Ottó Henrik báró, német drámairó, szül. Heilbronnban 1755 nov. 8., megh. 1836 márc. 15. Eleinte állami hivatalnok volt Mannheimban, 1784. Bécsbe ment, ahol több irodalmi folyóiratot adott ki, később (1799-1805) mint badeni követ szerepelt. Mint iró Diderot Pere de famille szinművének utánzata; Der deutsche hausvater (Mannheim 1782, 1791) által lett hiressé, mellyel érzelgős családi szinműveinek egész sorozatát kezdte meg. Irt még egy Mannheimer Dramaturgie c. munkát és lefordította Shakespeare II. Richárdját. Életrajzát megirta Flaischlen (Stuttgart 1890).
(növ.) a. m. a csira kelője v. rügyecskéje, sőt a virág petéjét is mondják G.-nak.
város Udine olasz tartományban, 27 km.-nyire Udinétól, a Tagliamento közelében, vasut mellett, (1881) 7665 lak., körfalakkal, igen szép bizanci stilusban épült templommal, vörösmárvány-bányával, selyemfonókkal és gyapjuszövéssel.
(lat.) a. m. sóhajok lépcsői, a régi Rómában lépcsőfokok, melyek a Carcer Mamertinusból a Fórumig (l. o.) vezettek. E lépcsőkön vonszolták le a fogságban kivégzetteket, kiket aztán a Tiberisbe dobtak.
gémcsőr, kiszi-kasza, gémorrufü (növ., Erodium L'Her.), a gyólyaorrfélék génusza, a gólyorrtól az különbözteti meg, hogy a gyümölcs csőre éréskor spirálisan csavarodik, meg hogy csak 5 himje és 5 álhimje van. Egynyári vagy többnyári füvek v. félcserjék, minden világrészben (több mint 60 faj), de főleg a mediterrán vidéken, hazánkban 3 faj. Az e. cicutarium L. közönséges alacsony fü, murokszagu; szétdörzsölve sebre v. kelésre teszik. Az E. moschatum L. Száraz időben pézsmaszagu, régebben mint pézsmás G. officinális volt, ma inkább kertben diszlik. A G. fajainak gyümölcscsőre nagyon nedvszivó, ezért főleg a nálunk is honos E. ciconium-ét L., meg a krétai E. gruinum-ét L. szobai nedvmérőnek is használják. A G. gyümölcscsőrének biologiai működése is nevezetes, amellyel magát főleg a homokos földbe befurja, l. Alhim.
több helység neve Németországban; a legjelentékenyebb Bajorországban az Alsó-Frank kerületben, 38 km.-nyire van Würzburgtól, vasut mellett, (1890) 2012 lak., bőrcserzéssel és fakereskedéssel; gótizlésü plébániatemplommal.
Konsztantinosz Porphyrogen császár szerint az etelközi nyolc magyar nemzetség egyike. Egynek veszik a Jenő-nemzetséggel (l. o.).
(ejtsd: dsenala) Ferenc, olasz államférfiu, szül. Soresinában (Cremonanál) 1843 január 6., megh. Rómában 1839 nov. 8. A jogot sienában végezte, 1866. Garibaldi alatt harcolt mint önkéntes s azután bejárta Ny.-Európát, különösen Angliát. 1870. a képviselőházba választották, ahol rövid idő alatt a balpártnak egyik vezére lett. Ő és Brunialti vitték keresztül azt az indítványt, hogy a kisebbség is képviselve legyen a képviselőházban. G. Depretis alatt lett először miniszter 1883., amidőn a közmunkák vezetését elvállalta. Négy évig maradt e tárca birtokában és ez idő alatt sok helyi érdekü vasutat épített. 1892. másodszor lett a közmunkák minisztere Giolotti alatt és korai halála nagy csapás volt e kabinetre.
(franc., ejtsd: zsénan) a. m. alkalmatlan, kinos, l. Gęne.
1. Ferenc Ede, német szinész és énekes, szül. Weimarban 1799 julius 15., megh. Weisbadenben 1866 aug. 5. Fénykorában, mint énekes és szinész egyaránt kivált, később csak mint szinész szerepelt. G. sok dalon kivül Der Verräter in den Alpen és Die Sonnenmänner c. operákat zenésített meg. Emlékiratait Aus dem Tagebuche eines alten Schauspielers cimen adta ki (Lipcse 1862-66, 4 köt.). - Neje, G. Krisztina Karolina, szül. Kasselben 1800 jan. 31., megh. 1850 ápr. 15. 1814. lépett föl először a M. m. frankfurti operában, később a szinészi pályára ment át és 1817. a lipcsei szinházhoz szerződtették, ahol 1820. vette el G.
2. G. Károly Albert Vilmos, német politikus és költő, az előbbinek fia, szül. Lipcsében 1822 jul. 30., megh. Weimarban 1887. jan. 18. Jogi tanulmányait Heidelbergában és Lipcsében végezte, élénk részt vett az 1848-49-iki politikai mozgalmakban, 1852. Weimarban államügyész lett. A weimari országgyülésen nagy szerepet játszott, honnan 1869. az északnémeti, 1870. a németországi parlament tagja lett, hol a liberális párt hive volt és a halálbüntetés eltörlésére célzott beszédeivel tünt föl. 1872. miniszteri tanácsos, 1873. az egyházgyülés elnöke lett Weimarban. Mint költő főleg történelmi drámáival tünt föl. Munkái: Bernhard von Weimar (Bécs 1855); Florian Geyer u. o. 1857); Der Deutschen Hort (u. o. 1863) cimü szinművei és Sas hohe Haus (Lipcse 1672, 4 kötet); Der Köhlergraf (u. o. 1867, 4 köt.) c. regényei.