L. (növ.), l. Ragadványfü.
József, főrendiházi tag, szül. Kolozsvárott 1839 ápr. 11-én. Jogi tanulmányai bevégeztével eleinte az udvari kancelláriánál, majd a magy. kir. igazságügyminiszteriumnál hivatalnokoskodott. Aztán a birói pályára lépett s a hétszemélyes tábla, ennek megszünte után a kir. itélőtábla, majd a semmítőszék birája volt. 1881. és 1884. a rékasi kerület szabadelvü programmal képviselővé választotta; 1887. a főrendiház tagjává nevezték ki. A jogi irodalom terén is működött. Kiadta román nyelven a polgári rendtartást, szerkesztette a Döntvénytárt stb.
Frigyes, nyomdász, Hörmann János tanítványa, a nagyszombati akadémiai nyomdában sajátította el a nyomdászat mesterségét, melynek később - Gaich János Henrik után - vezetésével is megbiztatott. Felül másfél évtizeden át tartó művezetése alatt a nagyszombati nyomda sokat haladt, s termékei - külcsin tekintetében - méltán dicséretet érdemelnek.
Ferenc József, német anatomus, szül. Tiefenbrunnban (Baden) 1758 márc. 9., megh. Montrougeban, Páris mellett, 1828 aug. 22.; először gyakorló ovros Bécsben, 1807 óta Párisban. Számos iratot hagyott hátra az általa megalapított koponyatanról. Introduction au cours de physiologie du cerveau (Páris 1808); Anatomie et physiologie du systeme nerveux (2. kiad. 1822-25); Des dispositions innées de l'âme et de l'esprit (1812); Sur les fonctions du cerveau et sur celles de chacune de ses parties (1822, 2 kötet).
(Felső-), kisközség Komárom vármegye tatai j.-ban, (1891) 1299 német lak., vasuti állomással, postahivatallal és postatakarékpénztárral. G. a Vértes-hegységben fekszik s alkalmas kiinduló pont a hegység szebb részeinek (Vitány vára) meglátogatására.
(Orómo, Argatta), a hamiták étióp ágához tartozó nagy kelet-afrikai népfaj, mely valamikor az adeni öbölben tanyázott s innen a XVI. sz.-ban D-felől a Sóa és Abisszinia hegységeibe tört be, s ott aztán megtelepedett. Ny-on a Nilusig, K-en az Everig, D-en a Tanaig vannak elterjedve. A G.-k összes számát Krapf 7-8 millióra becsüli. A G.-k oromoknak, azaz «erős és bátor embereknek» nevezik önmagukat. Fejük bőre veresbe játszó barnaszinü; termetük erőteljes, arckifejezésük nemes; homlokuk magas, orruk rendesen gyöngén hajlott, egyenes vagy pisze; hajuk és szakálluk fodrozott; különösen azonban a G.-nők (az Abissziniában hahasi-nak nevezett leányok) tünnek ki szép arcukkal és termetükkel. A G.-k energikusak, értelmesek és becsületesek és azért mint rabszolgák nagyon keresettek. Vakmerő lovaglók és harcosok, sokszor kegyetlenek és rablók. Vallásukra nézve leginkább izlám-hitüek; tulajdonképeni vallásuk természetvallás. A közügyek vezetőit gada-knak, ezek főnökét bokkunak hivják. Foglalkozásukra nézve földművelők, marha-, ló- és méh-tenyésztők. Sóa déli részében több kis monarkikus állam van. Magukat a G.-kat két ágra: tulamákra (Ny-on), a barantumákra (K.-en) lehet osztani. Több nagy törzset alkotnak: bertuma, borana, itu, arusszi, ala, legga stb. Nyelvük zengzetes; szótárát és grammatikáját megirta Tutschek (München, 1844-45, 3 kötet). Van egy nyelvtana Massajatól is (Páris 1867).
C6H2(OH)3C2H3O. Szénvegyület, melyet ujabban külső gyógyszerül (bőrbetegségeknék, kenőcsben) használják. Pirogallol, ecetsav és cinkklorid elegyének hevítése utján készül; veresessárga por, vizben alig oldódik, borszesz, éter jól oldja.
(növ.) a. m. gubacs; l. o. - G. juniperi, l. Borókagubacs.
(ejtsd: gallé) Lajos, belga festő, született Tournaiban 1810 máj. 10., megh. Brüsszelben 1887 nov. 20. Tanulmányait szülővárosában végezte és már 1832. első dijat nyert: Adjátok meg a császárnak ami a császáré! cimü képével és nagy elismerésre tett szert egy másik festményével, mely Krisztust ábrázolja, amint egy vakot meggyógyít (tournai-i székesegyház). Később Antwerpenben a nagy flamand festők, különösen Rubens és Van Dyck műveit tanulmányozta, majd Párisban telepedett le és ott ugy képmásaival, valamint történeti, bibliai és genreképeivel meglehetős hirnévre vergődött. Első nagy sikerét V. Károly lemondása cimü festményével (brüsszeli muzeum) aratta. Hasonló népszerüségre tett szert 1848-ban festett másik képe: Egmont előkészítése a halálra, de leginkább 1851. festett másik képe: A brüsszeli lövészcéh végtisztességben részesíti Egmont és Horn holttesteit. Ez G. legtökéletesebb műve, a század legelterjedtebb képeinek egyike. Élete vége velé művészi ereje hanyatlott, különösen szinezése vált mind erőtlenebbé, de még 1882. nagy sikert aratott a Dögvész Tournaiban cimü nagy képével (Brüsszel, muzeum). V. ö. Teichlein A., L. G. und die Malerei ind Deutschland (München 1853).
l. Galli.