Lajos Mária, de la Haye vicomte, francia publicista, szül. Párisban 1788 jan. 6., megh. u. o. 1868. máj. 6. 1828. képviselő lett s a centrumhoz csatlakozva ama 221-ek közé tartozott, akik Fülöp Lajos megválasztása ellen óvást emeltek. 1831. Timon álnév alatt heves harcot kezdett irataiban a kormány ellen. Lettres sur la liste civile-jét 10 év alatt 25-ször adták ki, de Oui et non, au sujet des ultramontains et des gallicans (1845), valamint Feu! Feu! (1845) c. munkái sokat ártottak neki s az 1846-iki választásoknál megbukott. 1848. a nemzetgyülésbe beválasztották s annak alelnöke, és az alkotmányi bizottság elnöke lett. Dacára, hogy Napoleon Lajosnak a nemzetgyülésbe való belépését ellenezte s az 1851 dec. 2-iki államcsiny ellen forma szerint óvást emelt, 1852. meghítták az államtanácsba. 1855-ben az Institut agha lett. Munkái: Queestions de droit administratif (1852); Études sur les orateurs parlamentaires (1836; később Livres des orateurs, 18-ik kiad. 1869); Dialogues de Maltre Pierre (1845); Entretiens de village (1846).
(tdkp. Piestre Fernand), francia festő, szül. 1845 dec. 22. Cabanel, Fromentin és Partaels voltak mesterei. Első műve a párisi Salonban 1870. Kiállított: Nibelungok násza volt, ezt követte ugyancsak feltünést keltő festménye (1873): Sita. 1875. Ravannának. Lanka királyának halála c. nagy képe dijat nyert. Azóta számos kép volt tőle kiállítva, így: Jézus amint feltámasztja Jaire leányát (1877); Kain (A Századok Legendái után 1880); Virágok (1881); Visszajövet egy medvevadászatról (1884); stb. Számos izben nyert dijat, így 1870, 1873, 1875, 1878, 1887, 1889. Az 1893. évi Salonban kiállította az óriás méretü: Les grenadiers de la garde á Esslingen, melyet a legjobb művek egyikének itélt a kritika.
(ejtsd: kormonsz), város Görz-Gradiska Görz nevü ker. kapitányságában, az Alpok lábánál, közel az olasz határhoz, (1890) 5414 lakossal, gabona- és bortermeléssel; bor-, butor- és gyümölcskereskedéssel. 1866. itt kötötte meg Ausztria az olaszokkal a fegyverszünetet, amelyet a bécsi béke követett.
(ejtsd: kormoňtány) Lajos, francia várépítész. Szül. 1695., megh. 1752. Hadmérnökkari tiszt lett s mint ilyen Vauban erődítészeti randszereit több tekintetben módosította. Franciaország keleti határán több várat épített s hat várnak ostromlását igazgatta. Erődítészeti rendszere után épült Theresienstadt, Csehországban, 1780-tól 1790-ig. Az Architecture militaire par un officier de distinction (Hága 1641, s azóta többször kiadva) címü műve a vontcsövü ágyuk alkalmazásáig általánosan használt kézikönyv volt.
(növ.) a. m. növényszár; Cormus Spach, l. Almafélék.
(ejtsd: kornamuza), régibb olasz fafuvóhangszer, egy neme a pásztorsípnak; de a C. az alsó végén fedve volt, ugy hogy a hangok csak a hanglyukakon át terjedhettek el. Ma Olaszországban a dudának egy faját nevezik így.
(Corner), Velence egyik legtekintélyesebb patricius családja, mely a római Corneliusoktól származtatja magát. Megemlítendők: 1. C. Katalin, szül. Velencében 1454., megh. u. o. 1510 jul. 10. Dédunokája volt C. Marconak, aki Kréta meghódítását befejezve, 1367. meghalt. Katalin II. Jakabnak, Ciprus királyának volt kijelölt jegyese, de az eljegyzést Jakab mindaddig halogatta, míg Velence szenátusa százezer aranyat nem biztosított Katalinnak hozomány fejében, Katalint a köztársaság fogadott leányának, Ciprust pedig Velence védelme alatt álló szigetnek nyilvánította. De II. Jakab már 8 hónappal az eljegyzés után meghalt, amidőn Velence maga vette kezébe Ciprus kormányzását s arra birta a szép, fiatal meg dusgazdag özvegyet, hogy Cirpusról lemondván, hazájába visszatérjen, amit Katalin meg is tett. Visszatérése alkalmával Velencében fejedelmi pompával fogadták (mely jelenetet utóbb Makart festményében megörökített), kárpótlásul pedig a Bassano melletti gyönyörü Asolo birtokot kapta a signoriától, hol Katalin költők és tudósok társaságában idilli életet élt, melyről unokaöccse Bembo P. (l. o.) Gli Asolanti c. művében magaztalva emlékezik meg. Katalint Velencében a San Salvatore templomban temették el; síremlékét Contino faragta 1580. V. ö. Carrer L., C. életrajza (1838); Herquet, Carlotta von Lusignan und Caterina C. (Regensb. 1870).
2. C. Frigyes, velencei követ a bécsi udvarnál, szül. 1638 ápril 15., megh. 1708 aug. 24. Atyja András a köztársaság prokurátora volt. C.-t a signoria 1660. II. Károly angol királyhoz küldötte. 1670. Madridba. 1683. Bécsbe ment követnek, 1690. pedig maga is prokurátor lett. 1707. kinevezték a tüzérség felügyelőjévé. Budavár 1686. évi ostromáról és bevételéről irt jelentései nagybecsü kútfők hazai történetünkhöz. C. maga ugyan nem volt jelen a szinhelyen, de unokaöccse, Grimani, ki az ostromban részt vett, pontos hireket közölt vele, melyeket C. a dogéhoz juttatott. E levelek megvannak a Dispacciban. E fontos kutfőt Bubics Zsigmond kassai püspök adta ki (Budapest 1891).
3. C. Lajos, szül. 1467., megh. Padovában 1566; kezdetben kicsapongó életet élt, hanem azután megszolidult és nagy kort ért el. Ezt le is irta Discorsi della vita sobria cím alatt (Padova 1558), melyet sok idegen nyelvre lefordítottak. Irt a lagunákról is: Trattato delle acque (Padova 1560).
4. C. Elena (Piscopia), szül. 1646., megh. 1684.; hires volt mint nagy tudós s 1678-ban Padovában a filozofiából doktori cimet kapott, de kaidott iratai (Parma 1688) nem bizonyítottak tudós volta mellett.
5. C. (II.) János, szül. 1647.; 1709-22. doge volt.
Lajos báró, osztrák altábornagy, szül. 1830., megh. 1886 árp. 6. Részt vett az 1866. háboruban s az északi hadsereg első hadtesténél a táborkar helyettes főnöke volt. 1878. mint a második hadtest táborkarának főnöke működöt Bosznia és Hercegovina okkupációjánál s 1885 végén Dalmácia helytartója és Zára parancsnoka lett.
a középjura, pontosabban a felső dogger egyik emeletébe tartozó vastartalmu homokos mészkőpadok Angliában és Németország több helyén. Vezérkövülete az Avicule echinata.
(lat.), a szem porchártyája, l. Szem.