(állat), Dél-Amerikában vadon élő lófajta. Midőn 1553. Buenos-Ayrest alapították és midőn később az alapítóknak a helyet el kellett hagyniok, a velük volt lovakat hátrahagyták. E lovakat, melyek azután elvadultak és nagyon gyorsan elszaporodtak, nevezik C.-nak, és ezek tekinthetők tulajdonképen a mostan Dél-Amerikában vadon élő lovak őseinek. L. Lovak.
(ejtsd: csimaroza) Domonkos, olasz zeneszerző, szül. Aversában 1749 dec. 17., meghalt Velencében 1801 jan. 11. Szülői (kőműves és mosónő) 1750. Nápolyba költöztek; a minoriták szegényiskolájába járó gyermek rendkivüli tehetségeit Polcano atya, az orgonás fölismerte, s a lelkes fiut magas irodalmi műveltségre nevelte és a Santa Maria di Loreto c. konzervatóriumban dijtalan oktatást biztosított számára; itt 1761-72. elsőrangu tekintélyek: Manna (másképen: Manni) Gennaro, Sacchini, Fenaroli, később Piccini oktatta. Már első operája 1772. sikert aratott: Le Stravaganze del Conte (A gróf szeszélyei) c.; nemsokára már az ünnepelt Paësiello is joggal féltette elsőségét C.-tól, aki 80-nál több dalművet alkotott kiapadhatatlan költői érrel Nápoly (A szerelmes ballerina c.), Róma (Caius marius; Absolon; Judit), Velence (A kőszobor vendég), Torino (Il Valdomiro) városok számára; 1787. Szt.-Pétervárra ment, hova II. Katalin cárnő kamara-zeneszerzői cimmel hivta. Az orosz udvarban 200-nál több zeneművet alkotott, mig az éghajlat roncsolta egészségi állapota miatt, 1792. elbocsátást nyert. Ekkor II. Lipót német császár meghívta Bécsbe, Salieri helyére, udv. karnagynak fényes fizetéssel; itt teremtette többek közt mesterművét, az Il matrimonio segreto (Titkos egybekelés) c., ma is mintául szolgálható vig dalművét. Az általános lelkesedéssel üdvözölt mű abban a páratlan kitüntetésben részesült, hogy a császár kivánságára egy estén egymás után kétszer adták elő. Egy évi bécsi működés után hazatért Nápolyba, hol méltán ünnepelték a lángelméjű s még mindig szorgalmas mestert (Le astuzie feminili, azaz: Női fondorkodások, volt egyik nagyobb sikere). Végre feltámadtak ellene irigyei, élükön Paësiello-val; mikor 1799. az első francia konzul, Bonaparte Napoleon, győzelmeinek vonala Alsó-Olaszországhoz közeledett: C. kir. karnagy létére sem titkolta a francia forradalommal rokonszenvezését; a visszahatás idejében kieszközölték halálos itéletét s csak fejedelmek beavatkozására kegyelmeztek meg neki - száműzték 1800. C., a fogságból megtörten, csak Velencébe juthatott, félig megirta Artemisia c. utolsó dalművét s az ott választott VII. Pius pápa tiszteletére egy misét; rákbajban oly hirtelen hunyt el, hogy a pápai orvos kénytelen volt nyilvánosan becsületszavára erősíteni, hogy nem mérgezés ölte meg. Mindenütt gyászolták; a római Pantheon számára Canova faragta ki mellszobrát.
vagy cimaire, boros kancsó cinből, melynek födele, karcsu nyaka és két füle van, az egyik füle függőleges és szilárd, a másik ellenben vizirányos, mozgatható; az utóbbinál fogva hordják. Ajándékul néha ezüstből is készült. A XV. században divott kivált Franciaországban és Burgundiában.
l. Amfibol.
A C. mint önálló speciális magyar hangszer ma már egészen más szempont alá esik, mint évszázadokkal ezelőtt, midőn nagyon alárendelt szerepet játszott. Egyike a legrégibb hangszereknek s ős formájában divatban volt már az ó-testamentombeli népeknél; igy megtaláljuk a régi egyiptomiak- és zsidóknál, akiktől átszármazott a görögök és a rómaiakhoz is; ős eredeti alakja egyenetlen négyszöget v. az egyik oldalon csúcsos háromszöget képezett. Elnevezése is többféle volt, amennyiben hol egyik, hol másik hozzá hasonló hangszer alakját vette fel. Régi leirásokban leginkább Nablium s Psalterium néven fordul elő. Ó-kori festmények s hagyományok megegyeznek abban, hogy húros hangszer volt, melyen a húrok száma 12-20 közt váltakozott. A húrok fanyergekre fektetve, vizszintesen huzódtak az egyikvégtől a másikig. A hangszertest vastagsága 15-20 cm. közt változott hangfenékkel ellátva, két kézi faverővel kezelték s csekély sulyánál fogva könnyen volt hordozható. Magyarországban több mint valószinű, hogy a cigányok honosították meg a XIV-XV. sz.-ban. Az akkoron hazánkban is divatozott lant és koboz mellett nehezen terjedt el, szélesebb elterjedést csak akkor nyert, mikor a lant és koboz az utolsó magyar hegedősökkel nálunk is feledésbe ment. A cigány zenészek mindjobban azonosítván aztán magukat a magyar zene kezelésével a XVII-XVIII. sz.-ban: a C. is mindjobban egyik főközegévé vált annak, a hegedü s más vonós hangszerek mellett. Ugy szerkezete, mint kezelése azonban egészen a legujabb korig - e század második feléig - jóformán megmaradt első primitivszerűségében kivévén, hogy egyes cigány zenészek minden alaposabb zenei tudás nélkül feltünő virtuozitással tudták kezelni, mely felkölté a szakértők figyelmét. Nagymérvü s ma már nemzetközi jelentőségre jutott tökéletesítése Magyarországnak s egy sokérdemű műiparosának Schunda V. József-nek lett feltartva, ki 1874. feltalálván a «pedál-cimbalom» rendszerét, ezzel egészen uj érát nyitott e hangszernek, melyet azóta nemcsak folyton tökéletesít, hanem mint találmány szabadalmazott tulajdonosa, annak gyártását is hazánkban oly virágzóvá tette, hogy az manapság már kihat a külföldre is. 1875 óta mai napig maga az ő gyára közel 5000 darabot készített s küldött szét mindenfelé a világ minden részébe. A pedállal (hangfogóval) s négy lábbal ellátott tökéletesített cimbalom nagy előnye a régi felett abban áll, hogy a játszót képesíti a hangok összefolyó zürzavara helyett, tisztán érthető futamokat s dallamrészleteket feltüntetni. E találmány mellett természetesen az egész hangszer alakja és főleg rendszeres hangbeosztása, dimenziója, terjedelme kezelési mekanikája is lényegesen megváltozott. Hangja s hullámzata megközelíti, sőt versenyre kél a legfinomabb zongorákkal.
A C. manapság már nagy szerepet játszik ugy a zenekarokban, mint a hangverseny-termekben és társadalmi körökben fel egészen az uralkodó családok termeiig. Tökéletesítésével párhuzamosan fejlődött ki kompetens szinvonalán irodalma is, mely ma már tekintélyes. Ennek érdeme is a nevezett feltaláló gyárost illeti, ki 1875-ben első adott ki elméleti s gyakorlati cimbalomiskolát, Liszt Ferencnek ajánlva; későbben Allaga Gézával szövetkezett annak kibővítésére, s ma már a nemzeti zenedében, a magyar zeneiskolában s más hasonló tanintézetekben mint rendes tanszékkel bíró hangszer szerepel; rendes havi folyóirata is van, Cimbalom a családi körben cimen, mely a legelterjedtebb. E hangszer gyártásával a nevezett feltalálón kivül manapság már más hangszerkészítők is foglalkoznak, mint p. a fővárosban Appel, Brückner, Horváth, Sternberg stb., de a legnagyobb forgalmat s szélesmérvü exportot a Schunda V. József gyára képviseli.
(növ.). Baumgarten a gyujtoványfű Cymbalaria Bauh. algénuszát külön választja és C.-nek nevezi; l. Gyujtoványfű.
l. Condyloma acuminatum.
A vasutak kezelésénél a C.-k felragasztásával jelzik a podgyász rendeltetési helyét. Fehér C.-kat használnak a teherkocsik irányitására, rózsaszínü C.-kat a kocsik kisebb sérülésének megjelölésére, a fertőtlenítendő állatszállító kocsik megjelölésére sárga színü C.-kat; a tűzveszélyes avagy robbanékony áruval megrakott kocsikra vörös C.-kat; végre ha a kocsi már fővizsgálatra volt küldendő, de a nagy forgalom miatt nem nélkülözhető, fehér bárcát ragasztanak reá következő kék felírással: «kizárólag helyi forgalomban használandó.»
két germán néptörzs az elsők, melyekkel a rómaiak érintkezésbe léptek. Kr. e. 120 körül hagyták el hazájukat, a jüt félszigetét, a cimberek dél felé nyomulva 113. Noricumban megjelentek s Cn. Papirius Carbo prokonzultól földet kértek, hol római oltalom alatt nyugodtan élhessenek. Papirius cselvetéssel igyekezett tőlük megszabadulni, de pórul járt. Noreiánál a C. teljesen megverték. Tovább délre mégsem hatoltak, hanem megkerülve észak felől az Alpeseket, Galliába jutottak, hol a helvét tigurinokkal, az ambronokkal s a velök együtt kivándorlott, de más úton járt teutonokkal egyesültek. Több éven át pusztították a Rhône és a Pireneusok közt fekvő vidéket. Hasztalan volt a rómaiak igyekezete, hogy onnan elűzzék. 109. Marcus Junius Silanus, 107. Lucius Cassius Longinus konzul szenvedett vereséget, 105. pedig Servillus Cepio konzulnak 80 000 emberből álló seregét verték meg Arausionál (Orange). Rómát rettegés (az u. n. terror cimbricus) fogta el. 104. római konzullá és hadvezérre G. Marius választatott meg, aki épp akkor a Jugurtha-féle háborút szerencsésen befejezte. Marius a Rhône folyónál foglalt állást s várta az ellenségeket, melyek időközben Hispániában és Gallia északi részében pusztítottak. Egy részük, a teutonok és ambronok 102-ben jelentek meg ismét, de amint a tengeri Alpeseken át Itáliába készültek törni, Marius Aquae Sextiaenél (Aix) teljesen megverte. Másik részök, a cimberek és tigurinok Tirolon keresztül vették útjokat Itáliába. Catulus konzult Veronánál megverték s É.-Itáliában készültek megtelepedni. Catulus és Marius egyesült serege azonban 101 jul. 30. Vercellenál a raudiusi mezőkön teljesen megsemmisítette őket. Az életben maradtak római fogságba jutottak. V. ö. Pallmann, Die Cimbern und Teutonen (Berl. 1870).
(cimborafa, fogó), az ácsmunkában vizszintes heveder, mely a kettősen álló szelemenes födeleknél a székoszlopokat fölül összeköti vagy térdfalas födélszerkezeteknél a térdfalat a székduccal vagy oszloppal egybekapcsolja. A C.-t mindig huzás ellensulyozására használják. Lehet egyes vagy kettős; ha egyes, akkor az oszlopra rálapolják; ha kettős, akkor az oszlopokat két oldalt átfogja, mely utóbbi esetben a C.-t és oszlopokat csavarokkal kötik össze.