Mátyás, egyéb nevein Asmus és Der Wandsbecker Bote, német költő és iró, szül. Reinfeldben (Holstein) 1740 aug. 15. megh., Hamburgban 1815 jan. 21. Tanult Jénában, majd jogot hallgatott s évekig szülei házánál élt. 1768. a Hamburgische Adressencomptoirnachrichten szerkesztőségébe lépett s Wandsbeckben telepedett le, 1771-75-ig Asmus néven a Bode J. J. (l. o.) által megalapított Der Wandsbecker Bote c. lapot szerkesztette. 1776-ban mint hivatalnok Darmstadtba ment, de ezen működése nem lévén inyére, 1777. ismét Wandsbeckbe tért vissza. 1778. Altonában a schleswig-holsteini bank revizora lett. C. igen eredeti, kiválóan népies irányu költő. Iratait erőteljes humor, vallásos bensőség hatja át. Sok dala van, melyek valóságos népdalokká lettek, ezeket egyéb prózai darabokkal együtt kiadta e cimmel: Asmus omnia sua secum portans oder Sämmtliche Werke des Wandsbecker Boten (8 köt. Hamburg 1775-1812, 12. kiad. 2 köt. kiadta Redlich, Gotha 1882); szemelvényeket adott Gerok (2. kiadás, Gotha 1889). V. ö. Herbst, M. C., der Wandsbecker Bote (Gotha 1857, 4. kiad. 1878).
(gens Claudia), római nemzetség, mely két ágra, egy patriciusira és egy plebeiusira oszlott, az utóbbihoz tartoztak a Marcellusok. A patriciusi a régibb, ősatyja:
1. C. Atta Clausus, a sabin Regillumból, hol földieivel összeveszett, Kr. e 504 körül költözött Rómába. Azontúl Appius C. Sabinus volt a neve. Háznépe a vele együtt jött kliensekkel akkora volt, hogy külön tribust, a tribus Claudia-t alkotta. A patriciusok közé vétetvén föl, C. azok előjogainak egyik leghevesebb harcosává lett. Egyike volt azoknak, kik a népet azon szigoruságukkal, mellyel az adósokkal bántak, a szent hegyre való kivándorlásra ingereltek.
2. C. Appius Claudius, az előbbinek unokája, Kr. e. 451. a decemvirek egyike lett s úgy látszott, hogy a nép javát akarja előmozdítani. Meg is választották a következő évre is decemvirnek, ekkor azonban egészen megváltozott magaviselete a néppel szemben. A hatalmat minden jog ellenére társaival még a 449. évben is gyakorolta, még pedig a legnyomasztóbb módon. A decemvirek bukása, C. erőszakoskodásai s Virginiával szemben elkövetett gazsága végre annyira felizgatták az agyongyötört népet, hogy fellázadt. C. a börtönbe került, ahol önkéntes halállal mult ki.
3. C. Appius Claudius Coecus még nem volt konzul, amidőn Kr. e. 312. megválasztották cenzorrá. Mint ilyen a via Appia-nak kiépítésével (l. Róma) oly dolgot létesített, mely máig hirdeti emlékét. Ugyancsak ő alkotta meg Róma számára az első vizvezetéket. Politikai intézkedései ellenben még oly tartósak sem voltak, mint cenzorsága. Elkeseredett ellensége lévén az előkelő plebeiusoknak, hogy a proletariátust elidegenítse tőlük, a legalsóbb rendből egészítette ki a szenátust, a felszabadított rabszolgákat pedig beosztotta a tribusokba. Az uj szenátorokat azonban már 311. újra kizárták a szenátusból, a szabadosokat pedig 304. Quintus Fabius mint cenzor a négy városi tribusra szorította. C. a cenzorságról csak 310. mondott le, eszerint a törvényes időtartamnál (18 hó) tovább viselte. A konzulságot első ízben 107. érte el, másodszor 296. volt konzul s ekkor a szamnitek ellen harcolt. Agg korában megvakult (innen Caecus mellékneve), mindazonáltal midőn értesült, hogy Pyrrhus követe, Kineas a szenátustól békét kér, megjelent a szenátusban s beszédével azt a határozatot provokálta: Pyrrhus távozzék előbb Italia földjéről, aztán kérjen csak békét.
4. C. Publius C. Pulcher, Caecus fia, Kr. e. 249. konzul volt s a hajóhadat vezényelte, mely az első pún háboruban Lilybaeumot a tenger felől körülzárta. Midőn azon szándékát, hogy Adherbal hajóhadát a drepanoni kikötőben meglepi, az augurok nem tanácsoltak, hivatkozbán a szent tyukokra, melyek nem akartak enni, C. a tengerbe dobatta őket, mondván: «Ha nem akarnak enni, hát igyanak.» Miután azonban teljes vereséget szenvedett, a szenátus visszahivta s megbizta, hogy diktátort nevezzen ki. C. egyik szabadosának fiát, Claudius Gliciát állította e polcra. Midőn e miatt tvszék elé állították, a felségsértés vádja alól egy vihar kitörése mentette meg. Később a nép csak pénzbüntetésre itélte. Öngyilkossággal mult ki.
Károly, német zoologus, szül. Casselben 1835 január 2.; Marburgban és Giessenben tanult; 1858. a marburgi, aztán a würzburgi egyetemen lett dócens, majd 1860. a würzburgi egyetemen a zoologia tanára, de már 1863. visszatért Marburgba. 1870. meghivták a göttingai, 1873. pedig a bécsi egyetemre, ahol átvette a trieszti zoologiai stáció vezetését is. Nagy érdemei vannak az alsóbbrendü gerinctelen állatokra vonatkozó ismeretek gyarapításában; kedvenc tanulmánytárgyai azonban a Coelenteraták és Crustaceák s e téren elsőrendü szaktekintély. Mint tankönyviró, egyike a legjelesebbeknek. Vezetése alatt egy füzetes vállalat is jelenik meg: Arbeiten aus dem Zoolog. Institut der Universität Wien und der zoolog. Station zu Triest. Az ő kezdeményezése folytán nyitottak 1893. Bécsben egy uj, állandó állatkertet.
Henrik Nikolai, dán teologus, szül. Mariboban Laalandon 1793., meghalt Kopenhágában 1877. Miután a filozofia doktorává avatták, 1818-20-ig beutazta Német-, Olasz- és Franciaországot. 1821. lektori, majd teolog, tanári állást kapott a kopenhágai egyetemen. Tevékeny szerepet vitt hazája történelmében. Állhatatos képviselője volt VIII. Keresztély alatt az alkotmányos törekvéseknek, s mint az ellenzék vezére lépett fel VIII. Keresztély halála után a barátjával Schouw J. F.-el együtt irt: A trónváltozás cimü röpiratban. Tagja lett a törvényhozó országgyülésnek 1848-1849-ig, tárca nélküli miniszter 1848-51-ig s később is tagja maradt a törvényhozó testületeknek. 1874. letette hivatalát. Teologiai irányára Schleiermacher volt nagy befolyással. Teologiai iratai közül, melyek racionalizmusa Grundtvig és Lindberg oppozicióját vonták maguk után, említendők: Katholicismus und Protestantismus; Kircehenverfassung, Lehre und Ritus (Kopenh. 1825; németül Friestől 1828); Hermeneutik des Neuen Testaments (u. o. 1840; németül Schmidt-Ghiseldecktől, Lipcse 1841); Erklärung der synoptischen Evangelien (Kopenh. 1848-50); Christliche Glaubenslehre (u. o. 1853). A Zeitschrift für ausländische theologische Litteratur cimü folyóiratnak 30 éven át volt kiadója. Halála után jelentek meg Memoiren (1877).
Károly, porosz tábornok és hirneves katonai iró, szül. Burgban 1780 jun. 1., megh. Boroszlóban 1831 nov. 16. Tizenkétéves korában a porosz hadseregbe lépett s résztvett az 1793 és 94. rajnai hadjáratokban. 1801-1803. a berlini tiszti akadémiát látogatta, hol nagy tehetségével és szorgalmával magára vonta Scharnhorst figyelmét. Az 1806. hadjáratban Prenzlaunál fogságba esett; kiváltása után 1812-ig mint őrnagy a táborban és Scharnhorst alatt a hadügyminisztériumban működött. Az orosz háboru kitörésekor (1812) orosz szolgálatba lépett s Diebitsch megbizásából résztvett a tauroggeni szerződés megkötésében. Az 1813. hadjáratban, mint a Wallmodenféle hadtest táborkarának főnöke vett részt s a fegyverszünet alatt irta: Übersicht des Feldzugs von 1813 (Leipzig 1814) c. munkát. az 1814. békekötés után megint porosz szolgálatba lépett s 1815. a III. hadtest táborkari főnöke lett Koblenzben. Később a hadi iskola parancsnokává nevezték ki, 1830. a tüzérség főfelügyelőjévé és azután Gneisenau tábornagy táborkari főnökévé. Említett művein kivül még jelentősek: Hinterlassene Werke über Krieg u. Kriegsführung, (Berlin 1832-37, 10 köt.). E mű egyik része a mai napig elsőrangu fontossággal biró: Vom Krieg, mely számos külön lenyomatban jelent meg; ujabban (1880) Scherff magyarázó jegyzeteket csatolt hozzá. Végül: Der Feldzug von 1796 in Italien (2. kiad. 1858) és Der Feldzug von 1815 mindkettő remek hadtörténeti monografia. C. életéről és méltatását ill. l. Schwartz, Leben des Generals von C. (1877, Berl. 2 köt.). Meerhcimb, K. v. C. (Berl. 1875). Delbrück, Histor. polit. Aufsätze (1893).
a tüdőscsigák (Pulmonata) rendjének Helicidae családjába tartozó csiganem, karcsu, orsóforma, leggyakrabban balra csavart csigaházzal, melynek nyilása többnyire körteforma, két lemezzel s a csigaház elzárására szolgáló fedővel. Mintegy 600 élő faja ismeretes Európából, de van mintegy 20 kihalt faj is az eocén rétegektől kezdve; fatörzseken, falakon, köveken stb. tartózkodnak. Hazánkból is több faja ismeretes.
Rudolf Gyula Emánuel, német fizikus, szül. Cöslinben 1822. jan. 2., megh. Bonnban 1888. aug. 24. Tanulmányait Berlinben végezte, s u. o. magántanár lett, később pedig a tüzériskolán tanította a fizikát. 1855. a zürichi műegyetemen a fizikának rendes tanára lett. 1867. azonban Würzburgba és 1869. Bonnba ment, ahol életet végéig maradt. Munkái főképen a matematikai fizikára vonatkoznak. C. a mekanikai hőelmélet egyik megalapítója. Miután R. Mayer, Joule és különösen Helmholtz az energia megmaradásáról szóló elv általánosságát megismerték és a meleg és munka egyenértéküségének törvényét felállították, 1850. C.-nak a Poggendorf-féle Annalen cimü folyóiratban a következő cimet viselő értekezése jelent meg: Über die bewegende Kraft der Wärme die Gesetze, welche sich daraus füt die Wärme und selbst ableiten lassen. Ebben a munkájában van a mekanikai hő-elméletnek alapja megvetve, a hő és munka egyenértéküségének megfelelő következtetések levonva és a Carnotféle szabály, hogy a hő által véghezvitt munka arányos annyi hővel, amennyi a gőzgép kazánjából a sűrítőbe jön, anélkül, hogy hő használtatnék el, arra kiigazítva, hogy a munkává változtatott hő-mennyiség arányos az átvezetett hővel és a kazán és a sűrítő közötti hőmérsékleti különbséggel. Azonban C. művei nemcsak a mekanikai hőelméletnek vetették meg alapját, hanem ő az Über die Art der Bewegung, welche wir Wärme nennen cimü értekezésében egy teljesen uj tudományágat, a gázok dinamikai elméletét alapította meg, melyet tovább fejlesztettek C.-n kivül még Maxwell, Boltzmann és mások. Igen kiváló munkálatai vannak C.-nak az elektromosság terén is, melyekben részint a mekanikai hő-elméletet használja fel elektromos tünemények magyarázására, részint pedig egy uj elektrodinamikai alaptörvényt alkot, mely nem teszi szükségessé Weber alaptörvényénél föltételül szolgáló azon nézetet, hogy az elektromos áramban egyenlő mennyiségü ellentétes elektromosság egyenlő gyorsasággal mozog egymásfelé. C. munkái közül a következőket említjük: Abhandlungen über die mechanische Wärmetheorie (Braunschweig 1864 és 1867), mely munka 2 kiadásban jelent meg (1. kötet: Die mechanische Wärmetheorie; 2. kötet. Die mechanische Behandlung der Electricität; u. o. 1876 és 1879-ben); Über das Wesen der Wärme (Zürich 1857); Die Potentialfunction und das Potential (3. kiadás, Lipcse 1877).
Adolf, dán pedagogus, szül. Lengenfelden, Altona mellett 1826 máj. 16. Eleintén a dán hadseregben szolgált mint lovastiszt, de 1866. a bécsi béke következtében mint dragonyos kapitány odahagyta a szolgálatot. Azután a nevelés terére lépett s a közegészségi s házi ipari oktatás megalapítására fordította tevékenységét s e célból munkaiskolákat is alapított. Törekvéseit nemcsak hazájában, de Német- s Franciaországban is méltányolták. Ő pedig bejárta Európa nagyobb fővárosait, előadásokat tartott, izgatott, lelkesített ügye érdekében s szerencsével képviselte azt a bécsi s párisi kiállitásokon is. Munkája: Über die Arbeitsschulen und Förderung des Hausfleisses. (Bréma 1881). Szerkesztése alatt jelentek meg Kopenhágában a Nordisk Husflidstidende és Husflidsmeddelelser c. ujságok is.
Vilma, zongoraművésznő, szül. Prágában 1834 dec. 13.; Proksch intézetében képezte magát és először 1849. lépett fel; később művészeti utazásokat tett Francia-, Németországban s Angliában, hol mindenütt mesteri, stilszerü játékával, diadalt aratott, 1851 óta Párisban él, hol 1855-ben Szarvady Frigyes iróhoz, a párisi magyar követség volt titkárjához ment nőül; 1882 márc. 2. óta özvegy. A klasszikai zene terjesztése körül még most is sikerrel működik.
város és az egykori Hannoverai Harz főhelye Hildesheim porosz kerületben, 60 km.-nyire Hildesheim porosz kerületben, 60 km.-nyire Hildesheimtól, a Harz Ény-i részének egyik fensíkján, (1890) 8736 lakossal, szivar- és gyufagyártással, kötött árukészítéssel; kanárimadár-tenyésztéssel és kereskedéssel; bányászakadémiaval, amelynek szép gyüjteményei vannak, bányahivatallal, természettudományi és történelmi társulattal, bányászattal; a bányatermelés 1891-ben 81 984 márka ezüstöt, 1 325 011 márka cinket, 2703 059 márka ólmot és 17 635 márka rezet eredményezett.