harc-eszközök. Vannak támadó- és védő-F. A támadó F.-kel az ellenség harcosait, vagy harceszközeit teszik harcra alkalmatlanná, a védő F.-kel pedig az ellenség F.-einek hatása ellen óvják a harcosokat. A támadó F. kétfélék: szál-F., melyekkel csakis közvetlenül előttünk levő ellenséget sérthetünk meg, mint amilyen p. a vágó- v. szuró-kard, a szurony, a dsida, a fokos, a buzogány stb. és a távolrahatók, melyekkel a bizonyos távolságra levő ellenséget, vagy annak harceszközeit sérthetjük meg; ilyenek p. a parittya, a nyilazó ij, a régiek hajító gépei, a hajított lándzsák (pilum, aszagáj, kelevész stb.) s végre a lőfegyverek (puska, karabély, pisztoly, ágyu, mozsár stb.). A szál-F. vagy ütő-, v. vágó-, v. döfő-F. Ütő-F.: a bunkó, a buzogány stb.; vágó-F. a görbe kardok, a kétélü nagy egyenes kardok, a csatabárdok stb.; döfő-F. az egyenes döfőkard, a vítőr, a dsida, a szurony stb.; ütő-vágó-F. a csákány, a fokos stb. és végre vágó-döfő-F. az alabárd és több efféle fejszés lándzsaféle F. A védő-F. részint olyanok, amelyeket az egyes harcos használ saját testének födözésére, mint p. a pajzs, a sisak, v. egyéb a fejet kardcsapások ellen megvédő fejrevalók (huszár-csákó, a keletiek turbánja stb), a test-vértek stb., vagy pedig a védő-fegyverek olyanok, amelyek nem csak egy, hanem egyidejüleg több harcost vagy hadgépet képesek az ellenség fegyverhatásától megóvni. L. még Fegyverzet.
Az őskorban.
Az első fegyverek minden bizonnyal a fabuzogányok és a parittya-kövek voltak. Ezt követték a paleolit-korszak mandolaalaku, lándzsapengéhez hasonló pattintgatott kőeszközei, melyek azonban bármennyire alkalmasak is ugy védő mint támadó harcra, még mindig inkább az ipari és a mindennapi élet szükségleteihez megkivántató szerszámoknak, mint tulajdonképeni fegyvernek tekintendők. Ezekből lassankint kifejlik a tőr, nyilhegy és lándsavég még a kőkorokban, a buzogányból pedig a balta és fokos. Ezekhez járul a fémkorokban a tőrből fejlődött kard. Védő fegyverekre csak a bronzkor végén s a vaskor elején találunk támpontokat, bár valószinü, hogy eredetük messzebb nyulik vissza, de előbb, ugy látszik, romlandóbb anyagból készülvén, reánk nem maradtak. Ezek a paizs és sisak.
A régi magyaroknál.
A magyarság legősibb fegyvere a nyil volt, melyben kiváló jártasságot szerzett, s mint valamennyi közép-ázsiai és kelet-európai turán, különösen kitünt a lóhátról való nyilazásban; a pogánykori magyar leletekben előforduló nyilcsúcsok vasból készültek és szegben végződnek, melyet a könnyü fából készült szárba szurtak s fonállal körültekerve erősítettek meg. Szintén ősi fegyver a lobogós kopja, melynek legrégibb emlékeit a Jeniszei-menti sziklaképeken s u. n. Attila-féle nagy-szentmiklósi kincs egyik korsójának szarmata vitzén találjuk. A kissé görbe, keskeny penéjü, rövid, könnyü kard nem tartozik legősibb fegyvereink közé s a honfoglalás korában sem volt általánosan elterjedve, leleteink közül csupán a szolyvaiban, nemes-ócsaiban és székesfejérváriban fordul elő, találtak Bene pusztán is, de ez elveszett; az elnevezés perzsa eredetü s hozzánk valószinüleg a kelet-európai szkíta-szarmata elemtől került. A csákányt a régi magyar fegyverek közt nem említi Bölcs Leó császár, leleteink közül is csupán egyben, a székesfejérváriban fordul elő. A védelemre szolgált a ruhára varrt pikkelyekből álló vértezet, mely az ókorban egyformán el volt terjedve a kelet-európai szarmatáknál s az Altáji körül tanyázó törzseknél; a sodronyos ing csak a XII-XIII. sz. folyamán vált ismeretessé a magyarságnál; a sisak a csúcsos süveghez volt hasonló, az orrvédő vas ekkor még hiányzott, valamint a sisak aljáról lelógó sodronytakaró is; néha a sisakot azelőtt ezüst lemezzel bevont süveg helyettesítette, ilyen sisaklemezt aláltak Szolyván; a pajzs kicsiny volt s kerek, mint a keleti népeké és bizanciaké.
közhivatalnokok által való alkalmazhatásának eseteit a törvények s törvényerejü rendeletek határozzák meg. A közhivatalnok, aki a F.-t jogos indok nélkül alkalmazza, v. beavatkozásra felhivja, hivatali hatalommal való visszaélés büntette miatt öt évig terjedhető fegyházzal és hivatvesztéssel büntetendő (btkv. 472. §).
F. elleni büncselekmények.
Ide tartoznak: 1. ravasz fondorlatok használata a védkötelezettség aluli menekülés, v. másnak felmentése céljából. Büntetése egy évig terjedhető fogház és 1000 frtig terjedhető pénzbüntetés (btkv. 449. §.); 2. az osztrák-magyar monárkai területének elhagyása a védkötelezettségnek kikerülése céljából. Büntetése ugyanaz (1889: 6. t.-c. 45. §.); 3. önmegcsonkítás, másnak megcsonkítása, v. szolgálatra képtelen állapot előidézése hason célból. Büntetése 3 évig terjedhető fogház és 2000 frtig terjedhető pénzbüntetés. Az önmegcsonkítókra a törvény által rendelt hivatalból való besorozásnak épségben tartásával (btkv. 451. §); 4. katonai (honvéd) s népfelkelési kötelezettség alatt álló egyénnek, habár eredmény nélkül, arra csábítása, hogy a behivási parancsnak ne engedelmeskedjék. Büntetése az esetek minőségéhez képest 1-3 hónapig terjedhető fogház, v. 6 hónaptól 2 évig terjedhető börtön (1890: 21. t.-c. 6. §); 5. katonai (honvéd) egyéneknek szökésre csábítása, ily szökevényeknek a lappangásra v. menekülésre segélynyujtás. Büntetése aszerint, amint a cselekmény a hadüzenet megtörténte előtt v. után követtetett el, 2 évig terjedhető fogház, illetve 5 évig terjedhető börtön és 2000 frtig terjedhető pénzbüntetés. 6. az állam hadi erejére vonatkozó s titokban tartandó intézkedéseknek kikémlése oly célból, hogy azokról más állam értesíttessék. Büntetése 5 évig terjedhető államfogház és 4000 frtig terjedhető pénzbüntetés; 7. a haderő részére háboru idején v. a hadsereg hadi lábra helyeztetése után eszközlendő szállítás iránt kötött szerződés teljesítésének elmulasztása, v. nem kellő teljesítése. Büntetés 2 évig terjedhető fogház és 2000 frtig terjedhető pénzbüntetés. A büntetés az alszállítókra, a meghatalmazottakra s közbenjárókra, a fuvarozóka s a fuvarozási intézeteknél alkalmazottakra is szól.
alkotórészei nálunk a cs. és kir. közös hadsereg (a póttartalékkal együtt), a cs. és kir. közös hadtengerészet, a cs. és kir. bosznia-hercegovinai csapatok, a m. kir. és az osztrák cs. kir. honvédségek.
A fegyverrel végrehajtandó működések legegyszerübb és legcélszerübb módjai, melyeket a katonákkal annyira begyakorolnak, hogy a katona azokat a legizgatottabb állapotban is, mintegy gépileg hajthassa végre. A katona kiképzésének ezen ágára már a régi görögök és rómaiak is nagy sulyt fektettek. A középkorban külön mesterek foglalkoztak a F. betanításával. A mult század harcmodoránál, a puskák megtöltésének nehézségénél s a harcosok nagy részének csekély értelménél és jóakaratánál fogva igen nagy sulyt fektettek a F. alapos begyakorlására, sőt e tekintetben a szükségénél többet is tettek. A legujabb korban a hátultöltő puskák megtöltésének egyszerüsége s az ezelőtt csakis diszkivonulások alkalmával és tiszteletadásul végrehajtott F. teljes eltörülése a begyakorolandó F. számát igen kevésre redukálta s azok végrehajtási módját igen egyszerüsítette.
többnyire tartalékosok behivása által megközelítőleg hadilétszámmal kivonuló csapatoknak és seregrészeknek hadi gyakorlatai.
oly gyár, melyben főleg katonai fegyvereket gyártanak és javítanak. Közönségesen minden egyes F. csak bizonyos fegyverek gyártására van berendezve. Az oly F.-t, amely valamennyi fegyvernem számára készít, javít és átalakít fegyvereket és hadiszereket, arzenálnak (l. o.) nevezik.
A különböző korszakokban és népeknél használatban volt vagy használatra ajánlott bizonyos irányelvek szerint összegyüjtött és tanulmányozásra célszerüen csoportosított fegyverek gyüjteményei nemcsak hadtörténelmi, de mivelődéstörténelmi és iparmüvészeti tekintetekből is felette tanulságosak. Katonai szempontból legteljesebb a párisi Musée d'Artillerie. Művészeti és iparművészeti tanulmányokra legalkalmatosabb az ambrasi gyüjtemény (Tirolban, az Innsbruck melletti Ambras csász. lakóvárban), amelyben 500-nál több teljes lovag-vértezést őriznek, melyek közül nehányat a XVI. sz. leghiresebb csiszárjai készítettek és a legnevesebb művészek diszítettek. Igen gazdag a bécsi arzenál és a bécsi városi fegyvergyüjtemény s történészek előtt a londoni «Tower»-ben őrzött F. is. A magyar nemzeti muzeum fegyvergyüjteménye a szerényebbek közé tartozik ugyan, de egyes részei kiállják a versenyt a legelső fegyvergyüjteményekkel is, igy p. a kard, buzogány, csákány, kengyel, sarkantyu fejlődését szakadatlan sorozatban mutatja be a népvándorlás korától kezdve s e tekintetben a szaktudósra nézve a fényes császári fegyvergyüjteménynél is tanulságosabb, melynek gazdagsága csak a renaissance-szal kezdődik.
(jus armorum), jelenti: a) hadsereg tartásának jogát; b) a hadüzenés s békekötés jogát, mindkettő az államfő felségjogaihoz tartozik; c) a fegyverviselés s fegyvertartás joga (port d'armes), mely közbiztonsági tekintetekből a törvény által megszorítható, mig a fegyveradó ily megszorításnak nem tekinthető; d) az 1848 előtti magyar jogban a F. mint adományozási cím szerepelt (donatio titulo juris armorum), melynek szokásos formulája ez volt: «possessionem N. jure armorum ad dispositionem collationemque nostram Regiam devolutam ac taliter possessam, cum eodem jure armorum damus». Az ily királyi kézbőli, vagyis a jószág valóságos átadásával járó adományok a mult század kezdetet óta az országnak a törököktől visszafoglalt részeiben történtek. A F. a jószág visszafoglalására történt hadi költségeknek aránylagos részét (quota proportionalis) jelentette, melyet a jószág becsüje szerint a kir. kincstárba fizetni tartoztak azok, kik arra régi oklevelekkel gyökeres jogukat kimutatták. A quota rendszerint a jószág becsárának 1/10-ed része volt.
(Wehrhaftigkeit, Waffenfáhigkeit), a germán népeknél minden önálló jogalanyiságnak alapja volt. A F.-et a szabad születésü german ifju - többnyire 12 éves korban - ugy nyerte, hogy az, akinek addig hatalma (mundiuma) alatt állott, őt a népgyülésen bemutatta, ahol a fegyvernek ünnepélyes átadása történt. Innen a nagy jogi különbség a férfiak és a nem fegyverképes nők között, mely az elnevezésben is nyilvánult, amennyiben a családnak férfi tagjait Schwertmagen vagy Speermagen-nak, a nőket pedig Spillmagen-nak nevezték. A nem szabadok (servi) a F.-ből s éppen azért minden közügyekből ki voltak zárva.
l. Kapituláció.