a gyümölcs- és diszfáknak, valamint cserjéknek rendszerint állandó helyükre való ültetése. A helyes ültetés nagy befolyással lévén a fák további fejlődésére és gyümölcsöztetésére, kiváló gondot kell fordítani arra, hogy az a különböző fanemeknek megfelelő legyen. A fiatal fákat kiemelvén előbbi helyükről, első dolog az, hogy gyökérzetüket, amennyiben azokat azonnal elületetik, kellően megtisztítsák, vagyis a szivógyökereket nélkülöző hosszu gyökereket megkurtítsák, minek következtében több hajszálgyökeret fejlesztenek; a megsérült, rothadt vagy egyébként elhalt részeket levágják s a sebeket könnyebb és gyorsabb behegedés végett simára metszik. Azután a koronát hozzák rendbe olyképen, hogy az egy évesnél idősebb hajtásokat a korona alakjának figyelembe vételével hosszabbra vagy rövidebbre visszavágják, a szerint amint dusabb vagy szegényebb gyökérzetü fával van dolguk. Az ily módon ültetésre elkészített fát következőképen ültetik el: A már jó előre kiásott, a csontár gyümölcsüek számára 1 méter mély s ugyanolyan széles, a többi gyümölcsfák számára 11/2 méter mély és széles gödrök fenekére annyi lehetőleg jóminőségü porhanyó földet hánynak, hogy a fa reá állíttatván, valamivel magasabban álljon a gödörben, mint előbbi helyén, s a süppedés következtében ne kerüljön mélyebben a földbe, mint amilyen mélyen ideiglenes helyén állt. A már előre bevert s a fa koronájáig érő karó mellé a gödörbe állított fa gyökerét rendesen szétrakják, hogy minden irányban terjeszkedjenek. Végül a gödör szélén levő jobb földet a gyökerekere hányják, ugy hogy a gyökerek közeit teljesen kitöltse s a gyökerek közt üregek ne maradjanak. Igen célszerü, különösen sovány és nagyon laza talajban a fák beiszapolása, mi abból áll, hogy a gödörbe állított fa gyökerére iszapot hordanak, vagy ahol ez rendelkezésre nem áll, a földdel betakart gyökérzetet vizzel vagy hig trágyalével megöntözik. Másrészt azzal is előmozdíthatják az ujonnan elültetett fák begyökerezését, ha gyökérzetüket ültetés előtt agyagból és marhaganajból való habarékba mártják. Miután a gödröt teljesen behányták s a fát kifogástalan egyenes állásba igazították a karó mellé, a földet kissé letapossák s végül a törzs körül a korona kerületének megfelelő tányért csinálnak, amely az esővizet felfogja s a gyökerekhez juttatja. Végül a fát, hogy a süppedést meg ne akadályozzák, ugy kötik a karóhoz, hogy a fa az alatta levő föld süppedését követhesse. Ez a közönséges F. Ezenkivül a viszonyokhoz képest a gomosés zsombos ültetést is alkalmazzák. A gomos ültetés csak annyiban különbözik a közönséges ültetéstől, hogy a fát gyökereinek kimélése végett gomostól, vagyis ugy ugy veszik ki a földből, hogy a gyökérzeten földgomoly (lapda) marad. Rendesen a nehézkesen megerdő fákat szokták igy ültetni.
Zsombos ültetést nehéz, kötött, vizenyős, lápos, általában olyan helyeken szoktak alkalmazni, ahol a fa állandó nedvesség miatt kellően nem fejlődhetik. Ilyen helyeken nagyon sekély gödröket ásnak s ezek közepén jó földből u. n. zsombot csinálván, erre helyezik a fát, ugy hogy gyökerei közel a földszintél vannak, a azért az igy ültetett fákat annál jobban kell a karóhoz kötni, hogy a szél a fákat ki ne döntse. Az, hogy a fákat milyen mélyen ültessük, a talaj és éghajlati viszonyoktól függ; általános szabály az, hogy fáinkat állandó helyükre is olyan mélyen ültessük, amilyen mélyen előbbi helyükön álltak; melegebb vidékeken, azaz lejtős helyeken mélyebben, hidegebb, északibb lejtőkön, valamint kötöttebb, televényes helyeken valamivel sekélyebben ültethetjük. Az ültetés idejére nézve a vélemények még mindig eltérők; annak, akik az őszi ültetést tartják jobbnak, mások szerint a tavaszi célszerübb. Fákat általában októbertől áprilisig ültethetünk, ha a föld nem nagyon sáros, vagy nem fagyos. Nagyon későb tavaszszal fát ültetni azonban kevésbbé célszerü, mint ősszel. Rendkivüli esetekben nyáron is ültethetünk fákat, csakhogy ezt a fák megsinylik.
(növ.), a kambiumnak v. a fa kérgének elhalása, ha ez a fákon nagyobb terjedelemben nyilatkozik.
v. fadöntés háromféle módon eszközölhető, u. m. fejszével, v. fürésszel, v. pedig irtás utján.
1. Fejszével való vágás.
[ÁBRA] 1. ábra.
A levágandó törzsnek a szándékolt dülőirányba eső oldalán, oly alant, amennyire csak lehet (a), hajkot (1. ábra) vágnak, mely a törzs közepéig v. még mélyebbre is ér. Azután a törzs tulsó oldalán, és pedig az előbbinél 10-15 cm.-rel feljebb, még egy másik hajkot (b) vágnak. Ha a fa függélyesen nőtt és ágai egymást egyensulyozzák, akkor a fa a kivánt irányban dől; ha azonban másfelé hajlik, akkor a felső hajkba megfelelő hasábot tesznek s ezen hasáb és a fa közé ékeket vernek be, mi által a fának azon oldalát emelik, és illetve a kivánt irány felé nyomják. Ez alatt azonban még szükséges a (a) hajkot folyton mélyebbíteni. Midőn vastag, nagy értékü műfákat lehető legnagyobb hosszuságban kell levágni, a kupos v. tőből való kivágást alkalmazzák és akkor a törzset kissé körülássák, a két hajkot lehető mélyen, egészen a gyökérfőn alkalmazzák és azonkivül a törzset a többi oldalakon is kuposan körülvágják (2. ábra).
[ÁBRA] 2. ábra.
A dőlésirány vonalába eső két hajknak azonban itt is jóval mélyebbnek kell lenni, mint a többi oldalon levőknek. Gyakran döntik a tutajfákat is hasonló módon, a törzsek végeinek előnyös kerekdedsége végett. Vesszőket és gyengébb rudakat kacorral vágnak: az elsőket egy ferde vágással, utóbbiakat két oldalról irányzottal, mi mellett tulajdonképeni forgács nem keletkezik.
[ÁBRA] 3. ábra.
2. A fürésszel való döntésnél, a választott dőlésoldalon, a földhöz lehetőleg közel, döntő fejsze segélyével (a) kis hajkot vágnak (3. ábra), melynek mélysége azonban itt a törzs átmérőjének 1/5, v. legfeljebb 1/4-énél nem nagyobb. Erre tulfelől a hajk alsó sikjától 10-15 cm.-rel magasabban kezdik (b-nél) a fürészelést, és mihelyest a fürész annyira behatol a fába, hogy megfelelő nyilás támad, abba a fürész mögött ékeket vernek, miáltal a törzset azon az oldalon megemelik, s végre a kijelölt irányban kifordítják. 3. Az álló fák irtása utján, a fának földfeletti részén kivül, még a gyökerek jelentékeny részét is nyerjük, és pedig egyetlen egy döntési művelet által. Ezen célból a fát mindenek előtt körülássuk és azután valamely mód szerint kifordítjuk. A körülásás abból áll, hogy az oldalgyökerekről bizonyos távolságig a földtakarót eltávolítják s az igy megmeztelenített gyökereket közel a törzsnél keresztülvágják. A talajba lefelé hatoló sziv- és karógyökerek ellenállását vagy a huzó horoggal, vagy pedig az ugynevezett ortó vagy irtó gépekkel győzzük le, azaz a fát kifordítjuk.
[ÁBRA] 4. ábra. Huzó horog.
Az erős kötélhez erősített huzóhorgot (4. ábra) ugyanis a fának valamely jelentékenyebb magasságban lévő és a kijelölt dőlési irány felé hajló erős ágára akasztják, a kötél lecsüngő végét pedig megfelelő számu munkás fogja meg, kik a kötélnek együttes erővel való ismételt meghuzása s megeresztése által a fát mind jobban meglódítják, mig az végre kidől. A gépek használatáról, l. Irtógépek. A fennebbi fadöntő módok mindegyikének megvannak a maga előnyei s hátrányai, ugy hogy egyiket sem lehet mint legcélszerübbet és legelőnyösebbet, minden körülmény közt, föltétlenül ajánlani, mert itt főképen a helyi és más adott viszonyok határoznak, p. az üzemmód, a vágás neme, a talaj, a kelendőségi viszonyok, a munkaerő bősége stb. Egészben azonban mondhatjuk, hogy szálerdőkben most már a fát általában fürésszel döntik; a fejsze kizárólagos használata mindinkább ritkább: a fák irtása pedig csak hellyel-közzel fordul elő.
A fadöntés ideje (v. a favágatási idő).
Aszerint, amint a fák döntését a tavaszi és nyári, v. pedig az őszi és téli hónapokban eszközöljük, nyári és téli fadöntést szoktunk megkülönböztetni. A fadöntés idejének vm. erdőség részére való megállapításánál különféle körülmények folyhatnak be; igy azon tekintet, hogy a fa belső minősége lehető legjobb legyen. A tüzifára ennek nincs lényeges befolyása, feltéve, hogy a fát felhasználása előtt kellően kiszáritjuk. A műfa tartóssága szempontjából ellenben legalább a lombfáknál rendszerint a téli döntés alkalmazandó, mely a fenyőfáknál is kivánatos volna. Ha bármi oknál fogva a téli fadöntés kivihető nem volna, ez esetben legalább az értékes fákat ősszel kell dönteni. További befolyó körülmények: a rendelkezésre álló munkaerő, a vidék éghajlati viszonyai, a vágás neme, a fanem, a szállítási mód, az értékesítésre legelőnyösebb időpont, a fának leendő alkalmazása. Végre még más, helyi viszonyok is tekintetbe jönnek, mint p. bizonyos időben rendesen beálló áradások, v. az erdők mocsáros volta, melyeket csak nagyobb hidegben közelíthetünk meg stb. Mindezen viszonyokat egybevetve, azon meggyőződésre jutunk, hogy általában a magas és zord hegységi, és az itt többnyire előforduló fenyőerdőkben a nyári fadöntés válik szükségessé, mig ellenben a szelid klimáju vidékeken lévő erdőkben, hol inkább a lombfák honosak, általában a tél tekintendő a fadöntés legjobb idejének. A téli fadöntés okt. végétől márc. végéig tart; a nyári a klima és fekvés szerint március, április, v. május hóban kezdődik, és addig tart, mig minden munka be van fejezve, mi rendesen legkésőbben augusztus hó végével történik.
a kuszómadarak rendjébe tartozó harkályok (Picariae) népies neve. L. Harkályok.
Az erdőgazdasági termelés legfőbb tárgya a fa, melyet igen sokféle választékban lehet az erdőn feldolgozni. Az erdő fatömegének megbecslésénél a faválasztékok elkülönítése tekintetében a fának egyes részeiből indulunk ki s e szerint megkülönböztetjük a törzsfát, mely a fának az első vastag ágakig vett, vágáslap feletti részéből kerül ki; az ág- vagy helyesebben gallyfát, melyet a fa ágai szolgáltatnak és a tuskó- és gyökérfát, melyet a tuskó és a vastagabb gyökerek szolgáltatnak. L. még Erdei faválasztékok.
város Szicilia szigetén Girgenti olasz tartományban, 15 km.-nyire a tengertől, (1881) 15,983 lak., a XIII. sz.-ból való erősséggel, kén- és márvány-bányákkal.
Antal, olasz matematikus, szül. 1847 máj. 21. Tanulmányait a pádovai egyetemen, a torinoi és zürichi műegyetemen végezte. 1872 óta a pádovai egyetemen a grafosztatika tanára. Első dolgozata e tárgyban 1847-ben jelent meg olasz, 1879-1885-ig francia nyelven. 1878 óta különösen a matematika történetével foglalkozik, a Bulletino Boncompagni tevékeny munkatársa. 1879 óta tevékenységének legnagyobb részét a Galilei-kutatásnak szenteli. 1887. megbizták a jelenleg megjelenő nemzeti Galilei-kiadás szerkesztésével. Több mint 200 értekezést irt, művei között említjük: Galileo Galilei e lo studio di Padova (Firenze 1883., 2 köt.) cimüt.
Károly (ejtsd: favár) Simon, francia szinmű-költő, szül. Párisban 1710 nov. 13., megh. 1793 márc. 12. Még egészen fiatalon dijat nyert egy költeményével, s a kisebb szinházak számára irogatott finom vigjátékokat; később operaszövegeket irt, gyakran barátjával Voisenon abbéval együtt; kitünőek: A falu kakasa. A rosszul őrzött lány és Ninette az udvarnál. - Neje, szül. Duronceray Mária Jusztina, szül. Avignonban 1727 jun. 15., megh. 1772 ápril 20. Ünnepelt énekesnő, hires szépség volt, maga is irt darabokat. 1745. ment férjhez, s nemsokára kolostorba zárta őt bosszuból a szász marsall, akinek szintársulatához tartozott s akinek csábítására nem hajlott. A művészpár munkái: Théatre de Monsieur et Madame Favart c. (1763-72) 10 kötetben jelentek meg. Fiok, F. Károly Miklós, szül. 1749., megh. Párisban 1806 febr. 1., szintén ügyes szinműiró, de hiresebb olasz-operaénekes volt.
favázas falakban a teherhordó fa-szerkezet, l. Favázas fal.
az építőművészetnek az a neme, épületeket vagy egészen, vagy nagyobbrészt - a szerkezeti alkotórészeket - fából készíti; az utóbbi a szorosabban vett F. (l. Favázas fal), mig az előbbihez a germán, magyar, szláv, román, ugyszintén a kinai, japáni stb. faépületek tartoznak. Az ó-korban a F. különösen a keleti népeknél volt használatos, mig a görögök és rómaiak az emlékszerü építkezésekre inkább alkalmatos kő-architekturát művelték, jóllehet az ő építészetük is számos nyomát mutatja a F. hatásának. A középkori F a fenmaradt irott és rajzolt példák nyomán leginkább a tetőkre, erkélyekre és mennyezetekre szorítkozott, bár kétségtelen, hogy Európa északi és keleti részein már akkor is egész templomokat és lakóházakat fábólépítettek. A XIII. sz. és még inkább a renaissance északi Francia- és Németországban, Angolországban, a Németalföldön magas fokra emelte a F.-et különösen a profán építkezésekben; a normandiai, a svájci és tiroli favázas lakóházak helyes szerkezeti alapból kiinduló szerves kiképzésük, a fa tulajdonságaihoz simuló ornamentikájuk és az alkotó részek festői csoportosítása miatt máig is mintaképül szolgálhatnak. A F. Magyarországon is igen kiváló és eredeti alkotásokat hozott létre, melyeknek érdekes emlékei a mármarosi, beregei, erdélyi stb. fatemplomok (l. Tempom) és a székely meg a felső-magyarországi lakóházak (l. Ház). A F. jelenleg is virágzik ugy Magyarországon nevezett részeiben mint Skandináviában, Olaszországban, Svájcban, Tirolban, mindenütt külön-külön tipikus nemzeti jelleggel. Ujabban kiállítások és egyéb ünnepélyek alkalmával emelt ideiglenes épületeknél nagy előszeretettel használják a F.-et s ezt több kevesebb izléssel és szerencsével müvelik tovább.