a fémtárgyak forrasztandó fölszinének rozsdátlanítására (dezoxidálására) használt anyagok. Lehetnek ezek: 1. oldó, 2. maró és 3. redukáló anyagok. 1. A legrégibb idők óta használt oldó szerek közé tartozik a póris (bórax l. o.). Jó oldószerek a kovasavas sók is, igy a közönséges üveg (kovasavas nátron és kovasavas mész keveréke), az üvegolvasztáskor keletkező üvegtajték (Glasgalle), a kovahomok és a vizüveg, mert az olvadt kovasav v. kovasavas sók a fémoxidokat feloldják. Használatos oldószerek még a foszforsav vagy a foszforsavas sók. Az u. n. Müller-féle forrasztó viz 1 l. foszforsavoldatból és 1-1,5 l. 80 %-os borszeszből áll. A foszforsavas nátron és a foszforsavas ammoniak a pórishoz hasonlóan oldja a fémoxidot. A foszforsavat gyakran finoman őrlött kriolittal is keverik. 2. A maró F. közé tartoznak a forrasztó viz, a forrasztó paszta és a sósav. Forrasztó viz, a lágyforrasszal összeforrasztandó felületek rozsdamentesítésére való oldat. Leghasználatosabb a klórcink oldat, melyet ugy készítenek, hogy a cinket sósavban feloldják. Ha már a sósav több cinket oldani képtelen, cinkreszeléket teszünk bele és porcellán- vagy kőagyagedénybe főzzük, hogy minden szabad savat megköthessünk. Gyakran ezt az oldatot befőzik, mig csak vajszerü fehér anyagot (u. n. cinkvaj) nem nyernek, ezt használat esetén vizzel meghigítják. Ehhez a klór-cinkoldathoz gyakran szalmiakoldatot is öntenek (16 s. r. cink, 11 s. r. szalmiak) és az oldatot befőzik. Ekkor fehér kristályos sót (klórcink-ammonium) kapnak, melyet jól záró edénybe tartanak. Használatkor 1 r. sót, 3-4 r. esővizben oldanak föl. A forrasztó vizet különösen cink, vas, acél, sárgaréz és vörösréz forrasztására használják. A vas, ón és cink forrasztására használják a higított sósavat is. Forrasztó paszta az a sürü folyó szirupszerü anyag, melyet klórcinkoldat és klórcinkammonium keményítő csirizzel összekevert elegye alkot. 3. A redukáló F. A fémoxidoktól a forrasztó melegénél oxigént vonnak el. Ilyenek a gyanta v. kolofonium, a terpentin, a szalmiakolaj (porrá tört szalmiakból és faolajból készített pép), a szalmiak (klórammonium), a ciankálium és a forrasztó faggyu. Az utóbbit ugy készítik, hogy vas kanálban a kolofoniumot megolvasztják, ezután leveszik a tüzről és faggyut kevernek hozzá, mig csak vajszerü halmazállapotu nem lesz, ekkor ujra megömlesztik és finoman tört szalmiakkal elegyítik. V. ö. Schlosser Edmund, Das Löthen (1880); Wildberger A., Die Legir- und Löthkunst (1880).
l. Forrasztó szerek.
-család (Soborsini, báró és később grófi család). E családról legelsőbben a XVII. sz. közepén tétetik említés, 1658. F. János Rákókczi György seregében hadnagy, Arad várának ostrománál elesik. 1675 márc. 9. F. János részt vesz azon küldöttségben, melyet Borsod vármegye az Emődnél táborozó császári hadsereghez küld. F. András, Arad vármegye alispánja, utóbb Erdélyben királyi tanácsos (megh. 1788.). Bár közpályán működött (Bécsnek buzgó hive volt), mégis maradt ideje, hogy a római irókkal foglalkodjék; ennek eredménye Justinus római históriáinak fordítása, melyet 1781. Egerben adott ki. F. András 1780-1830 nov. 17. 1807. kamarási rangot nyert, majd királyi biztos lett Eszék, Szent-György és Zombor városok felett. 1824. Krassó vármegye főispáni helyettese, 1829. Csanád várm. főispánja.
F. Iván, gróf, magyar afrikai utazó (1817-52), szül. Soborsinban s a pesti egyetemen jogi tanulmányokat hallgatott. 1839. előbb a horvát tartománygyülésen, később a pozsonyi országgyülésen vett részt. 1842. nagy utat tett Egyiptomban és Sziriában, azután visszatérve Nyugot-Európában, 1847. nyerte a grófi rangot. 1852. a londoni kiállításra ment s nagyobb utra készült, de a halál meggátolta. Utazásairól tett jegyzeteit és rajzait a család megbizásából Császár Ferenc rendezte sajtó alá s adta ki 1859. Utazási Album. Soborsini gr. F. Iván eredeti rajzai és jegyzetei szerint, Olaszország, Málta, Egyiptom. Ez a mű a maga korában a legjelentékenyebb magyar diszmű volt. Bolti ára 100 frt.
kisközség Arad vmegye pécskai j.-ban, (1891) 1441 magyar lak.
l. Infusum.
város Elgin skót grófságban, 16 km.-nyire Elgintől a Findhornnak a Moray-öbölbe való torkolásánál, vasut mellett, (1891) 3971 lak., halászattal és élénk kereskedéssel. Mellete van a Nelson-oszlop; közelében a Swenostone nevü obeliszk, amelyet a XI. században II. Malcolm állíttatott föl; valamivel távolabb pedig egy breton tábor maradványai.
János, ausztráliai utazó, szül. Nyugat-Ausztráliában Bunburyben 1847 aug. 22. 1869. a kormány küldte ki Perthből az észak-keletre eső belvidék kikutatására és az elveszett Leichhardt-féle expedició keresésére. Puszta, mocsaras, bozótos vidéken át a keleti hosszuság 123°-ig nyomult elő, a déli szélesség 28° és 29° között, anélkül hogy Leichhardtnak nyomát találta volna. Utleirása a londoni földr. társ. folyóiratában (40. köt. 1870) jelent meg. Miután 1870. Sándor öccsével a déli part mentén Dél-Ausztráliába utazott, 1874-ben ugyanavval a Champion-öböltől a Murchison folyó irányában keletre utazva, a szárazföldön át vezető táviróvonalig jutott. Onnan Adelaiden át tért vissza. Ezen utazásáért nagy kitüntetésekben részesült. 1878 óta nagy térképezési munkálatokkal bizták meg Nyugat-Ausztráliában. 1870 és 1874-iki uti naplóit Explorations in Australia c. alatt tette közzé (London 1875).
1. kisközség Abauj-Torna vmegye szikszói j.-ban, (1891) 1280 magyar és tót lak., posta- és táviróhivatallal, vasuti állomással és postatakarékpénztárral, szeszgyárral. - 2. Magyar-F. (Furau), kisközség Alsó-Fehér vmegye maros-ujvári j.-ban, (1891) 1114 oláh lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
l. Elek (angyalosi), honvédezredes, szül. Háromszék vmegyében 1813., megh. Abonyban 1893 jan. 25. Hirét a szabadságharcban alapította meg. Midőn a szabadságharc kitört, F. huszárszázadával átment a honvédekhez és mindaddig, mig Bem el nem jött, az erdélyi honvédelem élén állott. Azután pedig mint Bem bizalmas barátja és ugyszólván jobb keze, végigküzdötte a szabadságharcot. A császáriak 18 évi várfogságra itélték, de 1851. kegyelmet kapott. Utolsó éveit Abonyban töltötte.
2. F. Pál (háportusi), a legrégibb magyar Curtius-fordító, erdélyi nemes ember, élt a XVI. sz. elején, Báthori András bibornok és erdélyi fejedelem, majd Bethlen Gábor udvarában, aki követségekben alkalmazta; járt Bécsben is. Irt görög és latin verseket; Curtiust Bécsben időzése alatt fordította és Bethlen adatta ki: Quintus Curtiusnak az Nagy Sándornak Macedonok királyanak viseltetet dolgairol irattatot Historiaia, Debrecen 1619. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
l. Föld.