(növ., drupa), húsos és fel nem nyiló, kétrétü gyümölcsfajta; külső rétege husos, a belső rétege (endocarpium) pedig fás v. csontkeménységü burok (putamen, csontburok), s a magvat ez zárja. Ilyen a gyümölcse a diófának, a mandolaféléknek (szilva, barack), somnak, olajfának stb. melyeket éppen ezért csonthéjas gyümölcsü fáknak is neveznek. Ezeknek a C.-e gyakran magvaváló (eredetileg «csonthéja váló», ha megérve a két réteg szépen elválik egymástól, v. duránci, ha a gyümölcs husa meg a csontburok szoros összefüggésben marad.
két csontvégnek találkozása, szorosabb értelemben a csontoknak olyan összeköttetése, hogy közöttük bizonyos mozgás lehetséges maradjon. Az izesülő csontvégek ilyenkor csúszós felületü porcokkal vannak bevonva, ezek között van az izület ürege, melyet savó tölt ki, s melynek bélését savós hártya (membrana synovialis) képezi. A csontok összetartására szálagok és az izületi tok szolgálnak. Az emberi test izületei közül a legszabadabb a vállé, combé, fejé, csuklóé; ezek sok irányu izületek. Egy irányuak a térd, ujjpercek, mozgathatlanok p. a koponyacsontok izesülései. L. még Izületek.
(osteoplastika), l. Csontátültetés.
(osteophyta), a csontokból kinövő: gömb, oszlop, gomba, karfiol stb. alaku és változó nagyságu csontos ujképződés, mely néha álképleti jellegü (l. Csontdaganat), máskor lobos ingerek, sértés, állandó nyomás stb. után lép fel. Igy lovasoknál a comb izmaiban, katonáknál a puskahordástól a jobb vállban keletkeznek néha ilyenek, melyek helyzetüknél fogva kényelmetlenek lehetnek, az életre azonban csak igen ritka esetben veszélyesek.
A csontot a szervezet rendes viszonyok között felszivja és ujraképezi, ugy hogy a felnőtt emberben nyoma sincsen annak a csontállománynak, mely a 2-3 éves gyermek vázát alkotta. Ez lassu felszivódás útján történik, melyet a sokmagvu osteoklast sejtek észrevétlenül hajtanak végre. Ha a mésztartalom feloldása gyorsabb, az uj mészsók lerakodása ellenben akadályozva van, akkor a csont lágyabb lesz és alkalmatlan arra, hogy a test támaszául szolgáljon. Az ellágyulás vagy részleges, egyes pontokban fellépő, vagy általános s egy vagy több egész csontra kiterjedő. Legfontosabb alakja az, mely főleg nőknél és terhesség után szokott fellépni s mint osteomalacia ismeretes.
C. az állatokban, ugy mint az emberben, az angolkórhoz hasonló és ezzel néha ugyanegy állományban fellépő csontbántalom, mely főképen szarvasmarhákon, de kecskén, sertésen és némely madárfajon is észlelhető. A táplálás célszerü javítása nevezetesen mészsókban bővelkedő takarmány etetése által előrehaladottabb C. is gyógyulhat.
Valamennyi foszfortrágyaféle között ez a legrégibb. Legelsőben Angliában használták. A csontok természetes állapotjukban trágyázásra alkalmatlanok, mert a bennük levő zsir elkorhadásukat gátolja, ez okból a csontokat zsirtalanítani kell, amit gyárakban gőz segélyével végeznek. Kicsinyben a zsírtalanítás soha se tökéletes és ezért nem célszerü a gazdaságban összegyülemlő csontokból C.-t készíteni. Az ilyen C. hatása csekély. A C. gyári készítésénél a zsirtalanított C.-t enyvtelenítik, mert e nélkül nem lehet megőrleni, ami pedig okvetlen szükséges, mert minél finomabb a C., annál gyorsabb a hatása, amiért is a C. értékét finomsága határozza meg. A C. legbiztosabban hat a könnyebb talajokon, igy a homokon és a homokos vályogon. Itt többet ér a szuperfoszfátnál, melynek vizben könnyen oldódó foszforsava az altalajba mosatik, minthogy a laza talajok abszorbeáló képessége csekély. Közép kötött és kötött talajokra ma már nem használnak C.-t, hanem inkább szuperfoszfátot vagy Thomas-salakot. A C.-t különben nagy mennyiségben dolgozzák fel C.-szuperfoszfáttá. A C.-ből egy katasztr. holdra 100-200 kg. szükséges. Egyenletesen kell elszórni és azután alászántani v. boronálni.
C.-t mint takarmányt etetésre oly mészszegény (többnyire nedves, lápos, tőzeges) vidékeken használják, hol a marha csontporhanyóságban szenved. Ujabban azonban inkább precipitált foszforsavas meszet adnak az állatnak. E mész enyvgyárakban készül, a csontok ásványi alkatrészeit sósavban feloldják, azután mésztejet adnak a sósavhoz, mely a csontalkatrészeket poralakban kiválasztja. Egy nagy marhára egy evőkanálnyi (30-50 g.) C.-t számítanak s azt a kissé megnedvesített takarmányra hintik.
(Ampelis garrulus L., Bombycilla garrula L.), a fogascsőrü éneklők (Oscines) Ampelide-családjába tartozó madárfaj. L. Selyemfark.
csontból, nevezetesen marha-, ló-, szarvas-, nyúl- és lúd-csontokból készült áruk, és pedig tűtartók, dobozok, gombolyagtartók, kockák, gombok, kés- és villa-szárak, pohárkák, gyermekjátékok, stb. Az állati csontokat feldolgozás előtt megtisztítják, feldolgozás után pedig gyakran megfestik, vagy szines viasszal díszítik. A feldolgozás úgy történik, mint a finomabb esztergályos munkáknál általában szokás. Legfinomabbak a szarvas-csontok, melyeket a zongora billentyűi számára is használnak. Tágabb értelemben véve a csontmunkák közé tartoznék az elefontcsont-munka is.
v. állati olaj (szarvasszarvolaj, Oleum animale fotidum). Nitrogen tartalmu organikus anyagok (csont, porc, szőr, bőr stb.) száraz lepárlása útján készül. Sötét koromfekete, rendkivül kellemetlen szagu kátránysűrű folyadék, mely igen sok vegyület elegye; különösen a piridin és kinolin bazisok okozzák átható szagát. Használják állatok különféle bőrbetegségeinél. A belőle óvatos desztilláció utján készülő oleum animale aethereum Dippeli szintelen vagy sárgás, átható szagu folyadékot régebben gyógyszerül alkalmazták.
(Teleostei), a halak osztályának egyik alosztálya csontos belvázzal; valódi pikkelyekkel fedett, ritkábban csupasz v. nagy csontlemezekkel födött testtel; bojt- vagy fésüforma és leggyakrabban fedővel borított kopoltyúkkal. Az ide tartozó halfajok a következő rendekbe osztatnak: 1. Tüskeparásak (Acanthopteri); 2. Forrtgaratcsontuak (Pharyngognathi); 3. Lágyparásak (anacanthini); 4. Nyilthólyaguak (Phisostomi); 5. Plectognathi; 6. Bojtkopoltyúsak (Lophoranchii).