1. (Eperies, Pressov), rend. tan. város sz. k. város cimmel, Sáros vmegyében a Tarca folyó balpartján, csinos erdős hegység aljában fekszik. A szabályosan épített csinos város középpontja az É-ról D-felé hosszan huzódó főutca, melynek közepén a Szt.-Miklósról nevezett római kat. plébániatemplom csucsives épülete (a XIV. sz.-ból, 70 m. magas tornya 1750. ujjáépült), a róm. kat. főgimnázium, az evang. templom és az evang. kollegium nagy épülete áll. Ennek É-i oldalán áll a Szt.-háromság szobra azon helyen, hol Caraffa 1687. 23 prot. nemesembert kivégeztetett. Az egyuttal vásártérül szolgáló főutca déli részén áll a diszes városi vendéglő és mögötte a szinház, továbbá a gör.-kat. püspök temploma és palotája s több középület, valamint nehány építészetileg érdekes régi ház (Egyik renaissance-épületének ábráját itt közöljük).
[ÁBRA] Eperjesi renaissance-épület.
A főutcához csatlakozó mellékutcákban van a megyeháza, a Stefánia leánynevelő intézet, a ferencrendiek temploma s kolostora s több más középület. A belvárost régente körülvevő bástyák és árkok helyét ma ültetvények és sétaterek foglalják el. E. ma Felső-Magyarország egyik legintelligensebb s legélénkebb városa. Itt székel a vármegye törvényhatósága, a sirokai járás szolgabirói hivatala, a görög-kat. püspök; van itt kir. törvényszék, járásbiróság, pénzügyigazgatóság, államépítészeti hivatal, kir. tanfelügyelőség, állami állatorvos, adóhivatal, továbbá ügyvédi kamara, királyi közjegyző, pénzügyőrbiztosi állomás, ménteleposztály, csendőr-szakaszparancsnokság stb. Tanintézetei közül leghiresebb az evang. kollégium (l. Eperjesi evang. kollégium); van itt távobbá királyi főgimnázium (1677), leánynevelő intézet (Stefánia-intézet), görög-katolikus (püspöki) hittani intézet (1880), tanonciskola, nőegyesületi árvaház, ferencrendi zárda (1718), 1873 óta kisdeóvónő képző intézet stb. Van takarékpénztára, az osztr.-magyar bank mellékhelyisége, 2 könyvnyomdája, kályhagyára, mekanikai pamutszövőgyára (60 munkás, évi termelése 600000 m. pamut és vászon), 7 sörfőzője; lakói élénk kereskedést és ipart üznek. Itt jelenik meg a Felvidéki Szemle (XVIII. évf., szerk. Hedry Bertalan) és a Sárosmegyei Közlöny (XII. évf., szerkeszti Hedry Bódog) c. lap. E.-nek van vasuti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Eperjesből indul ki az 1893. évi decemberben megnyitott Eperjes-bártfai vicinális vonal (45 kilometer). E. lakóinak száma (1891) 10371, közte 2670 magyar, 1786 német, 5573 tót s 106 ruthén; vallás szerint 6756 római kat., 990 görög-kat., 1063 ágostai evang., 128 helvét és 1429 izraelita. A házak száma 973. A várostól nyugatra van az erdős hegyen épült kálváriatemplom, mely gyönyörü fekvésénél fogva az egész hazában hires. Tovább D-felé van a Vilechegy, Petőfi, Tompa és Kerényi az 1845-ik évi találkozását megörökítő csinos márványemlékkel, a hegyek közt Borkut (l. o.), odább Ceméte fürdő (l. o.) E. határa 3288 ha.
[ÁBRA] Eperjes a XVII. században
Történelem.
E.-t a monda szerint Vak Béla 1132. alapította, aki itt megpihenve, a sok eperről nevezte el a helyet. II. Géza alatt német telepítvényesek jöttek ide. Róbert Károly 1312. falakkal vétette körül, II. Ulászló pedig 1514. sz. k. várossá emelte. E. utóbb is számos szabadalmat nyert, de az idők folytán sokat kellett szenvednie háboruktól s más csapásoktól. 1441. a lengyelek felgyujtották, 1604-ben Bocskay hódította meg, de csakhamar visszafoglaltatott. 1633-ban Rákóczy és Eszterházy nádor itt békét kötöttek. (L. Eperjesi béke). Változó sors után 1644. Rákóczy, 1670. a császáriak, 1672. ismét Rákóczy csapatai foglalták el a várost. A következő évben erődeit lerontották s szabadalmaitól megfosztották. Ugynekkor kezdődtek a vallási üdözések is. A felkelők 1682. elfoglalták E.-t, 1684. ujből megerősítették, de 1684 szept. 18-án Schultze tábornoktól vereséget szenvedtek s a város 1685 szept. 11-én megadta magát 1687. Caraffa (l. o.) császári tábornok itt tartotta a hirhedt eperjesi vértörvénykezést, mely az ellenreformáció legborzalmasabb emlékei közé tartozik. A protestánsok helyzete csak 1704. javult, amidőn Rákóczi Ferenc hadvezére, Forgách Eperjesbe bevonult s a szabad vallásgyakorlatot ujra biztosította. A császáriak azonban 1714. ismét elvették a protestánsoktól a templomokat s a jezsuitáknak adták át. Az üldözéseknek csak II. József vetett véget, s Eperjes is gyarapodásnak indult, kivált bor- és vászonkereskedése nagy lendületet vett. Legélénkebb volt ez I. Napoleon idejében, midőn E. volt a Lengyelország felé irányuló kereskedelem gócpontja. Azóta inkább stagnál a város, mintsem emelkedik. 1887 máj. 6. iszonyatos tüzvész pusztított E.-ben, mely a város kétharmadrészét elhamvasztotta s milliókra rugó kárt okozott. A nemzet nagylelkü adakozásaiból azonban gyorsan felépült a város. V. ö. K. Papp Miklós: Caraffa és az E.-i vértörvényszék, Kolozsvár 1870; Divald Károly: Egy város a ravatalon. Eperjes 1887; Myskovszky Viktor: A szt-Miklóshoz cimzett E.-i r. kat. plébániatemplom. (Archaeol Közlemények XII. k. 7. l.); A magy. tört. társ. E.-i kirándulása. 1881.; Fraknói Vilmos: Az eperjesi béke 1633-ban. (Századok 1871. 188. 248. l.).
2. E. kisközség Pozsony vmegye alsó-csallóközi j.-ban, (1891) 1032 magyar lak. - 3. E. Gyulához tartozó puszta, Békés vmegyében; a XV. sz.-ban két népes falu (Elek-E. és Gyula-E.) volt helyén s ugyanott volt a XVI. sz.-ban a Pathócy-családnak várként erősített kastélya, melyet a törökök 1550. elfoglaltak és 1595-ig birtak; ekkor Borbély György visszafoglalta s a faluval együtt lerombolta. Nyomai látszanak.
Épült 1893. Üzleti hossza 45 km. Alaptőkéje 1825700 frt. Ebből 680000 frt törzs, 1146700 frt elsőbbségi részvény. Ehhez hozzájárultak az állam 214080 frt, a törvényhatóságok 42500 frt, községek és magánosok 314000 frttal. A vasut üzemét önmaga kezeli. Jellege hegyipálya. Legnagyobb emelkedés 25° /00. A legkisebb sugár 180 m. Nyomszélessége a szabványos 1,435 m. Székhelye Budapest.
a régi Aradmegyében, a mai temesi Féregyháza (Fehéregyháza) helyén állott. 1135. táján jószágait a Maros vidékén, Hék, Ség, Mikona, Csemperlaka, Hodosd és Deszk vidékén említik. 1233-ban még 3000 kősónak évenkint való szállítására nyert jogot II. Andrástól. Az 1569. évi zsinat az ismeretlen apátságok közé sorozta. Mint apátság, ugy látszik, a tatárjárás idején pusztult el; magát a falut azonban 1511 dec. 3. Eperjes-Fehéregyháza néven irják. V. ö. Márki. Arad Tört. I. 74.
l. Bánhida.
II. Ferdinánd és I. Rákóczi György között 1633 szept. 28. kötött békeszerződés, mely a bécsi, nikolsburgi, pozsonyi és kassai békekötéseket ujból megerősítette. Továbbá megegyeznek a felek abban, hogy Bethlen Gábor özvegye Brandenburgi Katalin fejedelemasszony hitbérének birtokában maradjon; a munkácsi vár és uradalom azonban 200000 frtért Rákóczi György és fiai részére adassék át; de azért ezentul is Magyarországhoz és ne Erdélyhez tartozzék. Az eperjesi béke szövege ki van adva a Magyar Történelmi Tár 1861. évfolyam VIII. 252-259. lapjain. Értekezést irt róla Fraknói V. a Századok 1871. évfolyamában.
Első nyomai a XV. századba nyulnak vissza, de mint ev. intézet 1531. keletkezett, midőn Eperjes városa tárt karokat nyitott a reformációnak és régi városi iskoláját egy, az akkori kor szellemében berendezett gimnáziumnak engedte át s annak élére külföldről, nevezetesen Krakkóból, Boroszlóból és főleg Wittenbergából kiváló tudósokat hivott meg. Eperjes városa és Sáros vmegye előkelő protestánsai, majd maguk a felső-magyarországi ev. rendek is, 1665 nov. 18. Kassán gyülést tartanak s elhatározzák, hogy «certum Collegium»-ot építenek, melyben a felsőbb tudományok (teologia és jog) is taníttassanak. A határozatot tett követi. Az iskola 1667 október 18-án nyilt meg; tanára, Carpzow ajánlottja dr. Pomárius Sámuel volt, de az akkor már magasfoku vallási türelmetlenség reázudítja elleneit s 1671-ben már elvétetik az evangélikusok templomaival egyetemben. Nemsokára visszaadják azt a protestantizmusnak Thököly Imre diadalai (1682), de nagy protektora csillagával elhomályosodik az ő élete is s 1687. ujra elvétetik s mint 1677 julius 18., ugy most is a jezsuiták kezébe kerül. II. Rákóczi Ferenc 1705 január 2. visszaadatja a kollégiumot a protestánsoknak, azonban I. József özvegye, Eleonora császárné 1711 szeptember 30. elveszi a protestánsoktól s abban 1713 november 21-től immár hosszu időre, állandóan a jezsuiták laknak. A kollégiumban 1773 okt. 29. szünt meg a jezsuiták működése. 1774-től a kollégium katonai élelmezési raktár. II. József császár tanácsára a protestánsok megveszik templomostul és mindenestül együtt 6000 forinton. 1785. ősszel a kollégiumban már ujra a protestánsok kezdik a tanítást. Maga az ev. tiszai kerület 1804. kerületi jelleggel ruházza fel. Egy emberöltőn át igazgatója: a derék Mayer András, majd hires jogtanára: Csuplea András, pár évvel később hires bölcsészettanára: Vandrák András, a nagy pedagogus, ki magyar nyelvü előadásaival vonzotta az ifjuságot, - idejében országos hirre emelkedik ujra s mindenfelől tódul falai közé a tudományszomjas ifjuság. Ekkor megalapítja Hazslinszky Frigyes természetrajzi és természettani muzeumát. Az abszolut uralom idején az egyházzal, a hazával együtt szenved a kollégium is. A magyar alkotmány helyreállítása folytán bekövetkezett uj nemzeti fejlődés nem hagyta a kollégiumot sem érintetlen. Sok hálás tanítványa, a régiekhez hasonló szent lelkesedéssel eltelt pártfogósága hatalmasan vitte a kollégiumot előre, ha bár az 1874. évtől az 1878-ig a jogakadémia szünetelni volt kénytelen, a kollégium uj erőre kap, jogakadémiáját a közönség lelkes tagjainak valláskülönbség nélkül buzgó s a Sáros vmegyei közönség nagylelkü támogatásával ujra felállítja. A magyar királyi kormány államsegélyben részesíti gimnáziumát 1886 óta a kollégium mint négy intézetből, ugymint: 1. etologia, 2. a jogakadémia, 3. főgimnázium és 4. tanítóképzőből álló fő-iskola működik. 1887 május 6-án kiüt a borzasztó eperjesi tüzvész s a kollégium is a lángok martaléka. De az országos közrészvét, a kollégium előljárói: felügyelője, igazgatója, pénztárnoka utánjárása annyi áldozatot hoz össze, hogy a kollégium egészen kiépül s most mint egy egységes egész, kivülbelül jól rendezve, szervezve - immár, mint az ev. tiszai kerület közvetetlen befolyása alatt álló főiskola - folytatja pályáját. Fekvő vagyona a kollégiumi épületen kivül, melyben jövedelmező boltok vannak, a Kollmann Frigyes-féle legátumon (egy szép nagy botanikus kert) és Dahlström és Schebou-féle két szántóföldön kivül, egyedül a téli tornahelyiségből (a Kux-féle ház telkén), a konviktusi épületekből (Haász-Tabajdy-féle ház 1673, Dessewffy Tamás hagyománya 1752) és a nyári tornahelyiség mellett elterülő, egykor a külvárosra szorított eperjesi ev. egyházak telkét alkotott, több részletre (tanári kertek) osztott kertből, telekből áll, ugy hogy a tanítóképző intézeti internátus (benlakás) is azok mellett az eperjesi ev. egyházak épületeiben van elhelyezve. - Pénztőkéje 1892. év végével a következő: 1. közös, u. m. kollégiumi tőkealap (közte ösztöndijalap 22611 frt 95 kr); 78775 frt 66 kr; 2. a teológia alapja: 42425 frt 38 kr; 3. a jog alapja a Sáros vmegye által átengedett 16 ezer frtnyi Dessewffy Aristid alapon kivül, melynek csak kamatait élvezi: 17269 frt 34 kr; 4. a gimnázium saját alapja: 57888 frt 52 kr; 5. a tanítóképző intézet alapja: 112117 frt 21 kr; 6. a konviktus alapja: 29938 frt 26 kr; 7. a Szirmay-könyvtár alapja 4200 frt 8 kr; és azonfelül az egyes intézetekben fennálló egyesületek, körök, segélyegyesületek és társaságok alapjai külön 5593 forint 57 kr. Könyvtára 12292 köt.; 1835-től Szirmay János-féle könyvtára 5335 kötet; gazdag ásványtani, állat- és növénytani és természettani muzeuma; éremgyüjteménye; régi földrajzi és 1890. alapított történeti muzeuma; 1832 óta az eperjesi társadalom által kezdett s 1862-től a kollégium által alapított nyári tágas tornahelyisége; 1891. épült a kor igényeinek megfelelő, téli tornaépülete; a régi alapokon 1865-től kezdett, 1891. ujra szervezett konviktusa, mely az ős, fogyatékos alumneum (tápintézet) helyébe lépett s melynek szépen felgyarapodott tőkéje 29.938 frt.
név alatt ismeretes az a politikai biróság, melyet nápolyi gróf Caraffa Antal császári tábornok 1687. Thököly hiveinek kiirtása és megfélemlítése végett állított fel Eperjesen. Caraffa idevágó terveit elősegítette egyfelől az akkoriban világszerte érvényesülő türelmetlen szellem, másfelől a császárnak a török és Thököly ellenében kivivott nagy diadala, Buda visszavétele, mely egyértelmü volt Magyarország visszafoglalásával. «Most nyilik alkalom - irta a császárnak - örök időkre kiirtani Magyarországból a pártoskodást. A hadi szerencse jelenleg kedvez Felségednek, s a büntetés nemcsak igazságosnak fog látszani, hanem helyeseltetni is fog fenhangon. A birságok és elkobzások gyarapítani fogják a kincstárakat. De félrendszabálynak semmi haszna; szükség, hogy az inquizicio az ország több pontján egyszerre minél keményebben induljon meg.» Miután ezen levelében Caraffa azt állítá, hogy Eperjes és Kassa vidékén messze elágazó összeesküvésnek jött nyomába: I. Lipót engedélyt adott számára, hogy székhelyén, Eperjesen egy rendkivüli törvényszéket állítson fel. Caraffa saját elnöklete alatt 12 tagu bizottságot szervezett, melyben 4 császári katonán kivül 8 magyar nemes és polgár vett részt. De, amint a birák egyike később az országgyülésen kijelenté: a birák szavazata meg volt kötve; mindennek a tábornok akarata szerint kellett történnie. Szavazatukat a hadbiró fülébe kellett sugniok. A nem magyar tagok szava többet nyomott, s különben is nem a szavazatok szerint hozattak az itéletek. Szentiványi László, s egy becstelen nő, kit emlékeink Tábori Erzsóknak neveznek, voltak a fővádlók, kiknek följelentése alapján 1687 febr. 16. megkezdte Caraffa az elfogatásokat. Csupán gazdag és tekintélyes embereket fogtak el, kiket azonnal a legszörnyübb tortura alá vetettek. A kinpadon rettentő kinzások közt kicsikart vallomások és soha fel nem mutatott, valószinüleg koholt levelek alapján hozták az itéletet, mely többnyire halálra szólt. Márc. 5. végezték ki az első áldozatokat, kik mindnyájan nagy szerepet vitt buzgó evangelikusok voltak, t. i. a dusgazdag Kecer Endre veje, Zimmermann Zsigmond, továbbá Baranyai Ferenc eperjesi tanácsos és Rauscher Gáspár kereskedő. Miután jobb kezöket levágták, s fejüket leütötték, holttestüket fölnégyelték; javaikat elkobozták. Márc. 22. Kecer Gábor, Sárosi Márton, Fleischhacker volt eperjesi biró, két eperjesi tanácsos hasonló sorsban részesültek. Máj. 9. Bezzeg György zólyomi, Palásthy Gábor nyitravmegyei nemesember, Kovács György kassai mészárosnak stb. jobb keze és feje vágatott le. Némelyek nagy összeg pénzen váltották meg magukat a kinpadra feszítéstől, mint p. a Királyfalvi Roth János 10000 tallérért. Mások, mint Feldmayer Simon, Eperjes volt parancsnoka, öngyilkossággal előzték meg a vérpadot; Feja György, volt kassai biró a kinpadon mult ki. A nyomozás ez alatt szakadatlanul folyt, s mininkább oly szint öltött, hogy Caraffa nemcsak Thököly hiveit s a protestánsokat veti börtönbe, hanem pörbe akarja fogni személyes elleneit s a gazdag embereket, kiktől dus váltságdijat remélt, általában. A vármegyék, a király hü emberei, végtére még maga a nádor is panaszra mentek Lipóthoz, könyörögve a törvényszék megszüntetéséért. Lipót végre is engedett; a vérbiróságot eltörölte, s eljárásának megvizsgálására bizottságot rendelt. Caraffa azonban, kinek bizalmas összeköttetése a császári miniszterekkel kétségtelen: büntetés helyett a legnagyobb kitüntetésekben részesült. Tábornaggyá, titkos tanácsossá, Felső-Magyarország várainak főparancsnokává s nemsokára aranygyapjas vitézzé neveztetett ki (l. Caraffa). Az E. nem az áldozatok sokasága miatt vált hirhedtté. Kobb tábornok Kassán több embert vonatott karóba, nyuzatott meg és süttetett meg elevenen, mint Caraffa Eperjesen. Az eperjesi emberirtás azért hiresült el, mert elrettentő példa statuálása végett, szándékosan nagy tüntetéssel ment végbe; kizárólag valami tekintetben kiváló embereket szemelt ki áldozatul; végre a kinzó-eszközök alkalmazásában a legkegyetlenebbül felhasználta a spanyol s az olasz inquizicio összes találmányait. E kinzásokat és mészárlásokat az egykoru Rezik János eperjesi liceumi tanár: Theatrum Eperjesiense cimü nagybecsü munkában örökítette meg. Ujabban monográfiát irt róla K. Papp Miklós (Caraffa és az eperjesi vértörvényszék, Kolozsvár 1870).
az Északkeleti Kárpátok rendszerének egyik legkiterjedtebb s legnevezetesebb tagja, Sáros, Zemplén és Abauj-Torna vármegyében. A hegység az Északkeleti Kárpátoknak az ország határa mentén emelkedő főgerincéhez derékszög alatt csatlakozván, Eperjes tájáról déli irányban Tokajig huzódik s ekként egyfelől a Tarca és Hernád, másfelől a Topoly, Ondava és Bodrog völgyei közt emelkedik. Az Északkeleti Kárpátok főgerincétől (az u. n. Erdős Kárpátoktól) azon alacsony (333 m.) hágó választja el, melyen az országut Kapiról Hanusfalvára vezet. A hegység itt hirtelen tetemes magasságra emelkedve, az E. északi csoportját, a Sóvári hegységet (l. o.) vagy Simonkát alkotja, mely a Simonka csúcsban 1092 m. magasságot ér el. E csoportot nehány mélyebb nyereg több részre osztja; ilyen a Dubnik melletti (678 m.) hágó, mely a Simonkának tömeges csoportjától a Makivocának (979 m.) inkább láncolatos csoportját választja el. Ezen, a Bánszka és Herlein közti nyereg által behorpasztott hegységet a 475 m.-ig bemélyedő Dargóhágó (l. o.) választja el a róla elnevezett Dargó-csoporttól, mely a Téresben 870 m. magasságot ér el. A Dargótól D-re még mélyebb horpadás hasítja a hegységet, mely Kis-Szaláncnál 328 m.-re ereszkedvén alá, a vasut átvezetésére is alkalmasnak bizonyult. Ezen völgyelésen tul az E. déli tagja következik, mely a Bósva völgyétől kezdve a Hegyalja (l. o.) nevet viseli s bortermeléséről világhirüvé vált. Ennek északi része a 900 m. magasságot közelíti meg (Nagy-Milic, 896 m.), D-felé azonban a magasság fogy s a szorosabb értelemben vett tokaji Hegyalja magassága a 600 m.-t nem haladja meg; legdélibb kiemelkedése a Tisza és Bodrog összefolyásánál emelkedő Tokaji hegy (516 m.).
Ezen, É-D-i irányban mintegy 110 km. hosszu s K-Ny-i irányban 25-40 km. széles hegységet tömeges volta dacára mély nyergek rovátkolják s ekként a főgerinc folytonosságát megszakítják; ehhez a mélyre bevágódó oldalvölgyek is hozzájárulnak, melyek ugy K- mint Ny-felől messzire benyomulnak a hegység belsejébe. K-en a Ronyva, Bósva és Tolcsva, Ny-on az Ósva és az Aranyos mellékvölgyeikkel együtt tágas katlanokat alkotnak, melyek a hegység tömegességét tetemesen csökkentik. Az ellenkező oldal felől a főgerincnek tartó völgyeket mély nyergek kapcsolják össze, melyek a hegységen át való közlekedést lehető teszik. A főgerinc magassága 6-900 m., a mellékágak magassága szintén jelentékeny s ezeknek ereszkedése, főleg a Sóvári hegységben, igen hirtelen; a főgerinchez ott csak rövid oldalágak csatlakoznak, melyeknek relativ magassága a 200-250 m. magas lapályhoz mérve igen jelentékeny. A Hegyaljában a hegységnek ez a jelleme kevésbbé jut kifejezésre; a gerincek hosszabbak, de alacsonyabbak s lejtőik enyhébben ereszkednek, mindenütt gazdag szőllőknek adva talajt, melyek az E. északi részében teljesen hiányoznak. A (most már nagyobbrészt elpusztult) szőllőkön felül erdők borítják a hegyeket, de völgyeikben sürün feküsznek a községek, tövükben pedig a községeknek szakadatlan sora huzódik, köztük oly jelentékeny községek, mint Tokaj, Mád, Erdőbénye, Tolcsva, Sárospatak és Sátoralja-Ujhely.
Geologiailag az egész E. trachitból áll, mely É-on egyes kuphegyekkel kezdődik s D-fel ismét ilyenekre oszlik fel. Magvát a szürke trachit képezi, helyenként a zöldkő-trachit merül fel, délen pedig a rhyolith-képletek uralkodnak, melyek a trachit-magot egészen eltakarják; a hegyaljai szőllők majdnem kizárólag a rhyolithon állottak s a legjobb bor azon termett. A trachittömegre a mélyebb hágókon harmadkori üledékek rakódtak. Az E. ásványokban sem szükölködik; legjelentékenyebb a nemes opál előfordulása Dubnikon (l. o.), ahol azt bányásszák; sokkal jelentéktelenebb az arany és ezüst előfordulása. Sóváron sótelepek vannak, melyekből a sót kifőzés által nyerik. Sárospatakon kovamalomkövet fejtenek. Nevezetes végül a ránki (l. o.) geizir.
(ejtsd: eperné), város és járási székhely Marne francia départementban, 33 km.-nyire Chalonstól a Marne és Cubry összefolyásánál, több vasuti vonal mellett, (1891) 18361 lak., élénk kender-, sertés-, szamár-, ló-, de főként champagnei borkereskedéssel. A legjobbak azok, amelyek E. környékén teremnek; az évi forgalom borokban évenkint mintegy 20 milló frankra rug. A lakosság ezenkivül mindazon iparcikkek termelésével foglalkozik, melyek a borok készítésére és eltartására szükségesek. A K-i vasuttársaságnak nagy gyárai vannak gépek és vasuti felszerelések készítésére és kijavítására. La Folie külvárosában a gazdag borkereskedők házai és palotái láthatók. É. (Sparnacum) már a X. században fennállott: ekkor vették el Champagne grófjai a rheimsi püspöktől. A XIV. században a francia koronára szállott. 1592. Guise hercege foglalta el, de még ugyanazon évben visszavette IV. Henrik. V. ö. Brissart-Biné, Guide du voyageur de Reims a É. 1844. Nicaise, É. et l'abbaye Saint Martin de cette ville 1870.
város Eure-et-Loire francia départementban, 8 km.-nyire Maintenontól, a Gueste és Drouette összefolyásánál, vasut mellett, (1891) 2396 lak., malom- és épületkőbányászattal, bőrcserzéssel. Közelében érdekes a XIII. században kivájt barlanggal, amely egy kolostorhoz tartozott s amelyet Doyennének vagy pressoirs d'É-nak hivnak.