(musculus glutaeus), az emberben van három: nagy, középső és kicsiny. A nagy F. mintegy 3 cméter vastag csüllő-idomu nagy hustömeg a medence hátulsó felszinén, részint leterjedve a combkonc felső darabjához; a combot hátra és oldalfelé emeli. A középső F. háromoldalu, lapos, kisebb, mint az előbbeni; a csipőtaréjtól lemegy a dombkonc nagyobbik tomporához; távolítja a combot. A kis F. szelve az előbbenitől, a csipőcsont külső felszinén ered és a nagy tompor közelében tapad; segédkezik a combnak kifelé forgatásában.
(cauda, állat), a gerinces állatok törzsének az alfelnyiláson tul eső része, melybe a gerincoszlop folytatódik s amelyet izmok mozgatnak. A F. majd élesen különbözik a törzstől s annak csak mintegy függeléke (p. a legtöbb emlős), majd ismét elmosódva, éles határ nélkül megy át a törzs a F.-ba (p. halak). Hosszasága a tengelyében végigfutó csigolyák számától függ, az pedig a legközelebb rokonságban levő állatok nemei és fajai szerint tág korlátok között változhatik: a majmok farkcsigolyainak száma p. 30 és 3 között változik; az ember elsatnyult farka csak 4 csigolyából áll. A jelenleg élő madarak farka tarajalaku farkcsikcsonttá forradt 4-6 csigolyából áll, ellenben a kihalt Archaeopteryx lythographicának hosszu farka mintegy 20 csigolyából állott. A madarak farkának rövidségét ellensúlyozzák a különböző hosszaságu farktollak, amelyeket együttesen szintén farknak nevezünk. Valamint a fark hosszasága, ugy vastagsága, szőrzözete, tollazata s általában egész alkata szintén tág korlátok között változik, némely gerinces állatnak, p. a békáknak csak álcaállapoton van farka, mely a fejlődés nemetében lassanként elenyészik. A gerinctelen állatok testének elkeskenyedő hátsó részét szintén farknak szokták nevezni (p. rák, skorpió stb. farka).
(Alsó-), kisközség Hunyad vmegye hátszegi j.-ában, (1891) 299 oláh lak., gróf Lónyay-féle kastéllyal, melyben számos római régiség van; a kastélyhoz vezető ut mellvéde egészen római kövekből és feliratos táblákból van összerakva.
rövid, hegyes, karvastagságu cölöp, mely a csónaknak a parthoz való kikötésére szolgál.
(Forcos, Forcasius, Farcasius). A legelterjedtebb s legkedveltebb árpádkori személynevek közé tartozik, melyet a társadalom minden osztályában feltalálunk.
-család 1. (bessei) barsmegyei, amelyből származott F. Tamás, 1590. az érseki székek nádora. E családból való Kossuth Lajos egyik ősanyja, F. Magdolna is. Benicky Márton (megh. 1622) alnádor felesége, ősunokájukat, Benicky Zsuzsannát ugyanis Kossuth Pál, Lajosnak a nagyapja vette nőül. - 2. F. (bögözi). Régi udvarhelyszéki székely család, melyből Mártont, az 1566-iki országgyülés a tüzérség felügyelőjének nevezett ki F. Ferenc, Báthori András bibornok-fejedelem hivei közé tartozott, s ezért Mihály vajda megölette. F. Ferenc 1627-35. udvarhelyszéki alkapitány, egy másik Ferec 1685. u. o. alkirálybiró volt. - 3. F. (nagyjókai). Régi pozsonymegyei család, melynek őse, Zerzivoj, a XIII. sz. első éveiben pozsonyi várjobbágy volt, Imre király azonban kivette a megyei ispán hatósága alól, mert az Endre herceg által támasztott mozgalmak alatt «hüségétől el nem pártolt, hanem vitézül harcolt a koronáért».
1. András (Andreas Lupus), XVI. sz.-beli prot. papköltő. Esztergomból származott, de életéről s nevelkedéséről semmit sem tudunk 1531-ig, amikor a wittenbergai egyetemre iratkozott be s ott barátságot kötött Gálszécsi Istvánnal, kivel hazatérésük után is mindvégig jó viszonyban élt, mit bizonyít az a körülmény, hogy F.-nak egyetlen ránk maradt munkája Gálszécsinek egy elveszett egyházi munkájával együtt jelent meg először Krakóban. Munkájának cime: Cronica de introuctione scyttarum in Vngariam et Judeorum de Aegypto (Krakó 1538., 8-adrét 16 lapon); a ránk maradt három másolat közül a Bornemissza Péter énekes könyvében (Detrekő 1582) olvashatónak magyar címe: Az sidó és magyar nemzetről. Miképpen az Vristen izraelnek népét egiptombol és hasonlóképen az magyarokat szithiabol kihoszta. F. e 354 sorra terjedő versezetével megkezdi irodalmunkban a bibliai énekek sorát, melyekben az ótestamentomi tárgy nemzeti vonatkozásokkal van átszőve s a zsidó és a magyar nép története párhuzamba állítva, hogyan pártol el mindkettő az Istentől s hogy lakol meg érte. Költői alakításról e műben alig szólhatunk. Verselése is gyenge. Ki van adva a Régi M. Költők Tára II. köt. Szilády jegyzeteivel. E versezet dallama a nyomtatásban fenmaradt magyar hangjegyek közt a legrégibb; megfejtve kiadta Mátray Gábor a Történeti stb. énekek a XVI. századból, 1859.
2. F. Fábián, 1655. putnoki várkapitány. Később Thököly pártjához csatlakozván, farkasfalvi jószágát hütlenség cimén elveszítette; a németek «ördögüző Fábiánnak» nevezték.
3. F. (farkasfalvi) Ferenc, iró és felfedező, szül. a mult század végén, megh. 1820. után. Jogot végzett és filozofiai munkákat irt. Fontosabb, hogy a buvárharangot tetemesen megjavította. 1820. Bécsben mutatta be Delphin nevü buvárkészülékét, mellyel nagy feltünést keltett, de melynek hasznát nem látta.
4. F. Gyula, egyet. tanár, szül. Puszta-Sárosdon (Fehér vm.) 1847 márc. 28. Középiskoláit Győrött, egyetemi tanulmányait mint jogász és bölcselethallgató Budapesten végezte. 1870-74. Székesfehérvárott a főreáliskolán s a tanítóképző póttanfolyamban tanított, továbbá a pápai tanítóképző póttanfolyam igazgatója volt. 1874-80. Batthyány Géza gróf gyermekeinek kiképzését vezette. 1881-87. a budapesti tud. egyetemen a matematika magántanára volt, 1887. a kolozsvári egyetemen az elméleti fizika rendkivüli s egy év mulva annak rendes tanára lett. Irt számos becses matematikai és fizikai értekezést, melyek egy része a párisi akadémia Comptes rendusiben jelent meg; a többi részint folyóiratokban, részint önállóan. Lefordította Baltzer művét: A determinánsok elméletéről (Genf 1877).
5. F. Imre, székesfehérvári püspök, szül. Zámolyon, Fehérm. 1788 aug. 9., megh. 1866 jan. 7. A hittudományokat Pesten végezte, 1813. szentelték pappá, három évig volt a fehérvári papnevelő tanulmányi felügyelője s tizenhat évig váli plébános. 1833-ban székesfehérvári plébánossá választották, majd kanonok, a papnevelő igazgatója és cimz. apát lett, végre 1851. Székesfehérvári püspöki székébe emelé őt a fejedelmi kegy. Több egyházi beszéde nyomtatásban is megjelent.
6. F. Imre, jó hirnevü magyar nyomdász, 1610. nyitotta meg műhelyét Kereszturott, mely 1620-ig virágzott. Vezetése alatt jelent meg egy évtizeden át a megyeszerte elterjedt Kereszturi Kalendárium, Zwonarics István: Az Szentirásbeli Hitünk ágazatai és Pázmán Péter pironsági cimü munkái, az Agenda 1612-ben, majd Gönczi Miklósnak Az Vr vachoraiarul és az Romai Babylonnak kőfalai cimü vallási iratai. Ezen utolsó nyomtatványának közrebocsátása után annyi üldözésnek volt kitéve, hogy nyomdáját beszüntette és Csepregre költözvén, ujabbi működését ott csak 1627. kezdette meg s folytatta 1641-ig, vagyis haláláig. Ezen nyomdájának ismertebb termékei az évente megjelenő Csepregi Kalendárium, Zwonarics Magyar Postillája (1627), Evangéliumok és Epistolák (1631) és Lethenyei Istvánnak: Az Szent Irásbeli Hitunc Againac rövid összve-szedése cimü nagyobb műve (1635).
7. F. Jakab (Alistáli), ev. ref. lelkész, szül. 1630 körül Alistálban Rozsonymegyében; a felsőbb tudományokat S.-Patakon hallgatta, 1650. Utrechtben tanult; 1656-ban gönci tanár, később szőnyi lelkész és a komáromi egyházmegye alesperese volt. Munkái: Problemata aliquot ad politiam ecclesiasticam de scholis quae sub praesidio Gisberti Voetii ventilandum proponit... (Utrecht 1652). Ebben a munkájában azt vitatja, hogy prot. államban az iskolát egyház és állam közösen igazgassák, kat. államban pedig a protestáns egyház intézze a maga iskolái dolgát. Disputationes politicae de nobilitate pars prior (Utrecht 1654. Pars post., u. o. 1654).
8. F. József, ref. teol. tanár, szül. Gárdonyban (Fehér vm.) 1833 márc. 23. Középiskolai tanulásait a budai kegyesrendi és a kecskeméti ref. gimnáziumokban, bölcsészeti és teologiai tanulmányait a kecskeméti ref. kollégiumban végezte; ugyanitt az 1855-56-ik évben, a Ballagi Mór távoztával megüresedett szentirásmagyarázati tanszéket töltötte be mint helyettes tanár, a következő iskolai évben a bécsi, hallei s zürichi egyetemek hallgatója volt, 1857-1859. a kecskeméti teologiai intézetnél az egyháztörténelem és ó-szövetségi irásmagyarázat rendes tanára volt, a patentalis küzdelmek alatt a dunamelléki kerület agg helyettes szuperintendense mellé Csákvárra titkárul helyeztetett át, a küzdelem multával (1860 jul.) a budapesti protestáns teologiai intézet helyettes, 1862 óta rendes tanára lett; 1863-1893. egyházkerületi aljegyző, 1893 óta egyházkerületi tanácsbiró, 1870 óta a budapesti egyháztanács jegyzője, 1884-1887. püspöki titkár. Munkái: Egyháztörténelem (Hase K. nyomán 2 köt. Pest 1865-66). A magyarországi protestáns egyház történelme (1881). Kálvin élete. Magyar protestáns hitvallók és vértanuk (ford. 1861). Bibliai földrajz (Pest 1870). Bibliai régiségtan (ford. 1872). Szerkesztette a Keresztyén Család c. heti lapot, a Protestáns árvaházi képes naptárt (1874-1890). A Pallas Nagy Lexikonában a protestáns teologiai szaknak szerkesztője.
9. F. (Vukotinovics) Lajos, l. Vukotinovics.
10. F. László, orvos, szül. Kisszálláson (Bácsm.) 1847., orvostudorrá avattatott Budapesten 1870., sebésztudorrá és szülészmesterré Bécsben 1871. Eleinte Kovács Józsefnél műtőnövendék, majd Lumnitzer tanár osztályán alorvos, 1884 óta a vörös-keresztegylet Erzsébet kórházának sebészfőorvosa; 1890. kinevezték a Rókus-kórház főorvosává. A honvédelmi minisztérium kiküldötteként résztvett a londoni, kopenhágai és washingtoni nemzetközi orvosi kongresszusokon, azonkivül a vörös-kereszt-egyletek genfi, karlsruhei és római nemzetközi konferencián képviselte a magyar egyletet. Különösen a hadegészségügy iránt érdeklődvén, meglátogatta a szerb-török háboru alkalmával, Bosznia okkupációjánál, majd 1885-ben a szerb-bolgár háboru alkalmával a tábori egészségügyi intézményeket. Több külföldi és belföldi szaktársulatnak is tagja.
11. F. Mihály, kertészeti és gazdasági iró, meghalt Budapesten 1880 május 3-án, 81-ik évében. Nagyon termékeny iró a mezőgazdaság csaknem minden ágában; a Falusi Gazda cimü szaklap és ugyanily nevü naptár, továbbá a Kertész-gazda naptárának szerkesztője. A szaklapokban megjelent nagyszámu dolgozatain kivül munkái: Magyar méhészkönyv, vagyis utmutató a sikeres méhtenyésztésre, tekintettel a különböző tenyésztési módokra (Pest 1861., második kiadás 1870). Takarmánynövények ismertetése és tenyésztése, rétmivelési és takarmányozási naptárral (Pest 1864., 2-ik kiadás 1873); Kertészeti kézikönyv (Pest 1865); Galgóczy Károly munkájának 2-ik kiadása F. M. által átdolgozva, (3-ik kiad. 1874); Apró majorság, vagyis a baromfitenyésztés foglalatja (Pest 1870., 2-ik kiadás 1882); A bogyósgyümölcs tenyésztése, mint egyik hasznos és leggyorsabban jövedelmező ága a kertgazdászatnak (Pest 1872); A dinnyetenyésztés foglalatja és a legjelesebb honi és külföldi csemegefajok ismertetése (Bpest 1873., 2-ik kiadás 1883); Magyar kertészkönyv. A belterjes kertészgazd. foglalatja (Bpest 1876). V. ö. Szinnyei, Magyar irók.
12. F. Miska, cigányprimás, született Győrben 1829., meghalt a 80-as években. Egyike volt az elsőknek, ki jól szervezett cigányzenekar élén Európa majd minden országát beutazta s a magyar zenét megismertette a külfölddel. Mint magyar darabok szerzője is több sikerült indulót, csárdást s más táncdarabot szerzett. Ezek közt legtöbb sikert aratott Ida-csárdása, melynek mintájára a későbbi cigány-kompozitorok egész halmaz csárdást faragtak.
13. F. Ödön, zeneszerző, szül. Jászmonostoron 1851. Szülői a technikai pályára szánták, melyen ki is képezte magát. Nagy hajlammal birt azonban a zenéhez s mikor 1875. az orsz. m. kir. zeneakadémia megnyilt, abba azonnal beiratkozott a felsőbb zeneszerzési osztályba, melynek négy éves kurzusát sikeresen bevégezvén, az akadémia igazgatósága s tanárai ajánlatára az 1879. ujból szervezett kolozsvári zenede igazgatói állását nyerte el, hol ma is sok eredménnyel működik. Már mint akadémikus feltünt több nagyobbszabásu szerzeményével. Ezek közt Bajadér cimü egyfelvonásos operája elő is adatott a budai szinkörben 1876. Mióta Kolozsvártt letelepedett, az ottani zeneviszonyokat egészen átalakítá. A zenede körében rendes filharmóniai társulatot is szervezett, mellyel s az intézet énekkarával évenkint nagyszabásu klasszikus zeneelőadásokat tart, melyeket maga vezényel s igy mint dirigens is sikerrel értékesíti képességét. Több zenekari művet, dalokat zongorakisérettel, férfi- és vegyes karokat irt. Egyik operája, a Tündérforrás, 1893. került előadásra a kolozsvári nemzeti szinházban. Egy másikat pedig (A vezeklők-et) a budapesti m. kir. operában 1894 ápr. 24. adták elő. A nemzeti zenede 50 éves jubileumán az ő pályaműve nyert legtöbb dicsérő szavazatot s az ünnepen elő is adták.
14. F. (bölöni) Sándor, az erdélyi kir. kormányszéknél fogalmazó, a m tud. akadmia levelező tagja, szül. Bölönben 1795 dec. 14., megh. Kolozsvártt 1842 febr 3. Atyja, F. Zsigmond szegénysorsu székely nemes. Tanulmányait az unitáriusok kolozsvári főiskolájában, majd a kolozsvári liceumban végezte s élénk tudományszomját több oldalról táplálva, a bölcseleti, teologiai és jogi tanfolyamokat végighallgatta. 1816. ifjabb báró Wesselényi Miklóssal, kivel haláláig tartó benső baráti viszonyba lépett, a marosvásárhelyi kir. táblához ment jogi gyakorlatra. A b. Wesselényi házhoz az őt irodalmi kisérleteiből ismerő Kazinczy Ferenc ajánlotta, kinek figyelmét már korán magára vonta s ki hozzá episztolát is intézett, s azontől a báró asztalának állandó vendége volt. Az erdélyi kir. kormányszéknél megkezdett hivatalos pályán nem boldogulván, Bécsbe ment további önképzés végett, majd az erdélyi kancellárián viselt kisebb hivatalt 1830-ig, midőn gróf Béldy Ferenccel nagy külföldi utra indult s beutazva Németországot, Hollandiát, Brüsszelt, Párist, Londont, Edinburgot, Dublint, 1831 juliusán Amerikáa is átment, honnét 1832. év elején érkezett vissza Bécsbe. Ettől fogva kezdődik hirneve, melyet mint iró kivívott s melynek jutalmául 1834 nov. 8. a m. kadémia levelező tagjává választatott. Utazásáról ugyanis igen érdekes és tanulságos naplót irt, melynek 28 ivre terjedő európai része kiadatlan maradt ugyan, de északamerikai utazása, mely Kolozsvártt 1834. s második kiadásban 1835. jelent meg, s feltünő és köztetszéssel fogadott irodalmi jelenség volt, a m. akadémia tagjai sorába emelte s 200 arany nagyjutalmat nyert, mit ő a m. akadémia alaptőkéjéhez csatolt. A k. szolnokmegyei kaszinó e munkájáért megaranyozott ezüst bilikommal tisztelte meg, a szinházi orsz. bizottság ajánlatára pedig a kolozsvári nemzeti szinház titkárává neveztetett ki. Hires amerikai utazásán kivül, mely nevét egyszerre országszerte ismertté s népszerüvé tette, és méltán, mert ez volt magyar nyelven az első munka Amerikáról, melyből az észak-amerikai szabad államokat s ezek bölcs intézményeit alaposan megismerni lehetett, még említést érdemelnek Emlékiratai, melyeket K. Papp Miklós adott ki 1870.; Naplója, melyet ugyanaz tett közzé a kolozsvári naptárakban; levelei Kazinczy Ferenchez, Döbrenteyhez, gróf Gyulay Lajoshoz stb. s kéziratban maradt s a kolozsvári unitárius főiskola könyvtárában őrzött fordításai: Az ifju Werther gyötrelmei, Schiller Don Carlosa, Staël asszony Corinnája; egy népujság terveivel is foglalkozott 1834. Élete utóbbi éveinek munkásságát Erdély történetének fürkészésére áldozta, e munkájának bevégezésében azonban meggátolta kora halála. A kolozsvári köztemetőben gót izlésü, obeliszk-alaku emléke s mellszobra áll. Emlékezetének fentartásában nagy érdeme van Jakab Eleknek, ki róla B. Farkas Sándor és kora cimü érdekes tanulmányt irt; Papp Miklósnak, ki kéziratban levő munkái egy részét kiadta s Toldy Ferencnek, ki felette érdekes gyászbeszédet tartott. V. ö. Töldy összegyüjtött munkái. V. köt.
15. F. Simon, Gömör vármegye egyik legrégibb családjának, a szkárosi Farkasoknak őse, a tatárjárás idejében élt; 1266-ban Sándor és Elek nevü fiait említik. Ez utóbbinak unokája, János irta magát először Szkárosról; ezen János unokája, Tamás 1477-ben Gömörvármegye alispánja volt. V. ö. Nagy Iván, Magyarorsz. Csal. IV. 115-6.
(Canis lupus L.), a ragadozó emlősökhöz, a kutyafélék családjába tartozó kutyanem egyik faja, melynek külseje, egyes részeinek szerkezete és természete világosan elárulja, hogy a kutya rokona, csakhogy valamivel hosszabb, nyulánkabb, ujjai pedig - különösen a középsők - hosszabbak és jobban összeérnek. Nagy, csontos, kissé elsoványodott, hegyes fülü kuvaszhoz hasonlít. 1,15 m. hosszura is megnőhet, farkhossza 35-40 cm., vállmagassága 70-75 cm. Bundája ordasszürke, néha világosabb, néha sötétebb, az évszakok és honap szerint változik. Igy északon és télen fehérebb, nyáron és délen inkább sötétebb szinü. Arcorra hegyes, ferdén álló szemei ravaszságot árulnak el, szembogara kerek, hegyes fülei felállók, hosszu szőrrel fedett farka lelógó, lompos lábai vékonyak, ujjonjáró, vissza nem huzható karmokkal, a mellső végtagon 5, a hátsón 4 ujjal. Fogazata, melyet fegyverül és a zsákmány megragadására használ, hasonló a kutyáéhoz, csakhogy sokkal erősebb és hatalmasabb. Igy felül 3, alul 4 metsző, egy-egy anyarszerü szem-, felül három, alul 4 előzáp- és három-három gumós zápfoga van. A szakító fog felül 2, alul 3 hegyü; alfeli mirigyekkel és rövid s-alaku vakbéllel. A him sokkal erősebben van alkotva, izmosabb, mint a nőstény, melynek 10 emlője van, azonkivül szélesebb arcorra és farka is van.
Hazája az ó-világ mérsékelt égalju részei. Azelőtt egész Európába el volt terjedve, jelenleg azonban angolországból, Észak- és Közép-Németországból kiirtottnak tekinthető. Poroszországban p. még 1819. 1080 drb. lőttek, jelenleg csak elvétve található egy-egy. Ellenben Magyarország-, Galicia-, Bosznia-, Szerbia-, Oroszország-, Skandinaviában még elég gyakori. Előfordul továbbá még Svájc- Francia-, Olasz-, Spanyolországban, Szibériában egészen Közép-Ázsiáig és Észak-Amerikában Mejikóig, továbbá az Atlashegység környékén lévő tartományokban. Különösen sürü erdőkben, bozótokban és nádasokban szeret tartózkodni. A párzás ideje dec..-től febr.-ig tart, a nőstény F. azonban csak mintegy 12 napig koslat. Ilyenkor a himek verekszenek egymással és a nőstény a győztessel a sürübe vonul. A nőstény 63-64 napig terhes, és jól elrejtett helyen a bozótban vagy nádasokban vackot készít magának, ahol 4-8 kölyköt vet. Azokat gondosan ápolja, a veszélyben védi, különösen az apjuk ellen kell megoltalmaznia. A fiatalok 10-14 napig vakok, 5-6 hétig szopnak és három év alatt lesznek ivar-éretté. A F. 10-15 évig is elél. A F. a kutyával is képes kereszteződni és ilyen fattyuk részint a kutyához, részint a farkashoz hasonlítanak, nem ritkák, sőt szapora-képesek is. A F. házi állataink egyik legnagyobb ellensége. Nappalt a sürübe meghuzódva tölti, éjjel jár zsákmánya után, amidőn 40-50 km.-nyi utat is képes megtenni. Egymagában gyáva, azért nyáron, midőn egyenként kalandoz, nem oly veszedelmes, mint télen, midőn a nyomor és éhség által késznyeríttetve csoportoba, falkákba állnak össze. Ilyenkor bámulatos vakmerőséggel és kitartással támadják meg az erdei vadakat, a juhaklot, sőt még igen gyakran az embert is. Kiváló szaglásával már messziről évszreveszi zsákmányát; az apróbb állatokra egyszerüen ráront, a nagyobbakat ellenben folytonos üldözés által kifárasztva keríti hatalmába. Különösen télen vadászgat ily módon, amidőn elfogja a nyulat, borjut, lovat, sőt még a szarvast is. Zsákányával szájában képes több óra hosszat futni. Emelett falánk és vérengző. A juhnyájat képes egyetlen egy éj alatt megtizedelni. Oroszországban p. évenként mintegy 180,000 dr. nagyobb, 560,000 kisebb, de nem szárnyas házi állatot pusztítanak el. Kasanban magában egyik évben 11,000 ludat téptek szét. Oroszországban különben a F.-okozta károkról évenként rendes, hivatalos kimutatást adnak. Ha élő zsákmányra nem talál, döggel is beéri; éhségtől gyötörtetve a békát, cserebogarat, sőt még a mohót és zuzmót is megeszi.
Ezen szapora, veszedelmes és kártékony állatnak alig van haszna. Igy husát csupán csak a kalmükök s tunguzok eszik, téli szőrös bőre jó meleg prém, melyet különösen az utazó bundák bélésére használnak. A legszebb bundákat Svéd-, Lengyel-, Orosz- és Franciaország szolgáltatja. Egy-egy gerezna ára k. b. 10 frt. Bőrét kicserezve keztyükre, s más tárgyakra dolgozzák fel. Szemfogait pedig az esztergályozók és az aranyozók simításra használják. Szelidítve is megtartja ravaszságát; fogságban tartható, amidőn sajátszerü undorító szaga is érezhető. Betegsége: a rüh és ebdüh. A F.-t az ember minden képzelhető módon pusztíthatja. Oroszország besejében tüz élesztése, zene vagy lárma által iparkodnak távol tartani. Hazánkban leginkább hajtóvadászatokon szokták lőni. Az alföldön a nádi F.-t néhol agarakkal is hajhásszák. Ezen kivül lesőkunyhókat is állítanak fel, v. az u. n. farkas-kertekbe - sövényekkel körülvett helyiségbe csalják, nemkülönben malacok kiabálása által is lőtávolba csalható. Vastőrbe ritkán megy és óvatos állat, F.-verembe azonban gyakran beleesik. Végül strichininnel kevert maszlaggal v. megmérgezett döggel, hussal is lehet irtani. Többféle F.-t különböztetnek meg, u. m. európai-ázsiait (Lupus orientalis) ahová a fehéres és a feketés bundájuak is tartoznak; és nem képeznek külön fajváltozatot; az amerikai F. (L. occidentalis), amelyek szintén többféle szinüek lehetnek (szürke, fehér, barnás, foltos stb.), és igy az u. n. mexikói F. (L. mexicanus), csak egy egyszerü szinváltozatnak tekinthető. Végül a F. tulajdonságainál fogva még a mondákban, állatmesékben, néphitben is nevezetes szerepet játszik. Igy Apollónak a hollóval együtt szent állatja volt. A német mitologiában pedig a győzelem istene mellé két F.-t és két hollót rajzoltak, mint a harcnak és vakmerőségnek jelképeit. A nép egyes részeit, mint ismeretes, kuruzsló szerül is használja.
(Wolf, Willow), a gyapju- és pamutiparban csomók széttépésére használt gép, amely lényegében farkasogak alaku szögekkel burkolt dobból és etető készülékből áll.
(növ., hézaggyökér Frankovithnál, gégevirág, Aristolochia Tourn.), a róla nevezett családnak többnyári merevszáru füve v. iszalag cserjéje változó, nyeles, többnyire sziv- v. vesealaku levelekkel. A virág a levél tövében csoportosodik, leple a tövön hasas, különben csöves, ferde, a tetején nyelvalakuan végződik; himje 6, a bibeoszlophoz nőtt a 6 bibe alatt (anyahimes). Gyümölcse hatrekeszü tok. 200 faja (hazánkban 3) mind a két világrésznek mérsékelt és meleg vidékein terem Ausztrália kivételével (Amerikában 140). Némelyiknek csinos és különös alaku virágja van. Az A. Clematitis L. szőllők közt gyakori; egész 0,6 m. magas. Szennyes sárga virága 5-7-ed magával csoportosodik. Sajátságos balzsamos szagu. Tőkéje (radix Aristolochiae vulgaris) azelőtt izzadság, vér- és hugyhajtó szer volt; többet éve belőle, narkotikus csipős méreg, ma már csak az állatot orvosolják vele. Az A. Sipho L. Her. (pipavirág) É.-Amerikából ered, szára felfutó 4-6,5 magas, levele nagy, kerekded szivalaku, virága barnazöld s pipa módjára görbül. Mint kerti iszalagnövényt kedvelik. A szabadban kitelel, falzat- vagy más lombdisznek alkalmas. Üvegházban más fajait is ápolják. Az A. cordifolia Mutis. és A. grandiflora Sw. fajnak 26 cm.-nél nagyobb átmérőjü virága van. Még nagyobb az A. golieanaé Hock (2/3 m. hosszu, 30 cm. vagy nagyobb átmérővel), tehát a Rafflesia Arnoldié után a legnagyobb eddig ismert virág, de rotható hus szagu. Az A. serpentaria L. É.-Amerika nedves hegyi erdeiben terem, 25-40 cm. magas kóró, tojásdad vagy szivalaku levelekkel, apró lilabarna, magános virágokkal. Tőkéje, a radix serpentariae Virginianae, vagyis a kigyógyökér, apró kerekded darab, de sok sürün álló, nagyon vékony, törékeny, s össze-visszaszövődő gyökérrost borítja. Szaga olyan mint a Valerianáé, ize kámfornemü keserü. Alkotó részei: éteres olaj és aristolochin. A benszülöttek a füvét meg a kisajtolt levét kigyómarás, különösen a csörgőkigyóé ellen használják. 1663 óta Európába is hozzák s tifusz és hasonló baj ellen próbálták. Más amerikai fajok (A. anguicida L.) tőkéje szintén ily használatu. Ha nedvét a kigyó szájába csepegtetik, elbódul tőle, több csepptől megdöglik.