(udvardi), 1. Géza, C. Vince testvéröccse, költő, szül. Székesfehérvárott 1842 márc. 24., megh. Adonyban 1876 máj. 15. Székesfehérvárott az ügyvédi kamara hivatalnoka volt. Költeményei főként a Fővárosi Lapokban jelentek meg, de összegyüjtve is, Költemények címmel (Pest 1867) és Őszi lombok (Székesfehérvár 1875). Irodalmi téren Udvardy Géza néven szerepelt.
2. C. (udvardi) Vince, kir. főügyész, szül. 1840 nov. 14. Gimnáziumi tanulmányait Székesfehérvárt, a jogot a pesti egyetemen végezte. 1867. fehérvármegyei aljegyző, 1872. kir. alügyész, 1875. ügyész, 1887. Budapesten kir. főügyész-helyettes és 1891. Debrecenben kir. főügyész lett. Működött szépirodalmi (irt két kötet elbeszélést Dicsőség és szerelem címmel, Pest 1865) és jogdutományi téren. Jogi munkái: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről. Kézikönyv birák stb. számára (Székesfehérvár 1880); A magyar büntetőtörvénykönyv a kihágásokról (Veszprém 1880, 2. kiad. 1881); Az 1881. XXXVII. törvénycikk a magyar büntetőtörvénykönyvnek életbeléptetéséről (u. o. 1880, 2. kiad. 1881). A szépirodalomban Udvardy Vince néven irt.
(crnagora), fekete hegy, Montenegro (l. o.) szláv neve.
(Csernagura), hegység Sárosmegyében, l. Branyiszkó hegység.
folyó Krim félszigeten, l. Kaszulkoi.
Grigorjevics Mihály, orosz tábornok, szül. 1828. Harcolt a Kaukázusban és Krimben, azután orosz főkonzul volt Belgrádban; 1864. a taskenti hadjárat fővezérségét vitte, majd lemondott állásáról s Moszkvában mint közjegyző telepedett le. A panszláv törekvések egyik legtevékenyebb előmozdítója s mint ilyen 1876. átvette a szerb hadsereg fővezérletét, de okt. 29. Alexinácnál csúful megverték. III. Sándor cár 1882. Taskent főkormányzójává nevezte ki, de önkénykedése miatt már 1884 februárjában visszahivta, sőt miután az orosz kormány ázsiai politikáját hirlapilag megtámadta, 1886. a hadi tanácsban viselt állásáról is le kellett mondania. 1890. azonban újra szerephez jutott (amit a panszlavizmus érdekében kifejtett működésének tulajdonítanak) s újra kinevezték a haditanács tagjává.
(hajdan csak Keresztur), kis község Hunyadvármegye dévai járásában, (1891) 503 eloláhosodott lakossal. Körjegyzői székhely, a piski-vajdahunyadi vasut állomása, mely állomás Kis- és Nagy-Borcsára is szolgál, postahivatal, állami elemi iskola. Az eloláhosodott községek egyike, melynek nemessége az Árpádok idejében a szomszéd Pestessel sokszor perlekedett és megyeszerte számot tevő vala. Ősi magyarságát az Árpádokig kinyomozta Sólyom Fekete Fer. Az eloláhosodás dacára fizignomiában, szokásokban, sőt építkezésében is felismerhetők e családok. A nők szőttes, a férfiak szürke darócruhát és magyaros pörge kalapot viselnek s a bocskort csak szükségből hordják. Képviselőválasztáskor még sokan szavaznak ősiségi jogon s még akik nem birják is a magyar szót, büszkén magyaroknak vallják magukat; egyébként az ifju nemzedék megtanulja a magyar nyelvet s rendre visszaszokik a magyar beszédre.
(Zernendorf, Cernatu), nagyközség Brassó vármegye hétfalusi járásában, (1891) 2628 magyar (csángó) és oláh lakossal. Piacán az 1848. a haza szabadságáért elvérzett csángók emlékszobra áll (felállíttatott 1891.).
1. Alsó-C. (Al-Csernáton), kis község Háromszék vármegye kézdi járásában, (1891) 2223 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 2. Felső-C. (Fel-C.), kis község ugyanott, (1891) 1299 magyar lakossal. C. a XIV. század elején Háromszék legtekintélyesebb egyházközsége volt.
Gyula, irodalomtörténeti iró, az Erd. Irod. Társaság titkára, szül. Árpástón (Szolnok-Doboka vm.), tanult Kolozsvárt s 1882 óta az ottani ref. kollégiumnak tanára. Irodalom- és művelődéstörténeti cikkei közül külön is megjelentek: A magyar énekköltés története (Bpest 1882), Petőfi hatásának pár titka. Egyik alapítója és szerkesztője a Petőfi-Muzeum címü folyóiratnak, melybe számos költeményt irt; szerkesztette az Erd. Irod.-Társaság Évkönyveit és Keleti Virágok c. folyóiratát.
(Cseh) Lajos, magyar publicista, szül. Kolozsvártt 1823 aug. 21. A szabadságharc idején Kossuth titkára és a Március Tizenötödike egyik szerkesztője volt. Titkára volt a honvédelmi bizottságnak is, és egyáltalában nagy befolyást tulajdonítottak neki, ami miatt, mint Kossuth egyik legbizalmasabb embere, igen erős támadásoknak volt kitéve. Okul fiatalkori botlásait vették, miket gyakran vetettek szemére, pedig, ha valaki, ő jóvá tette azokat hosszu, változatos életpályáján. Haynau őt különösen gyülölte, Csernust (l. o.) azért akasztatta fel, mert vele tévesztette össze. C.-nak sikerült külföldre menekülnie. Itthon in contumaciam halálra itélték, s képét felakasztották. Egyideig Párisban tartózkodott, miután onnét az államcsiny után kiutasították, Angliába költözött és ott mint tanító és hirlapiró élt. 1860. Garibaldi expediciójához csatlakozott, mint a magyar légió hadbirája. 1867. még a koronázás előtt amnesztia nélkül hazatért és Pest-Józsefváros képviselőjének választatott. 1878 óta Fiumét képviselte, jelenleg pedig Szakolcát. Számüzetése alatt is fentartotta összeköttetését a hazai hirlapirodalommal. Tony álnév alatt irt cikkei határozott éles nyelvük és erős érvelésük által nagy népszerüségnek örvendettek. Itthon eleinte a Hon-nak volt főmunkatársa, későbben az Ellenőrt szerkesztette, majd annak megszünése után a Nemzet-nek dolgozótársa, ahol ő irja a «Rovás» címü cikkeket. Eleinte a balközéphez tartozott, a fuzió után ő is követte Tisza Kálmánt, kinek egyik legbízalmasabb embere maradt. Több munkát fordított angolból. V. ö. Szinnyei: Magyar irók.