(Szines melléklettel.) Bizonyos szabályok szerint, meghatározott szinekből s alakokból alkotott képek, melyeket egyes családok vagy testületek: államok, megyék, városok, mint saját és állandó jelvényeiket, régi jog v. fejedelmi adományozás alapján, törvényesen használnak. Ismertető jelei: hogy az azt alkotó kép pajzsba legyen foglalva, hogy az minden jogaival együtt átörökölhető legyen. A C. eredete a keresztes hadjáratok idejére vezethető vissza, midőn egyes főurak, lovagokból álló kisérettel indultak a hadba és a címerjelvényeket a kölcsönös összetartozandóság felismerése tette szükségessé. A két első keresztes hadjárat e tekintetben semmi biztos nyomot sem hagyott hátra s első kezdete a XII. század közepére tehető. A C. elsőben a zászlón használtatott s csak 1180 körül lép fel a pajzsban, de hogy a pajzs az első időkben nem volt a C. feltétlen kelléke, mutatja az, hogy a XII. század második felében, a pecsétek nagy részén a cimeralakot pajzs nélkül vésték a pecsét mezejére. A C. felosztatnak családi, testületi (országok, városok, püspökségek, társulatok) és hivatalos C.-ekre, melyek bizonyos hivatalos méltósággal járnak; eredetükre nézve: ősi és adományozott címerekre. A C. átöröklése a XIII. században kezdődik és ezzel megalakultak a családi vagyis nemzetségi cimerek. Fejlődésének korszakai: 1. a pajzs korszaka, midőn a C.-t kizárólag a pajzs és a pajzsalak képezte, 1150-1270); 2. a C. fénykora, az élő heraldika kora, midőn pajzsát és sisakját tényleg is viselték, midőn az sisakjával, sisakdíszével takaróival, teljesen kifejlődött, a XIII. századtól a XV. végéig; 3. a hanyatlási kor, midőn a C. alkatrészeinek valódi használata megszünt, a C.-k felesleges diszítményekkel láttattak el, minök: köpenyegek vagy sátrak, rangkoronák, jelmondatok, cimertartók, rendjelvények. E korszak a XIV. századtól napjainkig terjed. A C. stilja bizonyos korszakokban, az akkor divó műépítészet stilját követi.
A C. megsértése minden időben azonosnak vétetett a C.-tulajdonos inzultálásával. Igy állam elleni kihágást követett el és két hónapig terjedhető elzárással és háromszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő, aki az ország, a társaságok vagy az osztrák-magyar monarkiának nyilvánosan kitüzött C.-ét v. zászlóját, ugyszintén ki a polgári vagy katonai hatóságok által ezen minőségük jelvényeül nyilvánosan használt zászlót v. cimert meggyalázó szándékból bemocskolja, megrongálja v. leszakítja (1879. XL. t.-c. 37. §). Aki pedig olyan zászlót, cimert vagy jelvényt tűz ki, vagy nyilvánosan használ, árul vagy másként terjeszt, amelynek kitüzése vagy használata azon okból, mert azok az állam és törvényes intézményei iránti ellenséges irányzatok jelzéseül szolgálnak s miniszteri rendeletek által tiltva van, 15 napig terjedhető elzárással és 200 frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A magyar korona országai egyesített cimerének és az ország külön C.-ének magánosak és magánjellegü testületek, vállalatok és intézetek által való használhatásáról az 1883. évi XVIII. t.-c. intézkedik. A szóban lévő törvényben két C.-ről lévén szó, t. i. a magyar korona országai egyesített és Magyarország külön címeréről, a törvény 1. §-a értelmében az említett címerek bármelyikét csak azok használhatják, kik arra a minszterelnöktől engedélyt nyertek. A miniszterelnöki engedély az említett két C. használatára nézve nem együttesen, hanem külön-külön adatik ki. Az erre vonatkozó folyamodványok Magyarországban a törvényhatóság első tisztviselőjénél (alispán, polgármesternél) nyujtandók be. Ezen folyamodványra 5 ftos bélyeg adandó. Ezen folyamodvány véleményes jelentés kapcsán a belügyminiszterhez terjesztetik fel, ki azt saját véleményének nyilvánítása mellett további illetékes intézkedés végett a miniszterelnöknek engedi át, ki a kérelem felett, a tárgy természete szerint illetékes társminiszter meghallgatásával határoz. Az engedélyért 50 frt díj lefizetendő. Ezenfelül az engedélyezés, a nyilvánosság szempontjából, a hivatalos lapban is köztudomásra hozatik. Jogosulatlanul és illetve engedély nélkül használt cimerek hatóságilag eltávolitandók, a címlapok és nyomtatványok pedig megsemmisítendők. A nyomdászok és könyvárusok, amennyiben C.-k használatára engedélyt nyertek, azokat csakis cím- és cégtáblákon, továbbá üzleti nyomtatványaikon használhatják. Egyes könyvkiadványokon, kivéve ha azok hivatalos kiadványt képeznek, ezen C.-k csak az egyes kiadványokra vonatkozó külön engedély alapján használhatók. Hasonló megszorítás áll fenn a szeszgyári cégekre is, melyek a szóban levő C.-ket, amennyiben erre jogosultak, csakis gyáraik és nagyraktáraik cím- és cégtábláin és nyomtatványain használhatják, de semmi esetre sem kimérési üzleteikből származó nyomtatványaikon. A magyar C.-k olynemü használata, hogy a magyar C.-a kétfejü sas a magyar C.-nek hátterét képezze, nem különben, hogy a magyar C. fölé más, mint a magyar szt. korona alkalmaztassék - tilos (l. az 1884. évi május hó 26. 29 722. sz. a. kiadott belügym. rend.). Ide tartozik továbbá az 1889 évi julius hó 1. 40 113 sz. a. kiadott belügym. rendelet is, mely a Genfben 1863. évi október havában tartott nemzetközi értekezlet alapján az osztrák-magyar monárkia részéről 1866. évi julius hó 21. elfogadott nemzetközi szerződésben foglalt alapelvek szerint megalakult «Magyar szent korona országai vöröskereszt-egylete» jelvényeinek, C.-ének (pecsét), megkülönböztető jeleinek és egyenruházatának védelmére és ezek jogtalan használatának meggátlására ugy béke valamint háboru esetén - kiadatott. Ezen rendelet szerint oly idegen államok vöröskereszt-egyletei is részesülnek védelemben, melyek a genfi nemzetközi konfederáció alapján alakultak meg, ha ezen államok a jelvények, megkülönböztető jelek, egyenruházat stb. védelem tekintetében Magyarország irányában teljes viszonosságot alkalmaznak.
C. (növ.), a fenyők tobozán (apophysis) a tobozpikkelyek felső végének megvastagodása s rombalaku csinos alakja. A C.-t egy keresztben futó él felső és alsó részre osztja, s a közepén hegyes v. szúrós csucsa, ritkán mélyedése van, s köldöknek híják.
C., az őznek, valamint szarvasnak és vaddisznónak hátrésze sülve.
(scutagia), a legelső angol direkt adók egyike, mely a középkori angol hadi szervezettel állott szoros kapcsolatban. Angliának geografiai helyzetéből kifolyólag e korszakban majdnem mindig messze fekvő vidékeken kellett háboruskodnia, amire a katonáskodni köteles hűbér-urak nem voltak hajlandók, hanem sokkal szivesebben megfizették a zsoldosok tartására szükséges címer-adót. Az adózásnak e neme a XII. század második felében kezdett terjedni, de még a következő században sem volt az általános, emellett esetről esetre mindig csak egy-egy háboru alkalmából ismétlődött. Minthogy azonban a katonaállítás kötelezettsége és igy az ezt megváltó adó is magát a lovagi birtokot terhelte: azért midőn a címer-adó a XIV. Sz.-ban állandó és kötelező jogszabállyá lett, akkor az angol adózásban tulajdonképen a közteher-viselés elve valósult meg, mert akkor már a lovagi és a paraszti birtok megadóztatása között csak formális különbségek voltak.
Állati alakok, melyek a heraldikában, mint közönséges címeralakok fordulnak elő. Ezek, vagy létezők, v. mesebeliek p. Grif, sárkány, egyszarvu, részint stilizáltak (p. sas, oroszlán) melyeknek alakjai a valóditól eltérők s normális helyzetüket is szabály határozza, részint természetesek, de ezeknek is a szokottnál soványabbaknak és nyulánkabbaknak kell lenniök.
[ÁBRA] 1. ábra. Kendy.
[ÁBRA] 2. ábra. Drugeth. 3. ábra. Tárczay.
[ÁBRA] 4. ábra. Berzeviczy. 5. ábra. Saurau.
[ÁBRA] 6. ábra. Zólyom. 7. ábra. Pócs.
[ÁBRA] 8. ábra. Thurzó. 9. ábra. Bezerédy.
Helyzetük feltüntetésére a címertan különböző kifejezéseket használ. Letépett (l. 1. Ábra) egy bizonyos állati tag (fej, láb), ha a vágás nem sima, hanem rojtozott; levágott, ha a vágás sima; fegyverzett az állat, ha nyelvvel, karmokkal, illetve patákkal s szarvakkal, madarak karmokkal és csőrrel ábrázolvák; fegyvertelen (l. 2. ábra), ha ezek hiányzanak; övezett az állat, ha szines sáv van dereka körül; guggoló (l. 3. ábra), ha guggoló helyzetben ábrázoltatik (p. majom, evet); kapaszkodó (1. 4. ábra), kecske, zerge; csonka (l. 5. ábra), ha valamely testrésze hiányzik; előtünő (l. 6. ábra), ha valamely osztási vonalból vagy sisakból csak feje látszik ki; törzs (l. 7. ábra), ha feje és hozzá felső testének kis része látható; növekvő (l. 8. ábra), ha a pajzs aljából, sisakból, osztási vonalból, vagy koronából első fél testével látszik ki; fél (l. 9. ábra), ha a mező közepén levágva, lebegőn látszik első fél teste stb.
a magyar marha, ha igen nagy és szépen alakult szarvai vannak.
l. Herold.
l. Díszek.
Címerleírás (Blasonnirung) alatt, valamely címernek a heraldika szabályai szerinti, teljes, szabatos rövid leírást értjük ugy, hogy az a leírás után pontosan lerajzolható is legyen. A leírás sorrendje: a) a pajzs, b) sisakdísz, c) takarók, azután címertartók, jelmondat és címerköpeny.
uralkodók vagy azok képviselőitől kiállított oly oklevél, mely az egész családokat v. testületeket feljogosítja az oklevélben adományozott és ott leírt vagy lefestett cimer viselésére. Lényegére nézve lehet: régi címert megerősítő, uj címert adományozó, vagy a régi címert javító és bővítő. A C. csak az adományozott címer: viselésére ad jogot, nem egyszersmind nemességre is, melynek adományozása az oklevél szövegében külön említendő. Hazánk ezen általános szabály alól kivételt képez, mert itt a régibb időkben a mohácsi vészig, a legtöbb esetben, már elébb nemeseknek adományoztatott (l. Armalisták), A C. adományozása a XIV. század elején jó használatba. Franciaországban Szép Fülön, Németországban I. Albert, Magyarországban I. Károly alatt. Azonban ezen XIV. században kiállított címeradománylevelek nem tartalmazzák a címerek festett ábráit. Festett címerrel ellátott C.-k a XV. sz. elején állítattak ki, Franciaországban VI. Károly, Németországban Rupprecht, Csehországban Vencel, Magyarországban Zsigmond király alatt, a XIV. századból. Ezek: Miklós, Enyerei Imre fiáé (1326), a Danch zólyomi főispáné (1327), Kolozs mesteré (1332), Zegell Péteré (1380) és a Csentevölgyieké (1398). A festett címerüek között legrégibb a Tétényi Andrásé (1405), Garázda Miklósé (1409), Vayaké, Eresztvényieké (1414) stb. A mohácsi vész előtti korból festett családi címeres C. eredetiben mintegy 134 maradt reánk, még pedig Zsigmondtól 59, Alberttől 1, I. Ulászlótól 1, Hunyady Jánostól 3, V. Lászlótól 11., I. Mátyástól 14. II. Ulászlótól 28, II. Lajostól 20. A C.-k a XVIII. sz.-ig egy - az uralkodó függő pecsétjével ellátott - pergamen lapot képeztek, melyen Magyarországon csaknem kivétel nélkül a szöveg elejére volt festve a címer, külföldön a szöveg közepére is. A XVIII. századtól a C. szövege több pergamen lapra íratik le, mely közül egyet festett címer foglal el s az egész díszes többnyire veresbársony kötésbe van foglalva, melyről aranyzsinóron függ az aranyozott ezüst, vagy bronz dobozba zárt fejedelmi pecsét.
(Wappenblume, plantae hearlidcae), az olyan növény, mely valamely nemzet v. családi címerét díszesíti. Igy p. az ireknek a sósdi (Oxalis acetosella), majd a lóhere, a spanyoloknak a Cistus laaniferus L. nevü bodorrózsa, az angoloknak a rózsa, a skótnak a bogács, Costarikának a kávéfa, Mexikónak az Opuntia-kaktusz, a franciáknak a liliom, Perunak a khinafa a C.-e (V. ö. Astericus.) A magyar községek pecsétnyomóján gyakran a szántóvasat meg a buzakalászt látni.
(Wappenkunde, franc. science des armoiries), a heraldika elméleti része, mely a címer szabályait, alkatrészeit, szerkesztését, műnyelvét, annak különböző nemeit és történelmi fejlődését ismerteti. A gyakorlati rész, a címerművészet (Wappenkunst, franc. Art des armoiries), mely a címerek tényleges előállításával foglalkozik. A C. mivelése csak a heraldika fénykorának végével kezdődik s a XIV. századot megelőzőleg csak a heroldok énekeiben fedezhetők fel egyes címerszabályok, ezek is leginkább a színek s címeralakok műnyelvére vonatkoznak. A XIV. század utolsó felében azonban egyetemeken már előadták a C.-t s első az olasz jogtudós Bartolus de Saxoferrato (1313-1359), ki a C.-nal rendszeresen foglalkozott. Műve: Tractarus de insigniis et armis, két részből áll, az első a címerjogot, a másik a címerművészetet tárgyalja, az elsőben azt írja le, kinek van joga zászlóján és pajzsán címert viselni, a másodikban annak festését és viselési módját ismerteti. Németországban legrégibb Rothe János (megh. 1434) thüringi lelkész Ritterspiegel c. műve, a címerek eredetéről, a címeralakok jelentéséről s a címerek alkotásáról. Korra legközelebb áll ezekhez a francia Prinsault Kelemen 1416. írott műve, melynek tíz fejezetében egész rendszerét adja a C.-nak. Prinsault a címere eredetét Nagy Sándor, Hektor, Julius Caesarig viszi vissza. Hét heraldikai szint állapít meg, oda sorozván a bíbort is, ezenkívül egyes szint vonatkozásba hoz egyes erényekkel, vérmérsékletekkel, planétákkal, égi jegyekkel, drágakövekkel, a hét egyes napjaival, elemekkel s ércekkel. Igy p. a veres szin: az erények közül a vitézséget s bátorságot, a vérmérsékletek közül a szenvedélyest, a planéták közül Saturnust, az égi jegye közül a kost, oroszlánt és nyilast, a drágakövek közül a rubint, a hét napjai közül a szombatot, az elemek közül a tüzet, az ércek közül a sárgarezet jelenti, Azon címereket, melyekben szinre szin, ércre érc van alkalmazva, hamisaknak tartja, kivéve Jeruzsálem címerét. Fő érdeme, hogy megteremti a heraldikai műnyelvet és pontos, szabatos meghatározásaival a francia heraldikát. A címertan történetével első ízben Hammerlin Felix zürichi lelkész (született 1389., megh. 1460 körül) foglalkozik: Tractatus de nobilitate et rusticitate c. művének 29-ik fejezetében, hol a címerek eredetét ókori klasszikusokból és szentkönyvekből vett idézetekkel magyarázgatja. A címerjogról irott rész Saxoferrato művéből van véve. E XIV-XV. századbeli kútfőkhöz sorakoznak még: Bärnes Julia apáca fejedelemasszony műve 1486.; Book of St. Albans, Upton Miklósé 1496.: De re heraldice anglice, s Daron Péter által kiadott két mű 1495.: Le blason de toutes armes et ecus és L'honneur des hobles blasons etc.
A XVI. században főképen két író emelkedik ki: a francia Cassaneus Bertalan s a német Spangenberg Ciriák. Az előbbi szül. Issy L'Evequeben 1480., 1502. Páviában jogok doktora, 1531. Párisban parlamenti tanácsos s kevéssel utóbb provencei parlament elnöke lett, megh. 1542-ben. Műve: Catalogus gloriae mundi 1529. jelent meg s 200 év alatt husz kiadást ért. A C.-nal az 1-ső rész 38. konziderációja foglalkozik száz pontban. Spangenberg: Adels Spiegel C. 1494. megjelent művének 14-47. fejezeteiben tárgyalja a heraldikai részt és sokat foglalkozik az egyes címeralakok jelképes jelentőségével, p. kar karddal a. m. istentől nyert erőnk felhasználása elleneink leverésére, de egyuttal alattvalóink megoltamazására; hold, gyors töltével és fogytával, az emberi élet s a szerencse állhatatlanságát jelzi, nehogy valaki nemességében és vagyonában elbizakodjék. A XVII. és XVIII. században a C. már nagyszámu jeles művelőkre talált, minők: Menestrier Kolozs Ferenc, Vulson de la Colombier, Lauvan Geliot a franciáknál; Petra Santa az olaszoknál; Nisbet Sándor, Guilim János, Randal Holmes az angoloknál. A németeknél: Spener Jakab Fülöp, Trier János Farkas, Smeizei Márton és Gatterer János; napjainkban Hefner Ottó, Titan, Berndt Keresztély, meyerfelsi Meyer Károly lovag, Hohenlohe Waldemburg Frigyes Károly herceg, Querfurt Kurt, Grenser Alfréd, Seyler Gusztáv, Hildebrandt Adolf Mátyás, Grityner Miksa Retberg Ralf, Warnecke Frigyes. Magyarországon a címertan nem mutat fel a multban alaposabb művelőket. Legrégibb mű Párizpápai Ferenc: Ars heraldica c. kis műve 16 fejezetre osztva, melynek azonban csak három utolsó fejezete tárgyalja - Spener nyomán - a C.-t. Néhány lapra összevont C.-t közöl 1831-ben Nyiri István sárospataki tanár Tudományok öszvesége c. művének II-ik kötetében Gattener nyomán. Ujabban b. Nyáry Albert: A Heraldika alapvonalai c. nagy munkát adott ki, melyben a heraldika történetével foglalkozik. A magyar heraldikai és genealogiai társaság megalakulván, ennek szakközlönye, a Turul, régi pecsétek kiadásával, a nemzetségi címerek tisztázására vonatkozó értekezéseivel, régi címerlevelek közlésével - mindinkább elfogadva az uj heraldikai iskola irányát - nagy érdemeket szerzett a címertan terén. Címergyüjteményeink: Nagy Iván: Magyarország családai c. műve, de az inkább családtani szempontból jeles, mig a Nünbergben német nyelven megjelenő neue Siebmacher c. vállalat Magyarországra vonatkozó része der ungarische Adel c. alatt Csergheő Gézától s ennek pótlékkötete szintén Csergheő Géza és Csoma Józseftől szerkesztve, az eddig ismert címerek nagy részét felöleli, az össze s idevonatkozó szakirodalom felhasználásával.
l. Díszek.