János, filologus, műfordító és pedagogus, született Szatmárt, 1856 okt. 2. Középiskolai tanulmányait Debrecenbe, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Tanárkodott Besztercebányán és Fehértemplomban; 1884 óta a budapesti tanárképző-intézet gyakorló főgimnáziumában a klassz. filologia r. tanára, 1890 óta egyetemi magántanár, 1892. a m. tud. akadémia levelezőtagjává választotta. Szerkeszti a Magyar Poedagogia címü folyóiratot. Cikkei itt, s az Orsz. Tanáregyesül. Közlönyben jelentek meg főképen. Lefordította Catullus verseit (Olcsó könyvt., Budapest, 1880) és Titullus elegiáit (kiadta a Kisfaludy-társ. és Olcsó kvtár, 1886), e kettős rimes versekben, továbbá az akad. megbizásából Cicerónek A kötelességről szóló művét (1885), melynek 1890. kritikai szövegkiadását is közrebocsátotta. Iskolai használatra ugyan, de jeles és tanulságos bevezetésekkel és jegyzetekkel kiadta Homeros Ibiasát és Odysseáját bő szemelvényekben (1886-1889) és Sophokles Antigoneját, összefüggő esztétikai taglalással kísérve (1890). Homeros c. a. egy népszerü ismertetést is írt (Győr 1888) s még korábban Nausikaa c. a. kiadta az Odyssea VI. énekének fordítását (Besztercebánya 1881). A görögpótló tanfolyam életbeléptetésekor a közoktatásügyi kormány felhívására elkészítette az Ilias prózai fordítását (1891). Legnevezetesebb műve Aischylos Oresteia trilogiájának fordítása az eredeti mértékben, mely mint pályamű a Kisfaludy-társaság 1893. évi Lukács Krisztina jutalmát nagy elismeréssel együtt nyerte el s az Oresteiának tartalmi és alaki hűség tekintetében legjobb fordításai közé tartozik (1893). Ugyancsak a Kisfaludy-társaság dicsérettel tüntette ki 1889-ben Goethe Iphigeniájának fordítását. Legujabban teljesen átdolgozta a Bartal-Malmosi-féle jegyzetes Horatius-kiadást (1893). Sikerrel működik C a gyermek és népirodalom terén is; e körbe tartozó könyvei a Mesemondó és a Versek, históriák c. vállalatokban jelentek meg. 1888-90.
2. C. K. István (váradi), ref. hittudós, szül. 1628., megh. 1671 jan. 15. Gyulafehérvárott tanult abban az időben, midőn az odavaló kollégium a legvirágzóbb állapotban volt. Azután külföldre ment, hol legtöbb időt Lejdában töltött, melynek egyetemére 1653 aug. 11. iratkozott be. Franekerában is időzött egy kevés ideig; ide 1654 jun. 2. lett beirva, de nemsokára visszatérvén az előbbi helyre, szorgalmasan tanulmányozta ugy a filozofiát, mint a teologiát; 1655 ápr. még Hollandiában volt. Miután hazatért, 1658. már kolozsvári pap volt, azután pedig udvari papja lett egymásután Barcsay Ákos és Kemény János fejedelmeknek. Később fogarasi pap volt. Ezen állásaiban kifejtett működésével oly nagy hírre tett szert, hogy miután 1668. jul. 2. Nagy-Enyeden tanári állást foglalt el, u. o. csakhamar pap, esperes, sőt kollégiumi gondnok is lett. A cartesianus-coccejanusok közé tartozott, sőt mesterét, Coccejust a szentirási helyek mesterséges allegoriai magyarázataiban csaknem fölülmulni törekedett, amint ez 1664. Coccejushoz intézett leveléből kitünik. Kéziratban maradt «Politia ecclesiastica» címü munkájával némely egyházi szokások átalakítását kivánta sürgetni, ez iránt különben a változtatások végrehajtására illetékes zsinaton is tett lépéseket. Munkái: De potentia scripture, quoad decondam veritatem. Lejda, 1654. De necessaria supreme seu unius cum Patre, D. N. Jesu Christi deitatis ad salutem eternam utilitate. U. o. 1654. De usurationis humane in theologia ac questionibus fidei. U. o. 1654.
1570 julius 26. tartatott a Melius Péter elnöklete alatt. A zsinat határozatai főleg a szentháromság hitének körvonalozása és az ezzel leginkább összefüggő tételek megállapítására voltak irányozva. Az egyhangulag elfogadott hitvallást Melius szerkesztette s ő is nyomtatta ki, de - ugy látszik - nem teljes egészében, mert a hitvallás elején jelzett tizenegy tárgyból csak tizre vonatkozó tételeket adott ki, mig a tizenegyedikre hozott végzést, «a rút eretnekek és Antikrisztusok eltöröltetéséről» mellőzte. A csengeri zsinat hitvallása a külföldi ref. egyházak legnevezetesebb hitvallásaival együtt a Syntagma confessionum c. gyüjteménybe is fölvétetett, de tévedésből Confessio Polonica címmel. Az e zsinaton készített hitvallás magyar fordításban megjelent a «Protest. theologiai könyvtár» XV. kötetében (1881) Kiss Árontól ezen cim alatt: A XVI. sz.-ban tartott magyar református zsinatok végzései (654-662 lap).
1. Antal, elsőrangu publicista, politikai, nemzetgazdasági s történettudományi iró, született Nagyváradon 1822 junius 2., meghalt Budapesten 1880 julius 13. Tanulmányait nagy sikerrel végezte előbb szülővárosában, s utóbb a debreceni református főiskolában. Azután törvényes gyakorlaton volt Beöthy Ödön bihari hires és hatalmas alispán oldalánál, mint ennek kiváló kedvence, s ennek erélyes vezetése alatt korán áttanulta, ugy elméletileg mint gyakorlatilag a megyei közigazgatás minden egyes ágát. Főnökének teljes bizalmát birva, már akkor sok jót eszközölt a megyei visszaélések terén s ő irta ama jeles és zamatos körleveleket, melyeket akkor Kossuth lapja is, mint a magok nemében remekeket mutatott be az olvasó közönségnek. Már ekkor irt egy munkát a megyei közigazgatásról, melyet azonban nem adott nyilvánosság elé. Az 1844. pozsonyi országgyülésre, mint gr. Zichy Ferenc, bihari főispán oldala mellé rendelt megyei irnok ment fel, s onnét a Pesti-Hirlapnak országgyülési tudósításokat küldött s a Henszlmann által szerkesztett Vierteljahrsschrift aus und für Ungarn folyóiratba jeles értekezést irt a Magyarországi katona-élelmezésről s e tárgybani tanácskozásokról. Itt jutott báró Eötvös József, Szemere Bertalan és Szalay László, az ujabb politikai iskola vezérférfiainak ismeretségébe, sőt bizalmas barátságába. Báró Eötvös és Szalay László, a Pesti Hirlap (l. o.) szerkesztésével bizták meg, s e tekintélyes lapot 1845-től 1849-ig, magához véve a szerkesztésben társul b. Kemény Zsigmond barátját, ki e végett Budapestre tette át lakását Erdélyből, jeles vezércikkeivel gazdagította. Uj eszméket szólaltatott meg s a napirenden levő kérdéseket a legnagyobb alapossággal, tiszta és világos nyelven fejtegetvén, hathatósan segített azokat a nemzet műveltebb részének meggyőződésébe oltani, melyek során fő helyet foglalt el a szabad királyi városok szervezésének napirenden levő fontos kérdése. A megyei rendszert imádó táblabirák, a tudományos elméleteket nem kedvelő, praktikusoknak egyedül magokat tekintő politikusok nagy tömege természetesen nagy ellenszenvet mutatott az uj iskola iránt, melyet a doctrinaire gúnynévvel ruházott fel, s nagy erőfeszítésbe s kitartásba került ez eszméket diadalra juttatni. 1848. Szemere Bertalan második belügyi minisztériumába tanácsossá lett meghiva, s miniszterbarátja a képviselőház szabályzatának kidolgozásával s egyéb fontos munkálatokkal bizonyított kodifikáló tehetségét vette igénybe. A szabadságharc lezajlása után mint független iró és Szőnyi nevelőintézetében a történettudomány s a pesti protestáns teologiai intézetben a növénytan kedvelt tanára élt a fővárosban, tanítva s egyszersmind tanulva is, különösen a természettudományokat, a növénytant Brassaitól, a vegytant Nendtvichtől, a földtant Kovács Gyulától, kertészeti ismereteket dr. Entz Ferenctől s csakhamar többféle, magas szinvonalon álló tudományos munkák megirása- s kiadásával emelkedett a legjelesebb magyar irók sorába. 1850-60. évek alatt folyton izmosodó s nagyobb tért foglalói irói munkásságának egyenként becses eredményei: Magyar szónokok és státusférfiak 1851; e becses jellemrajz-gyüjteménybe, melyet Kemény Zsigmonddal együtt szerkesztett, ő irta Beöthy Ödön, Szemere Bertalan, Szentkirályi Móric, b. Eötvös József, gr. Dessewffy Aurél és Szalay László jellemrajzait. A feszélyezett cenzurai viszonyok miatt azonban ez időben nem örömest dolgozott a politikai irodalom korlátolt terén, hanem fordította Macaulay Anglia történetét második Jakab óta (1853-54); továbbá átdolgozta s magyar viszonyainkhoz alkalmazta Johnston Vegytani képeit a közéletből (1857., két kötetben) s kiadta Történelmi tanulmányait (1857). Már 1854-56-ban szerkesztette Kemény Zsigmond barátjával együtt a Magyar nép könyvét, tanulságos olvasmányokat a nép számára, melyek során ő irta a Vegytani képeket. E korszakba esnek még: Népszerü világtörténete, a magy. nép könyvtárában 1854.; Az altáji nép ősvallása, tekintettel a magyar ősvallásra a Magy. Akad. Évkönyvei 1857. évi 9. kötetében; A magy. mythologia kérdésének biráló fejtegetése, tekintettel Ipolyi munkájára (1855, Budapesti Hirlap), mely birálatának szoguráságát sokan igen rossz néven vették. E mellett nagy és sikeres munkálkodást fejtett ki a társadalmi téren, mely e szomoru korban a nemzeti kormány hiányát pótolta s a nemzet életét s reményeit ébren tartotta. 1850-től egész 1880-ig, kora halála idejéig alig volt az életeért küzdő s feltámadása után a haladás utjain előre törekvő hazában közművelődési, akár szellemi, akár anyagi előmenetelre irányzott vállalat, intézet vagy egyesület, melynek tervezésében, életbeléptetésében, vagy szükségesnek mutatkozó átalakításában s reformálásában munkás részt ne vett volna. Különösen a nemzetgazdasági nagy intézetek, a gazdasági egyesület, melynek 1857 óta választmányi tagja volt s a szivéhez nőtt m. földhitelintézet, melynek alapításában s tervezésében gr. Dessewffy Emil s Lónyay Menyhért oldalánál lényeges és irányadó részt vett, s melynek azután vezértitkára lett, igen sokat köszönnek buzgóságának és szakértelmének. Ő szerkesztette Lónyay Menyhérttel együtt a magyar gazdasági egyesület nagybecsü emlékiratát a kormányhoz, a magyar földbirtoki hitel állásáról; midőn pedig 1862. e nagy mozgalom a magyar földhitelintézet alapítására vezetett, tagja lett annak a bizottságnak, mely az intézet alapszabályait, ügyrendét s kezelési eljárását, a bizottság és szilárdság minden lehetséges garanciáival körülbástyázva, kidolgozta. Ugyancsak ő dolgozta ki b. Eötvös József felhivására az országos iparegyesület s iparmuzeum tervét is, s még egy csoport tervezetet a közművelődés legkülönbözőbb, de harmónikus összehatásban lenni kellő térein. Mint journalista ez intézetek iránt, melyeket megteremteni, vagy esetleg reformálni segített, alapos ismertető cikkeivel folyton folyvást élesztette a nemzet részvétét, s hasonló irányban működött mint pesti fővárosi bizottm. tag s mint országgyülési képviselő is.
Az alkotmányos élet felébredése s hazai viszonyaink jobbrafordulta után, Csengery Antal hatása, befolyása és sulya fokról fokra erősbödött. 1860-ban Biharmegye, érdemei elismeréseül, jeles szülöttét tiszti ügyészévé választottal. 1861. a bihari választókerület országgyülési képviselői mandátummal ruházta fel s igy tért nyitott neki még hatályosabb közéleti s politikai működésre. A képviselőházban, hol Deák Ferenc oldalánál a felirati párttal szavazott, ama nagy beszédek során, melyek a szabad nyilatkozás megnyilt alkotmányos harcmezején akkor tartattak, neki az a szerep jutott, hogy a Bach-korszakbeli sajtóviszonyok élénk képét tárja fel. 1868-tól 1878-ig a nagykanizsai választókerületet képviselte, s Deákon és gróf Andrássy Gyulán kivül senkinek sem volt több része, ha nem is mint ragyogó szónoknak, de mint eszmedús munkatársnak s ügyes és szabatos fogalmazónak az ország s az örökös tartományok között létrejött kiegyezésben. Ő formulázta Deák oldalánál a kiegyezkedés szerkezetét, amint az a magyar törvénykönyvbe iktattatott, mint 1867-ik évi XII. t.-c. megifjodott alkotmányunk közjogi alapja. Tagja volt ezenkivül minden fontosabb bizottságnak, s folyton résztvett a nevezetesb törvényjavaslatok megállapítása-, átdolgozása- s módosításában, mint az akkor irányadó bölcs hazafi, Deák Ferencnek erre nagy befolyást gyakorló bizalmas barátja és segéde. Kiváló szerepet vitt különösen a nemzetgazdasági s pénzügyi törvények alkotásában, a közösöknek elismert államügyekre nézve a Magyarország s Ausztria közötti teheraránynak megállapításában, a Horvát- s Magyarország között kiegyezés javaslatában, az Ausztriával kötött vám- és kereskedelmi szerződésben. Az első delegáció ülésén fontos állást foglalt el, s Deák jelen nem létében ő volt a Deákpárt egyik vezére. Az országgyülési pénzügyi bizottságnak, e legfontosabb s legnagyobb súlyu testületnek, mely minisztereket teremtett s buktatott, kezdet óta befolyásos tagja és sok évig elnöke volt s mint ilyen, ő formulázta a budget-törvényeket, résztvett az adótörvények megalkotásában, melyekben sok célszerü módosítást vitt keresztül; a költségvetések tárgyalásánál nagyszámu reformot indítványozott, a vasuti engedményeknél sok megtakarítást eszközölt; ő formulázta a függő adósságok ellenőrzéséről, a közös nyugdíjakról s a kisajátításról szóló törvényeket, segített keresztülvinni az állami legfőbb számvevőszék felállítását; mindent elkövetett, hogy az államháztartásban rend és okos takarékosság jőjjön létre. A pénzügyi bizottság volt működésének legállandóbb s legkedveltebb szinpada; s talán csak az akadémiát s a földhitelintézetet szerette még inkább. Deákkal s Ghiczy Kálmánnal átdolgozta s célszerü módosítványokkal látta el az uj községi törvényt. Tanulmányainak s munkásságának másik fő és kedvenc tárgyát képezte a közoktatási ügy; a népiskolai közoktatásról szóló törvényekben számos célszerü módosításával teljes átalakítást eszközölt. E tárgyu üdvös munkásságát legnagyobb mértékben mint pestvárosi képviselő fejtette ki, s előkelő részt vett abban a nagy és üdvös munkában, ami a fővárosban a közoktatás emelése körül éveken át eléggé nem magasztalható áldozatkészséggel történt. Tagja lévén a fővárosi pénzügyi és iskolai bizottságoknak, ő vitte be a törvénybe a polgári iskolák eszméjét, s eszközölte Pesten több ily iskola létrejövetelét. Buda és Pest egyesítésének nagy munkájában is hiven dolgozott, s egyik főtényező volt, hogy az a törvénybe igtattassék. 1875., a Deák és Tisza-párt között létrejött fuzióban nagy része volt s a szabadelvü pártnak mind haláláig őszinte hive s tekintélyes tagja maradt. Élete utolsó éveiben, midőn a miniszteri tárcaviselés legmagasb kitüntetésére már teljesen meg volt érve, egészsége megrendült, teste nem birta el örökké munkás szellemének folytonos, fárasztó s kimerítő erőkifejtéseit; összetörött, de filozofusi nyugalommal tűrte szenvedéseit s titkolta fájdalmait, hogy családját ne aggassza. Veszélyes tüdő- s gégebaja annyira sulyosodott, hogy 1879-ben már kénytelen volt a nemes munkásságtól visszavonulni, bár érdeklődése a közügyek iránt s tanulni vágyása soha meg nem szünt. E közhasznu s minden irányban gazdagon gyümölcsöző publicistai, törvényhozói s egyesületi munkássága mellett, irói működése s hatása is igen sokoldalu s minden téren kitünő volt. Már említett nagyobb művein kivül, mint szerkesztő, folyvást dolgozott saját lapjának, a Pesti Hirlapnak s folyóiratának, melyet a magyar akadémai s a lelkes magyar-görög báró Szina Simon segélyezésével adott ki, s a legjobb külföldi revuek hasonlatosságára rendezett be s a legnemesebb izléssel szerkesztett: a Budapesti Szemlének gazdag tartalmu hasábjain. E becses Szemle 1857-ben indult meg, s belőle 21 kötet C. egyedüli szerkesztésében, 1865-től 1869-ig annak uj folyama Lónyay Menyhért közös szerkesztésében látott napvilágot. E folyóiratában oly nagyértékü tartalom során, mint Deák Ferencnek hires közjogi polémiája az osztrák Lustkandl ellen, ez alapvető értekezés a magyar közjog irodalmában, C. tollából eredtek: Képek az emberi művelődés történetéből (Khina, India és Egyiptom); Nyugat-Ázsia őstörténetei az ékiratok világánál; A Scythák nemzetisége; Rembrandt (Planche után); Adatok Szemere Bertalan életrajzához; Deák békekövetsége Windischgrätznél; A jogi és államtudományok tanítása ügyében; Néhány szó a szakoktatásról stb. Roppant számu s a tudás majd minden ágára, a fontosb napi kérdések majd mindegyikére kiterjedő cikkei jelentek meg a Pesti Hirlapban, s Naplóban, Életképekben, a M. Emléklapokban. M. irók füzeteiben, a Magyar Nép könyvében, a M. Akadémia Évkönyveiben, az Ujabbkori Ismeretek Tárában s ennek folytatásában és a Jelenkorban, melyek közt különösen nagybecsüek élet- és jellemrajzai. Összegyüjtött munkái, három kötetben először 1870-74-ben jelentek meg; a két első kötet Történeti tanulmányokat s jellemrajzokat, a harmadik kötet a Történetirók s történetirás cimü értekezést foglalja magában; azután 1884., Lóránt fia által kiadva, életrajzi adalékokkal s Arany Jánossal folytatott levelezésével (kihez benső barátság kötötte) most már 5 kötetben; a negyedik kötet országgyülési beszédei egy részét foglalja magában. Szerkesztette továbbá a magyar tud. akadémia második (törvény- és történettudományi) osztályának közlönyét 1860-66. 5 kötetben s az akadémia jegyzőkönyveit 1863-66-ig 4 kötetben. Kiadta Papp Endre barátja hátrahagyott munkáit b. Kemény Zsigmonddal még 1852-ben, s az Ujabb Nemzeti Könyvtárnak (6 kötet 1852-53), egyik kiadója volt Toldy Ferenc, Ürményi József, Kazinczy Gábor, Kemény Zsigmond társaságában stb. Bámulandó az üdvös munkásság sokfélesége, melyre C. Antal hatalmas tettereje irányult, s a tér nagysága, melyen halhatatlan érdemeket szerzett. Meg kell még említenünk gyönyörü Emlékbeszédét Deák Ferenc felett, melyet veje, dr. Heinrich Gusztáv németre fordított s mely az Olcsó Könyvtárban is megjelent.
Mint irót, egyszerüség, tömörség, de e mellett világosság, könnyen-érthetőség jellemez. A rétori dagályt, mely előbbi politikai irodalmunkat bélyegzé, kiirtotta a szerkesztése alatti lapokból s törekedett azokba kellő csin mellett, egyöntetüséget s szabatosságot hozni be. A francia irók kifejezésbeli világosságával, szabatosságával s lapidáris rövidségével a németek, s még inkább a jobb angol irók alaposságát s éles kritikáját köti össze s ez utóbbiakat leginkább kedveli s követi. Irói s tudományos érdemeiért a m. akadémia már 1847-ben levelező tagjává, 1858-ban pedig rendes tagjává s jegyzőjévé választotta, hol az akadémiai munkásság egész rendszerének gyökeres reformálása, az ügyrend s ügyvitel ujjáalakítása és szabályozása, állandó szakbizottságok szervezése, a művelt közönség számára válogatott olvasmányokat nyujtó könyvkiadó vállalat s bizottság kezdeményezése, melynek, valamint egy ideig a történelmi bizottságnak is elnöke, s mint ilyen, vezérszelleme volt; végre a pénzügyek rendezésére s az alapszabályok célszerü változtatására gyakorolt befolyása által oly különleges akadémiai érdemeket szerzett, hogy ezek méltánylásául az akadémia igazgató-tanácsának tagjává s majd 1871. másod elnökévé választotta. Más tudományos egyletekben is tevékeny részt vett; a történelmi társaságnak, ennek 1867. létrejött alapítása óta igazgató-választmányában ült. A Kisfaludy-Társaság már 1860. tagjává választotta, s itt 1864 óta elnöke volt a társaság pénz- és gazdasági ügyei vezetésére szervezett állandó bizottságnak. E társaságból azonban, ennek nagy sajnálatára, egyéb tömérdek elfoglaltatása miatt, s azon puritán szerénységtől vezettetve, minélfogva ugy vélte, hogy e tisztán szépirodalmi társaságban, mint oly iró, ki szorosan vett szépirodalmi műveket nem irt, másoknak engedte helyét, kilépett. Mikor a kora halál elragadta, az akadémia azzal fejezte ki háláját, mellyel neki tartozott, hogy palotája előcsarnokában rendezett neki dísztemetést, mint Deáknak s Arany Jánosnak, s arcképét képcsarnoka részére lefesteté. Temetése nagy ünnepélyességgel s tisztelőinek óriási részvétével ment végbe. Ravatalát az országgyülésnek, Tisza Kálmán minisztrelnöknek s a kormány többi tagjainak, nagyszámu közintézetnek, egyesületnek, lapszerkesztőségnek, a fővárosnak emlékfüzérei s az akadémiának impozáns babérkoszoruja borították, a kesergő család s jó barátok, ezek közt Arany János koszoruin kivül a részvétiratok száma végtelen volt. Maga az érdemet becsülő fejedelem is részvétnyilatkozatot küldött gyászoló családjához. A főváros diszhelyet ajánlott fel a kerepesi temetőben sirboltjául; s későbben egyik, a most már legszebbek közé tartozó utcáját (előbb Rákosárok-utca nevüt), örök emlékül, nevéről nevezte el.
Mindent összevéve, ami C. Antal egyéniségének lényegét képezte, méltán nevezhetni őt fajunk egyik büszkeségének, s annál nagyobb embernek, minél nagyobb volt külső megjelenésének szerénysége, s minél kisebb üres és léha külsőségekre irányzott becsvágya. Nem volt fényes szónok, de annál behatóbb okoskodó s érvelő, s ha hiányoztak benne szemkápráztató s az utcák és karzatok éljeneit kitörésre biró tulajdonok, de véleménye ott, ahol érvekre s tudományra volt szükség, a pártértekezleteken s bizottságokban többnyire döntő volt, s azt Deák Ferenc is gyakran kikérte. Éles itéletének s kifogástalan jellemének hatása közügyeinkre a legjótékonyabb hatást gyakorolta, s követendő például fog tündökleni a jövőben is nemzete előtt, melynek szentelte minden idejét s erejét. Szép szellemü s magas műveltségü neje, König Róza, ki őt szeretetével s gyöngéd gondoskodásával környezé s vendégszerető igaz magyar házának disze volt, több jeles szinművet fordított a nemzeti szinház számára. Fia, C. Loránt, ki összes munkáit kiadásra rendezte, a m. földhitelintézet titkára.
2. C. Imre, Antalnak testvérbátyja, Bihar vármegyének 1848., 1861. és 1867. főjegyzője és a hosszu-pályi választó-kerületnek országgyülési képviselője, azután 1869 óta m. kir. honvédelmi minisztériumbeli tanácsos, született Nagyváradon 1819., meghalt 1855 szept. 30. Ő is, mint Antal testvére, 1861. a felirati párthoz és Deák Ferenc szorosabb környezetéhez tartozott. A minisztériumban, hol alkalmazva volt, kitünő törvénytudományával és szervező tehetségével előkelő szerepet vitt, s a törvények szerkesztésében befolyásos részt vett. Mint Bihar vmegye kedvelt főjegyzője, a megye által aranytollal lett kitüntetve. A jó magyar stilnek ő is kiváló mestere volt, és ennek bizonysága Beöthy Ödön felett tartott emlékbeszéde Bihar vmegye 1868 márc. 18. tartott közgyülésén. Az országgyülésen több jeles beszédet tartott és a lapokba gazdasági cikkeket irt.
3. C. József, sárospataki tanár, szül. Vilyben (Abauj vmegye) 1796 febr. 19., megh. Sárospatakon 1850 aug. 18. Történeti dolgozata Báthory Zsófiáról a felsőmagyarországi Minervában jelent meg 1831. Egyéb munkája: Az egyetemes történettudomány vázlata (Sárospatak 1843). Irt latin nyelven diplomatikát is, melyet Ormos László fordított le magyarra 1842.
jeladás, az iskolában a tanóra kezdetére és végére; a vasutnál a vonat elindulására és megérkezésére; a szinpadon a szereplők és karok belépési idejének közeledésére stb.
l. Csengő fém.
csengetyűvirág (növ., Campanula L., néhol harangvirág), a róla nevezett rend és család génusza. Többnyári, ritkábban egynyári füvek magános v. különböző virágzattá egyesülő, többnyire kék, harangalaku, ritkábban tölcsérek v. kerékalaku szirommal, s fordított kúpalaku likaccsal nyiló tokgyümölccsel. Mind a két földrész északi részének éghajlata alatt minegy 250 faja van elszórva. Hazánkban vagy 20 faj él. A legtöbb C. szép réti vagy erdei virág; némelyik alkalmatlan gyom, mint a rapunculoides L., mely a mezőn tarackjával nagyon elszaporodik, alig lehet kiirtani. A nagyobb virágú fajok nevezetesen a C., Medium L. és C. pyramidalis L. kerti növények. Amaz Olasz- és Franciaországból való, Máriaibolyának is hívják, levele hosszúkás; nagy levele hosszu fürtté alakul. A C. pyramidalis 2-21/2 m. magas, a mediterrán vidéken, Fiume körül is gyakori, hosszu virágzata pompás piramis kúpalaku. Cserépbe is nagyon célszerű, mert könnyen tenyészik és soká virágzik. A havasi apróbb C. fajok (C. exspitora Seop., C. pupilla Haenke) kerti sziklacsoportok díszítésére és virágágyak körítésére nagyon alkalmatosak. A C. perficifolia L. erdőkben gyakori, a kertben teljes alakja is van. A C. Rapunculus L., C. rapunculoides L., C. Medium, C. Trachelium L., C. Cervicaria L. gyökere tavasszal és őszön ecettel meg olajjal jó saláta, ezért az elsőt Francia- és Angolországban termesztik. Levelökből spinót-féle étel lesz, ezért ismét némely helyen a C. rapuncaloidest, Japánban a C. glauca Thunb. félcserjét (husos és nagyon tejelő gyökeréért kokko) főzeléknek termesztik. A C. Rapunculus és C. putula L. másodrangu takarmányfű. Az olasz, szép kék virágu C. fragilis Cyr. a virágveder dísze.
(növ., Campanulaceae), kétszikü, többnyire fűnemü, gyakran tejelő, váltakozó pálhátlan levelü füvek v. kórók. Gyakran harangalaku. Csillagszerü pártájok elhervadás után nem hull le. A tok 2-5 rekeszü, középponti oszlopán vannak a magvak. Tejnedvök s gyakran gombos virágzatjok, visszafordult petéjök, s a magfehérje hiánya folytán a fészkesekhez közelednek. Nem igen hasznosak, némelyiknek a levele v. a gyökere ehető. V. ö. A. De Candolle, Monographie des Campanulées (Páris 1830).
(növ., Campanulinoe). Eichler szerint a csengetyűkefélék, a Lobeliace, Stylidiacie, Geodeniacee meg a tökfélék tartoznak ide.
l. Elektromos csengő.
(Csenge) Gusztáv Adolf, iró és tanár, a Petőfi-társaság rendes tagja, szül. Komáromban 1842 aug. 8. Volt tanár, majd igazgató Aszódon, jelenleg az eperjesi ág. ev. kollegiumban a teologia tanára. Irt költeményeket, elbeszéléseket, regényeket; ilyenek: Hullámok közt (reg., pest 1871); Csengey Gusztáv munkái (beszélyek, Budapest 1874); Eszter (költemények, Esztergom 1876); A gavallérok (regény, Budapest 1877); Bokrétás világ (költői beszély, u. o. 1878); Elbeszélések (u. o. 1889); A mocsarak királya (tört. elbeszélés, u. o. 1889); A vadonban (regény, u. o. 1889). Szerkesztette a Gyermekbarátot 1865-68.