(ang.) a. m. gazda, bérlő.
nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vmegye kecskeméti felső j.-ában, (1891) 1585 magyar lak., vasuti megállóval s táviróhivatallal.
nagyközség Esztergom vmegye párkányi j.-ában, (1891) 1818 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
(ejtsd: -boro), község Hants angol grófságban 50 km.-nyire Londontól, vasut mellett, (1891) 11,640 lak., nagy eperültetvényekkel, Eugeniának, a franciák egykori császárnéjának lakóhelye. Az itt épített mauzoleumban nyugosznak III. Napoleonnak és fiának hamvai. Közelében van Sandhurst katonai akadémia.
fürdőhely Werthenstein községben, Luzern svájci kantonban, 14 km.-nyire Luzerntől, 704 m. magasban; az 1862. épített szép fürdőintézetből, ivóteremből stb. áll. 300 év óta ismeretes natrium- és vastartalmu vizét főképen vérszegénység ellen használják. Kellemes éghajlata miatt klimatikus gyógyhelyül is szolgál.
v. Fern Islands, 17 kis szigetből álló csoport, mintegy 6 km-nyire Anglia K-i partja mellett, Bamborougval szemben. A csoport ÉNy-i és DNy-i végében két világító torony világítja meg azon szorost, amely a szigetek és a szárazföld partja közt van, és amely a hajózásra nézve oly veszélyes.
(ejtsd: farneze), olasz hercegi család, mely nevét az Orvieto mellett fekvő ilyennevü helységtől s vártól kapta. A család nagyságának F. Sándor vetette meg alapját, ki mint pápa III. Pál név alatt (1534-49) uralkodott s ki Péter Lajos természetes fiát előbb Castro és Ronciglione, 1545. pedig Parma és Piacenza hercegévé tette. Miután Péter Lajos egy nemesi összeesküvés áldozata lett (1547 szept 10), Piacenza Ferrante Gonzaga, V. Károly császár milanói helytartója kezébe esett, amiből sok baj származott. F. Ottavio, Péter Lajos fia (szül. 1520., megh. 1568.) eleintén csak Parmában tudta magát fentartani, később azonban nőül vevén Margitot, V. Károly természetes leányát, Piacenzát is megszerezte. Derék uralkodó volt. Mindkét hercegségben követte őt fia, F. Sándor (pármai herceg), szül. Rómában 1547., megh. Arrasban 1592 dec. 3. Katonai nevelésben részesült. 1571. Lepantó mellett harcolt a törökök ellen Juan d'Austria vezetése alatt, s miután ez 1576. Németalföld helytartója lett, mint bizalmas tanácsosa oda is követte. Juan halála után 1578. II. Fülöp Sándorra bizta a felkelő németalföldiek leveretését és a helytartói méltóságot, s ez állásában kitünő hadvezérnek, bátor és állhatatos, de egyuttal rendkivül ravasz és cselszövényes embernek bizonyult. Kortársai őt mondták a század legelső hadvezérének. Az északi tartományok protestáns vallásu és a déliek katolikus lakói között keletkezett viszályokat felhasználva, rábirta a déli tartományokat, hogy Spanyolország fenhatóságát ujra elismerjék. Az északiaktól pedig elfoglalta Maastricht (1579), Gent (1584), Brügge és Ypern városokat, kiéheztette Brüsszelt s megadásra kényszerítette a hirneves antverpeni erősséget is (1585 aug. 17). 1586. elfoglalta Grave, Venloo és Neusz városokat, 1587. pedig Sluys erősséget. Az «armada» megsemmisülése után II. Fülöp parancsára a kat. franciák segélyére indult és fölmentette a IV. Henrik és a hugenották által ostromlott Párist (1590), szintugy a következő évben a szorongatott Rouent. Életrajzát Fea P. irta meg (Róma 1886). V. ö. még Terrier Santan: Campagnes d'Alexandre Farnese (Páris 1888). Az uralkodásban legidősebb fia, F. I. Ranuccio követte, született 1569., megh. 1622. Sötétlelkü zsarnok volt, aki egy állítólagos ellene szőtt összeesküvés ürügye alatt, a legtekintélyesebb családok fejeit levágatta s birtokaikat lefoglalta. Fia és utódja F. Odoardo, szül. 1612. ápr. 28., megh. 1646 szept. 12. Háborut indított VIII. Orbán pápa ellen, mivelhogy ez Castro hercegséget a Farnese-család adósságainak törlesztése céljából zár alá helyeztette. II. Odoardo leánya, F. Erzsébet (1592-1766) V. Fülöp spanyol királyhoz ment nőül. A család utolsó ivadékai: F. II. Rannuccio Ferenc (megh. 1727) és Antal (megh. 1731.) jelentéktelenek voltak. A parmai hercegség Antal halála után don Carlos infánsra, a későbbi III. Károly spanyol királyra, V. Fülöp Spanyolország királyának és F. Erzsébet-nek fiára szállott. L. Párma.
Róma egyik leghatalmasabb, legszebb renaissance világi építménye. Ifjabbik Antonio da Sangallo építész terve szerint Farnese Sándor bibornok, későbbi III. Pál pápa (1534-1549) kezdte építeni, majd Michel-Angelo folytatta, végül Giacomo della Porta csatolta hozzá a Tiberisre néző szárny nyilt oszlopcsarnokát. Négyszögü elrendezésü, mind a négy oldaláról szabadon álló, két emeletes. Hatalmas koszoru-párkányát és az udvart övező oszlopos folyosót Michel-Angelo építé. Anyaga az ó-kori Róma két nagyszerü építészeti emlékéből, részben a Colosseumból, részben Marcellus szinházából való. Első emeleti nagytermét diszítő mitologiai falképek Annibale Caracci legjobb művei. A palota egyéb termeinek falképeit A. Caracci, Domenichino, Vasari és Zachchari festették.
l. Dirke.
Rómában a Farnese-palota átellenében, a Tiberis tulsó partján. Chigi Ágoston bankár számára nyaralónak építé Baldassare Peruzzi építész. Nevezetessé teszik a Psyche történetét ábrázoló falképek, melyeket Ráfáel vázlatai nyomán Giulio Romano, Francesco Penni, Giov. da Udine festettek, továbbá a nimfáktól környezett Galatheát ábrázoló falkép, melyet maga Ráfáel festett. Utóbb a palota a Farnese-család birtokába került, és ma is a Farnese-palotához tartozik.