(franc.) a. m. kedvelt, kegyelt. - Favorite, valamely fejedelem nyilvánosan elismert szeretője. - Favorite szultánné, a török szultán első háremhölgye; törökül bas-kadun (l. o.).
rétor, Dión Chrysostomos tanítványa, enciklopédikus iró, ki Kr. u. 130 táján jelentékeny ismereteivel nagy tekintélyre jutott Rómában. Ő is, mint Hadrianus korának többi jelesebb rétorja, görög nyelven irta műveit, melyekből csak szórványos töredékek maradtak ránk. Született Arelatéban (Arles).
(ejtsd: favra) Tamás de Mahy, márki a francia forradalom egyik áldozata, szül. Bloisban 1744 márc. 26., kivégeztetett 1790 febr. 19. Katonai pályára lépett s a provencei grófnak (a későbbi XVIII. Lajos királynak) testőrségében szolgált. Neje Anhalt-Bernburg Karolina hercegnő volt. A nagy forradalom kitörésekor azt képzelte, hogy ő van hivatva a királynak és a monarkiának megmentésére. Összetoborzott csapatával az alkotmányozó gyülés föloszlatását és a királynak Peronneba való mentését tervezte. De a rendőrség kémei elárulták tervét és erre 1789 dec. elfogták s mint fölségárulót akasztófára itélték. Sem a provencei gróf, aki terveibe be volt avatva, sem a király mitsem tett hü, bár fantasztikus emberük megmentésére. Halála után megjelent művei: Testament de mort (1790); Correspondance du Marquis et de la Marquise de F. pendant leur détention. V. ö. Stillfried-Ratenic, Thomas de Mahy, marquis de F. (Bécs 1881).
(ejtsd: favr), 1. Gyula Kolos Gábor, francia államférfiu, született Lyonban 1809 márc. 21., megh. Versaillesban 1880 jan. 20. Jogot végzett Párisban s tevékeny részt vett a juliusi forradalomban. 1830 jul. 29. a Nationalban a királyság eltörlését és az alkotmányozó gyülés összehivását követelte. Később Lyonba költözött, ahol ügyvédkedett. Nemsokára azonban, mint a politikai vádlottak hatalmas védője, nagy hirnévre tett szert és 1836. állandóan Párisban telepedett le. Az 1848. februári forradalom kitörése után államtitkár lett a belügyminisztériumban, s mint ilyen szerkesztette azt a sokszor kifogásolt körlevelet, mely a köztársaság vidékre küldött biztosait diktátori hatalommal ruházta föl. Képviselővé választatván, lemondott hivataláról; nemsokára azonban ismét belépett, rövid időre bár, a külügyminisztériumba. Napoleon Lajos elnök magatartását elejétől kezdve gyanusnak tartotta és ellenszenvét minden alkalommal éreztette a trónkövetelővel; természetes, hogy az 1851. dec. 2. államcsiny után F. is hosszabb időre letünt a politikai szintérről. Évek mulva lépett csak megint a nyilvánosság elé, még pedig első izben mint Orsini védője. 1858-ban beválasztották a törvényhozó testületbe s ekkor öt képviselő-társával megalakította az u. n. «engesztelhetetlenek pártját». 1860. a párisi ügyvédek batonnierja, 1867. pedig az akadémia tagja lett. Hathatósan küzdött a kormánynak mexikói expediciója és olasz politikája ellen s a francia nép többsége osztozott véleményében. Az 1870 jul. 15. emlékezetes gyülésen F. is ama kisebbséggel szavazott, amely az Olivier által kért hitelt megtagadta. A sedani katasztrófa után F. befolyásos, de fölötte nagy felelősséggel jó helyzetbe került. Javaslatára mondották ki a képviselők a Napoleonidák letételét (szept. 4.), mire a köztársaság megalakult és F. mint a nemzeti védelmet szervező kormánynak tagja, a külügyminisztériumot vette át. Szept. 6. és 17. kelt körlevelében azt tudatta a külföldi hatalmakkal, hogy a köztársasági Franciaország békét óhajt s hadi kárpótlást is hajlandó fizetni, ha a porosz király hadait haladéktalanul visszavonja Franciaország területéről; Bismarckkal Haute-Maisonban és Ferrieres-ben történt találkozása (szept. 19. és 20.), amidőn a vasembertől a francia képviselő-választásokra szükséges fegyverszünet megkötését kérte, eredménytelen maradt. Gambettának Párisból léggömbön való menekülése után F. a belügyminisztériumot is átvette s az okt. 31. lázadással szemben ugyan elszántnak, de viszont a levert lázadókkal szemben tulságosan engedékenynek is mutatkozott. Midőn azután a körülzárolt Párisban az éhinség ijesztő mérveket öltött és a kimerült város megadásra került, F.-nak jutott az a szomoru feladat, hogy Versaillesban Bismarckkal (1891 jan.) a főváros kapitulációja iránt alkudozzék. Az 1871 febr. 8. választáson ujból megválasztatott képviselőnek, még pedig nyolc kerületben és erre Thiers febr. 19. ismét külügyminiszterré tette; mint ilyen résztvett a versaillesi előleges béke-alkudozásokban s utóbb (Pouyer-Quertier pénzügyminiszterrel egyetemben) a frankfurti végleges béke megkötésében (máj. 10.). 1876. szenátorrá választották. Művei: Rome et la République française (1871); Le Gouvernement de la défense nationale (1872-75, 3 köt.); Conférences et discours littéraires (1873); La justice et la réforme judiciaire (1877). Összegyüjtött beszédeit özvegye adta ki Discours parlamentaires (1881. 4 köt.) c. alatt. V. ö. Maritain, Jules F., mélanges politiques etc. (1882).
2. F. Lajos, svájci mérnök és építésvállalkozó, szül. Chene-Bourgban 1826 jan. 29., megh. 1879 jul. 19. Vasuti mérnöknek képezte ki magát s Franciaországban és Svájcban számos vasut-, alagut- stb. építésben (igy p. a mont-cenisi alagutéban) volt része. 1872. ő kapta meg az engedélyt a Szt. Gotthard-alagut építésére, melyet 8 év alatt kötelezte magát elvégezni és 10 millió frank biztosítékot adott. Nagy munkájának már majdnem végére jutott, midőn megerőltetés következtében szélhüdés érte, mely magában az alagutban létekor halálát okozta.
3. F. Péter (másként Le Fevre, lat. Faber), a Jézus-társaságnak egyik alapítója, szül. Villardetben, Szavojában 1506., megh. Rómában 1546. Atyja egyszerü pásztor volt; 1527-ig Párisban tanulta a bölcsészetet, s itt Loyola Ignácnak e tárgyból ismétlő tanítója volt. F.-ral és Xavier Ferenccel közölte Loyola először ama szándékát, hogy ő egy uj szerzetesrendet akar alapítani. Mindhárman még négy más társukkal 1534 aug. 15. a Montmartre templomban fogadalmat tettek, hogy teologiai tanulmányaik befejezése után életöket Jeruzsálemben a keresztények gondozására s a szaracénok megtérítésére szentelik; ha pedig e szándékuk nem teljesülhetne, egészen a pápa rendelkezésére adják magukat. F. ezután teologiai tanár lett Rómában, majd Pármában, részt vett az 1541. regensburgi birodalmi gyülésen, Németországban terjesztette a jezsuita-rendet s 1544. Kölnben kollégiumot alapított. Innen Spanyolországba és Portugáliába utazott s Valladolidban és Coimbrában rendházakat alapított. Az egyház boldoggá avatta. Életrajzát megirta Orlandini: Historia societatis Jesu (Róma 1615.) V. ö. Cornelly, Leben des seligen P. Faber, Freiburg. 1873.
Jakab, olasz festő, szül. Velencében 1849., megh. u. o. 1887. A velencei akadémián tanult, különösen Molmentinál és Blaas Károlynál; időközben egyik szemét is elvesztette, de azért kitünő koloristává képezte ki magát. Roppant buzgósággal tanulmányozta a XVIII. sz.-beli velencei életet, és azt rendkivüli festői érzékkel, eleven fölfogással, gyakran humorosan, Fortuny hatása alatt álló pompás szinezéssel állította elő. Első diadalát Találkozás c. bájos festményével aratta; azután következtek: a Banco lotto, Erba, juolo Veneziano. A fürdő, a pompás humoru Zsuzsánna a két öreggel (1883). Legtökéletesebb, legelevenebb volt, a kor szellemét leghivebben tükrözte vissza 1887. kiállított három utolsó festménye: a Pénteki vásár, a Rialto-hidon, Átkelés a csatornán Sta Magheritánál és A piazettán.
előbb pécsváradi, utóbb (1252-1264) pannonhalmi apát, résztvett 1256. a nemzeti s 1263. a budai zsinaton. 1257. megerősítette azt a törvénykezési jogot, melyet az apátság népei még Szent Istvántól nyertek. Szigligeten jeles várat építtetett, melyet IV. Béla Bok zalavmegyei falu átadása fejében magához váltott. 1260. kieszközölte IV. Bélától a monostor összes megrongált okleveleinek megujitását. V. ö. Balics, II. 2.
l. Koszosság.
(ejtsd: fászet), l. Edgár, északamerikai költő, szül. New-Yorkban 1847 máj. 26. Számos novella jelent meg tőle: Puple and fine linen (1875); Ellen Story (1876); A hopeless care (1880) stb.; több szatirát is irt az amerikai társadalom ellen. Short poems for short people (1871) cimmel gyermekdalokat, Fantasy and passion (1878) c. tartalmas költeményeket és The false friend c. szindarabot adott ki.
2. F. Henrik, angol államférfi és közgazdász, szül. Salisburyben 1833 aug. 26., megh. Cambridgeben 1884 nov. 6. Iskoláit, a cambridgei egyetemet is, elvégezvén, a jogi pályára lépett, ahonnan azonban csakhamar visszavonult, minthogy egy vadászat alkalmából édes atyjának egy szerencsétlen lövése F.-et szeme világától fosztotta meg. Ezután főként nemzetgazdasági tanulmányokra adta magát s 1863. Cambridgeben egyetemi tanárrá választották, amely állását haláláig megtartotta. 1860. Soutwarkban képviselőjelöltnek lépett föl és erőteljes szónoklataival csakhamar hirre tett szert, azonban nem választották meg; 1865. végre egy hiressé vált küzdelem után, Brighton képviselője lett. A parlamentben radikális irányával tünt ki, különösen az 1867-iki Reform-Bill-vita során. 1868. ujból megválasztva, keményen birálta a szabadelvü kormány eljárását s lassanként elidegenedett saját pártjától, különösen közoktatási és vallásügyi kérdésekben támadva azt. 1873. nagy része volt a Gladstone által az ir egyetemi kérdés megoldására benyujtott javaslat megbuktatásában. Az 1874. választásnál megbukott Brightonban, mivel állítólag a cambridgei Republican Club mozgalmaiban részt vett, azonban Hackneyben ujból megválasztották s az indiai pénzügyek rendezése körül szerzett érdemeket. 1880. a Gladstone-minisztériumban a postaügyek igazgatóságát vállalta magára s a közigazgatási ügyekre fordította figyelmét. Ő teremtette meg 1882. a csomagpostát, s a sürgönyök árának leszállításánál s a postatakarékpénztárak körül is kiváló érdemeket szerzett. Salisbury piacán szobrot emeltek emlékének. Művei közül ezeket említjük: The leading Clauses of a new Reform Bill (1860); Manual of Political Economy (1863); The Economic Position of the British Labourer (1865); Pauperism: its Causes and Remedies (1871); Essays and Lectures on Social and Political Subject (1872); Free Trade and Protection (1878): Indian Finance (1880); State Socialism and the Nationalisation of the Land (1883); Labour and Wages (1884). V. ö. Stephen L., Life of Henry Fawcett (1885).
(ejtsd: fáksz) Guy, az u. n. lőpor-összeesküvés feje; szül. Yorkban 1570. protestáns szülőktől, kivégeztetett 1606 jan. 27. Miután örökét elverte, áttért a kat. hitre és a Németalföldön harcoló spanyol zsoldoshadban szolgált egyideig. Nemsokára azonban visszatért Angliába, hol több rajongóval összeesküdvén, késznek nyilatkozott az 1605 nov. 5. gyülekező parlamentet I. Jakab királlyal együtt levegőbe röpíteni. Az előkészületek már megtörténtek, midőn az egyik összeesküvő névtelen levele utján a rendőrség a titok nyomára jött és a parlament pincehelyiségében lerakott és lőporral megtelt hordók között égő kanóccal kezében forgolódó F.-t a döntő pillanatban elfogta. Kinpadra vonták s azután cinkostársaival együtt kivégezték. Évente nov. 5. Londonban és más városokban a nép utcai körmenete és tüntetést rendez, amidőn azután egy katonának (avagy főpapnak) öltöztetett szalmabábot «No popery» kiáltások között végighurcol az utcákon és azután nyilt téren elégeti. 1858. III. Napoleon alakja esett e népszerütlenségnek áldozatul.
abaujvármegyei család, őse Rugacs, állítólag székely származásu vitéz, ki II. András oldalán a Szentföldön (1217) esett el. Fiai, Don és Barnabás 1241, a muhi csatában ugy mentették meg a futó IV. Bélát, hogy kidőlt lova helyett egyikök saját lovát adta alája, mig maguk a holttestek közé lapulva várták be a mongol hadak elvonulását. A király 1243. Abauj vmegye Fáj nevü földének odaajándékozásával jutalmazta meg hüségüket s ebben V. István is megerősítette őket. Don fia, Orbán, 1292. már Fáynak nevezte megát. A családnak utóbb nyert címere azt a jelenetet örökíti meg, mikor az egyik fiu a király elé vezeti fehér paripáját. A család nevezetesebb tagjai: I. Ulászló idejében Ferenc, kassai kapitány, 1584. István abauji követ, ki a portánál is járt küldetésben s öccsét, Pétert ott is fejezték le; István fiai: András kapitány és István abauji alispán és csapatvezér, kitől a család tovább származott. A Fáyak mindig élénk részt vettek a törökök ellen való küzdelemben, s Abauj, Ung, Ugocsa és Szatmár vármegyét mint fő- és alispánok szolgálták. Az egyik ágnak Fáy Ágoston ugocsai főispán 1809. grófi rangot szerzett; ennek unokája István (l. o.) a zeneszerző. A család másik ága még a XVI. sz.-ban Pest vmegyébe költözött s ebből az ágból származott F. András (l. o.) a hirneves iró. V. ö. Fáy Ignác: A fáji Fáycsalád származási táblája (1860, egy nagy iven); Nagy Iván: Magyarország Családjai, IV., 125-134.
[ÁBRA] Fáy-család címere.
1. F. András (fáji), iró, a magyar reformkorszak irodalmi és társadalmi mozgalmainak egyik legmunkásabb tagja, szül. Kohányon, Zemplén vmegyében 1786 máj. 30., megh. Pesten 1864 jul. 26. Fáy László földbirtokos és Szemere Krisztina voltak szülei, maguk is előkelő kálvinista magyar nemesi családok ivadékai. Kiskorát a szülei háznál és nagyanyjánál, Gálszécsen a Szemerék ősi fészkében töltötte; 1791. szülei Gombára, Pest vmegyébe költöztek, F. atyai nagyatyjának birtokára s F. mindkét helyen, Gálszécsen és Gombán, a magyar nemesi élet légkörében nevelkedett. Rendkivüli élénksége nemesszivüséggel, korán fejlődő elmetehetséggel és ritka szorgalommal párosult. Iskolázását 1793. Sárospatakon kezdte, 1798-1802. a német nyelv elsajátítása végett a pozsonyi liceumban folytatta, egy évvel idősb rokonával, Szemere Pállal együtt s aztán 1803-1804. Sárospatakon fejezte be - Kövynél - jogi tanulmányait. Patvariára Pestre került, kitünő sikerrel letette az ügyvédi cenzurát, de sohasem ügyvédkedett. Inkább szeretett olvasgatni, a klasszikus Cicerot és Tacitust ép annyira kedvelte, mint a modern német, francia és angol irodalom korifeusait (igy Kotzebuet, Lafontainet, Wielandot, Sternet, Swiftet, Rabelaist, Lesyet, Jean Pault stb.); szolgalmasan látogatta a szinházat, barátkozott az irókkal, kik közé Szemere Pál vezette be, megismertetve őt Kazinczyval is. A közélet terei közül jobban huzódott a megyei élethez, mint a törvénykezéshez. Atyja kedvéért közigazgatási hivatalt vállalt, 1810. a pesti, 1812. a váci járás szolgabirája lett. Midőn 1818. visszavonult a nyilvános szolgálattól, Pest vmegye táblabirájának választotta; ettől fogva egy ideig inkább az irodalomnak élt ugyan, de résztvett a megyei életben is. 1823. gombai birtokáról Pestre tette át lakását; háza gyülőhelyévé lett az iróknak, igy rendes vendégei voltak Szemere Pál, Vitkovics, Kisfaludy Károly, Vörösmarty és mások, s több kezdeményezés, mely aztán testet öltött, e körből indult ki. A nyilvánosság előtt mint iró lépett ugyan fel először, s már jó régen, de Pestre költözése óta, mint Pest-város polgára és az ország első megyéjének tekintélyes vezérférfia, politikai és társadalmi téren is országos jelentőségü tevékenységet fejtett ki. Mikor Pest vmegye az 1825-iki országgyülésre szóló követi utasításokat tárgyalta, Fáy egy javaslatot terjesztett be, mely egész sorát pendítette meg azon reformeszméknek, melyek később nagyrészt megvalósultak, de még akkor senki más rájuk sem gondolt; igy a szinészet, mint fontos nemzeti közügy állandósítása, a közigazgatás, az igazságügy javítása, szabad ipar, büntető kodex, erkölcsnemesítés, javító ház, apró kassza (takarékpénztár) stb. Mind gyakorlati alkotásokra irányult tervek, melyeket később irataival, a megye és országgyülésen szavával, a társadalom terén buzdításaival népszerüsített és érlelt. A hasonló törekvésü Széchenyi hamar felismerte benne a hasznos szövetségest s F. a nagy regenerátornak valóságos jobbkeze lett. Az 1832-36. országgyülés okozta mozgalmaknak Pest vmegye gyülésein hathatós képviselője volt magyaros, józan, őszinte beszédeivel, melyek rétori sallang nélkül is hatottak. A megye minden bizottságba kiküldte, mely egy-egy nevezetesebb ujítást, országos ügyet tárgyalt s e téren a közügyeknek igen fontos szolgálatokat tett. Pest vmegye 1835. követévé választotta s az országgyülésen mint az ellenzék egyik kitünősége buzgó részt vett a tárgyalásokban. 1836. Pest vármegye is táblabirájául választotta. A mellett a társadalmi és irodalmi életben is nagy munkásságot fejtett ki. Széchenyi kedvéért belépett a kaszinóba s ez intézetnek majdnem folytonosan a könyvtárosa volt, két izben pedig igazgatója is (1835 és 1840). Az akadémia ügyeiben is intéző részt vett. Már az első nagygyülésen (1831) tiszteleti taggá választották. 1845. az igazgató tanács tagjává, 1847. pedig helyettes elnökül működött. A Kisfaludy-társaság is első alakuló gyülésén (1837 február 6.) három évre igazgatónak választotta. Igen nagy kitartással buzgólkodott a pénzügy érdekében. Tagja volt (1831) Pest vmegye állandó szini bizottságának. 1834-35-ben igazgatója Döbrenteivel együtt a megye pártfogása alatt álló budai szintársulatnak, ismét tagja az akadémia játékszini küldöttségének, mely a drámairodalom fejlesztését is feladatai közé sorozta s egész életében sokat fáradt a nemzeti szinészetért. Egyik legnevezetesebb alkotása volt azonban a pesti első hazai takarékpénztár. Ennek eszméjét nemcsak a kishitüek fogadták kételkedve, hanem még egy Széchenyi is, és csak a Fáy kedvéért irt alá néhány részvényt. Fáynak fáradozásába került, de végre is létrejött az intézet. Pest vmegye közgyülésén, 1839 márc. 19. tette meg a felállításra vonatkozó indítványt s a következő jan. 1. megkezdhette működését az intézet, mely már a 40-es években reményen felül virágzott, a szabadságharc rázkódásait is kibirta s eredetileg 60 pengőforintos részvényei ma 10,000 forinton felül kelnek. Fáy az alakuláskor segédigazgatóvá választatott s az maradt 1848-ig. Munkásságának nevezetes köre volt az egyházi, a Pesten felállítandó protestáns főiskola és a két prot. felekezet egyesítése érdekében. Résztvett a védegyletben, a művészeti kezdeményekben s 1847. az első hazai takarékpénztárnak életbiztosítási osztállyal való kibővítését tervezte és indítványozta s e végből nagy előkészítésket tett, de az idő nem volt erre alkalmas. Amellett a nevelőnőképző-intézet felállítását mozgatta, mert nemzeti szempontból károsnak tartotta a nevelőnők külföldről való importját. A szabadságharc idejét gombai birtokán visszavonultan töltötte s azután éveit főleg az irodalomnak és családjának szentelte. Ekkor adta ki munkái ujabb sorozatát. Midőn 1857. félszázados irói jubileumát ünnepelte, az akadémia üléséből üdvözlő küldöttség tisztelte meg. Ezenkivül számos egyesület és intézet elnöke, választmányi tagja és jóltevője volt. Minden közügyi kérdés érdekelte, mindegyikhez hozzászólt és elősegítette. Szemere Pál tréfásan, de találóan nevezte a haza mindenének. Egész élete azzal telt, hogy használni iparkodott a nemzetnek, minden hiuság nélkül, ingyen, sőt a magáéból áldozva. S ezer teendői közt sohasem veszté el fejét, mindig praktikus, egészséges észjárással, nyugodtan intézte dolgait és jó kedvvel, mert sem fáradság, sem pillanatyni sikertelenség, semmi nem zavarta meg vidámságát, jólelkét, humorát. Valóságos «vidám bölcs», ahogy elnevezték.
Első könyve volt a Bokréta, mellyel hazájának kedveskedik, Pest 1807. (egy füzet dal, mese, epigramm, Kazinczy buzdítására adta ki s neki is ajánlta). Egy Friss bokrétát 1818. adott ki. Hires iróvá azonban mesegyüjteménye tette: Fáy András meséi és aphorizmái Bécs 1820., melynek még ez évben második és 1825. (Pesten) harmadik kiadása is megjelent; 1824. a 400 frtos Marcibányi jutalmat nyerte. 1825. ujabb gyüjteményt adott ki: F. A. ujabb eredeti meséi és aphorizmái (2. kiadás 1828. Lefordították németre és angolra is). Több mint hetedfélszázra megy ez állatmesék, parabolák, aforizmák száma, melyekbe életelveit, tanácsait, észrevételeit burkolta s igen sok emberi v. nemzeti gyarlóságot és előitéletet tesz nevetségesekké; a közönség meg is értette a mesék célzásait s a gyors fogyasztás mutatja hatásuk mértékét. Általán Fáy egészséges iránya korán felismerte az idők követelményeit, jórészt uttörő munkát végzett s a magyar életből vett vig elbeszélés (Különös testamentum) és vigjáték (Régi pénzek) terén megelőzte Kisfaludy Károlyt. Ő irta 1832-ben az első társadalmi regényt: A Bélteky ház, 2 köt., Pest 1832., mely nincs ugyan művésziesen szerkesztve s az oktató elmélkedés elnyomja benne az elbeszélést, de egészsége szelleme, termékeny eszméi, tősgyökeres magyar nyelve tisztes helyet jelölnek ki neki a magyar irányregény történetében. Egyéb szépirodalmi munkái: Kedvcsapongások, Pest 1824. 2 k. (benne Régi pénzek, vigjáték és humoros novellák); A két Báthory, történelmi dráma 5 felv. Pest 1827; Buzavirágok és kalászok, 1853., 2 köt., Jávor orvos és szolgája, regény, 1885; A szutyog-falviak, regény, 2 köt.; A Halmay-család, 1858; Hulló virágok (3 vigjáték és 3 elbeszélés). Összegyüjtve is megjelentek: Fáy András szépirodalmi összes munkái, 1843-44. 8 köt. arcképpel. Ujabb kiadások: Érzelgés és világ folyása, beszély levelekben, Budapest 1882. (Olcsó könyvtár); Fáy András összes beszélyei, 1883., 3 köt.; A mátrai vadászat, vigjáték 3 felv. 1886 (Olcsó könyvtár); A külföldiek, vigj. 2 felv. 1884 (u. o.). Sokat irt a nevelés (jelesül a nőnevelés) ügyében, melyet nagyon szivén hordott; Próbatétel a mai nevelés két nevezetes hibáiról, Pest 1816; Nőnevelés, Pest 1841; A legegyszerübb, természet- és tapasztalathübb és gyakorlatibb nevelési rendszer, 1835; Oskolai és házi növendék-élet, 1860. - Felekezeti, politikai, szinügyi, közgazdasági és vegyes iratai: Javaslat egy Pesten állítandó ref. főiskola tárgyában, 1840; Óramutató, jóakaró hitfeleinek mutogatja, 1842; Kelet népe nyugaton, Buda 1842., második bővített kiadás 1892; Jelenkorban megjelent összeállítások a hon legközelebbi teendői körül, 1846; Jutalmazott felelet (a szinészet ügyében, akadémiai pályamű) Buda 1834; Hasznos házi jegyzetek, 1828; Terve a pestmegyei köznép számára felállítandó takarékpénztárnak, 1839; A Pestmegye pártfogása alatt álló hazai első takarékpénztár szabályai, Pest 1840. (névtelenül, németül is); Az életbiztosító intézet terve, 1848; Adatok Magyarország bővebb ismertetésére, 1854; Az elszegényedések, Pest 1862. Ezeken kivül az egykoru időszaki iratokban nagyszámu iránycikke jelent meg, melyek a magyar kultura történetének megannyi értékes emlékei.
2. F. Antal, zenész, szül. Emődön, Borsod vármegyében 1805 okt. 17., megh. Budapesten 1872 jul. 30. A 48 előtti időben közhivatalokat viselt, tevékeny részt vett a megye politikai életében. Emellett rajongásig szeretvén a zenét, minden rendelkezhető idejét a zongorajáték és zeneszerzésre fordította. Mint zongoravirtuóz a 40-es években nyilvános hangversenyekben is résztvett. Sok dalt, négyest, zongoradarabot adott ki, melyek azonban rendkivül nehéz, kimplikált szerkezetüknél fogva nem igen váltak népszerüekké. Több népdala, magyar nótája átment a nép ajkára. Budapesten, hová élte utolsó éveiben tette át lakását, vendégszerető háza rendes gyülőhelye volt az irók és művészeknek. Leánya: Gizella, Reményi Edének (l. o.) neje.
3. F. Gusztáv, főispán, szül. 1814. 1836. táblabirónak nevezték ki Gömörmegyében, majd 1839. a putnoki járás szolgabirója, 1842. főszolgabiró, 1845. pedig másodalispán lett, s az maradt a szabadságharc válságos idejében is. A szabadságharc után jószágára visszavonultan gazdasága és családjának élt. 1861. a rima-szécsi kerület országos képviselőjévé választotta, 1867. Gömör vármegye alispánja lett; 1872. Gömör vmegye főispánjává nevezték ki. 1886. ünnepelte tisztviselői állásra lépésének 50-ik évfordulóját, 1889. év végén főispáni állásától megvált, azóta Gömör vármegyében nyustyai birtokán él.
4. F. Gusztáv, iró és publicista, F. András fia; szül. Gombán, Pest vmegyében 1822., megh. Pesten 1866 máj. 19. Mint zeneszerző feltünt az operairás terén is. Első dalműve, a Fiesko cimü, csak sok nehézség legyőzése után kerülhetett szinre a nemzeti szinházban az 50-es években, ami több évre elkedvetlenítette. Második dalműve, a Camilla c., szintén ott került szinre a 60-as évek derekán, de az is csak rövid ideig tartotta magát s aztán letünt a műsorról, minek jórészt abban volt az oka, mert az olasz-operastilusnak lévén föltétlen hive, ez irány akori sok kiváló termékével már nem kelhetett sikeres versenyre. A magyar zenéhez nem érzett erősebb vonzalmat s e téren nem is fejtett ki behatóbb tevékenységet.
5. F. István gróf, a máltai rend lovagja; szül. Sopron vmegyében 1812., megh. 1862. Szenvedélyesen szerette a zenét és vagyonának nagy részét e szenvedélye kielégítésére fordította. Széles propagandát csinált a mágnási körökben a hazai művészetnek. Sokat utazott külföldön. Szoros barátságban állt Liszt, Thalberg, Dreyschock s más virtuóz-matadorokkal. Itthon pedig Erkel Ferenc, Doppler, Császár, Thern, Szénfy s más magyar zeneköltőkkel folytonos érintkezésben állott. Az 50-es években mint iró is sokat szerepelt, érdekes és tanulságos hirlapi cikkeket közölvén a magyar zene multjából s a magyar zenét érdeklő aktuális kérdéseket is megvilágítva. Alapos képzettséggel birt a zenében s zeneszerzéssel is sokat foglalkozott. Ő volt az első, ki Régi magyar zene gyöngyei cimen több füzetet adott ki zongorára két és négy kézre átirva. Lavotta, Csermák, Bihari, Ruzicska s mások hátrahagyott műveiből. Nagy improvizátor hirében is állott.
6. F. Lőrinc, zenekedvelő és népdalszerző, szül. Gombán, Pest vmegyében 1827., meghalt a 80-as évek elején. Művei Erkel Gyula zongora-átiratában jelentek meg s terjedtek szét.
7. F. Szeréna, a nemzeti szinház tagja, szül. Erdőhegyen, Arad vmegyében 1865 dec. 24. Budapesten a sziniképezdében tanult (1878-1881). Drámai tehetsége már itt annyira feltünt, hogy amint iskoláit elvégezte, rögtön szerződtették a nemzeti szinházhoz. Tragikai és drámai szerepköre van.