(szt. György vitézről címezve) alapítása egybe esik a püspökségével. Kezdetben a szt. Benedekrend hasonlóan címzett apátságával azonos volt. A XIII. században oly szegény volt a káptalan, hogy több kanonok azt odahagyni volt kénytelen. E század vége felé s a következő században úgy magánosoknak, mint a királynak adományai gyarapították a káptalan vagyonát, mely a XIII. század végén hivatalos hellyé is lett. A török hódítás idejében a káptalan elpusztult, javait I. Ferdinánd 1556. s 1558. világiaknak adta. Visszaállítását, melyet II. Lipót már 1687. tervezett, III. Károly valósította meg 1723. aug. 7., mikor Szegeden, mely akkor a püspökség székhelye is volt, 4 kanonoki állomást szervezett, 650-400 frt évi fizetést rendelve nekik a kir. kincstárból. Visszaadta egyszersmind a káptalannak a hiteles hely minőségét. 1738., midőn a püspökséggel együtt a káptalan is Temesvárra költözött, ujból megalapíttattak a kanonoki javadalmak, melyeket azután még Mária Terézia és I. Ferenc is növeltek. Végre 1821. minden eddigi dotáció megszünt, s helyette három temesmegyei község: Ság, Parác és Sztancsova képezte s képezi mai napság és a káptalan jövedelmi forrását.
(az Üdvözítőről címezve). Okmányilag először találjuk említve 1332-ben, amikor a pápai tizedszedők már az Üdvözítőről címzett papokról beszélnek. Később 1390. szerepel ismét, mikor Kereszturi János végrendeletileg neki hagyja Keresztúrt. Fennállot a mohácsi vész után is, mert 1543. védelmezte meg Izabella királynő azok ellen, akik erőszakkal akarták javait elragadni. Ez az utolsó nyom, mely róla beszél; de azért a címét mai napság is szokás adományozni.
nagyközség Csanád vm. nagylaki j.-ban, (1891) 1069 házzal és 5610 magyar lakossal; van takarékpénztára, 3 gőzmalma, vasuti állomása, posta- és táviróhivatala, postatakarékp.
1. Gusztáv, tanár és gazd. szakíró, szül. Battonyán (Csanádmegye) 1837 dec. 10-én. Középiskolai tanulmányai után a gyógyszerészeti pályára lépett. A budapesti egyetemen 1860. gyógyszerészmesteri, 1861-ben vegytudori oklevelet nyert s azután 1868-ig gyógyszerész, 1862-67-ig Pestmegye vegyésze volt. Az 1868-1869. tanévben a budapesti egyetem kémiai laboratoriumában dolgozott, a következőben pedig állami ösztöndíjjal Németországba a hallei egyetemre ment, hol főleg agrikulturkémiával foglalkozott. 1870-ben a magyar-óvári gazd. felsőbb tanintézet kémiai tanszékéhez segédtanárrá, 1871 tavaszán a keszthelyi m. kir. gazd. felső tanintézetéhez a kémia s a rokon tantárgyak rendes tanárává neveztetett ki és 1885-től fogva a vegykisérleti állomás vezetője. 1892 szept. hótól fogva pedig ugyanezen intézet igazgatásával van megbízva. C. a szaklapokban és intézeti évkönyvekben számos cikket és értekezést közölt az agrikultur- s a borkémia köréből. Önállóan megjelent munkái: A must és bor főbb alkatrészeinek meghatározási módszerei (Bpest 1876). A m. tud. akadémiától a Vitéz-féle jutalommal koszorúzott pályamunka); A borászat kézikönyve, tekintettel hazánk bortermelésére (Bpest 1885. A kir. m. term. tud. társulat megbizásából Plósz P. dr. egyet. tanárral együtt. 47 rajzzal); Adatok a must és borelemzés módszeréhez (Bpest 1889. A kir. m. term. tud. társulat megbizásából, Ulbricht R. dr. munkájának kivonatos átdolgozása és fordítása). V. ö. Szinnyei, Magyar írók.
2. C. István, magyar gyorsiró, szül. Baján 1833 okt. 11., megh. Budán 1867. Előbb növendékpap volt, később a bécsi egyetemen a bölcseletet és jogot hallgatta. 1860. a bécsi udvari kancelláriánál hivatalt vállalt. Mint a magyar gyorsirás úttörője, nemcsak tevékeny részt vett a Markovics-féle gyorsirási rendszer továbbképzésében, hanem 1864. kiadta a legelső magyar gyorsirási emlékkönyvet is. Fáradozási folytán Bécsben magyar olvasókört alakított, melyből 1864. a bécsi magyar gyorsiróegyesület keletkezett.
3. C. Sándor, földbirtokos, szül. Nagykerekiben 1814., meghalt ugyanott 1892 jul. 17. Elődei atyafiságot tartottak Bocska István fejedelemmel, résztvettek harcaiban s a vitéz hajduknak egymásután három Csanády volt a főkapitányuk. Atyja fiatal korában meghalt, nagy vagyont hagyva fiára, aki korán a közpályára lépett. Jogi tanulmányait a debreceni főiskolában elvégezvén, alig husz éves korában Biharmegyében első alszolgabiróvá, majd a váradi járás főszolgabirájává választották. 1848., mint megyei biztos, nagy buzgalmat fejtett ki a nemzetőrök kiállításában és fölszerelésében s mint a bihari nemzetőrök századosa, ő maga is részt vett az erdélyi hadjáratban. A világosi katasztrófa után visszavonult Nagykerekibe és birtokait kezelte. A Thun-féle pátens idejében a bihari reform. egyház segédgondnoka volt és együtt harcolt Tisza Kálmánnal a protestánsok önkormányzati jogaiért. Számos alapítványt tett ez időben a papok özvegyeinek és árváinak támogatására, iskolák segélyezésére és népkönyvtárak állítására. Az 1861. országgyülésen a berettyó-ujfalusi kerületet képviselte s a határozati párthoz tartozott. Azóta, egyszeri rövid megszakítástól eltekintve, folytonosan tagja volt a képviselőháznak és a függetlenségi eszmék legrendíthetetlenebb bajnokainak egyike. Nem tartozott a nagyszabásu politikusok közé, de képviselői hivatását rendkivül komolyan és lelkiismeretesen fogta föl. Alig volt a háznak ülése, amelyről hiányzott volna. Pontosságáért elnevezétk «a ház órájá»-nak. Gyakran felszólalt és erős kifejezésekkel mennydörgött az «átkos közös ügy» ellen. Különben pedig a legszelidebb lelkü és leggyöngöbb szivü emberek egyike volt, aki senkitől sem tudott megtagadni semmit. Pártja érdekében rendkivül sokat áldozott. Bő költekezése és számolni nemtudása vagyoni állását nagyon megrendítette és az «öreg szittya», ahogy hajthatatlan, nyakas magyarságáért hivták, a hajdani dúsgazdag földesur, anyagi javakban szegényen, de közbecsülésben és szeretetben gazdagon halt meg. V. ö. Egyetértés, 1892 julius 18. sz. tárcarovat: C. Sándor.
(Rába-), kisközség Sopron vm. csornai j.-ban, (1891) 1101 magyar lakossal.
kisközség Győr vm. sokoróaljai j.-ban, (1891) 1016 magyar lak., jó bortermeléssel, vasuti megállóval.
v. amint az európaiak nevezik, Dardanellák v. Kalei-Szultanije, Biga szandsákság székhelye és gőzhajóállomás Kis-Ázsiában, a Dardanellák partján, több mint 10 000 félig török, félig görög és zsidó lakossal, cserépedénykészítéssel (Csanak Kalesszi a. m. fazékvár). Az itt készített virágos vizhordó fazekakat messzire elviszik. Mellette a Márvány-tengerből az Egei-tengerbe erős tengeráramlat van. Innen történik a kirándulás Trójába. C. osztrák-magyar alkonzul székhelye. Régen genovai telep volt.
Máté, Báthori István országbiró udvaránál nevelkedett fel, kinek halála után Ausztriába és Morvaországba ment, majd a nagyszombati és sárospataki főiskolákat látogatta. I. Rákóczy György 1618. külföldre küldte tanulmányai folytatása céljából. Tiz évig volt távol és bejárta Németországot, Angliát, Belgiumot stb. 1629. visszatérve hazájába, Sárospatakon telepedett meg, s a fejedelem udvari orvosa lett. 1634. Kolozsvárra költözött s még ez évben megirta és kiadta a Döghalálról való elmélkedés cimü könyvét. Nagy tudományos munkásságot fejtett ki; könyveit nagyrészt latin nyelven irta. Legjelesebb munkája: Controversie partim logice et philosophice, partim etiam theologice (1625). Halála 1630. körül esik.
l. Csalán.
kisközség Szatmár vm. nagykárolyi j.-ban, (1891) 1201 magyar és német lakossal. - C., kisközség Zemplén vm. szerencsi járásában, (1891) 1058 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.