az áruforgalom eszközlésének azon neme, melynél a felek az egyes árucikkkek tulajdonjogát csere-ügylet alapján ruházzák egymásra. A kereskedésnek ez a neme csak fejletlen közgazdasági viszonyok között fordul elő. Hajdanában, az emberi művelődés gyermekkorában, a kereskedés majdnem kizárólag ezen az uton közvetítette a forgalmat, ma már azonban csak a félvad állapotban élő népek élnek vele. A C. hátrányai a következők: 1. az egyes áruk vagy érték-változásoknak vannak alávetve; 2. legtöbbnyire nehezen tarthatók el huzamosabb ideig; 3. aránylag nagy tömegben is kis értéket képviselnek; 4. nem könnyen szállíthatók; 5. csak ritkán lehet azokat ugy eldarabolni, hogy értéküket is ezzel egyszerü egyenes arányba osszuk. A C.-nek egy neme az u. n. baratto-kereskedés. L. Baratt.
igy nevezik a székelyek a fenyvesek lehullott száraz leveleit és ágacskáit, melyeket almozásra szoktak használni.
nép, mely magát mari-nak vagyis embereknek nevezi, a közép Volga mentén, a kazáni vagyis a vjatkai kormányzóságokban, a votjákok és csuvaszok szomszédságában lakik, egyes telepeik vannak Szimbirszkben és Nizsnij-Novgorodban is. A Volga jobb partján lakókat az oroszok hegyi (gornija), a balpartiakat mezei (lugovija) C.-nek nevezik s a két ág dialektusilag is különbözik egymástól. A mari vagy méri nép a XI-XII. sz.-ban messze kiterjedt nyugat felé, a felső Volga mindkét partján a Kljazma és Kosztroma mentén, a régi rosztovi fejedelemségben (Ouvaroff: Étude sur les peuples primitifs de la Russie. Les Mériens. Szt.-Pétervár 1875), de a krivicsek előnyomulása következtében részint ezek által beolvasztattak, részint mai hazájukba, a régi bolgár földre szoríttattak. A keleti ágat - úgy látszik - a régi bolgárok nevezték el cseremisznek; annyi bizonyos, hogy már Jornandes említi a «Sremiscans» népet s később a kozároknak adózó népek közt találjuk a cseremiszeket. A XIII. sz. a tatárok alattvalói lettek, a kazáni khánság hanyatlása alatt pedig az oroszok hódították meg. Ezen időben mintegy 50 ezer harcost tudtak kiállítani, később azonban annyira megfogytak, hogy ezelőtt félszázaddal is csak mintegy 180 ezer főre ment a számuk; az utóbbi időben ismét szaporodnak, a nyolcvanas évek kezdetén 260 ezerre tették számukat. A régebbi időben az egész C. földet erdőségek borították; a C. ma is nagyon kedveli a fát s a háza elé nem mulaszt el tölgyeket és hársfákat ültetni, melyeket gondosan sövénnyel vesz körül. A falvak nem nagyok, többnyire 5-20 háztartásra oszlanak s rendesen egy nemzetséget alkotnak. A földművelés el van terjedve náluk, mindamellett a vadászat és méhtenyésztés a legkedveltebb foglalkozásuk. A hegyi C. viselete hasonló az orosz parasztokéhoz, a mezőségiek azonban megőrizték a régi viseletet, amely fehér vagy szürke kaftánból s hímzett ingből áll; csizmát csak a gazdagabbak viselnek, mig a szegények lábbelije fekete vagy fehér posztó-harisnyából áll, melyet zsinórral kötöznek a lábhoz. A nők viselete hasonló a férfiakéhoz. A kereszténység csak külsőleg van nálunk elterjedve. Ős vallásukban a parszizmus erős nyomai észlelhetők. Két főistent imádtak, egy jót, dumo-t, a világ teremtőjét és kormányzóját, a rossz kútfejét, Keremet-et, kitől nagyon félnek s mindkettőnek áldoznak. Kívülök egész sereg kisebb istent és szellemet tisztelnek. V. ö. Roskoschny H., Die Wolga und ihre Zuflüsse. Leipzig 1887. 147-163.
az ugor nyelvek közé tartozik (tehát rokona a magyar nyelvnek), még pedig a finn, mordvin és lapp nyelvekkel együtt az ugor nyelveknek nyugati ágához (mig a magyar a keletihez) tartozik. A török-tatár nyelvek hatásának még sokkal inkább ki volt téve, mint a magyar. A C. nyelvnek ismertetései közül legfontosabbak: Versuch einer Gramm. der tscheremissischen Sprache von F. j. wiedemann (Reval 1847); Budenz József: C. tanulmányok (a Nyelvtudományi Közlemények III., IV. k.-ben, Pest 1864-5) és Budenz J.: Erdei és hegyi cseremisz szótár (u. o. 1866).
kisközség Zala vm. alsó-lendvai j.-ban, (1891) 1046 vend lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(alsó-balázsfalvi). Régi dobokamegyei család, melyből C. István 1540-66. tanácsos és doboka-megyei főispán volt. Básta idejében négy C. harcolt Székely Mózes zászlói alatt, u. m. Márton, Balázs, István és László; az utóbbi 1603-ban Brassónál esett el. C. Farkas 1610-30. belsőszolnokmegyei főispán, 1611. Forgách Zsigmonddal alkudozik Báthori Gábor ellen, de csakhamar visszatért a fejedelem hűségére; 1615. tanácsos, 1616. Kamuthyval együtt Deésnél megverte a Gombos-féle had Sarmasághy által vezetett csapatát. 1624. portai követ, 1628. ugyancsak követségben járt II. Ferdinándnál; Bethlen István rövid ideig tartó uralma alatt tanácsos; ő kísérte ki Brandenburgi Katalint Erdélyből. Kemény János becsületes és olvasott, értelmes embernek mondja (Lázár M. Erdély főispánjai 162.) C. György 1715-24. dobokai alispán.
oly egyenes, hosszu, mellékes elágazás nélküli vessző, mely cserényfonásra alkalmas. C.-t leginkább a cserjék és legjobbat a veresgyürü s a som szolgáltatnak.
C.-nek mondják általában a mázatlan, égetett agyagárukat és a fedőtéglát. A fazekas C.-nek mondja az agyagedény testét, megkülönböztetésül az edény mázától.
cserépedénykészítő, több tájszólás szerint cserepezőt is jelent.
egy épület födelének cserépzsindellyel való befödése.