v. Csantaburi, kikötő város Sziam királyság partján, 5-6000 lak., akik Khinával elég élénk kereskedést üznek.
nagyközség Bács-Bodrog vmegye topolyai j.-ban, (1891) 1068 házzal és 6212 magyar lak., postatakarékpénztárral, vasuti állomással, posta- és táviróhivatallal.
1. (Csány), kisközség Abauj-Torna vm. kassai j.-ban, (1891) 985 tót és magyar lak., nagy műmalommal, mely (1890) 68 000 q. búzát és rozsot őrölt s 60 munkást foglalkoztat. - 2. C., nagyközség Csongrád vm. csongrádi j.-ban, (1891) 2978 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
1. nagyközség Heves vm. hatvani j.-ban, (1891) 3692 magyar lakossal, kik sok görögdinnyét termesztenek; postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 2. Mura-C. (Goricsán), nagyközség Zala vm. perlaki j.-ban, (1891) 3202 horvát lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
régi zalamegyei család, mely a Buzád-Hahót nemzetségből származott. Alapította Buzád bán egyik fia: Csák (1234-69), zalai és nyitrai főispán, 1259. V. István ifjabb király főpohárnokmestere, 1260. tárnok-mester, 1267-69. bán. A család későbbi tagjai közül C. Balázs fiai 1475. zalai, somogyi és vasmegyei birtokaikra új adománylevelet szereznek Mátyás királytól. C. Balázs unokája ifj. C. Balázs 1505. a rákosi országgyülésen Zala vm. követe volt, 1518. pedig II. Lajos király tanácsosa. C. György a mult század második felében Zalamegye alispánja. A család legnevezetesebb tagja C. László (l. o.).
1. C. Dániel, tudós matematikus, szül. Nagybányán 1820 január 20., meghalt Debrecenben 1867 jan. 20. Középiskoláit a máramarosszigeti algimnáziumban s a debreceni főiskolában végezte, a jogot pedig Kassán; innen aztán a bécsi politechnikumba ment, hol különösen a vizépítést tanulta. 1843. a pozsonyi országgyülésen egy időre Széchenyi István gróf titkára volt; később mint Tisza-szabályozási mérnök nyert alkalmazást. 1848. egy székely huszárezredet szervezett, 1849. Klapka meghivására a komáromi védművek munkálatainak a vezetését vette át. A komáromi vár feladása után Debrecenbe ment, hol egy évig gazdálkodással foglalkozott. 1850 végén a debreceni főiskola fizikai tanszékére hivták meg. 1851 dec. 19. azonban a szabadságharcban való részvételért vallatóra fogták s másfélévi vallatás után 12 évi fogságra itélték. Csaknem 6 évig volt fogva, mig 1857. kiszabadult. 1861. képviselő volt az országgyülésen s a feloszlatás után ujra elfoglalta a debreceni kollégiumban a számára ujonnan állított felsőbb mértani s csillagászati tanszéket. A m. tud. akadémia 1863 jan. 13. levelező tagjául választotta. Sok politikai s tudományos cikket irt a különféle lapokban s folyóiratokba. Munkái: A számtan elemei közönséges számokban. I. r. A négy első számvetési munkálatok egész- és törtszámokban. Debrecen 1859; Rövid tájékozás a mértan rendszere felett. 1865. (Ez akad. székfoglaló értekezése volt.) Kiadta Kerekes Ferenc felsőbb mértanát is 1862. Több mat. munkája kéziratban maradt.
2. C. Ferenc (székelyudvarhelyi), királyi táblai biró, szül. Kolozsváron 1842 jun. 21. Középiskoláit Kolozsváron, a jogot a pesti egyetemen végezte. Miután több helyen szolgált birói minőségben, 1887 máj. 27. a m.-vásárhelyi itélő táblához nevezték ki birónak, onnan 1891. hasonló minőségben Kolozsvárra helyezték át. Az irodalom terén már fiatal korában működött, irván történelmi értekezéseket, országgyülési tudósításokat és leveleket különféle lapokba. Munkája: A görög irodalom története (Kolozsvár 1866).
3. C. Gizella, festőművésznő, C. Dániel debreceni tanár és Péchy ágnes leánya, szül. Kassán 1858 február 15-én. Atyja halála után anyjával és idősb nővérével, Kornéliával, ki ismert és jeles koncert-énekesnő lett, külföldre költözött, hogy festőművésszé képezze magát. Tanult Bécsben, Weimarban, majd később Erteldt vezetése alatt két eszendeig Münchenben, honnan 1885. költözött vissza Budapestre, hogy nem közönséges tehetségét az arcképfestészetnek szentelje. Leginkább pasztell-képeket készít, melyek a képzőművészeti társulat kiállításain, finom kivitelükkel, már több izben figyelmet keltettek.
4. C. János (Hanns Tschány), soproni polgár, napló-alakban szerkesztett krónikát irt az 1670-1704. terjedő időszakról. A krónika német nyelvü s annyira eltorzítva adja a magyar neveket, hogy irója, magyar neve dacára, kétségkivül semmit sem tudott magyarul. Munkája mindamellett nemcsak Sopron városa történetére, hanem politikai és főleg művelődéstörténeti szempontból is első rendü kutfő. Eredeti kézirata a nemzeti muzeum könyvtárában van, honnét 1858-ban adta ki Pauer Iván a Magyar Történelmi Tár V. kötetében.
5. C. László, a szabadságharc alatt kormánybiztos s a közlekedés és közmunkák minisztere, szül. Zala megye Csány helységében 1790. Kivégezték Pesten 1849 okt. 10. Már kora fiatalságában huszártiszt volt s részt vett az 1809-1815. táborozásokban, de lábán megsebesülvén, odahagyta a katonaéletet s táblabiróvá lett. Mint a zalamegyei ellenzék egyik vezértagja, buzgó részt vett a közügyekben s hű barátjának és rokonának, Deák Ferencnek bölcsességét az ő erélye támogatta leghathatósabban, kinek követté választatását, midőn ez a nemesek adóelvállalásának kérdésével volt összekapcsolva, főképen ő vitte keresztül az adót fizetni vonakodó Forintos-párt által felbőszített tömegekkel szemközt s ezuttal meg is neheztelt puritán barátjára, midőn ez a nagy eréllyel és áldozatokkal keresztül vitt követté választatását nem fogadta el, minthogy a választásnál verekedés fejlődött ki és a választóknak vére is folyt. Védegylet és minden hazai s nemzeti vállalat tevékeny, erélyes, kitartó pártfogóra és apostolra talált a szilárd jellemü, rendíthetetlen Csányiban. Az 1848-iki válságos napok már a fővárosban találják, hol Klazuál Gáborral, Nyáry Pállal, Rottenbiller Lipóttal és egyéb tekintélyes és népszerü férfiakkal mindent elkövet a nemzet jogai kivivására s egyszersmind a rend fentartására s a féktelenség és tulcsapongás meggátlására. Az alkotmányos kormány felállítása után, midőn a reakció választott eszköze, Jellasich horvát bán fenyegető állást foglal és készületeket tesz Magyarország megtámadására, C.-t kormánybiztosul küldik ki a Drávához, hogy a veszélyes mozgalmakat szemmel tartsa s az ország határait megőrizze. Itt a legnagyobb erélyt fejti ki s hiven ellenőrzi a magyar védsereg élére állított megbizhatatlan vezéreket s éles szemmel és tapintattal ismeri fel a magyarellenes érzelmek és áruló törekvések legelrejtettebb szálait. A pákozdi táborozás után Móga tábornokot s a megszökött Jellasich után Ausztria felé vonuló sereget Pozsonyba követé s azután is, Görgey fővezérsége alatt, főkormánybiztosa maradt a felső hadseregnek, s a legnagyobb erélyt, vaskezü szigoruságot fejtette ki nehéz és veszélyes hivatalában. Windischgrätz herceg elől, a táborral együtt, ő is a fővárosba vonul s midőn a kormány és országgyülés Debrecenbe költözik, ő teljhatalmu biztosi minőségben marad Pesten s ezt legutoljára hagyja el, kiálványaiban bátorítja és vigasztalja a feladott fővárost. Csak akkor hagyja el a fővárost, midő Windiscgrätz herceg Budára benyomul, s Görgey megkezdi nagyszerü visszavonulását felső Magyarországon keresztül s elindulása előtt az államvagyont, kincstárt s iratokat óriási fáradság s veszély közepette szállítja a kormány után Debrecenbe. A kormány Erdélybe küldi biztosul a vaskarút, hol az oláh lázadás dúl, az anarkia, a felbőszült fajgyülölet legrémítőbb kegyetlenséggel öldökli áldozatait, melynek mása a világ történetében alig található. Erélyesen működik a rend tőle kitelhető helyreállításában, s szemközt a lázadók vad és kiméletlen embertelenségével ő sem kimélyi a golyót s bitófát s hideg vérrel irja alá a rablók és gyilkosok halálitéleteit. Erdélyből 1849 ápril hó végén a közlekedési miniszteri tárca átvételére hivatik Debrecenbe Kossuth által. Mint a közlekedési tárca kezelője, ismét rendkivüli erőt s munkásságot fejt ki, a forradalmi viharok közepette a szolnok-debreceni vasutat építteti s a sok ezerre menő, henyélő foglyokat e munkára szorítja; s midőn a debreceni kormány junius hó elején Pestre visszajő, a középponti vasutat veszi kezelése alá. Julius 1., a második futás idején, ismét ő a legutolsó, ki a fővárost elhagyja és végtelen fáradsággal szállított el mindent, amit elszállítani kellett és lehetett. Az igazat férfiasan s őszintén megmondja mindenkinek, ugy Kossuthnak, mint Görgeynek. Csányi Görgey Arturt mint nagy katonai s vezéri tehetségét őszintén becsülte s atyailag szerette, a miniszteri és parlamenti tanácskozásokban mindig pártját fogta, letételét ellenezte, sőt teljhatalmu általános fővezérré kineveztetését követelte, s ott az utolsó percekben is, midőn már minden veszve volt, ennek diktaturáját sürgette, ezt tartván egyedüli eszköznek a haza még lehető megmentésére. Bekövetkezett a világosi fegyverletétel, s a menekvés ideje. Mindenki szaladt és távozott az égő házból, csak Csány nem. Ő is menekülhetett volna társaival, mint a többiek, de ő kinyilatkoztatta, hogy öreg és beteges ember létére bujdosni nem akar s bevárja sorsát, mert hazája bukását tulélni ugy sem kivánja. Sarkadon elfogatván az oroszok által, Nagyváradra s azután Pestre vitetett az Ujépületbe, hol b. Jeszenákkal együtt bitófán végezte nemes életét. A hadi törvényszék előtt semmit el nem tagadott, sőt nyiltan kijelentette, hogy mindent önként, meggyőződése szerint tett s csak kötelességét teljesítette és férfias elszántsággal fogadta a halált, mindvégig következetes és hű maradván önmagához s kátói jelleméhez.
kisközség Ung vármegye kaposi járásában, (1891) 1629 magyar lak., jelentékeny vasuti csomópont; itt ágaznak ki a m. kir. államvasutak budapest-lawocznei vonalából a Csapra és Nyiregyházára vezető vonatok.
v. tengelycsap a gépészetben egyike a legfontosabb és leggyakoribb alkatrészeknek s célja általában a forgás lehetővé tétele egy bizonyos mértani tengely körül. Eszerint a C. oly része valamely tárgynak, amely kerek alakjánál fogva foroghat egy megfelelő ágyban (csapágy-, perzsely-, hüvely- v. lyukban), v. amely körül foroghat egy megfelelő ággyal ellátott más tárgy. Leggyakrabban a különféle tengelyekben találjuk a csapokat, melyek egyuttal a tengely használata és terhelése szerint nyernek alkot és vastagságot. A leggyengébb csapokat a finom óraműve kerekeinél, a legerősebbeket a gőzgépek (hajógépek) tengelyeinél találjuk s legfőbb kellékük az egyenletes sima felület, mely a megfelelő kenőanyaggal síkossá téteik, hogy a forgás minél kevesebb munkát emésszen fel s hogy a csap melegen ne fusson, mert ez a pusztulás kezdete. A csapnak mint forgási testnek igen fontos szerepét látjuk a szállító eszközök milliárdjainál (közuti, vasuti stb. kocsik, lokomotivok, hajók tengelyeinél) hol a kerekek forgása, gördülése s ezzel együtt a járómű haladása, a csapok forgása utján jön létre.
A szerkezethez képest kétféle csapot különböztetünk meg, t. i. tartó és nyomott csapot. A megkülönböztetés onnan ered, hogy a teher a csapot vagy letörni, vagy hosszában összenyomni igyekszik. Tartócsapja a vizszintes tengelyeknek van, nyomott az állóknak. Aszerint amint a csap a tengely végén, vagy azon belül fekszik, nevezzük vég- vagy homlok-csapnak, illetőleg közbenső vagy nyakcsapnak. Alakra nézve ismerünk henger-, kúp-, gömb- és fésüalaku vagy gyürüzött csapokat, melyek viszont lehetnek tömörek és üresek; fekvésük szerint pedig vizszintes vagy álló illetve ferde csapokat. A csapok alakját és alkalmazását l. Csapágy.
Csap, számos fizikai készüléknél előforduló szerkezet, mely gázoknak v. folyadékoknak egy térből egy másikba való átáramlásának eszközlésére, szabályozására, esetleg félbeszakítására szolgál.
C. az ácsmunkában gerendák összekötésének szilárdítására v. magára a gerendák összekötésére szolgál. Az első esetben a C. négyzetes v. parallelogramm alaku keresztmetszettel biró, rendesen kemény fadarab, az egyik végén szélesebb mint a másikon. Használják a gerendák vastagításánál mint a fogak közé vert éket, vagy mint a fogazást helyettesítő «csapos kötést» (l. o.); a függesztő és feszítő szerkezetekben a kötő- és feszítőgerenda, a kötőgerenda és nyeregfa, a két ducgerenda stb. összekötésénél. A 2. esetben a C. egy sikban fekvő és egymást keresztező gerendák összekötésére szolgál, amikor az nem egyéb mint a keresztező pontnál végződő gerenda quadratikus vagy nagyjában paralellogramm alaku nyulványa, melynek magassága és szélessége rendes körülmények között egyenlő a csaplyukat magába foglaló gerenda vastagságának, illetőleg szélességének egyharmadával. Függélyes síkban, egymásra merőlegesen álló gerendáknál alkalmazzák a sarok C.-ot (1. ábra), az egyszerü C.-ot (2. ábra), a borna C.-ot; egymáshoz ferdén álló gerendáknál a ferde C.-ot (3. ábra), nagyobb nyomás és rézsutos állás esetében fészekkel kombinálva, u. n. egyszerü fészkes C.-ot (4. ábra) és a kettős fészkes C.-ot (5. ábra). A fészek ez esetekben a gerendamagasság 1/6-1/8-a. Tetőgerinceken a szaruzatok összekötésénél az ollós vagy villa C.-ot használják (6. ábra). Végre a vizszintes sikban egymásra merőlegesen álló gerendáknál a bél C.-ot (l. ott) alkalmazzák.
[ÁBRA] 1. ábra. Sarokcsap. 2. ábra. Egyszerü csap.
C. a szőllőművelésben. A szőllőtőkéből kinőtt venyigéket v. még ősszel, de leginkább tavasszal, részben eltávolítják a tőkékről, részben pedig többé-kevésbbé visszametszik. Ha a tőkén maradt venyigét erősen visszametszik, ugy a visszamaradt venyigerészt C.-nak nevezik; ha az olyan rövid, hogy csak 1-2 szem (rügy) maradt rajta, akkor rövid C., ha ellenben 3-6 szem maradt rajta, akkor hosszu C. a neve. A csap szemeiből fejlődő hajtások hordják a fürtöket. Ősszel a fürtös hajtások megérnek (megfásodnak), venyigékké lesznek; ha most ezeket a venyigéket ősszel v. tavasszal visszametszük, akkor belőlük csap lett, s a tavalyi csapnak, mely a mostanit viseli, csercsap a neve.
[ÁBRA] 3. ábra. Ferde csap. 4. ábra. Egyszerü fészkes csap.
C. a borászatban. A bor, sör vagy más folyadéknak a hordóból való leeresztésére szolgáló eszköz. A C. többnyire tiszta fából készül s a hordó fenekén levő csaplyukba üttetik. Igen jóka sárga rézből készített csapok is, feltéve, hogy azon részeik, melyek a borral érintkeznek, ónozva vannak, mert ellenkezőleg réz-rozsda (Grünspan) képződik bennök, mi a bort egészségtelenné teszi.
[ÁBRA] [ÁBRA]5. ábra. Kettős fészkes csap. 6. ábra. Ollós csap.
(Antenne), az izeltlábu állatok fején levő, módosult végtag, mely legnagyobb részben tapogatásra és néha még szaglásra is szolgál. A C.-k egyes esetekben a helyváltoztatást is eszközlik, sőt a táplálék megragadására is alkalmasak. Igen változatos formájuk (l. ábra) és szerkezetüek, különösen a rovaroknál, de minden esetben több-kevesebb, egymással mozgékonyan izülő izből állanak. A rákoknál mindig két C.-pár van, mig a többi ízeltlábuaknál csupán egy. Idegeiket a garat feleti dúcból nyerik.
[ÁBRA] Csápok.
(légköri). A levegőben foglalt párák megsűrűsödéseinek termékeit (hó, jégeső, dara, köd, harmat, dér, zuzmara) C. névvel foglalják össze. A levegőben mindig vannak vizpárák, melyek a föld felszinén levő viz elpárolgásából erednek, de fontos az a körülmény, hogy a párák mennyisége, melyet a levegő elbir, bizonyos határhoz van szabva, mely a hőmérséklettől függ. Mentől magasabb a levegő hőfoka, annál több párát bír el. Ha a levegő bizonyos oknál fogva lehül és hőmérséklete a harmatpont alá száll (l. Harmatpont), kénytelen tuladni páratartalmának ama részén, mely telítettségi fokát meghaladja. A párák ekkor kiválnak a szilárd avagy cseppfolyós alakban a szerint, amint a kondenzáció fagypont alatti vagy fölötti hőmérsékletnél történik és ahogy az ez alkalommal szabaddá lett melegmennyiség a fagyás megakadályozására elegendő-e vagy nem. A vizgőz lecsapódását három okra lehet visszavezetni: a) felszálló légáramlatra, b) különböző hőfoku légtömegek keveredésére és c) a levegőnek bizonyos helyen beálló lehülésére.
Felszálló légáramlat az alső rétegeknek felmelegedéséből a föld erős hőkisugárzása következtében származik és ott is jön létre, hol a levegő barometrikus minimum körül kering. Nem ritkán akkor is kénytelen emelkedni a levegő, midőn vizszintes nyomásnak engedve, hegygerinceken át kell haladnia. Ha a levegőnek hőmérsékletét, nedvességét és sebességét ismerjük, a kiválasztandó csapadéknak a mennyiségét ki lehet számítani. Legyen például tengerszin magasságában a levegő hőmérséklete 16 °C, akkor telített állapoban minden köbméterben 13,56 gramm vizgőr fér el. Ha a levegő 3000 méternyire emelkednek és 100 méter emelkedésre átlag 0,52 °C hőveszteséget számítunk, hőfoka 0,4 °C-ra hül le, mely hőmérsékletnél azonban egy köbméterben már csak 5,0 g. vizgőz férhet el. Igy tehát minden köbméterből 8,5 g. csapadék válnék ki. Feltéve, hogy a levegő 1 méternyi sebességgel emelkedik, akkor minden négyzetméter területről percenkint 60 köbméter levegő száll fel melyből 510 g. csapadék kerül ki s egy órára jul, akkor 30,6 kg., ami igen tekintélyes C.-mennyiség. A lehülés a levegő emelkedése alkalmával a nedvességi állapottól függ; száraz levegő gyorsabban hül, mig a telített levegő lassanként viztartalmának egy részét kiválasztván, az emelkedéshez szükséges melegmennyiséget a kondenzáció által szabaddá lett meleggel is részben fedezi, de máskülönben is a vizgőz fajmelege nagyobb a levegőénél. A C.-nak egy másik, noha nem oly bő forrása, mint az előbbi, különböző hőmérsékletü levegőnek a keveredése. A hidegebb, párákban szegényebb levegő melegebb és páradusabb levegővel találkozván, ez utóbbi tulad vizpáráinak egy bizonyos részén. Ha 1 köbméter 16 foku és 1 kbm. 10° levegő keveredik, közös hőmérsékletük a keveredés után 13° lesz; ha mindkettőt telítettnek feltételezzük, az elsőben volt eredetileg 13,5 g., az utóbbiban pedig 9,4 g. s igy mindkettőben összesen 22,9 g. vizgőz. De 13°-nál a levegő köbméterenkint csak 11,3 g. vizgőzt bir el, tehát 2 köbméter 22,6 g.-ot, minek következtében a kiválasztott C. 0,3 g.-ra rug (a kondenzációból eredt melegséget nem véve tekintetbe). A csapadék keletkezésének 3. oka: a föld felszinének lehülése, mellyel együtt a közvetlen rajta fekvő légréteg is lehülvén, ennek hőmérséklete a harmatpont alá száll. L. Harmat, Dér.
A légköri csapadék mennyiségét azzal a magassággal mérik, melyet az esőviz (vagy a megolvasztott hó) elérne, ha az sem az elpárolgásnak, sem a beszivárgásnak, alávetve nem volna. Erre a célra szolgál az esőmérő (l. o.). Klimatologiai szempontból fontos ismerni valamely vidék havi és évi csapadékmennyiségét, valamint azon napok számát is, melyeken csapadék esett. Mindkettőnek ismerete azért szükséges, mert a mezőgazdaságban nem közömbös dolog, vajjon egy és u. a. C.-mennyiség egy vagy több napra oszlik el. Nagy C. mellett is képzelhető szárazság ilyen értelemben, ha csak kevés napon volt nagy eső. A klimatologia ezekből még két fogalmat alkot: a) a C.-sűrűséget, mely a C.-összeg és a C.-napok hányadosa, b) a C.-valószinűséget, melyet megkapni, ha bizonyos időszak csapadékos napjainak átlagos számát elosztjuk az összes napok számával. Budapesten 20 évi észlelés (1871-90) nyomán a C. évenkint 674 mm., a csapadékos napok száma 114; igy a C.-sűrűség (vagyis egy C.-napra jut) kerek 6 mm., a C.-valószinüség körülbelül 0,3 (minden 3. nap csapadékos). Ez utóbbi adatok alapul szolgálnak valamely hely szárazságának v. nedvességének megitélésére és növénygeografiai, meg földmívelési szempontból igen fontosak.
Magyarország C.-viszonyainak tanulmányozásával legelőször Sonklar Károly tábornok foglalkozott, kinek esőzési térképe 1860. jelent meg. Ebben jobbára csak Ausztria volt képviselve. A magyar meteorologiai központi intézet szervezésével 1870. lehetséges lőn hazánk éghajlati viszonyainak bővebb kutatása és Sonklar a magyarországi adatok nagyobb mértékben való felhasználásával ujból szerkesztett esőkártyt, mely dr. Chavanne József: Physikalisch-statischer Handatlas von Österreich-Ungarn in 24 Karten c. művében jelent meg. A meteorologiai állomások megszaporodása és némileg pontosabb mérési adatok lehetségessé is tették, hogy dr. Schenzl Guido a Magyar korona országainak csapadék-viszonyai c. művében e tárggyal behatóbban foglalkozhatott. Esőtérképében 1884. terjedő adatok szerepelnek; a C. eloszlása szerint 9 övet különböztet meg, melynek elseje az 5-6 száz milliméternyi C.-magassággal biró területeket foglalja magában, utolsója pedig a 2 ezer milliméter fölöttieket. Schenzl fenti cím alatt megjelent akad. értekezésében a C. helyi megoszlására nézve a következőkben állapodik meg: Legnagyobb a C. északkeleten, a Mármaros felső vidékein és a magyar tengerparton, az első regióban - Szinevér-Polyána körül - felmegy 1500, az utóbbiban - Fiume körül - 1600 milliméterre. Legalacsonyabb a C.-magasság (500-600 mm.) a felső Dunamelléki kis medencében, az Alföldön (500-700 mm.), végül a Deés, Kolozsvár és Gyulafehérvár között elterülő térségen. Továbbá esőszegény Nagy-Szombat, Késmárk vidéke és a Csík-Somlyótól Gyergyó-Szt.-Miklósig huzódó terület. Az Alföld és a Duna felső medencéjének átlagos évi esőmennyiségét más hasonló talajalkotással bíró országok évi mennyiségével összehasonlítva, nem találunk olyan nagy különbségeket, melyek a Duna és Tisza vidékeinek közszájon forgó szárazsága mellett bizonyítanak. Igy Alsó-Ausztriában a Dunától északra és Csehország nyugati felében az évi átlag nem nagyobb, Németország egyes vidékein még 300-400 mm.-nél is kevesebb. Ami azonban feltünő Magyarország C.-viszonyaiban, az az évi mennyiség nagy ingadozása, ugy hogy például a budapesti megfigyelések alapján 7-8 évi közepek is egymástól igen jelentékenyen (42 évi feljegyzések szerint 300 mm.-rel) eltérnek. S ennek tulajdonítható, hogy a száraz évek az átlagban fel nem ismerhetők. Hogy az Alföld mégis oly gyakran szárazságban szenved aránylag nagy C.-mennyisége dacára, ahhoz igen lényegesen hozzájárul a magas hőmérséklet és a légnedvesség hiánya. Még a csapadékos napok számát sem szabad figyelmen kivül hagyni, mert egyes nagyobb zivataros esők más hatással vannak a növényzetre mint ugyanazon esőmennyiség, mely arányosan oszlik el több napra. A C. térbeli oszlásán kivül gyakorlati és gazdászati célból fontos annak időbeli eloszlása is. Erre nézve dr. Hann és Schenzl vizsgálódásai adnak felvilágosítást. Magyarországban a C. főmaximuma junius hóra esik; kivételt ez alól csak a Tátra-vidék képez, hol, valamint a határos nyugati Galiciában, a maximum juliusra esik. Hietikai tekintetben a tengerpart külön vidéket képez, ott ugyanis a maximum októberben, a minimum pedig juliusban következik be. A C. minimuma az ország tulnyomó részében februárban van, azonban Erdélyben és a délkeleti megyékben, valamint a Tátra környékén a minimum január hóra esik. Általában mondhatni, hogy nálunk kora nyári esőzések uralkodnak, miután május és junius hóban egyáltalán nagyobbak a C.-ok mint julius-augusztusban; de ezenkivül még egy másodrendü maximumrra akadunk, mely a délnyugati dombos vidéken október hóban, az Alföldön és az Alsó-Dunán ellenben november hóban köszönt be.
A következőkben 20 évi megfigyelés alapján (1871-1890) közöljük 9 hazai meteorologiai állomásnak C.-mennyiség közepeit:
[ÁBRA] A csapadék 20 évi havi és évi középértékei (1871-90) milliméterekben.
[ÁBRA] A csapadékos napok átlagos száma (1871-90) 20 évi tartamban.
Ujabban a C.-adatok vizrajzi célokra is értékesíttetnek. Kétségtelen, hogy a légköri lecsapódáások mennyisége és a folyóvizek viztömege között bizonyos összefüggés létezik, melyet megállapítani a hidrografiai intézetek feladata. A vizmércék leolvasásai, a talaj ázottsági foka, az elpárolgás és a C.-mennyiség, mindezen tényezők jönnek itt számba. Nálunk a földművelési minisztérium vizrajzi osztálya foglalkozik e feladattal s tisztán vizrajzi célokra 1889-ben a meteorologiai intézet hozzájárultával 141 vizrajzi C.-mérő állomást létesített nagyobbrészt a Tisza és mellékfolyóinak vizgyüjtő területén. Sőt az árviz előzetes jelzésére is alakultak megfelelő intézmények, mint amilyen a szajnavidéki árvizjelző szolgálat, melynek mintájára nálunk is szerveztetett 41 árvizjelző állomás, melyek nagyobb esőzésekről, télen a hóréteg vastagságáról, tavasszal az olvadás menetéről küldenek sürgönytudósítást a vizrajzi osztálynak. V. ö. a földmiv. miniszt. vizrajzi osztályának évkönyveit.
olyan géprész, mely a tengely-csapot tartja és a tengelyt elmozdulása ellen védi. Rendeltetésükre nézve fekvő és álló csapágyakat különböztetünk meg, több egymástól eltérő szerkezetben.
[ÁBRA] 1. ábra. Bélelt (a) hüvelyes csapágy párkány tartóval (b).
A legegyszerübb C. egy belül kiesztergályozott hüvely, mely a vele egybe öntött talpánál fogva erősíthető a helyére. Kopásnak jobban alávetett v. gyorsabb forgásu tengelyekhez a hüvely belsejét réz- v. más fémkeverékből készült bélléssel szokás ellátni, mely kicserélhető (l. az 1. ábrátban: a). A szétszedhető C.-aknál a hüvely két részből áll; az alsó rész a C.-test, a felső rész pedig a C.-fedő. E két részt alkalmas nyujtványoknál fogva csavarok kapcsolják össze és hogy olvadást el ne mozdulhassanak, kissé egymásba vannak eresztve (l. a 2. ábrán). Az efajta két részü C.-akat főleg karimák közt fekvő csapokhoz használják, mert utóbbiakat közönséges zárt hüvelybe nem dughatnók be. A nagyobb erők által igénybe vett, valamint a különös célokra szerkesztett C.-ak még több darabból vannak összetéve. Ezeknél a C.-test és a C.-fedő közé pontosan beillesztett fémcsészék használtatnak. Vannak oly csészék, melyek külseje, négy-, hat- vagy nyolcszögletes, végeiken pedig karima van, és olyanok, melyek kivülről is hengeresre vannak esztergályozva s középen az elfordulás ellen védő nyulványokkal birnak, melyek a test és fedő megfelelő mélyedéseibe illeszkednek. Ily csészék beillesztése egyszerü, mert ezek külseje és az ágyazati belseje esztergapadon készíthető el, mig a szögleteseknél a beillesztési munkát a gyalugéppel v. kézzel végezik; vannak olyanok is, melyeknek külseje kétoldali párhuzamos síkot képez, felső és alsó részei pedig ivalakuak. Hogy a csészék fekvése az ágyazatban pontosabb s a beillesztés egyszerübb legyen, szokás köztük ugynevezett munkaléceket alkalmazni.
[ÁBRA] 2. ábra. M. A. V. gépgyári fekvő csapágy.
A 2. ábrában egy M. Á. V. gépgyárának szabványát képező fekvő transzmisszió-C. látható. A C.-at négy horogfejü csavar szorítja az öntöttvas C.-talphoz, ezt pedig két erősebb csavar fogja az alapkőhöz v. gerendához. Az olajtartó a C.-fedővel egybe van öntve, belsejében pedig egy kovácsolt vascső nyulik le a csésze olajozó lyukáig és az olajat a beléje dugott gyapot-kanóc vezeti a tengelyre. Az olajozócső körül a fedő fecskefarkalaku furóval kissé be van furva, hogy az olaj a fedő és csésze között szét ne szivároghasson. A talpvasban a C.-test leszorítására való csavarok fejeinek kamrái vannak, melyek a csavaroknak a C.-test jobbra v. balra való elmozdítása esetén helyet engednek. A C.-testben lévő lyukak pedig erre merőleges irányban hosszukásak s a csavaroknak ez irányban engednek helyet.
[ÁBRA] 3. ábra. Sellers-féle állítható függő csapágy.
A talpvas két oldalán a lap egész szélességben felnyuló vállak arra valók, hogy a C.-testet, a pontosan beállított helyzetben, köztük meény fa- v. fém-ékekkel rögzíthessük; mig a C.-test alján kétoldalt látható vályúcskák a kiszivárgott olajat fogják fel. Ujabb időben közlőműveknél előszeretettel alkalmazzák a Sellers-féle gömbcsészés C.-akat. Ezek annyiban különböznek a közönséges C.-aktól, hogy a csésze nincs szorosan az öntöttvas-ágyazatba illesztve, hanem gömbalaku pupjával fekszik az ágyazat hasonló alaku üregében (lásd a 3. és 4. ábrákat). A césze hosszabb is mint a közönséges C.-aké. A gömbalak folytán a csészék sokkal joban simulhatnak a csaphoz, ha a tengely kissé meg is görbül, minek az a jó oldala, hogy a csap oly könnyen nem melegszik át. A Sellers-féle C.-ak csészéi többnyire öntöttvasból készülnek s a középső olajozó-lyukon kivül két végükön külön kenőszelencét kapnak. A leszivárgó olaj az alatta lévő olajfogó vályuba csepeg.
[ÁBRA] 4. ábra. Sellers-féle állítható oszlop-csapágy.
Gőgzépek forgatott tengelyeihez erősebb szerkezetü C.-akat használnak és mivel a forgató erő az u. n. meddő pontokon vizszintes irányban majd jobbra, majd balra löki a tengelyt, ezeknek csészéit négy darabból készítik s ugy helyezik az öntött vas ágyba, hogy a két oldalsó csészét a kopás mértéke szerint csavarokkal v. ékekkel is beljebb tolhassák (l. a következő 5. és 6. ábrákat). A függőlegesen álló tengelyekhez a 7. ábrából látható C.-alakot használják általánosan.
[ÁBRA] 5. ábra. Gőzgép-csapágy (forgattyú mellé) bb csavarokkal szorított csészékkel.
[ÁBRA] 6. ábra. Gőzgép-csapágy szorító ékekkel.
Az a C.-test a b talpra van erősítve és a c csésze illeszkedik belé, fenekére pedig d keményített acéllap fekszik, mely az olaj szétosztása végett keresztbe vésett hornyolattal van ellátva. Az öntött vastalpnak itt is, mint a fentebbieknél, az a szerepe van, hogy az erőt nagyobb felületen vigye át a kő- vagy falazott alapra. A következő 8. ábra turbinákhoz való viz alatti álló C.-at mutat. Itt b a C.-test, a a tömörítő szelence, mely kaucsukgyűrüket szorít a csap köré, hogy a viz be ne hatolhasson a szerkezet belsejébe; d a turbina-tengely, c az ebbe illesztett acélcsap, e, f, s pedig a csap alá helyezett kemény acélbetétek, melyek közül s és f gömbalakuan feküsznek egymásra és arra valók, hogy azon esetben, ha a csap vége kissé ferdén kopik, a tengelynek ebből származó függőleges rázásait ellensulyozzák; e acélkorong pedig a csap kopását és felmelegedését gátolja, mert ha a c csappal együtt forog, akkor f és e korongok surlódnak egymáson, mig össze nem tapadnak, ekkor e korong megáll és a c csap kezd rajta forogni, mialatt az f és e közti felület időt nyer a lehülés- és megkenődésre, ugy, hogy mire e és c közt a surlódás szintén naggyá nőtt, ujra kezdődhessék az előbbi folyamat. Erősebben terhelt tengelyeken két, három, sőt több ilyen keményített acélkorongot is szokás a csap alá helyezni.
[ÁBRA] 7. ábra. Közönséges álló csapágy.
A budapesti Ganz-féle gyár igen célszerüen alkalmazza turbináihoz a kéregöntetü harangcsapokat, melyek főképen azért jobbak, mert az erőt nagyobb felületre osztják szét és igy nem melegszenek oly hamar fel, a nagyobb surlódási munkaveszteséget pedig azzal hárítja el, hogy a kéregöntésü kemény felület keményített acél- v. bronzgyűrün mozog.
[ÁBRA] 8. ábra. Vizalatti csapágy (turbinához).
Rendkivül érdekes C.-alakot mutat a (l. Technologiai Lapok 1891. évfolyam.) 9. ábra, mely a Ganz és Társa budapesti gyárnak a niagarai 125 000 lóerejü turbina-telep tervezetének egyik elmés részletét képezi. Szerkezetét Szűcs Béla gépészmérnök a Technologiai Lapokban következőkben ismerteti: A gerendely, a járó kerék és a mágneses kerék összes sulya 125 tonna. A gerendely e nagy megterheléssel 125 fordulatot tesz percenként, ekkora fordulatszámmal járó gerendely ágyazását nem lehetett a meglevő szerkezetekkel tervezni, itt más módhoz kellett fordulni, mely a következő: A mágneskerék felett a gerendelyen egy A harangcsap látható. Ez harangalaku acéllap, mely B bronzkarikán jár. A C C1 csavarházak, melyek a gerendelyt tartják, a harangcsapra vannak téve. A bronzkarikába három excentrikus korong van esztergályozva. Ezekbe alkalmasan odacsatolt D rézcsövön egy külön e célra való kis szivattyu nagy nyomás alatt olajat présel. Az olaj igy a csap és karika közé kerül, a csapot megemeli annyira, mig belső és külső oldalán kissé szétfröccsen. Ily módon eléretett, hogy a csap nem a bronzgyűrün, hanem egy valóságos vékony olajrétegen mozog. E szerkezetet Mechwart András, a gyár vezérigazgatója találta fel.
Az A fő harangcsap felett van még két más A1, A2 segítő harangcsap, melyeknek, hogy munkájok ellenőrizhető legyen, alátámasztó gyűrüik viznyomással kissé megemelt dugattyukra vannak fektetve. Az E dugattyuknak felső F tömítő szelencéjének átmérője kissé nagyobb mint az alsó F1 szelence átmérője. Ezen átmérőknek megfelelő területek különbségéből származik az a terület, melyre az akkumulátorból beömlő viz nyomást gyakorol. E terület szorozva az akkumulátor nyomásával adja azon erőt, mellyel a viz a dugattyut felfelé nyomja, tehát azon erőt, melyet ezen csap a főcsapról levesz. Ennél nagyobbra a harangcsapot megterhelni nem lehet, mert különben a viz visszanyomatnék az akkumulátorba E dugattyut forgásában G csapszeg akadályozza meg.
[ÁBRA] [ÁBRA] 9. ábra. Mechwart-féle olajnyomású vizfeletti turbina-csapágy.
E három harangcsap ugy van szerkesztve, hogy a harangcsap átmosferákban kifejezett megterhelésének szorzata a harangcsap középkörén mért kerületi sebességgel mind a három csapon ugyanaz. Ezen három csapon kivül biztosítékul egy viznyomásu vizalatti csapot is terveztek a gerendely alátámasztására. Ezen C. Radinger tanár találmánya s a Ganz-gyár már az asslingi henberlő művek számára épített három db 2400 lóerejü turbinához sikerrel alkalmazta is. (Az asslingi 2400 lóerejü turbinatelep bővebb leirása Szűcs Béla mérnöktől a Magyar mérnök- és építész-egylet közlönyének XXV. kötetében található.) E vizalatti álló C.-szerkezet a 4. ábrából látható. A turbina-gerendely a forgókerék alatt meg van hosszabbítva, B acéltuskó az A Oldam-féle csatlással van hozzákapcsolva, hogy azon esetben, ha a külön alapra szerelt tuskó szerelési hiba v. sülyedés folytán kissé félre mozdulna, káros feszülés ne állhasson be. A tuskó C köpübe van illesztve, hova D csövön a tartó véglapja és köpü feneke egy akkumulátor vizet nyom. A tuskó átmérőj 200 mm. és igy 20 atmoszféra nyomásu akkumulátor 9800 kg.-mal nyomja a gerendelyt felfelé, vagyis ugyanannyival könnyít a korongcsapok terhén. E készülék legérdekesebb része a tömítés. Ide-oda járó dugattyuk tömítése már rég ismert dolog, gyors forgásu henger tömítési módot eltalálta. A tuskó alsó végét E bronzcsésze veszi körül, e felett felhasított kupos E1 kompozició gyűrük vannak. A fojtószelence alá ferde tömítő bőrgyűrü van fektetve, a felső vezetőgyűrüt pedig F vastag gummikarika tömíti. A tömítés célja nem az, hogy a vizet teljesen elzárja, hanem csak az, hogy a 20 atmoszféranyomást állandóan megtartsa a köpü belsejében. Egy kevés vizet okvetlenül át kell neki bocsátani, mert különben a tuskónak nagy kerületi sebessége mellett oly nagy meleg fejlődnék, hogy a tömítést is megronthatná. A köpüben levő viznyomást alkalmas helyen illesztett manométerrel, a viz hőfokát pedig egy csapon kibocsátott vizmennyiségen kézzel v. hőmérővel mérik.
[ÁBRA] 10. ábra. Fabélésü függőleges vezető C.-a. 11. ábra. Fekvő fali-csapágy.
Függőlegesen álló hosszabb tengelyeket a 10. ábrából látható C.-akban szokás vezetni; a egy öntött vashüvely, melynek belsejében egymással szembe állított négy pokfadarab f képezi a csészét s vezeti a tengelyt; ezeket a fadarabokat c csavarokkal nyomhatjuk a tengelyhez.
A gyári szerszámgépek hajtására szolgáló ugynevezett közlőmű C.-akat többnyire a falhoz, oszlopokhoz vagy a tetőzet gerendáihoz erősítjük és e szerint fali, oszlop- vagy függő-csapágyak-nak nevezzük. Ezen C.-szerkezetek kétféle módon készülnek, vagy ugy, hogy a C. a tartójával egybeöntött egészet képez, vagy pedig alkalmasan alakított különálló C.-tartókra erősítünk közönséges C.-akat.
A 11. ábrában egy különálló váll-tartóra (konzol) szerelt közönséges fali fekvő C.-at látunk; a fentebb tárgyalt Sellers-féle C.-ak ábráiból pedig egy oszlopra erősített s egy vasgerendán függő tartóra szerelt C. látható. Az oszlopot két részből álló C.-tartó veszi körül.
A földhöz közelebb fekvő nehéz hajtótengelyek alátámasztására a 12. ábrából látható, v. ehhez hasonló C.-tartókat alkalmaznak.
Hazánkban C.-ak gyártásával foglalkoznak főképen Gutjahr és Müller, Ganz és Társa, Röck I., Nicholson stb. gépgyárak. Forrásmunkák Reiche, Weierl, Bock, Reuleaux műveik.
A C.-nak a vasuti üzemben is igen fontos szerep jutott, minthogy a sineken gördülő kerékpárok tengelyei a C.-akban forogva, ezek közvetítésével hordják a járóművek sulyát a reájuk rakott teherrel együtt. A vasuti C.-ak azonban igen változó viszonyoknak vannak kitéve (hideg, meleg, eső, por, rázkódások, lökések, változó terhelés, kisebb-nagyobb sebesség stb.), s azért helyes funkcionálásuk a legjobb szerkezet mellett is csak a legszorgosabb kezeléssel tartható fenn. Ide tartozik a C.-ak meghatározott időszakokban eszközölt kenése, a kenőanyagoknak az időjárás és pályaviszonyok szerinti megválasztása, a C.-ak időszakos megvizsgálása és jókarba helyezése teljes szétszedés mellett stb.
[ÁBRA] 12. ábra. Csapágytartó (csapágybak).
A lokomotivoknál háromféle C.-at különböztetünk meg, t. i. a kerékpárok u. n. tengelyágyait, a hajtó- és kapcsoló-(csatló)rúd ágyakat s végül a kormány-csapszemeket, (l. Kormánymű). A lokomotiv-tengelyágy, melynek egy alakját a 13. ábra mutatja, három főrészből áll, ezek: a patkóalaku ágytok (a), mely kovácsoltvas- (ritkán öntöttvas-) v. acélból (kovácsolva és öntve is) készül; a teknőalaku ágycsésze v. fémágy (b), mely vörösfémből való s gyakran fehér (kemény) fémmel kiöntetik (l. Csapágyfém), s a szekrényalaku ellenágy (c), mely öntöttvasból való. Utóbbi a leesés ellen külön szerkezettel biztosíttatik. Az ágytokban fent olajtartó üreg (e) van, melyből kenőbelek utján jut az olaj a csésze alá, mig lent az ellenágyban, melybe szintén olajat öntenek, kenőpárna (l. alább a kocsi-csapágyakat) helyeztetik el, mely alulról végzi a kenést. A lokomotivok hajtó és kapcsolt tengelycsap végei a levegőtől egy oldalról sem zárhatók el a C. által (mert a csapok nem a tengely végén vannak), minek következtében sok olaj szóródik ki a csapról s az ágy igen gyakori utánkenést igényel. Ezt némileg ellensulyozandó, szokás az ellenágyak széleit fehérfémmel leöntve és kiesztergálva a csaphoz illeszteni, vagy pedig az ellenágy két oldalán hornyokat hagyni s ezekbe egy-egy fél portárcsát tenni (l. Kocsi-csapágynál), mely egyuttal a külső tisztátlanságok és por behatolását is akadályozza.
[ÁBRA] 13. ábra. Lokomotiv-tengelyágy.
A hajtó- és kapcsoló-(csatló) rúdágyak (l. Hajtórúd, Csatlórúd) rendszerint két csésze összefoglalásából állanak s ékkel tartatnak össze a rudak fejeiben. A rudak fején van a kenőszelence is. Egyszerü kapcsolórudaknál előnyösen alkalmaztatnak ágyakul a fejek furatába illesztett perselyek is (szelence), melyek az elfordulás ellen biztosíttatnak. A rúdágyak az erős hányatás miatt szintén igen sok olajat fogyasztanak, azért szokás oly kenőszelencéket alkalmazni, melyek aszerint adnak több v. kevesebb olajat a csapra, amint a lokomotiv gyorsabb v. lassabban mozog.
[ÁBRA] 14. ábra. Vasuti kocsi-tengelyágy (Paget rendszerü).
A kocsiknál csak a kerékpároknak vannak C.-ai, melyek szerkezeti elve megegyez a lokomotiv-tengelyágyakéval s csak alaki eltérések vannak köztük. A kocsi-tengelyágynál (l. a 14. és 15. ábrát) a az ágyfödő v. ágytok-felsőrész, b az ágyalj vagy ágytok-alsórész és c a fémágy v. ágycsésze. Az ágytok aló és felső része ugyszólván kizárólag öntöttvasból készül s kötőcsavarokkal vagy ujabban egy csüngő kengyellel (d) szoríttatik egymáshoz (15. ábra). Utóbbi szerkezet célja a csap és a kenőkészülék megvizsgálásának könnyítése. Ha ugyanis a kengyelt alul a szorítócsavarnál fogva megeresztjük és előre fordítjuk, az ágytok-alsórész azonnal levehető. Mint az ábrákból látható, a kocsi-C.-ak homlokoldalukon teljesen elzárják a csapot a külső környezettől, hátul pedig e célból egy két részre felhasított portárcsa (e) van megfelelő hornyokba dugva és acéldróttal összetartva, ill. rugalmasan a tengelyhez szorítva. A kocsi-C.-akat aszerint oszthatjuk két csoportba, hogy a kenés alul-felül v. csak alulról eszközöltetik-e. Ujabban mindinkább a kizárólag alsó kenésü csapágyakat alkalmazzák. A 14. ábrában egy kétfelől kent u. n. Paget-ágy látható, melynél felül kenőbél, alul pedig olajba áztatott és betömött gyapot működik, mig a 15. ábra egy csak alsó kenésü és pedig kenőpárnás kengyelágyat tüntet fel. A kenőpárnát leginkább gyapjuból készítik s lelógó fürtjei (pamutszálak) szivják fel az olajat. A párna rendesen egy lapos teknőre (fa- v. bádogból) lesz rákötve, melyhez alul finom acéldrót-rugótekercsek erősíttetnek. A rugók a párnát felfelé gyengén a csaphoz nyomják. L. még Lokomotiv és Vasuti kocsi.
[ÁBRA] 15. ábra. Kenőpárnás kengyelágy (vasuti kocsihoz).