(gör.), az a tudomány, mely a föld fizikai felülete egyes részei alakjának és méreteinek, v. az egész föld matematikai felületének meghatározásával foglalkozik. Magyarul némelyek gyakorlati mértannak nevezik, de sokkal jobb, sőt értelmét tekintve a G.-nál is jobb a földméréstan. Régebben tisztán csak a közönséges, egyszerübb mérnöki munkákat értették alatta. Ma azonban majdnem általánosan annak a tudománynak megjelölésére használják, mely a föld matematikai felületének meghatározásával foglalkozik. Talán leghelyesebb ugy felosztani, hogy a közönséges mérnöki munkákat, vagyis tudományosan kifejezve azokat, amelyeknél vizszintes méréskor a földfelület görbülését nem vesszük tekintetbe, alsó G.-nak nevezzük, mig a felső G. azokat a munkákat foglalja magában, melyeknél a föld matematikai felületét többé nem tekinthetjük siknak, hanem görbe felületnek. A felső G. tárgyát képezik: az elsőrendü háromszögelés (bázisméréssel); az elsőrendü szintezés (precizió nivellálás); a csillagászati helymeghatározás és a gravitációmérések. Az alsó G.-t két részre lehet osztani: vizszintes mérésre és függélyes- vagy magasságmérésre. A vizszintes méréshez különböző módszereket és eszközöket használunk a szerint, amekkora területet kell felmérni v. felvenni és mekkora pontosság kivánatos. Egyes telkek felmérésénél rendesen kisebb terjedelmü, olcsóbb műszereket, jobban mondva eszközöket használunk, amelyekről hiányzanak oly alkotó részek, amelyek csak a nagyobb pontosság szempontjából szükségesek, mint p. távcső, mikroszkóp stb. Ilyenek a lánc, acélszalag, rud, szögtükrök, szögprizmák, diopatrakereszt és korong stb. A módszer maga az eszköztől függ: lehet tisztán lánccal mérni, azután ha szögkitüző eszköz van, akkor koordinátarendszer szerint, v. kerületből poligon segítségével vagy átlók által, mikor a terület közepén felvett pontból a kerület sarokpontjait vesszük fel. Természetesen lehet itt is pontosabb eszközöket (teodolit, asztal stb.) használni s ilyenkor háromszögeléssel is mérhetünk. Nagyobb területek, egész határok felmérésénél nem szabad a részletekből kiindulni, hogy p. egyes telkeket veszünk fel s ebből összeállítjuk a határt, mert igy sohasem jutunk pontos eredményre, hanem mindig, hogy ugy mondjuk, nagy vonásokban vesszük fel először a területet egy háromszöghálózattal, melynek a sarokpontjait tekintet nélkül a telekhatárokra a háromszögelés céljainak megfelelően választjuk a teodolitot, mérő asztalt (ujabban távcsöves vonalzóval), az univerzális műszert stb. Erre a háromszög hálózatra, mint vázra támaszkodik a részletes felmérés, amelynél rendesen az asztalt, de azonkivül mindazokat az eszközöket használhatjuk, melyeket a telekmérésnél. Ha igen nagy a határ, akkor már nem lehet megelégedni az alsó G.-i módszerekkel, akkor már a föld görbületét tekintetbe kell venni (országmérés), de a részleteket itt is ugyanazon elvek alapján vesszük fel. A vizszintes mérések kétfélék a szerint, amint a mezei munkát ott a helyszinén azonnal rajzban megkapjuk (mérőasztal), v. pedig csak egy tabellárisan összeállított adathalmazt viszünk haza, melyből még némi számítás után lehet csak a térképet, a helyszinén felvett vázlatok (croquis) segítségével megrajzolni. A magasságmérések háromfélék lehetnek: 1. a szintezés (lejtezés, nivellálás), mely a legpontosabb módszert nyujtja pontok magasságkülönbségének meghatározására; 2. a trigonometriai magasságmérés, különösen nagyobb magasságkülönbségek meghatározására olyan pontoknál, melyeket szintezéssel összekötni nehéz v. éppen lehetetlen, v. pedig ahol gyorsan és olcsón akarunk célhoz jutni. 3. A barométeres magasságmérés, amely legkényelmesebb ugyan, de egyszersmind a legkevésbé pontos. A barométeres magasságmérést azóta lehet csak kényelmesen alkalmazni, mióta az aneroid, vagyis fémbarométerek készülnek, mert azelőtt a higanybarométerek szállítása igen nagy nehézségeket okozott. Azelőtt a hőmérőt használták ilyen megközelítő magasságmérésekre, de ezzel a mérés még kevésbé pontos, mint a barométerrel. Ha a mérnöki munkának gyorsan kell haladnia és a vizszintes mérésen kivül a felmérendő terület pontjainak magasságát is szükséges ismerni, akkor a két mérést egyesítjük. Az ilyen mérés ugyan sohasem lesz olyan pontos, mintha a kettőt egymástól elválasztva végezzük el, de sokszor nincs is erre szükség, p. vasuti trasszok felvételénél, hanem inkább arra törekszünk, hogy lehetőleg egy idény alatt, olcsón és gyorsan végezzünk. Ilynemü felvételekre szolgálnak a tachiméter és a fotogramméter.
Az alsó G.-i munkák eredményét rendesen egy térképbe foglaljuk össze, mely hü képet tartozik mutatni a felvett vidékről. Ezen azután legtöbbször előfordul a területszámítás (planimetria) v. egyszerü geometriai uton, p. Sokszögletes telkeknél, v. pedig erre szolgáló eszközökkel, az u. n. planiméterekkel, p. görbe vonallal határolt területeknél. Ehhez hasonló az, amikor hegytömegek, tómedencék köbtartalmát kell meghatározni (orometria). Végül még a mérnök feladatai közé tartozik az, hogy amint a szobában, akár a térképen, akár csak számadatokban terveztünk, azt kint a mezőn a valóságban is kijelölje. Közut, vasut, hajócsatorna, építésnél, továbbá a tagosítás, kihasítás, határrendezés műveleteinél mindig először a térképen dolgozunk, s a térképen tervezetteket visszük át a mezőre körülbelül ugyanazoknak az eszközöknek használatával, amelyeket a mindig visszavezethető egyes pontok és vonalak kitüzésére. A görbe vonalak kitüzése egy terjedelmes ága az alsó G.-nak. L. Felvétel, Fokmérés, Háromszögelés, Szintmérés.
A Baeyer tábornok által indított internacionális mozgalom létrehozta a G.-et, mely lényeges kiegészítő részét képezi az internacionális földmérésnek. Az intézet célja az internacionális földmérés munkálataihoz szükséges műszereket és módszereket megvizsgálni. Működéskörébe tartoznak: általában azok az elméleti, számításbeli és kisérleti vizsgálódások, melyek a föld matematikai alakjának megállapításánál nélkülözhetetlenek. Az intézet épülete Berlin mellett, Potsdam közelében a Telegrafenbergen van, az asztrofizikai obszervatórium mellett, ugy hogy ezzel és a meteorologiai mágnességi intézettel egy valóságos tudományos telepet képez. V. ö. Helmert, Das Königlich Preussische Geodätische Institut (Berlin (1890).
l. Geodetikus vonalak.
a Földön működő erőkről, mint geologiai tényezőkről szóló tudomány, máskép és helyesebben dinamikai geologia a neve, l. Geologia.
természettudományi neveknél Geoffroy-Saint-Hilaire (l. o.) nevének rövidítése.
(ejtsd: dseffré af mönmött), más néven Jeffrey Ap Arthur, ang. krónikás, szül. Angolországban, Monmouthban, 1152. Szt. asaphi püspökké szenteltetett föl. Meghalt 1154 körül. Főmunkáját a Chronicon sive Historia Britannorum-ot, ugy látszik, 1128 körül végezhette be. A legválogatottabb mesék szövevénye az, némi történeti hagyományok felhasználásával. G. ezen műve nyomtatásban először 1508. jelent meg Párisban s azóta többször is és angol fordításban Angolországban. Bármi legyen is a könyv történeti értéke, bizonyos az, hogy az angol irodalomban szerepe van annyiban is, mert egy Shakespeare, egy Milton s mások vettek belőle nagy műveikhez egyes adatokat.
(ejtsd: zsoffre) Mária Terézia, családi nevén Rodet, egyik legszellemesebb francia nő a XVIII. században, szül. Párisban 1699 junius 2., megh. u. o. 1777 október havában. A dauphin egyik komornyikjának leánya volt, 14 éves korában férjhez ment G.-hez, a polgárőrség gazdag ezredeséhez, aki szép vagyont hagyott rá. G. szalonja egyik legfényesebb és leghiresebb volt a XVIII. században. Bizalmasai közé tartoztak a többi közt Montesquieu, d'Alembert, Poniatowski Szaniszló, aki később lengyel király lett s akinek meghivására G. 1766. Varsóba is elment. Bécsen való átutaztában Mária Terézia nagy kitüntetésekkel fogadta. G. jóvoltából lehetett az Enciklopédiát kinyomtatni. D'Alembert, Thomas és Morellet himnuszokat irtak hozzá, melyek Eloges de Madame G. c. alatt jelentek meg (Páris 1812). G. leveleit (Lettres) és a Sur la conversations értekezést Morellet adta ki.
(ejtsd: zsoffroá), 1. István Ferenc, francia kémikus, az idősb melléknévvel, szül. Párisban 1872., megh., o. u. mint a Jardin des Plantesban az orvostan tanára 1731. Flogisztikus volt, jóllehet a Stahl-féle tanokat nem egészen képviselte. Még hitt az ásványok és más anyagok mesterséges előállításában, igy a p. a hamuban előforduló vasról azt tartotta, hogy az a növény-anyagok izzási processzusa következtében áll elő. Leghiresebb munkája: Tractatus de materia medica (3 köt., 1741).
2. G. Julien Lajos, melléknevén Le Terrible, francia kritikus, született Rennesban 1743-ban, meghalt 1814 január 26-án. A retorika tanára volt a College Mazarinban s 1792-ig vezette az Année littéraire és a Journal de Monsieur szerkesztését. A forradalom kitörésekor, mint az Ami du roi szerkesztőjének, menekülnie kellett. Bromaire 18-ika után Párisba visszatérve, 1800-ban a Journal de l'Empire (később Journal des Débats) tárcájának szerkesztője lett s abban kiméletlen kritikákat irt. Irt egy La mort de Caton c. tragédiát s egy kritikai munkát: Commentaire sor le théâtre de Racin (Páris 1808). A Journal des Débatsban irt kritikái Cours de littérature dramatique c. alatt jelentek meg (Páris 1819-20); ennek kivonata a Manuel Dramatique (1822).
(ejtsd: zsoffroé szetiler), 1. István, francia zoologus, szül. Etampes-ban 1772 ápr. 15., megh. 1844 jun. 19. 1793. a párisi jardin des Plantes tanára lett; 1798. részt vett az egyiptomi expedicióban; 1807. az intitutum tagja lett; majd a párisi orvosi karnál zoologia tanszéket nyert. Természetbölcseleti nézetei, melyek nagy vitákra adtak alkalmat: Sur le principle de l'unité de composition organique (Páris 1828) c. művében vannak összefoglalva. G. életrajzát fia (l. o.) adta ki (Páris 1874).
2. G. Izidor, francia zoologus, az előbbinek fia, szül. Párisban 1805 dec. 16., megh. u. o. 1861 nov. 10. 1841. a Musée d'histoire naturelleben a zoologia tanszékét nyerte el; 1844. a tanulmányok főigazgatója lett Párisban. A gerincesek s különösen a madarak tanulmányozásával foglalkozott. Művei: Traité de la monstruosité (Páris 1829); Histoire des anomalies de l'organisation chez l'homme et les animaux (3 köt. u. o. 1832-1836); Études zoologiques (2 rész, u. o. 1832); Notions synthétiques et de physiologie naturelle (u. o. 1838); Essais de zoologie générale (u. o. 1840); Histoire naturelle des insectes et des mollusques (2 köt., u. o. 1841); Domestication et naturalisation des animaux utiles (3 kiad., u. o. 1854); Histoire naturelle générale des regnes organiques (3 kötet, u. o. 1854-59); Lettres sur les substances alimantaires (u. o. 1856).
(gör.), a legszorosabb értelemben véve, a földrajznak exakt, fizikai és matematikai vizsgálódási módszerekkel tárgyalható része. Ily felfogásban elnevezésünk nem teljesen azonos a fizikai földrajz fogalmával, mely inkább a Föld felületének természetrajzi leirását szolgáltatja és Wundt V. szerint is a G. az általánosabb terjedelmü asztrofizikának kiművelésére legalkalmasabb része. Mint önálló tudományágról, mely azonban részleteiben sok helyütt kész szabatos eredmények helyett most is csak a továbbfejlesztésre vonatkozólag utmutatásokat tüntet fel, a G.-ról csak a legujabb időben szólhatunk, noha őskezdetei bátran és joggal Hippokratesig és Herodotig vezethetők vissza. Beosztásában a földdel mint világtesttel foglalkozik, de a leiró csillagászatra szükségképen csak annyire támaszkodik, amennyire ezt bolygónk ismertetése kivánatossá teszi. Midőn vele individuálisan foglalkozik, kutatja alakját és ezen alakkal szerves kapcsolatban levő felületi erőnyilvánulásait. Midőn alakját geometriailag kiméri, a gömbi csillagászatba nyulik át és midőn ez alakot pontosabban határozza meg, a potenciál elméletet hivja segítségül. A tömegvonzás kapcsán azután eljut a Földnek térbeli mozgásához és azon fontosabb perturbációkhoz is, melyek a Föld belsejének, tömeg- és hőeloszlásnak kutatása, ennek kapcsán vulkánosság és földrengés képezik továbbá fejezetét. A földmágnesség, melynek meghatározása és Gauss-féle elmélete fogalmilag egészen azonos a Földalaknak, helyesebben geoidnek modern meghatározásával, a levegő, tengerek, szárazföld és ezek kölcsönhatásának fizikai tanulmányozása a következő főbb tárgyai. A G. eddig tán legjobb tankönyve, mely a jövő kutatására is fontos utmutatásokkal szolgál és bő irodalmát is közvetíti, Günther Zsigmondé: Lehrbuch der Geophysik und physikalischen Geographie (2 köt., Stuttgart 1884).