(lat., magyar műszóval: birtokos eset), általában a főnévnek (vagy névmásnak stb.) olyan alakja, mely valamely más névszó közelebbi meghatározására, tehát jelzőjéül szolgál, p. «siralomnak völgye», «hajnal hasadása». Szorosabb értelemben a birtokos jelző esete: «a szomszéd háza, Arany Jánosnak munkái, az én könyven, az ő pénzük». A magyarban a G. v. ragtalan, v. pedig a dativusi -nek ragot veszi föl. De volt valaha (és több ugor nyelvben, p. a finnben ma is van) egy külön genitivusi -n rag, de ez csak némely névmási alakjainkban maradt fönn: «ten fejedre, min magunk» stb. L. még Eset.
(lat.), nemző, teremtő, Jupiter mellékneve; Genetrix (l. o.) Vénus mellékneve.
(a lat. gignere szóból, mi azt jelentette szülni), a római mitológiában eredetileg a nemző-erő egy istene, aki a családok fennmaradása és virágzása javára munkálkodott. Minden családnak megvolt a magas G.-a, akit a házasság védőszellemeként tiszteltek; rendesen minden családtagnak is volt külön G.-a, aki életén át vezette és halála után a laresekben élt tovább. Az a jelkép, mely alatt a G.-okat tisztelték, a kigyó volt s ezért sokszor a házakban élve is tartották. A születésnapok ünnepei az illetők G.-ainak ünnepnapjai voltak. Ez alkalommal tömjénnel, borral, koszorukkal, áldozati kaláccsal áldoztak nekik. A G.-t jónak tartották és a rómaiak a maguk v. barátjuk, v. kedvesük G.-ára szoktak volt esküdni; később a filozofusok azt mondták, hogy rossz G.-ok is vannak. Utóbb családoknak, szövetségeknek, egész seregeknek, városoknak, népeknek, sőt helységeknek, vidékeknek (Genii locorum) is tulajdonítottak G.-t. A római nép G.-nak (Genius publicus v. populi Romani) szobra a forumon állott. A G. a művészetben szárnyas emberi alak.
(ejtsd: zsali) Stefánia Felicité Ducrest de St.-Aubin, Sillery marquisnő és grófnő, francia irónő, szül. Autum mellett a Champéery kastélyban 1746 jan. 25., megh. Párisban 1830 dec. 31. 16 éves korában férjhez ment Bruslart de G. grófhoz, később Chartres herceg gyermekeinek nevelőnője lett. Ilyen minőségében irt munkái: Théâtre d'éducation (Páris 1779-80); Adele et Théodora (u. o. 1782); Les veillées du château (u. o. 1784). Később irta az érzékeny, de frivol Les chevaliers du cypre, ou la cour de Charlemagne c. regényt (Hamburg 1795. 1805). Saját védelmére pedig Précis de ma conduise pendant la Revolution (Hamburg 1796). Regényei (mint egy 100 kötet) többnyire a konvencionális világból vannak véve. Legsikerültebb munkája: Mademoiselle de Clermont (Páris 1802); felemlítendők: Souvenirs de Félicie L. (u. o. 1804); Madame de maintenon (u. o. 1806); Mademoiselle de La Fayette ou le siecle de Louis XIII. (u. o. 18139; igen érdekes Mémoirs-jai (10 köt. Páris 18259; V. ö. Saint Beuve, Causerie du Lundi; Bonhomme, Madame de G. (Páris 18859; Du Bled, Une femme du monde auteur au XVIIIe siecle. Mme la comtasse de G. (a Revue des deux Mondes-ban 1892, III., 3.).
(tkp. Scholarius György), tudós, gör. teologus. Jelen volt a görögök képviseletében a firenzei közzsinaton, ahol az unió mellett szállt sikra; hazatérve azonban ellen harcolt. Konstantinápolynak a törökök által való elfoglalása után u. o. patriárka lett. Később, 1459. lemondott állásáról és kolostorba vonult, ahol meg is halt. Körülbelül 100 filoz. és teol. munkát irt.
(ejtsd: dsennardsentu), Szardinia-szigetnek kristályos kőzetekből álló legmagasabb hegycsoportja (1864 m.), Sassari és Cagliari tartományok határán.
(ejtsd: dsennari), olasz festő-család Centoból; tagjai közül 1. G. Cezár (szül. 1637., megh. 1688.) volt a leghiresebb; Guernico öccse és tanítványa levén, ennek hideg, sima modorát utánozta. Guercino halála után Párisban és Londonban, azután Bolognába ment. Vannak tőle képek a bolognai, modenai és drezdai képtárakban. - 2. G. Benedek, az előbbeni testvére, szül. 1633 okt. 19., megh. Bolognában 1715 dec. 19. Éppen olyan irányt követett, mint öccse. 1672. Párisba ment, 1675. II. Károly angol király szolgálatába lépett, Londonban maradt 1688-ig, aztán megint Párisba ment, hol XIV. Lajos látta el munkával. Festményei közül egy Szt. Hieronymus van a bécsi udvari muzeumban.
(ejtsd: zse'nud) Antal Jenő, francia publicista, szül. Montéhinartban 1792., megh. Hyeresben 1849 márc. 19. 1814. Polignac herceg adjutánsa volt déli Franciaországban, 1815. hirlapirásra adta magát, 1821. megvette az Étoile-t (1827 óta Gazette de France), 1834. özvegyen maradván, pappá szenteltette magát, de megint visszatért a hirlapiráshoz és a juliusi monarkia ellen irt. 69. sajtópöre volt. 1846. képviselővé választották; 1848. a februári forradalom után visszavonult. Munkái: Histoire de France (Páris 1844-47); lefordította a bibliát (u. o. 1821-24); La raison monarchique (1838); La raison du christianisme (Páris 1834-35); Histoire d'une âme (1844); összes művei (Oeuvres) 1844, 1860 és 1874. jelentek meg 2 kötetben.
(ejtsd: zs'nu), a papiros-tömöntés feltalálója; betüszedő volt s 1829. Lyonban szabadalmat vett találmányára, melyet főnökének, Rusaudnak adott el. Találmánya csak a krimi háboru idejében kezdett elterjedni, mikor azt a londoni Times mintájára egyéb nyomdák is használni kezdték.
(Genua), 1. Olaszország tartománya Liguria compartimentoban, Porto Maurizio, Cuneo, Alessandria, Pavia, Massa e Carrara és a G.-i öböl között, 4114 km2 területtel, (1881) 760 122, (1890) 818 084 lakossal. A keskeny szalag alakjában a part mentén elnyuló tartományt mindenütt hegyek takarják, amelyek sok helyen a tengerig nyulnak és számos hegyfokot alkotnak. A partot G.-tól K-re Speziáig Riviera di Levanténak és onnan Ny-felé Riviera di Ponentenek hivják. Természeti szépségei, enyhe klimája miatt e partvidéket számosan látogatják és téli üdülőhelyként keresik föl. a tartomány Ny-i részét a Tengeri-Alpok ágai (Monte Carno 1389 m.), K-i részét pedig a Liguri-Apennin (Monta Bue 1803, Monte Penna 1735 m.) takarják. A nagyobbára rövid és jelentéktelen folyók közül a Centa, polcevera, Bisagno, Entella és Magna parti vizek, a Trebbia, Scrivia és Bormida pedig a Poba folynak. Déli gyümölcsök, olajfa és gabona a főtermékek; a méh- és selyemhernyótenyésztés és a halászat jelentékeny. Rezet, alabastromot, márványt és palakövet bányásznak. Az ipar és kereskedelem virágzó, l. Liguria.
2. G., egykoron G. köztársaságnak, jelenleg az ugyanily nevü tartománynak fővárosa, a G.-i öbölnél, több vasuti vonal találkozásánál, az é. sz. 44° 24' és a k. h. 8° 54' alatt, (1892) 212 500 lak., jelentékeny iparral és kereskedéssel. A jelentékenyebb iparágak a bársony-, pamut- és selyemszövés, mesterséges virágok készítése, arany- és ezüstművesség, papir- és bőrgyártás, márvány-, alabastrom- és korallfaragás, szappan-, csokoládé-, tésztanemügyártás stb. Kereskedelmének ujabb időben a szt. gotthardi alagut elkészítése adott nagyobb lendületet, mert ez Svájccal és D.-Németországgal hozta egyenesebb összeköttésbe. 1890. az áruforgalma 2 255 203 tonna (jut a bevitelre 2 149 250, a kivitelre 105 953) volt 443 486 000 lira értékben (jut a bevitelre 364 970 000, a kivitelre 78 516 000). Ezen forgalomban, amely Olaszország valamennyi kikötőjét felülmulja, főképpen a tengermelléki országok vesznek részt. A bevitelnél legnagyobb része van Nagy-Britanniának (1 489 121 t.), Oroszországnak (169 360 t.), az É.-amerikai Egyesült-Államoknak, Franciaországnak, Belgiumnak, Németországnak, a Pireneuis-félszigetnek, Svéd- és Norvégországnak, az Osztrák-magyar monarkiának (4668 t.); a kivitelben az Észak-amerikai Egyesült-Államoknak (17 784 t.), Argentinának (16 541 t.), Nagy-Britanniának, Török-, Francia-, Spanyolországnak, Uruguaynak, Belgiumnak; igen kevés az Osztrák-magyar monarkiának (257 t.). Az összes hajóforgalmat a legutóbbi években a következő táblázat mutatja:
|
Év |
Vitorlás hajók |
Gőzösök |
Összesen |
|||
|
számuk |
tonnatartalmuk |
számuk |
tonnatartalmuk |
számuk |
tonnatartalmuk |
|
|
1887 |
5 597 |
671 465 |
5 704 |
5 245 494 |
11 301 |
5 916 959 |
|
1888 |
6 121 |
691 151 |
5 538 |
5 307 753 |
11 659 |
5 998 904 |
|
1889 |
8 705 |
730 706 |
6 040 |
5 705 163 |
14 745 |
6 425 869 |
|
1890 |
8 357 |
820 969 |
6 144 |
5 899 361 |
14 501 |
6 720 330 |
|
1891 |
6 283 |
693 670 |
5 973 |
5 727 963 |
12 256 |
6 421 637 |
E sürü hajóforgalom a tágas (204 ha.-nyi) és megerősített kikötőben, amely a Földközi-tenger mellett egyike a legnagyobbaknak, megy végbe. E kikötő hosszu rakodóival és töltéseivel körülbelül 10 kilométer hosszu félkört ir le és 3 részből (Avamporto Vittorio Emanuelle, Nouvo Porto és Porto) áll; a kikötő védelmére épített töltések közül a szélsők: K-en a Molo Giano, Ny-on a Molo Nuovo és ennek D-i folytatása a Molo Duca di Galliera. A sziklás, Capo Faro nevü félszigeten áll a 125 m. magas világítótorony (lanterna).
A keskeny parti szegélyen és a közeli magaslatokon amfiteátrumszerüen épült város a legszebb és legimpozánsabb képet a tenger felől nyujtja. A város régibb utcái igen szükek; jobbára nagyon magas házak szegélyezik és teszik komorakká. Ujabban azonban keletkeztek már szélesebb utak is, aminő a Via Roma és ennek folytatása a Via Assarotti, és az amazzal egyközüen haladó, üveggel fedett Galleria Mazzini. a kikötő mozgalmas életére szép kilátás esik a Via Carlo Albertoról és a Piazza di Caricamentoról. Élénk forgalom van a régi palotákkal szegélyezett Via Garibaldi, Cairoli és Balbiban. Szép sétahely van a város ÉK-i részében; a Piazza Maninnál kezdődik és az Albergo dei Poveriig, Corso Solferino, Paganini stb. név alatt huzódik el; továbbá az Acquasola nevü park. 82 temploma közül a nagyobb rész tul van halmozva diszítésekkel. A San Lorenzó székesegyház alsó része a XIII. századból való, homlokzata fehér és fekete márványból készült; San Giovanni Battista nevet viselő kápolnájában Ker. szt. János ereklyéit őrzik; a San Ambrogio-templomban Guido Reni (Mária menybemenetele) és Rubens egy-egy oltárképe látható; a Sta Annunziata-templomot, amelyet 1587. della Porta Giacomo épített, tartják a város legpompásabb templomának; a San Stefano-templomot Giulio Romano oltárképe (Szt. István vértanu agyonköveztetése), a San Siro egyházat pedig Orsolino freskói ékesítik. G. mint egykoron gazdag patricius családok hazája, számos palotát (palazzo) foglal magában, amelyeken nagyobbára Galeazzo Alessi izlése látható. E paloták közül a jelentékenyebbek: a Palazzo Marcello Durazzo, azelőtt della Scala, szép vesztibüllel és pompás lépcsővel, az első emeleten a Galleria Durazzo-Pallavicinivel; az 1874. a benne levő könyv- és képtárral együtt a városnak ajándékozott Palazzo Rosso; a Palazzo Bianco, amelyet Galliera hercegnő szintén a városnak hagyott örökbe; a Pal. Cesare Cambiaso; a Pal. parodi, Cambiaso Luca freskóival; a Pal. spinola, a genovai iskola festményeivel; a Pal. Giorgio Doria, Cambiaso, Van Dyck, Veronese képeivel; a pal. Ducale az egykori dogek lakóhelye, most hatóságok székhelye; a Pal. Municipale, azelőtt Doria Tursi, Barabino falfestményeivel; a Pal. Doria, egykoron a hires Doria András admirális lakóhelye, Pierin del Vaga freskóival, nagy, arkádos loggiával és kertekkel; a Pal. Reale, amelyet a XVII. században Cantone és Falcone a Durazzok számára épített; a Pal. Balbi-Senarega, megtekintésre méltó képgyüjteménnyel. A jelentékenyebb emlékek és emlékszobrok: Kolumbus márványszobra Canziótól a Piazza Acquaverdén; Viktor Emanuel bronz lovasszobra a Piazza Corvetton; Mazzini márványszobra Costatól az Acquasola-park és a Viletta di Negro közt és Boccanegranak, az első dogenak emléke az egyetem előtt. Az iskolák, tudományos és nagyszerü műgyüjtemények és jótékonysági intézetek közt a kiválóbbak; az 1812. Napoleontól alapított egyetem jogi, orvosi, matematikai, természettudományi és filozofiai fakultással, (1892) 99 tanárral és 955 hallgatóval, továbbá egy nagy könyvtárral (95 000 kötet, 450 kézirat), botanikus kerttel, obszervatoriummal, természetrajzi és fizikai gyüjteményekkel; a Biblioteca civica Berio, értékes okiratgyüjtemény; a szépművészetek akadémiája, művész-iskolával, kép-, szobor-, gipszöntvény- s régiséggyüjteménnyel; tengerész- és hajósiskola; a palazzo rossoi könyv- és képtár-, a Brignole-családból való dogék arcképeivel, Guercino Rubens, van Dyck, Bassano, Bordone, David Palma Vecchio képeivel; a Galleria Durazzo-Pallavicini, Guercino (Mucius Scaevola Porsenna előtt), van Dyck, Paolo Veronese, Guido Reni, Rubens (IV. Fülöp, spanyol király) képeivel; a nagy ospedale di Pammatone 700 beteg számára; Az Albergo dei Poveri, szegényház, 1300 személy számára; a Fieschino, árvaház, 600 leány számára. A legnagyobb szinház a Tearto Carlo Felice, Olaszország egyik legnagyobb szinháza. A nagy erődítések, amelyeknek építését a XVII. sz.-ban kezdték meg, egy belső körfalból és 15 km. hosszu külső sáncokból állanak; ez utóbbiak Ny-on a világító-toronynál kezdődnek, fölvonulnak a magaslatokra a Forte Begato (493 m.) mellett a Forte della Speronéhoz (516 m.) a legerősebb ponthoz és azután Forte Castellaccio mellett leereszkednek, a város K-i végében levő Bisagno-torkolatig. Ezekhez járul még 10 külső erősség a város körül fekvő magaslatokon. A város környéke nagyszerü képet nyujt a partok mentén; a Riviera di Levantet és di Ponentét csaknem szakadatlan sora takarja a festői falvaknak és villáknak: a Bisagno völgyében van a pompás siremlékekben gazdag Campo santo; a várostól Ny-ra terül el Sampierdarena (l. o.) számos palotával és kertekkel; továbbá van Cornigliano a Polcevera szép völgyében (4761 lak.); Pegli (7066 lak.) a villa Pallavicinival és nagyszerü parkkal; a Riviera di Levantén van Nervi (l. o.). Az ide vezető uton egy obeliszk jelöli meg azon helyet, ahol 1860 máj. 5-én Garibaldi hajóra ült, hogy D.-Olaszországba vezesse hadait.
Történelem. G., a régi Antium, már Liguriának volt a fővárosa; Kr. e. 222. Marcellus elfoglalta és római birtokká tette; mint ilyen Gallia Cisalpina provinciához tartozott. A II. pún háboruban Mago elfoglalta és lerombolta, de csakhamar visszakerült ismét a rómaiak birtokába; ebben meg is maradt mindaddig, mig a nyugatrómai birodalom meg nem dőlt. 774. a frankok foglalták el. Az utolsó karolingiak korában uralkodó zavarok alatt sikerült magát önállóvá tenni, ugy hogy Berengár király 958. a köztársaság függetlenségét formálisan is elismerte. A kereskedelme által mindig jobban virágzó várost az akkor már szintén hatalmas Pisával együtt 1017. elfoglalta az araboktól megszállott Szardiniát, 1070. pedig Korszikát is. A szövetségekből azonban csakhamar ellenségek lettek és 1119. G. és Pisa közt a tengeri uralomért elkeseredett háboru tört ki, amely csak 1133. II. Ince pápa közbenjárására szünt meg. Azonban a XIII. sz.-ban ujra kitört és ekkor G. 1284. a Melovia melletti tengeri-csatában döntő győzelmet nyert, amelynek következtében a közösen elfoglalt Szardinia és Korszika is G. kizárólagos birtokává lett. Szardiniát ugyan kénytelen volt II. Jakab aragoniai királynak átengedni; e helyett azonban megkapta Elba-szigetét. A Földközi-tenger Ny-i részében biztosítva lévén uralma, G. hódításait és kereskedelmi összeköttetéseit a keleti részekre is kiterjesztette. 1261. Palaeologos Mihályt Konstantinápoly elfoglalásában hathatósan támogatván, megkapta Galata külvárost, Kiosz-szigetét és a szabad kereskedésre a jogot a Fekete-tengerben. Ennek partján ugy az északi, miként a déli részeken mindenfelé keletkeztek G.-i gyarmatok; a Kaffából Közép-Ázsiába vezető kereskedelmi utat szintén kezökbe kerítették. A keleti részeken való terjeszkedés azonban a hatalmas Velencével hozta összeütközésbe. Hosszas és elkeseredett háboru keletkezett a két versenytárs között, amelyben a G.-ak Lajos magyar király pártján küzdöttek és mig a magyar hadak Velencét a száraz felől szorongatták, G. a tenger felől igyekezett a laguna-város erejét megsemmisíteni. Contarini András velencei doge azonban 1376 dec. 23. a Cibo Tizio vezérlete alatt álló g.-i hajóhadat megsemmisítette és igy saját honfitársainak biztosította a tenger fölötti uralmat. Ezen, valamint a Pisával folytatott háboruk idejében G.-t belső villongások is gyöngítették. A XII. sz. óta a köztársaság magasabb tisztviselőit az előkelők közül választották, akik igy minden hatalmat magukhoz ragadtak. E miatt a nép elégületlen volt és surlódások támadtak. Ezeknek véget vetendők, gyakran idegent választottak podesztául, aki minden párttól független levén, igazságosabban kormányozhatott. Ez idegenek közül Guglielmo Boccanegranak 1260 körül sikerült a céhekre támaszkodva, Capitano del Popolo cimen több évig korlátlat uralmat gyakorolnia. Ezt azonban a nemesség csakhamar ujra megdöntötte. Ezenkivül a velfek (Fieschi, Grimaldi) és a gibellinek (Doria, Spinola) közti küzdelemtől sem maradt ment a város; 1331. ezen versengéseknek, Róbert nápolyi király közbenjárására, ugy vetettek véget, hogy a hatalmat a két párt közösen birja. A nemességtől elnyomott nép végre 1339. a nemesi uralmat megtörte,m amennyiben Boccanegra Simonet dogevé választotta, 12 tagból álló tanácsot adván melléje, amely tanácsnak 6 tagja a nemességből, 6 pedig a nép köréből választatott. 1363. Boccanegrát megmérgezték és a küzdelem nemesség és nép között ujra kitört. Ezen polgárháborukhoz járult a chioggiai vereség, ami a köztársaságot annyira meggyöngítette, hogy 1396. a város fölötti uralmat VI. Károly francia királyra ruházta, aki 1402. kormányzóul Boucicault maréchalt küldte el; 1409. azonban a G.-ak már elüzték. Ekkor a montferrati őrgrófot hivták meg, akit 1413. ugyanazon sors ért, mint a francia maréchalt. 1421. ujabb vereségek a tengeren arra birták a köztársaságot, hogy Milano fennhatóságát ismerje el. Ezután Franciaország és Milano fölváltva gyakorolták a főhatalmat, mig végre Doria András, V. Károly császár szövetséges, a függetlenségét ismét visszaszerezte. Régi erejét azonban visszanyerni többé képes nem volt. A nyugtalan szellemek tehát ismét belháborukban kerestek módot ambicióik kielégítésére. Fiesco Lajos összeesküvése után a nemesség két pártja közt elkeseredett küzdelem fejlődött ki, mig végre 1623. a velencei kormányformához hasonló alkotmányt kapott és az arisztokrácia korlátlan hatalmat gyakorolt. 1684 máj. XIV. Lajos hadai szállották meg, de csakhamar ismét elhagyták. 1746. az osztrákok nyomultak be G.-ba, de a nép fölkelése kevéssel utóbb a város elhagyására kényszerítette. 1768. 40 millió frank fejében Korszikát Franciaországnak engedte át. 1797. Bonaparte az uralmat a Liguriai köztársaságban a nép kezébe juttatta. 1805. azonban már ismét bekebelezte Franciaországba. Napoleon bukása után G. a szardiniai hercegség birtokává lett. A Gotthard-vasut megnyitása, a kikötő kibővítése, uj molok építése G.-t Olaszország legélénkebb forgalmi kikötőjévé tette. 1892. szept. 4-15-ig itt ülték meg fényes ünnepségek közt Amerika fölfedezésének 400. évfordulóját. V. ö. Canale, Nuova storia della republica di D. (1858-74); Donower, Storia di G. (1890); Celesia, Storia dei Genovesi nel XVIII. secolo (1855); Ticozzi, Guida generala della due provincie di G. e Porto Murizio (1874).