigányok használják.
Uj sátorfákat az erdélyi cigányok rendesen csak a nagyhéten vágnak, mert hitök szerint ezen időben a betegségi dämonoknak nincs hatalmuk és nem tapadhatnak a fához. Ez időben a varázsló asszonyok az úgynevezett «varázsló-dobot» (csovachaneszkro buchlo) is készítik (24. ábra). Ez fenéknélküli dobforma fadoboz melynek teteje vékonyra kikészített bőrből van,mely 9 vonással van ellátva. Ezen vonások mindegyikének külön jelentése van: a a. m. szerencse (bacht), b a. m. szerencsétlenség (bibacht), c a. m. víz (panyi), d a. m. tűz (jakk) e a. m. menyegző (bija), f a. m. barát (narodosz), g a. m. betegség (nasvályipen), h a. m. halál (meriben) és i a. m. szerelem (kamaben). Jósláshoz ezt a varázsló-dobot úgy használják, hogy a dob A) felét maga felé fordítja a varázsló asszony aztán 9 vagy 21 csattantyú-magot hint a bőrre, és egy kis kalapáccsal vagy keze tenyerével kilencszer, esetleg 21-szer megüti a dob oldalát. A csattantyú-magok fekvéséből aztán jósol. Ha pl. a magok mind a vonalokon belül esnek, az illető személynek nagy szerencséje lesz vállalataiban.
Az egész nagyhét fontos időszak a sátoros cigányokra nézve. Virágvasárnap délutánján az «öreget elfűrészelik» (phuresz cinen), azaz a tél legyőzetik, mely alkalommal a sátor népe mint nézőközönség szerepel és dalokat énekel. Egy szalmabábot asszonyi ruhába öltöztetve, a sátrak előtt egy gerendára fektetnek; minden jelenlevő kötelessége egy bottal legalább egyet ütni a bábra, különben meghal a nyár folytán. Erre egy álarcos legény és leány elfürészelik a bábot és aztán elégetik. E szertartás az «árnyék-királynét» (usalyakri thagari) illeti és ezért virág-vasárnapot «árnyék-napnak» (usalyakri dsivesz) is nevezik. A bábot a legutoljára özveggyé lett asszony ruharongyaiba öltöztetik; az özvegy nő e rongyokat szívesen adja oda mert ezeknek elégetése elhalt férjének netán szükséges kiengesztelésére szolgál. A báb elégetése délvidéki cigányoknál engesztelő áldozatnak tekintetik, mely az árnyék-királynénak hozatik az okból, hogy «az embereket télen át megkímélte,» azaz nem pusztította el. - Az egész nagyhetet cigányaink, főleg varázsló asszonyaink babonák és kuruzsló szerek készítesével töltik. A nagyhéten nyesett mogyoróvessző megóvja a villámcsapástól az épületet, sátrat. A nagyhéten a mogyoró-kígyó is, ki máskor a mogyoróbokor alatt sok száz mélyföldnyi mélységben a földben tanyázik, feljön a bokor gyökerei közé. Ki ezt meglesi és megfoghatja; midőn a szabadra. kimászik és a harmatot issza, annak kezében még a kő is arannyá válik. Nagy-péntek (vagy Szt.-Jánosnap) éjjelén egészen új késsel vágott villaalaku mogyoróvesszőnek az a tulajdonsága van, hogy megmutatja a föld alatt levő érceket, kincseket, sőt még a vizet is. E bűvös vesszőnek villás végét kezében tartja az ember, két kis ujját egymásra szorítja, két hüvelykét a vesszővel együtt égfelé irányozza, két könyökét testéhez szorítja. Aztán kincset kereső igéket mondva, bejárja azon vidéket, hol aranyat, kincset, vagy vizet remél találni; ha a keresett tárgyhoz közeledik, a mogyoróvesszőnek felfelé tartott vége a föld felé hajlik. Húsvétkor a «baglyok anyja» (ratyakri dai) egy tojást tojik egy mogyoróbokorba, melyből 7 év mulva az ugynevezett «szerencse-hernyócska» (kirmo bachtalo) kel ki. Ki ezt bírja, minden dolgában szerencsés.
Cigányaink voltaképeni tavaszi ünnepe húsvét másodnapjára esik. Néhány évvel ezelőtt Szent György napján tartották ezen ünnepet, melyet «zöld György»-nek (szeleno Gorgió-nak) neveznek. E napon t. i. a sátrak népe egy fűzfa-ágat feldíszít virággal zöld gallyal. Az ágat fiatal legények felállítják a sátrak előtt, mire megkezdődik a tánc és lakoma. Ez ünnep főszemélye egy fiatal legény ki tetőtől talpig zöld galyakba van burkolva és ezért «zöld György»-nek neveztetik. Kötelessége a sátor népe minden állatjának egy maroknyi zöld füvet adni, hogy a jövő nyáron minden betegségtől megóvassék. Ezután a «zöld György» 3 olyan vasszeget, melyek három nap és három éjszakán át szakadatlanul égő tűzben hevertek, a legközelebbi folyó vizbe dob, hogy ezzel a vizben lakó Nivasi-kat kiengesztelje és azok pártfogását a nemzetsége számára kieszközölje. E tavaszi ünnepély egyik főmozzanata azon pillanat, a melyben a sátor népe a «zöld Györgykaláccsal» (szeleno Gorgeszkro marikli) megkinálja egymást. Ezt mindenkinek el kell fogadni még halálos ellenségétől is - ezzel minden régi sérelem kiengeszteltnek tekintetik és e napon mindenkinek ki kell békülni társaival. .E kalácsba dagasztás közben illatos füveket és különféle virágokat és gyökereket gyurnak. Husvét a szerelmi sejtelmek ideje is. Másodnapján a fiatalok bőjtölnek; este a legény valami asszonyi ruhadarabot, a leány valami férfiruhanemüt tesz feje alá; ekkor álmukban meglátják leendő életpárjukat.
Husvét másodnapján sátoros cigányaink varázsló asszonyai fából egy kis bölcsőalaku skatulyát készitenek, melyet «küldemény»-nek (bicsapen) neveznek. Ezt vörös és fehér gyapottal fonják körül, miután belsejébe mindennemü titkos gyógyszereket tettek, melyeket a csapat minden embere előbb érintett kezével. Ha a «küldemény» elkészült nagy processzióval viszik egyik sátorból a másikba azután leteszik a közeli folyóviz partjára és miután mindenki egyszer ráköpött, otthagyják. Azt hiszik, hogy aki a rossz szellemeknek küldött e skatulyát felbontja, rá és nemzetségére ragadnak azon betegségek és nyavalyák, melyek a küldő sátor népének voltak szánva.
A pünkösd napját megelőző éjszaka is különösen alkalmas különböző babonás műveletek végrehajtására. Ki egész éven át meg akarja óvni magát mindennemü betegségektől, az pünkösd éjjelén új edényben lágy tésztát kever, melybe kilenc különböző hosszuságu cérnaszálat dagaszt, kiviszi a legközelebbi folyóvizhez, s a viz irányában fordulva, beledobja e szavakkal: «lndulj, indulj! vissza ne jöjj! A Nivasi egyen meg! » (Dsa tu, dsa! te na ava! Tut the chal Nivasi!) A pünkösd éjjelén talált 3 béka jó szer a hideglelés ellen; mert 3 béka mája és tüdeje rögtön megszünteti a hideglelést, ha a beteg e szert porrá égetve és vizbe vagy pálinkába elegyítve megissza, s azután e szavakat mondja: «Békák a hasamban, egyetek meg minden rosszat; békák a hasamban, adjatok a rossznak utat, hadd menjen ki!» (Chucserdja pal mre per, chaven szave miszeche; chucserdja pal mre per, den miszecheszke drom, odoi predsial!) Máskor is, de különösen pünkösd éjjelén nyilik kék láng alakjában a «kék virág», mely a rejtett kincsek hollétét árulja el; a ki meglátja e virágot, az meglesi az időt, mikor a virág visszahuzódik a földbe és csak akkor kezdheti meg a kincsásást, külömben a virággal együtt ő maga a föld alá sülyed. Akik azt akarják, hogy egész nyáron át ki ne fogyjon a pénzük, azok pünkösd előtti éjjel egy padalaku deszkát, ketten fogva két végét, a temető körül háromszor meghordoznak, miközben egy harmadik egyén folyton csapdossa a padot egy kőrisfavesszővel, melynek 3 ága és 8 levele vagy rügye van; a deszkára az elhaltaknak nyugtot nem találó lelkei szoktak letelepedni, ugy, hogy azt csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehet továbbvinni. Menés közben nem szabad egy szót se kiejteni, sem pedig hátra nézni, mert az elhaltak lelkei megfojtanák az embert. A ki azt akarja. hogy őt holdvilágos éjszakán ezentul senki se lássa, pünkösd előtti éjjelen kimegy egy keresztutra, balkezével egy kört huz maga körül a földön és e szavakat mondja: Ne láss, mikor én látok; mikor én nem látok, akkor láss! Három Phuvus adjon 3 hajat fejemre; meg ne lásson senki, ha nem akarom!» (Na dikh, kana me dikhav; kana me na dikhav, atuncsi dikh! Trin Phuvusha den mange trin bala upro pro mro sero; na the dikhel nivaszo, kana me na kamav!) E szavakra az illető ganéjt rak maga elé és csak hajnalhasadtára távozik a körből azon hitben, hogy majd fején nőni fog azon bizonyos három arany hajszál, melyekkel minden Phuvus bir és melyek által holdvilágos éjszakán láthatatlanná válik közönséges ember szeme számára.
A pünkösd ünnepét az erdélyi sátoros cigányok «fehér vasárnap»-nak (parno kurko) nevezik, mivel ekkor jó uj fehérneműt ölteni. Pünkösd reggelén különös halotti ünnepélyt szoktak ülni. Hajnalban a sátor népe, mindenki magára, kimegy valamely kimagasló sziklához és ehhez az előbbi napokban összeszedett annyi madártojást csap, a hány rokonának halálát tulélte. .Különösen alkalmas pacsirtatojás, mert a pacsirta a még a «halottak országába» be nem jutott lélek kedvenc madara; azért is jó jel a következő napra, ha valaki reggel a szabadba lépve, pacsirtadalt hall. E halotti ünnepélynél mindkét nembeliek fehérbe öltözve végzik a tojások szétzuzását. Cigány hit szerint a fehér szint nagyon kedvelik a holtak.
A karácsonyi és ujévi ünnep körül is sok cigány babona csoportosul. A karácsonyt és ujévet megelőző heteket a cigány varászló-asszonyok különböző gyógy- és óvószerek készítésével töltik. E hetekben gyüjtött nyulzsir különböző betegségek ellen hasznos. Ez időben megölt denevér vérét beteg állatoknál alkalmazzák. Karácsony és ujév éjjelén a Muló-k is járnak. Hogy e lények elől magokat megóvják, a cigányok kunyhóik és barlangjaik bejáratánál rongyba kötött szerecsendiót és kámfort akasztanak fel. Ez éjjeleken az állatok is beszélgetnek egymással, de nem szabad őket meglesni, mert az Urmé-k ez időben szokták őket megáldani. E két éjszaka emberre és állatra általában jelentőséggel bir és sok babonával áll összeköttetésben. Egy kőrisfa-ág hamva lovak alá hintve azokat egész éven át megóvja az ugynevezett Chagrin-tól. E démonikus lény, mely az állatokat, főleg a lovakat, éjjelenkint kinozni szokta, tövisdisznó alaku, sárgás szinezetü, körülbelül egy fél méter hosszu és egy arasznyi széles.
A hazai vándorcigányok hite szerint fenn az égen valahol, virágzik a «minden mag fája» (szave szumbeszkro kast), melyen a világ összes növénye terem. Erről a fáról a villámok lehozzák a gyógyfüveket, melyek aztán a bűvös asszonyok birtokába kerülnek. Ezt a hires fát a napkirály ugynevezett «szerencsés hegyein» is lehet néha nehány perczre látni, a mint a földre ereszkedik; llyenkor a hegyre hullat gyógyfüveiből; az e hegyeken termő gyógyfüveknek különös hatást tulajdonítanak. Ezt az égifát leginkább karácsony délutánján «a fácskák összeházasításánál» (bija kastengre) lehet látni. E délutánon vándorcigányaink valamely «szerencsés hegyen» a földbe szurnak egy füzfát meg egy fenyő-fácskát és azokat vörös fonallal kötik össze; ezt a fácskák összeházasításának nevezik. Másnap elégetik e fácskákat és hamvukat különféle gyógyszerül használják. Karácsony éjjelén ugyanis a «minden mag fája» az égből lehajolva, a «házasított fácskák»-ba fölötte nagy gyógyhatást olt.
A hegyeknek jelentékeny szerepök van a cigány néphitben. Sok hiedelem és szertartás füződik hozzájok. És különösen kiválik a hegyek egyénitése, egyenkint való megkülönböztetése, az egyeseknek speciális tulajdonságokkal való felruházása és szellemekkel való benépesítése. A legmagasabb hegységek a szél-királyéi; itt tanyázik ő és itt van a «macskák hegye» (bar macskengre) is. Az erdélyi sátoros cigányok azt hiszik, hogy oly emberek lelkei, kik az életben sokat vétkeztek, nehány évig fekete macska alakjában, fent a havasokon kóborolnak. Ezek a macskák ujholdkor néha egy követ tojnak, mellyel akárminő zárat fel lehet nyitni és minden követ arannyá lehet változtatni. Az erdélyi vándorcigányok a fogarasi hegységet, a kárpátiak pedig a Mátrát tartják macska-hegynek. Középnagyságu hegyeket vándorcigányaink «hold hegyek»-nek (bar csoneszkro vagy csoneja) neveznek Hitük szerint e hegyek ott ketetkeztek, hol a hold-király kapaszkodott anyja, a föld ruhájába. Az ilyen közép-hegyeket a délvidéki cigányok «a rosszak hegyének» (bar miszechengre) is nevezik és azt hiszik; hogy ott főleg a betegségek szellemei tanyáznak, A cigányok hegyi kultuszában a napkirály hegyei a legérdekesebbek. A monda szerint az említett módon a napkirály által támasztott e nem igen magas hegyek némelyike «szerencséshegy» (bachtale bar) melléknevet visel: A «szerencsés hegyek» rendesen dombforma kiemelkedések valami völgykatlanban. E hegyekről azt is beszélik, hogy raituk éjjel gyakran táncolnak és mulatnak az Urmé-k; az ily hegyek közelében fakadó forrásoknak nagy gyógyhatásuk van. Ilyen szerencsés hegyet nem szabad bemocskolni; sőt járni sem szabad rajta, mikor eszik, az ember, különben gyógyíthatatlan betegségbe esik. A «szerencsés» hegyek belseje üres; a hegy »olyan; mint egy felfordított tál»: Belsejében kigyókká vagy galambokká változtatott emberek rangeteg kincseket őriznek. Ha valaki szentségtelen dolgot tesz valami «szerencsés» hegyen, a napkirály a férfiut kigyóvá a nőt pedig galambbá változtatja. Ily hegyekben lakik a szintén kincset őrző u. n négyszemü szuka is, melynek ugatását gyakran hallhatni a hegyek belsejéből. Ha kijön hogy vizet igyék, akkor tartós esőzés áll be. Aki e kutya ganajába lép, előbb-utóbb kincset talál. A kinek különös, de jogos és méltányos kivánsága van, az böjtöljön három napig, aztán vigyen fel egy «szerencsés» hegyre napfeljötte előtt egy fekete tyuktól egy darabka hust, annak két tojását, továbbá két almát és állati vért; utóbbit. megissza, a többit megeszi, a tojéshéjat pedig a földbe ássa; ekkor «a boszorkányok nem árthatnak kivánságának» azaz nem akadályozhatják meg teljesülését. Délvidéki vándorcigányok gyakran ily szerencsés hegyeken készitik az ugynevezett holt embereket (manus mulengré). Ezek kis ember- v. állatalaku figurák, melyeket temetőn növő fák viaszából; továbbá egy holt gyermek nehány porrá tört hajából, láb- és ujjköröm darabkákból készítenek és olyan hamuból, mely elhalt ember ruháinak szokásos elégetése után maradt hátra. E kis alakokat a napon megszárítják és porrá törve beteg embernek vagy állatnak beadják; de hasznos egészséges állatnak is, mert attól hízik és gyarapodik; meddő asszonyoknak ilyen port kölespép közé kevernek. Ilyen «holt embereket » főleg a varázsló asszonyok készítenek és jó drágán eladják cigány társaiknak, kik ez alakokat talizmánul viselik meztelen testükön, s más célokra is használják..
A télen vesszőseprü készítéssel foglalkoznak a cigányok. Ily tésztaforma anyagból egy Phuvusképet csinálnak és azt, a midőn az évben legelőször mennek vesszőért az erdőbe, egy bokorba dobják, hogy a Phuvusok ne üldözzék őket: Ha hajós- vagy halászemberhez áll szolgálatba a cigány az említett anyagból egy Nivasi alakot készit és azt, midőn az évben legelőször megy a vizre, beledobja vizbe, hogy a vízi szellemek ne ártsanak neki. De fából is készülnek ily alakok. Azt hiszik, hogy az illető dämon megjelenik a varázsló asz- szonynak álmában s megmondja neki, hogy képét minő fából készítse vagy készíttesse. Délvidéki cigányok ily alakok készítésére rendesen temetőből szedett fejfákat használnak. Az 1. ábra egy Phuvust mutat. Az alak hársfából készült, s körülbelől 2 1/2 centimeter magas. Durva bevágások jelölik a fület; szájat, orrot és szemet, az egész alak durván van kifaragva. Két bevágással jelölt sapkájába koporsóból szedett 7 szeg van beverve; igy a talizmán hatása még nagyobb; koporsóból és fejfából szedett szegeknek nagy hatást tulajdonitanak. Ha ily szeget ver a lány a legény csizmasarkába, s ha a legény a csizmát legelőször a bal lábára huzta fel, okvetetlenül nőül veszi a lányt; de ha jobb lábára huzza fel előbb a csizmát, akkor undorral fordul el attól a leánytól. Gyermektelen hitestársak ily szegeket vízbe tesznek s azt holdtöltekor megisszák. Felvidéki letelepült cigányoknál a menyasszony titkon ily szeget ver a nászágy fájába s a hütlen férjet a feleség akkép csalja vissza, hogy italába ilyen szegek rozsdáját keveri.
A 7. ábra Dsiuklanust mutat. Hársfából van szintén felületesen, de mégis több gonddal kidolgozva, mint a Phuvus alakja. Magassága szintén mintegy 2 1/2 centimeter. Seprőkötők vagy olyan cigányok, kik hosszabb ideig erdőben dolgoznak, a bokorba dobják, vagy a földbe ássák az ilyen alakokat..A 8. ábra egy..Nivási képe,.egy fejfából durván faragva Mágassága 2 1/2 centimeter. Oly cigányok szokták folyó vízbe dobni, kik víz mellett foglalkoznak. Ha minden évben egyszer ily alakot dobnak a vízbe, akkor a vizi szellemek nem bántják őket, «nem huzzák le a vízbe. »
A 2. ábra az Ana nevit Kesályi, a betegségi démonok anyja. A 2 1/2 centiméternyi magas alak fejfából még pedig bükkfából van faragva. Ily alakot a varázsló asszony rendesen az Ana kedvenc állatához, egy békához köt és aztán áldozatképen a beteg kunyhójának vagy sátrának földjébe elássa, hogy a betegségi szellemeket kiengesztelje. A varázsló asszony feladata kitalálni, melyik betegségi szellem költözött a beteg testébe, s azt onnan kiüzni. Nagyon nehéz betegségnél azt is meg kell a rokonoknak mondania: valjon életben marad-e a beteg vagy nem ? E jósláshoz a varázaló asszony különös szerkezetü eszközt használ, az ugynevezett miscserchá-t (misa =egér csercha = sátor). Ez mogyorófából készült abroncs, mely bőrrel van bevonva. Ez számos égérbőrből van összevarrva, még pedig ugy, hogy egy szőrös bőr mellé egy megcserzett jön. A beteg balkezének kis ujjából a varázsló asszony nehány csepp vért ereszt egy tollszárba s azon keresztül a vért az egérbőrtáblára feccsenti. A szerint, hogy több szőrös v. szőrtelen bőröcskére hullott szét a vér, jósol a beteg felépülésére vagy halálára. Ha több vércsepp hullott a szőrös részekre, akkor majdnem biztosra vehetni a beteg halálát. A jóslás e nemét csak a legsulyosabb esetekben alkalmazzák, de annál gyakrabban betegség esetében is a kézből és a kártyából való jóslást.
Minden ujjnak meg van a maga jelentősége. A «szerencsétlenség» ujja (bibachtalo anguszto) a hüvelyk, melynek neve a kézből való jóslásban, a chiromantiában: korri-macs (vak légy). «Kövér a hüvelyke», mondják cigányaink olyan emberre, akit sok szerencsétlenség ér, vagy pedig «Nagy nála az ördög nyerge» (bengeszkro szen hin leszke baresz). Ördög-nyeregnek nevezik a hüvelyk- és a mutatóujj közti tért. Cigánytolvajok babonája szerint már 9 hétig a sírban feküdt holtnak bal hüvelykujja tolvajoknak világít, ha azt meggyujtják. Ily ujj világánál mindenki mély álomba merül, kivéve a tolvajt. Az anyajegy elmulik, ha holt gyermek hüvelykével törlik. Olyan asszonyok, kiknek nehéz szülés következtében megmeredt a nyakszirtjök, egy csecsemőnek bal hüvelykéből vett 3 csepp vért nyulzsirral vegyítve, nyakkenőcsnek használják. Telepített cigányainknál szokás gyermekhulla balhüvelykét vörös fonallal átkötni, nehogy az ördög életet leheljen a gyermekbe s aztán szolgájává tegye. A kinek hüvelyke körmein fehér pontok vannak, az csakhamar megnősül; s ha már nős, apa lesz. Más állapotban levő nőnél e pontok azt jelentik, hogy beteges gyermeket szül; ez ellen a kezéről levágott körmeit mindig vadrózsabokor lyukába dugja és azt faviasszal elzárja. Ha beteg ember hüvelykujja meggörbül v. ha ez az ujj nagyon lesoványodik, biztosra vehető, hogy az az ember meghal. Aki oda néz, hol éjszaka marakodnak a macskák, golyvát kap, ha nem feszíti ki mindkét hüvelykujját. Ha boszorkány rontott meg egy állatot, lépjen az ember éjfélkor hozzá, két hüvelykujjával emelje fel az első szalmaszálat, melyet megpillant, és tépje szét; azzal széttépi a boszorkányt is. Aki szurást érez bal kezének vagy lábanak hüvelykujjában, azt egy fehérnép keresi, ha pedig a jobb hüvelykben érzi, akkor férfi keresi.
A mutatóujj (szikadsimako a. m. mutató; a kirománciában angluno a. m. előre) a «szerencse ujj». Fehér pontok ezen, vagy a gyűrüsujj körmén nagy szerencse előjelei. A ki mutatóujját elvesztette, hatásos varázsszert nem készíthet. Ha az ember mutatóujját megsérti, ne hagyja vérét a földre ·csepegni, hanem szopja fel és nyelje le, mert a földre hulló vért elkapják a Nivasi-k és az illető ember vízbe ful, vagy vízkórságban hal meg; a ki e kórságban sinlődik, hullasson holdfogytakor;mutatóujjából kilenc csepp vért folyó vízbe, s betegségét elveszik a Nivasi-k. Ha beteg ember mutatóujja meggörcsösödik, csakhamar meghal.
A középső ujj (baro guszto a. m. nagy ujj, a chiromantiában sztrafino a. m. ragyogó) a néphitben nagy szerepre vergődött. Akinek szerfelett hosszu középujja van, az nagyon gazdag lesz. A talált kincshez előbb csak a középujjával szabad nyulni, különben még az évben meghal az ember. Aki életében elvesztette középujját, holta után fából faragnak ilyen ujjat s azzal temetik el, különben nem talál nyugtot a sírban. Akasztott ember balkezének középujja mindenek előtt szerencsehozó. Aki egy nőt meg akar hódítani, egyék meg a nő balkezének középujjáról származó körömdarabkát. Ha valaki meg akarja tudni, hol van valamely elveszett tárgy v. keresett személy, az balkezének középujjából három vércseppet hullat jobbkezének középujjára és egy serdült gyermek a vérnek a körmön képződött alakjából megmondja, hol van az illető tárgy vagy személy.
A gyűrüsujjat cigányaink is ángrusztyászlo-nak a. m. gyűrüsnek hivják; régibb neve anavengo a. m. nevező, a chiromantiában szaszcsipenakri guszto a. m. egészségi ujj. Kinél ezen ujj hajlásaiban sok bevágás van, az magas kort ér el. A betegnél ezek részben eltűnnek és a varázsló asszony ebből a jelenségből jósol a beteg felépülésére vagy elhalálozására. A kit a hideg lel, az balkeze gyűrüsujjának utolsó izületét tekerje jó szorosan körül vörös selyemfonallal; ezzel «megköti» a hideglelést. Fekete pontok ezen ujjak körmein betegséget, szerencsétlenséget jelentenek; fehér foltok szerencsét a szerelemben; áldott állapotu nőnél a balujj körmén levő fehér pontok azt jelentik, hogy leánygyermeket szül, jobb keze gyűrüsujjának körmén pedig, hogy gyermeke fiu lesz. Egyedül a gyűrüsujjat ne dugja az ember soha sem folyó vízbe· mert a Nivasi-k azon lehuzzák a víz fenekére. «Egészségi ujját (gyűrüsujját) megették a Nivasi-k» (Szaszcsipenakri guszto chalyasz Nivasi) mondják a haldokló betegről. Ha az ember boszorkányt vél látni, dugja balkezének gyürüs ujját szájába, hogy ne legyen megrontva vagy beteg. Akasztott ember gyürüsujja visszaadja egészségét a betegnek, ha azzal dörzsölik. Ha valakinek testén kelések vannak, csepegtessen napfeljötte előtt balkezének gyűrüsujjából vért valami folyó vizbe; ha ezt a vért aztán a Nivasi-k felnyalják, a beteg megszabadul kórságától.
A nevetlen ujjat cigno guszto-nak (kisujjnak) a chiromantiában pedig kekereská-nak (szarkának) hivják. Adás-vevésnél babonáznak vele. Ki valamit vásárolni akar, érintse előbb az illető tárgyat jobb kezének nevetlen ujjával, s akkor olcsón fogja megvehetni, de aki balkezének nevetlen ujjából vérrel megnedvesíti eladó tárgyát, azt jól adja el. Kinek orrából gyakran folyik a vér, az tekerjen balkezének kisujjára vörös fonalat jó szorosan s az orrvérzés rögtön megszünik. Ha ez ujj színe nagyon vörös, az illető ember szerelmes, ha sárga, nem él sokáig, ha majdnem fekete, szerencsétlenség éri, ha pedig beteg embernél sárgás szinezetü, az illető meghal.
A következőknek megértéséhez szükséges ezen adatokat előrebocsátván, térjün kmost át a valódi cigány kiromancia alaptételeire (14. ábra).
Rendesen a balkéz tenyeréből jósolnak a cigány nők, mivel ez a kéz «közelebb van a szivhez». kinek kézcsuklójában (A) sok ránc van, az idővel gazdag lesz. Ha beteg embernél kék szinüek e ráncok, nincs remény felgyógyulására. Ha a B vonal e redőkben végződik, áz illető házasság révén jut gazdagsághoz: fiatal nőkre nézve ez sok gyermeket jelent, idősebbeknél pedig sok örömet és boldogságot. A hüvelykalatti kézizületet (A) a kirománciában phabaj-nak (almának) nevezik. Ha ezen sok kis redő van, az illető ember élete rövid lesz; házasulandóknál boldogtalanságot jelent a házas életben. Ha beteg embereknél piros szinü ez a phabaj, akkor nincs több remény a felgyógyuláshoz. A hüvelykujj izülete, redőinek szine is határoz a betegre nézve; ha pirosak, akkor nagy kinok közt fog meghalni; ha pedig kékes szinüek, váratlanul s könnyü halállal fog kimulni. Ha a hüvelyk izületének redőjén több kisebb redő huzódik keresztül, a főredőt mintegy függőlegesen keresztülmetszve, akkor az illető embert sok baj és szerencsétlenség éri. Jót ez csak azon esetben jelenthet. ha a B vonal az A vonalban végződik, mintegy beleszakad,továbbá ha a hüvelyk főredőjét sok kis redő metszi keresztül, a C izület pedig sima, redőtlen és szép domboru. Ha a truszul-nak (keresztnek) nevezett B vonal a D vonallal, az ugynevezett kamekosztraf-fal (napfénnyel) össze van kötve az illető embert a gondolható legnagyobb szerencse éri főleg ha a nevezett két vonal közti teret sok kis redő járja keresztül-kasul és a mutatóujj izületei mélyen be vannak vágva; de ha egy másik vonal, E, az ugynevezett szap (kigyó), a D vonalon keresztülmegy akkor irigyek aláássák szerencséjét és az illető sokat fog ellenségeitől szenvedni. De ha ezen E vonal egyáltalában hiányzik és a középujj izületei mélyek és sok kis redőtől vannak átmetszve, akkor az illető ember boldogságban, szerencsében fogja tölteni hosszu életét, házasélete is boldog lesz, ha a középujj alatti tér nagyon kiemelkedett. Nem házasok hamar házasságra fognak lépni ha ezen kiemelkedésen sok kisebb redő látható; ha pedig beteg embernél e helyen ilyen redők támadnak, akkor csakhamar meg fog halni. Ha a csugnyi bengeszkro-nak (ördög ostorának) nevezett F vonal a B és D vonalon keresztülmegy, akkor az illető ember életében sok nyomort és nélkülözést fog szenvedni, még pedig saját hibája folytán; akiknél az F vonal a B és D vonalakat keresztülvágja, azok rendesen irigyek, gyülölködők és alacsonylelküek. Ha pedig az F vonal nem ér a D vonalig s ha azonfelül még az E vonallal van összekötve, az illető természetellenes halállal mulik ki; még pedig vízbe ful, ha az F feletti tér redőtlen, tüzben vész el, ha ezen a helyen sok redő van. Beteg embernél ezen a helyen támadt ráncok felépülését jelentik. Ha pedig az F vonal a D-ig ér és a gyűrüs és nevetlen ujj izületein sok kis redő van, akkor az illető ember magas életkort ér el. Hosszu, vékony ujjak, melyeknek benső felén sok redő van, sok betegségre mutatnak, rövid, vastag ujjak ellenben, ha benső oldalukon redők vannak is, állandó egészségre és testi erőre mutatnak. Minden irányban állandó boldog a cigány chiromantia tanai értelmében csak az lesz, kinek tenyere igy van alkotva: A összekötve B vonallal és ez utobbi D-vel; továbbá, ha egyszersmind E vonal hiányzik és F vonal D-ig ér, azonfelül ha a C térség síma és kiemelkedett.
Ez volna röviden a cigány kirománcia elmélete, melyet a varázsló asszonyok beteg emberek állapotának kipuhatolásánál is alkalmazni szoktak. Ámbár kirománciai tudományuk helyességéről s igazságáról teljesen meg vannak győződve, beteg társaiknál mégis inkább a kártyavetés-hez folyamodnak, hogy a betegség kimenetelét előre tudhassák. A kártyavetésnél 32 u. n. magyar kártyát 5 csoportra osztanak, ugy hogy az első négy csoportba 7 az ötödik csoportba pedig csak 4 kártya jut. Aztán az első csoport kártyáit balról jobbra egy sorba felrakják, a második, harmadik és negyedik csoport kártyáit ugyanezen módon, az ötödikét ellenben jobbról balra rakják ki, ugy hogy most az 5 sor kártya egymás alatt áll. Ha az a személy, kinek a számára kártyát vetnek, nő, azt a vörös alsóval jelölik; ha pedig férfi, a vörös felsővel. Minden kártyának megvan a maga jelentősége:piros ász sikert jelent minden vállalatban; piros király egy idősebb férfi, ki az illető személyt pártolja; piros felső maga a személy, kinek számára kártyát vetnek; ha pedig ez nő, akkor ez a kártya e nőnek szeretőjét, barátját, férjét stb jelenti, ugyanaz áll a piros alsóról megfordított: viszonyban; piros tizes szerencsét jelent a szerelemben vagy házasságban, esetleg egészséget is jelent; piros kilences általában házi, családi szerencsét jelent, de ha az illető személy alatt fekszik,. akkor azt mutatja, hogy idegenek akarják a szerencsét megsemmisíteni; piros nyolcas családi békét vagy szerencsét jelent valami utazáson, esetleg házasságot vagy szülést, míg a piros hetes hirekre mutat.
Zöld ász reménységet, utazást is jelent; zöld király az illető személy valamelyik barátja; zöld felső olyan ember, ki a személy iránt ugyan jó indulattal viseltetik, de fecsegésével kárt okoz; zöld alsó mint nő, ugyanezen jelentőséggel bir; zöld tizes, ha az illető személytől jobbra fekszik, boldog házasságot vagy valami családi boldogságot jelent; ha pedig balkézt fekszik, szerelmesekre nézve elválást házasokra civódást, nőtlenekre pedig veszekedést jelent; zöld kilences jövendő nagy tiszteletre vagy ajándékra mutat; zöld nyolcas valakivel való kibékülést jelent, mig zöld hetes vig társaságot, lakmározást jelent be.
Sárga ász bánatot, civódást és veszteséget jelent;. sárga király oly idős férfi, ki az illető személy szerencséjét előmenetelét öntudatlanul gátolja; sárga felső kétszinü barát, ugyanezt jelenti a sárga alsó nőre vonatkozólag; sárga tizes jelenti, hogy csekély remény van viszontszerelemre, házasságra továbbá sikertelen utat is; sárga kilences pletykát és rágalmazást jelent; sárga nyolcas szeretett személytől való elválást; sárga hetes pedig kétszinüsködő barátok közelségét.
A «szerencsétlenség» szine a makk. Az ász betegséget és halált is jelent; makk király papi v birói személy: makk felső hatalmas ellenség, ugyanaz a makk alsó is, mint női személy; makk tizes a legnagyobb szerencsétlenséget jelenti; makk kilences üldözést, veszteséget; makk nyolcas szintén azt, csakhogy csekélyebb mértékben; makk hetes szomoru, rossz hireket jelent.
Ahogy a kártyák az illető személy körül csoportosulnak annak szerencséjére vagy szerencsétlenségére, felgyógyulására vagy halálára következtetnek. Nemcsak betegségeknél, de az élet minden viszonyaira nézve a cigányok kiváló fontosságot tulajdonítanak az álmoknak. Hitök szerint minden álomnak valami jelentősége van az ember sorsára vonatkozólag. Sok cigánytörzs az álmot devleszkro dragosztipe-nek (isten üdvözletének) nevezi. Ámbár minden cigánynő a kártyavetés mellett az álomfejtést is érti, mégis a varázsló asszonyok magaslanak ki ebben, s a cigányok álomfejtegetési dolgokban csak ezekhez fordulnak. Álomfejtésök is ugyszólván közös stereotyp elemeket tartalmaz, melyeket minden cigánynő ismer, ugy hogy egy álmot több cigánynő külön-külön időben és helyen megfejtvén, majdnem ugyanazon eredményre jut. Ilyen elemek a következők.
Almát enni: veszély, almát ajándékba kapni: szerencse, ágyban feküdni: veszedelem, ágyat látni: szerencse. Baglyot látni: pénzt nyerni, azt hallani: rosz hir, bárdot hordozni: üldözés, béka: jó siker, beteg lenni: öröm, bolha: bánat, börtön: öröm. Csépelni: váratlanul pénzhez jutni, csalán: pénz, siker, csizma: családi szaporodás, csillag: jó baráttal találkozni. Dögöt látni: örökség, dögöt nyúzni: jólét, pénz. Ecetet inni: nyreség, esthajnal: bánat, enni: jólét, ellenség: nyereség, sok ember: gond, bánat, egér: nagy öröm, eső: pénz, szerencse. Fa, élő és zöld: jólét, fa, száraz: szerencsétlenség, fürdeni: betegség, félni: szerencsétlenség, feleséget látni: öröm, férjét látni: sikertelenség valami vállalatban, fiatal lenni: betegség, fejét veszteni: ijedtség, futni: veszteség, füst: betegség, halál, fület látni: bánat. Galamb: jó hir, gyümölcs: gazdagság, gyermek: harag, civódás, gyertya: öröm, gomba: szerelem, barátság, gyomlálni: szerencsétlenség. Híd: előmenetel, hajdonfőt járni: megvetés, hal: betegség, halál, haj: siker, házasodni: jólét, hegedű: öröm, hold: bánat, gond, holló: rosz hirek, hernyó: ellenséggel való találkozás. Kék szin: jó hir, kép: öröm, koldulni: nyereség, kutat látni: kár, abból vizet meríteni: betegség, veszteség, körte: jó siker, kéz: szerencse, kutya: szerencsétlenség, kemence: öröm, kender: tüz, bánat, kert és erdő: családi szaporodás, kalász: haláleset, káposzta: veszteség, kártya és kereszt: sikertelen vállalkozás, király: nagy öröm, uj köntös: szerencse a szerelemben, köldökzsinór: betegség, halál, köd: veszteség, halál, korom: rosz hir, kigyó: rágalmazás. Lábat mosni: betegség, légy: ellenség, liba: egészség, lajtorja: veszedelem, liszt: ijedtség, ló: nagy öröm, lárma: ijedtség, lövést hallani: jó hir. Méh: veszekedés, mennydörgés: jó hir, menny: jólét, malom: gazdagság, meztelen lenni: veszteség, betegség, madár: hir. Nőket látni, csókolni: sikertelenség valami vállalatban, nap: szerelem, barátság. Örülni: könyek, orrát elveszteni, megsebzeni: veszteség, betegség, óra: rosz hir, ijedtség, ördög: nagy szerencse. Pénz: könyek, pipa: harag, veszekedés. Rák: bánat, róka: egészség, jólét. Szalag: utazás, szolgálni: házasság, családi szaporodás, szekeren utazni: sikertelenség, sárga szin: irigység, sárga répa: sirás, sár: veszteség, betegség, szeg: családi civódás, szöllő: könyek, só: szerelem, barátság. Tövis: gyalázat, szerencsétlenség, tojás: veszekedés, tyuk: rosz hir, tehén: gazdagság, szerelem, tetü: sikertelen vállalat. Vér: ijedtség, vak lenni: bánat, vasat venni: szerencse, vasat eladni: szerencsétlenség, vásár: nyereség, vessző: siker, virág: bánat. Zsir: ijedtség, veszteség.
Ha mindazt felsorolnók, ami a cigány álomfejtés körébe tartozik, bizonyára ezen a téren is sok ősrégi, mitikus elemre bukkannánk. Feltünő, hogy a cigányok egyáltalában annyit foglalkoznak betegeik felépülése vagy elhalálozása kérdésével. Ennek csirája azon félelemben rejlik, mellyel a halál és a holtak iránt viseltetnek. A halál gondolata minden cigány lelkét a legnagyobb félelemmel tölti el, s nincs amitől annyira irtóznék, mint a holtaktól. Egész törekvése arra irányul, hogy elhalt rokonait kiengesztelje, hogy azok visszatérve a holtak országából, őt ne zaklassák éjjel-nappal, ne legyenek szerencsétlenségének okozói. Azért is, ha családjának valamelyik tagja megbetegedik, első gondja a cigánynak az, hogy a varázsló asszony által megtudja, valjon a beteg felgyógyul-e vagy meghal. Ez iránt jobban érdeklődik, mint a beteg szenvedése iránt. Csak miután erre a fontos kérdésre feleletet nyert, engedi a cigány rokonság, hogy a varázsló asszony kiüzze a betegségi démont a beteg testéből. Hogy ezt megtehesse, mindenekelőtt meghatározza, hogy a betegségi démonok melyike idézi elő a jelen kórságot. Mint említve volt, vándorcigányaink hite szerint 9 betegségi démon van, kik mind a Kesályi királyné, az Ana és a Locholicso király házasságából származnak.
Az első a Melalo (a. m. piszkos), ki őrjöngést, őrültséget idéz elő, ha az ember testében tanyázik. Alakjára nézve kis kétfejű madárka, szine szürke. Éles körmeivel az ember «testét-lelkét» (truposz te vodji) össze-vissza marcangolja. Születésére vonatkozólag a délmagyarországi vándorcigányok azt beszélik, hogy Anát kényszerítették a Locholicso királlyal való házasságra, akit nagyon utált. Férje vigasztalan volt s egykor az erdőben kóborolván, megpillantott egy aranyhasú békát, ki neki azt a tanácsot adá, hogy feleségének, az Anának, egy szarka agyvelejét keverje az ételébe s akkor ez neki fiat fog szülni. A Locholicso király megfogadta a tanácsot s felesége csakhamar egy kis szürke madárkát szült, mely körülrepdesve ködöt támaszt, melytől ember s állat elalszik s felébredésekor őrült lesz. Minthogy cigányhit szerint a Melalo létét egy szarkának köszönheti, a varázsló asszonyok őrjöngő és őrült emberek hátát napfelkelte előtt egy szarka agyvelejével dörzsölik be, a szarka testét pedig bizonyos ráolvasások elmondása mellett egy patak partján elássák. Minden betegséget, mely praoxismussal jár, cigányhit szerint a Melalo idéz elő. A szerb cigányok varázsló asszonyai ily betegek meztelen teste körül rendesen egy vászonövöt kötnek, melyre fekete és szürke fonallal a Melalo képe van kivarrva (17. ábra). Az őrültség ellen a cigányok talizmánul egy táblácskát használnak, melyen a «krampusz»-hoz hasonló, szarvakkal, lánccal, villával ellátott alak van ábrázolva (19. ábra).
A második betegségi démon a Lilyi (nyákos). Ez cigányhagyomány szerint a Melalo felesége. Szerb vándorcigányok azt beszélik, hogy a Melalo születése után már 20 év telt el, amidőn ez atyja elé lépve, kijelenté, hogy ő a világon nem kap feleséget. Felkérte atyját, hogy szerezzen neki feleséget, különben olyan ködöt támaszt, melytől saját szülői is megőrülnek. Erre anyja, az Ana, megijedvén, felkérte férjét, főzzön neki szamártejben egy halat, s ezt a tejet töltse altestébe. A Locholicso király megtette, s 9 nappal rá az Ana egy nyákos halacskát szült, mely az emberben mindennemű «nyákos betegséget» (lilye naszvalipena) támaszt, mint köhögést, vérhast stb. Ha a Lilyi, kinek halalakja s hosszúhaju emberfeje van, az ember testébe hatol, kijövetelekor nyákos hajainak egynehányát az ember testében hagyja, melyek a betegség okozói. Oly embereknek, kik pl. vérhasban szenvednek, a varázsló asszony porrá égett s szamártejbe vegyített cserfahéjat, halcsontot és halpikkelyt ad be. A beteg ürülékét a varázsló asszony bizonyos ráolvasások elmondása mellett napfelkelte előtt egy rózsabokor tövibe elássa. Hogy a beteg felgyógyulását siettesse, a varázsló asszony a beteg teste körül szintén vászonövöt köt, melyre a Lilyi alakja szines fonallal ki van varrva (20. ábra). Ezt az alakot több magyarországi vándorcigány törzsnél egy hársfából faragott kis táblácskára tüzesített tűvel beégetik, a fába pedig egy koporsószeget, vagy olyan szeget vernek, mellyel egy halottat érintettek. A beteg 9 napig meztelen testén hordja ezt a táblácskát, aztán folyó vizbe dobjab azt mondván: «Neked adom betegségemet, edd meg» (dav tute naszvalipen, cha tu la). Lilyi bátyjának, a Melálonak neje lévén, még ma is számtalan kisebb betegségi dämonokat szül, kik kisebb-nagyobb mértékben mindnyájan szülőik tulajdonságával birnak.
A Kesalyi királynő, az Ana, harmadik gyermeke a Tchulo (kövér, vastag). Alakjára nézve cigányaink hite szerint, tövisekkel ellátott golyó. Ha az ember testében idetova gurul, a legnagyobb hasfájást okozza. Főleg a terhes asszonyokat szokta gyötörni. Születéséről délmagyarországi és bolgár vándorcigányok a következőt beszélik: Miután a Melalo nővérével, a Lilyivel nagyon sok gyermeket nemzett, bosszankodott atyja, hogy neki nincs annyi gyermeke. Ekkor Melalo azt a tanácsot adá atyjának, egyék meg egy szarvasbogarat meg egy rákot, akkor oly fiat fog nemzeni, aki főleg a terhes asszonyokat veszi üldözőbe. Igy is történt. A Tchulo születése után rögtön üldözni kezdte a terhes asszonyokat és nagy nyomoruságot hozott az emberiségre. Mert azelőtt a nők boldogan éltek és minden fájdalom nélkül szültek. Végül a Kesalyi tündérek megszánták az embereket s kérve kérték királynőjüket, hogy valami módon pusztítsa el a Tchulót. Ana erre elküldte a Tchulot a Lilyihez, hogy annak is okozzon fájdalmat. A Tchulo terhes nővérében most már oly iszonyú fájdalmat gerjesztett, hogy Melalo kérésére Ana még egy leánygyermeket szült, a Tcharidji-t és nőül adta a Tchulonak azon feltétel alatt, hogy ezentúl a terhes asszonyokat ne gyötörje annyira. Cigányaink hite szerint manapság csak akkor hal el egy nő gyermekágyban, ha a Tchulo feleségével összeveszve, mérgében agyonkinozza az illető nőt.
Tcharidji (meleg, forró), a Tchulo felesége és az Ana negyedik gyermeke, kis hernyó (kirmori) alakjával bír, melynek teste sűrü szőröcskével van fedve. Az ember testébe bujva, távozásakor ott nehány szőrt hagy hátra, melyek iszonyú nagy lázat idéznek elő, terhes asszonyoknál a gyermekágyi lázat. Minden női betegséget cigányaink hite szerint e házaspár, a Tchulo és Tharidji, s annak számos gyermekei idéznek elő. Az erdélyi sátoros cigányok, ámbár ők a betegségi démonokat névszerint többé nem ismerik, a gyermekágyi lázat tchularidji-nek nevezik, mely kifejezés Tchulo és Tcharidjiből van alkotva. A Thulo születésére vonatkozólag délmagyarországi terhes cigánynők porrátört szarvasbogarat és rákhéjat viselnek maguknál kis zacskóban. Általánosan elterjedt hit, hogy terhes asszonynak nem szabad rákot ennie, különben szerencsétlenül jár a szülésnél. Minthogy a Tchulo és Tcharidji gyermekei oly számosak, hogy cigányhit szerint nincs család, amelynek körében ezen házaspár egyik vagy másik gyermeke ne tanyázna, a délmagyarországi görögkeleti vándorcigányok boldogasszony fogantatása ünnepén ezen betegségi dämonoknak áldozatot hoznak, mely tojáslepényből áll, melybe tökmagot gyúrnak bele. Ezen lepényt a csapat minden asszonya és lánya jelenlétében a varázsló asszony egy odvas fába dobja, miután a jelenlevők mindegyike előbb beleharapott. Aztán kezet fogva a nők körben forognak a fa körül, mialatt a varázsló asszony imát mond. Minden délmagyarországi cigánynő előtt ismeretes és emberemlékezet óta ajkról ajkra szálló ilyen imát mondott el Kula környékén Lokicse Mara varázsló asszony 1890-ben. Forditásban igy hangzik: «Oh, ti édes, hatalmas Kesályik! Dicsérjétek királynőtöket, a jó Anát! Dicsérjétek reggeltől estig, estétől reggelig! Dicsérjétek örökké, dicsérjétek mindig! Szánjon meg bennünket: távolitsa el mi tőlünk a Tchulot és Tcharidjit, csillapítsa le unokáit és dédunokáit, hogy ne gyötörjenek bennünket, hogy méhünk magzatát kiméljék! Férfiaink úton heverő kövek! Mindenki kerüli őket; mindenki lábbal tapossa őket! Mi szegény fekete nők vagyunk; mindenki ránk köp; mindenki gúnyol és gyaláz bennünket; mindenki üt és gyötör bennünket! Vétkeztünk és nem szabad örülnünk! Ha terhesek vagyunk, mi szegény fekete nők, akkor jönnek a rosszak (a dämonok) és gyötörnek s kinoznak bennünket! Mi lepényt adunk ti nektek. Mi minden ti nektek adunk, amivel mi szegény nők birunk! Kiméljétek testünket, kiméljétek tagjainkat! Szerencsétlenség ez életben, szenvedés a halálban ez a sorsa a szegény fekete nőnek! Szánjatok meg bennünket, ti kegyelmes Kesalyik!...»
Délvidéken a terhes sátoros cigánynők gyakran ingujjaikra varrják (5. ábra) a Tchulo és Tcharidji alakját; az elsőt görcsformában, melyen nehány rövid szál lógó fonal a Tchulo töviseit jelzi; ily fonalszálakat illesztenek a Tcharidji hernyóalakjához is. E himzések neve pcharimakelyi (terhességi holmi). Oly nők, kik többször szültek idétlent, ez alakokat tüzesitett tűvel kis fatáblácskára égetve, meztelen testökön viselik.
Silalyi (a hideg) az Ana ötödik gyermeke, harmadik leánya. Az emberben a hideglelést támasztja, alakjára nézve kis fehér egérke, melynek számos lába van. Nem természetes úton jött világra, hanem Ana a szájából köpte ki, amiért is nagyon gyülöli. Születéséről azt beszélik, hogy a Melalo haragudván anyjára a Tchulo születése miatt s tudván, hogy az nem kedveli az egereket, atyjának azt tanácsolta, hogy keverjen egy egeret a neje ételébe, mitől ez leánygyermeket fog szülni. A Locholicso király meg is tette; erre neje nagyon beteg lett és a midőn vizet ivott, szájából kiugrott a Silalyi. Cigányaink, kik rendetlen életmódjuk miatt is felette sokat szenvednek hideglelésben s ők magok ezt «cigánybetegség»-nek (románo naszvalipen) nevezik, ellene számtalan szert ismernek. Célzással a Silályi születéséről szóló hagyományra, a varázsló cigányasszonyok hideglelés ellen jónak tartják, ha a beteg balkezének nevetlen ujjára egy méternyi hosszú fonalat jó szorosan ráteker, aztán egy egérnek porrá szárított gyomrát és tüdejét pálinkába vegyitve, megissza. Az egér testét aztán egy patakhoz kell vinnie, s fejét levágva és a vizbe dobva ezt mondania: «Itt a fejed» (kathe hin tro sero); az egér lábait levágva és a testet a vizbe dobva, ezt kell mondania: «Itt a hasad» (kathe hin tre pera); végül a lábakat a vizbe dobva: «S itt vannak lábaid; menj most a vizbe» (te kathe hin tre punra; dsa atuncsi andre panyi). Délvidéki vándorcigányoknál szokás, hogy hideglelésben szenvedő betegek balkarjokra kötve egy vászondarabot viselnek, melyre a Silalyi alakja három ízben és közbe egy-egy kigyó van kivarrva. A Silalyi alakját sárga, a kigyókét pedig zöld fonallal varrják ki. A Silalyi számos lábát pedig alakjához hozzáfüzött rövid lógó fonalszálakkal jelzik (32. ábra).
Az Ana hatodik gyermeke és nénjének, a Silalyinak férje, a Bitoszo (bőjtölő), ki testvérei közt a legártatlanabb, mivel az ember testében csak csekélymérvű fő- és gyomorfájdalmat, étvágytalanságot stb. idéz elő. Alakjára nézve sokfejű kis hernyó, mely gyors mozgásaival idézi elő a fájdalmat. Ugyanazon alakkal birnak számos gyermekei is, kik szintén kevésbbé veszedelmes betegségek, mint pl. fogfájás, hasfájás, fülcsengés, lábszárgörcsök stb. okozói. Gyermekei közül névszerint csak egy ismeretes; ez pedig a lábszárgörcs, a Szorkulo. Délvidéki vándorcigányok, kik ezen bajban szenvednek, a fájó testrész körül kötve egy zsineget viselnek, melyhez a Szorkulo kivarrt alakjával ellátott fekete posztódarabok vannak függesztve. A Szorkulo alakját rendesen fehér fonallal szokták kivarrni. A Bitoszonak és gyermekeinek tulajdonított minden betegségeket cigányaink hernyóalakban létezőnek képzelik, kik az illető fájó testrészben rágnak. Számtalanok azok a ráolvasások, melyeket a Bitoszenak és gyermekeinek tulajdonított betegségeknél szoktak alkalmazni. Igy p. étvágytalanságnál az illető ember saját vizeletéből iszik éhgyomorra, mondván:
Szo tu nanyi kamesz, A mit te sohse szeretsz,
Me dav tute adalesz! Azt adom én neked!
The tu kamesz muter, Ha szereted a vizeletet,
Dav tute budeder! Adok én neked még többet!
Tire day mutreha Anyád vizelettel
Andral per tradela (sz), Hasából hajtott,
Pija tu mire muter, Idd meg vizeletemet,
Na csingar man budeder! Ne kinozz engem többé!
Andro nava szvatengre, A szentek nevében,
ada kirmo, ada Bitoszo, ez a hornyó, ez a Bitoszo,
the avriavel andral mire per, jöjjön ki hasamból,
kana mire muter palavel! ha vizeletem ismét jön!
Hasfájás ellen foghagymát áztatnak pálinkába és ivás előtt és után ezt mondják:
O csavore Bitoszeszkro,
O csavore Miszecheszkro,
Amare mamake
Bute hin csarnake,
Bute hin sziva, -
Kija joj me predsiav,
Sziva tumenge dav,
The mami tumen kamel,
Te nanyi amen marel!
Oh Bitoszo gyermekei,
Oh Rossznak gyermekei,
Nagyanyátoknak
Van sok fűve,
Van sok foghagymája; -
Hozzá sietek,
Foghagymát adok nektek,
Hogy szeressen titeket nagy[anyátok]
És soha se verjen meg!
Az erdélyi oláh cigányok nyelvjárásban a foghagyma neve sziv mellett még arimanakri a. m. armin Anakri, az Ana növénye. Fenti ráolvasások a Bitoszo születésének történetére céloznak. A Silalyi férjet keresett magának, de nem kapott; a miatt bánkodott és tanácsot kért bátyjától, a Melalotól. Ez kikacagta hugát, elbeszélvén neki születése történetét. E miatt megharagudott a Silalyi bátyjára s annak egész családját üldözőbe vette, ugyhogy mindnyájan betegek lettek. Melalo, hogy kiengesztelje hugát, atyjának, a Locholicso királynak azt tanácsolta, hogy vizeljen egy foghagymára és etesse meg feleségével, az Anával; aztán ismét lesz gyermeke. A Locholicso király ugy cselekedett, s igy jött létre a Bitoszo, ki a Silalyi férje (31. ábra).
Az Ana hetedik gyermeke a Lolmiso (lolo a. m. vörös, misosz a. m. egér), kit kis vörös egér alakjában képzelnek. E dämontól főleg a török cigányok félnek nagyon; születéséről azt beszélik, hogy az Ana a gyermekei okozta nagy boszuság miatt veszélyes bőrkiütést kapott; fia Melalo azt tanácsolta, hogy sebeit nyalassa meg egerek által. Ana megtette, ettől teherbe esett és a Lolmisot szülte. Ha a Lolmiso végigszalad alvó emberek testén, mindenféle bőrbetegséget kapnak. Bőrkiütéseket ugy lehet meggyógyitani, ha a beteg testét gyakran mossa oly vizzel, melyben lencsét és egerek belét főzött meg. A lencsét és beleket dugja egy odvas fába, mondván: «A Lolmiso jöjjön és egye meg ezt a fát, addig is itt maradjatok» (Lolmiso th'avel te chal ada ruk, cin kathe tumen acsen). Ezt napfeljötte előtt kell tenni, mert ekkor a betegségi dämonok éjjeli kóborlásuktól kifáradva, rövid ideig pihennek.
Genyes daganatokra a délvidéki vándorcigányok egéralakra kivágott és gyantából, nyulzsirból meg sült hagymából készült irral bekent vörös posztódarabokat tesznek. A genyes posztódarabot aztán a beteg a földbe ássa és e szavakat mondja:
Enya Urma dsianen,
The pandel Lolmisesz kamen;
Taisza bijel Mautia,
Joj maj kamel kurauna
Misensza lolensza!
Mautijake me kuvav
Misensza jek' kurauna!
Szikoven, szikoven
Misa andre miszechen,
Den mange szaszcsaripen!
Gule deleja andro csero, mudara
miszechesz, ko ndro masz
szinye te szasztyar man
Mohmedeja!
Kilenc Urme jön,
Meg akarják kötni a Lolmisot;
Holnap házasodik a Mautia,
Ő nagyon szereti a koszorukat
Egerekből, veresekből
Mautiának fonok
Egerekből egy koszorut!
Siessetek, siessetek
Egerek a rosszakhoz,
Adjatok nekem egészséget!
Édes isten az égben, öld meg
a rosszat, ki bennem
van és segits nekem,
oh Mahomed!
Ezt a ráolvasást főleg a török cigányok szokták mondani. A Mautia az Urmék királynője, ki nagy ellensége az egereknek. Cigányaink azt beszélik, hogy volt egyszer egy hatalmas király, ki meghagyta szolgáinak, hogy keressék meg számára a világ legszebb asszonyát. A szolgák sok szép nőt hoztak ugyan, de a királynak egy se tetszett. Egyszer aztán megpillantotta a Mautiát, ki azért mutatkozott neki, hogy ingerelje. Nőül akarta venni, de a Mautia tőle egerekből oly nagy koszorut kivánt, mely egész országát körülfoghatná. A király országában az egereket mind kifogatta és már szinte volt akkora a koszoru, hogy körülfogva egész országát, midőn az ördög bosszankodva a király mesterművén, a világ minden egerét maga körül gyüjté, hegedűn játszva, velük az országba vonult és megetette a királyt... Bőrkiütések ellen a sátoros cigány holdfogytakor a testét bekeni békanyállal és ezt mondja: «Neked hold, panaszlom a bajomat! add a békáknak kiütéseimet és tégy engem tisztává» (tut csoneszke mre volog me panaszlav! de dsampenge mire ger te ker man ijesz). Aztán ugyanazon vizben megmossa testét, amelyből a békanyálat szedte. Ezt minden este kell tennie, amig a hold fogyóban van. Délvidéki cigányok azt hiszik, hogy a Lolmiso golyvát idéz elő, ha az ember nyakára vizel. A golyva ellen vörös hangyákat tesznek pálinkába. Ezt nehány nap mulva kutyazsirral, szénporral, százlábú pincebogarakkal és a vörös gyűszüvirág nedvével elegyítik és ezzel a kenőccsel holdnövekvéstől kezdve, naponta bekenik a golyvát. Az első bekenés után a golyvás személy árpaszalmából egy koszorut köt nyaka körül, melyet holdfogytáig ott visel. Aztán a koszorut folyó vizbe dobja s a holdra pillantva igy szól:
Cson, o cson,
Akana naszcsol;
Barvalyol, barvalyol,
Szo kade mange hin!
Te o cson barvalyol,
Ada mange naszcsol,
Szo kade mange hin!
Hold, a hold,
Most fogy;
Nő, nő,
Ami itt van nekem!
S ha a hold nőni fog,
Fogyjon ez nekem,
Ami itt van nekem!
A Lolmiso idézi elő a pokolvart is. Erre keserű gombát vagy hagymát mézzel vegyítve tesz a beteg, a genyes rongyot használat után napfelkelte előtt egy sírkereszt tövibe elássa és e szavakat mondja:
Truszul, truszul asun man,
Dukhal, dukhal csacsesz man!
The szasztyarav, andre phuv
De tu mire bare duk;
Kana manusa meren,
Nanyi, nanyi cingerden;
De tu mire bare duk
Mulanenge andre phuv!
Andro nevo szunte
devieszkro, Jeszuszeszkro!
Kereszt, kereszt hallgass rám,
Fáj, fáj igazán nekem!
Hogy egészséges legyek, a földbe
Add nagy fájdalmamat;
Ha az emberek meghalnak,
Semmit sem, semmit sem éreznek;
Add a nagy fájdalmamat
A holtaknak a földbe!
Szent nevében
az istennek, Jézusnak.
Délvidéki sátoros cigányok a pokolvart nehányszor vörös fonallal érintik és ezt egy fa ágára kötik, mondván: «A szent anya Mária felment a hegyre, folyt a vér testéből. Jött a Csuma s fel akarta nyalni, de egy angyal az égből vörös fonalat dobott le és a szent vért felhúzta. A Csuma boszankodott és kiköpött és jött a pestis. Gyere Csuma, itt van seb, edd meg, de vedd el fájdalmamat!» (Szvate dej Maria gelyasz upro bar, rat tavdelasz andral lakro trupo upro pro bar. Avelasz e Csuma te rat the csarel joj kamel, uva jek angalosz avri cseri telemukelasz lole ticsa te szvate rat uprevaszdelasz. E Csuma cholyavelasz te sungardelasz te avelasz naszlopen. Ava Csuma kode hin drak, cha tu, uva ligra mire duk). A Csumáról bővebbet a délvidéki cigányok nem tudnak, valószinűleg szintén betegségi démon; talán a délszláv pestis asszony; magát a pestist vagy kolerát a cigányok naszlopen-nek vagy pesztiká-nak nevezik.
Az Ana nyolcadik gyermeke a Mincseszkre (a női szemérembéli). Nőnemü démon; szintén genyes bőrkiütéseket, főleg bujakort idéz elő, ha éjjeli időben szőrös bogár alakjában az alvó ember testén mászkál. A Mincseszkre bátyjának, a Lolmisónak lett a neje és sok gyermeket szült, kik mindnyájan bőrbetegségeket, daganatokat és sebeket idéznek elő. Női betegségeknél rozmarinból, porrá tört csigákból, ganajbogarakból és vajból kenőcsöt készítenek és azzal bekenik az illető részt e szavak elmondása mellett:
Ko ada kerel,
Ada szungarel,
The merel, the merel,
Szar kirmoro
Andro mro peroro!
Ki ezt (a betegséget) csinálja,
Ezt szagolja,
Hogy megdögöljön, hogy megdögöljön,
Mint a hernyócska
Hasamban!
Poreszkoro (farkas, farkkal ellátott) a neve az Ana kilencedik és utolsó gyermekének, melnek láttára atyja, a Locholicso király is annyira megijedt, hogy végleg elhagyta. Ez a betegségi démon mindkét nemet egyesíti magában s magamagát termékenyíti meg s ezt számos utódai is megteszik. Az emberek szerencséjére ő és családtagjai csak nagyon ritkán jelennek meg a világban és legtöbbnyire a föld alatt tanyáznak. A Poreszkorónak négy macska- és négy kutyafeje, továbbá madárteste és kígyófarka van. Kolera v. pestis, v. állati dögvész idejében a Poreszkoro alakját tüzes tűvel kis fatáblácskákra égetik be (16. ábra). A Poreszkoro születéséről ezt mondja a cigány hagyomány: «Az Ana soha sem szerette a Locholicso királyt és azért gyermekeit is gyűlölte. Vigasztalan volt, ha eszébe jutott, hogy örökre a Locholicso királlyal kell együtt élnie. S ha még arra is gondolt, hogy még sok gyermeket fog szülni, nagyon keservesen sírt. Ezt a Kesalyik gyakran látták s elhatározták, hogy királynőjükön segítenek. Szőrt vettek azon kutyáktól, melyek a holtak országának bejáratát őrzik, azt porráégetett kigyókkal és macskaszőrrel vegyítve egy pogácsába belesütötték, a melyet aztán a Locholicso-királlyal megetettek, mire aztán ez az Anával az irtózatos Poreszkorót nemzette. Mivel a Locholicso-király a holtak országában levő kutyák szőréből is evett, minden ember meghal, akit a Poreszkoro első négy kutyafejével megnyal, az az ember pedig sohasem lesz egészséges, kit négy macskafejével érint...» Ez a cigány hagyomány kilenc betegségi démonja, amelyeket hazánkban csak nagyon kevés törzs ismer névszerint, de amelyek a cigány életét remegéssel, félelemmel töltik el s amelyek kiengesztelésére a vándorcigány bárminő áldozatra, képes, mert előtte nincs irtózatosabb gondolat: a halálnál.
A cigányoknak ugy egész vallási felfogásukban, mint temetkezési szokásaikban is nyilvánuló egészen sajátságos vallásos érzelem alapeleme a félelem, mely a kultura magasabb fokán álló népeknél is feltalálható. Amilyen vakmerően szembeszáll néha a cigány a látható vésszel, főleg ha szenvedély készteti, amilyen egykedvűen tűri a legnagyobb nyomort, a szánalmas inséget, annyira félelemmel viseltetik a halál iránt. Összes temetkezési szokásaik ez érzelmen alapulnak és még a mámor fakasztotta könyek is ezt az érzelmet juttatják érvényre. Félelemben nyilvánul a holtak iránt való tiszteletök is, elhalt ember nevét nem szeretik kiejteni. Délmagyarországi szerb és török vándorcigányok az elhalt nevét csak egyszer ejtik ki. A temetésre következő hetedik napon, t. i. az éj beálltával az elhalt rokonai sátraiktól félrevonulva, a holtat nevén szólítják és azt mondják neki, hogy megvált a világtól, tehát nyugodjék meg sorsában és ne zaklassa az embereket, kikhez többé úgy sem tartozik. Babonás félelemmel vannak még a meghalt sirján fakadt virág iránt is, amelynek leszakitását halálthozónak tartják. Ki ily virágot szagol, elveszti szaglási képességét.
Miután a halál bekövetkezett, a hullát sós vizzel megmossák, és aztán e vizet állataikkal megitatják, hogy azok szaporodjanak (the baron). A megmosott hullát felöltöztetik és kiviszik a sátor elé, de nem a rendes bejáraton át, hanem lebontják a sátor keletfelőli oldalát és igy viszik ki a halottat, hogy megnehezítsék hazajárását. Néhány helyen a telepített cigányok is nem az ajtón, hanem egyik ablakon át viszik ki a hullát a kunyhóból a szabadba. A tetemet a sátor előtt a földön terítik ki, fejté a földbe vert cölöp tövében helyezik el. A cölöpöt több izben megkopogtatják az elhaltnak legkedvesebb holmijával (hegedű, pipa stb.) s aztán ezt a kérdést intézik hozzá: «Azért haltál-e meg, mert a nagy isten úgy akarta?» (Mera tu, kaj baro devla szar kamelasz?) Hogyha erre a hulla a cölöp felé megrándul, ezt annak jeléül veszik, hogy az illet nem az isten akarata, azaz nem a természet rendje szerint, hanem erőszakos halállal mult ki, hogy gyilkosság, pl. mérgezés áldozata. Ez esetben a gyilkos kinyomozásához fognak; ha pedig a tetem egészen mozdulatlanul marad, ezt részéről oly feleletül veszik, amely természetes kimulást jelent, és ekkor a halotti szertartásokat fennakadás nélkül folytatják. Délmagyarországi cigánynők ketté vágott alma felével a halott száján lévő tajtékot titkon letörlik és ezt az almát megetetik férjökkel, ha ez iszákos. Török és délmagyarországi sátoros cigányok nehány törzsénél szokás a hullát fekete csibe vérével befeccsenteni és a fejnélküli csibe testét a halott mellére tenni. Ha a csibe feje leütésénél szárnyaival nagyon vergődik, ezt jó jelnek tartják, mert ekkor «a halott nyugalmat talál a holtak országában». Ha a csibe vérének cseppjei a halott testén megszáradtak, a lányok azokat titkon levakarják s szeretőjük italába keverik, azt hivén, hogy az a férfiu nem talál nyugtot, mig az illető leányt nőül nem vette. Meddő asszonyok ezt a vérport szamártejjel keverik, s ezt tökből készített edényből isszák. A halott száján képződő tajtékkal vegyítve, ezt a vérport külsőleg a golyva ellen használják.
A hulla kiterítése után az elhunyt közeli és távoli rokonai étellel, itallal járulnak a halott elé; a holttest mellé teszik le és aztán maguk fogyasztják el. Minél nagyobb mennyiségű az ajándék, annál nagyobb a boldogult iránti tisztelet. Attól fogva, hogy a holttestet a sátor elé viszik, kezdődik a közlakoma; temérdek eledelt falnak fel és a legerősebb pálinkát isszák, mialatt a varázsló asszonyok és néhány idősebb nő a halotti panaszt kezdik énekelni, melynek neve rovilye (siródal). Rím és mértéknélküli elégiaszerű megszólítása a halottnak, legközelebbi rokona nevében. A rovilye nem oszlik versszakokra és sorokra, hanem hosszabb-rövidebb szakaszokra, melyek végén egy kis szünetet tartanak. Az ital hatása alatt kezdenek aztán a nők jajgatva, sirva-riva a hulla körül táncolni. Nemsokára a férfiak is belevegyülnek ebbe a mámoros kerengésbe, mind szilajabban, őrjöngőbben tombolnak, mig végre kifáradva, kimerülve, rendre földre rogynak. Ezek az orgiák két, három napig tartanak, mindaddig, mig a holttestet el nem takarítják; e tobzódásnak a cigánynép hite szerint az a célja, hogy megakadályozzák az elhaltnak lelkét abban, hogy testébe vissza ne térjen mindaddig, mig azt a földben el nem helyezték. A halott arcára kendőt borítanak, melyben épen a hulla szája fölött lyuk van, hogy azon át a lélek a testbe be- s onnan kimehessen, mert azt hiszik, hogy a lélek még mindig a test körül lebeg. Néha étel morzsát v. egy csepp italt hullatnak le, amit az elhunytnak ott lebegő lelke titkon elfogyaszt. A hulla mellé egy edénybe vizet is állítanak, hogy abban a «fáradt lélek megfürödjék». A halottat végre eltemetik, s ez alkalommal az ugynevezett Kaidave-kat (panasz), a halottat dicsérő egyszerü rímes dalokat éneklik. A sír helyét különös ékalaku cölöppel jelölik, melynek felső vége alig látszik ki a földből, hegye pedig szinte érinti a hulla fejét. Ez összefügg azzal az ősrégi szokással (amellyel azonban immár végképen felhagytak), hogy a halottnak rokonai bizonyos idő mulva kiásták a hulla fejét és más helyen ásták el, a cölöpöt pedig a maga helyén mélyen beverték a földbe.
A cigányok nézete szerint az ember évezredek előtt örökké élt; földi halhatatlanság volt ez, melyet az ember egy nő engedetlensége folytán vesztett el. A cigányok képzelete szerint a tulvilági élet hasonló e földihez. A másvilágba, a holtak országába (mulengre them) a lélek csak akkor jut, ha minden hús lerohadt a hulla csontjairól. Régi időkben az elhalt rokonai gyorsíthatták némileg a felbomlást, főleg azzal, hogy bizonyos idő leteltével kiásván a hulla fejét, más helyen temették el ismét. E helyen megemlítendő, hogy a mult századokban Európa több országaiban s hazánkban is kannibalizmussal gyanusították a cigányokat és ennek alapján szörnyen irtották őket. Ugyanis azzal vádolták, hogy emberhúst esznek, igy p. hazánkban, Kemence, Bát és Czáb községekben 1782 augusztus havában ez alptalan gyanu folytán több mint 200 cigányt öltek meg. Alkalmat a cigányok ellen emelt e szörnyü vádra valószinüleg a fent említett szokás adott, talán több izben rajtakapták őket, amint meghalt rokonaik csontjait ki- és ismét elásták.
Tehát miután teste egészen elrohadt, költözhetik a lélek a holtak igazi országába, hol a földi, azaz élő ember képmása marad. A görbe ember ott is görbe, a vak ott is vaknak marad, a sánta pedig sántának. Mig a lelkek ez utra kelhetnek, három külön csoportban maradnak egymástól elkülönítve; a vizbe fultak lelkeit a vizi szellemek, a Nivasik fazekakba zárják, hol addig maradnak, mig a test elrothad, a megöltek lelkei vadállatokba bujnak, honnan csak sok idő mulva kerülnek a holtak országába; a természetes halállal kimultak lelkei pedig a földön barangolva vissza-visszatérnek testükbe, mig ez végkép el nem enyészik és csak ekkor szállnak a holtak honába. Az ide való utazás azonban nagyon bajos és rémületes. A léleknek hét hegy előtt kell elvonulnia, melyek küzdenek egymással; később egy kigyó állja el az utat; azután 12 sivatagon kell átvándorolnia, ahol jéghideg szél fú, amely késként metszi a bőrt. E szél ellen védelmezi némileg a lelket az a tüz, amelyet a varázsló asszonyok a siron vagy annak közelében nyujtanak, amelyben elégetik az elhalt ruháit és néhány kedvelt tárgyait. Ez alkalommal Délmagyarországon a cigánytörzs kriszimá-t (istenítéletet, ordialét) tart. Ha valaki p. lopással vádoltatik, anélkül, hogy rá lehetne bizonyítani, ilyen alkalommal kriszimának kell magát alávetni. Ennek 7 fajtája van: 1. Kriszima szasztrali a. m. vasitélet, t. i. a vádlottnak egy tüzes vasdarabot kell balkezével megfognia és az égetési sebekből aztán valamelyik ő általa választott varázsló asszony kiolvassa, hogy ártatlan e vagy ne. 2. Kr. cikali a. m. zsiritélet, melynél vádlottnak balkeze gyűrüujját néhányszor, rendesen kilencszer forró zsirba kell mártania. 3. Kr. londolyi a. m. sóitélet, melynél vádlott szempillái sósvizzel locsoltatnak, könyhullásából pedig a varázsló asszony kiolvassa ártatlanságát v. bűnösségét. 4. Kr. kanraszli a. m. tövisitélet, melynél a vádlott balkezének gyűrűsujjába egy tövist v. tűt szúrnak és a vérzésből itélnek. 5. Kr. hutyidi a. m. szökőitélet, melynél a vádlottnak egy magasabb helyről le kell ugrania, még pedig ugy, hogy a talpára essék. 6. Kr. csibakri a. m. nyelvitélet, melynél a vádlott egy tüzes vasat érint nyelvével. 7. Kr. anraszeli a. m. tojásitélet, melynél a vádlott 3-9 tojást bizonyos távolságból egy fához dob. Ha egyszer sem találja el a fát, akkor bünös. Ezen istenitéletek kimenetelére nagy befolyással van az elhalt lelke, mely a sir körül lebeg.
Minthogy a lélek csak akkor kel utra a holtak országába, mikor a test husa végkép elrothadt, addig pedig láthatatlanul idetova lebeg, néhány délmagyarországi cigánytörzs és a török cigányok is, társuk halálának évforduló napjára következő minden hetedik éjjel, ott, ahol ép az időtájt vannak, «halottak tüzét» raknak, melybe ételmaradékot dobnak, «hogy a szegény lélek jól lakjék és melegedjék».
Sátoros cigányainknak a halhatatlanságról való fogalmai igen kezdetlegesek. Szerintök a világi élet állapotai folytatódnak a másvilágon is. A meghaltak tartózkodási helye is alig változik, tulajdonképen nem is másvilág az; mert minden törzs a maga vidékén, vándorterületén képzeli a meghaltaknak azt a lakóhelyét, ahol viruló, árnyas lugasokban, szép asszonyokkal «élnek»; így az erdélyi sátoros cigányok hite szerint halottjaik lelkei a Kárpátok déli lejtőin, a hegyek megközelíthetetlen hasadékaiban lappanganak nappal, éjjelenkint pedig leszállanak az embereklakta völgyekbe. Haláluk után is csak azt mívelik, mit a világi életben; a régi szenvedély uralkodik ott is; az asszonyok azonban ott nem szülnek. A meghaltak élete teljesen az élőkéhez van kötve; mint szellemek jelennek meg az élőknek, s általán vágyódást mutatnak az élet iránt; irigylik az élőket és gyakran ez okból rémítgetik és zaklatják őket. A halhatatlansági hit erkölcsi felfogásáról, a halál utáni életben való igazságszolgáltatásról, a jónak és rossznak földöntúli jutalmáról szó sincs vándorcigányainknál.
Ámbár mindnyájan keresztényeknek vallják magukat s tényleg meg vannak keresztelve, mégis alig van fogalmuk a vallásról. Egy felsőbb lényt, Isten (del v. devla), névszerint ismernek ugyan, de tulajdonságairól a leghomályosabb fogalmuk van. Krisztusról annyit tudnak, hogy gazdag király volt, kit a zsidók megöltek. A keresztény mennyországról nincs semmi fogalmuk, de van a pokolról, mint az ördögök lakásáról. Hogy a cigányok ördöge a keresztény hitvilágból származott, arra mutat az is, hogy mindig szoros összeköttetésben lép fel a boszorkányokkal. Azt hiszik, hogy van 77 nagy ördög és 7 kis ördög, kik a «legnagyobb ördög» (legbareder beng) vagy ördögkirály (bengeszkro kraj) uralma alatt állanak, ki ismét nagyanyjának engedelmeskedik. Ezt úgy hozta létre az isten, hogy undorodva egy kigyóra köpött. Mikor ily módon létrejött az ördög nagyanyja, rögtön megszülte az első ördögöt és azóta minden hétezredik évben egy-egy ördögöt hoz a világra oly módon, hogy maga magának a combjába harap. Az ördögök a földön laknak és csak minden héten egyszer, még pedig vasárnap gyülnek össze nagyanyjuknál, ki a föld alatt a pokolban lakik és egész héten át óriási tüz mellett főzi-süti az ördögök számára a vasárnapi ebédet. Az ördögöknek nincs feleségük, hanem földi nőkkel élnek, kik így boszorkányokká válnak. Az ördögfogalom nem régóta honosodott meg a cigányoknál és akárhány törzsnél a betegségi démonokkal azonos, sőt azok helyébe lépett; valamely nő úgy válik boszorkánnyá, hogy az ördöggel vagy a betegségi démonnal közösül.
Hogy valamely nő boszorkány (holyipi) legyen gyakran több éven át egy boszorkánytól kell tanulnia, amiért ennek minden nap balkezének nevetlen ujjából egy csepp vért ad. Ha évekig tanulta is a boszorkányságot, mindaddig nem üzheti mesterségét, mig nem közösült valamely ördöggel, esetleg betegségi szellemmel, amit aztán minden holdfogytakor meg kell tennie, különben elveszti erejét és meghal. Ez időtől fogva a nő elveszti fiatalságát és vén banya lesz belőle. A közösülés folytán az illető nőbe egy rossz szellem megy át, ki időközben a nő testét el is hagyhatja és valamelyik állat alakjában bajt okozhat ott, ahová őt tulajdonosa küldi; kis hernyó alakjában alvó emberek testébe hatolhat és nagy betegséget, sőt rögtöni halált is okozhat. Ez okból minden délmagyarországi vándorcigány kötelességének tartja, alvó ember nyitott száját befedni. Mihelyt az ember felébred, a rossz szellem elhagyja ugyan testét s visszatér az azalatt mintegy holtan fekvő boszorkányba, de hátrahagyja az emberben «nyálát», mely betegséget, halált, sőt őrültséget is idézhet elő.
A boszorkányok magok is betegségeknek vannak alávetve. Hogy egészségöket állandóan megtartsák, néha-néha növekvő hold alkalmával oly emberek vérét szopják, kik növekvő holdkor jöttek a világra. Ily embereket vándorcigányaink «vizfektetőnek» (panyikotordimako) neveznek, mivel az illetőknek növekvő holdkor a boszorkányok távoltartása végett fekvő helyöket éjszakára vizbe mártott, nedves zsineggel kell körülvenniök, Kárpáti cigányaink meg azt hiszik, hogy minden boszorkánynak van egy gombolyag fonala, melyet messze távolból az alvó emberre dobva, annak vérét szophatja a fonal segítségével, melynek végét szájában tartja. Ily emberek aztán betegesek lesznek és emberi nyelvöket is elvesztik. Sokan mint a kakas, kukorékolnak, mások kutya- v. farkas módjára ugatnak, éjjeli időben pedig a boszorkány őket néha farkassá változtatja és általok a nyájakban nagy pusztítást hajtat végre. Gyakran pedig kutyaalakban kisérik éjjelenkint a boszorkányokat. Ki éjjeli időben oly kutyával találkozik, mely nem ugatja meg, az háromszor kiköpvén, ballábát emelje fel a földről és maradjon ily helyzetben mindaddig, amig a kutya eltünik. Sátoros cigányaink levágják a kutya farkát, hogy ez vissza ne változzék emberré, ha talán valamelyik boszorkány változtatta volna kutyává. Az az ember, ki farkasalakban éjjelenként kóborol, az ő területén a «farkasok királya» (ruvanus).
Ha a boszorkány hibát követett el, társai arra itélik, hogy bizonyos időre vörös kakas képében kóboroljon. Oláh és délmagyarországi cigányok nem szivesen lépnek oly udvarba, hol vörös kakas jár-kel, mert azt hiszik, hogy ott boszorkány tanyázik, s a vörös kakas vagy a boszorkány maga, v. egyik szolgája. Ha a boszorkány szelleme (dsipen) hernyó- v. kigyóalakot ölt, az ember szivét is megeheti. Ily alakot öltvén, az illető ember szivéből «minden éjjel csak egy cseppet szí ki». Az illető ember beteges lesz és ha egy kettéhasított, de az egyik végén mégis összefüggő fán keresztül nem mászik, meg is halhat. Ha ő maga már nem bir annyi erővel, hogy keresztülmásszon, a fa nyilásába egy fekete tyúk és egy fekete kutya szivét kell beletennie és aztán a fát elégetvén, a hátramaradt hamut folyóvizbe hintenie, akkor a boszorkányrágta sziv ujra megnő és a boszorkány elveszti e szív fölötti hatalmát. Az ördög az általa boszorkányokká lett nőknek azt a tulajdonságot is adományozza, hogy szemökkel ronthassanak, azaz igézhessenek. Ha a boszorkány felnőtt férfiunak a szemébe néz, ez szemhályogot kap, melyet csak varázsoló cigányasszony képes eloszlatni.
A boszorkányokat cigányaink a betegségi démonokkal egy osztályba sorozzák. Délmagyarországi cigányainknál legjobban ki van fejlődve az a hit, hogy a betegségi démonok, a boszorkányok és az ördögök arra törekednek, hogy az embert mentől nagyobb betegségbe keverjék. Ez okból nem régen az erdélyi letelepedett cigányok pünkösd első napján lakásuk közelében egy récetalpat ástak el, hogy a boszorkányokat távoltartsák a telektől. Minden boszorkány ballába nagy récetalpba végződik, mely ugy jön létre, hogy boszorkánynak való felavatása, azaz közösülése alkalmával az ördög megcsókolja az uj boszorkány baltalpát.
Pünkösd első napja éjjelén a boszorkányok mind összegyülnek a legnagyobb ördög elnöklete alatt valamelyik hegyen, melyet senki sem ismer, ahol a fentemlített Sujolak is le van láncolva. Ez alkalommal minden egyes boszorkány elveszi a maga jutalmát v. büntetését. Ha a boszorkány egy év alatt nem végzett 77 rossz tettet, a legfelsőbb ördögöt követnie kell egy egész éven át; nappal legtöbbnyire iszapban rejtőzik, éjjel pedig az ördögkirállyal hál annak nagyanyjánál tüzes ágyon. Ha pedig a boszorkány a lefolyt év alatt igen kevés rossz tettet vitt véghez, akkor a legnagyobb büntetésképen arra kárhoztatik, hogy egy évig nyalja a Sujolaknak minden nap ujra megnövő szőrét.
Csak nehány vándortörzsnél (p. a mármarosi Renyate-törzsnél) tartotta fenn magát a hit, hogy a betegségi démonokkal, a Nivasikkal és Phuvusokkal vérszerződést lehet kötni, melynek alapján az ember bizonyos idő mulva az illető démon hatalmába kerül, de addig teljes boldogságban tölti életét. E démonok helyébe többnyire a legfőbb ördög lépett. Azon férfiaknak, kik vele szerződésre akarnak lépni, minden évben vért kell áldozniok balkarjokból. Időnkint megjelenik az ördögök királya és követeli a maga vérrészét. Bizonyos idő lejártával az illető férfi Locholicso lesz, melyről már szólottunk. Az ördögök királyával szerződött ily férfiak, éppugy mint a boszorkányok, tartózkodnak azon ételektől, melyeket az ördögök nem kedvelnek; ilyen a disznó-, nyul-, kecske-, réce-, fürj-, kakashus, a hal és rák; a bab, mogyoró, bükkmag.
Mint ezekből látszik, a cigányok, bár a keresztény egyház kebelébe tartoznak, sok ősrégi vallási hagyományt őriztek meg napjainkig, természetesen többnyire elmosódott, halvány alakban.
III. A cigányok népköltészete és zenéje.
Sajátságos és titokzatos, rejtélyes és regényes faj a cigány, igazán érdekes nép. A tudomány huzamosan foglalkozott származásával, nyelvével, mig valamennyire tisztába jött velök. E fajnak a nyugati kultura közepette és nivelláló hatásával szemben makacsul megőrzött csodálatos szokásai, föltétlen szabadságvágya és a babona előtt félelmes titokzatossága a romantikus költészet egyik fő elemévé tette, mielőtt a világ még csak sejtette volna is, hogy neki magának is van saját nagyértékü költészete. Ha az erdő tisztásán, bujdosó holdvilágban, lobogó tüzek körül festői csoportban guggol és hever a fekete csapat, és dünnyögi azokat a tüzesen méla, fájdalmasan ujjongó, igazi cigány dalokat, amelyeknek dallamára itt-ott mintha emlékeznénk régibb népdalgyüjteményeinkből, úgy zsong fülünkben, mig előadásuk, szinük, cifrájuk, a virágos sallang, a trillák, toldások, nyujtások, ismétlések mind igazi tiszta cigánytermék: ezeket az énekeket az, aki hallotta, nem fogja feledni soha. - Igy jellemzi a cigány dalt Hermann A., a hazai cigányok igazi zenéjének tulajdonképeni felfedezője.
A dalt nagyon szereti a cigány. Céltalan kóborlásai, henye sátorozása alatt ráér dalolni. Dalával rövidíti az utat, toldja a pihenést. Dalol, ha este végigterül az erdő gyeptelen földjén, amelytől alig különbözik, mint ahogy reggel énekel a pacsirta, felemelkedve az ugar porából, amelytől színe nem választja el. Szereti is a cigány magát pacsirtához hasonlítani:
Dzsidav szar cigne pacsirta
Andre vesa, andre mala.
Élek mint a kis pacsirta,
Mely az erdőt, mezőt birja.
vagy:
Kicheven cigne pacsirta,
Kicheven szar the rovena(sz);
Roven dáre mre brigogyi,
Ke licsárel mire vodyi;
Me csak mindig the dsilabav:
Kámesz man tu piraneja?
Énekel a kis pacsirta,
Ugy énekel, mintha sírna;
Siratja a bánatomat,
Mely szivemnek nyugtot nem ad;
Én is mind azt dalolgatnám:
Szeretsz-e még édes babám?
Változatosság kedvéért a cinegével is összehasonlítja magát, p.:
Lokesz urál o cinege,
Sil na bántol lesz jevende,
Na bántol lesz e barvál,
Jov kichivel pal kopál.
Jov kaszavo szár o rom,
Besel lesztar upro drom,
Szovel, chal te pijel, kelel,
Enke pal dzsivesz kichivel.
Vigan repül a cinege,
Nem bántja a tél hidege,
Nem bántja a hideg szél,
Egyre vigan zöngicsél.
Olyan ő mint a cigány,
Ki a búval egy tanyán
Alszik, eszik, iszik, táncol,
Mégis egész nap csak dalol.
Az uralkodó hang, mely alapszínezetét adja meg a mi cigányaink népköltészetének, abból a sok sanyaruságból és szenvedésből ered, melyet egész életökben ki kell állniok. Keserü kifakadásban adnak e tapasztalatoknak kifejezést, p.:
Na kher hin pal bis bersa,
Me jevende silavav;
Hej! truzsal o táto bov
Lacsesz besel bárvalo.
Orde-arde dzsidav, besav,
Szar e csore, cigne musa;
Kana meriben avel,
Varekaj man arakel.
Husz év óta nincs házom,
Hideg a tél, de fázom;
Meleg kemence körül
Csak a gazdag ember ül.
Élek, mint a kis egerek,
Itt nyaralok, ott telelek;
Éltem végén a halál
Valahol csak megtalál.
vagy:
O csiriklo predzsial,
Leha nyilaj predzsial;
Dromengri hin e nyilaj,
Szave avel te dzsial.
Uva panyi hin e briga,
Tajsza hin te avel cirla,
Cin báreder briga avel,
Andre lake joj szinyolel.
Nyári madár elrepült,
Elvitte a fényt s derüt;
Nap és idő vándorok,
Minden mulik, fut, forog.
Csak a bánat olyan folyam,
Mely nem apad, folyvást rohan,
Mignem nagyobb kínba szakad,
Mindig új, meg ifju marad.
vagy:
Parne, parne ulice,
Bute jiv hin jevende:
Kaszke na hin e romni,
Dzsanel, the lacsesz romni.
Kaszke na hin pirani,
Kaj dzsal pal e brigogyi;
Szar bigorekro dzsukel,
Andre jiva jov chucsel.
Fehér, fehér az utca,
Vastag hó most behúzta;
Hej! aki most nőtelen,
Tudja: mi a szerelem.
Akinek most nincs babája,
Hová bujjon most bujába;
Mint gazdátlan kutya
Kint a havat rúgja.
A szerelmen kivül a hegedü is vigaszul szolgál a cigánynak:
Na dzsanav ko dad mro hasz,
Niko mallen mange hasz,
Mire gule daj merdyasz,
Pirani man pregelyasz;
Uva tu oh hegedive,
Tu szal mindig pas mange!
Nem ismertem az apám,
Nincs barátnak gondja rám,
Édes anyám rég meghalt,
A szeretőm rég megcsalt;
Csak te drága hegedüm,
Kisérsz mindenüvé hűn!
vagy:
Lacso devla lacsesz del!
Csore romesz jov kamel,
Kana o rom phureresz dzsal:
Hegedüvé te kopál
Hin leszke baro bárvalipen
Andre lime lesztar jon aven.
Jóságos az isten, jót ád!
Szereti a cigány dolgát,
Ki ha vénségre jutott:
Hegedü és koldusbot
Terem a cigány számára,
Velök a világot járja.
Ha sokat is kell koplalnia és dideregnie a cigánynak, méla búra nem igen termett. A szerelemben, sőt magában a cigány életben is tud gyönyörüséget találni s kiáradó érzelme rímekbe alakul. Tud sóhajtani, érzelmeskedni; fölpanaszolja az ember baját, de ismeri orvosságát is; csalogat, igérget, de fenyeget is.
A szerelem minden skálája képviselve van cigányaink költészetében, rendkivül megkapó módon és alakban. P.:
Orde-arde me dzsiav,
Hin mange mindig briga;
Orde-arde me dzsiav,
Besel vogyi csak tuha (l),
Csak tuhal besel vogyi,
Oh tu kále ráklori!
Tu brigaszle vogyakri
Sukar gule pacsirta!
Csoresz hin mire csercha,
Te dolmut me lulervav,
Hoj e vreme ávilyi,
Tu th'aveha mre romni!
A merre csak járok,
Követ a bubánat;
A merre csak járok,
Vágyom te utánad.
Te utánad vágyom
Barna kis leányka!
Bubánatos, fáradt
Lelkem pacsirtája!
Sátram puszta tája
Rég óhajtva várja:
Legyen tavasz földön, égen,
És te légy a feleségem!
vagy:
Tel szeleno ruk sukar
Dzsial miro ternechar;
Bachdav vuneto csero,
Szavo hin pirdal sero
Akaj man csumindehasz,
Jov mange csero dinyasz.
Oh, koj lesztar me dzsiav,
Odoj sukar luludya,
Odoj nikai bin barval,
Odoj csiriklo gichval;
Andakode jov mange,
Odoj hin kamavibe!
Ez áldott zöld fák alatt
Szép szeretőm elhaladt;
Oh! áldom a kék eget,
Mely ragyog feje felett!
Engem itt csókolt vala.
Ki szivem szép hajnala.
Ahol ő vele járok,
Ott szebbek a virágok;
Ott vihar sohse jár,
Ott vigabb a madár;
Mert ahol ő van velem,
Ott minden szerelem!
A búsuló szerelem panasza egész kis románccá válik:
Themelye panyori,
Akana sukori;
Vreme lulyevarel,
Atuncsi joj thavdel.
Duresz tutar lele,
Rovav pal bunepe;
Roven mire jakha
Vas mire pirana.
Havasi kis patak,
Friss vize kiapadt
Csak a tavaszt várja,
Akkor zúg az árja.
Tőled rózsám távol
Sirok mint a zápor;
Sir most mindkét szemem
Érted, szép szerelmem.
Igen megkapók és mély érzésről tanuskodók az elhalt szeretőt sirató dalok:
Pal o ruk sutyardo
Acselasz csiriklo,
Pal prajtin sutyarda,
Brigel vas e malla,
Adalendar muklyo.
Hej, kaszke pirani,
E vogyi, lulugyi,
Hin pal o handako:
Szosztar kaszk' sztrafino!
Elsárgult lomb alatt
Nyári madár maradt,
Száraz fa ágain,
Busulva társain,
Melyektől elszakadt.
Hát kinek mindene,
Rózsája, élete
Pihen a sir ölén:
Mit annak nyári fény!
vagy:
Pal vreme sukaresz
Hin ruka szelenesz,
Aszel o csiriklo;
Szo leszke charmato,
Szo leszke málori,
K j dzsial panori,
Szo leszke e ruka?
Hin leszke maj dukha,
Pal csoripen csoro,
Hin joj biamallo!
Tavasz napján majd
Kopasz fa kihajt,
Árva madár hallgat;
Mi neki a harmat,
Mi neki a liget,
Hol a patak siet,
Mi a viruló fa?
Nem bánja, mióta
Meghalt dalos párja,
S árvaságban árva!
De a halálnál is keservesebb a hűtlenség, számtalan cigány népdal tárgya. A legszebb dalok egyike, mely a házassági szokásokra is vonatkozik, amennyiben az eljegyzési kendőt említi, a következő:
Dzsial, dzsial panori
Andre besa cholyardi;
Pirdal pani besel raklo,
Hin pro csercha lolo diklo.
Na hin port pro panori;
Bare dukh hin mre vogyi;
Tajsza briga man tradel:
Andre pani the merel.
Báre pani pal cholyi
Báre plaja cingargyi;
Kasz me tajsza kamagyom,
Avrake avla o rom!
Szalad, szalad a nagy folyam
Az erdőben nagy hangosan;
Tul a vizen lakik rózsám,
Piros kendő leng a sátrán.
Nagy folyamnak nincsen hídja;
Szivem kínját alig birja;
Bánat késztet napok óta:
Öljem magam a folyóba.
Nagy folyónak nagy haragja
A partokat hogy szaggatja;
Akit mindig hűn szerettem,
Mást vesz nőül most helyettem!
vagy:
Szo me kerav kate-kote?
Szo me patyav tire vorbe!
E luludyi kamabeszkro
Tu kerehasz pal velyino.
Te me mukav tire csercha,
Dukha pas mange avena;
Andro csero avla del,
Ko tut jekvar maj marel!
Mit csináljak én még itten?
Szép szaadnak mért is hittem!
Szerelmemnek rózsaszálát
Keserü epébe mártád.
Kis sátradat most elhagyom,
Útra kisér a fájdalom;
De az égben leszen isten,
Aki téged keserítsen!
Az ily dalok gyakran tele vannak valódi cigány átkokkal; p.:
Mar tut devla the merav!
The rakleja na dikhav;
Dzsanes szivem szo penyal,
Munri gogyi tu ilyal,
Munro punro csalagyal,
Munro vogyi tu chajlal.
Hogy az isten verjen meg!
Átka vagy te lelkemnek;
Mért hogy szemem meglátott
Sínylem nyügös varázsod,
Lábam tartod bilincsben,
Eszem kell hogy veszítsem!
vagy:
Hej, biosza kad' penel,
Hoj mre jakh nani dikhel
Soha miro piranesz,
Mange avle bicsacsesz.
Dzsiav me bimalleki,
Pas lesz besel jek' rakli;
Kirnyol lake pasevra,
Te sel supa szaluma!
Hej, azt mondja a kártya,
Hogy két szemem nem látja
Soha többé a babám,
Hűtelen lett én hozzám.
Járkálhatok egyedül,
Rózsám mellett más lány ül;
Rothadjon meg oldala
S száz zsúp szalma alatta!
vagy:
Hin mre szerka szapane;
Devla mar adaleszke,
Devla mar leszkre vogyi,
Ko man anel brigogyi!
Paslyolasz pal mre mujsza,
O beng leszke del pada,
Tatesz th'aven e pera,
Paslyon leszke chucsergya!
Könytől ázik az én kendőm;
Verje meg az én teremtőm,
Verje meg a lelkét annak,
Ki az oka bánatomnak!
Aki karjaimba vágyott,
Ördög vessen annak ágyat,
Tüzes legyen bőre, bele,
Kigyó, béka háljon vele.
Sok dalban valódi cigány reszignáció, néhányban a gúny lép az átkozódás helyébe. Igy p.:
Tel nyirokokaszt besav,
Pro man peren prajtina;
E csirikla kieheven:
Szoko sukar kamaben!
Hej, mre vogyi dukhegyi
Licsarel e brigogyi:
Kamaben hin sukaresz,
Szuno hin te na lacsesz!
Nyirfa alatt heverek,
Rám hullnak a levelek;
Madár zengi odafenn:
Milyen szép a szerelem!
Hej, de árva lelkemet
Gyötri az emlékezet:
A szerelem nagyon szép,
De álomnál nem egyéb!
vagy p.:
But jiv avlasz akana,
Te raklyake hin bija,
Romesz lel joj, e lubni,
Ke thavelasz mre vogyi!
Gulo devla bacht the del,
Ko la leszke csacsesz lel;
Bachtalesz hin mre vogyi,
Na hin mange e rakli!
Sok hó hullott az idén,
Szép kis lányka férjhez mén,
Férjhez megy az istenadta,
Ki szivemet jól megcsalta!
Áldja meg az ég azt érte,
Ki előlem őt megkérte;
Örvendek, hogy menekültem
A leánytól, ki oly hűtlen!
Cigányaink népköltészetének egyik jellemző oldalát mutatják azok a rövid, négysoros kis dalok, melyek egy gondolatszikrát fejeznek ki és csípő humorral telvék; p.:
Nikana man csiszme hasz,
Mola nani pivelyasz;
Uva romni man ehasz,
Ode vogyi mre chalyasz!
Csizmám nekem sohse volt,
Nem is ittam sohse bort;
Feleségem volt nekem:
Megette az életem!
vagy:
Pruro ruk hin pal jaka,
Hoj the avnasz barvala;
Phivlyi ismet hej! kamel:
Jek csalesz la na marel.
Láng csap fel a hamvadt üszkön,
Hogy a széllel ujra küzdjön;
Özvegy asszony ismét szeret:
Nem verte egy férj eleget.
A megvert asszony gunyosan felkiált:
Miro dumo maj dukhal,
Ratvalesz tu man margyal;
Megis avresz kamava:
Vogyi m're na mareha!
Fáj a testem, megvertél,
Jaj, véresre döngettél;
Mégis csak mást szeretek:
Lelkem meg nem verheted!
A férj pedig felsóhajt:
Gule devla rupune,
Csero de mre romnake;
Csero me na kamava:
The dinyasz lake devla...
Jó isten, a feleségem
Hamar üdvözitsd az égben;
De, ha ő is mennybe mén:
Szállást ott nem kérek én...
S elmélkedik is a cigány; nem széles körben s nem is valami mély filozofiával, de mégis csak tud reflektálni, még pedig oly módon és alakban, melyet e népnél alig sejtene az avatatlan. P.:
Na rova mre gule daj,
The paslol temesz tre csaj:
Devla lime phiravel,
Upre cserosz isbinel.
Anyám, értem ne járj sirva,
Ha messzi föld temet sirba:
Az egész föld az istené
S egy menny borul minden fölé.
vagy:
Oh na cinger lulugya,:
Szo tuke phenen, suna
«Dzsivav csak andro nyilaj,
Niko tatyarel nikaj,
Szom ajszo romani csaj!»
A virágot ne tépd szét,
Hald rebegő beszédét:
«Életem egy nyár csupán,
Dér és fagy megvesz korán,
Vagyok, mint te, cigány lány!»
A pesszimizmus leheletét érezzük a következő dalokban:
Dzsi, szikaj tu ternechar,
Na ginda tu hrobosztar,
Szarszi odoj the avla?
Kaj nane jon chalyona.
Kana kate hin o csaszo,
Phanden andro koporsovo;
Tire vogyi pocsivinel,
Odoj lacsesz tut ilyinel!
Éljed ifjuságodat
S ne bántson a gondolat,
Hogy a sirban hogyan lesz.
Nem hat oda semmi nesz.
Hogyha lejárt már az óra,
Bezárnak a koporsóba;
Szived-lelked tér pihenni,
Többé aztán nem fáj semmi!
vagy:
Telal pani, opre golya,
Jon szikoven taisza, taisza;
Szar e pani, szar e golya
Dzsal mro dzsipen maj szikoro.
Pal e lime bute dikhav,
Rodyom lacse hej hiaba!
Lacse manus csak talalel,
The meriben leszke avel!
Fenn a gólya, lenn a patak,
Mindig, mindig vándorlanak;
Mint a habok, mint a gólya
Ifjuságom elrohana.
Sokat láttam a világban,
Jót kerestem, de hiában!
Jót az ember akkor talál,
Ha érte eljön a halál!
vagy p.:
Pharesz bizony th'avripenel,
Hoj brigogyi lacsesz th'avel
Manuseszke vaj o devel
Amen mindig csak holyerel!
Megmondani nehéz nagyon.
Javunkra a bánat vagyon?
Vagy csak azért adja isten,
Hogy mindig csak keserítsen!
De gyakran humor is vegyül ily elmélkedő dalokba; p.:
Ternechar me nani szom,
Te mange hin maj dur drom,
The hrobosz avla mange,
Trebujav me but csiszme.
Gule devla, de lova,
The me jekvar na avav,
Szar jek csoro, nango rom
Tuhal, devla, szerdesz szom:
Ifjuságom elvirult,
De azért még nagy az út,
Míg a sirom elérem,
Sok csizma kell még nékem.
Pénzt adj, isten, szaporán,
Hogy ne mint szegény cigány
Jussak be a más világba,
Hozzád el a mennyországba.
Ami a tartalmát illeti, mondja Szász Béla, a cigány népköltészet első magyar ismertetője, el kell ismernünk, hogy a magyar cigányok népköltészeti darabjaiban megtalálhatni nemcsak a természeti állapothoz nagyon közel álló nép gondolat- és érzelmi körének jellemzetesen ismertető jegyeit, hanem azokat az általánosan jellemző vonásokat is, melyek által a sors és élet mostoha gyermekei is a nagy ember-család törvényes szülötteinek bizonyítják magukat.
A külforma, amelyben cigányaink népkölteményei megjelennek, tulnyomó részben a kezdetlegesebb fejlődési stádiumot mutatja. Majdnem kivétel nélkül négy, vagy negyedfeles trokheusi sorok, kezdetleges rímek, párosan, alig valaha keresztezve: strófa-szerkezet nélkül; szoros kapcsolat a természet tárgyai és jelenségei s az emberi élet-viszonyok, érzelmek és helyzetek között; minél kevesebb cicoma és annál több realitás, ezek a külső ismertető jelek jellemzik cigányaink népköltészetét. Az eddig még nem nagy számban elékerült elbeszélő költemények alig érdemlik meg a népballada nevezetét. Legelterjedtebb a következő balladaforma népdal, (fordításban):
Kelj föl, kelj föl, Bársony Gyurka,
Hamar a fuvóhoz ülj le,
Patkószöget kalapácsolj.
«Mindjárt, mindjárt, szól a férj,
Söprögess csak, tisztogass csak.»
Gyurka is most talpra ugrik,
Hamarosan kapja-fogja,
És leülve a fuvóhoz,
Patkószöget kalapácsol.
Azután vásárba indul,
Ott pecsenyét vesz magának,
Frissen sült hust s lágy cipót,
És betérve a korcsmába
Eszik, iszik, jól lakozva.
De nejének nem vesz szoknyát,
Elfeledve mire kérte.
Elmondja ám ez Vodasznak
S felel kedvesének Vodasz:
«Menj a boltba, válassz szoknyát,
Tudd meg árát» - fut az asszony
És egy szép szoknyát kiválaszt.
Szól a boltos: «Nem hitelbe,
Csak készpénzért adhatom.»
Vodasz nyomban kifizette,
Megveszi és megy tovább.
Bársony Gyurka most betoppan
S rajtakapja feleségét,
Veti a kohó tüzébe.
És az asszony így sir, jajgat:
«Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,
Jaj hogy, jaj hogy ég a talpam!»
«Ott hadd égjen, rima, égjen,
Sok csizmácskát koptatál el!»
«Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,
Övig áll már lángb' a szoknyám!»
«Ott hadd álljon, rima, égjen,
Elég szoknyát elviseltél!»
«Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,
Jaj, hogy ég már derekam!»
«Ott hadd égjen, rima, égjen,
Mennyi inget szakítál el!»
«Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,
Két kebelem, jaj, hogy ég már!»
«Ott hadd égjen, rima égjen,
Mert elegen simogatták!»
«Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,
Két kezem is, jaj, hogy ég már!»
«Ott hadd égjen, rima, égjen,
Mennyi keztyüt vettem rájok!»
«Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,
Jaj, hogy égnek vállaim!»
«Ott hadd égjen, rima, égjen,
Elviseltél már sok ujjast!»
«Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,
A nyakam is, jaj, hogy ég már!»
«Ott hadd égjen, rima, égjen,
Mennyi gyöngyöt elpazaltál!»
«Vodasz, Vodasz, barna Vodasz,
Égni kezd az ajakam!»
«Ott hadd égjen, rima, égjen,
Hányat csókolgattál véle!»
Ezen balladforma elbeszélő költemény végének párbeszédes menete festőileg állítja szemünk elé az égő nő alakjának körvonalait, hogy a végén látni véljük az egészen lángban álló asszonyt. E párbeszéd nemcsak a jelen eseményét állítja elénk, hanem a hűtelen asszony multjában foglalt indokolását is e büntetésnek. Az a nagy ragaszkodás és valóban törhetlen hűség, mellyel Leland szerint is a cigány nejéhez viseltetik, indokolja e szörnyü büntetésmódot, egyszersmind azt is jelezvén, hogy mily rendkivüli nagy bűnnek tartják vándorcigányaink a házasságtörést.
A dalokról mondottak ráillenek a cigány mesékre is. Csak egyet közlünk itt fordításban, melynek vége a legszebb költői kifejezése s gyönyörü szemléltetése a hegedűszó bűvös hatásának. Az elátkozott lelket, amelyet nem birt feloldani sem kincs és hatalom, sem varázs és ráolvasás, megváltja a zene és a vele rokon szerelem igéző bűbája. (L. erről: Herrmann A., A hegedü a cigány népköltészetben Vasárnapi Ujság, 1887. 32. 33. sz.).
«Volt egyszer egy király, aki nagy boldogságban, megelégedésben élt fiatal feleségével. Sokáig nem volt gyermekök, a királyné elbusulta magát e miatt s a király rosszkedvü lett. Elment egyszer a királyné egy vén asszonyhoz, aki értett mindenféle kuruzsláshoz és tanácsot kért tőle. A vén asszony így szólt: «Hahj, ez nehéz dolog. Ha egy leányt kivánasz magadnak, arra még adhatnék tanácsot, de fiut sohasem fogsz szülni. Nagypéntek éjjelén, épen éjfél előtt, menj ki egyedül a temetőbe, ásd ki valamely akasztott embernek a csontját s vidd haza. Husvét vasárnapján égesd hamuvá a csontot, s vedd aztán egy hét éves, hét hónapos, hét hetes és hét napos leánynak egy hajszálát, tedd a hamuhoz és főzd csodafamaggal egy új fazékban péppé. Aztán edd meg a pépet és leányt fogsz szülni». A királyné egészen úgy cselekedett, amint a banya rendelte és a maga idejében egy gyönyörü szép rózsát szült, amely a nyitott ablakon át a kertbe szállott s ott megakadt egy rózsafán. A király kiszaladt szolgáival és le akarta szakítani a rózsát a bokorról, de senki sem birta letörni, oly erősen hozzánőtt volt a rózsafához. Ekkor a király bőszülten sietett feleségéhez s így kiáltott rá: «A tisztességes asszony gyermeket szül a világra és nem rózsát! Te boszorkány vagy, s ilyent nem türök országomban. Takarodjál ki tüstént birodalmamból, mert különben megöletlek téged!»
A beteg királynénak tehát fel kellett kelni az ágyból és elbujdosni az országból. Kiment elébb a kertbe, sirt keservesen és megcsókolta rózsa gyermekét. Hát egy harmatcseppet látott a rózsa kelyhében ragyogni s egy hang megszólalt: «Ne sirj édes anyám! Idd meg ezt a cseppet, amely kelyhemben ragyog, és ahol csak kell, mindenütt fogsz ételt-italt találni».
A királyné lánya kivánsága szerint cselekedett s aztán elment az országból. Ment, ment, mendegélt, egyszer csak egy nagy erdőbe jutott, ahol egy tágas barlangra talált. Azt gondolta magában: «Itt fogok lakni. Nem akarok többé embert látni, egyedül, magamra akarok itt élni». Mohát és füvet gyüjtögetett s jó kényelmesen berendezte a barlangot. Reggel, ha felébredt, egész napra való finom étel- és italnemüeket talált a barlangban. Az erdő vadállatai sem bántották, sőt ellenkezőleg, ha unatkozott, odajöttek a medvék, farkasok s rókák fiaikkal, táncoltak s játszadoztak előtte s a szegény királyné akárhányszor el kellett, hogy nevesse magát. A madárkák legszebb dalaikat dalolták neki és a legszebb virágok fakadtak barlangja tájékán. Igy élt a szerencsétlen királyné sokáig az erdőben és nem tudta, mit csinál otthon a király és rózsa-leánya.
Jöttek és mentek az évek s a rózsa évről-évre ott virult a király kertjében; őszkor és télen át csakugy, mint nyáron és tavasszal. A király gyakran odament a rózsához, hogy gyönyörködjék szépségében, de valahányszor közeledett, a rózsa azonnal bezárta kelyhét s mintegy hervadtan csüngött szárán. A király busult ezen s amint egyszer ismét szomoruan állott a rózsa előtt, halkan mormolá magában: «Csak tudnám, miért fonnyad el a rózsa, ha közelébe megyek!» Ekkor megszólalt egy hang: «Száműzted anyámat s most ott él országod határán egy barlangban; ha visszaveszed anyámat váradba, tekinteted előtt nem fogok többé elfonnyadni.»
A király kiküldé embereit mindenfelé, hogy keressék meg és hozzák haza a királynét.
Nehány szolga megtalálta a királynét barlangjában, s a király elé vitték. S ettől fogva ismét vig élet folyt a király házában. A rózsa szebben virult mint valaha, s nem fonnyadt többé, ha feléje ment a király. A király leányának, a rózsának hire idővel elment minden országba és sok ember jött, hogy lássa a csodavirágot. Jöttek nagy urak és királyok és drága ajándékokat hoztak a rózsának. Azt gondolták, hogy így talán visszaadhatják emberi alakját. De a rózsa ott maradt a szárán és nem vált leánnyá. A király hiába kért tanácsot varázslóktól, jó és gonosz Urméktól, hiába igért nekik drága ajándékokat, ha megváltják e rózsát és emberi alakot adnak neki, senki semmire sem mehetett vele.Egyszer azonban egy ifju muzsikus került a király kertjébe. A király és a királyné épen kinéztek az ablakon és hallották, hogy így szólt a muzsikus: «Oh, milyen gyönyörü rózsa ez! Meg kell csókolnom, mert letépnem ugy sem szabad». És megcsókolta a rózsát s aztán leült és olyan bánatos nótát húzott a hegedüjén, hogy a király és királyné elkezdtek hangosan zokogni és a rózsa kelyhéből is ragyogó gyöngyök peregtek a földre. Hát egyszerre csak egy gyönyörü szép leány ugrik elé a rózsából, megöleli a muzsikust és így szól: «Ha elébb játszott volna így valaki, elébb nyertem volna vissza emberi alakomat». A király és a királyné s minden ember az egész országban magán kivül volt örömében. A muzsikus a királynál maradt s később elvette a királyleányt, akit mindig aranyos rózsájának nevezett...»
Vad, fajtalan, rest és csalárd népnek képzeli mindenki a mi sátoros cigányainkat. És ime, mondja Szász Béla, sajátos észjárás az általános emberi vonások mellett; igazi szép-érzet oly közel a természeti állapothoz; erkölcsi világnézlet, fölékítve még az eszményiesség pár vonásával is, az el- és megvetett életmód közepett is; sok kezdetleges tapogatózás, de néha egy-egy biztos fogás, amely igaz gyöngyöt merít föl a mélyből - a legnagyobb mélységből: az emberi szivből - s egy másik világ: a képzelem világa, megalkotva a rideg való feledtetésére, azok által, kiket az út minden kavicsa, a sövény minden tövise kiméletlenül, folyton emlékeztet erre a rideg valóra. - Ily egészen egyebet találva cigányainknál, mint amit eleve képzeltünk volna nem csoda, ha elámulunk s mintegy új világ felfedezői, szinte büszkeséggel tekintünk munkánk eredményére. S épp Magyarország volt arra hivatva, hogy József főherceg vezetése s pártfogása mellett egy-két hányt-vetett életü tudós föltárja a világ előtt cigányaink népköltészetének gyöngyeit. Eddigelé a magyar cigánynak csak hegedűje, amely nem volt igazán az övé, érdekelte a világot, most már költészetük is, mely inkább sajátjuk, hozzájárul ahhoz, hogy általános rokonszenvet keltsen e szegény vándornép iránt.
Minket magyarokat, mondja Herrmann, a Tissot «cigányországának» nemzetét, nem babonás, hanem igazán reális varázshatalmuk bűvös eszköze: hegedűjök érdekel különösen és érdekelhetné méltán őket magukat is, mert ez tette őket itt nálunk egészen kivételesen a nemzet egyik szerves elemévé, ez tette őket a legjelentősebb és legáltalánosabb hatásu művészet, a nemzeti zene letéteményeseivé. Ennek köszönhetik a cigányok azt a kiváltságos állást, amelyet az egész világon csak itt, minálunk foglaltak el, ahol szabad kényök-kedvök szerint szintén hajléktalanok maradtak ugyan, de nem hontalanok. Csapongó lelkük, amely a pária szívósságával mindenütt ellent tudott állani a haza fogalmának, itt minálunk nem zárkózhatott el ez annyiszor elnyomott, de soha meg nem tört, büszke, nagylelkü és szabad nemzet géniuszának ihlete elől, amely a honszerelem lehével ihlette őket is. Megsejtették e géniuszt s talán bizonyos ősi kongenialitásnál fogva annyira hozzá tudtak simulni, hogy az a «hirhedett zenésze a világnak» egy sajátságos hallucinációjában összetévesztette a virtuozt a költővel.
Eddig ugyanis azokat a nótákat tartották és nevezték nálunk is kizárólagosan cigány zenének, melyeket a hivatásos cigány muzsikusok huztak pusztai csárdában vagy a hôtel éttermében. Csak ilyeneket hallott Liszt Ferenc is; ezeket irta át, ezekről irta meg hirhedt könyvét, amelyben a magyar zenét cigány eredetünek állította. És csak ezen nótákat ismerték jobbadán Liszt cáfolói is.
De a cigány muzsikusok nem szokták maguk énekelni azokat a nótákat, melyeket mások mulattatására, kenyérkeresetből huznak, és viszont a sátoros cigányok nem hegedűlik az igazi cigány nótákat, (már amennyire igaziknak nevezhetők). Ezeket éneklik vándorlásaik közben és éjjeli sátorozásuk alatt; rendszerint csak akkor, ha maguk vannak, és hivatlan «parus» (fehér) nem háborgatja őket. E nótákra dalolják cigány szövegü, eredeti, sajátságos népdalaikat. Egy dallamnak rendesen több szövege van. Vannak igen elterjedt dallamok, több törzzsel közösek. A hires Pharaoének, melyet Pott is valami nagyszerü epikus ének töredékének vélt, a legtrágárabb tartalmu buja szerelmi dal, melynek megfejtett variansait az Ethnologische Mitteil. aus Ungarn III. 5-8. füzete közli.
Igazi cigány nótákat, cigány szövegü népdalok dallamait csak Herrmann A. gyüjtött (részben Heltai Nándor színigazgató segítségével), midőn egy nyáron át sátoros cigányok társaságában élt; ugyanő közölt néhány ilyen dallamot saját folyóiratában (Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn, I. 109-110. l.) és a cigány tudós társaság angol közlönyében (The journal of the Gypsy Lore Society, I. 100. l.) és néhányszor röviden fejtegette e tárgyat. E cigány dallamok tanulmányozásából Herrmann a következő fontos tételeket állapította meg és terjesztette az 1891-iki londoni folkore-kongresszus elé:
1. Saját cigány népdalaik dallamát a cigányok csak éneklik, de nagy ritkán játsszák; más népek dallamait szokták húzni, de magok csak kivételesen éneklik. 2. A magyar, azaz magyarok közt élő és magyarul beszélő cigányok cigány szövegü népdalainak nótái, lényeges motivumai, t. i. a melodia és ritmus szerint magyarok, azaz a magyar nép eredeti nótáit jellemzőkkel azonosak. Egészen így áll a dolog az u. n. oláh, szerb és tót cigányokkal, s amennyiben a nagyon gyér adatokból következtetni lehet, más országok cigányaival is. 3. A különféle cigányok cigány népdalainak dallamaiban van azonban mégis bizonyos közös sajátos cigányosság. Ilyen jellemzetes cigányelemek előfordulnak más népeknek is cigányok előadta instrumentális zenéjében, de inkább az előadás szubjektiv szinezéséhez tartoznak, míg a cigánydalokban a dallammal összeforrtnak látszanak. 4. A cigány muzsikusok elcigányosítják, modorossá teszik más népek eredeti népdallamait és különösen ujabb időben a tősgyökeres, genuin, igazi magyar zenét részben megrontották és meghamisították. 5. A cigányok semmi esetre sem lehetnek valamely hazai nép zenéjének teremtői.
Mutatványul álljon itt néhány cigánydal Herrmann A. gyüjteményéből:
[ÁBRA] 1. Bihar
[ÁBRA] 2. Komárom
[ÁBRA] 3. Komárom
[ÁBRA] 4. Brassó
[ÁBRA] 5. Mezőség
[ÁBRA] 6. Brassó
[ÁBRA] 7. Kelet-Rumélia
IV. MAGYAR-CIGÁNY SZÓGYÜJTEMÉNY.
(növ.), az Amaranthus Blitum L. és Chenopodium album L. népies neve; mind a kettő közönséges európai gyomfű; l. Laboda és Libatalp.
Ez a neve a marhapecsenyének, ha szalonnával beborítva, sózva és paprikázva (vagy borssal fűszerezve) ropogósra sül. K. W. M.
(növ.), l. Koriandrom.
alkalmi levél- v. üzenet-küldés oly körökben és helyeken, ahol rendes postaszolgálat hiján ilyenekre szorultak vagy szorulnak még ma is. Németországban régebben e célra kivált a vásárokra járó s így sokat uton levő mészárosokat használták fel, amiért is ott ez alkalmi posta Metzgerpost, holott nálunk a kóborló s levélhordói szolgálatra hajdan országszerte alkalmazott cigányoktól kapta a nevét.