Fantázia-áruk

divatcikkek, főleg a divatárusnők által készített cikkek, továbbá a női toilette kötött s horgolt tárgyai, dísztollak stb.

Fantetü

(állat), l. Lapostetü.

Fanti

néger nép az aranypartokon Guineában, mely az odsi négernyelvet beszéli és az Asanti-, Akim-, Akvapim- és Akvampu-négerekkel egy törzset alkot. Még e század első tizedeiben nagy hatalommal birták az egész afrikai Aranypartot, de az asantikkal viselt hosszadalmas háboruk folytán nemcsak hatalmukat elvesztették, de számban is tetemesen csökkentek, különösen 1826. az asantik elleni nagy hadjáratok után. Az angoloknak 1864. és 1873. ellenök és az asantik ellen viselt háboruja után egészen brit fenhatóság alá kerültek. V. ö. Brackenburg és Huyshe, Fanti and Ashanti (London 1873).

Fanti

Manfred, olasz tábornok és hadügyminiszter, szül. Carpiban 1806 febr. 24., megh. Firenzében 1865 ápr. 5. Katonai pályára lépett, s tanulmányai befejeztével mint műszaki tiszt részt vett azon mozgalmakban, melyek Olaszország felszabadítását célozzák. A riminii szerencsétlen csata után azonban osztrák fogságba került, melyből a franciák közbenjárása folytán kiszabadulva, előbb francia, majd spanyol szolgálatba lépett, s a karlisták elleni harcokban kitünt. Az olasz forradalom kitörésének hirére 1848-ban visszatért hazájába, hol mint a Cavour törekvéseinek buzgó támogatója részt vett az olasz egység megteremtésében. A novarai csata után egy ideig leszorult ugyan a politika teréről a rendelkezési állapotba, de már 1855. dandárparancsnoki minőségben a Krimbe küldött hadtest egyik vezére volt s a Csernaja melletti ütközetben kitünt. 1859. mint tábornok kitünő szolgálatokat tett az egységre törekvő olasz államok hadseregeinek, minek folytán az összes haderő főparancsnokságával kinálták meg, melyet elfogadván, minden erejét a véderő szervezésére és fegyelmezésére fordítá. E tevékenységének tulajdonítható, hogy Cavour hadügyi és tengerészeti miniszterré neveztette ki. Ez állásában ujra szervezte az egész hadsereget, s egyengette az utat az Egyházi-állam meghódítására. Cavour halála után miniszteri állásáról lemondva, 1861. a firenzei katonai kerület parancsnokságát vette át. V. ö. Carantini, Vita di Manfredo F., Verona 1884; Carpi, Il risorgimento italiano, 4. köt.

Fantiska

l. Fanciska.

Fantom

l. Fantaszma.

Fántonfánt

régi iróinknál, p. Pázmánynál is a. m. szeget-szeggel, bosszuállás stb. «Mindaddig se hadd, miglen bosszut állasz; fántom fánt». «Az kálvinisták fántom fánttal fizetnek a saxóniai prédikátoroknak». «Fánton fánt beszédek».

Fanum

(lat.) ünnepélyesen felszentelt hely, szentély, templom. Mint városnév: F. v. teljesebben F. Fortunae umbriai város az Adriai tenger partján (ma Fano) s azon templom mellett keletkezett, melyet a rómaiak itt a Metaurus folyónál 207. Kr. e. a Hasdrubalon nyert győzelem emlékére a szerencse istenasszonyának, Fortunának, emeltek. Augustus idejében a város coloniává lett Colonia Julia Fanestris néven.

Fanyar

savanyu s egyszersmind összehuzó izü.

Fanyarka

(növ., szirtkörte, kövi körte), Amelanchier Medik., Aronia Pers. az almafélék kis fája v. cserjéje (l. Almafa, I.köt. 462.l.). Levele hasítéktalan, gyakran molyhos, virága fehér. A körtefától bogyónemü, majdnem gömbölyded, 5 rekeszü (rekesze álrekeszfallal ismét két-két felé osztott. egy-egy magu) gyümölcse s a gyümölcs belső vékony héja különbözteti meg. 4 faja Európában (hazánkban egy) Kis-Ázsiában, Japánban és Észak-Amerikában él.


Kezdőlap

˙