Fára

(ném. Pfarre, tót. fára), melyet a latin parochia-ból magyaráznak. - Fárai iskoláknak nevezték Magyarországon a középkorban a falusi iskolákat, amelyek Szent István királyunk alatt a külföldi parochiális iskolák mintájára keletkeztek. A király rendelete szerint minden tiz falunak egy templomot kellett építeni és fentartani és a templom mellett egy iskolát is, amelybe nemcsak a jobbmóduak, hanem a parasztosztály gyermekei is jártak s amelyben a hit elemeit, könyörgést, éneket és később az olvasást is tanították. A tanítók maguk a parokiára vagy fárába helyezett papok voltak.

Farabi

l. Alfarabi.

Farad

(Faraday után elnevezve), elektromos vezetők kapacitásának egysége. Valamely vezető akkor birja az elektromos kapacitásnak ezen egységét, ha az egy coulomb nagyságu elektromos mennyiséggel töltendő, hogy abban egy voltnyi feszültség létrejöjjön, föltéve, hogy minden közelében lévő vezető a földdel össze van kapcsolva.

Farád

nagyközség Sopron vármegye csornai járásában (1891) 1933 magyar lak., vasuti megálló, postahivatal és postatakarékpénztár.

Faraday

Mihály, angol fizikus, szül. Newington Buttsban London mellett, 1791 szept. 22., meghalt Hampton Courtban 1867 aug. 25. Atyja Jakab kovácslegény volt, ki az igen kevéssé elterjedt Sandeman-felekezethez tartozott, melyhez F. is egész életén át hü maradt. 13 éves korában könyvkötőnél nyert alkalmazást és igy igen gyakran alkalma nyilt a bekötendő könyvek egyikét-másikát elolvasni; hogy pedig magát az olvasottakról meggyőzze, már ezen időben is kisebb fizikai és kémiai kisérleteket tett. 1810. természettudományi előadásokat látogatott. Ezen előadásokról gondos jegyzeteket vezetett, melyeket 4 kötetbe összefoglalva, főnökének ajánlott. Az egyik vevő közbenjárására Davy néhány előadására jutott el. Az itt hallottakat is pontosan lejegyezte; ama kötet, mely ezen jegyzeteket tartalmazza, még ma is megvan. 1812. Davy a Royal Institution laboratoriumába segédül hivta meg. Davynek a klornitrogénre vonatkozó veszélyes kisérleteinél segédkezett. Ezen időben lépett a City Philosophical Society-ba. 1913. Davy titkára lett és utóbbival a kontinensre nagyobb utazást is tett. Visszatérte után 1815. önállóan kezdett működni. A City Philosophical Society-banelő adásokat tartott és 1816. első «On te analysis of native caustic lime of Toscany» cimü értekezését közlé a Quarterly Journal of Science-ban. Ezen időben lettek Ampérenek az elektromagnetismusra vonatkozó kisérletei ismeretesek. F. ezeket utánozta; sikerült is neki egy galván áram vezetőjét egy mágnes sarka körül forgásba hozni. Azonban, mivel erről irt munkájában Wollaston sikertelen kisérleteit nem említé, F.-nek Davyvel és Wollastonnal való barátságos viszonya meggyöngült, miután azzal vádolták, hogy idegen eszméket tulajdonít magának. 1820 körül a Royal Institution igazgatója lett. Ő rendezte be a pénteki estéket, melyeken előadásokat tartottak és tudományos dolgokról vitatkoztak. Ez időben számos előadást kezdett tartani a London Institutionban és a Royal Institution-ban. F. 1833-ig a Royal Institution-tól 100 font sterlingnyi fizetést és szabad lakást kapott. Ezen időben Fuller János kémiai tanszéket állított fel, melyre F.-t nevezte ki. 1836. a «Trinity House» tudományos tanácsnoka lett. 1824. a Royal Society, 1844. pedig a párisi akadémia tagjává választották. Különböző érmek és más efféle elismerések egész zápora özönlötte körül a szerény férfiut, aki a Royal Society elnökségét is visszautasította. Későbbi időtől fogva F.-nak az államtól 300 font sterlingnyi nyugdija volt és 1858. a királynőtől Hampton Courtban egy házat kapott. 1861. visszavonult a Royal Institution-tól és a Trinity House-tól. Lassankint egész működésével felhagyott és teljes visszavonultságban élte utolsó éveit. Hamvait a Highate Cemetery-ben temették el.

Fizikai fogalmaira nézve eltér a rendes mekanikai felfogásoktól.Az anyagot immateriális erőközéppontok rendszerének képzeli, de azoknak egymásra való hatását fizikai erővonalak mentében tételezi fel. Kerüli a távolba hatás fogalmát, melyet másfél század előtt nagy honfitársa, Newton szintén oly gondosan került, noha meg nem akadályozhatta, hogy tanítványai a gravitációt elméletben kiindulásul ne fogadják el. Fontosabb vizsgálatainak sorozata a következő: 1815-20. leginkább kémiai kisérletekkel foglalkozott. 1820. F. az Annals of Philosophy-ba az elektro-magnetismus fejlődésének történetét irta. A következő években szintén kémiával foglalkozott. 1825-29. a Royal Society-től kiküldött bizottságnak tagja volt, amely lencsék készítésével foglalkozott. 1831. a Chladni-féle alakokkal foglalkozott és kimutatta, hogy könnyü poroktól alkotott alakok a levegő örvénylése következtében jönnek létre. Ugyanezen évben megkezdte hires kisérleteit a galván-áramokat illetőleg, melyek első eredményei közé az indító áramok fölfedezése sorolandó. Először azt találta, hogy az állandó áram valamely szomszédos vezetőre hatást nem gyakorol, de a helyreállítás és megszakítás pillanatában egy elektromos hullám, aminő a leidai batteriánál, áramli át a vezetőn. Később ezen nézetétől eltért, de végre ismét visszatért hozzá. Második volt a mágnes.indukció felfedezése, melyet befejezvén, Aragonak mágnes-indukciós áramokkal való forgási mágnességét és a földmágnesség elektromos indukcióját iparkodott megmagyarázni. A fölfedezések eme sorát az «extracurrent» fölfedezése fejezte be, melyet 1835. jan. 29. közölt a Royal Society-vel. 1833. jan. 10. és 17. Identity of Eletricities derived from different sources» cimü előadást tartott a Royal Society-ban. Ezen és más, kevésbbé nevezetes munkái által mindinkább bele jutott a galván lánc kémiai működésének tanulmányozásába, ami fölfedezéseinek második sorát alkotja. Kutatásai kikerülhetetlenül az áram kémiai elméletéhez vezették. Kisérleteinek alapján azon meggyőződésre jutott, hogy az egymástól elválasztott testeket nem sarkok vonzzák, hanem, hogy az elektromosság a testekből kihajítja. Eközben fémek és más anyagok katalitikus erejéről tett vizsgálatokat, amely erő által ezek légnemü testek összeköttetését eszközlik. Ezek után végre a galván áram tulajdonképeni megvizsgálását kezdte meg. Vizsgálódásai azt bizonyították, hogy az elektrokémiai hatás független az elektródoktól és a folyadékok töménységétől és csak arányos az elektromosság mennyiségével, mely a galván elemen át áramlik. E tapasztalás, mely a hires F.-féle elektrolitikus sarkalatos törvények első része, alapja a Voltaelektrometer alkalmazásának is. Az elektrolitikus törv. második része, az elektrokémiai bontás, határozott számarányok szerint történő szétválásra vonatkozik. F. a Voltaelektrometer (vagy rövidebb elnevezése szerint voltameter) és egy ónkloriddal megtöltött elem segítségével az ón equivalens számát számította ki, mely szerinte 57,9, tehát a kémiában fölvett számmal eléggé megegyezik. E tárgyról a Royal Society-ban 1834. jan. 26. és febr. 6.és 13. értekezett. 1835. közzétett dolgozatával: On the Electricity of the Voltaic Pile; its source, quantity, and general characters kimutatta, hogy az elektrokémiai elmélet követője. Ugyanezen évben F. a távolba hatással is foglalkozott. Egy leidai palackot állított fel, melynek fegyverzeteit egy vastag, elkülönítő réteg választotta el. Az egyik megtöltött készüléket összekötötte egy hasonlóval, melynek «dielektrikum»-a más, mint az előbbié. E kisérletből ezen következtetéseket vonta: a készülék több elektromosságot vesz föl szilárd dielektrikummal, mint az, melynek dielektrikumát levegőréteg alkotja. Továbbá az elektromosság időt igényel, hogy a dielektrikumot áthassa, valamint, hogy azt elhagyja. Utolsó nagy felfedezése volt a diamagnetizmus. Erről szóló első értekezése volt: On new magnetic actions, and on the magnetic condition of all matter, melyet még számos hasonló tárgyu értekezés követett. E fölfedezéseknél fogva F. belátta, hogy a mágnesség oly természeti erő, melyet minden testben fejleszthetünk. F. legnevezetesebb művei: Experimental researches in electricity (3 köt. 8°, London 1835-55), mely munkálatainak legnagyobb részét foglalja magában; azután Experimental researches in shemistry and physics (8° u. o. 1859). F. az ujabbkori elektromosság-tan megalapítója. Az elektromosság jelenkori széleskörü alkalmazása az ő tevékenységére származtatható vissza, ki a mágnesindukcióval az áramnak olcsó előállítását lehetségessé tette.

Farafrah

(Farafreh) oázis-csoport a Libiai-sivatagban mintegy 130 km-nyire a Dakheltől, mintegy 3300 km2 területtel, amelyből 250 ha. van megművelve; a lakosság két helységben lakik; ezek: Kaszr. F. (320 lak.) és Seik-Murszuk (25 lak.). Mindkettőnek lakói tevékenyek és szorgalmasak. A főtermékek a datolya- és olajfa. Az esők gyérek; január és február hónapokban szokott egy kis eső esni. A XI. században még több kopt keresztény is lakott itt, most a lakosok kizárólag mohammedánusok. Görög és római építmények maradványai láthatók: a régi egyiptomiakra egyedül a D-en található katakombák emlékeztetnek. V. ö. Rohlfs leirását a Petermann-féle Mittheilungen 1873-iki évfolyamában.

Faragászati iskola

oly ipariskola, mely növendékeit részben háziipari, részben műfaragászokká képezi. Tanidejök rendesen 3 év. Magyarországon ez idő szerint önálló faragászati iskola van: Homonnán, Hosszufaluban, Rimaszombaton és Zay-Ugrócon. - Ezenkivül tanítják a faragászatot a legtöbb tanító-képző intézetben, valamint a faipari szakiskolákon.

Faragó

Ödön, vámigazgató Kinában, szül.Szentbenedeken, Pest vmegyében 1853. Gyönkön, Baján s azután a fiumei tengerészeti akadémián tanult. 1872. tengerész lett; nagyobb utakat tett. 1873. a kinai kormány által a külügyminiszteriumnak felajánlott vámtiszti állást elfoglalván, a következő évben már Shangaiban alkalmaztatott. A kinai nyelvet elsajátítván, fokozatosan haladt előre, s 1881. már tengerészeti vámigazgatóvá lett; jelenleg is mint ilyen működik Formoza szigetén. 1882. szabadságot véve meglátogatta hazáját és itt a földrajzi társaságban felolvasást tartott Kináról, melyet onnan különösen a Vasárnapi Ujságba küldött cikkeiben is ismertetett.

Farágó bogarak

(Xylophaga), a fedelesszárnyuak rendjébe, az öt lábtőizesek csoportjába tartozó bogár-család, melynek tagjai kicsinyek, nyult testüek, behuzható fejüek és fonalas csápuak. Erős rágó szájrészekkel birván, különböző állati és növényi részeket gyakran annyira tönkre tesznek, hogy az teljesen porrá lesz. A kirágott menetek napppl a tartózkodási helyül szolgálnak; amennyiben itt találhatók fel épugy a kifejlődött bogarak, mint álcái, sőt még bábjai is, melyek faszálkákból készített gubóban nyugszanak. Igen kártékonyak. Ide tartoznak: a furóbogár l. o.; a halálbogár (anobium pertinax L.), ketyegésszerü kopogásáról ismeretes, melyet a farészeknek fejével való ütögetése által hol létre. Szurokbarna, fekete. Egész teste rövid szürke szőrökkel fedett. Különösen butorokban, épületfában pusztítanak, 2 mm. nagy. Igen kártékony; a kenyérrágó bogár (anobium paniceum L.), mely régi kenyérben, kétszersülten, növénygyüjteményekben pusztít, Lymexylon navale L. fekete; 7-12 mm. hosszu, a hasnos fákra - különösen a tölgyfákra - nézve ártalmas.

Faragókés

l. Asztaloskés.


Kezdőlap

˙