Boie (állat), l. Pacsirta.
Valerius Maximianus Jovius, római császár, illir származásu, ifju korában pásztor volt, Szerdikában (most Szófia) született az ujabb Dácia területén, ahova anyja a régi Dáciából költözött át a gótok elől. Vitéz katona volt, de nyers, heves és szenvedélyes, a tudományok megvetője és pogány babonáskodásra hajlandó maradt még a császári trónon is, melyre Diocletianus kr. u. 293. emelte őt fel, azután fiává fogadta, nőül adta neki leányát, Valeriát s reábizta a dunai határvonal (limes) védelmét és Trácia kivételével az egész Balkán-félsziget kormányzását Noricummal és Krétával együtt. A Dunánál a karpok adtak neki dolgot, 296-297. pedig a persák ellen küzdött előbb szerencsétlenül, de végül diadalmasan, ugy hogy Mezopotámia visszaszerzésén kivül még öt uj kerülettel gyarapodott a birodalom a Tigris forrásvidékén. Diocletianus visszavonulása után (305) a «caesar» cimet «augustus» cimmel cserélte föl és egész Kelet uralmát kezében tartotta mind haláláig, mig nyugaton öt augustus is versengett egymással. A fanatikus anyától nevelt G.-nak nagy része volt az utolsó keresztényüldözésben, melyet ő szüntetett meg legkésőbben, borzasztó betegségtől megtörve, kevéssel halála előtt, mely Szerdikában érte őt utól (311 máj.).
(ejtsd: gelszbörg), város Illionois északamerikai állam Knox countyjában, 135 km.-nyire Springfieldtől, vasuti csomópont, (1890) 15,264 lak., akik mezőgazdasági árukkal élénk kereskedést üznek és élelmi cikkeket gyártanak, virágzó két college-zsel.
(Vámos-G.), kisközség Kis-Küküllő vmegye dicső-szentmártoni j.-ban, 1306 lak. Győzelmes ütközet szinhelye 1849 jul. 16. és 17. Bem a székelyföldről Medgyes felé tartva, a gátfalvi hegyháton foglalt állást, mig Puchner hatezernyi sereggel G.-t szállotta meg. Az előcsapatok már jan. 16-án megütköztek. Mikes kelemen az előhaddal az ellenség előcsapatát kiverte állásából. Másnap Puchner minden erejét összeszedvén, támadott, de Bem által, ki maga izgatta az ágyukat, visszaveretett. Erre a magyar sereg támadott és Puchner maga Medgyes, seregének más része pedig Küküllővár felé futott, Bem hada mindenütt nyomukban.
Imre, erdélyi országos itélőmester, szül. 1800., megh. 1875 dec. 10. Tanulmányait Kolozsvárt az unitárius főiskolában és a királyi egyetemen végezte s 1824. királyi főkormányszéki jegyző lett; 1830. Marosszéken megyei szolgálatba lépett s 1836. alkirálybiróvá, 1842. országos itélőmesterré választatott, mely tisztet 1848-ig viselte. 1848. az Erdély és Magyarország egyesülése tényét ő iktatta jegyzőkönyve az országgyülésen. 1849. visszalépett a közszolgálattól, s erejének javarészét az unitárius egyháznak szentelte, de 1861-64-ig ismét elfoglalta itélőmesteri székét. 1862. egyháza második főgondnokává választatott.
János (kocsárdi), erdélyi tanácsur, Báthory Zsigmond fejedelem nevelője és udvarmestere, szül. az aranyosszéki Kocsárdon, megöletett neveltje, a fejedelem parancsára Huszton 1593 márc. 8. Egyike volt Erdély legbefolyásosabb tanácsurainak az 1580-as évek folyamán. Otthon neveltetvén, ifju korában nmes apródul Csáky Mihály, a II. János király kancellárja udvarába került. Innen János Zsigmond (1571) halála után Báthory Kristófnak, a váradi kapitánynak szolgálatába és udvarába ment. Báthory Kristóf Aranyosszék királybirájává, azután a tizenkét tanácsur (az erdélyi miniszterium) egyikévé s halálakor Báthory Zsigmond nevelőjévé tette. G.-nak, mint a kiskoru fejedelem egyik nevelőjének és udvarmesterének (amint Erdélyben nevezték: hopmesterének) nagy befolyása volt és maradt meg mindvégig Báthory Zisgmond kiskorusága idején. Nem csökkent befolyása akkor sem, midőn a «bölcs lengyel király» az erdélyiek elégedetlensége miatt megváltoztatta a kormányzás formáját Erdélyben (1585 máj. 1.) és a triumviratus helyett egy kormányzót nevezett ki. Géczy (vagy Giczy) János váradi kapitány volt ettől fogva három esztendeig Erdélyország kormányzója, kivel G. már együtt működött Báthory Kristóf, mint váradi kapitány udvarában s most is szép harmoniában kormányozta Géczy az országot. Az 1588. dec. országgyülésen Medgyesen (melyen G. nagy szerepet játszott) nagykoruvá deklarálták a 15 éves ifju fejedelmet, mellé adván tanácsosul Báthory Boldizsárt, G.-t és Kovacsócy Farkas (l. o.) kancellárt, ugy hogy ezek állandóan az udvarnál tartózkodjanak. Az országtanács (1588 dec. 20.) azt határozta, hogy G. mint udvarmester legyen mindig a fejedelem közelében s ügyeljen föl tetteire. Carillo Alfonz jezsuita pápai követ saját befolyása alá kerítette az ifju fejedelmet és elidegenítette rokonaitól, tanácsosaitól. Az ifju fejedelem és unokabátyja, Báthory Boldizsár csakhamar oly éles ellenségeskedésbe keveredtek egymással, hogy a fejedelem egyszer (1591) azt a dilemmát terjesztette a tanácsurak eleibe, hogy «válasszanak közte és unokabátyja közt». A tanácsurak azt határozták, hogy megpróbálják a rokonok kibékítését, s ha ez nem sikerülne, akkor vesszen Boldizsár. A tanácsurak G.-t és Gyulay Pált bizták meg, hogy adják tudtára ezt a fejedelemnek, de eskessék meg előbb, hogy a végrehajtásig hallgatni fog. A gyenge jellemü fejedelem, midőn bátyjával nem sokára kibékült, elárulta neki ezt a titkot. Báthory Boldizsár bosszut esküdött G. és Gyulay ellen, s bár szinleg kibékült velök, nem szünt vesztükre törni. Az elárult főurak elhagyták a fejedelmi udvart, de a boszu elől nem térhettek ki. Báthory Boldizsár és apósa Kendi Sándor elhitették a fejedelemmel, hogy G. és Gyulay ellene konspirálnak; a «német ellenséggel praktikát üznek», és elfogatási parancsot eszközöltek ki ellenök. G. a bihari havasok felé menekült. Belényes vidékén azonban a hegyeken egy váradi főlegény, Csukáth Péter kezébe került, aki Váradra vitette be, ahol a fejedelem nagybátyja, Bocskay István volt akkor kapitány. A fejedelem értesülvén G. elfogatásáról, Huszt várába küldette fogságba és 1593 márc. 8. lefejeztette.
a Zagyva baloldali mellékvize, ered Nógrád vármegye D-i részében (Szécsényke és Becske táján) a Cserhát hegységben, a Szandai-hegy Ny-i tövében; D-nek folyik, Acsánál Pest vármegyébe lép át, itt Mácsánál DK-re fordul s Turán alul, Jász-Fényszaruval szemben a Zagyvába ömlik. Hossza mintegy 65 km.
(tatár) szultánt a XVII. sz.-ban, mint Magyarország pusztítóját gyakran emlegetik az évkönyvek.
nagyközség Nyitra vármegye galgóci j.-ban, a Vág mellett, (1891) 689 házzal és 7216 lakossal, közte 483 magyar, 1185 német és 5526 tót; hitfelekezetre nézve 5832 róm. kat., 112 ág. evang. és 1266. izraelita. G. a járási szolgabirói hivatal székhelye, van járásbirósága és adóhivatala, takrékpénztára, hitelintézete, pénzügyőrsége, könyvnyomdája, alsófoku ipariskolája, ferencrendi kolostora (1465 óta), vasuti állomása (a m. kir. államvasutak galanta-zsolnai és pozsony-galgóci vonalának csomópontja), posta- és táviróhivatala, postatakarékpénztára. Lakói élénk kereskedést üznek fával, faeszközökkel és marhával. G. hajdan a markomannoknak a hunnok betörései ellen jól megerősített végvára volt, melynek ma is látható Lehel-tornya a népmonda szerint Lehel kun vezértől nyerte nevét, de inkább török minaretnek látszik. G. vára Nyitra bevétele után Árpád kezére került, de a XIV. században Csák Máté birtoka volt; halála után a korona tulajdonába került, de V. László 1456. Ujlaky Miklósnak adományozta. Az Ujlakyak kihalta után (1613) ismét a fiskusra került, de ettől 180,000 frtért megvette Thurzó Elek. A Thurzók korában könyvnyomda és prot. középiskola is volt itt. 1663. a törökök elfoglalták és egész vidékét elpusztították. 1703 okt. 29. Schlick császári vezér elfoglalta, nov. 29-én azonban a szövetséges magyar rendek a császáriaktól visszavették. Forgách Simon Rákóczi hivei közé tartozván, G.-ot elveszté, mely ekkor ismét a király kezébe került, ki azt 1715. gr. Erdődy Györgynek adományozta, kinek utódai ma is birják, Erdődy József a várat egészen átalakíttatta, mely ma is gazdag gyüjteményeket, könyv- és képtárat rejt magában; a kastélyt szép park övezi. V. ö. Komáromy András, G. hadi fölszerelése 1622. (Századok 1889, 403. l.); Véghely Dezső, A G.-i levéltár (Századok 1876, 576. l.).
1. Antal, a 71. gyalogezrred tulajdonosa, altábornagy, szül. Sepsi-Szt.-Györgyön 1837. A gráci hadapród-iskolából alig 20 éves korában mint hadnagy lépett be az osztrák hadseregbe. 1859. és 1866. mint vezérkari tiszt szolgált. 1878. Boszniában szolgált mind dandárnok és a politikai hatóságoknak is volt főnöke, akik szigora dacára megkedvelték. 1891. valóságos belső titkos tanácsosi cimet kapott. 1893 óta a gácsországi erődítvények és a határszélen felállított lovasság vezére volt; jelenleg a 12. hadtest parancsnoka Nagy-Szebenben.
2. G. Ferenc, hittudor, szül. Galánthán, megh. 1798. A teologiát Bécsben a Pázmány-intézetben és Rómában végezte, 1752. volt Pápa város plebánosa, azután pozsonyi, majd esztergomi kanonok és a bécsi Pázmáneum igazgatója. Halotti beszédeit Katona József is említi; ezek közül három jelent meg, az elsőt mondotta I. Ferenc fölött Pozsonyban 1765. (megjelent u. o.), a másodikat Bathianai Lajos gróf fölött u. o. 1766., a harmadikat Bathiani Lajos gróf fölött u. o. 1766., a harmaikat Gusztini János nyitrai püspök temetésekor 1777. Nyitrán, megjelent N.-Szombatban 1777. V. ö. Zelliger A., Egyházi irók csarnoka.
3. G. Károly (salgó-galgóci és ecsegi), gazdasági iró, született Lápafőn, Tolna vármegyében, 1823 jan. 27., hol atyja ref. lelkész volt. Középiskoláit a gyönki s a nagykőrösi gimnáziumban, jogi tanulmányait a pozsonyi jogakadémián végezte. A mezőgazdaság iránt különös hajlamot érezvén, 1843. beutazta hazánk legjelesebb uradalmait és azután az orsz. m. gazdasági egyesületnél fennállott vizsgáló-bizottság előtt a mezőgazdasági ismeretekből szigorlatot tett s erről oklevelet nyert. Azontul 1848-ig Fényes Elek oldalán segédképen működött és 1846. az ügyvédi vizsgát tette le. 1848. a belügyminiszterium statisztikai osztályába rendes tagul nevezték ki. A szabadságharcban mint ujoncozó biztos s utóbb mint százados számos ütközetben vett részt, fegyverét pedig 1849 aug. 20. tette le Boros-Jenőn, minek megtörténte után Nagy-Kőrösre ment hol a ref. liceumban a mezőgazdasági és természetrajzi tanszéket foglalta el, melytől azonban a szabadságharcban való részvétele miatt eltiltották. Ekkor jogászbérlő lett, de már 1853. Pestre költözvén, irodalmi munkásságot fejtett ki és különösen az orsz. m. gazd. egyesületben s az iparegyesületben működött. 1858. a m. tud. akadémia levelező tagjává választotta. 1859-60. a ref. papnevelőben a gazdaság első titkára lett, mely hivatalát 1865-ig viselte, mire a Viktória bizt. társaság vezérigazgatójává választotta, minek következtében Kolozsvárra költözött, hol 1873-ig maradt. Ez évben lakását ismét Pestre helyezvén át, azóta saját magán gazdasági ügyei mellett idejét lelkes odaadással a m. tud. akadémiának, az orsz. m. gazdasági egyesületnek, a közügyeknek s az irodalomnak szenteli. Székfoglaló értekezését a tudományos akadémiában 1859 május 16. A mezőgazdaság a tudomány mai szinvonalán cim alatt tartotta. Szerkesztette a Falusi Gazdát 1859-60., az Iparosok Lapját 1859-60. a Nemzetgazd. Közlönyt 1876., többféle naptárt s az Emléklapokat a magyar nemzet ezredéves ünnepére 1892. Kiváló irodalmi specialitásai G.-nak emlékbeszédei és életrajzai, melyeket főleg a mezőgazdaság kitünőségei fölött, részint az orsz. m. gazd. egyesületben, részint a m. tud. akadémiában tartott, ill közölt. Munkái: Népszerü gazd. földmivelés vagy gazd. föld-, növény- és munkaismeret, figyelemmel a viszonyokra, melyek hazánkban a földbirtokra nézve állanak (Pest 1845); Mezei gazda, népszerü gyám- és vezérkönyv, a mostani viszonyokhoz alkalmazva (Pest 1854, 4. köt., 2 cimkiadás 1855, 3. cimkiadás 1859, 4. jav. és bőv. Reischer Endre átdolgozásában 1865. 2 köt., 5. kiadás Budapest 1884). Kertészet kézikönyve. Tüzetes utasítás a konyhakertészet, virágmivelés és gyümölcstenyésztés körében (Pest 1854, 2. kiad., átnézte és jegyzetekkel bőv. dr. Farkas Mihály 1865., 3. kiadás 1874., 4. kiad. 1880. Budapest). Magyarország, a szerb vajdaság és temesi bánság mezőgazdasági statisztikája. Hivatalos és magánuton gyüjtött legujabb adatok nyomán (Pest 1855); A földmivelés és állattenyésztés (Koppe J. G. munkájának 7-ik kiadása után németből ford., Pest 1855); Mire nevelje a magyar ember gyermekeit? (Nevelési kalauz a különböző életpályákra, Pest 1859); Uj iparrend az osztrák birodalomban (Pest 1860); A szenvedelmes dinnyész (Szontágh Gusztáv után a 2. kiadást ujból átnézte és megbővítette. 3. kiadás 1860); Pabst kalauza a szarvasmarhatenyésztésre (németből ford. Császár Ferenc, a Magyarországot érdeklő jegyzetekkel ellátta G. K., Pest 1860); Gazdasági kis tükör (kiadja az orsz. m. gazd. egyesület, Pest 1865, 5. kiadásban a bevezetést s a növénytermelést dolgozta át); Határrendőri törvényjavaslat (Budapest 1874); A székely kérdés (Budapest 1874); Pest-Pilis-Solt-Kiskunmegye monográfiája, tört., föld- és természetrajzi, közhatósági, társadalmi, nemzetgazdasági, régi és ujkori leirása (Budapest 1876-77, 3 köt.); Az erdőségek és befásítás fontossága Magyarországra, éghajlati és nemzetgazd. tekintetben (Budapest 1877, a m. tud. akadémia által 80 arannyal jutalmazott pályamű); Az alföldi aszályosság levalószinübb okai és hatásának természetszerü mérséklése (Budapest 1878); A II. orsz. gazdaértekezlet 5-ik kérdése: A gazdasági munkáskérdés a gazdaság mostani körülményei közt (Budapest 1879); Az orsz. m. gazd. egyesület emlékkönyve. A hazai mezőgazdaság előmozdítása s az e célra alakított egyesület sikere körül szerzett érdemek hálás emlékezetben tartására. Kiadja az orsz. m. gazd. egyesület (Budapest 1879-91., 6 füzet). E munka az orsz. magy. gazd. egyesület történetét és 114 életrajzot tartalmaz. A telepítés kérdése Magyarországon (Budapest 1880); Az ipar fontossága Magyarországon, hátramaradásának okai és előmozdításának eszközei (Budapest 1880, a hazai ipart pártoló és terjesztő egyesület által 200 frt dijjal jutalmazott pályamű); A haszonhajtó szőllőmivelés leglényegesebb fogásai (Budapest 1882); Gazdasági rendszer az erőelforgácsolás hibái és a nagyban termelés előnyei szempontjából (Budapest 1882); Emlékirat a magyar nemzet ezredéves ünnepe tárgyában (Budapest 1890). Kéziratban van: Pestmegye legujabb rövid leirása a 1890. népszámlálás adatainak felhasználásával és Nagy-Kőrös város leirása. V. ö. Szinnyei J. Magyar Irók.