(növ.), l. Medvelapu.
-nek nevezik a római császárság korában vert érmeket, melyek sorát Julius Caesartól számítják, ki első volt, ki saját arcképét érmeire verette. Példáját triumvir-társai Antonius, Octavianus és Lepidus; Brutus, Sextus, Pompejus is követték. A tulajdonképeni császári érmek azonban Augustussal kezdődnek. A C. előlapjain rendesen a császár, császárné, vagy a császári herceg arcképe látható, hátlapján pedig a legvátozatosabb előállítások történelmi vonatkozásu feliratokkal v. jelmondatokkal, ugy hogy a császári érmek történeti forrásokul tekinthetők. A C. arany-, ezüst-, bronz- és rézből vannak verve, melyek kezdetben teljes értéküek, később azonban, különösen az ezüstérmek, annyira rossz anyagból készültek, hogy Gallienus korában már alig különböznek a rézpénzektől. A római császári érmek sorozata Romulus Augustulussal zárul be; azontul bizanciaknak nevezzük.
(növ.), l. Koronaliliom.
(Kaiser-Steinbruch), kisközség Moson vm. nezsideri j.-ban (1891) 484 német lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. A Lajta-hegység aljában óriási kőbányái vannak, melyeknek anyaga (mediterrán mészkő, u. n. Lajta-mészkő) kitünő épületkövet szolgáltat.
(állat), l. Fajdfélék.
(Sectio caesarea), a szülészeti műtétek remeke, amellyel lehetővé válik, a természetes szülőutak átjárhatatlansága esetében, a hasfalak felhasításával és a méhen ejtett sebrésen keresztül világra hozni a magzatot. Manapság a C.-nak 3 módja van gyakorlatban, amelyeknek mindegyike más és más speciális viszonyok és körülmények között ajánlatos és tanácsos. Legelterjedtebb a régi, a klasszikus C., amelyet Sänger juttatott diadalra szemben az u. n. modern C.-sel, amely Porro nevéhez fűzódik. Ezek abban különböznek egymástól, hogy a régi, a konzervativ C.-nél a méhet eredeti állapotába állítják vissza s igy ujabb teherviselésre is jó marad; miglen Porro a méhtestet függelékeivel (tuba, ovarium) együtt kiirtja, amivel lehetetlenné teszi, hogy ujabb terhesség ismét veszélybe döntse a nőt. Ez a módja a C.-nek Sänger föllépéséig jobb eredményt adott az anyákra, mint a klasszikus eljárás, amelynél akkor a méhseb helytelen összevarrásában rejlett a veszély. Ma a viszony megfordult s általánosabb a konzervativ C.; bizonyos esetekben azonban csak Porro eljárása van megengedve. A 3-ik módszer az ugynevezett gastro-elytro-tomia, amikor a hasfal fölhasítása után nem a méhet, hanem a hashártya ürének megkerülésével a hüvely-boltozatot nyitják meg, hogy ez az uton huzzák ki a már megnyilt méhszáj felől a magzatot. Ez a 3-ik módszer, ha különben keresztülvihető, a legkisebb veszélyt rejti magában az anyára, mert a méh sértetlen marad és a hasür nincs megnyitva. A C. minden fentartás nélkül, akár élő, akár halott magzatnál, akkor van megengedve, sőt rendelve, ha a természetes szülőutak valamely oknál fogva annyira szűkek vagy ugy vannak összenőve, hogy azokon keresztül a feldarabolt magzat világrahozatala is merő lehetetlenség s az anyának is bele kellene halnia, mielőtt megszült volna. Fentartással azonban meg van engedve a C. oly tágas medencéknél is, ahol korai magzat még élve, kiviselt talán csak halva, vagy feldarabolva volna a világra hozható. Ilyen eseteknél a kikötés az, hogy a magzat éljen; hogy az anya jó erőben legyen; hogy a szülés az első időszakban tartson, menten minden komplikációtól és hogy az anyának és a hozzátartozóknak a C. reményeit, de veszélyeit is őszintén föltárja az orvos és megkapja tőlük a beleegyezést.
a német-római császárokra vonatkozó népies hagyományok, melyeket ujabb költők is ismételve földolgoztak. A monda legkedveltebb alakjai: Nagy Károly (bár ez inkább Franciaországban lett egy hatalmas mondakör középpontjává), Madarász Henrik és Nagy Ottó, kik a magyarokkal harcoltak. Barbarossa I. Frigyes, ki hatalmas s dicsősége magaslatán a távol keleten megdöbbentő halállal mult ki, II. Frigyes, a középkori egyháznak legimponálóbb ellenfele, Habsburgi Rudolf, ki főleg polgári erényeivel lett a nép kedves emberévé, és I. Miksa, az utolsó lovag. Ez alakokhoz és az általuk lakorr várakhoz vagy épített templomokhoz fűzödnek tarka hagyományok, melyek sokszor bizonyos, bár néha elég szerény történeti alappal birnak. Leghiresebb e mondák közül a szoros értelemben vett német császármonda, mely előbb II. Frigyesről, a mult század óta I. Frigyesről meséli, hogy nem halt meg, hanem embereivel egy hegynek (p. a Kyffhäusernek Thüringiában vagy az Untersbergnek Salzburg mellett) mélyébe vonult vissza, hol álomba merülve tartózkodik; de föl fog ébredni és visszatérni e földre, hogy a német államot régi dicsőségében helyreállítsa. A hegyben alvó hős voltakép Wodan (Odin), a németek főistene, a zivatar és aratás ura, aki télen megbűvölve alszik valamely hegy mélyében. E mítoszt vitte át utóbb a nép az egyes császárokra. E monda tehát igen régi és nemzeti eredetü. Ellenben idegen, keleti származásu és fiatal (XIV. század) az a másik hagyomány, mely szerint az a német császár lesz a világ ura, aki pajzsát egy bizonyos időben egy meghatározott száraz fára (p. Salzburg mellett) fölakasztja. Ujabbkori költők, kik főleg I. Frigyest szeretik dicsőíteni, sokszor összekapcsolják e két hagyományt. V. ö. Häussner, Unsere Kaisersage, 1884.
XII. századi német költemény, mely a római és német császárok történetét Julius Caesartól Hohenstaufi III. Konrádig és folytatásokban II. Frigyesig tárgyalja, tarka meséket, novellákat kapcsolva az egyes fejedelmek neveihez. a császárok sorrendje igen önkényes, történeti egyéniségük sokszor felismerhetetlen. E munkát, mely mint a hagyomány és monda anyagának gazdag tárháza igen fontos, költői szempontból azonban csak egyes részleteiben értékes, valószinüen egy regensburgi pap, talán a német Roland-dal (l. o.) szerzője irta, illetőleg tákolta össze 1150 körül, aki nemcsak mindenféle történeteket dolgozott bele e nagy kompilációba, hanem teljes költeményeket (p. a szép Crescentia-legendát) is vett föl. Igen olvasott s nagyrabecsült munka volt, mit számos kézirata is bizonyít. Kiadták Massmann (1849-54, 3 köt., értékes mondatörténeti fejtegetésekkel) és Diemer József (1849, I., csak a szöveg). Keletkezését legjobban fejtegeti Welzhofer, Untersuchungen über die deutsche Kaiserchronik, 1874.
az a monarkikus állam, melynek uralkodója császár cimet visel. L. Cézarizmus.
v. C.-virág (növ.), l. Árvácska.