Dauletsah

a legismertebb persa irodalomtörténész. 1487. mintegy ötven éves korában fejezte be a persa és nehánya arab költő életrajzát magában foglaló művét a Tezkereh es So'ara-át (költők emléke). Ezen alapszik Hammer: Geschischte der schönen Redekünste Persiens (Bécs 1818) cimü munkája. Európábanmég nincs kiadva, csak Vullers adott ki belőle két életrajzot Hafiz és Enveriét (Giessen 1839 és 1868). Törökre is le van fordítva. Az eredeti kőnyomatban 1882. jelent meg Bombayben. Nem igen nagy terjedelmü, mindössze csak 170 persa és 10 arab költőről közöl életrajzot és mutatványt.

Daulisz

vagy Daulia, ó-kori város Fokiszban, meredek hegyen. Kephisos leányáról, Daulisról nevezték igy s szintere volt Téreus, Prokné és Philomélé történetének, (utóbbit ezért Dauliasnak is hivták). D. romjai a mai Davlia mellett vannak, II. Fülöp macedóniai király Kr. e. 346 D.-t lerombolta, de ezt nemsokára ujra felépítették s a római időben fontos erősség volt.

Daumas

(ejtsd: domasz) Menyhért József Jenő, francia tábornok és hippologus, szül. 1803., megh. 1871. 1835 után résztvett az Abd el Kader elleni hadjáratokban, azután az algiri arab osztály igazgatója volt és 1850 után a hadügyminiszteriumban az algiri ügyeket vezette. 1858-59. a párisi földr. társaság elnöke volt. Művei: Exposé de l'état actuel de l'Algérie (Algir 1844); Le Sahara algérien (Páris 1845); Le grand désert, ou itinéraire d'une caravane du Sahara. (3. kiad. 1861); Le grande Kabylie (1847); Moeurs et coutumes du l'Algérie (1853); Les chevaux de Sahara (1851); La Kabylie (1857); La vie arab (1869) stb. Magyarul megjelentek: Az arabs lovasnak általános szabályai. Ford. ifj. Bossányi Lajos (Nyitra 1870).

Daumer

György Frigyes, német költő és filozofus, szül. Nürnbergben 1800. márc. 5., megh. Würzburgban 1875. dec. 14. Nürnbergben 1822-1830 gimnáziumi tanár volt, utóbb kizárólag az irodalomnak élt. Igen tehetséges, de mindenben tulzó, folyton egyik végletből a másikba csapó ember volt. Előbb a pietizmusnak, azután a Schelling-féle rendszernek volt lelkes hive, később a kereszténység legélesebb ellenei közé állt, végre az ultramontanizmusnak egyik legelszántabb védője lett. Legjobbak költeményei: Mahomet (1848), Liederblüten des Hafis (1846-51, 2 köt.), melyekben a keleti költészet szellemét és hangját kitünően eltalálta. Filozofiai, vallásbölcseleti művei közt legtöbb hatást tettek: Der Feuer- und Molochdienst der Hebräer (1842); Geheimnisse des christlichen Alterthums (1847, 2 köt.), melyekben a héberek és első kerestyének emberáldozatait bizonygatta; Religion des neuen Weltalters (1850, 3 köt.), a kereszténység helyébe ajánlott uj vallás-rendszere; Meine Konversion (1859), ultramontán pártállásának védelme; Das Geisterreich in Glauben, Vorstellung, Sage und Wirklichkeit (1867, 2 köt.); Das Wunder, seine Bedeutung, Wahrheit und Notwendigkeit (1874, Strausz Dávid ellen) stb. Legnagyobb föltünést keltett a Hauser Gáspár (l. o.) ügyében kifejtett munkássága. Jellem és meggyőződés hiján minden tehetsége mellett épen nem rokonszenves jelenség.

Daumet

(ejtsd: domé) Péter Jerómos Honoré, francia építész, az Institut tagja, szül. Párisban 1826 okt. 3. 1882 megkapta a Rajnaud-féle 10000 frankos dijat, melyet a szépművészeti akadémia itélt oda neki. Restaurálásokkal foglalkozik; e nemü munkáiból felemlítendők: a Chateau de Chantilly, az igazságügyi palota Párisban, a Théatre d'Orange stb.

Daumier

(ejtsd: domié) Honoré, francia festő és rajzoló, szül. Marseilleben 1808., megh. Valmondoisban 1879. Rajzai előbb a Caricaturben, Philippon hires republikánus élclapjában, utóbb a Charivariban jelentek meg; ezekben és egyes kőnyomatu rajzaiban és rajzsorozataiban korának nagy és kis balgaságai fölött éles, néha persze tulzott, de mindig találó és művészi szempontból, szinte páratlan kritikát gyakorolt. A karikatura Michelangelójának nevezték. Robert Macaire-je világhirű alak. Életrajzát megirta Alexandre A. (Páris, 1888.).

Daun

falu és járási székhely Trier porosz kerületben, a Liefer mellett 833 lak., a környékén öt, vastartalmu ásványforrással és kialudt vulkánhegyekkel. Nem messze tőle, magas bazaltsziklán állott D. vára, az osztrák D. grófok ősi székhelye.

Daun

-család (teanói herceg és vöttaui gróf). Régi osztrák család, mely a birodalmi grófságot 1655. dec. 13. kapta meg. E család leányágon a Zrinyiek sarjadéka. Kiemelkedett közülök Fülöp Ernő császári ezredes, ki vitézi érdemeiért János Jakab testvérével együtt nyerte a birodalmi grófságot. Unokája Henrik József gróf (szül. 1678., megh. 1751.), cs. kir. tábornok, 1722-49. budavári parancsnok. Emlékét fentartja a városmajor, melyet 1724. ő építtetett. Testvére: Fülöp Lőrinc (szül. 1668., megh. 1741.) cs. kir. tábornok, 1711. nápolyi alkirály s ez évi szept. 24. teanói hercegi cimet nyerte, annak minden jogai s javadalmaival együtt.1. D. Henrik gróf, a vöttaui uradalom ura, szül. 1805., megh. Bécsben 1890 okt. 16. Halála után az örökösök a vöttaui kastélyban őrzött nagybecsü könyv- és fegyvertár legnagyobb részét elárverezték és ez alkalommal Zrinyi Miklósnak 249 könyvből álló könyvtára Kende S. bécsi antiquarius kezébe és innen Zágrábba került, mig a magyar nemzeti muzeum számára pénz hiánya miatt egy ritka páncélon kivül alig lehetett valamit megmenteni. V. ö. Hadtörtén. Közl. és a Századok 1891. évf. és Kende könyvét: Bibliotheca Zrinyiana. Bécs 1893. Századok, 1893. évfolyam, 461. lap.2. D. (Dhaun) Lipót József, teanói gróf, rivói-őrgróf, cs. kir. osztr. tábornagy, sz. 1705 szept. 24., megh. 1766 febr. 5. Papnak nevelték, de e pályára hivatást nem érezve, már 13 éves korában mint önkéntes vett részt Sziciliában a spanyolok ellen vivott hadjáratban és 1719 óta alaposan készült a katonai pályán szükséges tudományokra. Az 1734-35. és az 1737-39. török háboruban résztvett s a krockai ütközetben megsebesült. Altábornaggyá léptették elő s Sziléziába küldték II. Frigyes porosz király ellen (1741) s ezután lothaiai Károly herceg fővezérsége alatt résztvett ama érdekes hadműveletben, mellyel Broglie tábornagy, Piseken és Teinen át Prágába üzetett, mely város ostromlásában D. is közreműködött. 1742-43. ama seregrészben szolgált, amely Maillebois franc. vezérnek Prága felmentésére indított hadműveleteit meghiusította; ezután Bajoroszágot foglalta el s végre a Rajna felé működött. E hadjárat alatt D. különösen a franciák által hősiesen védelmezett dingelfingeni sáncoknak elfoglalásával tünt ki. 1744. előbb Traun alatt a Rajnánál harcolt, a hol a Stockstadt melletti Rajnaszigeten tünt ki s ezután a Csehországba siető osztrák-magyar hadierőknek hátvédét vezette s Ludwigsburg mellett visszaverte a seregünket erélyesen üldöző franciákat. A második sziléziai hadjárat alatt Hohenfriedbergnél és Toornál harcolt; 1745. táborszernaggyá léptették elő. A drezdeni békekötés után Németalföldre küldték, ahol 1746 és 1747. az osztrákokra és szövetségeseikre szerencsétlenül folyó hadműködésekben vett részt. Az aacheni békekötés után az osztrák hadsereg reformálásában és reorganizálásában működött közre és 1749. az általa irt szabályzatot fogadták el. A katonai akadémia szervezésekor is főleg D. javaslatait követték, amiért is Mária Terézia 1752. kinevezte ezen akadémia felügyelőjévé. A hétéves háboru kitöréséig Bécsben volt mint vezérlő tábornok s 1754. tábornaggyá léptették elő. A hétéves háboru elején Szilézia és Morvaország megvédésével bizták meg, de arra a hirre, hogy a poroszok Prágát körülzárták, hadtestét Csehországba vezette és Kollinnél megverte II. Frigyes porosz királyt, a ki kénytelen volt seregeinek maradványait Csehországból kivezetni. E felette fontos eredménnyel biró győzelemért D. a már előbb alapított, de csakis a kollini csata után életbe léptetett Mária Terézia katonai érdemrend első nagykeresztesévé neveztetett ki.A kevés vezéri tehetséget tanusított lothaiai Károly hercegnek a hadseregtől való visszahivása után D. lett a porosz király ellen működő hadak fővezére. 1758. D. előbb II. Frigyest Olmütz ostromlásának abbanhagyására kényszerítette, azután Lausitzbe nyomult s a Berlinig portyáztató (l. Hadik) Laudont támogatta s végre Hochkirchnél rajtaütéssel, majdnem megsemmisítette II. Frigyesnek ott táborozó főhadát; ezután azonban azt a hibát követte el, hogy nem a Sziléziába siető II. Frigyest követte, hanem Drezda felé fordult ama reményben, hogy e várost elfoglalhatja, a miben azonban csalatkozott, mert a Drezdában vezénylő porosz tábornok (Schmettau) ügyes hadműködésekkel meghiusította D. nem eléggé erélyes hadműveleteit, II. Frigyes pedig ezalatt időt nyert sereggyüjtésre. 1759. D. igen csekély tevékenységet fejtett ki s csakis e hadjárat végén lépett fel erélyesen, a mikor is a maxeni ütközettel Fink porosz tábornokot 11000 emberével fegyverlerakásra kényszerítette. Legtöbb gáncs érte D.-t az 1760. hadműködései miatt, a mikor tétlenségével előbb Laudon megveretését okozta Liegnitznél, azután tulságos óvatossága miatt ő maga is legyőzetett Torgaunál. 1762. Sziléziában vezényelt a poroszok ellen, akik Burkesdorfnál legyőzték. A hubertusburgi békekötés után D. mint az udvari haditanács elnöke élt Bécsben. D. jellemző vonása az óvatosság volt; sohasem tett sokat kockára, de épen azért nem is mért soha véglegesen döntő csapást ellenfelére. A többnyire kitünő alvezérei által kivivott győzelmeket sohasem használta fel kellőleg s erélyes üldözésével sohasem aratta győzelmeinek gyümölcseit s a mint II. Frigyes a Histoire de mon temps cimü művében gunyosan megemlíté, még a kollini győzelem után is 5 napot vesztegetett Te Deum énekeltetésekkel ahelyett, hogy a teljesen szétugrasztott porosz hadsereg romjait elfogatta s uj porosz hadseregnek összegyüjtését megakadályozta volna. D. mindent elkövetett, hogy Mária Teréziának a magyar nemzet iránti hálakötelezettsége ne érvényesüljön s Magyarország lehetőleg ismét osztrák tartományszerü viszonyba hozassék. A Mária Terézia örökös tartományainak megvédésére, illetőleg visszafoglalására a magyar nemzet által szervezett magyar csapatoknak az osztrák seregbe való beolvasztását D. indította meg azzal, hogy a magyar csapatoknál is a magyar vezénylet helyébe az osztrák vezényletet hozta be s hogy a magyar tiszteknek is a zöld-arany tábori öv helyébe a fekete-sárgát adatta.A pozsonyi 1764-65. országgyülés D.-t honosította. D.-nak egy fia maradt, Ferenc s egy leánya, Mária Terézia, kinek a királynő volt keresztanyja s kit Pálfy Lipót gróf vett nőül. A királynő megengedte, hogy utódai a Pálfy-Daun nevet használhassák, ha a Daunok hercegi ága a Pálfyak ez ága alatt halna ki, a teanói hercegi cim és jogai, vagyona ezekre szálljon. Ferenc közvetetlen utódában, József Albin hercegben (szül. 1771., megh. 1851), ki salzburgi kanonok volt, a teanói hercegi ág kihalt. Az utolsó Daun halála után Pálfy-Daun Nándor Lipót gróf vette fel a hercegi cimet, amelyben Ferenc József király 1875 dec. 30. meg is erősítette.

Daunia

Apulia, hajdani itáliai tartomány egyik része Aufidus és Frento közt, a mai Foggia tartomány. A tartomány legrégibb mondai királyát Daunusnak hitták, aki állítólag Illiriából származott.

Daunou

(ejtsd: donu) Péter Kolozs Ferenc, francia tudós és államférfi, szül. Boulogneban, 1761. aug. 18., megh. 1840 jun. 20. Kiválólag hittani, bölcsészeti és irodalmi tanulmányokkal foglalkozott, de a nagy forradalmo árja a politika terére sodorta; 1792. mint a Pas de Calais département képviselője, kifogásolta a konvent illetékességét a király pörbe fogására és elitélésére, később pedig a girondistákat védte a tulzó jakobinusok ellenében. Azonban őt is elfogták s csak Robespierre bukása után menekült meg; később tagja lett az ötszázak tanácsának s közreműködött a köztársaság ujjáalkotása érdekében hozott üdvös törvények szerkesztésében. 1801. a Pantheon könyvtárnoka, 1804-ben a törvényhozó-testület levéltárosa, 1807-ben pedig az országos levéltár főnöke lett. I. Napoleon kinevezte a College de France történelmi tanárává, mely állásától a restauráció megfosztotta. 1818. képviselőnek választották, s mint ilyen a szabadelvü ellenzékhez csatlakozott. D. osztálytitkára volt az akadémiának s ez állásáról 1834. mondott le, midőn a nyilvános élettől teljesen visszavonult. Élete utolsó napjaiban pairré nevezték ki. Értékes irodalmi művei közül nevezetesebbek: Essai historique sur la puissance temporelle des papes (Páris 1810), melyet feslőbb parancsra elkoboztak s csak 1813. tetemes változtatásokkal, majd ismét 1828-ban jelent meg uj kiadásban. Továbbá: Cours d'études historiques (Páris 1842-ben); Essai sur l'instruction publique (Páris 1793). Egy ideig szerkesztője volt a Journal des Savants-nak is. (Grande Encycl. XIII.)


Kezdőlap

˙