(Alsó-, Felső-, stb.), l. Őr.
három kiválóbb magyar család viselte ezt a nevet, melyek egymástól egészen különböző eredetüek. Ezek: 1. peleskei E. az Ákos nemzetségből. Alapítója Mihály fia Mikos bán, 1314-17. Sáros vmegye főispánja és sárosi várnagy, 1322. a királyné udvarbirája, Sáros és Zemplén vm. főispánja, 1326-42. tótországi bán. Róbert Károly egyik leghivebb embere, aki a rozgonyi ütközettől kezdve, hol Csák Máté s az Omode és Csobánka-fiak hatalma megtöretett, folyton ujabb s ujabb érdemeket szerzett, melyekért a király sok jószágot adományozott neki részint a hűtlen Petenyefia Péter, részint az Aba-nembeli györkei Bodonfiak elkobzott birtokaiból. Mikos bánnak öt fia volt: Ákos (1341-70), László (1341-42), Loránt (1342-43), Miklós (1342) és István (1341-87), Vas-, Sopron- és Zalavmegye főispánja. Ez utóbbinak szintén István nevü fiától származott unokája már prodawyki Eördög Miklós néven fordul elő Zsigmond király végéveiben. Ez a Miklós a dunántuli megyékben volt birtokos s azon nemesek közé tartozott, kik 1459. III. Frigyes császárt akarták királynak Mátyás helyett. E. Simon 1625. a Dunántuli részek alkapitánya volt. - 2. Nagymihályi E. a Kaplon nezmetségből; az Eödönffy (l. o.) stb. családdal együtt Jákó fia András, ungmegyei főispántól származik, mégpedig András Lőrinc (1314-53) nevü fiától. Lőrinc fiai közül György (Megh. 1370) ungvmegyei alispán volt s a Thibay családot alapította, Péter (1335) maradék nélkül halt el, Miklós (1335-89) a Lucskay családnak lett az őse, László Ördög névvel említtetik. Ezen Ördög László hat fia közül Ördög Lőrinc (1379-93) alapította a gr. Sztáray családot, János (1379-1418) ivadékai pedig megtartották az Ördög vagy E. nevet. A család - ugy látszik - a mult század vége felé vagy a jelen század elején halt ki. - 3. Lászlófalvi E. egy eredetü a Velics családdal. Közös ősük, Pirk, a turócvmegyei várjobbágyok közé tartozott s 1250. kapta IV. Bélától a turóci vár Bobovnik nevü földét, melyről ivadékai még a XIV. sz.-ban is a Bobovnoki nevet viselték. Fiai közül Gyuge alapította az E. családot; legelébb Bobovnoki Lőrinc fia Pál (1422) neveztetett Eördöghnek. - E. János 1573. turóci alispán volt. A család később elágazott a szomszédos vármegyékbe is, mint Zólyomba. E. András fia Dániel pedig a XVII. sz. utolsó negyedében Szabolcsba szakadt s ott 1688. alispán, fia György 1720. ugyanott szolgabiró volt. Györgynek kis unokája E. Alajos, a jelen sz. első felében ősi nevét egyik birtokáról Ábrányival cserélte föl s fiai, Aurél szolgabiró, id. Kornél zeneműirő és id. Emil, a szabadságharc egyik kiváló hirlapirója, valamint unokái is ezt a nevet használják. V. ö. Wertner M. A magy. nemzets. I. k. 69., II. k. 106. - Nagy I. Magyarorsz. Csal. IV. k. 45, 46, 48., X. k. 859. Pótk. 219. - 4. Erdélyben is volt egy E. család., mely Ördög-Kereszturról és Nagy-Esküllőről irta magát; ebből való E. János, Péter fia, 1578-88. Doboka vmegye főispánja és tanácsos. Megh. 1588. V. ö. gr. Lázár M., Erdély főispánjai. 132.
Mátyás néven említik magyar történelmi forrásaink Teufel Mátyás győri kapitányt, I. Ferdinánd hadvezérét. E. 10000 főnyi serege élén Ali pasa ellenében 1552. a palásti mezőn csatát vesztett. Ő maga, sokadmagával fogságba kerülvén, Konstantinápolyba küldetett, hol Szulejman császár bőrzsákba varratta s a tengerbe dobatta, vagy mint Forgách állítja, felakasztatta.
Fülöp Gábor, l. Fülöp.
(Örs), l. Batthyány.
András, az erdélyi szombatosok (l. o.) felekezetének egyik alapítója. Előbb az unitárius egyház hive volt, de 1588 körül elmerülvén az ó-testamentomi iratok tanulmányozásába, több általa szerzett énekben, lefordított s átdolgozott zosltárban, más vallásos iratokban olyasféle eszméket, vallásos gondolatokat hirdetett, melyek később a szombatosok jellemző tanaivá lettek. De különösen sokat tett ezen felekezet alapítása érdekében az által, hogy Pécsi Simont, mint szenterzsébeti tanítót előbb fiai mellé vette nevelőül, ezek elhalása után külföldön taníttatta, majd fiává fogadta és 1599. bekövetkezett halála után sz.-erzsébeti s egyébb javainak örökösévé tette s ezáltal a felekezetnek tanult, hatalmas és vagyonos vezérférfit adott.
-család (vásárosnaményi báró és nemes), Bereg- és Szatmár vmegyék egyik előkelő nemes családja, melynek eredete még nincs tisztán kiderítve.
[ÁBRA] Eötvös-család (vásárosnaményi) cimere.
Az E. első ismert őse Miklós, ki 1696-1717. Szatmár vármegyében különböző hivatalokat viselt, ennek fia Miklós a mult század közepén a szatmári felkelt nemesség vezére, majd magy. kir. tábornok volt, s vitézségi érdemeiért Mária Teréziától báróságot kaptt. Két fia maradt:Gábor, ki utód nélkül halt el és Ignác (l. o.), kinek fia Ignác (l. o.) volt. Ennek két fia József (l. o.) és Dienes és egy leánya Julia maradt, Józsefnek négy gyermeke született: Ilona, Jolánta, Loránd (l. o.) és Mária, ki Plener Ernő, a mostani osztrák pénzügyminiszter neje. 2. A nemesi ágazat. E vonalból kitünt Tamás, ki tevékeny részt vett a szabadságharcban és fogságot is szenvedett, 1861. képviselővé választották. Egy fia maradt Jenő, kinek három fia született: Tamás, Sándor és Jenő. A szatmári vonalból Mihály (a Tamás testvére) szintén kitünt a szabadságharcban, volt követ, alispán és kormánybiztos, (megh. 1874.) E család a század elején a leggazdagabbak egyike volt Szatmárvmegyében, különösen Miklós tünt ki a vagyonszerzésben. Miklósnak négy fia volt: Sándor, Miklós, László és József, kik mindnyájan nagy szerepet vittek megyéjükben. Sándornak két gyermeke maradt. 3. Sárvári bárói ág. Csak ujabb időben mágnási rangot nyert nemesi család, melyet Eötvös Pál alapított, ki 1759. kapott nemességet. Pálnak két fia maradt: János (megh. 1822. mint az Eszterházy-uradalmak igazgatója) és Pál (szül. 1758., megh. 1837.) ki hosszu ideig a m. kir. kuria levéltári igazgatója volt. Gyermekei: Pál, Ferenc, József és Mária. Pál kamarás, Ferenc soproni alispán, majd kir. tanácsos volt. József (szül. 1798., megh. 1883 márc. 2.) nagyon kitünt hivatalos pályán. Volt kir. főfiskus, kir. ügyek igazgatója, majd a hétszemélyes tábla ülnöke. 1877. magyar báróságot kapott: két izben (1877-1880) a főrendiház korelnöke volt. Kétszer nősült. Első házasságából József, Lajos és Mária születtek, a másodikból egy leánya Iréne származott.
1. E. Ignác (vásárosnaményi) báró, publicista, szül. Kassán, 1763 jan. 6., megh. Budán, 1838. jun. 12. Tanulmányait Kis-Szebenben, Vácott és N.-Szombatban végezte, majd Kassára ment jogot tanulni és 1779. bölcsészetdoktorrá avatták. 1786. a II. József-féle uj rendszer alatt a tiszáninneni kerületi tábla előadó titkárává nevezték ki; e hivatal a császár halálával megszünvén, E. a magánéletbe vonult vissza, de csak rövid időre, mert az 1790., 1792. és 1796. országgyüléseken ismét szerepelt. 1797. a kir. udv. kamara tiszteletbeli, majd valósásog tanácsosává és 1802. belső titkos tanácsosi ranggal a kincstári javak igazgatójává, 1806. pedig az udv. kamara alelnökévé neveztetett ki. E hivatalt 1812-ig viselte, mikor koronaőr, Gömör, később Hont vmegye főispáni helytartója, 1824. pedig Abauj vmegye valóságos főispánja s kir. főpohárnokmester lőn. Tevékeny részt vett az 1825-27., 1830. és 1832-36. országgyüléseken és a rendszeres munkálatok kidolgozásával megbizott országos választmány legtevékenyebb tagja volt s az urbéri alosztály elnökségét is vitte. 1837. a Szt. István-rend középkeresztjét nyerte érdemei elismeréséül. Művei: Extractus synoptico-encyclopaedicus legum in Corpore Juris Hung. (Buda 1829) és Index synopticus Art Comit. ab. anno 1796-97. usque 1825-27 (u. o. 1829).
2. E. Ignác (vásárosnaményi) báró, az előbbinek fia, szül. Sályon, Borsod vmegyében 1786 február 25., megh. Velencén 1851 aug. 21. Tanulmányait Budán és Pesten végezte. 1802. bölcsészeti, 1805. jogdoktorrá avattatott. Működését mint tiszteletbeli aljegyző Pest vmegyénél kezdte, majd az udvari kamarához fogalmazóvá, később titkárrá s előadó tanácsossá, 1826. az udvari kancellária előadó udvari tanácsosává, 1825. Sáros vmegye főispáni helytartójává, 1827. valóságos főispánná, 1830. másod udvari kancellárrá és belső titkos tanácsossá neveztetett ki. Mint kir. biztos két izben: a felvidéken támadt koleralázadás és az 1834. hevesvmegyei tisztujítási mozgalmak alkalmával működött. E minőségében kérlelhetetlen szigorusággal járt el. Pulszky Ferenc beszéli felőle azt az anekdotát, hogy Sárosban a lázítókkal igen szeliden beszélt, de a főcinkosnak megmondta: «Amice carissime cras pendebis» és az itéletet másnap végre is hajtatta, de ez nem felel meg a ténynek. 1836. kir. főtárnokmester lőn, mely méltóságáról 1841. lemondott. E. nagy tudományu férfiu volt, de rossz gazda, ugy hogy az ősi nagy vagyont nem hagyhatta hires fiára.
3. E. József (vásárosnaményi) báró, államférfiu és iró, E. Ignác báró és Lilien báróné fia, szül. Budán 1813 szept. 13., megh. Pesten 1871 febr. 2-án. Tudós atyjánál kitünő nevelésben részesült, különösen jótékony hatása volt a nagy tehetségü, korán érett ifjura Pruzsinszky nevü nevelőjének, ki az akkori reakcionárius világ közepette sem titkolta a szabadelvü és nemzeti eszmék iránti lelkesedését. Korán belépett a közszolgálatba, 1834. aljegyző lett Fehér vmegyében, 1835. kancelláriai fogalmazó, amellett atyja oldalán alkalma nyilt megismerkednie a politikai körökkel is. Az 1832. országgyülés alatt sokat tartózkodott Pozsonyban és Kölcsey naplójában egész elragadtatással ir «Pipsz»-ről. Tanulmányai befejezése után több évig tartó utazást tett a művelt nyugoton. Az utazása nemcsak irodalmi iránya és tehetsége kifejlesztésére nézve volt nagy befolyásu, amenyiben megismertette őt a Franciaországban uralkodó szellemi áramlattal. a romanticizmussal s annak fő képviselőivel, hanem rendkivül tanulságos volt politikai pályájára nézve is. Élénk képzeletét megragadtaa szabad és humánus törvények oltalma alatt minden téren észlelhető szellemi és anyagi haladás, és az ifju törvényhozó azon szilárd elhatározással tért vissza hazájába, hogy a honi közszellemet a nyugoti szabadelvü intézmények átvételének megnyerje. Ez időben készült első politikai műve a börtönreformról, melyet később Lukács Móriccal együtt átdolgozott Fogházjavítás cim alatt. Ebben a magánzár-rendszer mellett tör lándzsát. Az 1839-40. országgyül. már feltünést keltett szónoki tehetségével és tudományával. Egyik első beszédét a zsidók emancipációja érdekében tartotta, miről aztán röpiratot is irt: A zsidók egyenjogusítása cim alatt (1841, 2. kiadás 1892). Az akkor nagyon vitatott házassági reverzális-kérdésben éppen mint jó katolikus tiltakozott a reverzálisok és püspöki pásztorlevelek ellen. Az országgyülés után sem szünt meg érintkezése az ellenzékkel, és politikai működése. A Széchenyi és Kossuth közt kitört éles irodalmi harcban ő is állást foglalt, még pedig Kossuth mellett a Kelet népe és a Pesti Hirlap cimü művével. Eszméinek teljes kifejtésére azonban csak akkor nyilt alkalma, midőn a Pesti Hirlap barátjának, Szalay Lászlónak vezetése alá jutott és igy egészen az ellenzék doktriner árnyalatát szolgálta. Mint büntetőjogi műveiben már azelőtt, most is a megyei rendszert támadta meg gyöngeségeivel és borzasztó visszaéléseivel. A nemzet egyesítésének és haladásának biztosítását csak a közigazgatás központosításában és a nemzeti akaratot kifejező felelős kormányban látta. Ezen elveit a Pesti Hirlap-ban kiadott cikkeiben fejtegette, melyek azután könyvalakban is napvilágot láttak Reform cim alatt. E mű mai napig is megtartotta értékét mint a parlamentáris rendszer világos és meggyőző apologiája. Ugyanezen eszmét szolgálta a Falu jegyzője cimü regénye is (1844-46), mely el is tekintve esztetikai becsétől. E. leghatásosabb politikai műveihez tartozik. Egyáltalában nála a szorosan irodalmi tevékenység szoros kapcsolatban állott a politikai és társadalmi eszmékkel és Magyarország 1514-ben cimü regényén csak ugy meglátszik a politikai irány, mint vigjátékán az Éljen az Egyenlőség-en. Boldog családi élete - 1842-ben lépett házasságra Rosty Annával - nem tartotta őt vissza a nyilvános élettől. Mint iró és politikus egyaránt, már a negyvenes években, az elsők között foglalt helyet. Mint szónok pedig oly nagy kedveltségnek örvendett, hogy József nádor, a főrendiház elnöke, midőn azt óhajtotta, hogy a főrendek nagy számmal jelenjenek meg a gyülésen, őt kérte fel szólásra.
Miután a februáriusi forradalom és Kossuth 1848 márc. 3. beszéde következtében E. elvei diadalra jutottak és az első magyar felelős kormány megalakult, ő mint vallás- és közoktatásügyi miniszter belépett Batthyány kabinetjébe. Mint miniszter, nemcsak annyira elhanyagolt szakának szervezésén fáradozott, hanem befolyt az általános politikai kérdések megoldásába is, még pedig egész életpályáján át követett engesztelékeny és loyalis szellemben. Széchenyivel és Deákkal együtt ő képviselte a minisztertanácsban az uralkodóhoz lehetőleg közeledő, békítő irányt. Hanem e törekvése csak oly kevéssé ért eredményt, mint az egyház és iskola reformját célzó tervei. Midőn Batthyány szeptember ll. lemondott, ő kétségbeesve elhagyta hazáját és Münchenben telepedett meg. «Egész életemben nem maradt meg más egészséges viszony, mint nőmhöz és gyermekeimhez» irta egy akkori levelében. Bár igy a szabadságharc vihara elől félrevonult és huzamos időn át el volt zárva előtte a politikai küzdőtér, a távolban sem szünt meg hazájának szentelni munkásságát. Aggódó, törpengő lelke a jelen csalódásai és csapásai közt nem szünt meg kutatni a nemzeti lét és jövő mélyen fekvő, igazi alapjai után. E munkásságának eredménye: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra cimü műve (2 kötet, Pest 1851-54. németül Bécs és Lipcse ugyanakkor). Ebben először a szabadság, egyenlőség és nemzetiség eszméit és azok jelentőségét tisztázza, azután az állam célját fejtegeti, meghatározza az egyéni szabadság biztosítékait, előtt adja a központosítás hasznát és veszélyeit, határt von az állam korlátlansága és az egyesek és testületek joga közt. Legfontosabb azonban a munka VI. része,amelyben a haladás törvényeinek hatását taglalja az emberiségre és az államra nézve. A II. kötetben az állam berendezéséről szóló de azok bizonyos megszorításával és korlátozásával, eszméit adja elő, a kor követelte elvek alapján. E műnek azonban, éppen elvont, bölcselkedő tartalma miatt, mai napig nem volt becsének megfelelő hatása közéletünkre és irodalmunkra. A nemzetiségekre vonatkozó nézeteit külön is kifejtette és a hazai viszonyokra alkalmazta A nemzetiségek egyenjogusításában (1851), amely azonban a szabadságharc által még izgatott közvéleményre nem hatott. Hazatérve, 185l óta Pesten és svábhegyi villájában élt családjának és a tudománynak, teljesen visszahuzódva a politikai mozgalmaktól. Csak 1859., midőn egy jobb jövő kezdett derengeni, lépett ismét a nyilvánosság elé egy politikai értekezéssel Ausztria egységének és hatalmának garantiáiról (Die Garantien der Macht und Einheit Oesterreichs, Lipcse). Javaslata határozottan alkotmányos és némileg átmenetet képez a perszonális unió és felelős miniszterium közt, miknek elérésére akkor ugy sem lehetett gondolni, és másrészt a centralizáció közt. E terv az olasz háboru után már éppen nem elégíthette ki a magyarokat, minthogy igen sok ügyet tart fen a birodalmi közös kormánynak, de az 1860. októberi diploma alkotói, ugy látszik, nagyon is felhasználták. Az 1861. országgyülésen Deák hivei közt, a felirati párton foglalt helyet és beszéde a felirat mellett Bécsben is nagy feltünést keltett. Kiegyezési terveit a provizorium alatt sem hagyta abba, és egyideig külön «Hetilap»-ot adott ki eszméi terjesztésére. Idővel azonban közjogi kérdésekben, teljesen azonosította magát Deák politikájával. A kényszerü politikai nyugalom ez éveiben ujra tudományos és irodalmi hajlamának élt. Nagy érdemeket szerzett magának az Akadémia körül, melynek 1856 óta másodelnöke volt, 1866. pedig Dessewffy Emil gr. halála után elnöke lett. A Kisfaludy-társaságot is, melynek 1847 óta elnöke volt, feltámasztotta halottaiból. Az 1865. országgyülésen ujra Deák oldalán küzdtt az országgyülésen és a 67-es bizottságban. Résztvett a Bécsben folytatott bizalmas tárgyalásokban. Az Andrássy-kabinet kinevezésekor pedig, 1867. febr. átvette a vallás- és közoktatásügyi tárcát, mint az egyetlen az 1848. miniszterek közt, ki e minőségben ujra szolgálta hazáját.
Csak most nyilt alkalma politikai és művelődési ideáljait, melyeknek addig élt, legalább részben megvalósítani. Már 1867. megszavazta az országgyülés a zsidók emancipációját, 1868. pedig országos kongresszust hivott össze a miniszter e felekezet belső ügyeinek szervezésére. Két évvel később katolikus kongresszus gyült össze és tanácskozott, de ennek munkássága nem vezetett eredményre. Legfontosabb alkotása azonban kétségtelenül a népiskolai törvény volt. Egységes állami és művelődési szempontok szerint szervezni a népnevelést Mária Terézia ideje óta még nem kisérlette meg magyar kormány. A Thun-féle remndszer pedig nemzeti és felekezeti szempontból egyaránt az állam minden beavatkozása ellenségévé tette a nemzetet. E.-nek is meg kellett küzdeni a protestánsoknak történeti alapon álló gyanujával, mindőn a felekezetekkel szemben megállapította az állam jogát és kötelességét. A felekezeti iskola meg is maradt, de a köteles iskolalátogatás törvénybe iktattatott és létrejött a községi népiskola és a népesebb helyeken a polgári iskola. Az állam főfelügyeleti jogának gyakorlására a tanfelügyelők intézménye állíttatott fel. Az azóta lefolyt negyedszázad mutatja, mennyire előmozdította e törvény a közművelődést. A középiskolán a tanárképző-intézet felállitása, az egyetemen kitünő erők alkalmazása jellemzik E.-nek, fájdalom, nagyon is rövid kormányzatát. A szorosan vett egyházi politikában E., a jó katolikus, ki némileg hajolt Montalembert irányához, kivel személyes érintkezésben is állott, igen liberális irányt követett. A pápai csalatkozhatatlansági dogma proklamálása után ad audiendum verbum regium citáltatta a fehérvári püspököt, ki azt kihirdette. Szakának vezetésén kivül igen élénk részt vett az általános politikának, különösen a kiegyezésnek védelmében. Andrássy gróf távollétében ő szokott elnökölni a minisztertanácsban. E sokféle munka és fáradság végkép aláásta különben is gyenge szervezetét. A közgyász, mely halálakor nyilatkozott, mutatja, minő pótolhatatlan volt hazánkra nézve a veszteség. A kormány azt a férfiut vesztette el benne, kire nézve a nemzeti művelődés és az egyházi viszonyok igazán erkölcsi felfogása több volt puszta jelszónál. 1879 május 23. leplezték le szobrát a róla nevezett téren. Hamvai Ercsin, neje családjának birtokán nyugosznak.
E. a magyar szépirodalom történetében is oly előkelő helyet foglal el, mint a politikai életben, s ujabb történetünk alakjai közt az első, ki az államférfiu és a költő hivatását egyesíté magában. Soha politikusunk érzőbb lélekkel, kiterjedtebb szemkörrel és európaibb kulturával nem birt nála, s előtte a hasonló tipus egyáltalán ismeretlen volt. Mint politikusnak és irónak pedig legfőbb sajátsága, hogy igazi filozofus is volt, aki bölcsészetét szivével is érezte. Egyéniségében mindez áthatja egymást s irói munkássága szerves kapcsolatban van a közéletivel. Amely eszmékért a társadalmi és a politikai pályán küzdött, ugyanazokat öltöztette művészi formákba is, s költeményei és regényei a legnemesebb értelemben irányművek. Első szépirodalmi kisérletei kora ifjuságába, 1830-ra esnek s kivált 1832 óta többször találkoztak nevével a zsebkönyvek és lapok olvasói, igy 1836-tól fogva az Athenaeum és a Társalkodó is. Némely prózai tanulmány mellett kivált lirai versekkel lépett föl, melyek hang, alak és kifejezés tekintetében Vörösmarty körének sajátságait mutatják, de nemes érzelmességökkel, bensőségökkel könnyen kiváltak az akkori u. n. szobaköltészet termékei közül s általánosan tetszettek, noha a nyelvvel és technikával való küzdés miatt kissé nehézkesek. A szelid és szent fájdalommal vegyes honfi érzés s küldetésének sejtelme sugallják legszebb ódáját és dalát (Bucsu, Végrendelet), mig balladái közt A vár és kunyhóban a természet jogát hirdeti a társadalmi válaszfalakkal szemben (ismert darabja A megfagyott gyermek is). E. azonban nem sok költeményt irt, s irói munkásságának a regényirodalom történetében van nagy fontossága. Igazáz ünnepeltté a Karthausi tette nevét, mely 1838-40. jelent meg az Árvizkönyvben, melyet Eötvös a 38-iki pesti árviz alkalmával nagyban károsított Heckenast könyvkereskedő fölsegítésére adott ki. A magyar regény ép ekkor, a harmincas években kezdett fejledezni s vette át a 20-as évek epikájának örökét. Jósikánál meg folytatta az époszok történelmi irányát, a midőn Eötvösnél egyszerre más légkörbe csapott, a modern társadalmi problemák, eszmék, törekvések ábrázolása felé. Uj hang, uj irány volt ez, mely a szük hazai körből kiemelkedve, európai álláspontra helyezkedett, az emberiség lelkébe hatolt, s épen oly magas bölcsészeti szellemmel, mint mély költői érzéssel rajzolta a kor forrongó eszméit, szenvedélyeit és küzdelmeit. Csak - különben nemes, de bonyolult és nehézkes, nem éppen magyaros - előadása volt akadálya, hogy még nagyobb körben el nem terjedt. De a huszonhatéves elme e tartalmas és rendkivüli intuicióval alkotott műve idegen nyelvekre is fordítva, európai hirre tett szert.
Amint azonban Eötvös a 40-es évek folyamán a gyakorlati politika mezejére lépett, mint szépiró is közelebb jött az aktuális élethez, a hazai viszonyokhoz. Második regénye A falu jegyzője (1845) szintén társadalmi regény, de magyar földön játszik, s E. akkori politikai törekvéseinek művészi kifejezője, valóságos irályregény. Pár év mulva uj regénnyel lépett föl: Magyarország 1514-ben, mely már történeti regény, de szintén célzatos. A Dózsa-féle pórlázadást rajzolja benne nagy történeti tanulmánnyal és jellemző erővel, kidomborítva a jelenre nézve ama nagy tanulságot is, hogy a nemesség elvakultsága és a zaklatott nép szenvedélyei nemzeti katasztrófához vezetnek. Teszi ezt a történelem szellemének megmásítása nélkül, sőt a regény főérdeme a rajzolt kor nagy kérdéseinek és e kérdéseket képviselő személyeknek történelmileg és bensőleg igaz feltüntetése, ugy hogy az inkább különcségekhez tapadó Jósika mellett E. e regénye nagy lépés volt a mélyebb történelmi felfogás felé s ami inkább az invencio és a cselekvény tekintetében fogyatékos. Még egy nagyszabásu szépirodalmi művet irt, a forradalom után, a Nővérek c. regényt 1857., mely a 31-iki kolera-zavargások hátteréből veszi tárgyát s azt az alapeszmét rajzolja, hogy az ember minden társadalmi helyzetben lehet boldog v. szerencsétlen, mert a megelégedettség főforrása szivünkben van. Alapeszméje hasonlít tehát Karthausiéhez, szinezete azonban derültebb; célzatossága nincs, a 30-as évek felvidéki magyar viszonyait sok igazsággal rajzolja; mig azonban a külső elbeszélés e művében, E.-nek ismét fejlettebb mint a többiekben, addig az élet kevesebb benne s tartalma nem oly megkapó. Eötvös e munkájával bucsut is vett a szépirodalomtól, de még ezután is aratott akadémiai és politikai beszédeivel egy másik rokontéren, a szónoklat mezején kiváló érdemeket.
1839-1867. tartott emlékbeszédeit (Kazinczy, Széchenyi, Vörösmarty, Szalay László, Kölcsey, Kőrösi Csoma Sándor, Reguly, Dessewffy József és Emil fölött) és elnöki megnyitóit 1868. összegyüjtve is kiadta Magyar államférfiak és irók c. a. A nagy vonásokkal rajzoló, eszmékben, érzésekben gazdag és költői retorikával előadott beszédek egyaránt foglalkoztatták a hallgatók szivét és képzeletét, s a magyar közéletnek mindig ünnepei voltak, gyüjteményben olvasva azonban kevésbbé változatosak. Az akadémiai szónoklatnak E. Kölcsey után sokáig mindenesetre első képviselője volt nálunk.
Önálló munkái: A kritikus apotheosisa, Pest 1831. (Bajza ellen a Conversations-Lexikoni pörben); A háramlók, vigj. 3 felv. (1833); Boszú, szomorujáték (1834); Angelo, dráma Hugó V. után (1836); Vélemény a fogházjavítás ügyében (1838); Die Emancipation der Juden (1840. Eredetileg magyar nyelven a Budapesti Szemlében jelent meg, németre Klein Hermann fordította; olaszul 1842); Kelet népe és a Pesti Hirlap (1841); A karthausi (1842. két köt., első kiadása az Árvizkönyvben jelent meg, a többi 1852, 1856, 1862, 1871, 1875, 1882, kétféle is; 1892. németre fordította Klein Hermann 1842., 5. kiadása Dux Adolftól 1862. 6. kiad. Bécs, 1872, életrajzzal Duxtól; van francia forditás is); Emlékbeszéd Kőrösi Csoma Sándor felett (Bpest 1893); A falu jegyzője; reg. (3 köt., 1845, ujabban: 1865 és 1891 német ford. Majláth János gr. Bpest 1846, ujabb német kiadások: 1851, Bécs 1872 és 1878; angolul Wencksten Ottótól Village Notary c. a. London 1850. Pulszky Ferenc előszavával; olaszul Helfy Ignáctól Verona 1855.); Reform, (Lipcse 1846 és Pest 1868. németül Lipcse 1846); Magyarország 1514, regény, (Pest 1847, ujabban: 1886 és 1892. németül Dux Adolf 1850); Über die Gleichberechtigung der Nationalitäten in Österreich. (Lipcse 1850, ujabban: Bécs 1851, és Pest 1871). A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra (Bécs és Pest 1851, 1854. 2 kötet; ujabban Pest 1871, németül saját ford. Lipcse 1851-54); Nővérek, regény (Pest 1857, két kötet, ujabban 1862, németül Dux Adolftól u. o. 1858); Elbeszélések (1859, ujabban 1890, németül Dux Adolftól Ungarische Dorfgeschichten c. a. 1862); Die Garantien der Macht und Einheit Österreichs (Lipcse 1859); Felelet b. Kemény Gábor néhány szavára, (Pest 1860); Die Sonderstellung Ungarns vom Standpunkte der Einheit Deutschlands (Lipcse 1859, magyarra ford. Toldy István: Magyarország külön állása Németország egységének szempontjából Pest 1861). Emlékbeszéd gr. Széchenyi István felett, (Pest 1860, németül is); 1861. máj. 17. tartott országgyülési beszéde (1861. németül is); Gyöngysorok b. Eötvös József összes szépirodalmi műveiből, füzte Vachott Sándorné (1861); Gondolatok (1865, ujabban a hátrahagyott kéziratokból bővítve 1874, 1884; németül: Bécs 1864, Pest és Bécs 1867); A nemzetiségi kérdés (Pest 1865, németre ford. Falk Miksa 1865) Emlékbeszédei. Magyar irók és államférfiak (Pest 1868); Költeményei (1871 Székely Bertalan és Lotz Károly rajzaival); Für den Glanz des Hauses. Nach einem unvollendeten Romane des Verfassers bearbeitet und ergänzt von Adolf Dux (Bécs 1873); Beszédei I. kötet (Budapest 1875); Összes munkái (1886, kiadja Ráth Mór, 14 köt.).
4. E. János, budai polgár, Albert király idejében. Az elnyomott budai magyar pogárság érdekeinek hatalmas szószólója volt a város német polgáraival szemben. Ez a népszerü ember az 1439-ki országgyülés idején egyszerre csak eltünt, s csak egy hét mulva vetette ki holttestét a Duna. A tetem elárulta, hogy előbb megverték, sulyosan megsebesítették, tán meg is ölték, s ugy vetették a vizbe, követ kötve nyakába; a kötél azonban leoldódott, s a test a viz szinére szállott. Nem lehetett megállapítani, bosszu műve vagy közönséges rablógyilkosság forog-e fen? Az eset elfogulatlan birói megitélését lehetetlenné tette a városi magyarság és az országgyülésre felsereglett katonaság magatartása, mely készpénzül vette a szörnyü gyanut, hogy a németek tették el láb alól félelmes ellenfelüket. A magyar katonaság politikai gyilkosságnak minősítvén E. halálát, megrohanta a német polgárokat, sokat felkoncolt közülök, házaikat és raktáraikat kirabolta. Hiába csitította Jakab, a szentség hiréban álló olasz minorita a felbőszült tömeget, hiába állította fegyverbe Garai László bán, a királyné rokona, a maga katonáit, a tömeg pusztításának gátat nem vethettek. A zendülők megbüntetése nagyon kényes feladat lett volna épp oly fejedelemnek, mint Albert király, kinek legfőbb hibájául idegen és éppen német voltát rótták fel. Igy történt, hogy a budai zendülés nem hogy büntetve lett volna, hanem még jutalomban részesült; mert az országgyülés kétségkivül ezen események hatása alatt csikarta ki az idegenek ellen szóló szigoru törvényeket. S E. ügye, valamint a király németsége magyarázza meg, hogy Buda városában, hol már rég idő óta vitt vezérszerepet a németség, végre 1439. a magyar polgárság egyenjoguvá lesz a némettel. Ekkor hozták meg azt a statutumot, mely szerint Budán ezentul egyik évben magyar, másikban német legyen a biró, s az esküdtek közé hat magyar és hat német választassék.
5. E. Károly (Ráckevi), magyar politikus és ügyvéd, szül. Mező-Sz.-Györgyön a Mezőföldön, Veszprém vmegyében 1842 márc. 11. Iskoláit a pápai, soproni s kecskeméti kollegiumokban végezte. Alig végezte a jogot, 1864-ben mint az Almássy-féle összeesküvés részese a komáromi várba záratott. Amint kiszabadult, 1865. a képviselővé választott Kerkápoly helyében jogakadémiai tanár lett Pápán. Ugyanakkor veszprémi helyi ujságot is kezdett szerkeszteni és tiszteletbeli aljegyzője lett a vmegyének. Az alkotm. helyreállítása után a megye ügyésze lett és ékesszólása és társadalmi befolyása által a megyei Deákpárt fő támasza. 1872. képviselőnek is választották. Azon időben irott, a Pesti Naplóban megjelent cikkei méltó feltünést keltettek zamatos nyelvök és erős logikájuk által, mellyel a kiegyezést és Deák politikáját védte. A fuzióhoz azonban nem csatlakozott; Deák Ferenc halálával megszünt a személyi kapocs, mely őt a párthoz füzte. Nem is volt 1875. képviselő, hanem a kataszteri munkálatok utasítását dolgozta ki a pénzügyminiszter megbizásából, később pedig otthon gazdálkodott. Nyugalmát csak akkor hagyta el, midőn az orosz-török háboru forrongásba hozta az országot, és az 1877. nyarán és telén megtartott nagy népgyülések alkalmat nyujtottak neki kiváló népszónoki tehetségének érvényesítésére. 1878. ujra képviselőnek választották Veszprémben; akkor már egészen a függetlenségi párthoz csatlakozott, melynek csakhamar egyik vezérszónoka lett. Népszerüsége egyre növekedőben volt, mindaddig, mig 1883. a hires eszlári pörben el nem vállalta a védelmet. Bár ott folytatott működése és különösen nagy védőbeszéde által méltó hirnevet szerzett egész Európában, állását itthon e népszerütlen fellépése annyira megingatta, hogy az 1884-i országgyülésre, bár több helyen jelölték, nem tudott mandátumhoz jutni. De egyrészt az «Egyetértés» által, másrészt a Janszky-ügy következtében összehivott népgyüléseken nem szünt meg érintkezni a közvéleménnyel. 1887óta ujra Nagy-Kőrös városának képviselője. Ugy a véderő-törvény tárgyalásában, mint a közigazgatási reform ellenzésében oly nagy szolgálatokat tett pártjának, hogy tekintélye annak körében egyre növekedett. 1892. novemberben, Irányi Dániel halála után, a függetlenségi és 48-as pártkör őt választotta egyhangulag elnökének. E kezdettől fogva a Deák hagyományain alapuló liberális egyházpolitikának volt szószólója. Mint szélsőbali pártelnök is teljes erővel támogatta a Wekerle-kormány által kilátásba helyezett reformokat. Pártjában e magaviselete kezdettől fogva erős ellenzékkel találkozott és midőn E. 1893. májusban fölvetette a párt- és bizalmi kérdést a szabadelvü reformokhoz való szigoru ragaszkodás alapján, leszavazták. Ekkor több mint husz párttaggal együtt kilépett a pártból, és eljárását Kossuth előtt is igazolva, külön függetlenségi pártot alapított. Bár azóta a kilépők nagyrésze visszatért az anyapártba, E., kit onnét nemcsak elvi, hanem személyes differenciák is távol tartanak, Madarász Józseffel, Gr. Károlyi Gáborral, Horváth Ádámmal, Herman Ottóval és másokkal együtt mai napig kivül maradt. Közjogi téren a leghatározottabban támadják a kormányt, de az egyházpolitikai kérdések megoldásában egyetértenek vele. Elnöklete alatt alakult meg az a szükebbkörü bizottság, mely Kossuth Lajos torinoi könyvtárát 1894 márc. l5. a nyilvánosság kizárásával gyüjtött 16000 forinton megvette s «Kossuth Lajos könyvtára» cimen a Magyar Nemzeti Muzeumnak letétként és örök alapítvány gyanánt átadta. E. egészen a közélet nevelő hatása alatt nőtt naggyá. A hazai viszonyok bámulatos ismeretében áll az ereje; szónoklatának és cikkeinek a zamatos magyaros nyelv, népies fordulataival adja meg sajátságos báját. Legfontosabb irodalmi műve A nazarénusok története, mely 1873. jelent meg a Pesti Napló tárcájában. Egy röpiratot is írt «Carolus» álnév alatt. A Vasárnapi Ujság-nak hosszu időn át egyik igen szorgalmas dolgozótársa.
6. E (Ráckevi) Lajos, egyháztörténelmi iró, szül. Mező-Sz.-Györgyön Veszprém vmegyében 1848., megh. 1872 márc. 6. Eötvös Károly testvéröccse, már mint a pápai főiskola növendéke, több figyelemreméltó szépirodalmi tanulmánnyal lépett fel Arany János «Koszoru»-jában; 1867-ben Szabó Károly hivására Kolozsvárra ment, hol jogot hallgatott s könyvtárnoki állást viselt. Jogi tanulmányait megszakítva, Pestre ment teologiára, majd államsegéllyel Bécsbe, hogy magát könyvtárnokká képezze s a könyvészetben 20-21 éves kora dacára oly szakavatottságra tett szert, mint hazánkban csak igen kevesen. Bécsből hazatérve, a nemzeti muzeumnál nyert hivatalt. Művei: Dévai Biró Mátyás kádártai lelkipásztoroskodása; A heidelbergi káté első magyar fordítása; A pápai nyomda története 1577-1867 (Századok 1868); Adalék Bornemissza Péter reformátorunk ösmeretéhez; Egyháztörténelmi forgácsok; Okmány a magyar türelmetlenség történetéhez. (Prot. Egyh. T. lap, 1869) stb.
7. E. Loránd (vásárosnaményi) báró, a magyar főrendiház tagja, Eötvös József báró és Rosty Ágnes fia, született Pesten 1848. julius 27. A piaristák pesit gimnáziumában tanult, ezután két évig a pesti egyetemen jog- és államtudományi tanokkal foglalkozott. Minthogy azonban hajlamai inkább a természettudományok felé irányultak, matematikai és természettudományi előadásokat is hallgatott, különösen Petzval Ottó matematika és Than Károly kémiai előadásait. 1867. külföldre indult, hogy tanulmányait ott folytassa. Különösen Köningsbergában Neumann-nál és Heidelbergában Kirchhoff- és Bunsennél fizikai és kémiai tanulmányokkal foglalkozott. Ezen időben azon elhatározásra jutott, hogy tudmányos pályára lép. Visszatérése után 1871. a budapesti egyetemen habilitáltatta magát és előbb az elméleti fizika helyettesítésével bizatott meg, aztán pedig ugyane tanszék rendes tanárává neveztetett ki. Midőn a kisérleti fizika tanára, Jedlik Ányos 1875. nyugalomba lépett, E. vette át a kisérleti fizika tanshzékét. Ezen időtől fogva több rendbeli kisérleti vizsgálattal foglalkozott, különösen a hajcsövesség körében, utóbbi időben pedig a gravitáció meghatározásával foglalkozott, mely célra igen érzékeny és megbizható mérőeszközt szerkesztett. E. 1873. óta a magyar tudományos akadémia levelező, 1883. óta rendes tagja; 1889. máj. 3. az akadémia elnökévé választatott. E azonkivül az ország. tud. és társad. mozgalmaiban élénk részt vesz. A hetvenes évek eleje óta a Kir. magy. természettudományi társulat egyik tevékeny tagja, több mint egy évtized óta a társulat egyik alelnöke. A társulat ülésein számos előadást, 1888 telén a fizika köréből tiz előadásból álló ciklust tartott. 1891. a Mat. és Physikai társulatot alapította, melynek fennállása óta elnöke. Résztvett 1883. a Párisban tartott nemzetközi elektromos kongresszusban, melynek feladata volt az elektromosságtanban használandó egységek megállapítása. E már gyermekkora óta a szabad természet barátja volt, különösen hegyes vidékeket szeretett felkeresni, sokat járt az alpesi vidékeken és a legmerészebb turisták egyike volt, ki több oly csúcsot mászott meg, mely addig hozzáférhetetlennek tartatott. A Magyar Turista-Egyesületnek fennállása óta elnöke. Elnöke volt annak a fényesen sikerült nemzeti jubiláris ünnepnek, melyet 1894 január 6. Jókai Mór ötven éves irói munkássága alkalmából rendeztek. Kiválóbb dolgozatai a következők: Doppler elve és alkalmazása a hangfénytanban (Természettud. Közlöny.); Az éjszaki fény szinképéről (u. o.); A fluorescentia tanának egy törvényéről (u. o.); Indítvány országos érdekü kutatásokra nézve (u. o.); A rezgési elméletből következő távhatás törvényéről (u. o.); Van-e a Holdnak befolyása az időjárásra (u. o.); Ujabb Bunsen-féle galvánelemek (u. o.); A viz szinéről és a vizi növényekről (u. o.); A klorofill természettani szempontból (u. o.); A nap fizikai alkatáról (u. o.); Fényiró sugarak elnyelése a Nap légkörében (u. o.) A fény kettős törése (u. o.); A folyadékok összetartása (u. o.); Hidraulikus légszivattyu (u. o.); Villanyszikra némely hatása (u. o.) A capillaritás elméletéről (u. o.); Az égi testek látszólagos alakjáról (u. o.); A cseppekről (u. o.); A rezgési elméletből következő távolbani hatás törvényéről (Akad. értesítő); A rezgések intenzitása (u. o.); A folyadékok felületi feszültségének összefüggéséről a kritikus hőmérséklettel (székfoglaló, u. o.); Vizsgálatok a gravitatio jelenségeinek körében (u. o.); Jelentés a Sz. Gellérthegy vonzó erejére vonatkozólag (u. o.); Akad. elnöki székfoglaló beszéd (1890); A föld vonzása különböző anyagokra (u. o.); Nagy lengésidők méréséről (u. o.); Uj módszer a capillaritás jelenségeinek vizsgálatára (Műegyet. Lapok); A folyadékok felületi feszültségének összefüggése a kritikus hőmérséklettel (Math. és Természettud. Értesitő); A folyadékok felületi feszültsége és vegyi alkata közt fennálló kapcsolatról (u. o.); Über den Zusammenhang der Oberflächenspannung der Flüssigkeiten mit ihrem Molecularvolum (Wiedemann, Annal. d. Phys. und Chemie). Nehány szó az egyetemi tanítás kérdéséhez (Budapesti Szemle); A földi gravitatióról (Math. és phys. lapok); Megjegyzések a Wiener-féle kisérletek magyarázatához (u. o.); A folyadékhártyák feszültségének méréséről (u. o.); A rezgési elméletből következő hatás törvényéről (Akad. értek.); A rezgések intenzitása, tekintettel a rezgési forrásnak és az észlelőnek mozgására (u. o.); Ugyanez németül a Poggendorff-féle Annalen der Physik und Chemie cimű folyóiratban; A távolba hatás kérdéséről (Magyar tudományos akadémia évkönyvei); Vizsgálatok a gravitáció jelenséginek köréből (Mathematikai és Természettudományi Értesítő); Rectori székfoglaló beszéd 1891 szept. 15.; A fizika tanításáról az egyetemen (Egyet. ünnep 1892 május 13.). Az elnöklete alatt álló Mathematikai és Physikai társulattal egyetemben szerkesztője e Lexikon matematikai, asztronomiai és fizikai részének.
a magyarországi néptanítók pénzalapja, amelyet Péterfy Sándor indítványára 1878. a II. egyetemes tanítógyülés ötvenes bizottsága kezdett gyüjteni oly célból, hogy kamatjaiból a tanítóknak tanuló gyermekei ösztöndijakat, özvegyeik és kiskoru árváik pedig segélyösszeget nyerjenek. Ujabban az E. ezeken kivül a tanítók országos árvaházát is támogatja évenként egy bizonyos összeggel, segélyezi az elaggott és csekély nyugdijakból megélni nem tudó, továbbá a hosszabb ideig sulyos betegségben szenvedő tanítókat és vállalkozott a magyarországi tanítók házának létrehozására Budapesten. Az E. vagyona az utolsó kimutatás szerint 48462 frt; az utolsó esztendőben segélyezésre fordított összesen 2200 frtot. Kezdetben az egyetemes tanítógyülések szervező bizottsága, majd az országos képviseleti tanítói gyülések bizottsága kezelte az alapot. 1890. külön egyesület alakult az E. kezelése céljából, amelynek cime: Az Eötvös-alap országos tanítói egyesülete és alapszabályai értelmében a fentjelzett módon csakis tagjait támogatja.
Schulzer (növ.), fonálgomba, Schulzer v. Mueggenburg Die Bisher bekannten Pflanzen Slavoniens (Bécs 1866) c. munkájának 36. I. b. Eötvös József tiszteletére nevezte el. Az E. cucurbitoe Schulz. sült tökhéján keletkezik.
(növ.), az Erikaképüek családja. Csinos cserjék v. fácskák, sürün álló apró, gyakran tűalaku levelekkel.