l. Glét.
(Hlinik), kisközség Bars vmegye garam-szent-kereszti j.-ban, (1891) 935 tót lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral; az itteni kőbányákban termelt anyagból igen jó hirnévnek örvendő malomköveket készítenek.
Rikárd, honvédtábornok és katonai iró, szül. Pozsonyban 1821 jun. 2., egy velencei születésü osztrák ezredes fia. Bécsujhelyt tanult, azután Magyarországon és 1845 után Galiciában szolgált. 1848 nov. mint főhadnagy a honvédségbe lépett, de gyönge egészsége miatt őrnagyi ranggal a hadügyminisztériuman szolgált és nem a táborban. Különösen a szervezés munkálatában fáradott és a körül szerzett nagy érdemeket. Sikerült külföldre menekülnie és hosszabb bujdosás után Londonban telepedett meg. 1851., távollétében, kötél általi halálra itéltetett. Beállott az angol seregbe és mint őrnagy részt vett a krimi háboruban is. 1857. hazajött de mint volt osztrák tiszt előbb az olmützi haditörvényszéknél kellett jelentkeznie. Halálra itélték, de legfelső kegyelmet nyert. 1867. osztálytanácsos lett a honvéd minisztériumban, 1871. dandárnok Pozsonyban, később mint vezérőrnagy nyugalomba lépett. Bujdosása alatt több hadtörténeti munkát irt a magyar szabadságharcról és a slezvig-holsteini háboruról német és angol nyelven. Az 1886. háboruról is irt Briefe eines alten Soldaten c. alatt. Legnagyobb munkája: Magyarország függetlenségi harca, 3 köt. 1884-89., mely különösen az anyag bősége által tünik ki. V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
(lat.) a. m. hideg, fagyos.
a vandalok utolsó királya (Afrikában), Gelar fia, Geiserich dédunokája, 530. K. u. Hilderich király megbuktatása után jutott a trónra. Mint a katolikusok üldözőját, a benszülött rómaiak gyülölték s kérésükre Justinianus császár Belizár hadvezérét küldötte ellen, ki G.-t 533. két izben Karthagó mellett és Trikameron-nál legyőzte és azután az Atlasz egyik sziklavárában ostrom alá vette. A vandal király végre kénytelen volt magát megadni. 534. Konstantinápolyba vitetett s justinianus Galatiában csinos birtokot adományozott neki, hol hátralevő napjait nyugalomban fejezte be. L. Vandalok.
Mór, iró, iparegyesületi aligazgató, szül. Apátfalván, Makó mellett, 1854 jan. 14. Szarvason gimnáziumi, Szegeden kereskedelmi tanulmányokat végzett. hajlandósága az irodalmi pályára vonta s 1869. jelentek meg első dolgozatai a szegedi ujságokban. Majd Budapestre jött s bejutott az orsz. iparegyesülethez irnoknak. Ettől fogva az ipari irodalom munkása lett, 1872. fogva szerkesztvén az iparos szövetség közlönyét, a Heti postát s 1873. a Kézműiparosok Lapját. 1874. visszatért Szegedre s 1876., az országos iparkiállításra való tekintettel, megalapította az Alföldi iparlapot. Az 1876-ki szegedi kiállításnak titkára volt. 1879. állandóan Budapestre költözött s előbb a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Lapot, majd a Magyar Iparosok Lapját szerkesztette. 1880. az országos iparegyesület titkárának választotta. Az 1881-ki országos nőiparkiállítás és a kereskedelmi muzeum megvalósítását az ő tevékenysége segítette elő. 1872 óta részt vett a legtöbb vidéki kiállításon, többnyire mint a biráló bizottságnak tagja. 1893. a kereskedelmi miniszter kinevezte az 1896-ki ezredéves országos kiállítás titkárává s ugyanekkor az országos iparegyesület is elismerést nyujtott érdemeiért azzal, hogy aligazgatójának választotta. G. az országos ipartanács, az országos háziiparbizottság és az országos iparoktatási bizottság tagja. A szaklapokon kivül a napi sajtónak is munkása. Belső dolgozótársa az Egyetértésnek, vezetvén e lap ipari és kiállítási rovatait. G. választmányi s igazgatósági tagja a hirlapirói egyesületnek s a hirlapirók nyugdijintézetének, s 1894 óta az Otthon irói és hirlapirói kör gazdája. 1889 óta a magyar szabadkőművesi nagypáholy főtitkára. Nagy munkásságot fejtett s fejt ki a szabadkőművesi irodalom terén is, szerkesztvén a nagypáholy hivatalos lapját, a Keletet s irván brosurákat a szabadkőművesség ügyeiről s ez intézmény érdekében. Főbb művei: A magyar ipar uttörői (Budapest 1887); Ötven év a magyar ipar történetéből (u. o. 1892). V. ö. Szinnyei, Magyar Irók.
(Szent), eredetileg György, valószinüleg lombard származásu (állítólag a Sagredo-) családból, 977-982 közt született. Atyja, Gellért, velencei patricius volt és rokonságban állt a Centranigo-családdal, melyből Péter (1026-31) doge lett. Öt évig tanult az Isola de san Giorgo maggiore benedekrendü kolostorában, majd a szentkönyvek buvárlásához fogott s már korán felébredt benne az a vágy, hogy szent Jeromos iratait magában a betlehemi monostorban olvasgassa. Atyja, Gellért, valamikor 990-95 közt részt is vett abban a népes zarándoklatban, melyet a velenceiek Jeruzsálembe rendeztek; az arabok azonban levágták, mire fia, György, az ő Gellért nevét vette fö. 1015 táján szerzetestársai már valami kisebb tisztségre (ha nem is perjelségre) választották, meg a mintegy 25 éves ifjut, kit ekkortájban szenteltek pappá; apátja, Vilmos, a monostor iskolájának tanítójává szemelvén őt ki, a guadrivium elvégzésére Bolognába küldte. Onnan 5 év mulva hazatérvén, Vilmos apát halála után rendtársai apáttá választották. Csak vonakodva fogadta el a kitüntetést s nemsokára le is mondott róla, hogy régi vágya szerint a Szentföldön telepedjék le. A zárai kereskedők egyik hajóján többedmagával 1015 február közepe táján szállt tengerre. Parenzo mellett nagy vihar érte utól, mire Szent-András-szigetén (Pola mellett) keresett menedéket. Itt találkozott Razina pannonhalmi apáttal, aki rábeszélte, hogy előbb látogassa meg István magyar királyt, kinek segítségével a Dunán folytathatja utját Konstantinápolyba, honnan könnyebben eljuthat Jeruzsálembe. Több időt töltött Anasztáz pécsváradi apátnál, ki Mór pécsi püspökkel együtt azon volt, hogy Magyarország számára nyerje meg őt. Aug. 15. Székes-Fehérvárott be is mutatták István királynak, ki vonakodása dacára reábizta fiának, Imre hercegnek neveltetését, s időnkint diplomáciai küldetésekre is használta; Franciaországban kétségtelenül az ő küldetéséből járt. Amikor azonban mintegy 16 éves lett Imre herceg, barátjának szt. Günthernek példájára Gellért 1023. remeteéletre szánta magát s Bakonybélbe vonult vissza, hol szent életet folytatott. 1030. azonban István király őt marosvári (csanádi) püspökké nevezte ki s tőle várta az Ajtonytól visszafoglalt tiszamaros-dunaközi terület megtérítését. Csanád ispán tiz (közte magyarul tudó 7) szerzetessel vitte őt püspöksége székhelyére, Csanádra, hol az Oroszlámosra áthelyezett görögkeleti szerzetesek monostorába telepedtek le. A nép ezrével tódult oda, hogy fölvegye a keresztséget s ajándékaival árasztotta el a püspököt, ki a vidékre is gyakran kirándult, hogy templomok építésére helyet jelöljön ki s hogy megkeresztelje a népet. Egyházmegyéjét 7 főesperességre osztotta. Valtert tanítóvá tette a magyar urak kérelmére Csanádon állított iskolában s gondoskodott magyar ifjaknak papokká való neveléséről, székesegyházat épített, templomaiban meghonosította a menedékjogot. Amellett ő maga aszkéta-életet élt, egyuttal azonban a tudományokkal meg a csillagászattal is foglalkozott, magyarul azonban sohasem tanult meg annyire, hogy a nép nyelvén szónokolhatott volna. Szüz-Mária magyarországi tiszteletének ő az első és leghatásosabb terjesztője. Szent Istvánnak 1083 aug. 15. történt halála után a politika zivatarai őt is kizavarták apostoli csöndes munkásságából. 1041. a székesegyházában előre elkészíttetett sírjánál bánatosan siratta a magyar nemzet sorsát, 1043. pedig Aba Sámuel királytól megtagadta a husvéti koronázást és nyilvánosan megtámadta őt politikai gyilkosságai miatt. Péter másodszor való uralkodása idejében éppen az ő székvárosában határozták el az elégületlen magyarok Vazul fiainak visszahivatását s 1046. Beszteréd, Bőd és Beneta püspökük társaságában ő is utra kelt, hogy András herceget már a határon üdvözölje. Szept. 24. azonban a pesti révnél (a budapest-belvárosi templom és a Rudasfürdő közt) megtámadta őket a minden idegenben ellenséget látó pogány néptömeg s őt magát elfogván, kétkerekü talyigán a Kelen hegyre vonták s onnan a mélységbe lökték. Vértanuságának helyét utóbb Szent Gellért-hegyének nevezték, a nép pedig, mely Csanádon temette el a püspököt, azonnal szent gyanánt kezdte tisztelni, 1083. pedig István királlyal s Imre herceggel együtt az egyház és a szentek közé iktatta. Megmaradt ereklyéi most Velencében, Bolognában, Prágában és Győrött (s onnan még 3 helyen) vannak szétszórva. Fenmaradt művét (Deliberatio Gerardi Morosanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isingrimum liberalem) először 1790. gr. Batthyány Ignác erdélyi püspök adta ki; ez a hazai tudom. irodalom legrégibb emléke. Csak 8 könyve készülhetett el s ezekben a himnus magyarázatának fele sincs meg; befejezésében halála akadályozta meg. Elveszett szent Pálnak a zsidókhoz irt levele első fejezetéről, szent János apostol leveléről, a Szentháromságról és még egy ösmeretlen tárgyról szóló műve. A róla irt nagy legenda egykoru sz. István és sz. Imre nagy legendájával s 1061-75 táján készült. Legjobb életrajza: Szent Gellért csanádi püspök élete és művei. Irta Dr. Karácsonyi János (Budapest) 1887. 8-r., 331 lap).
Fürchtegott Keresztély, német költő, szül. Hainichenben 1715 jul. 4., megh. Lipcsében 1769 dec. 13.; tanulmányait a meisseni iskolán kezdte, hol Gärtnerrel és Rabenerrel ismerkedett meg és a lipcsei egyetemen folytatta, hol teologiát tanult. 1739. Drezdában, 1741. Lipcsén nevelősködött. Gottscheddel, kinek hallgatója volt, Bayle szótárának fordításán dolgozott, később Schwabe iratába: Belustigungen des Verstandes und witzes, meséket, tankölteményeket, pásztorjátékot és több értekezést irt. Meséinek és elbeszéléseinek könnyed, természetes hangja mindenütt tetszést keltett. Ugyanekkor a Bremer Beiträge kiadásán is tevékeny részt vett. Félénk természete és beteges állapota miatt a lelkészi pályát elhagyta és a tanárira lépett. Mind akadémiai tanár a szépirodalom, költészet és morál köréből tartott felolvasásokat, melyekkel nemsokára nagy hirre tett szert. praktikus stilgyakorlatokat is tartott, melyeken az akkor még fiatal Goethe is részt vett. 1751. a filozofia rendkívüli tanárává nevezték ki. Tanítványainak tisztelete határtalan volt iránta, mindenütt, de főkép polgári körökben, a legkedveltebb férfi volt; számtalan anekdóta bizonyítja példátlan népszerüségét. A hétéves háboru alatt több kir. herceg látogatta meg és II. Frigyes 1760. magához hivatta, kinek tetszését annyire megnyerte, hogy «den vernünftigsten aller deutschen Gelehrten»-nek nevezte. Egykori tanítványa Brühl Móric gróf 150 tallér, a választó-fejedelem pedig 550 tallér évi kegydijat adott neki. Legnépszerübb műve a Fabeln u. Erzälungen (Lipcse 1746-48, 2 köt.). Vallásos ódáiból hiányzik az erő és mélység, de érzelmük igaz, ájtatos és szivhez szóló. Drámai munkái, bár akkoriban köztetszésben részesültek, nem emelkednek fölül a középszerüségen. Levelei, melyek korábban utolérhetetlennek tartattak, kiszorították a dagályos és retorikus irályt. Egyéb munkái: Das Leben der schwed. Gräfin vagy G*** (2 köt., Lipcse 1746) c. reg., mely Richardson Pamela reg. utánzata; Geistlichen Oden u. Lieder (Lipcse 1757; uj kiad. Berlin 1886). G. összes művei Sämmtliche Schriften cimen töbször jelentek meg (először Lipcsében 1769-74, 10 köt.; utoljára Berlinben 1867, 10 köt.). Azonkivül Schullerus (1891), Biedermann (1871) és Muncker (1889) rendeztek sajtó alá több kötetet válogatott műveiből. Rosenthalban, Lipcse közelében (Knauertól) és szülővárosában (Rietschel-Schenktől szobrot emeltek neki. A lipcsei Johannis templomban, hol hamvai nyugszanak, is van egy szobra, melyet barátai és tisztelői emeltek neki mindjárt halála után. Magyarul megjelentek: A svétziai grófné, G**-né asszony élete. Iratott német nyelven. Mostan pedig magyar nyelvre fordíttatott (Kolozsvár 1772). G** nevezetü svédi grófnénak rendes történeti egy juhászi játékkal egyetemben. Fordította Szlav S. I. (Pozsonyban és Kassán 1778). G. professzornak erköltsös meséi és elő-beszéllésej. Magyarra fordította Kónyi János (Pécs 1770).
(németül Blocksberg), Budapesten a Duna jobb partján emelkedő 224 m. magas hegy, mely bizarr dolomitsziláival, szép ligeteivel, a főváros panorámájának festői hátterét képezi. Mai nevét Szt. Gellért püspökről kapta, kit 1046. állítólag innen taszítottak le pogány magyarok a Dunába. Azóta folyton mai nevét viseli s tetején egész a török korig egy kis kápolna állott Szt. Gellért emlékére. Midőn az egyetemet Nagy-Szombatból ismét visszahelyezték Budára, az egyetemmel kapcsolatos csillagvizsgáló intézet számára a G.-t szemelték ki, de csak 1813. József nádor közbenjárására kezdtek a G.-i kéttornyu csillagvizsgáló építéséhez, mely 1815 okt. 15. avattatott fel s mely mai pénz szerint 84 000 frtba került. A csillagvizsgáló intézet egész 1849-ig folytatta tudományos kutatásait s európai hirre tett szert gazdag felszerelésével. 1849 máj. 4. azonban a magyar hadak ágyukkal foglalták el a G.-t s megkezdték a vár lövetését, honnan záporként hullott viszonzásul a bomba a csillaggáló épületeire, melyekből Montedegói Albert F. segédcsillagász már előbb lehordatta a becsesebb műszereket a Rudas-fürdőbe. A szabadságharc leverése után az osztrák kormány erődöt (az u. n. citadellát) emelt a G.-en, a csillagvizsgáló felállítását benne azonban többé nem engedte meg s a felszereléseket azóta az egyetemen vannak elhelyezve. A citadella megváltása s lebontása a közel jövőnek van fentartva. Ezzel együtt fog járnia a G.-nek diszes nyaraló- és mulatóhellyé való átalakítása, amire nézve különben határozott tervek még nem léteznek. A G. déli részén különben már most is számos diszes nyaraló van, mig a Duna felé néző részét a főváros szép sikerrel beerdősítette.
Aulus, római iró, Kr. u. 125-175. élt. Görögországi tanulmányutat tett s Athénben a téli éjszakák alatt a legkülönbözőbb régi irókból szorgalmasan jegyezgette ki az irodalomtörténeti, arheologiai, históriai és grammatikai adatokat, melyeket utóbb minden szorosabb kapcsolat nélkül, gyüjteménye alakjokban Noctes Atticae cimmel közre is bocsátatott. Gellius korlátolt tehetségü, kicsinyes és kritikátlan iró volt; érdeme pontosságában és nagy szorgalmában rejlik, melyekkel adatait kivonatolta, ugy, hogy műve, melynek 20 könyve egy hiján fenmaradt, valóságos kincsesbányája a régiségre vonatkozó hiteles tudósításoknak. Legjobban kiadta Hertz (Lipcse 1873.).