igy nevezik a katonaságnál a csapatnak akkénti felállítását, melyben a két sorba sorakozott szakaszok egymás mellett és nem egymásután állanak.
(halászat), a fenékhorog csiptetőjére kötött s a horog szállítására vagy fölakasztására szolgáló kötő.
fiatalabb sertések betegsége, melynek folyamán a fej megdagad, bőre kipirosodik, majd egyes helyeken elhal. Az elhalt részletek később ellöketvén, az üszkösödés tovább nyomul a mélyebb rétegekbe és a koponya vagy az arc, főleg az orr csontjait elérve, ezekből is kisebb-nagyobb darabok elhalván, külön válnak és a sebből kiesnek. A kóros folyamat némely esetekben megállapodik és a támadt folytonossághiányok hegesedés utján gyógyulnak, miáltal feltünő eltorzulások jöhetnek létre, máskor az állatok általános fertőzésben elpusztulnak. A betegséget valószinüleg ugyanaz a baktérium okozza, mint az emberek orbáncát (l. o.). Kezelésénél is ugyanazok az elvek irányadók; lényegesen különbözik tőle az u. n. sertésorbánc (l. o.).
olyan sérülések, melyek a fejet érték ütés, ütődés, szurás, metszés, lövés, szakítás által. Igen sokszor a fejbőrön áthatolnak a koponyacsontokra is és - ami ennél még fontosabb - igen sokszor az agyvelő rázódásával v. sérülésével, a koponyaüregben létrejövő vérkiömlésekkel járnak. Ezen szövődmények miatt a fej sérülései mindig a leggondosabb vizsgálatot kivánják s a legszigorubb velebánásban részesítendők, mert néha csak később, néhány óra, néhány nap mulva lépnek fel az agyvelő bántalmaztatásának tünetei. A fejsebek különösen szigoru antiszepszissel kötendők be, mert a sebek fertőzéséből származó bajok, főleg az orbánc (erysipelas), a fejbőrön sokkal veszélyesebbek, mint más sebeknél, mert a fejből és a koponyacsont alatt fekvő kemény agyhártya (dura mater) között igen sok vérér közlekedik a koponyacsonton keresztül s a fertőző anyagok ezeken könnyen eljuthatnak a koponya belsejébe, hol agyhártyagyuladást és gyors halált okozhatnak.
l. Fejizületek.
ékalaku hasító szerszám. Részei az él és a fok, mely utóbbiban levő üreg a nyél hüvelye. Az ács-F. eleven erővel hat és igy többnyire két kézre szolgáló hosszabb nyéllel látják el, mely hol egyenes, hol az él sikjában levő görbe szerint hajlik (angol és amerikai fejsze). A fejsze alakja minden országban, sőt egyes vidékeken is más és más.
A fatermelésnél használt F.-knél a cél szerint három F.-nemet különböztetünk meg, u. m. a döntő, az ágazó és a hasító F.-t. A döntő fejsze rendeltetése az álló fák levágása, az ágazó fejszéé pedig a ledöntött törzs ágainak eltávolítása. A hasító F., mely a termelt tönkök széthasogatására szolgál, a döntőfejszétől nagyobb sulya, erősebb alkotása, nevezetesen pedig lapos, acélozott foka által, valamint abban különbözik, hogy hatásosabb éket képez.
Az őskorból reánk maradt régiségek között találunk néha kőből, gyakrabban azonban agyagból készített félholdalaku tárgyakat, melyeken rendesen a velök egykoru tárgyakhoz hasonló diszítések is vannak. E tárgyak sokkal nagyobbak (van köztük néha 30-35 cm. hosszu is), semhogy ékszereknek tekinthetnők őket. Keller Ferdinánd, ki legelőször a svájci cölöpépítmények régiségei közt talált ilyeneket, azt hitte, hogy e félholdnak valamely ősrégi holdimádó kultuszhoz tartozó tárgyak. Ez azonban minden valószinüség szerint tévedés. Sokkal valószinübb és indokolhatóbb, hogy kényelmi cikkek voltak, s hogy arra használták őket, hogy alvásközben a fejet támasszák rájok. A nagyobb etnografiai muzeumokban több példányt őriznek belőlük. Chantre látott egy Amerikából származó diszített agyag F.-t, Londonban Lane Fox gyüjteményében, mely minden tekintetben megegyezett azokkal, melyeket Keller a svájci cölöpépítményekben talált. Az első ily F.-ket Schwab találta a bienne-i tó steinbergi telepében, s mivel a telepek régiségei az őskor mindhárom szakából valók, Troyon inkább a vas-, mint a bronzkorba helyezendőnek tartja őket. Azóta azonban még más három svájci telepen is találtak belőlük, továbbá Olaszországban és különösen Golaseccában, melyek rendesen agyagból vannak, s csaknem mindig diszítettek; találtak egyet Japánban is, amely leletek kétségtelenné tették e F.-k rendeltetését és régiségét. A tolnamegyei neolitkori telepek ugyanis egy pár igen szép diszített agyagpéldányt szolgáltattak e F.-kból.
[ÁBRA] Fejtámasztó.
l. Elemzés és Analizál.
(Pediculus capitis Deg.), a rovarok osztályába, a félfödelesszárnyuak rendjébe, az állati tetvek csoportjába és a Pediculidák családjába tartozó kozmopolita rovarfaj. A him valamivel kisebb, mint a nőstény, 2 mm. nagy, teste hosszukás tojásdad alaku. Szine az egyes vidékek szerint változik. Igy nálunk piszkossárga, négereknél fekete, indiánoknál vereses szinü. Feje háromszögletü. Szivócsőre tagolatlan, végén visszahajlott horgocskákból álló kettős horogkoszoru van, mellyel magát a szivás alkalmával a bőrben erősíti meg. 5 izü csápjai rövidek. A lábtő kétizü, a végső iz karomszerü és behajtható. Potroha 7 gyürüből áll, mindegyik gyürün az oldalon 1-1 sötétebb folttal van diszítve. A fejtetü kizárólag az emberi fej hajas részének a lakója. Leginkább tisztátalan egyéneknél található és miután nagyon szapora, csakhamar az egész hajzatot ellepheti. A nőstény körülbelül 50 petét rak. A peték oválisak, kuposak s a haj tövéhez vagy a hajszálra van erősítve és a nép serkéknek nevezi. Nem átalakuló. Belőle az állat 6-8 nap mulva kel ki és 18 nap mulva már szaporaképes. A fejtetü kellemetlen viszketegséget okoz, sőt ha tulságosan elszaporodik, ekzema is származhatik. Orvosságul ellene a fej tisztántartása, gyakori fésülés, sós, szappanos vizzel való megmosás, petroleummal vagy perui balzsammal való bekenés és a haj levágása ajánlható.
(állat), a Rákok és Pókfélék testén a fejnek és nehány torgyürünek összeolvadásából keletkezett testrészlet, amelyen az összeolvadt gyürüket rendesen csak a végtagpárok száma után ismerhetjük fel. L. Rákok és Pókfélék.