vagy atyafiak, l. Husziták.
A cseh nyelv a szankszkritból eredő szláv nyelvcsaládhoz tartozik s kiterjed Cseh- és Morvaországra s Troppaura. Hozzá sorolják a magyarországi felvidéki tót nyelvet is, holott a kettő közt csak igen közeli rokonságról lehet szó. A cseh nyelv már a XVI. században igen kiművelődött, de később a német jó időre háttérbe szorította, ugy, hogy csak a köznép ajkán maradt fenn. Csak a XVIII. század vége felé fogtak ujra műveléséhez, midőn előbb Bécsben, majd Prágában tanszéket állítottak neki. A folyó század elején már a középiskolákba is bevitték a cseh nyelvet s ez idő szerint már meglehetős ujabb irodalma is van. A csehek latin berükkel (latnica) irnak, amelyeket különféle jelekkel tettek alkalmasakká az illető hangok jelölésére, igy az ě=je, ú=oú, ů=ú, č=cs, ň=ny, ř=rzs, ž=zs, d'=gy, t'=ty. Igeragozása korlátoltabb, mint p. a déli szlávoké, névragozása azonban, hasonlóan a többi szlávhoz, változatosabb, mint az európai nyelveké, amennyiben van instrumentalis és locativus casusa is. Nyelvtanilag már a XVI. században kezdték feldolgozni (a Blahoslav testvérek); az ujabb nyelvtanok közül jobbak: a Trkáé (Bécs 1832.), Konecznyé (u. o. 1842.), Hattaláé (Prága 1854), Torniceké (u. o. 1865), Censkyé (u. o. 1887.) stb., a szótárak közt pedig: a Hankáé (Prága 1833), Jungsmanné (u. o. 1835-39. 5. köt.) Ranké (1874) és Jordané (1887).
A cseh irodalom, hasonlítva a többi szlávsághoz, legelőször indult fejlődésnek, de aztá az 1620. fehérhegyi csata után ugy megakadt, hogy mások (lengyel, orosz) messze túlszárnyalták. Csak a most folyó század elején kezdődik benne ujabb pezsgés. A cseh irodalom legrégibb emléke a Hospodine pomiluj ny kezdetü egyházi ének, mely a szláv liturgia idejéből való.
I. korszak.
(A legrégibb időktől Husz Jánosig, 800-1410.) E korszakon a latin egyházi irodalom befolyása vehető észre. Vannak ugyan töredékek, melyeket ebből az időszakból származtatnak, minők a VIII-IX. századból datált és u. n. grünebergi kézirat, s a XIII-XIV. századból datált königinhofi kézirat, valamint több epikus és lirikus költemény, de ezekről kiderült, hogy hamisítványok. A latin befolyás mellet szerep jutott a németségnek is: a német lovag-világgal együtt már I. Vencel és I. Ottokár alatt bevonultak a lovagias szerelmi dalok és lovag-époszok is Csehországba. Igy Châtillon Valter Alexandreis-ét egy névtelen költő a XIII. században átdolgozta cseh nyelven, hasonlóképen az Artusmonda Tristramját egy későbbi iró (a XVI. sz.). A XIV. században az irodalom aránylag gazdagnak mondható, különösen sok és fontos jelentőségü egyházi iratok alapítása (1348) után e felsőbb iskola hatása egyre érezhetőbb volt a kulturában és irodalomban, egyuttal pedig azt eredményezte, hogy a latin szertartásu egyház visszaélései ellen protestálások támadtak.
II. korszak.
(Husz korátol a fehérhegyi csatáig 1410-1620.) Ebben uralkodó elem a latinból és németből csinált fordítások (Gesta romanorum; Barlaam és Josaphat; Hét bölcs férfiu), amelyek eredetileg műveltebb osztályok számára készültek, de később a nép közé is eljutottak. Ilyen körülmények közt önálló cseh szépirodalom nem képződhetett, hanem a helyett utánzatok keletkeztek (Stilfrid cseh logag és fia Bruncvik históriája; Vlasta, a hősnő; Paleček lovag stb.). A németellenes és antikatolikus mozgalom tetőpontját éri el a husziták felülkerekedésével (lásd Husz János). Az irodalom e mozgalmak szolgálatában áll s tartalma latin és cseh nyelven tisztán polemikus. Az uj tant erősen terjeszti a Husz által kezdeményezett irodalmi nyelvujítás. A költészet politikai és történeti dalokat, vallásos és vitatkozó énekeket termel (minő p. a hires huszita csatadal: Kdož ste boži bojovnici). A históriás dalokból a politikai és történeti tekintetben egészen értéktelen rímes krónika fejlődik. Ezeknél fontosabbak a kortörténeti emlékiratok, utirajzi (fordítások és eredetiek). A nemzeti mozgalom túléli a huszita-háborút. A katolikus latinság és a protestáns nemzeti nyelv közötti küzdelem egész a század végéi elhuzódik. A nemzeti nyelv pártfelei közül támadnak a XVI. és XVII. század kiválóbb irói, minők Blahoslav, Žerotin Károly, Conemius Amos, Husz legkiválóbb tanítánya: Clelčic Péter (Chelčicky, 1390-1460), akinek műveiben Husz tanai elméletileg vannak feldolgozva. A XV. százat második felében fejlődésnek indult Csehországban a könyvnyomtatás mestersége (melynek első produktum Pilsenben 1468. lát napvilágot). Egyidejüleg megjelenik a renaissance. A XVII. század elejét a cseh irodalom aranykorának tartják. Míg ezelőtt csak a nemesség és a papság forgolódott az irodalomban, most a nép is részt vesz abban. A népnevelést az iskolák hathatósan előmozdítják. A nem nagy jelentőségü költészet azonban még mindig latin versekből, regényfordításokból, egyházi énekből s utánzatokból áll. A prózai irodalomból felemlítendők a történeti kisebb művek a nép és egyház köréből különösen a libočani Hajek Vencel cseh krónikája, a Biblia Kralicka (Kralici biblia, kiadta Žerotin János Morva-Kralicban 1579-1593), mely még a mai napig is a cseh nyelv kezelésének mintájául tekintetik, a Kancional bratrsky énekes könyv stb. A korszak Veleslavin Dániel Ádámmal (1546-99) végződi, akinek munkáit (a Historia Bohemica fordítása, Kalendař historicky stb.) a cseh nyelv tiszta kezelése jellemzi.
III. korszak.
(A cseh nyelv elnyomatása; 1620-1774.) Ez a hanyatlás korszaka. A legjelesebb emberek kivándorlása a fehérhegyi csat után, a cseh könyveknek rendszeres pusztítása a jezsuiták által, a papság közönye és hasonlók folytán a nép el van zárva a nevelés és képződés forrásaitól. II. József császár a népiskolákba a német nyelvet viteti be, a cseh könyvek a ritkaságok közé tartoznak. Az irodalmat még egy ideig tengetik a kivándorlottak, de azt is csak a magyarországi felvidéki tótság körében. Egyházi énekeken, zsoltárokon kívül csak naptárak, katolikus olvasókönyvek és hasonlók jelennek meg. A kivételek közt magasan kiemelkedik Comenius Amos (l. o.). Kitüntették még magokat Skála Pál (megh. 1640.), aki egy tizkötetes egyháztörténelmet irt, Stránsky Pál (megh. 157.), aki Amsterdamban adta ki Respublica bojema c. munkáját, gróf Slovata Vilmos, akinek 13 kötetes Spisovani historicke c. munkája igen becses történeti adatokat tartalmaz; Balbin Bohuslav jezsuita, Pesina Tamás az ő Predchudce Moravopisu cimü művével, melyben Morvaország történetét kronologiai rendben irta meg egész 1658-ig, stb.
IV. korszak.
(Ujraébredés. 1774-től napjainkig.) Az 1820-ig terjedő időt a készülődés korának lehet mondani. Az ujraébredés első momentuma a XVIII. század második felébe esik, midőn a történelem és irodalom iránti tisztán tudományos érdekődés felébredt, mint az Dobner Gelasius (1719-90) historikus iró műveiben nyilvánult. Egyik legérdemesebb uttörő Dobrowsky József a cseh nyelv és irodalom terén ugy, mint az összehasonlító szlavisztikában. Kezdik kiadogatni a régi nyelvemlékeket. Mulattató olvasmányok nem lévén, a hiányon fordításokkal és eredeti népies munkák irásával igyekeznek segíteni. Megjelennek az első, bár a nyelv képzetlen volta miatt még félszeg költői kisérletek, megalakul az első költői iskola, melynek feje Puchmayer Antal (1769-1820). A XVIII. század nyocvanas éveibe esnek a Tham-testvérek által rendezett cseh szini előadások és az első cseh időszaki iratok. Ez igyekezetek gyümölcsei eleinte gyérek, mert az irodalmi életnek nem volt erősebb központja. Ilyenül jelentkeznek az 1818. alapított cseh muzeum s az ezzel összeköttetésben álló és 1830. alapított Matica ceska c. könyvkiadó társaság. 1820-1848 között az irodalom nemzeti irányt követ. Jungmann József vezérlete alatt uj költői iskola támad, mely az akcentuált verselés mellett a méretet is kultiválja s francia, német és angol klasszikusok fordításai által uj mintákat mutat be. Szorgalmasan gyüjtik a népdalokat és mondákat s megírják a nép-szokásokat. A nemzeti mozgalomból lassankint kifejlődik az általános szláv (pánszláv), melynek főképviselői: Hanka V. (1791-1861) ó-cseh irodalmi emlékek kiadásával, különböző szláv irodalmak fordításával; Safarik P. (1759-1861) szláv régiségekkel, szláv etnográfiával; Palacky Ferenc (1798-1876) Csehország történelmével; Jungmann József (1773-1848) a cseh irodalom történetéve, cseh szótárával. A nemzeti költői iskola élén Kollár János (1793-1852) áll az ő Slavy Dcera (a dicsőség leánya) c. művével és Celakovsky Ferenc László (1799-1852) az ő orosz és cseh népdalaival és Százlevelü rózsa c. filozofiko-erotikus költeménygyüjteményével. Ugyancsak itt említendők még: Kamaryt József, Vinaricky K., Jablonsky Bolesláv lirikusok, Holly János, Vocel J. E., Erben K. Jaromir epikusok; Langer, Rubes, Koubek és Borovsky, Havlicek Károly humoristák és szatirikusok; Klicpera V. K. Turinsky és Tyl József Kajetán drámairók. A cseh drámairodalomban is, amelyeben Scott Waltert követik. Itt említendők meg: Marek Jan I. (Jan z Hvezdy) az első novellista, Chocholusek Prokop és mások. A népéletet rajzolják: Hlinka V. (Fr. Pravda), Ehrenberger s különösen Božena Nemcová (1820-1862), akinek Babicka-ját (Nagymama) több nyelvre lefordították. Az 1848. forradalom után a cseh szépirodalomban pangás állott be s 1850. éledt fel ujra. Byron hatása alatt a nemzeti iskola helyét kozmopolita irány foglalja el, mely mintáit az európai világ-irodalomból veszi és kétféle formában jelentkezik, u. m. világ-fájdalmas negatív és a hazai történelemre és népéletre támaszkodó pozitív alakban. A byronizmus első képviselője még az 1848. előtti időkből baló: Mácha H. (1810-36), aki az ő Máj c. liriko-epikus költeményével lépett fel, de kevés visszhangra talált. 1850 után a byronizmus sokoldalu képviselője Halek V. (1835-74), aki egy személyben lirikus, ballada-iró, népies novellista és drámairó. Rajta kívűl az uj iskola megalapításában legtöbb érdeme van a humorista, lirikus elbeszélő és drámairó Neruda Jánosnak (1834-91). E kettőn kívűl kitüntették magukat: Heyduk, Pfleger, Kolár György, Jerabek, Jahn, Vlcek, Bodech, Kapper, Schulz, valamint a nők közül Krásnohorská Eliska és Svetlá Karolina. Ezeket a költők egész serege követi, akik ismét uj iskolához tartoznak, egyesítvén a nemzetit a kozmopolitizmussal: ez iskola főképviselői: Cech Svatopluk és Vrchlicky Jaroslav. A köréjük sorakozó generációból felemlítendők: Klástersky, Machar, Sova, Cenkov K., Simacek és Svoboda. Elbeszélők: Jirasek, Trebizsky, Smilovsky, Winter, Kosrites, Herman és a nők közül Podlipská és Stránecká; végül drámairók: Stroupeznicky, Stolba, Subert stb.
A tudományos irodalom minden ága talált művelőkre. Legfontosabb itt a szláv és a cseh történelem, melynek képviselői Safarik (szláv régiségek 1837), Palacky (Csehország története 1826-ig), Tomek (Prága története 1478-ig; legujabb kiadása 1891), Gindely, Dudik, Jirecek józsef és Konstantin, Kalousek, Rezek, Tieftrunk, Zoubek, Goll, Sedlácek, Kolar, Smolik, Brandi, Emler, Bilek, Borovy, Helfert báró, Winter, Pic, A nyelvészet és irodalom terén kiválóbbak: Gebauer, Bartos, Hattala, Jirecek József, Zikmund, Rybicka, Nebesky, Vlcek, Bily, Truhlár József és Antal; a klasszikus filologiában: Kvicala J., Niederle J., Král J. és mások; az összehasonlító nyelvtudományban Zubaty; a jogi tudomány, különösen a szláv jog terén: Palacky, Jirecek Hermenglid, Celakovsky Jaromir, Hanél és Brandl.
(csehül Čechy, latinul Bohemia; lásd a mellékelt térképet), egykoron önálló királyság, ma a birodalmi gyülésben képviselt tartományok és országok egyike, az é. sz. 48° 34' és 51° 3 1/2', a kel. h. 12° 7' és 16° 50' közt: határos ÉNY-on a szász királysággal, ÉK-en Porosz-Sziléziával, DK-en Morvaországgal és Alsó-Ausztriával, D-en Felső Ausztriával, és Dny-on Bajorországgal. ÉD-i irányban 277 km, KNy-i irányban 330 km. Ter.: 51948,18 km2.
[ÁBRA] Csehország
Területe és vizei.
Politikai határai 3 oldalról természetes határaival összeesnek; Dny-on a Cseherdő, északnyugaton az Érchegység és északkeleten a Szudeták hegyrendszere emelkedik; a Cseherdő és Érchegység találkozásánál, a Fichtel-hegység utján, emelkedései a német Középhegységgel állanak összeköttetésben. DK-i határán a Cseh-morva határhegység Dny-ról ÉK-re csaknem szabályos lépcsőkben vezet le. Ezen hegyek között a föld lépcsőzetesen emelkedik le a Moldva-Elba völgye felé. Az északi terassz meredek szegélyekben és egyes, élesen körvonalazott kiszögelésekben (p. Engelhausi-hegy 645 m., Purberg 562 m. Georgenberg 225 m.) emelkedik 310-380 m.-nyi középmagasságra. A középső lépcső 450-500 m., a Brdý erdőben pedig 853 és a Třemšinhegyben 822 m. magasságot ér el. A déli terassznak szegélyei 570-630 m. magasak, ezek vezetnek föl a Cseh- és a Greini-erdőhöz (legmagasabb csúcs a Kubany-hegy 1358 m.). Az Elbe, Adler és az Eger balpartja közt fekvő rész a Szudetákkal áll kapcsolatban; a felső Elbe baloldali mellékvizeinek vidékén, éles körvonalu hegyeken juthatni el a Glatzi-hegyek kiágazásaihoz vagy gerincéhez és pedig az Adler-hegységhez (Magas Mense 1085 m.), Heuscheni-hegységhez (920 m.), a Pölitzi-sziklákhoz és az Adersbachi homokkősziklákhoz, vagy az Óriáshegység meredek gerincéhez (l. o.) (Schneekoppe 1605 m.). Az Elbe jobboldali mellékvizeitől szélesebb fensíkok, mint a Gitschini és a Daubaui fensik, vezetnek föl az Iser-hegységhez (Tafelfichte 1124 m.) és a Lausitzi hegytömegekhez (Jeschkenberg 1013 m.). Ettől Ny-ra sürü csoportokban emelkednek ama hegykúpok, amelyek között az Elbe magának utat tört. A keleti csoport a Kleis- és Gettsch hegytömeg (725 m.), a nyugati a bazaltból álló cseh Középhegység, amely a Donnersbergben 835 m. magasra emelkedik és amelyet a Biela mély völgye választ el az Érchegységtől. Ez utóbbinak gerince nagyobbára széles, a Keilbergben (1238 m.) éri el a legnagyobb magasságot, nyugati részében lejtői szelidebbekké lesznek és a Fichtel hegységhez csatlakoznak. A hegy és hegylépcsők között sok helyen magaslatoktól körülzárt síkságok terülnek el; ilyenek É-on a Teplitz-Komotaui medence, a Laus-Saazi sikság; az Eger torkolatánál a Melniki-lapály; Pilsennél van a 300 m. magas Berauni sikföld; délen pedig a tavakkal borított 400 m. magas Budweis-Wittingaui-fensik. A változatos felülethez képest C. geognosztikus képe is nagy különféleséget tüntet föl. A déli részek nagyobbára őskőzetekből (gnájsz, gránit stb.-ból), a középső részek nyugati fele Prága és Klattau közt kambriai-, szilur- és szénképződményekből, keleti fele pedig mészből állanak. Az északi részeken a változatosság még nagyobb; az Elbéétől K-re a homokkő az uralkodó; nyugaton az Érchegység lábánál hatalmas barnaszén-telepek terülnek el; itt gyakoriak a vulkáni (bazalt, fonolit) kúpok és csúcsok, míg a nyugati határon az ősképződmények lépnek ismét előtérbe. Egész C. területének csak 6.6 százaléka tartozik a Duna és Odera vizkörnyékéhez; a többiek vizeit az Elbe gyüjti mahába. Az Elbe itt ered és itt folyik az érdekes szakadékban az Elbei-homokkőhegységen keresztül; fölveszi jobbról a Cidlinát, Isert és Polzent, balról az Aupát, Mettaut, Adlert, Laucher (Loucna), Chrudinkát, Moldvát, Egert és Bielát; Melniknél, ahol a Moldva torkol belé, válik hajózhatóvá. A tisztán csehországi folyó, a Moldva a Luschnitzot és Lazawát, a Wotawát és Beraunt veszi föl.
Éghajlat és termékek.
Az ország éghajlata domborzatával áll összeköttetésben; a magasaban fekvő vidékek időjárása zordabb, mint a Moldva-Elbe völgyben; enyhébb az északi alacsonyabb, mint a déli magasabb részeken. Az évi középhőmérséklet Budweisban 8°, Pilsenben 8.4°, Egerben 7.4°, Prágában 9.2°, és Bodenbachban 8.6°, legnagyobb tehát az ország középső részeiben és csökken szélei felé; éppen ennek ellenkezője forog fenn az eső mennyiségére nézve; közepén a legkevesebb és az ország szélei felé növekszik; Prágában 416 mm., Marienbadban 758 mm., az Óriás-hegységben pedig 1200 mm. és több. A föld nagyobbára termőföld (96.7%); ebből szántóföld: 50.5, rét 10, kert 1.3, legelő 5, erdőség 29%; a földművelés intenziv; az utóbbi 10 évben átlag termeltek 4,6 millió hl. buzát, 9.2 millió rozsot, 6 millió hl. árpát, 10 millió hl. zabot és 29.9 millió hl. burgonyát. A kenyértermékeken kivül C. nagyobb gondot fordít hüvelyes (571779 hektoliter), továbbá a len, komló és a cukorrépa termelésére. A len főképen a hegyes vidékeken (1889. 123340 mmázsa) található; a komlótermelés (évenkint40-60000 mmázsa) híres, különösen az Eger völgyében, Saar és Auscha körül; a cukorrépa-termelés pedig (20-30 millió mmázsa) az alacsonyabb vidékeken. Repce, kender és szőllő C. gazdaságában nagyon alárendelt szerepet játszanak; a szőllő csak az Elbe völgyében, Melnik és Aussig közt érik meg; annál fontosabb a gyümölcstermelés; a gyümölcsfák számát több mint 21 millióra becsülik. Az erdőségek nagyobbára tűlevelü fákból állanak. A mezőgazdaság emelésére törekszenek a különféle gazdasági iskolák; akadémiák Liebwerdán és Taborban; középiskolák Kaadenben, Tetschen-Liebwerdán, Taborban, Chrudinban, Raudnitz-Hracholuskban; azonkivül 9 földmives-iskola. Mezőgazdáknak hitelt nyujt: az 1864. alapított cseh földhitelintézet, a mezőgazdasági hitelbank 1867-ből és Saarban egy hitelegyesület. Az állattenyésztés, bár ujabban nagy gondot fordítanak rá, nem oly jelentékeny, mint néhány más osztrák tartományban. A lóállomány 1890. 221 559; a lovak nemesítésére szolgál a csász. ménes Kladrubban; a szarvasmarhaállomány valamivel több mint 2 millió. A juhtenyésztés különösen Mária Terézia és József császár idejében virágzott; ujabban azonban, miként az osztrák-magyar monarkiában nagyrészt mindenütt, aláhanyatlott; 1890. számuk 417 064, a sertéseké pedig 497 680 volt. A kecsketenyésztés (320 ezer) egyes hegyes vidékeken jelentékeny. Fontosabb szerepe van C. anyagi műveltségében még a lud-, méh- és a mesterséges haltenyésztésnek is. A ludtoll-kereskedés középpontja Nuern, Klattau ker. kapitányságban; a méhészet kitünő viaszt szolgáltat; pontyot és süllőt nagy mennyiségben visznek ki más országokba.
A lakosság és szellemi műveltség.
A lakosság egy század alatt megkétszereződött; 1785-ben körülbelül 2,7 millió volt, 1890-ben pedig 5 millió 843 094; esett 1 km2-re 112. Legsűrübb a lakosság az északi, leggyérebb a délnyugati vidékeken. Nemzetiség szerint volt 1890-ben 36,94% német, akik leginkább a határokon és 62,38% cseh, akik meg a középső részein laknak. Vallás szerint volt 96% kat., 2,17% protestáns és 1,6% izraelita. Mezőgazdasággal és erdészettel foglalkozott a lakosság 40,9%-a, iparral és kereskedéssel 32,7%. A szellemi műveltség, különösen a népnevelés, magas fokon áll; az iskolák látogatása, miként a monarkia egyéb részeiben, itt is általánosan kötelező; az iskolaköteles gyermekek közül 98% részesül oktatásban; a népiskolák száma közel 5100 (valamivel több cseh, mint német). A középiskolák száma 1891-ben 19 német, 18 cseh főgimnázium, 1 német, 3 cseh algimnázium, 3 német, 11 cseh reálgimnázium, 9 német, 8 cseh fő-, 2 cseh alreáliskola; 6 német, 7 cseh tanító-, 2 cseh és 2 német tanítónőképző. Tudományos egyeteme van 2 Prágában; az egyik német, 1348-ból, a másik cseh, amelyet 1882-ben állítottak föl; műegyeteme szintén 2 van ugyancsak Prágában; az egyik német, a másik cseh. Jelentékeny a szakiskolák száma is. Pribramban van bányászakadémia; Prágában (2) és Chrudinban kereskedelmi akadémia; Pilsenben, Aussigban és Reichenbergben kereskedelmi középiskola; Prágában zeneakadémia és konzervatórium; Prágában, Pilsenben és Reichenbergben ipariskola, Prágában festőakadémia, azonkivül 26 alsófoku kereskedelmi, 206 ipar-, 18 zeneiskola stb. A kat. egyház élén a prágai érsek és 3 püspök (Leitmeritz, Königgrätz és Budweis), a protestáns egyház élén pedig 3 szuperintenens áll.
Bányászat, ipar és kereskedelem.
Régen csak a nemes ércbányászat foglalkoztatta C. lakóit; az aranybányászat azonban már teljesen megszünt; ezüstöt (mintegy 3 millió frt értékben évenkint) még Pribramban és Joachimsthalban bányásznak. Ujabban a vasérc- és szénbányászat vált jelentékennyé (1889-ben vasércből 4,2 millió mmázsát, kőszénből 37 milliót, barnaszénből pedig 109,4 millió mmázsát termeltek); mig a vasérctelepek leginkább az északkeleti, a szénbányák a középső és északi részeken (Pilsen, Dux, Kladno stb.) terülnek el. Ezeken kivül bányásznak C.-ben cint (5490 mmázsa), ólomérceket és csekély mennyiségben rezet, nikolt, kolbatot stb. Ez utóbbiaknál fontosabb a porcellánföld, a cseh granát és főképen az ásványvizforrások (Karlsbad, Marienbad, Franzensbad, Teplitz, Wartenberg, Johannisbad, Stecknitz, Liebwerda, Giesshübel, Bilin, Püllna stb. A malomipar, amely régebben igen jelentékeny volt, a magyar liszt konkurrenciája következtében aláhanyatlott; e helyett a cukor-, spiritusz-, maláta-, sör- és mesterséges tárgyagyártás emelkedett az előbbinél jóval magasabb fokra; 1889-ben 27,5 millió mmázsa cukrot, 5,8 millió hektoliter sört gyártottak. A dohánygyártást 5 kincstári gyárban űzik. A vasipar (az évi termelés mintegy 20 millió forint értéket képvisel) különösen Kladno körül, a gép- és vaggongyártás Prága körül, a kémiai ipar Aussig és Prága körül pontosul össze. (Évi termelés értéke mintegy 23,5 millió forint értékü.) Az üvegipar, miként azelőtt, most is igen jelentékeny; Haida, Steinschönau és Gablonz azon vidékek, ahol ezen iparág legalább 25 000 munkást foglalkoztat (évi termelés értéke mintegy 34 millió frt). Nagy jövedelmi forrása C.-nak a Karlsbad környékén kifejtett porcellánipar (39 gyár 5,5 millió frt értékü terméssel). Az agyagipar Budweisban lett jelentékenyebbé. A vászonipar az északi részeken, különösen Rumburg és környékén 27 millió frt értékü árut termel. A posztó- és gyapjuipar leginkább Reichenberg, továbbá Asch, Aussig és Warndorf körül fejlett ki; fazekat Strakonitzban készítenek. A pamutipar székhelyei Kosmanos és Prága. A papirgyártást 78 gyárban, a gyufagyártást pedig 20 gyárban üzik. A házi ipar különösen az Érchegységben foglalkoztat sok embert; Graslitzban és Gossengrünben csipkéket, Graslitzban és Schönbachban hangszereket, más helyeken ismét fa- és pléhjátéktárgyakat, szalmafonatokat stb. készítenek. A kereskedelem, illetőleg a forgalom emelésére sűrü vasuti hálózat (1890. 4589 km.), 25 ezer km. hosszu országutak és a Melniktől kezdve gőzhajókkal járható Elbe utja és több mint 6000 km. hosszu telegráfhálózat szolgál.
Alkotmány és közigazgatás.
A birodalmi tanácsban képviselt összes országok és tartományokra vonatkozó alaptörvényeken kivül, C.-ban az 1880 május 20-iki tartományi gyülési követek választásának módját módosító törvény is érvényes. Ezek szerint C.-ban a tartománygyülés tagjai: 1. a prágai érsek, a 3 kat. püspök: 2. az egyetem 2 rektora; 3. a nagybirtokosok 70 képviselője; 4. a városok, mezővárosok és iparos helyek 72 képviselője; 5. a kereskedelmi és iparkamarák 15 képviselője; 6. a községek (falvak) 79 képviselője; összesen 242 tag. A választott képviselők mandátumaikat közvetetlen választás utján nyerik, kivéve a községek képviselőit, akik indirekt választás útján (500 lakosra 1 választó) jutnak a tartományi gyülésbe; a mandátum tartama 6 év. A tartományi gyülés elnökét, az Oberstlandmarschallt, a császár nevezi ki. A birodalmi tanácsba C. 82 tagot küld. A tartomány föloszlik két önálló törvényhatósági joggal biró városra (Prága, Reichenberg) és 89 ker. kapitányságra; ezek:
A legfőbb közigazgatási hatóság a helytartótanács, élén a helytartóval. Az egyes ker. kapitányságok élén a kinev. ker. kapitányok (Bezirkshauptleute) állanak. A helytartó egyszersmind elnöke a tartományi pénzügyi hatóságnak és a tartományi iskolatanácsnak. A helytartótanács mellé tanácsadó hatóságként van az egészségügyi tanács rendelve. 13 ker. kapitány a helytartótanács bizonyos teendőinek elvégzésével is meg van bizva. A két, külön törvényhatósági joggal fölruházott városban (Prágában és Reichenberben) a közigazgatási teendőket a választott városi tanács végzi, kivéve bizonyos dolgokat, amik a rendőrigazgatóságra vannak bizva. Igazságszolgáltatás céljából van az országban 1 országos főtörvényszék (Prágában), 15 kerületi törvényszék (Landes- und Kreisgericht) és 222 járásbiróság (Bezirksgericht). A pénzügyi igazgatást teljesíti 1 országos pénzügyigazgatóság (Prágában), 10 kerületi pénzügyi hatóság, 90 első folyamodásu adóügyi hatóság, 93 vámhivatal és 215 adóhivatal. Katonai tekintetben 16 hadkiegészítő parancsnokságra van beosztva.
Története.
Csehország eredeti Bojohemum nevét a kelta származásu bojok-tól vette, akiket onnan Krisztus születése idején a germán markomannok szorítottak ki, kik Marbod nevü királynak engedelmeskedtek. A VI. században ez utóbbiak Bajorország felé huzódtak s utánok a majdnem teljesen pusztulásnak indult Csehországba szláv törzsek vonultak be, amelyek nemsokára Csehek közös név alatt egyesültek. Ezeket nemsokára a szilaj avarok igázták le. Ezek nehéz igája ellen a csehek 623. egy Samo nevü bevándorolt frank vezérlete alatt felkeltek és a szomszédos szláv tartományokkal egyesültek, de az így megalapított ország Samo halála után (658) ismét szétmállott, ugy, hogy a következő két században csak egyes szláv törzs-főnökök voltak Bojohemumban. Nagy Károlynak az avarok ellen folytatott hadakozásai alatt a frankok többször átvonultak Csehországon és bizonyos fenhatóságot gyakoroltak a csehek felett. A kereszténységet is Németországból kapták a csehek; Cirill és Method szláv apostolok befolyása és térítésük hatása csak átmeneti volt. 814. tizennégy cseh törzsfőnök Regensburgban keresztelkedett meg s 895. uganoda mentek a törzsfőnökök, hogy Szvatopluk, Nagy-Morvaország ura ellen Arnulf király oltalmába ajánlják magukat. Később a magyarok gyakori betörései folytán keletkezett zavarok a Premiszlida családból származott l. Sputhiniev felhasználta arra, hogy az ország szláv törzseit egy fejedelemséggé egyesítse (912). Spythinievet fitestvére, Vratiszlav (Ulászló), a regeszerü Drahomira férje követte a fejedelemségben. Ennek fiát, szt. Vencelt (l. o.), a kereszténység buzgó pártforgóját, I. Henrik király 929. a német fenhatóság elismerésére kényszerítette. A kereszténység s a németke iránt tanusított rokonszenve miatt a pogány csehek összeesküdtek ellene s ő ez összeesküvésnek 936. áldozatul is esett. Öccse, I. Boleszláv (l. o.), aki a nemesség hatalmát megtörte, 950. szintén kénytelen volt Németország fenhatóságát elismerni; fia, II. Boleszláv Morgaországra, Sziléziára és a mai nyugati Galiciára is kiterjesztette uralmát. Az ő fejedelemsége idejében függetlenítette II. Ottó német császár Csehországot a regensburgi diocézistől és a prágai püspökséget alapította számára (973). III. Boleszláv herceg alatt azonban Boleszláv Hrobry lengyel király nemcsak a megnevezett hódításokat foglalta vissza Csehországtól, hanem ez országnak nagyobb részét is hatalmába kerítette. De miután II. Henrik császár a lengyel királlyal több izben háboruskodott, Csehország megint felszabadult és a császártól kijelölt Jaromir herceg (a Premysli családból) lett annak fejedelme (1004). Jaromir öccse, Ulrik, a II. Konrád császár iránt tanusított hűségeért Morvaországot kapta hűbérül (1029). Ulrik fia, I. Bretiszláv hozta be a szeniorátusi trónörökösödést. Ugyanő III. Henrik császár zászlaja alatt hazánk ellen is küzdött, amidőn 1051. a Duna bal partján Esztergomig nyomult; de a császárnak a Vértesben történt kudarcáról értesülvén, megint kivonult az országból. II. Vratiszláv (1061-92) IV. Henrik császártól (1086) s unokája II. Vladiszláv (1140-74) I. Rőtszakállu Frigyes császártól (1158) kapott királyi koronát és rangot, de mindketten csak időlegesen. 1173-97-ig, mely időszak alatt tiz herceg vetélkedett az ingadozó trónért, Csehország nagy hanyatlásnak indult, mígnem I. Prrmysl Ottokár (1197-1230) a szeniorátusi trónöröklést átváltoztatta primogeniturává, s a Sváb Fülöp ellenkirálytól 1198. kapott és II. Frigyes által 1212. megerősített királyi cimet és rangot ügyes politikával és vitézségével megerősítette.
Unokája, II. Premysl Ottokár alatt (1253-1278) Csehország tekintélyes hatalomra emelkedett, ki a Németországot dúló pártzavargásokat és az interregnumot arra használta fel, hogy részben karddal, részben pedig pénzzel, jó szóval meg kiváltságokkal egy hatalmas cseh birodalmat alapítson. Ottokár hatalmát a többi szomszéddal is éreztette, igy hazánkkal is, mely ellen 1252-1275-ig négy háborut indított. Az ő szavára űzték el a stájer rendek István herceget országukból; 1260-ban nagy és véres csatát nyert IV. Béla hadain a Morvamezőn, mely után ugyan békét kötött és Kunigunda hercegnőt, IV. Béla unokáját nőül vette, de 1270-ben sógora, V. István ellen ujra háborut indított és 1271-ben az elpusztított Pozsony meg Moson vármegyén keresztül Győrig nyomult. Pillanatnyi kibékülés után 1273. megint átkelt a Morván és Nyitráig hatolt. De ekkor szerencsecsillaga letünt. Az uj német király ugyanis, Habsburgi Rudolf Ottokár ellen a magyar udvarral, IV. Kun Lászlóval szövetségre lépett, melynek első sikerét 1276. látta, midőn Ottokárt Bécs kapui előtt hódolatra és a birodalmi hűbéres tartományok kiadására kényszeríté. Midőn pedig a megaláztatást nehezen türő cseh király 1278. a békét fölbontotta, közte és Rudolf között ujabb mérkőzésre került a sor. Ez alkalommal Rudolf csak csekély hadat tudott összetoborozni, míg Ottokár 60 000 cseh-lengyel és részben német sereg élén nyomult Bécs felé. Rudolf szerencséjére azonban Kun László 40 000 magyar és kun vitézt hozott magával a Morvamezőre, mely sereggel Rudolf egyesülvén, 1278 aug. 26. Dürnkrut mellett a cseh király hadát teljesen megverte, ki maga is vitéz ellenállás után életét veszté. Rudolf meghagyta a cseh koronát Ottokár kiskoru fia, II. Vencel birtokában, mely azután (1283-1305) házasság és választás révén Lengyelországnak is birtokába jutott. Ennek fia, III. Vencel, 1306 aug. 4-én Olmücben gyilkosság áldozatául esett és vele kihalt a Premysi-család.
1310-1437-ig Csehországban a luxemburgi házból való királyok uralkodtak. János király (1309-1346), VII. Henrik császár fia és III. Vencel sógora, megszerezte Luzáciát és Sziléziát, de Lengyelországra való igényeiről 500 márka aranyért Kázmér lengyel király javára lemondott. E kiegyezés Visegrádon ment végbe (1335), Róbert Károly királyunk fényes udvarában, ki János és Kázmérnak (sógorának) viszályait mint békebiró kiegyenlíté. Miután Vak János Crécy mellett elesett, fia, I. Károly (mint német császár IV. Károly, 1346-78) következett a trónon. Ez Csehország felvirágoztatása körül nagy érdemeket szerzett és a prágai (a legelső német) egyetem alapítása által (1348) is maradandó emléket biztosított magának (l. o.). A Felső-Pfalzot és Brandenburgot is megszerezte egy időre. Erőszakos és szeszélyes fia, IV. Vencel (1378-1419) idejében lépett fel Husz János reformátor és ezzel kapcsolatban megindultak a cseh nemzeti mozgalmak, melyek 1409. a német tanárok és tanulók Prágából való eltávozását vonták maguk után. Zsigmond (Vencel öccse), ki 1387 óta viselte a magyar és 1410 óta a német koronát, császár létére kötelességének vallotta az egyházban kitört szakadást és sérelmeket orvosolni. De mivel az ezen célra összehívott konstanczi reformzsinat a csehek bálványát, Huszt (a Zsigmondtól kapott menlevél dacára) 1415. elégettette: a dühös csehek Vencel halála után 81419) Zsigmondot az országból elűzték, hivein és a kat. papságon, meg a német ajkuakon rettenetes bosszut vettek és azután 1419-1436-ig a szomszéd államokat tűzzel-vassal pusztították. Többi között hazánk északnyugati megyei is sokat szenvedtek a husziták (l. o.) betöréseitől és még többet a később a felvidéken letelepedett cseh zsebrákoktól. Maga Csehország is borzasztóan szenvedett és azonfelül a csehek maguk ellen kelték az egész művelt világ ellenszenvét és gyűlöletét. Miután a husziták nevezetesebb vezérei az ádáz pártküzdelemben majdnem mind odavesztek, a kimerült nemzet 1433. kibékült Baselban a kat. egyházzal, mely a kehely használatát megengedte; egyuttal kibékült az ország Zsigmond királlyal. Ezt veje, II. Albrecht követte a trónon, (1437-1439., ki a magyar koronát is birta). Rövid uralkodása alatt a nemesség hatalma még nagyobbra nőtt és az idegen fejedelmek ellen táplált ellenszenv oda vitte a dolgot, hogy utószülött László (1458-1457) halála után Csehország nemzeti választó-monarkiává alakult át. Az első nemzeti fejedelem Podiebrád György vala (1458-71), az eddigi ideiglenes kormányzó, ki fényes tehetségeivel és igaz nemzeti politikájával sokban hasonlít nagy kortársára, Hunyadi Mátyás királyunkra, ki leányát, Katalint is birta első nőül. Azonban Podiebrád a huszita valláshoz szított, amiért a pápák kiátkozták és keresztes hadjáratot hirdettek ellene, melynek végrehajtását a tehetetlen III. Frigyes császár és a pápák Mátyás királyra bizták (1468-78). A váltakozó szerencsével folyó háboruban a kat. cseh-morva és sziléziai rendek Mátyást ugyan cseh királynak választották, de a bosszus huszita-csehek Jagello Ulászló lengyel herceget, Kázmér király fiát ismerték el Podiebrád utódává, kit Podiebrád is, saját fiai mellőztével, ismert el utódának. Még javában dühöngött a háboru, midőn Podiebrád elhalt (1471) és most még nagyobb elkeseredéssel folyt a harc, amennyiben Kázmér király nemcsak Ulászlót támogatta, hanem a magyarországi elégületlenekkel is kezet fogott. Végül azonban mégis Mátyás győzött, ki a Boroszló melletti táborából mind a cseh, mind a lengyel király hadait annyira végveszélybe sodorta, hogy a szövetséges királyok személyesen könyörögtek békéért (Olmüci béke 1478 dec. 7.). E béke értelmében ugyan Ulászló is használhatta a cseh királyi címet és a tk. Csehország Ulászló birtokában maradt, de a cseh korona melléktartományai, u. m.: Morva, Szilézia és Lusáczia, Mátyás birtokába jutottak; Mátyás halála után a csehek ezeket az országokat 400 ezer aranyért visszaválthatták Magyarországtól.
Jagelló II. Ulászló (Vladiszláv), 1471-1516-ig, a cseh trónon éppen olyan silány fejedelemnek bizonyult, mint a magyar trónon. Fia és utóda pedig, II. Lajos (1516-1526), szintén az országon kivül, Budán székelt és már ez okból is keveset folyt be Csehország sorsára. Miután II. Lajos a mohácsi csatában elesett, a cseh, éppen ugy mint a magyar rendek, Lajos sógorát, a Habsburg-házból származott I. Ferdinánd főherceget emelték a trónra, ki a rendek kiváltságainak megtartását megfogadta. Később arra akarta kényszeríteni a cseheket, hogy a schmalkaldi háboruban a szász választófejedelem ellen fogjanak fegyvert; minthogy azonban ezek kereken visszautasították ezt a kivánságot, Ferdinánd, miután fitestvére, V. Károly császár Mühlberg mellett győzött, az ellenszegülőket az 1547-iki ugynevezett «véres» országgyülésen kegyetlenül megbüntette, megsemmisítette a rendek és az autonom városok kiváltságait s dinasztiája örökösödési jogát rájok erőszakolta. Ferdinánd után 1564. fia, Miksa, ez után 1576. Rudolf, 1611. pedig Mátyás következtek. A türelmetlen Rudolf által kezdeményezett ellenreformáció Csehországban is komoly viszályokat támasztott. Nagy válság küszöbén a Habsburg-család tagjai végre Rudolf letételét határozták el. Ennek a határozatnak végrehajtását pedig Mátyás főhercegre bizták, ki is a magyar és osztrák rendek támogatása mellett, 1608-ban Prágába vonult, hol bátyját lemondásra kényszerítette. A császári címet és a cseh koronát ugyan Rudolf haláláig megtartotta, és hogy a csehek hűségét magának biztosítsa, 1609. az u. n. felséglevelet adományozta a cseh rendeknek, melyben ezeknek vallásszabadságát elismerte. 1612-ben történt halála után Mátyás követte őt a trónon (1612-19), ki alatt részben a braunaui apát és a prágai érsek által indított vallásüldözés és a felséglevél megszegése, részben pedig a protestáns nemzeti ellenzékhez szító nemesek sérelmeinek elmaradt orvoslása miatt a kedélyek végre annyira elkeseredtek, hogy 1618. Prágában felkelésre került, melynek folyamában a rendek Martinitz meg Slavata csász. helytartót az ablakon át a teremből kidobták, 30 tagu ideiglenes kormányt szerveztek és nemzeti hadsereget küldtek a határra, mely Thurn Mátyás alatt a csász. hadakat megverte. A legnagyobb zavar idejében halt meg Mátyás király (1619), ki után a koronának, Mátyásnak a stájer ágból származó rokonára, a már megválasztott II. Ferdinándra kellett volna átszállania. Trónját azonban az uj király egyelőre el nem foglalhatta, mert Thurn gróf őt Bécsben ostrom alá fogta. A döntő pillanatban azonban felmentő had érkezett Bécsbe, amidőn azután Thurn visszavonult és magában Csehországban folytatta a harcot a Buquoy (l. o.) alatt benyomult csász. sereg ellen; Ferdinánd pedig Frankfurtba sietett a császárválasztásra, amelyen a választófejedelmek csakugyan német császárnak választották. Még javában folytak az udvari ünnepélyek, midőn hire érkezett, hogy a cseh rendek Ferdinándot letették és a kálvinhitü V. Frigyes pfalzi választófejedelmet, I. Jakab angol király vejét, emelték helyébe a trónra. Egyuttal Bethlen Gábor, Erdélyi fejedelmével szövetséget kötöttek, ki Thurn gróffal Bécs alatt kezet fogni óhajtott (1619 nov.). A várost ugyan Thurn most sem vehette be, amint különben is a csehek ügye ez idő óta hanyatlásnak indult. A II. Ferdinánd barátjától, Bajor Miksa választófejedelemtől és a katolikus liga pénzén összetoborzott, Tilly és Buquoytól vezérelt zsoldoshad a gyönge és rosszul vezérelt cseh hadat 1620 nov. 8. nehány óra alatt a Prága mellett emelkedő Fehér hegyen (a Bethlen Gábortól küldött segélyhad dacára) teljesen megverte és a «téli király», vagyis Frigyes uralmának, a protestáns szabadságnak és a cseh alkotmánynak egy csapással véget vetett. A győztes Ferdinánd rettenetes bosszut állott a cseh ellenzéken. A felkelés vezéreit lefejeztette, jószágaikat elkobozta és hogy pénzre tegyen szert, tömegesen eladta. Ez alkalommal vásárolta össze a mai cseh nemesség egy része, a Liechtenstein- és a Schwarzenberg-család, Wallenstein stb., potom áron birtokait, míg a koldushbotra jutott és nagyobb részt kivándorlott protestáns nemesek hasztalan iparkodtak a külföld segélyével ősi birtokaikat visszaszerezni. Lovas-katonaság fedezete alatt indult meg azután Cseh- és Morvaországban a prot. lakosság erőszakos megtérítése és elnyomatása. Az alkotmányt is teljesen megszüntették s a felséglevelet Ferdinánd saját kezüleg semmisítette meg. Csehország szóval megszünt autonom, alkotmányos királyság lenni és mindinkább a többi osztrák tartomány provinciális fokára sülyedt. Önálló fejlődése és története megszünt. L. Osztrák császárság. VI. Károly megszavaztatta 1720. az engedelmes rendek által a Pragmatica Sanctiót, melyben az ország provinciális jellege teljesen kifejezésre jutott. VI. Károly halála után (1740) Károly Albrecht bajor választófejedelem emelt igényt Csehországra és Prágában fogadta a rendek hódoaltát, de Mária Terézia a magyarok segélyével a bajorokat és franciákat az országból csakhamar kiszalasztotta. A sziléziai háboruk folyamában a poroszok hatoltak be több izben az országba. II. József (1780-90) az ő reformterveit Csehországban is érvényesítette s a jobbágyság megszüntetése ott neki köszönhető.
Az I. Ferenc és a francia köztársaság meg I. Napoleon között lefolyt hadjáratok nem igen érintették Csehországot. A juliusi forradalom sem volt nagyobb hatással a nemzet életére; csak később keletkezett mégis némi ellenzéki áramlat a Metternich-féle abszolutizmus ellen. De mikor az 1848. európai forradalom kitört, Csehországban is heves politikai mozgalom keletkezett. Csakhogy az országbeli németek és csehek ebben is ellenkezésbe jutottak. A visszavonás lángja felcsapott. A németek a frankfurti nemzetgyülésért rajongtak, míg a csehek ennek pángermán törekvéseitől irtóztak. Hogy a németek törekvéseinek gátat vessenek, szláv kongresszust híttak össze Prágába, mely 1848 május 31. össze is ült, de üléseit be nem fejezhette, mert pünkösd hétfőjén (junius 11.) a nép és katonaság közt véres utcai verekedés támadt, melynek következtében a katonaság a várost junius 15. bombázni kezdte s a kongresszust szétugrasztotta. A nemzeti ellentét a felkelés leveretésével sem ért véget. Az első osztrák alkotmányozó gyülésen cseh képviselők a kormánnyal tartó jobboldalra ültek, míg a csehországi németek kevés kivétellel a baloldalon foglaltak helyet. A bécsi októberi forradalom kitörésekor a cseh képviselők elmenekültek s helyeselték, hogy a kormány a birodalmi gyülést a morvaországi Kremsierbe áthelyezte; támogatták a kormányt a magyarok ellen is és nagy befolyást gyakoroltak az ügyek reakcionárius menetére. De ez a befolyás a birodalmi gyülésnek 1849 március havában történt föloszlatásával megszünt. A németek elleni küzdelmet azonban tovább folytatták a társadalmi és irodalmi téren. Amint az 1859. olasz hadjárat Ausztriára nézve rosszul ütött ki, a csehek vezérférfiai a politikai téren is megkezdték működésüket, s az agitáció végcélját, t. i. az ország teljes csehesítését és a cseh korona helyreállítását kezdték nyiltan emlegetni. Az októberi pátens és a februáriusi alkotmány (1861) után öszehívott cseh tartományi gyülésen a csehek pártja többségben volt. Ez a gyülés eleintén protestált a birodalmi gyülési választások ellen, hanem azután keresztülvitte pártvezérei megválasztását, akik a birodalmi gyülésben a lengyelekhez csatlakoztak, aztán előbb mint autonomisták, majd mint federalisták küzdöttek a Schmerling által tervezett alkotmányos centralizáció ellen. Egyuttal a cseh napi sajtó mérges agitálást indított a németség ellen. Mikor azonban észrevették, hogy a birodalmi gyülésen szláv többséget összehozni nem birnak, 1863. tiltakozással ott hagyták a gyülést és parlamenti tevékenységükkel csak a cseh tartományi gyülésre szorítkoztak. Nagy reménységeket tápláltak a Schmerling-minisztérium bukása és a federalisztikus hajlamu Belcredi-kormány hatalomra jutása iránt (1865 julius 27.), mely utóbbi minisztérium az alkotmányt felfüggesztve «rendkivüli birodalmi gyülést» hítt össze. De a cseh-németek erélyes ellenállása és az 1866. háboru kitörése és szerencsétlen vége folytán Belcredi tervei meghiusultak, aki 1867 elején át is engedte helyét Beustnak. Mikor ez utóbbi alkotmányszerü útra tért, Magyarországgal megkötötte a kiegyezést s a kormány az ugynevezett polgári minisztérium kezébe került: a megcsalódott csehek oppozicziója szertelenül felfokozódott. Nem akartak a birodalmi gyülésben részt venni; vezéreik, mint Rieger és Trojan, tüntetőleg elmentek a moszkvai szláv etnográfiai kiállításra, izgalmas népgyüléseket (tábor) tartottak s végül a tartományi gyülést is elhagyták, a mely elé közjogi és nemzeti követeléseiket, az úgynevezett «Deklaráció»-ban terjesztették elő (1868 szept.). Kilátásaik azonban csak akkor javultak, mikor a polgári minisztérium belső egyenetlenségek miatt 1870 tavaszán lemondott s utána Potocki, ez után pedig 1871 februáriusában a Hohenwart-minisztérium következett, aki késznek mutatkozott a csehek legvérmesebb kivánságait is teljesíteni. De ezuttal is számolni kellett az egyesült osztrák-németek heves ellenkezésével és a magyarok beleszólásával. Az ugynevezett «alap-cikkelyek» szentesítése, nemkülönben a császárnak cseh királlyá való koronáztatása az utolsó pillanatban abban maradt, miben gr. Andrássy Gyula miniszternek is volt része. Hohenwartot elbocsátották s az Auersperg Adolf-féle alkotmányhű minisztérium vette át az ügyek vezetését (1871). Erre a csehek kizárólag passziv ellentállásra szorítkoztak. Koller táborn. és helytartó erélyes eljárása, az ostromállapotra emlékeztető rendszabályok s a birodalmi gyülésbe való közvetlen választási rendszer behozatala által (1873) azonban a csehek tevékenységét erősen megbénította. Több évi passzivitás után kénytelenek voltak a cseh képviselők a nép, különösen az ifju-csehek unszolásainak engedve, előbb a tartományi (1878), egy évvel később pedig a birodalmi gyülésen is megjelenni. 1879 óta ugyanis kilátásuk nyilt, hogy a Taaffe-minisztérium legalább a kevésbbé messzemenő kivánságokat (cseh egyetem, a cseh nyelv használata, a választási rendszer megváltoztatása) valósítani fogja. Ettől kezdve a csehországi két nemzetiség élesebb ellentétet képez, mint valaha, s ez gyakran heves összekoccanásokban is nyilvánul. (Ilyen volt p. a sokszor emlegetett «kuchelbadi vérengzés» 1881.)
1883. sikerült a cseheknek a feudális nagybirtokosok és a papság segítségével a cseh tartományi gyülésen többségre jutni. A prágai és budweisi német kereskedelmi kamarákat csehesítették és a cseh nyelvet egyre messzebb vitték be a német lakosok közé is. A minisztérium által 1888. kiadott nyelvi rendelet (Sprach-Verordnung) értelmében a tisztviselők a tisztán német lakosságu helyeken is kötelesek mindkét nyelvet érteni. A birodalmi gyülésen a kisebbségben levő németek hasztalan küzdöttek az országnak egyre jobban terjedő szlavizálása ellen s e pánszláv áramlat a csehországi német lakosságot folytonos izgalomban tartja. Mikor egy német képviselőnek a cseh tartományi gyülésen beadott azon indítványát, hogy a surlódásokat a cseh és a német kerületek egymástól való közigazgatási különválasztásával megszüntessék, a cseh feudális többség az első olvasás után egyszerüen visszautasította, a német képviselők 1886 dec. 22. azzal a kijelentéssel hagyták ott a tartományi gyülést, hogy csak akkor térnek oda vissza, ha biztosítékot nyernek arra nézve, hogy a többség kivánságaikat és indítványaikat tárgyilagos elbánásban részesíti. Időközben a nemzetiségi áramlat az országban az ó-csehek fejére nőtt, kik a huszita szellemü, radikális és a klerikális párttól idegenkedő ifju-csehek izgatásai következtében népszerüségüket mindjobban elvesztették. Az ifju-csehek Gregr vezérlete alatt az 1889. évi választásoknál oly sok jelöltet (42) vittek keresztül, hogy többségre jutottak. Csak most mozdult meg az eddig tétlen Taaffe-kormány; 1890 jan. kezdetén németekből és ó-cseh nagybirtokosokból kiegyezési értekezletet hítt össze, amely Bécsben össze is ült s két heti tanácskozás után célhoz vezetett. Határozatait, az ifju-csehek kivételével, a pártok elfogadták. A németek kivánságai nagyobbrészt teljesíttettek; ilyenek, hogy az országos tanügyi tanácsban és a közművelődési tanácsban külön osztályuk legyen, hogy a törvénykezési kerületek nemzetiségek szerint elkülöníttessenek s a prágai legfőbb biróságnál német szenátus alkottassék és hogy a 41 tanácsos közül 15-től ne kivántassék meg a cseh nyelv tudása. Kilátásba helyezték továbbá az 1880-iki gyülöletes nyelvi rendelet revizióját is. Az eddigi kuriákhoz (nagybirtokossági, városi és vidéki) még két kuriát állítottak fel: a németés a cseh választókerületi képviselők kuriáját, melyek tiltakozási joggal bírjanak a képviselő-választási eljárásoknál, valamint olyan kérdésekben, melyek a nyelv használatát illetik úgy a nyilvános életben, mint az autonom hatóságoknál és a tartományi gyüléstől függő némely tanintézetekben.
Az 1890 május 19. összeült tartományi gyülésen, melyen a német képviselők négy évi távolmaradás után ujra megjelentek, a kormány a következő javslatokat terjesztette elő: a nem hitbizományos nagybirtokos képviselő-választási rend megváltoztatását, nemzeti kuriák felállítását, és az országos kultur-tanács és tanügyi tanács ketté választását. Ezek közül azonban a képviselőház csak az orsz. tanügyi tanácsra vonatkozó javaslatot fogadták el jun. 30., és ezt is csak az ifju-csehek padjain rendezett izgalmas jelenetek után. A következő, 1890 novemberében összeült tartományi gyülés elfogadta az országos kultur-tanács kettéosztására s a szavazati viszonyra vonatkozó javaslatot, ellenben a többi javaslatot nem lehetett letárgyalni, mert az ó-csehek egyre elmaradtak a gyülésekről. Az 1891 januárban összeült tartományi gyülésen a kiegyezés barátainak száma még jobban megcsappant. A választásoknál a németek megtartották ugyan mandátumaikat, sőt egy kerületet el is hódítottak; hanem az ó-csehek közül a vidéki kerületekben egyetlenegyet sem, a városokban pedig csak egyet választottak meg. Még Rieger, az ó-csehek vezére sem kapta meg régi kerületében az abszolut többséget és pót-választás alá került. Igy aztán Csehországot a birodalmi gyülésen csak ifju-csehek, feudálisok és németek képviselték. A Prágában rendezett országos kiállításnál is az ifju-csehek vitték a vezérszerepet. Orosz és francia vendégeket tüntetőleg fogadtak s velök, mint a németek ellenségeivel, testvéri ünnepeket rendeztek. A német iparosok, kereskedők meg termelők nem vettek részt a kiállításban. A császár, aki 1891 őszén az országos kiállítást, egyuttal pedig a legkiválóbb német gyárvárost, Reichenberget is meglátogatta, többször kifejezte a kibékülés és régi rend visszaállítása iránti óhajtását és az ifju-cseheket teljesen ignorálta. Az ó-csehek, hogy népszerüségük foszlányait megmentsék, szószegően szintén a kiegyezés ellen nyilatkoztak s a két nyelv teljes egyenjogusítását követelték. A kormány által 1892 márc. előterjesztett javaslatok közül a törvénykezési kerületeknek nemzetiségek szerint való kikerekítését sem lehetett keresztülvinni, mert a feudális nagybirtokosok az ó-csehek kedvéért szintén megszegték szavukat s a gyülés elnapolását indítványozták, azt hozván fel, hogy a béke helyreállításához okvetlen szükséges mindkét nemzetiség együttes működése. Minthogy Thun gr., a helytartó, sem támogatta nagyobb eréllyel a kiegyezést, az elnapolást ápr. 1. határozatilag kimondták s ezzel a kiegyezés sorsa is eldőlt; egyuttal azonban a németek és csehek közt még élesebb lett az ellentét. A csehországi német képviselők nevében azok nesztora, Schmeykal, és Plener választóikat a kiegyezés meghiusultáról értesítették, és ugyanezt tették az ifju-csehek vezérei is: Gregr, Vasaty, Herold és Masaryk. Midőn pedig Schönborn igazságügyi miniszter ápr. 23. rendelet utján intézkedett egy, a német Weckelsdorf-ban felállítandó járásbiróságról: nemcsak az ifju-csehek, hanem még a csekély számu ó-csehek is (Tilscher, Zucker) a birodalmi gyülésen a minisztert a törvény megszegésével vádolták; de a többség május 5. ezt a vádhatározatot 238 szavazattal 41 elenében elvetette.
A nyáron cseh tornászok (Sokolisták) Nancyban a franciákkal tertvéresülési ünnepélyt ültek, melynek élet a hármasszövetség ellen irányult; Francia- és Oroszországot ellenben nagy lelkesedéssel éltették. A szeptember 9. megnyilt cseh tartománygyülés a szó legszorosabb értelmében semmit sem végzett, a minisztérium pedig fellélekzett, midőn azt szept 27. bezárathatta. Nov. 1. cseh, morva és sziléziai szláv képviselők Belcredi elnöklete alatt a cseh államjog életbeléptetését sürgették. Okt. 20. a kormány Reichenberg város képviselő-testületét, mely «német-nemzeti» célok után törekedett, feloszlatta és kormánybiztost állított a város élére. Mindmegannyi tanuság a szélső nemzeti áramlat erősbödéséről meg elfajulásáról. Az okt. 3. Budapesten megnyitott osztrák delegáció ülésein Eym ifju-ceh képviselő sötét szinekben festette a hármasszövetséget; mire Kálnoky külügyminiszter azt felelte, hogy lehetetlen a monárkia külügyi politikáját kizárólag egyik vagy másik nemzetiség szempontjából intézni. A nov. egybegyült birodalmi gyülésen pedig e hó 18. került a dolog viharos jelenetre, azon alkalomból, hogy Menger a cseh államjogot nem létezőnek nyilvánította és felségsértésnek bélyegezte azokat a törekvéseket, melyek a cseh államjog életbeléptetésére irányozvák. E kijelentés ellen a cseh képviselők a legerélyesebben tiltakoztak, a lengyel, klerikális, szlovén és cseh képviselőkből alakult többség pedig Menger szavai fölött rosszalását fejezte ki. Schwarzenberg herceg nov. 30. azt kivánta Taaffe miniszterelnöktől, hogy a Prazak miniszternek jul 31. történt lemondása következtében megüresedett tárca nélküli miniszteri állásra egy más cseh v. morva politikust nevezzen ki, mire a miniszterelnök a német liberális párt megütközésére kedvezően válaszolt. Ezzel a minisztérium megint a németeket idegenítette el magától, kik azután december 2. a tarka-barka elemekből összekerült többséggel a rendelkezési alapot elvetették. Egyuttal gr. Kuenburg, a németek érdekeinek képviselője a minisztériumban, állásáról leköszönt. Ezekből látni, hogy mennyire dominálja a cseh nemzetiségi kérdés az osztrák parlamentet és a parlamentáris életet.
Az 1893 májusban egybehivott cseh tartománygyülésen a szenvedélyek magasabb fokra hágtak. A felirati bizottságban Gregr pártja nevében a cseh államjog valósítását, első sorban a koronázás megtartását sürgette. Schönborn Adalbert gróf ó-cseh feudális azonban arra figyelmeztette az ifju-ceheket, hogy a cseh korona két egykori melléktartományában (Morvában meg Sziléziában) a lakosság többsége mai nap mitsem akar tudni a cseh államjogról és magát a feliratot is fölöslegesnek mondta. Mattusch (ó-cseh) azt mondta, hogy a bizottságtól távolmaradt német képviselők nélkül a Gregr-féle indítványt nem tárgyalhatják. Schwarzenberg herceg hasonlóan nyilatkozott. Mielőtt azonban a gyülés határozatot hozott volna, a minisztérium kénytelen volt azt feloszlatni. Május 17. ugyanis a kormány a Trautenau-ban német járásbiróság felállítását elrendelő javaslatot tette le a ház asztalára. Ennek hirére az 54 ifju-cseh képviselő oly egetverő lármát kezdett, hogy sem az előadó, sem az elnök nem juthatott szóhoz. Az elnök végre a gyülést a németek és feudális nagybirtokosok társaságában otthagyta, a minisztérium pedig a tartománygyülést táviratilag feloszlatta. Az udvart az ifju-csehek magatartása annyira bántotta, hogy a császár a májusi delegáció-ülésszak alkalmával az ifju-cseh delegátusok elől tüntetőleg kitért. A delegáció többsége pedig Plener indítványára a 4 ifju-ceh képviselőt a bizottsági választásoknál mellőzte. Maga a cseh nép zöme azonban nagy lelkesedéssel sorakozik az ifju-cseh zászló körül. Ez a gr. Taaffe által 14 évvel ezelőtt kezdeményezett «kibékítési politiká»-nak jelenlegi stádiuma.
Pavlovics Antal, orosz elbeszélő iró, szül. Taganrogban (az azovi tenger közelében) 1860. Már 1879. elkezdett irogatni. Irt humorisztikus elbeszéléseket, tárcákat, birálatokat, e közben elvégezte a moszkvai egyetemen az orvosi tanfolyamot, s jelenleg is mint gyakorló orvos működik Moszkvában. Művei, melyek a mi Mikszáthunk kisebb elbeszéléseihez hasonlíthatók, igen gyorsan népszerüséget szereztek neki nemcsak Oroszországban, hanem a külföldön is (magyarra is több darabját lefordították Ambrózovics Dezső és Szabó Endre). 1888. az orosz császári tudom. akadémia a Puskin-féle nagy dijjal tüntette ki Raszkazy (Elbeszélések) c. kötetét. 1890. beutazta Szibériát és Szahalin szigetét, hogy megismerkedjék a kényszer-munkára deportáltak helyzetével, meglátogatta Khinát, Cejlont, 1891. pedig Európát utazta be. Eddig megjelent kötetei: Pesztryje raszkazy (Tarka elbeszélések), V szumerkah (Félhomályban), Raszkazy (Elbeszeléséek), Hmuryje ljudji (Sötét emberek), Duel (A párbaj, hosszabb elbeszélés), Kastanka (egy ilyen nevü kutya története, gyermekek számára), legujabban Palata Nr. 6 (A 6-ik számu palota), Ivanov (dráma) s több egy-felvonásos dramolet, melyeket mind jóizü humor jellemez.
cseh nemzeti eledel, melyet tejes vagy tejfeles hig élesztős tésztából készítenek olyformán, hogy a már kelt anyagból egy evőkanálnyi mennyiséget forró zsirban külön e célra készített s fánknyi nagyságu mélyedésekkel ellátott palacsinta-sütőben megsütnek.
l. Citrin.
(ásv.), nem egyéb mint rózsa-quarc (l. o.).
József, orvos a mult sz.-ban, szül. Komáromban 1748 jul. 11., megh. Pesten 1815 febr. 2. Az orvostudományokat több külföldi egyetemen hallgatta; Bécsben avatták orvosdoktorrá 1782. Pesten volt gyakorlóorvos s nagy hire volt. A debreceni ref. főiskolának 25 000 frtot hagyományozott. Munkája: Dissertatio inauguralis medica de morbis glandularum secundum etates (Bécs 1781). Lefordította még Camper Péternek (l. o.) egy munkáját.
keserű (növ.), az Agaricus gomba népies neve Erdélyben.
l. Citrin.