1. Eduárd, württembergi igazságügyminiszter, szül. Altenstadtban 1822. Előbb teologusnak készült, de azután a jogi pályát választotta, melynek végezte után, 1857. állami szolgálatba lépett. 1883. kinevezték igazságügyminiszternek. Része van mind a württembergi, mind pedig a német birodalmi igazságügyi reformokban. 1859. megj.: Die Vorarbeiten zum württemberg. Lanrecht vom J. 1610. c. műve.
2. F. Gotthilf Tivadar, német iró, szül. Prágában 1766. febr. 15., megh. Párisban 1847 nov. 28. Jogi tanulmányait Halléban és Jenában végezte, mire 1789. Párisba ment, hol a francia seregbe lépett és Lafayette alatt Ausztria ellen harcolt. 1793. az osztrákok elfogták, de két év mulva megszökött a fogságból s visszatért Párisba, mire a direktorium Aachenben hivatalnokul alkalmazta. Később a francia nyelv tanára lett Kölnben, mig 1805. Szt.-Pétervárra ment, honnan 1816. az orosz követséghez kinevezték Majna-Frankfurtba. Már 1818. az aacheni kongresszus alkalmával valóságos államtanácsos lett. Fontosabb művei: Notices sur l’intériur de la France (1807), Observations sur l'armée française (1792-1807; 1808. németül is), Bagatelles (pétervári képek, 1811. 2 köt., németül 1814), Beiträge zur Charakteristik der französ. Staatsverfassung und Staatsverwaltung während der Epoche Bonapartes (1815), Le comte J. Capodistrias (1842).
3. F. Jakab, tkp. Jacques le Fevre d'Estaples (Stapulensis), francia teologus, szül. Estaplesben Picardiában 1445 körül, megh. 1536. Párisban a filozofia tanára volt, aki sokoldalu tudását európai, ázsiai és afrikai utazásainak tapasztalataival is kibővítette. Egy ideig Luther felé hajlott. Munkái sok viszályba keverték, melyek üldözést is vontak maguk után, mire navarrai Margit s I. Ferenc vették oltalmukba. 1523. lefordította franciára a szentirást, azonkivül irt többrendü kommentárt és parafrázist Aristoteléshez. Több munkája heves elleniratokat keltett, főkép Erasmus és Fisher rochesteri püspök részéről s gyakran üldözéseket is vont személyére. Exegetikus művei az indexbe tétettek, «donec corrigantur».
4- F. János, bécsi püspök és államférfiu. Szül. Leutkirchben (Algau) 1478-ban, megh. Badenben 1541 máj. 21. Tübingában és Freiburgban végezte teologiai tanulmányait s mint kitünő egyházi szónok nagy hirnévre emelkedett. 1520-ig Erasmus-szal és Zwinglivel is levelezett, de azután a protestántizmus elleni küzdelemnek szentelte életét. V. Károly császár politikai küldetéseket is bizott reá, megfordult Angliában, Spanyolországban és Budán is élt egy ideig. 1528-ban I. Ferdinand király ujra Londonba küldte, hogy VIII. Henriktől segélyt kérjen a törökök ellen és akkor figyelmeztette az angol királyt, hogy ha Magyarországot nem támogatja, megérheti azt, hogy a törökök a Themzéből fogják paripáikat itatni. 1529., midőn a törökök Bécset ostromolták, annyira kitüntette magát, hogy I. Ferdinánd bécsi püspökké nevezte ki, mely állásban sokat tett a város felvirágoztatása körül, egyuttal azonban, gyöngélkedése dacára, kiméletlen harcot folytatott a protestántizmus ellen. Nagy része volt a Melanchton szerkesztette Confessio Augustana ellen irt Confutatio szerkesztésében; a morva anabaptisták ellen tartott prédikáicót Thurzó Szaniszlónak ajánlotta.
5. F. János angol festő, szül. Hollandiában 1650 körül, megh. Bristolban 1721., tollal rajzolt arcképei révén korán hiressé lett. Angolországba mezzotinta modorban készített képmás-metszeteket (az oxfordi kollégium 25 alapítója), reprodukálta a Rubens-féle filozofus-fejeket, Debighe, Kneller stb. arcképeit. Fia, F. János, rézmetsző, szül. Hollandiában 1684., megh. Bloomsburgban 1756., atyjával 3 éves korában elment Angolországba, van der Bauck tanítványa lett. 165 kitünő mezzotinta metszete közt van Newton Izsák arcképe Baucke nyomán, a hires Beautés de Hampton Court gyüjteménynek reprodukciója, Loyola Ignác képe, Tizián, a mandolinjátszó Hals nyomán.
6. F. Tanaquis, humanista, l. Lefebre.
7. F. Péter, jezsuita, l. Favre.
Otto, német festő, szül. Ludwigsburgban (Württemberg) 1828. Atyja, F. Keresztély Vilmos, tábornok és csataképfestő volt; F. is eleinte katona volt, bár már 1851 óta tanulta a festészetet, az 1866. hadjárat után, melyben résztvett, teljesen a festésre, még pedig a csataképfestésre adta magát. Jelesebb művei: Napoleon visszatérése Oroszországból, Lützow-vadászok, A champignyi csata, V-ik Frigyes választófejedelem elutazik Prágából a fehérhegyi csata után (1873), A francia lovasság megadása Sedannál (1877), A chasseurs d'Afrique támadása Floingnél, Frigyes német trónörökös arcképe, A wörthi csatát ábrázoló panorama Hamburgban (1882), Lovasok pihenője, Fantasia (1889), Pihenő arabok, Arabok a viz mellett (1891), Menet a pusztán keresztül (1892).
l. Fa.
1. bácsi érsek 1085-1103., helyesebben püspök, ahogy ez idő alatt fölváltva nevezik. Némelyek szerint a szent Istvántól alapított püspökséget érsekségre azért emelte szent László, hogy megjutalmazza Fábián püspöknek Horváthország elfoglalásakor tett jó szolgálatait. De ez a cim nemcsak saját személyét, hanem utódait is illette, kik viselték is azt a XII. sz.-ig, midőn a bácsi érsekség a kalocsaiba olvadt. V. ö. Balics I. 351-6.
2. F. Ambrus, iró és fordító, szül. Bozzaiban, Vasmegyében, 1809 aug. 22., megh. Sopronban 1878 dec. 9. 1827 okt. lépett a Sz. Benedek-rendbe, teologiai tanulmányait Pannonhalmán végezte s 1835. szentelték fel misés pappá, s ettől kezdve 1870. hitszónok és tanár Sopronban, Pozsonyban, Pannonhalmán, Győrött és ismét Sopronban. Kat. egyháztörténeti kézikönyveket és erkölcsi irányu elbeszéléseket irt és fordított.
3. F. Dániel, ref. lelkész, szül. Gyulafehérvártt 1810 jul. 8. Tanult Nagy-Enyeden, ahol 1832-ben lelkészi vizsgálatot tett. Ekkor kézdivásárhelyi tanitó és segédlelkész, 1835 jan. nagyenyedi második pap, 1842. székelyudvarhelyi teol. tanár, 1844 nov. kézdivásárhelyi lelkész lett. 1848-ban országgyülési képviselővé választatott. A szabadságharc után menekült, de nemsokára visszatért s 1852-től 1856 tavaszáig várfogságot szenvedett.1857. Szilágycsehben kapott lelkészi állomást, melyen ma is működik. Szépirodalmi dolgozatokat ifju korában, politikaiakat a szabadságharc folyamán gyakran irt, irodalmi munkássága kivált az egyházi téren jelentékeny. Egyházi lapokban számos cikke jelent meg s néhány alkalmi beszédén kivül több izben (1840, 1869, 1871.) adott ki prédikáció-gyüjteményeket s 1877-1878. két kötetnyi halotti beszédet.
4. F. Gábor, iró és műfordító, született Vörösberényben 1795 dec. 28-án, meghalt Aradon 1877 dec. 10. Atyja József református lelkész s esperes, édes anyja pedig Somogyi Zsuzsanna, a hirhedt Mondolatok vaskalapos, Kazincy nyelvbeli ujításait kárhoztató és gunyoló irójának, Somogyi Gedeonnak nővére volt. Tudós, müvelt atyja oltotta az élénk eszü, tanulni szerető fiuba a filologiai s költészet iránti előszeretetet. Tanult Pozsonyban (1806-1808.), hová gondos atyja a német nyelv megtanulása végett vitte, és Pápán (1808-1817.) hol a teologiai tanulmányokat is hallgatta, és a latin nyelv magasb ismeretét sajátította el; 1817. pedig a pesti egyetemen kezdé hallgatni a jogtudományokat. 1821. nyert ügyvédi oklevelet s miután az előkészítő jogi gyakorlatot részint szülőmegyéjében, hol megyei tiszt, jegyző volt, részint Pestben bevégezte, 1824-ben rendes ügyésszé neveztetett ki a Bohus-féle világosvári uradalomba. Ez esemény határozta el későbbi fényes pályáját, mert akkor Arad vármegyébe tette át lakását, hol csakhamar vezérszerepre emelkedett. Uradalmi ügyészi hivatalát, - kevés félbeszakitással, midőn 1825. megházasodván Budára költözött s itt folytatott ügyvédi gyakorlatot, de már 1826-ban ismét elfoglalta előbbi uradalmi tisztjét - Világosvárott s majd a megye székhelyén Aradon lakva, egész 1847-ig viselte. Az 1848-iki nagy eseményekben munkás szerepet vitt; tagja volt ama teljhatalmu megyei bizottságnak, mely feladatul tüzte ki a többféle nyelvü s nemzetiségü vármegye területén felügyelni a mozgalmak szabályozására s a rend fentartására, továbbá az Aradon felállított sajtóbiróság elnöke s később a forradalmi kormány aradi vésztörvényszékének is tagja lett. A pesti országgyülésre aradi követté választatván, annak mindvégig s Debrecenben is tagja maradt. 1849-ben Szemere Bertalan belügyminiszter megkinálta Arad vármegye főispáni székével, mit azonban el nem fogadott, hanem 1849 májusban az ujonnan alakitott hétszemélyes tábla birájává neveztetvén ki, e magas birói tisztet elvállalta, ennek folytatására azonban már nem volt ideje, mert az oroszok elől menekülő kormánnyal ő is Szegedre, majd Aradra költözött. A világosi fegyverletétel után ő is bujdosott, végre a hadi törvényszéknél jelentkezvén, egy ideig fogságot szenvedett, de azután mégis szabadon bocsátották azzal a korlátozással, hogy Aradra internáltatott. Ettől kezdve 1854-ig, midőn a szorosabb rendőri felügyelet alul felszabadult, Aradhoz közel eső kurtitsi birtokán élt családjának, gazdaságának s az irodalomnak. Az ország feltámadása idején Arad városa ismét megválasztotta országgyülési képviselőjévé, s ő Pesten laktában megujította irodalmi összeköttetéseit. 1869. képviselői megbizatása lejárván, a köztiszteletü, már 70 éven tul lévő öreg ur véglegesen visszavonult a politikai zajtól, szeretetét azonban az irodalom iránt s ernyedetlen munkakedvét abba nem hagyta és minden idejét a költői műfordításnak szentelte. A magyar akadémiában Zichy Antal tartott felette emlékbeszédet 1888 feb. 27., bővebb életirását pedig aradi emlékünnepe alkalmával 1883. Jancsó Benedek készítette el. Már életében az a megtiszteltetés érte, hogy a Kisfaludy-társ. 1876. jubiláris ünnepélyt rendezett irói munkásságának 60-ik évfordulójára. Halála után pedig 1885. év szept. 20. a hálás Arad városa s az aradi Kölcsey-egylet tartott országos emlékünnepet tiszteletére. Ez alkalommal Tóth Lőrinc tartott felette magasztaló beszédet, a Kisfaludy-társaság nevében, mely ugyancsak 1887. megjelent Évkönyve XX. folyamában s a Kölcsey-társaság Évkönyvében is ki lett adva. A nemes izlésü, munkás férfiut a m. akadémia már 1832. levelező, 1835. pedig rendes s 1839. fizetéses vidéki rendes tagjává nevezte s a Kisfaludy-társaság 1862 jan. 30-án szinte tagjai sorába választotta. Hosszas és nagybecsü irodalmi munkásságának gyümölcsei a különféle folyóiratokban (Aspasiában, Felsőmagyarországi Minervában, Tudományos gyüjteményben, Koszoruban, a m. t. akadémia s Kisfaludy-társaság Évkönyveiben, Életképekben, Uj m. muzeumban, Athéneumban, Auróra szebkönyvben stb.) megjelent nagyszámu értekezésein, melyek nyelvtudományi, törvénytudományi és politikai tartalmuak, s emlékbeszédein, életrajzain, Nőzséry álnév alatt irt költeményein s a politikai lapokban éveken keresztül közzétett vezércikkein s tudósításain kivül, leginkább igen jeles klasszikus fordítások, melyek nevét az irodalomtörténetben halhatatlanná teszik. Ezek során vannak, részint az említett folyóiratok hasábjain, részint önálló nagy kötetekben: Hafiz persa költő divánjából ghazélák s Töredékek (1824); a Felsőmagyarországi Minervában fordítások arab és persa költőkből (1825), az 1828. Koszoruban próbafordítások Frithiof svéd költeményből; Ossián énekei, az eredeti gäel mértékben (3. kiad. Buda, 1833). Ossiánnak nem első fordítása m. nyelven, de leghivebb formában s tartalomban az eredetihez; öregebb korából pedig, midőn a senki által jobban nem ismert s mélyebben nem tanulmányozott latin klasszikusokra ment át: M. T. Cicero összes levelei időrendes sorban (7. kiad. Pest 1861-1864); minden kötet jegyzetekkel van ellátva, s Cicero és kora c. becses történeti rajzzal gazdagítva; Cicero vegyes munkái, első kötet: Rhetoricumok és philosophicumok (Arad, 1863); a munka második és harmadik kötete kéziratban maradt s csak némely mutatványok adattak ki belőle Lampel Róbertnél, az ókori klasszikusok gyüjteményében; J. Lucretius Carus tankölteménye a természetről, bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel (Bpest 1870); C. Valerius Flaccus Argonauticon c. hőskölteménye (Arad 1873); Rutilius Claud. Numatianus utleirása (Arad 1874); Horatius Pisokhoz irt levele (Ars poetica-ja, Arad, 1876). Említett műfordításaiból Anthologiát adott ki Somogyi Antal, Aradon, 1874. Az elszámlált költők és szónokok fordításain kivül nevezetes fordításai még Tocqueville Elek Demokratiája Amerikában (4 k. 1841-1843), melynek korrekt átültetése által nyelvünkre alkalmat adott komolyabb s tanulni szerető politikusainknak a szabadság valódi elveinek s alapjainak mélyenható tanulmányozására; továbbá Heinsius Tivadar, Házi neveléstan kézikönyve, klasszikai kalászat szülők s az őket képviselő nevelők s oktatók számára (Pest 1846); csekélyebb jelentőségüek pedig: Mimili, helvéciai történet Clauren után és Napoleon önéletirása (1829). Eredeti munkái s értekezései közül kiemelendők: Arad vmegye leirása históriai, geográfiai és statisztikai tekintetben (első kötet, históriai leirás; a többi két kötet kéziratban maradt); akadémiai székfoglaló értekezése: A próza s kifejlése feltételei (1838, az akad. évkönyvek 3-ik kötetében); Kisfaludy-társasági székfoglalója (1863. társ. Évkönyvek, uj folyam III.). Pár szó a Milesiákról (Milesia fabula a régi görögöknél s rómaiaknál a még akkor ki nem fejlett regényirodalom durva helyettesítői voltak). És ismét más téren Szögyényi Zsigmond, Csernovics Péter életrajzai; Adatok Somogyi Gedeon (a hirhedt Mondolatnak irója) életéről, s több alkalmi óda; A római classicusok olvasásáról és tanulmányozásával egybekötött élvezetről s érdekről (M. Akad. Értesítő, 1852); Eredetiség az irodalomban, episztola Toldi Ferenchez; A kettős betük egyszerüsítése ügyében; A dogmatika és paraenetika (Az uj magyar muzeumban); A szatiráról; Elegia Székács József temetésekor; Buda haragja, hősköltemény 1823-ból stb. (A Kisfaludy-társaság évlapjaiban). V. ö. Kara Győzőtől. F. G. levelezése. Irod. Közl. 1893. Zichy Antaltól és Emlékbeszéd Fábián Gábor felett. Akademiai Emlékbeszédek V. 1).
5. F. István, nyelvész, szül. Tamásiban Sopronmegyében 1809 szept. 2., megh. Győrött 1871 jul. 19. Iskoláit Sopronban és Győrött végezte s pappá szentelték 1833-ban. Mint káplán működött előbb Bogyoszlón, néhány év mulva Széplakon, hol megismerkedett Esterházy Mikló herceg családjával, s előbb a hercegnét magyar nyelvre tanította, majd a gyermekek mellett nevelő lett. 1848. a nevelőségtől visszavonult széplaki hivei közé; 1869. a győri káptalanban kanonok, majd cimz. nyir-páli prépost és főesperes lett. A magy. tud. akadémiának s a finn irodalmi társaságnak lev. tagja volt. Költeményeket is irt, fordítással is foglalkozott (a Kalevala nagyrészét lefordította), de munkásságának sulypontja mégis a nyelvészet terére esik. Költeményei jelentek meg az Uraniában, a Regélőben, a Magyar Sionban és az Anastaziában, nyelvészeti cikkei pedig korának nevezetesebb folyóirataiban (kivált a Magyar Nyelvészetben, Uj. m. Muzeumban, Bpesti Szemlében Nytud. Közleményekben), nagyon lelkes barátja volt az ugor rokonság elméletének, s erre nézve a folyóiratokban sok közleményt is irt; ilyenek: A finn nyelv ismertetése, száz finn és száz magyar néptalány (M. Nyelvészet 1856), nyelv, nyelvkülönbség és nyelvrokonság (székfoglaló a M. Akadémiai Értesítőben) stb. Önállóan is megjelent: A magyar szókötés szabályai, Pest 1846. A szóelemzés és szóértelmezés alapelvei, Sopron, 1853. Finn nyelvtan (a m. tud. akadémia kiadása), Pest 1859.
6. F. János, kat. egyházi iró, szül. Sivákon 1832 jan. 20. Középiskola végeztével a filozofiát Nagyszombatban, a teologiát a pesti központi papnevelő intézetben tanulta. 1855. szentelték pappá, három év mulva az esztergomi papnevelő intézetbe küldték tanárnak s lelki igazgatónak. 1862. alsószemerédi, 1874. esztergom-vizivárosi, 1880. érsekujvári plébános s 1822. esztergomi tiszt. kanonok lett. Buzgó munkása a kat. egyházi irodalomnak. Folyóiratokban s hirlapokban megjelent cikkein és tanulmányain kivül nehány műve önállón is megjelent: Gróf Nádasdy Ferenc kalocsai érsek élete (Pest 1854); Első vagyis Nagy Szent Gergely pápa lelkipásztorkodásának könyve (u. o. 1858); A vatikáni szent zsinat (prédikációk, Pest 1871-72); Constituiones dogmaticae §§. concilli Vaticani (Esztergom 1877); Érsekujvár hajdan és most (1888). V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
7. F. József, ref. lelkész s gazdasági iró, szül. Alsó-Örsön, Veszprémmegyében 1762. febr. 19. megh. Tót-Vázsonyban 1825. jan. 29. Tanult Debrecenben, ugyanitt a teologiai tudományok elvégzése után osztálytanító, majd (1879 szept. 19-től fogva) szenior lett, azután a genfi és berni egyetemeken két évet töltött; hazajövetele után (1793) n.-szokoli, csakhamar ezután vörösberényi, később tót-vázsonyi (Veszprémmegye) lelkész lett, 1800. egyszersmind egyh.megy. tanácsbiró, 1805. esperes. A természettudományoknak korában kiváló ismerője s művelője s több e szakba vágó külföldi jelesebb munkának nyelvünkre átdolgozója vagy fordítója. Vörösberényi szerény lelkészi lakásában egész kis természettani szertárt rendezett be; volt benne kisebb-nagyobb földteke, laterna magica, elektromos gép, számos kémiai készülék. A Tudományos Gyüjteményben «A kenyérsütésről» megjelent (1817) értekezésén kivül nevezetesebb művei: Természeti história a gyermekeknek, 14 rajztábla rajzolással (Veszpr. 1799), Természeti tudomány a köznépnek. A babonaságnak orvoslására és a köznép közül való kiirtására (u. o. 1803). A boroknak termesztésekről, készítésekről és eltartásokról, Chaptal Lajos után franciából magyarra fordított (u. o. 1805). Vizsgálódó és oktató értekezés a szőlőmüvelésről. (Chaptal, Rozier, Parmentier és Dussieux után franciából, u. o. 1813. 2 köt.). Columella Lucius Junius Moderatus XII könyve a mezei gazdaságról és egy különös az élőfákról (Pest 1819, 2 köt). Étekeltartás mestersége (Appert után ford., Pest 1833). Szerkesztette és kiadta a Prédikátori Tárházat (Veszprém, 1805) és a Lelkipásztori Tárházat (Pest 1818).
8. F. Juliánna, költőnő, szül. 1765., megh. 1819 márc. 7. Komáromban. Férje Bédi János csizmadia volt, s ő, hogy a jövedelmet szaporítsa, másoknak varrt; a mellett verseket irt. A verselésre Molnár Borbála könyve (Kassa 1793) lelkesítette, akivel később levelezett is. Verses levelezésbe bocsátkozott (1795 okt. 24-től) Gvadányi József gróf hires generálissal és később Csizi István főstrázsamesterrel (l. o.). Gvadányival folytatott levelezése megjelent a köv. cimen: Verses levelezés, amelyet folytatott Gvadányi József gróf magyar lovas generális nemes Fábián Juliánával, nemes Bédi János élete párjával, melybe több nyájas dolgok mellett királyi Komárom városába történt siralmas földindulás is leirattatott és a versekbe gyönyörködők kedvéért kiadattatott. E leirás F.-tól való. Házánál ismerkedett meg Csokonai, Lillájával (Vajda Juliánna).
kisközség Szatmár vmegye mátészalkai járásában, (1891) 1880 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
Society (ang., ejtsd: fébjen szoszájiti), szociáldemokrata szinü társulat, melyet Shaw Bernát, Webb Sidney és Oakshott F. 1883. alapítottak. Céljuk az, hogy a földmivelést, az ipart, a kereskedelmet az állam monopolizálja. Nevüket Fabius Cunctator-tól kölcsönözték; türelmesen várják be azt az órát, melyben eszméik győzni fognak. Kiadványaik közül a Fabian-Tracts és F.-News említendők. Ujabban szaporodnak hiveik s Bombay- meg Sidneyben is alapítottak fiókokat.
1. József Sámuel, evang. pap. Szül. Hassághon 1791., megh. 1877. Tübingában tanult. Tanitó és lelkész volt Medgyesen, azután lelkész Váldhidon (Waldhütten) és városi főlelkész Medgyesen. Nagy érdemeket szerzett az evang. lelkészek tizedmegváltási munkáinál. Az erdélyi országisme-egyesületnek alapítói közé (1840) tartozik, valamint alapítója az erdélyi Gusztáv-Adolf-egyesületnek (1860).
2. F. Tivadar, szül. 1828. 1848. az erdélyi szász vadász-ezredbe (most 23. számu) lépett, a piski-i csatában 1849 febr. 9. nehezen megsebesülve a következő napon Szászvároson meghalt. Az erdélyi szász ifjusági egyesületnek fő alapítója volt, mely a szász nemzet nemzeti erősbülését tüzte ki céljául.
János Teofil, orvos, egyetemi tanár és iró; szül. Hassághon (Kis-Küküllő) 1791 jul. 5., megh. 1847 nov. 30. Orvosi kiképzését Bécsben nyerte, hol már korán különös buzgalommal tanulta Beer oldalán a szemészetet. 1816. doktorrá avatták s már a következő évben a budapesti egetemen a szemészet ny. r. tanárává nevezték ki. 1838. orvoskari dékán s az 1845/46. tanévben rector magnificus volt. A szemorvoslás tudományát olyan időben ápolta, amikor még külföldön alárendelt szerepe volt. Éremei elismeréséül magyar nemességet kapott. Első műve: Dissert, inaug. med. de Amaurosi (1816); tankönyve, Doctrina de morbis Oculorum, két latin kiadást (1823, 1831 ért; lefordították olasz (1831, holland s magyar (1837) nyelvre. Legbecsesebb azonban a tudományos egyetem ötven éves évfordulója alkalmából irt dolgozata: De praecipuis Corneae morbis (1830). Számos becses kiadatlan kéziratot hagyott hátra.
2. E. Teofil, volt m. kir. igazságügyminiszter, országgyülési képviselő, az előbbinek fia, szül. Pesten 1822 okt. 11. Elemi és középiskolai tanulmányait a pesti ág. ev. egyház iskoláiban, a bölcseletet és a jog egy részét a pesti egyetemen, a többit az eperjesi kollégiumban végezte el. Az ügyvédi vizsgálatot letevén, 1845. Pestmegye tiszteletbeli alügyészévé, majd rendes ügyésszé nevezték ki. 1850. pestmegyei törvényszéki biró, 1851. pestvárosi járásbiró, 1854. országos főtörvényszéki, 1860. legfőbb itélőszéki biró lett. 1861. az akkor ismét visszaállított hétszemélyes táblának, 1869. a kir. semmitőszéknek volt birája; 1875. a budapesti kir. tábla alelnökévé, 1880 máj. 2. a kir. kuria legfőbb itélőszéki osztálya elnökévé nevezték ki. 1886-1889. m. kir. igazságügminiszter volt. Az igazságszolgáltatás terén kifejtett nagymérvü munkássága mellett egyházának is tett jelentékeny szolgálatokat. Felügyelője volt a hazai magyar-német egyházaknak, a budapesti esperességnek s elnöke a bányakerületi pénzügyi bizottságnak. A budapesti ág. ev. egyházak viszonyainak rendezésével, a magyar ág. egyház és iskoláinak felvirágoztatásával is nagy érdemeket szerzett. 1880. a bányakerületi ág. ev. egyház főfelügyelői állását foglalta el s e minőségében rövid időre a reformált főrendiháznak is tagja volt. Egyideig a török-kanizsai kerületet képviselte a parlamentben, jelenleg Sopron városának országgyülési képviselője. A király 1884. a Szt-István-rend kiskeresztjét, 1888. a belső titk. tanácsosi méltóságot adományozta neki.
Rudolf, kémikus, a kolozsvári egyetemen a kémia tanára, szül. Josván (Gömörm.) 1849 máj. 31. Középiskolai tanulmányait Rozsnyón és Iglón végezte. Egyetemi tanulmányait 1868. Budapesten kezdette meg és a természettudományokkal, különösen a kémiával, mineralogiával, geologiával, továbbá matematikával is foglalkozott. A budapesti József-műegyetem kémiai tanszékéhez tanársegédül 1871. alkalmazták. A közpiskolai tanári oklevelet és a bölcsészettudori fokot 1875. nyerte el. Ezután 2 évig külföldön bővítette ismereteit. Wislicenus tanárnál Würzburgban és Bayer tanárnál Münchenben organikus kémiai buvárkodásokat végzett, Jolly tanárnál pedig (szintén Münchenben) fizikai tanulmányokkal foglalkozott. Bunsen tanárnál is dolgozott Heidelbergában, ahol a platina-csoport fémeinek elválasztására való módszereket tanulmányozta. Hazaérkezése után a József-műegyetemre a kémia segédtanárává nevezték ki, a bpesti egyetemen pedig a kémia magántanárává képesítették. 1878. a kolozsvári egyetemre az elméleti s gyakorlati kémia nyilvános és rendes tanárává nevezték ki, mely állásban azóta működik. A kolozsvári igen célszerü s modern berendezésü kémiai intézet létesülését F. tanulmányainak és fáradozásának köszönjük. F. tanári működése alatt is több izben tett külföli tanulmányutakat. Számos bel- és külföldi tudományos társulat tagja, a m. tud. Akadémia levelező tagja, az orsz. tanárvizsgáló bizottság tagja stb., a kolozsvári állami vegykisérleti állomás igazgatója. A tudományos kémia sokat köszön F. munkásságának. Ő szerkesztette 7 éven át a Vegytani Lapok c. folyóiratot (1882-1889); önálló tudományos dolgozatai nagyszámuak, melyek közül a legfontosabbak a következők: A különböző fémek befolyása inducalt áramokra (Erdélyi muzeum-egylet kiadv. 1880); A vizről, levegőről és talajról, különös tekintettel Kolozsvár egészségügyi viszonyaira (u. o. 1882); Az ecetsavas aetherek felbomlása magasabb hőmérséken (2 értek. Vegyt. Lapok 1883., 1884); az azaront és származékai sajátságait behatóan vizsgálta; e nagyfontosságu értekezései a Vegyt. Lapok 1886., 1887. és 1888. évfolyamaiban jelentek meg; Állandó elektromos áram a szén oxydálása által (Farkas Gyula, kolozsvári egyetemi tanárral közösen, Vegyt. Lapok 1887., e dolgozat francia nyelven is megjelent). Époly fontosak továbbá ama tanulmányai is, amelyeket a molekulasuly ujabb meghatározási módszereivel végzett (V. L. 1888., Zeitschr. für physik. Chemie 1889); Uj eljárás bizonyos szerves vegyületek nitrogéntartalmának quantitativ meghatározására (Erd. muzeum-egyl. értesítője III. füz., 1893); Stereochemiai tanulmányok (Akadémiai székfoglaló 1893); A perturbatio hypothesise (Erd. muz.-egyl. értesítője II. füz. 1893); Über eigentümliche Isomerie-Erscheinungen (Zeitschr. f. physik. Chemie 1893). F. ezeken kivül számos igen tanuságos, népszerü előadást is tartott.
hatalmas régi római nemzetség (gens), mely már a köztársaság első idejében éveken át biztosítani tudta magának az egyik konzulságot s egymaga szembe mert szállni Róma hatalmas szomszédjával,Veiivel. E nemzetségnek nevezetesebb ágai a Vibulanus, Ambustus, Maximus, Pictor, stb. családok. (V. ö. Du Rieu', De gente Fabia. Leida, 1856.)
A F. nemzetség Vibulanus ágából kiválóbbak:
1. Quintus F. Vibulanus, a veiiek ellenében esett el Kr. e. 480.; 2. Kaeso F. V. és 3. Marcus F. V., mindkettő a Cremeránál esett el 477. E három testvér 485-479. hét éven át sorban mindegyik kétszer viselte a konzulságot, sőt a középső 479. harmadszor is elnyerte. Róma belső mozgalmaiban 481-ig fő ellenesei voltak az agrarius pártnak. Spurius Cassiust, a lex agraria első indítványozóját, halálra itélték (485); de végre a plebejusok passzivitásán, mely a külső politika hadi sikereit is kockáztatta, megtört a F.-ok ellenzése ugy, hogy 479. maga Kaeso konzul is pártolta a plebejusok törekvését. Hogy a tulnyomó hatalmuk ellen szórt vádakat elnémítsák és hogy Róma megszaporodott ellenségeivel szemben ne legyen kénytelen szétforgácsolni erejét, maguk a F.-ok, mintegy 306-an 4000 kliensökkel, elvállalták a harcot Veii ellen 279-277. A harmadik évben tőrbe csalatva a Cremera folyónál mind elvesztek. E nap a római kalendarium szerencsétlen napjai (dies atri) közé számíttatott, s a kapu, melyen kivonultak volt, Porta scelerata lett, melyen állami tisztviselő át nem léphetett. - 4. Quintus F. V., az egyetlen F., ki a monda szerint mint gyermek Rómában maradt s a cremerai pusztulást kikerülte, a föntebbi Marcusnak volt a fia, háromszor konzul, 450. decemvir s a testület bukása után ő is önként számkivetésbe ment. Az égrok és volszkok ellen 465. és 459. győztesen harcolt.
A gall invázió korában az Ambustus ág szerepelt: 5. Numerius F. A.., 6. Kaeso F. A. és 7. Quintus F. A. volt az a három testvér, akiket a rómaiak békéltető követekül küldöttek az ostromlott Clusium kedvéért a gallok táborába, s ők mégis részt vettek a harcban (391) a clusiumiak közt. A gallok a követjog megsértőinek kiadását követelték, de a követelést visszautasították, sőt Quintust haditribunná tették 390. Erre következett az alliai csata és Róma elfoglalása.
A II. szamnit és a II. pun háboruban a Maximus család két kiváló tagja szerepelt: 8. Quintus F. M. Rullianus, 325. mint magister equitum Papirius Cursor dictator távollétében saját felelősségére megütközött a szamnitokkal, és bár fényesen győzőtt, fegyelmi vétsége miatt a diktátor halálra itélte, s csak a szenatus és a nép közbenjárására szabadult meg; 322-295. ötször konzul, az etruszkok legyőzője Sutrium- és Perusiánál s sentinumi döntő csatában (295.); közveszély idején személyes ellenfelét, Papirius Cursort nevezte ki diktátorrá. Közel 100 éves korában állami költségen temették el. - 9. Quintus F. M. Verrucosus Cunctator, az előbbinek unokája († 203. Kr. e.), 223-tól ötször konzul és kétszer diktátor; 233. legyőzte a ligurokat, Saguntum elfoglalása (219) miatt ő vitte meg Karthágóba a hadüzenetet, a trasimenusi vereség (217) után mint diktátor kerülte a nyilt ütközetet Hanniballal s csak folyton csipkedte, fárasztotta a punokat, amiért az elégedetlen rómaiak Cunctatornak (késedelmes, lassu) nevezték el, de a cannaei csata igazat adott neki; 215. Campaniában győzött az elszakadt szövetségeseken, 209. pedig Tarentumot foglalta vissza s ezért 204. diadalmenetben részesült. Életét megirta Plutarchos. - 10. Quintus F. M. Servilianus, konzul 142., történetiró (commentariusai maradványait kiadta Peter Herm.: Historicorum Romanorum fragmenta Lipcse 1883).
Az egyik F.302. Salus templomá festette s ezért családja a Pictor nevet kapta. Ezen családból született 254. körül 11. Quintus F. P., a legrégibb római annalista történetiró, ki Historia cimü munkáját görög nyelven irta meg Aeneas mondájától a maga koráig. 225. harcolt a gallok ellen és a cannaei csata (216) után közvetül ment a delfi jóshelyhez. (Munkája maradványait kiadta Peter H.: Historicorum Romanorum fragmenta. Lipcse 1883).