l. Elefántrend.
(növ.), l. Bordamag.
l. Arzenopirit.
Az ural-altáji népek fehérnek szokták nevezni mindazt, ami kiváló, előkelő, ellentétben a feketével, ami közönséges, alárendelt. Népnevekben szintén gyakran találjuk e jelzőt: Prokopius szerint a keleti hunokat, akik t. i. nem vegyültek idegen, mint: szarmata, ugor, szláv és más elemekkel, fehér hunoknak nevezték; ezekkel szemben a nyugati, vagyis fekete hunok alatt a hunok által meghódított más fajta elemek értendők. Városnevekben a «fehér» jelző a fővárost jelenti, igy a pannóniai magyarok főhelye Székes-Fehérvár, a Gyulák uralma alá tartozó erdélyi vagy fekete Ungroké Gyula-Fehérvár, a kőrösmelléki kozároké Bihor vagy Bihar (l. o.), mely a szláv Bellarad elnevezés tanusága szerint szintén a. m. fehér (vár); a régi Singidunum helyén a Duna és Száva torkolatánál volt az avarok, később a bolgárok fővárosa: Lándor-, Nándor- vagy Bolgár-Fehérvár, a mai Belgrád. Az a nagy befolyás, melyet az ural-ajtáji népek gyakoroltak a szlávokra, akik a Scitháktól kezdve majdnem kétezer évig jobbára ural-altáji (szarmata, hun, avar, bolgár, kozár, tatár) uralom alatt voltak, érthetővé teszi, hogy a «fehér» és «fekete» jelzőkhöz kötött felfogás előttük sem ismeretlen. Mindenesetre ezzel a befolyással függ össze a fehér cár cim, aztán a «fehér» és «fekete orosz» népnév, továbbá a régi horvát főváros Belgrád (Tenger-Fehérvár, a mai Zara Vecchia) neve.
Az orosz Nesztor említi őket, nevezetesen a fekete «Ugrokrul» azt mondja, hogy háromszor keltek át a Dnyeperen Kiew alatt, 3. elvonulások körülbelül félszázaddal előzte meg a honfoglalás korát; ezeket a fekete «ungrokat» ismerik a nyugoti évkönyvirók is, mint Sz. Bruno, ki 1006 előtt Sz. István udvarában járt s azt irja róluk, hogy az ő idejében még nem voltak keresztények; Ademar Chabaniensis előadásából kitünik, hogy «Ungria Nigra» a mai Erdély volt, hol egész Sz. Istvánig a Gyulák uralkodtak, akikről Konstantin után tudjuk, hogy a magyarok közt a második fejedelmi méltóságot viselték s ugy látszik, nevük a Dula vagy Dulo (l. o.) Dinasztiával van kapcsolatban, amelybl Batbaján (l. o.) a VII. sz. közepén a kozároknak hódolt meg s valószinüleg az ő népét nevezték fekete ungoroknak (oroszul: ugrok), fekete magyaroknak, mint a kozároknak adózó népet. Hogy 3-szor vonultak el Kiew alatt, arra is találunk némi nyomokat. Mondáink a magyarok vagy hunnok kétszeri bevándorlásáról tudnak és pedig az első 7 nemzedékkel vagyis két századdal előzte meg a másodikat; tehát nyilván akkor történt, mikor a Kuvrát alatt egyesített onogundurok és bolgárok Kuvrát halála után 5 részre szakadnak s az egyik fiu, Aszparuk (l. o.) 679. a mai Bolgárországot foglalja el, a második pedig ugyanezen időtájban Pannóniába költözik az avarok közé. Ezt a dátumot zavarta össze a Márk-féle krónika (Pars. II. Cap. 11.) az Árpád alatti beköltözés idejével, melyet 677-re tesz. A Nesztor által emlitett 2-ik és 3-ik elvonulás valószinüleg az a két hadjárat lesz, melyek közül az egyikről a Sz. István korabeli leo Grammaticus emlékszik, aki sz. az ungrok, hunnok vagy turkok 836. körül az aldunai bolgárokat segítették szökni akaró macedóniai foglyaik ellen; másikat a frank Hincmar említi, aki sz. 862. Német Lajos birodalmát a dánok s aztán egy azelőtt nem hallott uj ellenség, az ungrok dulták. Ezekkel a bolgár, majd kozár uralom alá tartozó fekete ungrokkal szemben voltak a független törzsek, akik Árpád alatt 890 körül nyomultak Lebediából Etelközbe; nyilván őket nevezi Nesztor «fehér ugroknak» s róluk mondja, hogy miután a Kozáriából a dunamelléki szlávokra törő bolgárok a Dunamentében letelepedtek, azután ezek a fehér ugrok mentek oda s meghódították a Szláv földet, elhajtván a valachokat (t. i. az előbb említett bolgárokat), kik annak előtte magukhoz ragadták a Szláv földet. Előadását azzal egészíti ki, hogy a fehér ugrok a Chosroa persa cárral hadakozó Heraklius bisanci császár idejében kezdtek ismeretessé válni.
a York és Lancaster uralkodó családok pártjai, melyek a két ház között folyt hosszas (1455-85) örökösödési háboruban halálig üldözték egymát. Elnevezésüket a pártok fehér (York) és piros rózsa (Lancaster) hadijelvényeiktől kapták. A polgárháboru ugy végződött, hogy IV. Eduárd (York) király VI. Henrik (Lancaster) királyt meggyőzte és családját majdnem egy szálig megölette. Egyedül Tudor Henrik (a későbbi VII. Henrik) menekült meg e vérfürdőből. Gairdner, Lancaster and York (2. kiadás 1875); Denton W., England in the XV. century 1891); Ramsay, Lancaster and York (Oxford 1892. 2. köt.).
ón ólom, antimon ötvény, melyhez keménysége fokozása céljából rezet is adnak. Fehéröntvény alatt a fehérfémből öntött tárgyakat nevezzük. A fehérfémet leginkább csapágyfémnek használják. Ide tartozik a britannia fém is. L. ezek összetételét Csapágyfém és Britannia fém.
(növ.), az Abies pectinata népies neve, l. Fenyő.
hegyfok Afrika Ny-i partján az É. sz. 20° 46' 55" alatt; 4-5 km. széles és 40 km. hosszu száraz és homokos félsziget végét alkotja; K-en a Lévrier-, az Arguin-öböl belső fele mossa. A hegyfok 25 m. magasan emelkedik ki a vizből; fényes, fehér homokjáról kapta a nevét. A portugálok 1444. haladtak tul rajta.
(fluor albus, leukorrhoea) neve alatt közönségesen a nő nemi szerveinek igen különböző megbetegedései rejlenek. Az a kifolyás a hüvelyből, amely egyszer tényleg fehér, tejfelszerü; máskor zöldes, sárgás vagy piszkos és véres; néha meg olyan mint a tojásfehérje, és majd sürübb, majd higabb; majd szagtalan, majd pedig büzös; ez a kifolyás különböző megbetegedéseknek csak a tüneménye, a kisérője, de nem maga a baj lényege. A F. alapmegbetegedése rendesen a méh akut v. idült hurutja, v. a hüvelynek valamely betegsége (l. Endometritisz). A F.-nak a nők néha semmi fontosságot nem tulajdonítanak, amikor talán komoly baj lappang mögötte (kankó, rák); néha tulságosan foglalkoznak vele és még akkor is beteges jelenségnek veszik, ha valósággal már nem más, mint a méh és hüvely mirigyeinek természetes váladéka. Ez rendszerint oly kevés, hogy számba sem jő és a nő észre sem veszi. Ha bővebb, de em genyedéses, nem csipi és marja a külső nemi részeket, akkor talán még nem komolyabb helyi megbetegedésnek, hanem általános bajnak: kevésvérüségnek, fehérvérüségnek, vérpangásnak a hasi szervekben, tuberkulózisnak stb. a jelensége és kifejezője. Ha bő és sárgás, zöldes foltokat hagy a fehérnemün, ha vérrel kevert, ha erős szaga van, vagy éppen büzös, ha a külső részek, a gát, a comb redői fájdalmasakká lettek tőle stb., akkor valamely komoly helyi baj van a hüvelyben vagy a méhben. Ezt fiatal leányoknál, sőt leány gyermekeknél is szem előtt kell tartani mert ragályozás utján (fürdő, éjjeli edény, ruhanemü stb) ezek is szenvedhetnek már a hüvely lobos, fertőző (kankós) megbetegedésében. Nem szabad a leányok F.-át mindig csak a sápadtságnak (chlorosis, fehérvérüség) betudni, a gyermekek ilyen kifolyását is e réven elhanyagolni. Az orvos dolga esetenként megállapítani a baj lényegét és gondos vizsgálat után megitélni, hogy milyen elbánásra szorul a beteg. Amig az egyik esetben elegendő lesz az egyszerü tisztántartás vagy öblögetés a beteg részéről valamely fertőtlenítő vagy összehuzó szer oldatával, addig máskor az orvosnak magának kell helyileg az orvosságot alkalmazni. Némely esetben segíteni fog a légváltozás, tengeri fürdő vagy hegyi levegő és erősítő táplálkozás; más esetben belsőleg vérjavító szerek, meleg fürdők, a vérpangást szüntető eljárások lesznek szükségesek; ismét máskor az orvosi szerek helyett talán nevelési és erkölcsi befolyás kell (onania, masturbatió); mig végül olyan esetek is vannak, ahol csak behatóbb műtétel hoza meg a gyógyulást.