Egill

vagy Eigil, a német mitosznak érdekes alakja. Az északi hagyomány (Edda és Thidrekssaga) szerint Völnatr (Wieland) a hires kovács testvére és Ölrun valkyrja férje. Midőn neje őt házasságuk nyolcadik évében elhagyta, E. megkeresésére indult és korcsolyán bejárta az összes tengereket. Igy lett a korcsolyázás feltalálója. Később Nidung királyhoz jött, aki testvérét Völundot fogva tartja, őt pedig arra kényszeríti, hogy saját fia fejéről egy almát lelőjjön. Ez sikerült, de a király észrevette, hogy E. három nyilat vett elő, melyek közül kettő, mint Nidung kérdésére nyiltan bevallja, a királynak volt szánva ha fiát találja. Nidung e feleletet nem vett zokon, sőt megdicséri a jelen lövőt. Végre segíti testvérét, midőn ez fogságából megmenekül. Ma már kétségtelennek tekintendő, hogy az Egill-mitosz a későbbi Tell-monda alapja.

Egill Skallagrimsson

izlandi költő, a X. sz.-ban élt (904-990). Elődeitől örökölte nagy testi és lelki tulajdonságait. Az Egilssaga (l. o.) szól viselt dolgairól. Már 20 éves korában tengerre szállt, hogy mint viking szerezzen hirt, kincseket. Norvégiában megismerkedett Arinbjörn Porissonnal. Ezzel együtt a mai Angliában uralkodó Adalsteinn király csatáit küzdötték végig. Egyik csatában elesett testvére, ki még Izlandból jött vele, Pólófr, a magára maradt testvért szive Norvégia felé vonta. Egy drápat csinált a király tiszteletére és ment Rendkivül hányatott életet élt ezután. Folytonos harci kalandok közt folytak napjai. Egy ilyen harcon aztán fogságba esett Angliában. Halálra itélték. De ekkor már hire volt, mint skáladnak és az őt foglyul ejtő király élete váltságdijaként egy dicsőítő éneket kivánt tőle. A költő kényszerítve volt. És életre kelt ajkán a skáld-költészet egyik legremekebb dala, a komor fenségü Hüfud lausn (Fej-váltság). Csak annyit mondott az életéért nem igen remegő költő, a mennyit éppen elkerülhetetlenül szükséges volt mondania. De a runhendák rövid soraiban mintha elnyomott oroszlán dörmögése hangzanék, mintha fékek közé szorított vihar morajlanék. Megmenekült. 945-től aztán megunva kalandos életét, hazájába Izlandba ment vissza és haláláig ott maradt. 961. csinálta meg az Arinbjarnakoida-t. Nemsokára ezután egymásután két szép, reményteljes fia halt meg. Ezt nagyon szivére vette. Elkárhozott. Éhen akart meghalni. Ettől visszatartotta neje. A gyász e napjaiban készítette el saját vigasztalására Sona torrek (a fiak elvesztése) éneket, mely erejével, magasztos költészetével és szilaj szarkazmusával örök disze a skandináv irodalomnak.

Egilssaga

A nagyszámu izlandi ősmondák egyike. Tulajdonképen nem egyéb, mint Egil Skallagrimsson élettörténete (l. o.). A monda bevezetéseül régibb sügur (a saga többesszáma) szolgálnak, melyek Egilssaga őseinek Norvégiából való kivándorlásáról és Izlandbani megtelepüléséről szólnak.

Egilsson

Sveinbjörn, izlandi tudós, született Innri-Njardvikban 1791 febr. 24., meghalt 1852 aug. 17. Egész élete kis hazája irodalmának, műveltsége emelésének volt szentelve. Sokan legfőbb érdemének az ó-északi irodalom szókincsének gyüjtését tartják. Azonban e mindenesetre nagy jelentőségü munka (Lexikon poeticum antiquae linguae septentrionalis), mely három évvel halála után került nyilvánosság elé (1855. Kopenh. 1860-ig), e ritka széles látókörü férfi tevékenységének csak egy másodrendü eredménye. Nem is szólva arról, hogy a skandináv hirlapirodalom egyik legjobb tollu, legnevesebb embere volt, s hogy tudományos művei és egyetemi tanári működése (mint a reykjaviki egyetem rektor-professzora halt meg), ideje nagy részét igénybe vették; e vasszorgalmu, hatalmas szellemü ember megvetette alapját hazája biztos irodalmi fejlődésének az izlandi irodalmi-társaság, valamint az északi antiquar-társaság megalakításával. Behatón foglalkozott hazája mondakörével. Lefordította latin nyelvre a Fornmanna sügurt. Összeköttetésben állt kora legnagyobb skandináv iróival és tudósaival.

Egina

(gör. Aigine, lat. Aegina). 1. Sziget a saroni öbölben Attika és Argolis között, körülbelül háromszögü alaku 85 km2 területtel. A sziget hegyes, csak ÉNy-on van egy kisebb sikság, melyen hajdan a sziget főhelye volt, melynek közelében egy dór stilusban épített temploma romjai láthatók; ez volt talán Aphrodite temploma, melyet a régiek említenek. Ezenkivül még több templomot ismernek a régiek, a Demeter Thermophoros, Apollon, Artemis és Dionysos templomot és Hekate szentélyét. Délre a városban feküdt az Aphaia szentélye, a Panhellanion (most Ozor) nevü hegy tetején volt Deus Hellanios temploma. Keletre a városban, egy órányi távolságban állott egy Oie nevü helység, Dania és Antesis szentélyével. A középkorban itt volt a szigetnek megerődített főhelye, melynek romjai Paleochora nevet viselnek. Innen keletre egy órányira állott egy hegy tetején Athene temploma, melynek disze a most Münchenben levő szoborművek voltak. A görög hagyomány szerint a szigetnek eredeti neve Oinone vagy Oinopia volt, ahova Zeus Aeginat, Asopos folyó leányát vitte, kinek fia Aaikos a sziget első uralkodója volt, alattvalóit Zeus hangyákból teremtette. Történeti tény az, hogy achív fejedelmek uralkodtak eredetileg a szigeten, s hogy a lakosság különösen hajózással foglalkozott. A dór vándorlás után a fórok E.-t is elfoglalták, állítólag az epidaurosi Triakon vezérlete alatt, minek következtében a sziget Epidaurostól függött. Amint a későbbi időben a kereskedelem kezdett fejlődni (állítólag), itt vertek legelőször görög pénzeket és pedig Pheidon király által (drachma). A mint a sziget jóléte és hatalma növekedett, fel is szabadult Epidauros főhatalma alól, de athéneiek kisérlették meg a szigetet elfoglalni, habár eredmény nélkül. Ezek után (Kr. e. 550) a sziget egyre gyarapodott s a lakosság száma is emelkedett, ugy hogy körülbelül 500 000-re tehető s ebből 470 000 rabszolga volt. A hegyes területe a szigetnek nem teremhetett annyit, amennyi a lakosság fentartására elég volt s azért a Fekete tenger partjáról szállítottak gabonát E.-ba, ami arra szolgáltatott alkalmat, hogy ama tenger partján Aigina nevü szigetén és Itáliában is volt. A szigetnek ipara agyagedények, kenőcsök, de különösen ércöntéssel, illetőleg szobrászattal foglalkoztak. E. sorsa különben akkor fordult rosszabbra, mikor Athénnek hosszan tartó háborukba keveredett, melyeknek oka egyrészt az éginaiak kalózkodása volt, mellyel Attika partjai zaklatták, másrészt Athén és demokráciájának emelkedése, mely ellen a dór származásu éginai nemesség nagy ellenszenvvel viseltetett. A háboru különösen az által lett végzetes E.-ra nézve, hogy Themistokles Athén hajóhadát gyarapította, ugyhogy a sziget lakói 455. kénytelenek voltak Athénnek meghódolni, erődítményeiket lebontani, hajóhadaikat kiszolgáltatni és adót fizetni. Athén azonban ezzel nem elégedett meg, hanem 431. elüzte az összes lakosságot a szigetről és attikai gyarmatosokat (klerucho) telepítettek oda. Az elűzötteket a spártaiak telepítették el a Thyreatisban, de az athéneiek 424-ben Nikias vezérlete alatt megölték nagyobb részöket. A peloponneziusi háboru végén (404) Lysander visszaadta az éginaiaknak a szigetet és természetes, hogy ettől fogva az mindig Athén ellenségeihez csatlakozott. nagy Sándor halála után a makedonok foglalták el E.-t, de felszabadulván, az achéai szövetséghez csatlakozhatott; későbben az athéneiek foglalták el és átadták Attalusnak, Pergamum királyának, kinek örökségével európai birtokba jutott. Antonius, a triumvir, az athéneieknek adta ajándékba, de Augustus elvette tőluk s ettől fogva független maradt. V. ö. Müller O. Aegineticorum liber Berlin 1817. - 2. E. sziget fővárosa, a nyugati parton (1889) 4232 lak., a régi főváros helyén, amit egy dór oszlopsor jelöl meg. A két kikötő, amelyekről már az ókoriak tesznek említést, még most is tisztán látható. Az ovális alaku kikötők régi moloi, amelyeket a velenceiek állítottak alkalmasint helyre, máig is fenmaradtak. Az antik Zeus- v. Athene-templom a sziget É.-i partján, a Hagia Marina nevü kikötő közelében, egyike azon görög templomoknak, amelyek legjobb karban maradtak fenn. V. ö. Pouillon Boblaye: Descr. de l'tle d'E. 1834.

Eginai bronz

A görögök és rómaiaknál legrégibb hirük és legnagyobb becsük volt a korinthusi bronzötvények, utánuk következnek a delosi és az eginai műhelyek termékei. Ifj. Plinius (Naturalis Historia) 34. könyvének elején mondottakból az következik, hogy e műhelyek egymástól eltérő módon ötvözték a bronzot, s hogy a régiek az ötvények különfélesége szerint becsülték a műhelyek ötvényeit. Myron a hires bronzöntő szobrász delosi, Polykletus pedig egina ötvényü bronzból öntötte szobrait.

Eginhard

l. Einhard.

Egion

a régi Akhaia parti városa, az akhaiai szövetség székhelye Zeus Homogyrios templomával, sok régiséggel. Mai neve Vosztica.

Egir

(Ögir), az északi mitologiában az égi és földi vizek, különösképpen az oceán istene, Forniótr óriás fia, kit másképpen Hlęrenk Gymir-nak is neveznek és ki Hléseyban (a mai Lässöe a Kattegatban) lakik. Neje Rân, kihez a vizbefultak kerülnek. Kilenc lányuk van, kik épp ugy mint anyjuk, sok veszélyt hoznak a hajósokra. A mítoszokban E. még mint a felhővizek istene szerepel.

Egirin

(ásv.), az angittal izomorf zöldesfekete ásvány, vasnátrium-biszilikát (Na Fe Si2 O6), azaz nátrium vas piroxén. Norvégiából Skaadön-sziget-ről a brevigi öbölben) ismerték legelőször és Esmark az ó-skandináviai Egirről, a tenger istenéről nevezte igy. Nálunk Ditróról a ditroitból ismeretes.


Kezdőlap

˙