(koh.), az ezüsttartalmu ötvények fémtartalmának előleges meghatározására használtatnak; e célra szükséges 16 próbatű réz és ezüst ötvényéből; az első próbatűben legyen 1/16-rész ezüst, a másodikban 2/16-rész, és igy tovább a tizenhatodikban 16/16 rész, tehát a tiszta ezüst. Továbbá szükséges e próbához egy fekete kovakő, az u. n. lidiai kő, melyre a megvizsgálandó ötvényt reádörzsölik, és nyomának szinét összehasonlítják a próbatűk nyomainak szinével; az egyező szinekből következtetnek megközelítőleg az ötvény ezüsttartalmára.
klórsavas ezüst AgClO3. Előállítható ugy, hogy ezüstoxidot klórsavban oldunk; az oldat óvatos elpárologtatásakor elég jól kifejlett s a négyszögü rendszerbe tartozó kristályokban kapjuk. Szintelen só, mely 5 r. vizben feloldódik; f. s.-a 4,43. A hevítéskor oxigén fejlődése közben felbomlik és ezüstklorid marad vissza. Éghető anyagokkal keverve ütés- v. dörzsöléskor hevesen robban.
klórezüst. AgCl. A természetben mint ásvány előfordul a szabályos rendszerbe tartozó kristályokban (Mexikó). Előállítása az ezüst sóiból történhetik, ezek oldatát fölös sósavval v. más klorid oldatával elegyítve. Képződik továbbá olyankor, ha fémezüstöt klórgázban vagy sósavban hevítünk. Több módosulatban ismeretes. Rendesen ugy készítik, hogy ezüstnitrát oldatához fölös sósavat öntenek, amidőn az E. turós fehér csapadék alakjában leválik; a kimosott csapadékot sötétben kell megszárítani. Az E. vizben ugyszólván oldhatatlan. Tömény savakban is csak alig oldódik; igen könnyen oldódik ammoniagáz vizes oldatában, továbbá natriumtioszulfát és ciankálium oldatában, mert vizben oldható kettős sók képződnek. Az alkálikloridok tömény forró oldatai szintén jelentékenyebb mennyiségü E.-ot oldanak fel. A világosságon az eredetileg hófehér E. eleintén ibolyaszinüvé válik, később megfeketedik; ilyenkor klór eltávozása közben vagy ezüstklorür képződik, v. - mint némelyek állítják - fémezüst válik ki. Az E.-ot e sajátságánál fogva, hogy t. i. a világosság hatására megváltozik, fotografiai célokra felhasználják. A hevítéskor 250° körül megolvad sárga átlátszó folyadékká, mely a kihüléskor szaruszerü anyaggá mered meg. Ezért nevezték a régi kémikusok az E.-ot szaruezüstnek. A száraz E. f. s.-a 5,50, a szaruezüsté 5,45. Megsavanyított vizzel leöntve s cink- v. vasdarabkákat téve belé, redukció folytán szinezüst keletkezik.
(koh.), az ezüstércek feldolgozásával és az ezüstfém előállításával foglalkozó intézet, mely el van látva a kellő számu pörkölőkkel. olvasztókkal és leüző tüzhelyekkel.
krómsavas ezüst, Ag2CrO4. Szép vörös csapadék alakjában leválik, ha ezüstnitrátoldatot a szabályos káliumkromát oldatával elegyítünk. Az ezüstpirokromát, Ag2Cr2O7 pirokrómsavas kálium és ezüstnitrátból képződik. E só sötétvörös; a vizzel való forraláskor lebomlik és E.-tá alakul, de az igy kapott E. zöld és csak eldörzsölés után piros.
(l. a mellékelt képet).
[ÁBRA] 1. Csésze a hildesheimi leletből.
[ÁBRA] 2. Ivóserleg a hildesheimi leletből.
[ÁBRA] 3. Ivóserleg a hildesheimi leletből.
[ÁBRA] 4. Borvegyítő-üst.
[ÁBRA] 5. Disztál.
[ÁBRA] 6. Boroskancsó a Bernay.i ezüstleletből, Kr.e.I.század.
[ÁBRA] 7. A polgárdi ezüst tripos a Kr.u.III. századból.
[ÁBRA] 8. Csoportozat a polgárdi ezüst tripos egyik lábának felső végéről.
[ÁBRA] 9.Csoportozat a polgárdi ezüst tripos második lábának felső végéről.
[ÁBRA] 10. A polgárdi ezüst tripos egyik lábának alsó végéről való figurális diszitmények
Egyiptomból már a Kr. e XVII. sz.-ból ismerünk E.-et. Az 1867. párisi világkiállításon volt kiállítva a XVI. dinasztia utolsó királya feleségének Aah-Hotepnek sirkincse, melyben a számos diadémon, melldiszen, láncon, nyakfüzéreken, csattokon, gyürük- és karpereceken kivül, melyben arany- és ezüstdarabok vegyesen fordulnak elő; voltak arany- és ezüstbaltácskák és különösen egy négykerekü bárka, mely részben arany, részben bronz, de részben ezüstből volt készítve. E sirkincs ékszereinek és különösen a bárkának nagyon választékos izlése és finom kivitele azt mutatják, hogy Egyiptomban sokkal előbb kellett már kifejleni az ezüstművességnek s csakugyan nem ezt kell Egyiptomban sem a legrégibb E.-nek tartanunk. A kairói muzeumban ugyanis van öt darab igen szép ezüstedény, melyeket Tell-el-Tmai-ban találtak s ugy látszik, hogy e város valamely templomának kincseiből valók; ezen edények felettébb tiszta stilje és lotoszlevélből stilizált diszítései számos ismert és biztosan megállapított koru más emlékekkel egybehasonlítva, azt mutatják, hogy egy a nemzeti dinasztiákat jóval megelőzött korszakból erednek. Tudjuk, hogy Palesztina különösen Dávid és Salamon korában bővelkedett arany- és ezüsttárgyakban, hogy a keleti hatalmas fejedelmek mily rengeteg kincshalmazzal birtak, hogy a görögök már igen korán, de különösen a persa háboruk után remek edényeket s más használati tárgyakat készítettek ezüstből, mindazonáltal mind e művekből alig birunk jelentősebb leletekkel, mután mind ez értékes tárgyak osztoztak azon közös sorsban, hogy tekintettel az értékes anyagra, melyből készültek, a későbbi korokban beolvasztattak s vagy pénzzé verték, vagy átdolgozták őket. A görög művészet azonban, miután Görögország is Róma uralma alá került, Rómába tette át székhelyét, hol a fényüző társadalom elég munkát adott neki. Ebből a korszakból már, nevezetesen a római császárok korszakából tekintélyesebb leletek maradtak reánk. Legnevezetesebb ezek között ugy száma, mint tárgyainak szépsége tekintetében a Hildesheimban (Hannover) talált E. E lelet több mint 70 drb használati tárgyat tartalmaz, melyek között diszedények, ivóedények, asztali edénykék, konyhaeszközök, továbbá háromlábak, kandalaberek stb. vannak. Mindezen edények oly nemes, tiszta izlésben dolgozvák, hogy a szakemberek legnagyobb része minden habozás nélkül helyezi készítésük korát a Kr. u. első századba. A diszedények, paterák, urnák, medencék, melyek e leletben előfordulnak, ugy formaszépség, mint diszítés tekintetében fölötte jelentékeny művészet termékei. Ezek közül különösen szép a képmelléklet l-5. ábráján bemutatott öt edény, melyek közt egy talpas csészét, egy ivóserleget, egy borvegyítő üstöt s egy diszes paterát látunk. Az utóbbinál oly rendkivül tiszta stillel állunk szemben, hogy lehetetlen egy a jó görög izlés idejéből származó modellre nem gondolni, mely után ez készülhetett. Semmi nehézségbe nem ütközik felismerni a középenülő alakban Minervát, kit szokásos attributumai környeznek s igy minden alapot nélkülöz némely német régésznek az a felfogása, hogy ezen alakban Róma személyesített alakját, vagy Róma védő istenasszonyát, a Dea Roma-t kellene látnunk. A hildesheimi E.-nek csaknem minden darabjába be van verve az illető darab sulya, ami egyenesen a római idők szokása. A praktikus római u. i. akarta tudni rögtön azt is, hogy a tárgynak művészi értékétől eltekintve is, mennyi a tényleges belső értéke. Pliniusból tudjuk, hogy voltak egyes oly edények, melyeket a római amateurök öt-hat millió sestertiussal fizettek. A másik igen nevezetes E. szintén a római időkből a párisi Cabinet des antiques tulajdonában van s ez a hires Bernay-i E., melyet a Departement l'Eureben fekvő Bernay helység mellett a mezőn találtak s mely szintén nem egyes darab, hanem egész kincs. (Egyikének képe a melléklet 6. ábráján látható.) A lelet több, mint hatvan darabból áll s mintegy huszonöt-huszonhat kilogrammot nyom. A paterák és diszedények különböző sorozatai, melyek rendesen domborműves előállításokkal vannak diszítve. A lelet legrégibb darabjai a római császárság első éveiből, legujabb darabjai pedig a Kr. u. III. sz.-ból erednek. Az előbbi darabok felirataiban rendesen római, utóbbiakéban azonban gyakran gallus tulajdonneveket találunk, ami azt bizonyítja, hogy ez időben már erősen elterjedt a római ezüstművesség Galliában s a többi provinciákban is.
Ezt a körülményt különben több más E. is megerősíti, igy hazánkban a polgárdi triposz, melyről alább szólunk s Galliában az a gyönyörü ezüstkorong, v. diszkosz, melyet mintegy kétszáz évvel ezelőtt a Rhône-ben leltek és sokáig tévesen Scipio pajzsa név alatt ismertek. E diszkoszt, mely az eddig ismertek közt a legnagyobb (átmérője 70 cm.), jelenleg Párisban a Cabinet des antiques-ben őrzik. Tekintve alakját és előállításait, egyáltalán mi sem igazolhatja régi nevét. Először is nem pajzs, hanem egy olyan korong, melyhez hasonlókat a rómaiak lanx név alatt ismertek s másodszor a rajta lévő domborműves előállítás egyáltalán nem Scipio önmérsékletét, hanem azon jelentet tárgyazza, midőn Priamus kiváltja fiának, Hektornak holttestét; annyi azonban bizonyos, hogy szintén a Kr. u. III-IV. században készült. A Kr. u. első századból, tehát szintén a jobb korszakból származik a bécsi cs. és kir. gyüjtemény egyik legszebb E.-e, az Agrippa-féle votiv paizs. E gyüjtemény igazgatója, Arneth, igen pontos összeállítást készített az összes arany- és ezüstleletekről s ez a legjobb eddigi utbaigazító. A római birodalom bukását előidézett népvándorláskor leleteiben főszerepet az arany játszik. Ami e leletekben ezüst, az vagy római, illetőleg görög importból származik, illetve ilyen hagyományok szellemében készült, vagy pedig arannyal borítva, mint a tárgyak belső magja vagy váza jelentkezik, vagy végül mint kisebb jelentőségü ékszer, persze sokszor nagy számban (mint függők, gyürük, csattok, fibulák, szijvégek, bullák stb.), fordul elő.
Ami a hazai E.-et illeti, ezeket három osztályba sorozhatjuk. Az egyikbe tartoznak az u. n. keltakori E., melyek részben a római foglalást megelőzött, részben a római uralom alatt élő keltáktól származnak. E leleteket az ezüstnek pazar és massziv használata, s a sokszor izlésteli forma mellett is durva feldolgozás jellemzi. Rendesen fibulák, torquesek, karspirálisok és karperecek. Legnevezetesebbek e nemben a pátkai és veprovai leletek. A második csoportba a római császárkorból származó leleteket kell sorolnunk. Ezek között legnevezetesebbek a polgárdi ezüst-triposz, melyet a képmelléklet 7-10. ábráján is bemutatunk. E nevezetes lelet 1878. került napfényre s akkor hét darabból állott, melyek később összeillesztettek és restauráltattak. E hét darabból azonban a háromlábnak csak két lába s a hozzátartozó pántok kerültek ki; a harmadik láb s a hozzátartozó lap, v. csésze hiányzottak s igy a harmadik láb, a restaurálás alkalmával galvánmásolattal helyettesíttetett. A triposz lábai 1,13, összekötő pántjai 0,82 m. hosszuak. A felső csoportocskák 0,105 szélesek, 0,8 magasak. A közép-griffmadár-diszítmény 0,19 magas. Delfinen nyargaló gyerek diszíti a triposz lábainak alját, e felett emelkedik a nagyszemü gyöngysor közt levéldiszítménnyel ékes egyenes szár, melyen szép kanyarítással kettős virágkehelyből egy szárnyas, tarajos griffmadár felső része emelkedik ki s választékosan megtöri a láb egyenes vonalának egyhanguságát. Nyaka megett ismét felfut a szár, mint egy pillér, melynek jól tagozott fejét csoportozat diszíti; az egyik lábnál triton haluszonyokkal s farkkal, tengeri rák ollóval halántékán, csigát tart jobbjában, evezőlapátot baljában; haltestén Vénus ül, baljában tartva jelvényét, az almát, jobbjában a feje felett ivvé hajló leplét; nyakláncán kivül mi sem fedi testét. A második lábon a tritonnak lólába van s fuvolán játszik; hátán Nereid ül, mely jobbját felé nyujtja. A háromláb alsó részén gyermekfővel s két gyöngysorral diszített négyszöggyürü veszi körül a szárt; ehhez egy-egy rózsa által vannak hozzáillesztve a bevésett levéldiszítménnyel ékes keresztpántok, ugy hogy a rózsának tengelye körül mozoghatnak s a gyürük fel- vagy letolása által a háromlábat bővítik, vagy szükítik. A pillérfejek alatt belülről egy-egy meghajlított emberujj nyulik ki, ebbe lehetett beleakasztva a lap v. csésze, mely nélkül a triposz nem teljes. A polgárdi triposz a görög triposzok jellegét képviseli. Vizi istenségnek volt szentelve (mindamellett, hogy a griffdiszítmény Apolló jelvénye), erre mutatnak a Nereid és Vénus maga is, ki szintén tengeri istennő. Korára nézve irányadó azon két bronzcsoportozat, melyre Karapannos Nikomediában Diocletián palotájának felásatása alkalmával egy diszkocsi töredékei között akadt. E két csoportozat alak és kompozició tekintetében megegyez a polgárdi triposz csoportozataival, de ezeknél durvább stilü. A polgárdi triposz tehát Diocletián e diadalkocsijánál régibb; választékos rajza jobb kor tradicióit őrzi s bár kivitele nem oly szabatos mint Hadrianus vagy Marcus Aurelius korának technikája, s kétségtelenül már maga is hanyatló művészet terméke, mégis alig későbbi Caracalla, vagy Heliogabalus koránál. A harmadik csoportba végül a népvándorlás, ősmagyar és Árpádkori E.-et kell hogy sorozzuk, melyekre nézve ugyanaz áll, ami más országok leleteire nézve.
(növ. a. m. ezüstfa (l. o.)
valamely házaspár egybekelésének 25-ik évfordulója.
Az ezüstsóknak, belsőleg véve mérgező tulajdonságai vannak. A vele való mérgezések, különösen a hevenyés mérgezések, ritkák. Leggyakrabban orvosi használat közben, különösen gyermekeknél, történnek ilyen mérgezések azáltal, hogy utóbbiak a szájukbeli fekélyek stb. étetésekor a pokolkövet elharapják s lenyelik. Egy gyermeknél ilyen uton halálos mérgezés is történt. A mérgezés szimptomái: heves hányás és hasmenés, a kihányt gyomortartalom fehér, de állás közben megfeketedik; olykor önkivületet, görcsöket, majd bénulásokat is észleltek. Ellenszerei: tojásfehére, tej és konyhasó (hig oldatban). Gyakoriabbak a krónikus E.-ek, melyek rendesen olyanoknál fordulnak elő, kik huzamos időn keresztül szednek ezüstnitrát-tartalmu orvosságokat, nevezetesen pedig nehéz betegségben és gerincagysorvadásban szenvedőknél; sőt olyan eset is van följegyezve, melyben egy szakállát pokolkőtartalmu festőszerrel barnító férfinál is megjelent az E. kezdete. Ilyenkor az ujjak első (körmös) percén, a fogjéhon, a szájpadláson, a szem kötőhártyáján és anak fehérén, a bőőrnek legkülönbözőbb helyén is szürkés foltok jelennek meg, melyek később összefolynak, s azon kórnak képét adják, melyet argiriának v. argirosis-nak neveznek. Ebben szenvedők belső szervei, a belek nyálkahártyája, az agynak burkai, a májnak tokja és a vesék levezető csatornácskái és edényei is mutatják e szürke szinü ezüstlerakódást, melyek eltüntetésére és a betegség gyógyítására semmiféle szerrel nem rendelkezünk, s különösen a májban egész az élet végéig megmarad a nagy mennyisében lerakódott ezüst. Rózsahegyi vizsgálatai szerint az erősebb mérgezés lesoványodást, s az izmoknak, májnak stb. elzsirosodását okozza.
salétromsavas ezüst, AgNO3. E só akkor képződik, ha fémezüstöt salétromsavban oldunk. Az igy kapott oldatot beszárítjuk, hogy a salétromsav fölöslegét elüzzük; a megmaradt sót azután forró vizben oldjuk és ez oldatot átszürjük: a kihüléskor az E. kikristályosodik. A só előállításához tiszta ezüstöt használnak; a réz- és ólommal szennyezett ezüstből alig lehet tiszta E.-ot készíteni. Tiszta állapotban szintelen, a rombos rendszerbe tartozó táblácskákban kristályosodik. F. s. 4,33; o. p. 198° C. Vizben könnyen oldódik, borszesz is elég jól oldja. Tiszta állapotban változatlan, de ha az organikus anyagot tartalmazó por ráhull, vagy szénvegyületek gőzével érintkezik, a világosságon megszürkül, t. i. fémezüst válik ki. Óvatos hevítéskor megolvad, erősebb hevítéskor azonban elbomlik, oxigén és nitrogéndioxid fejlődik és végül tiszta fémezüst marad vissza. Maró fémizü, mérgező só. A megolvasztott és rudacskákba öntött készítményt pokolkőnek (lapis infernalis, argentum nitricum fusum) is nevezik; az orvos erős marószerül használja (l. Ezüstmérgezés). Az E.-oldattal itatott papiros szintén fényérző. Lényegében a fotografus e sóval preparált papirost használ akkor, amidőn a negativ képről vesz pozitiv másolatot. Ruhanemüek jelzésére az E.-oldat célszerüen felhasználható. Hajat is festenek vele. Oldatát a kémikus kémlőszerül használja.