Nagy Constantinus legifjabb fia Fausta feleségétől, szül. Kr. u. 320. Atyja már 13 éves korában megtette császárnak. Annak halála után Itáliát, Sziciliát és Afrikát kapta meg. A nyugat többi része II. Constatntinusé lett. Minthogy ez Afrikát is magának követelte, a két testvér közt kitört a háboru, amelyben II. Constantinus megöletett. C. pedig az egész nyugatot hatalmába kerítette. Mint zsarnokot és kéjencet katonái megvetették; a lázadás elől, melyet Galiában támasztottak, menekülnie kellett, utközben azonban Magnentius, a testőrség vezetője, 350. meggyilkolta.
(ejtsd: koňstaňsz), János Antal Ernő, francia államférfiu, szül. Béziersben 1833 máj. 3. Kezdetben kereskedő volt s több éven át Spaonyolországban folytatott üzletet; később azonban a jogi pályára lépett s előbb Douiban, majd Dijonban s Toulouseban volt jogtanár, hol 1873 óta a községi tanácsban is szerepet játszott s egyuttal felekezet nélküli iskolák felállításával szerzett édemeket. 1876. Toulouseban képviselőnek választották s az union républicainehez csatlakozott. 1879. Freycinet kabinetjében a belügyek másodállamtitkárává, 1880 máj. 17. Lepére visszalépése után pedig belügyminiszterré lett; ő hajtotta végre a jezsuiták és a nem engedélyezett szerzetesrendek ellen hozott márciusi rendeleteket. Ferry kabinetjének 1881. novemberben történet visszalépésével C. is lemondott a miniszterségről. 1887. Indo-Khina főkormányzójává nevezték ki, de már a következő évben e kényes állásról lemondani kényszerült, minthogy a képviselőház többsége ezen állást a képviselői mandátummal összeférhetetlennek mondotta. C. pedig ez utóbbitól megválni egyáltalában nem volt hajlandó. 1889 febr. 21. Tirard kabinetjében a belügyi tárcát vállalta el és nyomban reá tagadhatatlan ügyességgel, sőt furfanggal lépett fel Boulanger és pártja ellen. Nem nyugodott, míg az opportunisták veszedelmes ellenfelét a vádlottak padjára nem juttatta, azután csellel élve reábirta Boulangert, hogy Belgiumba szökjék, keresztülvitte elitéltetését és végül a választásokban összezuzva a tábornok pártját. 1889. szenátornak választották. 1890 márc. 2. Tirardral való viszály miatt kilépett a minisztériumból, mely gyöngeségének érzetében márc. 14. szintén beadta lemondását. C., mintha kiszámította volna ezt az eseményt, legott uj minisztériumot alkotott, melyben a belügyi tárcát magának tartotta. A francia- és oroszbarátság becsétől áthatva 1891 szept. 14., a Carpentras-ban rendezett ünnepély alkalmával feltünést okozó beszédet mondott. 1892 jan. 19. történt, hogy C. Laur boulangist alképviselőt, ki őt az Intransigentben C. multjáról közlött rablóhistóriák ügyében interpellálta, felindulásában a szószéken arcul ütötte. Laur ezért pört indított a miniszter ellen, de a szenátus vonakodot a miniszter mentelmi jogát felfüggeszteni és igy a pör eredménytelen maradt. Mindazonáltal (febr. 20.) nemcsak a gyülölt C.-t, hanem az egész Freycinet-minisztériumot megbuktatták. Carnot elnök kivánságára C. a következő Loubet-féle minsztériumból kimaradt, mire Olaszországba utazott. Az 1893 áprilban alakított Dupuy-féle minisztériumban sem akadt C. számára hely. Junius 8-án Toulouseban oly beszédet mondott, melynek politikai zászlóbontás jelentőséget tulajdonított egész Franciaország. E beszéd éle Dupuy miniszterelnöknek néháy nappal előbb, szintén Toulouseban mondott beszéde ellen irányul, nevezetesen azon passzus ellen, melyben dupuy a XIII. Leó pápa intésére megtért monarkisták befogadását és a velük való szövetkezést perhorreszkálja. Constans ellenben (mint előtte Say Léon is) a Piou és de Mun gróf vezérlete alatt álló konzervativ töredéket, miután az a köztársasági államformát elfogadta, a köztársasági párt keretébe befogadni hajlandó, mert azzal együtt kivánja a szociális forradalom kitörését megakadályozni.
Benjamin, francia festő, szül. Párisban 1845. Cabanel tanítványa, 1869. Hamlet és Már késő c. allegorikus festménnyel lépett föl, de Fortyny hatása alatt megváltoztatta irányát, a keleti életet válaszotta festményei tárgyául, először Spanyolországba utazott, majd résztvett a Tissot-féle küldöttségben Mohammed szultánhoz. Tanulmányainak egy éretteb gyümölcse a II. Mohammed bevonulását Konstantinápolyba ábrázoló festmény (1876), mely a művész kiváló jellemző és szinező tehetségéről, de egyuttal a borzalmashoz való vonzalmáról is tanuskodik. Későbbi festményei ezt nem értékutól.
romániai város, l. Küsztendse.
(ejtsd: koňsztaňt d'röbek) Henrik Benjamin, hirneves francia politikai iró, szül. Lausanneban 1767 okt. 23., ahová ősei a nantesi rendelet fölfüggesztése után költöztek volt. Megh. 1830 dec. 8. C. jogot végzett és azután a braunschweigi udvar szolgálatába lépett, de a forradalom kitörésekor Párisba sietett. Az ötszázak tanácsa előtt férfias bátorsággal védte számkivetett hugenotta földijeinek ügyét. 1799. Brumaire 18. után a tribunátus tagjaivá lett s mint ilyen a képviseleti rendszer és a polgári szabadság mellett foglalt állást. Beszédeivel és irataival az első konzul haragját magára vonta, amiért 1802. a tirbunátusból kilépni és Párist is kerülni volt kénytelen. Ekkor több országot beutazott Staël asszony kiséretében, azután Göttingában élt tudományos céloknak, míg végre 1814. a svéd trónörökös kiséretében Párisba tért vissza. A Journal des Débatsban a Bourbonok pártját fogta, de azért mégis elfogadta az államtanácsosi hivatalt a visszatért császártól (1815), kinek ügyét tollával is előmozdította. Emiatt a Bourbonok második visszatérése elől Brüsszelbe távozott, de 1816. visszatérhetett Párisba. 1819., valamint 1824. is a képviselőházba választották, ahol keményen kikelt a reakció ellen; ugyanezen szellemben szerkesztette Minerva c. lapját. A juliusi forradalom után pedig az orléansi hercegnek alkotmányos királlyá való megválasztása érdekében fáradozott, erre azután az államtanács elnökévé nevezték ki. Művei közül megemlítendők: Cours de politique constitutionnelle (Pár. 1817-1820, 4 köt.; 2 kiad. 1872. Laboulay-től); Mélanges de littérature et de politique (1829). A kamarában mondott beszédei: Discours á la Chambre des députés 1833. c. a jelentek meg 3 kötetben. Legnagyobb műve: De la réligion considérée dans sa source, ses formes et ses développements (1824-30, 5 köt.) c. alatt jelent meg; ennek magyarázatául és kiegészítéséül irta a Du polythélisme romain, considéré dans ses rapports avec la philosophie grecque et la réligion chrétienne (1833, 2 köt.) cimü munkáját, melynek befejezésében azonban a halál megakadályozta. Egyéb munkái: Mémoires sur les cent jours (1822, 2 kiad. 1829); Adolphe, regény (1816, legujabb kiadás 1879); átdolgozta Schiller Wallenstein-ját a francia színpad számára, és kiadta Filangierei műveit (1822) öt kötetben. Levelezését 1844. tették közzé, politikai iratait pedig: Oeuvres politiques cím alatt 1875. adták ki. Madame Récamierhez irott levelei 1881. jelentek meg; Madame de Staël asszonnyal folytatott levelezését pedig Strodtmann adta ki németül (Berlin 1877). Magyarul megjelentek: A politikai ellenhatások. Ford. Halimbai (Perlaky) Sándor (Pest 1845). Az alkotmányos politika tana. Ford. Perlaky Sándor (Pest 1862).
(lat.) a. m. állhatatosság; meg is személyesítették és érmeken ábrázolták, mint ülő nő alakot, mely jobbját arcához emeli (a mérték kifejezése).
1. Aragonia királyának, II. Alfonznak leánya, 1197-1204. Imre király felesége. A menyegző Esztergomban nagy fénnyel ment végbe. Egyetlen fiuk, László csak 3 éves volt, mikor Imre király 1204 nov. 30. elhunyt. III. Ince pápa az Imre által rendelt gyám, andrás figyelmébe ajánlotta az özvegyet s fölhatalmazta a kalocsai érseket és a váradi püspököt, hogy azokat, akik a gyermekkirály és az özvegyet háborítanák, esetleg egyházi átok alá vessék. Az özvegy azonban már fia életét is féltette Andrástól, miért is Lászlóval, a koronával és sok kinccsel, néhány főur és a kalocsai érsek kiséretében, Ausztriába menekült, VII. Lipót herceghez. III. Lászlónak 1205 máj. 7. történt halála után C. visszament atyjához, Aragoniába. 1209. II. Frigyes sziciliai királyhoz ment férjhez. II. András utóbb lefoglaltatta a Szent János-intézet esztergomi házában letett mintegy 30,000 márkányi pénzét és ékszereit, 12,000 girányi hitbérének kifizetését pedig megtagadta, mi ellen 1220. november 22-én, midőn férje őt római császárnévá koronáztatta, hiába tiltakozott s III. Honorius pápa is hiába intette II. Andrást kártérítésre. C. 1222 jun. 23. hunyt el Cataniában s Palermóban temették el, hol 1491. állítottak neki síremléket. - 2. C. III. Béla leánya volt. Atyja 1189-ben Sváb Firgyessel jegyezte el, ennek palesztinában történt halála után pedig II. (premiszláv) Ottokár cseh királyhoz adta férjhez. Ottokár halála (1230) után visszajött Magyarországba, hol az általa épített Vöröskő várában vonult meg. - 3. C. IV. Béla leánya, Danielovics Leónak, a halicsi király fiának a felesége. Ez a Leó építette a róla nevezett Lwowot (magyarosan Ilyvót, azaz Lemberet). C. 1266-ban özvegyen maradván, a sandriai zárdában apáca lett.
Ábrahám, francia zománc- és pocellánfestő, szül. Genfben 1785., megh. 1845. Ráfáel és más olasz mesterek művei után porcellánra festett másolatokkal és arcképekkel nagy elismerést vívott ki. Művészetét elméletileg tárgyalta Idées italiennes sur queelques tableaux célébres (Firenze 1840) c. művében.
(ejtsd: konsztantin), 1. Département Algériában Algér, Tunisz, a Szahara és a Földközi-tenger között; 191,527 km területtel (ebből a Territoire civil-re seik: 58,754, a Territ. Militaire: 132,773) és (1891) 1.714,539 alk. (a katonai kormányzóságban: 170,672). Az egész département hegyes; legnagyobb magasságát a hosszu meredek Auresz hegységben, a Seliah-csúcsban (2338 m.) éri el. Nagyobb folyóvize nincs; kisebbek: a Szahel, az Ued-el-Kebir, és a Medserda. Miként algéria többi részei közt, leginkább hasonlít az európaihoz; ezért a gabonatermelésre nagy része alkalmas s az európai gyarmatosok száma gyorsan növekszik. 6 arrondissementra (C., szétif, Bougie, Philippeville, Bone, Gelma és Batna) és 4 szubdivizióra (C., Batna, Bone és Szétif) oszlik. Fővárosa: C. - 2. Az ugyanily nevü département fővárosa algériában az é. sz. 33°22' alatt folyó Ruvel vesz körül, a 4. Oldalról, pedig 1837. Restaurált régi falak védenek. C. a département főhatóságainak és egy püspöknek székhelye, (1881) 46,581 lak., akik közt 15,000 európai és akik bőrgyártással, gyarpjukelmék (haik-ok, burnusz-ok) készítésével, továbbá malomiparral, gabona-, olaj-, gyapju- és bőrkereskedéssel foglalkoznak. A város legmagasabb partján áll a citadella, kaszba; e körül terül el az európaiak városrésze; itt állanak a hatósági és iskolaépületek, kórházak, szinház, posta stb. Kiválóbb épületei a Hads-Achmed-palota, jelenleg a katonai kormányzó székhelye, szép márványoszlopokból készült galeriákkal; a Dsema el-Kebir és Szidi-Lakdar mecsetek. Tudományos társulatai közül a régészeti és földrajzi érdemelnek említést. Külvárosai: a Saint-Jean és Saint-Antoine. Ciszternák még a római időkből maradtak fenn; a rómaiak vizvezetéke, melyet az arabok 1793. ujra építettek, 1857. részben összedőlt. Ma a várost 50 km.-nyi távolságból, a Feszgia forrásból látják el ivóvizzel. C. pún eredetü város; első neve Cirta (Kart, Kerta a. m. város) ezt látszik igazolni. Numidia királyának volt fővárosa. Syphaxnak pompás palotája volt bene. Strabon szerint oly virágzó város volt, hogy 10,000 lovast és 20,000 gyalogost állíthatott síkra. Caesar a várost és környékét sitiusnak adta, amiért Sitianorum Colonia nevet vett föl. Midőn Numidia római provinciává lett, elvesztette fővárosi jellegét. Maxentius 311. Félig lerombolta: két évvel kéőbben Constantius ujra fölépítette és róla kapta uj nevét. A andaloktól az arabok foglalták el 1520., 1535. pedig a törökök. Az utolsó bej, Had-Achmed uralmát 1837 okt. 13-án a franciák törték meg. Valée vezérlete alatt. 1854-ig katonai uralom alatt állott. V. ö. C. et ses antiquités az Annales des Voyages-ban 1857.
1. Flavius Valerius Aurelius Claudius, a Nagy, szül. Maissusban (Nis), Felső-Moesiában Kr. u. 282 febr. 28. Apja Constantinus 292. kineveztetvén a Nyugatra caesarrá, C. mint túsz Keleten maradt, hol Diocleaianus és Galerius alatt hadi szolgálatot teljesített. Diocletianus lemondása után (305) a caesari cimet kellett volna megkapnia, de Galerius féltékenységből mellőzte. Látva, hogy ez továbbra is környezetében akarja tartani, megszökött Nikomediából apjához Britanniába s részt vett a piktek ellen viselt hadjáratban. Midőn atyja ennek folyamán megbetegedett, fiát jelölte ki utódjának. Halála után (306) a hadsereg tényleg imperatornak és augusztusnak üdvözölte. Galerius azonban csak caesarnak ismerte el. A Nyugat augustusi cimére Maxentius és Maximianus emeltek igényt. Egyelőre a frankok és alamannok ellen viselt szerencsével háborut. A Galerius és az öreg Maximianus között kitört háboruskodást csak figyelemmel kisérte, pedig veje volt. A rokoni köteléket oly kevéssé vette tekintetbe, hogy a Rómából hozzá menekült Maximianust, mivel ellene lázadást szitott, 310. megölette. Időközben Galerius is meghalt. Megmaradt vetélytársai közül először Maxentiusszal, Maximinausnak egész Itáliában gyülölt fiával végzett. Első izben észak Italiában verte meg, mely alkalommal a lubarum a kereszttel s Krisztus monogrammjával az égből a földre hullott volna s hozta a győzelmet. Másodszor a milviusi hidnál Róma szomszédságában győzött. Ezen ütközetben (312) Maxentius a Tiberisbe fult. Miután Maximinus 312. Adrianopolisnál Liciniustól legyőzetett s menekülés közben halálát lelte, csak C. és Licinius voltak a csaszárok. Jóllehet Licinius elvette volt C. nővérét, Constantiát, a küzdelem kettejök között már 314-ben kitört. C. legyőzte sógorát előbb Cibalisnál (Pannoniában), majd Mardánál (Tráciában) s békére kényszerítette, amelynek következtében Licinius csak Trácia, Ázsia, és Egyiptom birtokában maradt. 323. ujra kitört a háboru. Ebben C. Adrianopolisnál győzött, fia Crispus pedig a hajóhaddal Chalcedonnál. Licinius fiát; 327-ben pedig nejét Faustát állítólagos házasságtörése miatt, de anélkül, hogy a vád alaposságát megvizsgálták volna. Talán lelkiismeretének furdalásai vezették a kereszténységhez, mely bűnbocsánatot igért. C. ugyancsak a halálos ágyán vette fel a kereszténységet, győzelmei már életében a kereszténység győzelmét is jelentették. 313-ban milanói ediktumával biztosította a keresztények szabad vallásgyakorlatát, 324. pedig a kereszténységet államvallássá emelte s elismerte a keresztény hierarkiát. A hálás keresztények dicséretekkel halmozták el s még egyházi dolgokban is elismerték fensőbbségét. A niceai zsinatnak 325. C. volt az elnöke. Ami a birodalom kormányzását illeti, e tekintetben C. Diocletianus nyomdokain haladt. Az abszolút monarkiát, melynek alapköveit Diocletianus rakta le, C. befejezte. Rómában, hol a köztársasági emlékek és formák fentartották magukat, nem érezvén jól magát, uj székhelyet alapított magának bizancban, mely azontul Konstantinopolis nevet viselt. 324-ban fogott ujjáépítéséhez s már 330-ban fölavathatta. A négy rész élére, melyekre még diocletianus osztotta a birodalmat, négy helytartót állított, ki az igazságszolgáltatást látták el s a pénzügyeket kezelték. A katonai igazgatást egészen elválasztotta a polgáritól. A régi provinciák számát 116-ra emelte, több provincia együtt egy diocézist képezvén, amelyek száma 13-ra rugott. Valamint a birodalmi, ugy az udvari hivatalnoki kart ujjászervezte, minden egyes tisztviselőnek pontosan meg volt állapítva az ügyköre s rangfokozata, melynek figyelmen kívűl hagyását szigoruan megbüntette. Hogy a különbségek annál szembeszökőbbek legyenek, a cimzések hosszu skáláját léptette életbe. Mindezen intézkedései természetesen pénzbe kerültek, amelyet C. uj adók, mint a fej- s kereseti adó behozatalával teremtett elő. A hadügy terén főleg az az ujítása érdemel figyelmet, hogy a hadsereget két részre osztotta, melyeknek egyike a háborukban harcolt, a másik a belbékét tartotta fen. Életének utolsó éveiben azzal a tervvel foglalkozott, hogy a birodalomnak a persák által elszakított részeit visszahódítja, de nem vihette véghez halála miatt, mely 337 máj. 22-én Nikomediában következett be. Előzetesen a birodalmat három fia, Constantinus, Nagy Constantinus és Constans között felosztotta. V. ö. Burckhardt, Die Zeit konstantins d. Gr. (2. kiad., Lipcse 1880).
2. C. II. Constantinus, Nagy Constantinus fia, szül. 316., apja már a következő évben megtette caesarnak. Örökségül Gallia, Birtannia, Hispania és Mauretania szállt reá. Másik két testvérével viszályba keveredett s Constans 340. Aquileiánál legyőzte s megölette.