-biróságok (Fehme, Vehme, Freigerichte, heimliche Gerichte, Stuhl- v. Stillgerichte), a középkorban Németországban, különösen Wesztfáliában fennállott biróságok, melyek a császártól nyert pallosjog (Blautbann) alapján a császár nevében főbenjáró, vagyis halálbüntetéssel sujtott büntettekben itéltek. A F. szónak eredete vitás. Szabadbiróságoknak (Freigerichte) azért nevezték, mert tagja minden szabad ember lehetett s mert a F. bizonyos előjogokban részesültek. A heimliches és verbotenes Gericht elnevezés arra utal, hogy a biróság ülései nem voltak nyilvánosak s hogy a be nem avatottaknak a titkos ülésekben való megjelenés halálbüntetés terhe alatt meg volt tiltva. A titokszerüség, mely a F.-at állítólag környezte, az ujabb tudományos kutatások nyomán jó részben tulzásnak bizonyult. A F. elterjedése a középkori anarkikus állapotokban, a F.-ba vetett bizalomban s különösen a biróságok tagjainak nagy számában leli magyarázatát. A F. biróságok biráit beavatottaknak (Wissende, Scitus, Vemenotus) nevezték, kik titkos jelszavakon s jeleken egymást felismerték s mindenkor készek voltak a F. idézéseit eszközölni és az itéleteket végrehajtani. A szövetségnek tagja lehetett minden törvényes házasságból származott, feddhetetlen jellemü szabad ember; 1429. Zsigmond császár is felvétette magát a beavatottak közé, kiket máskép: gewiss ein echter, rechter Freischöffe des heiligen römischen Reichs-nak is neveztek; mig a nem tagoknak neve: unwissend, ungewiss. A hely, ahol a biróság üléseit tartotta, az u. n. Freistuhl, rendesen egy halom v. más mindenki előtt ismeretes s mindenki által hozzáférhető nyilvános hely. A legnevezetesebb Freistuhl a dortmundi volt, melyet azért császári kamarának is neveztek. A Freistuhlnak tulajdonosa s a biróságnak védura a Stuhlherr. Stuhlherrek legtöbbnyire világi v. egyházi fejedelmek v. egyes városok voltak. A székurak alatt állottak a szabad grófok - Freigrafen - akiket az összes tagok, Freischöffen köréből a székur életfogytiglanra választott. A kölni érsek mint Wesztfáli herceg a főszékur s a császárnak helyettese volt. A beavatottak közé való fölvétel a szabad szék (Freistuhl) előtt bizonyos ünnepélyességek mellett történt. A felveendő térdelve, hajadon fővel, jobb kezét a szabad gróf kardjára és kötelére téve, az előirt esküt letenni tartozott. Legalsóbb rangfokozaton a beavatottak között állottak a szabad küldöncök - Fronbote, Freifrone - akik a Freigraf megbizásait teljesítették és a rendre felügyeltek. Ezek is a be nem avatottakkal szemben titoktartásra voltak kötelezve. A titoktartási kötelességnek megsértője nyelvének előzetes kiszakítása után kötél általi halállal bünhődött. A titokszerüségekhez tartozott különösen a titkos jelszó: Strick, Stein, Gras, Grein (S. S. G. G.), melynek értelmét nem tujuk. Az üdvözlet (Schöffengruss) abban állott, hogy az érkező Schöffe jobb kezét a másiknak balvállára e szavak kiséretében tette: Ich grüss Euch lieber Mann! Was fanget Ihr hier an? mire a másik szintén a jobb kezét az előbbinek balvállára tevén, emigy válaszolt: Alles Glück kehre ein, wo die freien Schöffer sein. A Schöfferek különös előjogaihoz tartozott, hogy csak wesztfáliai biróságoknak voltak alávetve, hogy szava nagyobb hitelt érdemelt, hogy mint vádló, vádlott, biró s védő a titkos ülésekben (heimliche Acht) is s a káptalani ülésekben )Kapiteltage), amelyeken a Fehmszövetség saját ügyeiről tanácskozott, részt vehetett. Azért Németország összes részeiből a szabad polgárok Wesztfáliában vétették fel magukat a beavatottak közé. A biróság ülései rendszerint nyilvánosak voltak, sőt a Schöfferek nagy számát tekintve, a titkos ülések is nyilvánosaknak tekinthetők; Henrik bajor herceg titkos elitélésénél 1434. p. 18. Freigraf és 800 Freischöffe vett részt s titkosaknak csak annyiban mondhatók, hogy a be nem avatottak jelen nem lehettek. Az eljárás a régi germán vádpernek felelt meg. Vádlóként csak Freischöffe léphetett fel. Ha a vád halállal sujtott büntettre vonatkozott, tehát a F. hatásköréhez tartozott (femoroge volt), a biróság a vádlottat egy Freigraf pecsétje alatt megidézte. A megjelenési határidő 6 hét és 3 nap volt. A beavatottak háromszor kellett idézni. A beavatottat egyenesen a titkos ülés elé idézték, a be nem avatottakat elébb a nyilvános ülés elé - Oeffentliches Ding - s csak ha ezen meg nem jelent, következett a titkos eljárás. Az idézés rendesen ugy történt, hogy az idéző levelet a megidézettnek lakására szegezték. Az eljárás hagyományos és szigoruan megtartott alakszerüségekhez volt kötve. A megjelent s beismerésben levő vádlottat halálra itélték s az itéletet tüstént végrehajtották. Vádlott tagadása esetében bizonyitási eljárásnak volt helye. A meg nem jelent vádlottat, ha a vádló vádját az előirt ünnepélyes módon fentartotta, halálra itélték, az itéletet a vádlónak kiadták. A rendesen titokban tartott itélet felhivást tartalmazott az összes Freischöfferekhez, hogy a vádlónak az itélet végrehajtásánál kezére járjanak. A halálbüntetés rendes neme a kötél volt. Akasztófául a legközelebbi fa szolgált. A kivégzett mellé a Schöfferek S. S. G. G. betükkel ellátott tőrt szurtak. A számos visszaélések egyrészt, az igazságügyi reformok, másrészt a F. hanyatlását vonták maguk után. Már a XVI. sz.-ban a F. csak Wesztfáliára szorítkoztak s itt is csakhamar hatáskörük tisztán rendőri kihágásokra szorítkozott. Ily alakban itt-ott még a jelen század első évtizedeiben is fennállottak.
(Femern), Schleswig porosz kerülethez tartozó sziget a Keleti-tengerben; a szárazföldtől a 320 m. széles Fehmarnsund, Laaland dán szigettől a F. Belt választja el. A 185 km2területü, hüvös éghajlatu sziget alacsony, fátlan, de termékeny és jól meg van művelve; az állattenyésztés is jelentékeny. Lakói mintegy 10,000-en, nagyobbára ditmarsok. Az egyedüli város a D-i part közelében, Burg 2260 lak. A szigeten 4 világító torony van. F. a középkorban a holsteini grófoké volt; 1580. a gottorpi ágra szállott, 1773. Dánia, 1866. pedig a poroszok birtokába jutott.
város Potsdam porosz kerületben, 52 km.-nyire Berlintől, a Rhin és vasut mellett, (1890) 1733 lak., tőzegbányával a fapapucs-készítéssel. F. ismeretes azon győzelemről, amelyet 1675 jun. 28. itt a nagy választófejedelem 15,000 emberével a csaknem ugyanily nagy haderővel rendelkező Wrangel svéd vezéren kivivott és ezzel a brandenburgi, illetőleg porosz hadseregnek katonai hirnevét megalapította. Három emlék hirdeti a győzelem emlékét.
1. Elek (baranya-nádasdi), pénzügyi tanácsos, fiumei pénzügyi igazgató és akadémiai tanár, szül. Esztergomban 1854 jun. 21. Jogot tanult s 1879 doktorrá avatták; később joggyakornok, 1880. pénzügyi fogalmazó, 1885. titkár s 1892. pénzügyi tanácsos és fiumei pénzügyigazgató lett. 1885 óta a fiumei kereskedelmi akadémián a kereskedelmi jogot és nemzetgazdaságot tanítja; később a fiumei tengerészeti iskolában a tengeri jog tanítását is elvállalta. Érdemei vannak a tengerjog ismertetése körül; számos idevágó és egyéb jogi kérdésekkel foglalkozó cikket és munkát irt magyar, német és olasz nyelven. V. ö. Szinnyei: Magyar Irók.
2. F. Sándor (baranya-nádasdi), orvosdoktor, Esztergom-város tiszti főorvosa, az előbbinek apja, született 1817 november 17-én Esztergom-Szt.-Györgymezőn. Orvosi tanulmányait a pesti egyetemen 1839-ben fejezte be. Tognio tanár igen kedvelte s a magyar ásványvizek vegyvizsgálata céljából tett utazásain magával vitte. Disszertációja: De animalibus vertebratis Hung. 1840. Bécsben hallgatta az ujabb orvostudományt megalapító nagy tudósokat, s az éppen akkor ott tartózkodó Dieffenbach-hal is szoros összeköttetésbe lépett. 1841. Esztergomban telepedett le, s nemsokára tiszt. vmegyei főorvossá is lett, 1861. pedig vmegyei rendes főorvossá választották, 1867. a főkáptalan urad. főorvosa, 1873. városi főorvos és közkórházi igazgató, majd reáliskolai igazgatóvá választották. Mindezen állásai s kiterjedt orvosi gyakorlata mellett az ország egyik legbuzgóbb botanikusa, s a magyar tudományos Akadémia megbizásából több helyen tett botanikai kutatásokat, melyek eredménye a Math. és Term. tud. Közleményekben jelent meg. Nagy és becses növénygyüjteményét Szeged városának ajándékozta. 1880. a király kir. tanácsosi cimmel tüntette ki, midőn 40 éves jubileumát ülte, s midőn a vmegye és város is őszintén ünnepelte. 1887. magyar nemességet nyert. 1890. 50 éves doktori jubileuma alkalmával a budapesti alma mater jubiláris diplomával tüntette ki. Irodalmi működésének főbb termékei: Jelentés a csajkások kerülete és Torontálmegye flórájáról. (1871 Pest); Krassómegye és környéke flórája (Budapest 1873); 1872. tett kirándulásomon észlelt fészkesekről (187); Adatok Esztergommegye flórájáról (Magy. orv. és term. vizsg. munkái. 1864); Közlemények Esztergommegye helyrajzáról (u. o. 1864); Börzsön-Mária Nostrai trachythegycsoport növényzete (u. o. 1870).
Géza, zeneiró, tanár és karnagy, szül. Esztergomban 1842., megh. 1874. Budapesten telepedvén le, itt csakhamar feltünt alapos képzettségével s a nemzeti zenedénél a zeneszerzés tanárául lett megválasztva. Igen termékeny zeneiró volt s a zene majd minden ágában számottevő művet irt: miséket, miserészeket, betéteket, számos zongora- s orgonadarabot, kamarazenét, férfinégyest, vegyes kart. Egyik magyar ábrándjával pályadijat nyert a zenedei pályázatnál. Több éven át eredményesen működött mint karnagy a budapesti Unio nevü német dalegylet élén is, melyet jóformán meg is magyarosított. Egyik legtermékenyebb munkatársa volt a 70-es években a Fellegi Viktor által szerkesztett Apolló zenefolyóiratnak.
angol család, l. Desmond.
Arthur báró, erdőigazgató, szül. Török-Kanizsán 1859 febr. 18. Iskoláit Temesvárott, Szegeden, Selmecbányán végezte. Selmecbányán fáradhatatlan eréllyel küzdött kevés számu társával az akadémiai «Magyar önképző kör»-ben a másik társaság, a «Burschenschaft» megbuktatásán, ami az ő elnöksége alatt 1879. sikerült is. Ugyanez év őszén mint erdőgyakornok lépett állami szolgálatba a mármaros-szigeti akkori jószágigazgatóságnál. 1881. tette le Budapesten a felsőbb erdészeti államvizsgát. 1883. a földmivelésügyi miniszteriumba rendeltetett be szolgálattétel végett, hol még ugyanazon évben erdészjelöltté, majd III. oszt. alerdőfelügyelővé nevezték ki a budapesti kerületbe, ugyhogy a felügyelői teendőkön kivül a minsizteriumban is kellett szolgálatot teljesítenie. 1885. II. oszt. alerdőfelügyelő s 1890. I. oszt. alerdőfelügyelővé nevezték ki és Kolozsvárra küldték az ottani kir. erdőfelügyelőség átvételére. 1891. kir. erdőfelügyelővé nevezték ki. 1892. az erdőfelügyelőség vezetésétől történt felmentése mellett a kolozsvári erdőigazgatóság vezetésével bizták meg erdőigazgatói cimmel. A földmivelésügyi miniszter 1894. a fenhatósága alá helyezett kolozsvári fakereskedő részvénytársaság ügyeinek és üzleteinek vezetését bizta rá. Társadalmi munkásságát Erdélyben azzal méltányolták, hogy megválasztották az Erdélyrészi Kárpátegyesület alelnökévé.
Miksa báró, bajor miniszter, szül. Trogenben 1834 aug. 12. régi frank nemesi családból. Jogi tanulmányai befejeztével bajor államszolgálatba lépett. 1862. járásbiró lett, 1865. pedig a belügyminiszteriumba lépett. 1872. már osztálytanácsos volt. Az 1866-iki és az 1870-71-iki háboruk folyama alatt a bajor hadseregben mint polgári biztos működött. Később Münchenben rendőri főnök, majd (1881) Pfeufer utóda lett a belügyminiszteri széken. A képviselőház többségével némely szociálpolitikai kérdés megoldásánál ellenkezésbe jött, de a főbb kérdésekben szabadelvü nézeteit nem tagadta meg.
járási székhely Aveiro portugál kerületben, 10 km.-nyire a tengertől, 3 km.-nyire Aveirotól, (1878) 2102 lak., egy kastély romjaival, amelyek Portugáliában a maguk nemében a legszebbek.
Rudolf, lovag, osztrák erdész, szül. a Bécs melletti Ottakringban 1805 jul. 22., megh. Bécsben 1871 febr. 7. mint az osztrák pénzügyminiszterium nyugalmazott osztályfőnöke. 1835. neveztetett ki bányatanácsosnak s egyszersmind erdészeti tanárnak Selmecbányára, hol ilyen minőségben 1847-48. működött. Számos kisérlet s tapasztalat alapján 1854. F. állította össze s adta ki azokat a fatermési táblákat, melyek az erdők becslésénél, mert hazánk erdőviszonyainak általában megfelelnek, nálunk még mai nap is használatban vannak. Munkái: Die Forstwissenchaft nach ihrem ganzen Umfange und mit besonderer Rücksicht auf die österr. Staaten, systematisch dargestellt (Bécs 1835-37); Allgemeine Waldbestandstafeln oder übersichtliche Darstellung der vorzüglichsten Wachstums- und Holzertragsverhältnisse der Forste (u. o. 1854); Die polit. Okonomie mit Rücksicht auf das forstliche Bedürfnis (u. o. 1856).