(növ., capitulum, fejecske), olyan virágzat, melynek nyeletlen virágai a megkurtult s gyakran megvastagodott tengelyen gömbalakra szorulnak össze. p. a lóhere virágzatja.
(előbb Gömör és Kishont) vármegye (l. a mellékelt térképet), hazánk Tisza-jobbparti részében, területe 4275,4 km2. Határai É-on Liptó és Szepes, K-en Abauj-Torna és Borsod, D-en ez utóbbi és Heves, Ny-on Nógrád és Zólyom vármegye. G. földje tulnyomóan hegyes s nagyobb lapály az egész vármegyében nincsen. Legmagasabb hegységei É-i részében emelkednek, miért is az egész vármegye D-felé lejtősödik s folyóvizei is kivétel nélkül mind arra veszik utjokat. É-i határát képezi az Alacsony-Tátra hatalmas láncolata, melynek két tagja, a Vapenica és a Királyhegy csoportja G. és Liptó vármegyék határain mered az égnek.
[ÁBRA] Gömör vármegye cimere.
Az Alacsony-Tátra jellemző hosszanti gerincén a Homolka vagy Zadnja hola (1661 m.), a Vapenica (1692 m.), Orlava (1841 m.) és a Királyhegy vagy Kralova hola (1943 m.) a főbb emelkedések; az ezek által képezett gerincet csak a Prehiba nyerge (1190 m.) rovátkolja erősebben. Az Alacsony-Tátra ezen gerince D-felé hirtelenül ereszkedik a Garam völgyébe, mely az Osztroski-Vepor-hegységtől választja el. E hegységnek több csoportja ágazza be a vármegyét; K-felé a Murányi fensik (l.o.) érdekes mészképződményei terülnek el, melyek az 1391 m. magas Kljakban érik el legnagyobb magasságukat. Ezt a Zavadka és Tiszolc közti nyereg (1007 m.) a Fabova-hegységtől (l.o.) választja el, melynek hasonnevü csúcsa (1441 m.) a vármegye Ény-i határát jelöli. Ezt a Furmaniec-völgy nyerge (865 m.) különíti el a szintén a határon emelkedő Veportól (1344 m.). A nevezett hegységektől s illetve a Tiszolc, Murány és Vernár irányában huzott vonaltól K-re a Gömör-Szepesi Érchegység (l. Érchegység 3.) különböző csoportjai terülnek el, D-felé egészen a Sajó völgyéig. Ezen, egészben véve a középhegység magasságát tul nem haladó kiterjedt hegység egymás mellé csoportosuló hullámzatos hegytömegek rendszere, melynek fő emelkedési vonala Nagy-Rőce vidékéről ÉK, majd K- és DK-re vonul; legmagasabb csúcsai: a tiszolci Tersztye (1117 m.), a Nagy-Rőce fölötti Kakas vagy Kohut (1411 m.), Sztolicsna (1480 m.), a dobsinai Babina (1278 m.) és a vármegye K-i határát szegélyező Pozsálló v. Ökörhegy (1290 m.) és Pipityke (1226 m.). A hegység főbb csoportjai a ratkói, rőcei, dobsinai és Szulova-hegycsoport. A vármegye K-i részét az Abauj-Tornai mészkőhegységhez tartozó pelsőci és szilicei fensik foglalja el, hiressé vált barlangvidékével (Aggtelek, Szilice). Az Érchegység a D-felé irányult folyók völgyei közt mind mélyebbre ereszkedik alá s Rimaszombat, Rima szécs és Bánréve táján a Sajó völgyében véget ér. A Sajótól D-re emelkedő Ajnácskői-hegység (l.o.) már a Magyar Középhegység tagja.
Geologiai szempontból G. vármegye földje igen változatos; az Alacsony-Tátra és a Vepor hegycsoportja leginkább jegőcös palákból (agyagpala, csillámpala, gnájsz) épült fel; a Gömör-Szepesi Érchegység legmagasabb tömegeit a jegőcös palák, gnájsz és helyenként gránit alkotja; a murányi, pelsőci és szilicei fensik mészképződmény, az ajnácskői hegyek bazaltból és trachitból állanak. Mind e hegységek ásványbősége igen nagy.
A vármegye folyóvizei, a Királyhegy tövében fakadó Garam és Gölnic kivételével (amaz Ny-. ez K-felé folyik), mind D-nek veszik utjokat és a Sajóba ömlenek. Maga a Sajó a Sztolicsna- és Tresznyik-hegy közt ered s Rozsnyó, Pelsőc, Tornalja és Bánréve érintésével a vármegye K-i részét öntözi, melyet Putnoknál hagy el; magába veszi a csetnek, Murány, Turóc és rina vizét, utóbbival a Ramóca, Balog és Gortva egyesül; e folyóvizek közül egy sem alkalmas a hajózásra s csak a Garam és Sajó tutajozható. Ásványos vizekben G. vármegye igen gazdag, említésre méltó az ajnácskői kénes és savanyu, a csizi jód- és bromtartalmu konyhasós és a rozsnyói vasgálic-forrás (mindhárom helyen kisebbszeü fürdők vannak), ezen kivül fakadnak több helyen savanyu (Tiszolc, Telgárt, Sid), konyhasós (Levárt, Király) és vasgálicos források (Nagy-Rőce), de ezeknek nagyobb jelentőségük nincs.
G. éghajlata, különösen a vármegye É-i hegyes és erdős részében meglehetősen zord, s tenyészete ezért havasi jellegü, mig D-felé annyira enyhül, hogy ott a szőllő, dinnye és dohány is megterem. Az évi közepes hőmérséklet Csetneken 9,9, Masznikón 9,4, Rozsnyón 7,6, sőt Pohorellán már csak 6°C.; a legmelegebb hónapok a julius s augusztusban (Csetneken 20,5, Rozsnyón 18,9 °C. közepes hőmérséklettel), a leghidegebb a január (Csetneken - l,9, Rozsnyón -4,4 °C.), a hőmérséklet abszolut szélsőségei Rozsnyón + 30,6 és - 20,0 °C. A csapadék mennyisége tekintetében a vármegye D-i része Közép-Magyarország viszonyait mutatja, É-felé a csapadék mennyisége igen gyorsan emelkedik; az évi csapadék ugyanis Rimaszombatban 532, Bánrévén 571, Rozsnyón 684, Nagy-Rőcén 818 és Pohorellán (az Alacsony-Tátra tövében) 901 mm.
Terményei különösen az ásványország köréből igen számosak és gazdagok; kobalt, nikol, vaskovand, arzénkovand, réz, ezüst, vasérc, higanyérc, mangán stb. képezik ma a bányászat főbb tárgyait, mely főleg Dobsina vidékén (kobalt, nikol), Likér, Vashegy és Tiszolc környékén (vasércbányászat) központosul; az egész vármegye bányatermelése volt 1890-ben 2358823 q. vasérc, 141 g. réz- és ezüstérc, 857 q. higanytartalmu réz- és ezüstérc, 630 q. higanyérc, 5750 q. vaskovand, 38,5 q. arzénkovand, 56 q. mangánérc és 3398 q. kobalt- és nikolérc. A bányászat egyébiránt - a vasbányászaton kivül - ujabban (különösen Dobsina vidékén) erősen csökkent. Növényzete a vármegye fizikai viszonyainál fogva igen változatos s a sikságtól a havasokig a tenyészet minden neme fellelhető; G. termő területe 390185 ha., ebből szántóföld 105120, kert 4643, rét 49085, legelő 35195, szőllő 748 és erdő 195394 ha. A melegebb déli részeken leginkább buzát termel a nép, mig a hegyes vidéken árpa és zab a főtápláléka. 1892-ben be volt vetve buzával 18383, rozzsal 13257 árpával 6720 és zabbal 17098 ha. terület; ezenkivül termeltek nagymennyiségü kukoricát, burgonyát, továbbá kendert, lent, cukorrépát, a vármegye déli részében (Csetnek vidékén) 8 községben dohányt (1892-ben be volt vetve 222 ha. s a termelés 3383 q. volt). Zöldség is több-kevesebb terem, leginkább káposzta, petrezselyem stb. A gyümölcstermelés virágzónak mondható, leginkább Tiszolc, Csetnek, Nagy-Rőce, Jolsva vidékén; alma, körte, szilva, cseresznye bőven és jó minőségben terem. A szőllőtermelés, melyet a vármegye déli részében üznek, a filoxera pusztításai folytán 1882-től 1892-ig 771 ha.-ról 410-re csökkent, az 1892. évi termés 73 hl. volt. A nagy kiterjedésü erdőségek, melyek a vármegye területének felét borítják, nagy mennyiségü fát szolgáltatnak, a vármegye É-i részében nagykiterjedésü rengeteg erdőségek vannak, melyeket a magasabb régiókban havasi rétek és legelők (8625 ha.) váltanak fel: G. vármegye erdőségeit a magasabb hegységekben leginkább luc, jegenye, vörös és erdei fenyő, az alacsonyabbakban bükkfa, tölgy, jávor, szil, kőris és gyertyán alkotják. Az állattenyésztés elég jelentékeny, az 1884. évi állatösszeirás szerint találtatott a vármegyében 54674 drb magyar és 4148 nem magyar fajtáju szarvasmarha, 55 bivaly, 15992 ló, 340 szamár és öszvér, 62315 sertés, 190191 juh és birka és 906 kecske; továbbá 186738 tyuk, 1628 pulyka, 67814 lud, 16866 kacsa 7356 galamb, végül 9866 méhkas. A szarvasmarhát inkább déli, a juhot az északi vidéken tenyésztik.
G. vármegye lakóinak száma (1880) 169064, (1891) 174810 volt; a tiz évi szaporodás csak 5746 lélek, vagyis 3,4 %. Egy km2 -re 40,9 lélek esik s igy G. hazánk kevésbbé népesített vármegyéi közé tartozik. Nemzetiség szerint van a lakosok közt 93695 magyar (53,6 %), 4470 német és 74731 tót (42,7 %), a magyarság az utolsó tiz évben 5746 lélekkel (8,8 %) szaporodott. A magyarság leginkább a vármegye D-i és K-i részeiben (rimaszécsi, tornaljai, részben rozsnyói járás) tömörül s határvonalát körülbelül a Rimaszombattól Rozsnyóra huzott vonal jelöli, melytől É-felé a tótság uralkodik; a németség csak a városokra (Leginkább Dobsina) szorítkozik, melyekben azonban a magyar elem az uralkodó s a tót elem is számot tesz. A magyaroktól nyelvjárás tekintetében eltérnek a vármegye Dny-i részében (Söreg, Egyházas-Bást és Péterfalva közt) lakó palócok és a D-en (az u. n. Erdőháton) lakó barkók. A hajdan betelepedett rutének és lengyelek a tótokba olvadtak bele. Hitfelekezet szerint van a lakosok közt 73197 róm. kat., 4013 gör. kat., 59486 ág. evang., 33479 helv. és 4572 izrael. Foglalkozásra nézve van a vármegye lakói közt (1891) 41616 őstermelő, 2531 bányász, 10925 iparos, 1308 kereskedő, 560 hitellel és közlekedéssel foglalkozó, 1347 értelmiségi keresetből élő, 12409 napszámos stb., a háztartásban foglalkozik 38215, foglalkozás nélküli 58952. Az őstermelés mellett a bányászat a lakosság egyik jelentékeny foglalkozási ága, mely a már említett ércekre terjed ki; a kohászat igen jelentékeny s főbb telepei a rima-murány-salgótarjáni vasmű részvénytársaság likéri, nyustyai és vashegyi vasgyarai s kohói, a gróf Andrássy féle vasművek (Betlér, Alsó-Sajó, Oláhpatak, Dernő, Berzéte), a Sárkány-féle Concordia-vasgyár Csetneken és számos más vasgyár és kohó (Dobsina, Stracena, Gomszög, Pohorella, Kun-Tapolca, Ploszkó, Tiszolc stb.) melyek 1890-ben 1346035 q. nyers és 567490 q. öntött vasat állítottak elő, összesen 26 kemencében. A vármegye területén adományozott vájnatelkek kiterjedése 355116 ha. Egyéb nevezetesebb iparvállalatok vannak Jolsván (szöggyár), Murányhután (zsindelyszeggyár), Csetneken (rézgyár), Rozsnyón (kőedény- és bőrgyár), Uj-Antalvölgyön, Nagy-Szlaboson, Horkán és Nadabulán (papirgyárak), Pelsőcön, Klenócon és Ukorován (fürésztelepek), Kokován (fagyapjugyár), Putnokon (műmalom) stb. A kereskedelem főbb cikkei a bánya- és kohótermékek, fa és faáruk, élő állatok, kőedény, liszt stb. A kisipar évről-évre hanyatlik; nagyobb elterjedése a faedény-készítésnek s a háziiparilag üzött agyagiparnak van.
Közlekedésének főerei a vasutak, melyek a vármegyét több irányban hasítják. A m. kir. államvasutak miskolc-füleki vonala a vármegye D-i részét szeli s ebből indul ki a bánréve - dobsinai és feled- tiszolci, vmint a bánréve - ozdi szárnyvonal (utóbbinak csak kezdete esik G. kerületére) és a pelsőc-murányi h. é. vasut, e vonalak hossza 260 km. A vármegyének van továbbá 114 km. állami, 562 km. kiépített és 41 km. kiépítetlen törvényhatósági utja. Ipari szempontból említendő még a vashegy - likéri 14 km. hosszu drótkötélpálya s több kisebb iparvasut. A pénzpiac 1 takarékpénztárban, 7 bankban s 6 szövetkezetben talál támogatóra.
A közoktatás terén még sok a teendő; a vármegye 281 községe közül csak 242-nek van saját iskolája s az összes népiskolák száma 308. A 32065 tanköteles gyermek közül 4295 (13,4 %) nem jár iskolába. A működő néptanítók száma 378. A hatévesnél idősebb lakosság körében 30137 nem tud sem irni sem olvasni, u. m. a férfiak közül 19,1, a nők közül 21,5 %. A népiskolákon kivül van a vármegyében 53 kisdedóvó, 1 felső nép-, 5 polgári iskola, 1 középkereskedelmi, 5 alsófoku keresk., 14 iparostanonc-, 3 nőipariskola, összesen 20 szakiskola, továbbá egy papnevelő-intézet, három középiskola. A szellemi élet leginkább Rimaszombatban, továbbá Rozsnyón, Dobsinán és Nagy-Rőcén központosul.
Közigazgatás. G. vármegye 5 járásra oszlik, s van benne 5 rendezett tanácsu város u. m.: Rima szombat, Rozsnyó, Dobsina, Jolsva és Nagy-Rőce. A vármegyében van 5 rendezett tanácsu város, 10 nagyközség és 266 kisközség. A községek általában kicsinyek, 2000 lakosnál több csak 12 községben van. Legnépesebb Rimaszombat (5562 lakossal), mely egyuttal a vármegye székhelye. G. vm. az országgyülésbe 6 képviselőt küld. egyházi tekintetben a vármegye 51 róm. kat. községe a rozsnyói püspöki, 1 a szepesi püspöki, 5 fiókegyháza az egri érseki egyházmegyéhez, 3 gör. kat. egyházközsége az eperjesi püspöki egyházmegyéhez, 55 ág. evang. egyházközsége a tiszai, 45 helv. községe a tiszáninneni egyházgyülekezethez tartozik; izr. anyakönyvi hivatala 6 van. Törvénykezési szempontból az egész vármegye a kassai kir. itélőtábla kerületébe van beosztva, kir. törvényszéke Rimaszombatban, járásbirósága u. o., Rimaszécsen, Tornalján, Nagy-Rőcén és Rozsnyón van, utóbbi kettő telekkönyvi ügyekben birói hatáskörrel van felruházva. Bányabirósága Rimaszombatban székel; közjegyzője Rimaszombatban, Nagy-Rőcén és Rozsnyón van. Hadügyi tekintetben G. vármegye a kassai hadtestparancsnoksági területbe beosztott losonci 25. sz. hadkiegészítő parancsnokság alá tartozik, állandó vegyes felülvizsgáló bizottsága az egész vármegyének Egerben székel. Csendőrszakaszparancsnokság Rimaszombatban székel; u. o. van pénzügyigazgatósága, adóhivatala u. o., Nagy-Rőcén. Rozsnyón és Tornalján, pénzügyőrség Rimaszombatban és Rozsnyón. Ipari és kereskedelmi ügyekben a miskolci kamara területének képezi részét, államépítészeti hivatala a megyei székhelyen van. A vármegye területén 19 gyógyszertár van.
Története. A honfoglalás korában a legelső megszállott területek közé tartozik. Kézai szerint Örs nemzetsége szállotta meg a Sajó mellékét. Mint önálló vármegye már 1209. okiratilag szerepel és az egész XIV. századon keresztül Torna vármegye (hajdan királyi praedium) is Gömörrel együtt tartotta gyüléseit. Hont vármegye a XV. sz. elején két részre szakadt és Kis-Honttal ezen időtől kezdve hol mint önálló megyével, hol «districtus Kis-Hont» néven mint Hont vármegyének tartozékával találkozunk, mig az 1729. évi XXIII. t.-c. kimondta, hogy a kis-honti járás Hont vármegye mellett maradjon, ugy hogy az egyik alispán, egy szolgabiró és egy aljegyző Kis-Hont kebeléből választassék és minden ottan tartassék. Az 1802. IX. t.-c. az anyamegyétől Nógrád területe által elválasztott Kis-Hontot Gömör vármegyéhez kapcsolta. Az 1881. LXIII. t.-c. Torna vármegyét Abaujjal egyesítve, annak volt dernői járását is Gömörbe osztotta be. Nagy vonásokban ez a mai Gömör vármegye kialakulásának menete. Ennek emlékét tartotta fenn 1882. évig azon szokás, hogy a vármegyei gyüléseket felváltva Rimaszombatban és Pelsőcön tartották, amaz egykor Kis-Hontnak, ezen Gömörnek lévén székhelye; mignem az 1882 márc. havában Pelsőcön tartott rendkivüli vármegyei közgyülésben véglegesen elhatároztatott, hogy az egyesített vármegyék székhelye kizárólag Rimaszombat legyen. 1883 márc. közgyüléséből pedig a kormányhoz felterjesztést intézett olyatén törvényhozási intézkedés megtétele végett, hogy a vármegye magát jövőben a «Kis-Hont» elhagyásával egyedül «Gömör» vármegyének nevezhesse; ez irányában azonban még felsőbb intézkedés nem történt.
Gömör vármegye területe ősrégi idők óta lakott hely volt, amint azt az aggteleki barlangban eltemetve és a cseppkőrétegek által bevonva talált őskori embereknek tetemei, meg az ugyanott talált konyhahulladékok mutatják. Ezen emberevők után civilizáltan népeknek nyomait mutatják a bronzleletek és a bányászatnak igen régi nyomai, melyek messzire bevezetnek a magyarok honfoglalása előtti időkbe. A tatárjárást megelőző korból Gömör vármegyére, különösen bányászatára, ami a vármegye történetének is középpontját képezi, csak kevés okmányi vonatkozás maradt fenn. Az ércekben dus bányák birtoka kelti fel itten egyeseknek érdeklődését. Rozsnyót már 1291. kapta II. Endrétől Lodomér esztergomi érsek s igy az az esztergomi érsekség birtokába jutott, amit Róbert Károly 1323 megerősített. Rozsnyó ettől kezdve a hozzá tartozó Csucsom és Nadabula helységekkel egyik bányavidéknek középpontjává lett és széleskörü önkormányzattal biró várossá fejlődött. Másik nevezetes középpontja a Rima völgyében 1268 táján a kalocsai érsekség birtokán keletkezett Rimabánya, amely később, a XV. sz.-ban már mint az ajnácskői vár tartozéka a Guthi Ország-család birtokában volt. Harmadik pedig a Csetnek és Dobsina vidéke, a közös eredetü csetneki és a pelsőci Bebek családoknak IV. Béla 1243-iki adománylevele alapján, mely szerint a két család közös őse Máté Berzétét, Pelsőcöt, Csetneket stb. kapta birtokul. Dobsina a Csetnekiek pártfogása alatt keletkezett és virágzott fel.
A déli vidéken az ajnácskői, gedei és serkei várak és a hozzájok tartozó uradalmakért a Lorántffyak és Felediek közt a viszályok messze behuzódnak XVI. sz.-ba, amikor a perlekedő felektől Ráskay Gáspár az ajnácskői és gedei várakat kezére kerítette; ettől Gedét Bebek Ferenc foglalta el, majd gersei Pethők kerítették kezükre, mig egy 124 éven át huzódott pör után az akkor már romban heverő várat a hozzá tartozó Feledy féle javakkal 1594. a Kubinyiak kapták meg. Ettől kezdve itten a Lorántffyak és Kubinyiak az uralkodó családok. 1628. II. Ferdinánd király az ajnácskői várat és tartozékait Bosnyák Tamás honti főispánnak és több más méltóság viselőjének adományozta és abba őt I. Rákóczi György neje, Lorántffy Zsuzsánnának és rokonainak tiltakozása ellenére be is igtatta. Az északi vidéknek egykori várai: Csetnek, Pelsőc, Jolsva, Murány, Krasznahorka. A két első a csetneki és a pelsőci Bebek családok ősi fészkei; Jolsva legrégibb uraiul az Illsva nemzetséget említik; Murány építőiül a Bebekeket, Illsvaiakat és Giskra Jánost emlegeti a hagyomány; mig Krasznahorka építésének legrégibb emléke egy IV. Béla koráig visszanyuló mondában enyészik el. A regényes hegyvidék számos ormán vannak még kisebbszerü omladékok. Emlékei a hatalmaskodó nagy urak, a husziták és törökök dulásainak.
A vármegye történeti hagyományai a honfoglalás koráig nyulnak vissza, amikor Huba vezér vitézeivel ottan megtelepedett és a Gortva völgyének egyik vára az ő leányától Hajnácskától, a másik Gedő nevü hadnagyától kapta nevét (Hajnácskő, Gede). A honfoglalást követő századok itten is a szervezkedésnek kora. Kifejlődik a vármegyei rendszer; bányatelepek, városok keletkeznek; kiemelkednek a később történeti szerepre hivatott törzsökös nemes családok. A hatalmas Bebekeknek mondai őse felépítteti a hét várat: Berzéte, csetnek, Krasznahorka, Pelsőc, Sólyomkő, Szádvár, Torna, melyekből később az utódok kis királyokként uralkodnak és zsarnokoskodnak. A XIV. sz.-ban teljes erőre fejlődnek a bányavárosok: Csetnek 1328. Korpona jogát nyerte és ebben részessé lett Dobsina is. Rozsnyó Demeter esztergomi érsek 1382-iki kiváltságlevelével városi jogokat nyert, amit Rimabánya már 1268. és 1270 kapott István kalocsai érsektől. A csetneki, Bebek és más hatalmas családok közt lefolyt viszályok, bányafoglalások töltik be a vármegye történetének lapjait a mohácsi vészig. Ezek mellett a XV. sz.-ban Giskrának rabló hadai fészkelték itt be magukat s I. Mátyás királynak hivei, Loránd György gömöri főispán és Zápolya István csak hosszas harcok után vehették el tőlük Balogot, Derencsént, Gömört, Osgyánt, Rimaszombatot, Sajónémetit, Serkét, Szécset, Szkálnokot és végre legerősebb fészküket, Murányt. Ezen harcok idejéből maradtak fenn a rahói várkastélyhoz, Vereskőhöz és a Királyhegyhez kötve, a nagy király vadász- és szerelmi kalandjairól szóló mondák és a király igazságszeretetéről tanuskodó hagyomány, amely szerint a gömöri szőllőhegyekben tanította az urakat a jobbágy munkájának becsülésére. A pártkirályok és a török hódítás korában Gömör vármegye is sok viszontagságnak volt kitéve. A hires kalandorok, Balassa Menyhért, Basó Mátyás és a Bebekek a királyokkal együtt változtatták a várak birtokát, örökös harcot viselve egymás és a királyi hadak ellen. A törökök több déli vár: Balog, Szécs, Gede stb. bevétele után Rozsnyóig, Dobsináig portyáznak. Ekkor pusztul el a legtöbb vár, történelmi szereplőkül csak Murány és Krasznahorka maradván meg. Murányt 1609. Széchy Tamás szerezte meg s ettől fogva a Széchyek Balognak, Jolsvának és a vármegye nagy részének uraivá levén, köréjük csoportosulnak a XVII. sz. alkotmányos küzdelmeinek Gömörben lefolyt nevezetesebb eseményei. 1644 jul. 5. vette be Wesselényi Ferenc nádor Murány várát és urnőjének, a szép Széchy Máriának szivét, ezzel I. Rákóczi Györgytől III. Ferdinándhoz térítve a vármegyét is. Murányban szőtték össze a Wesselényi-féle összeesküvés fonalait, amig a nádor halála után 1670. lotaiai Károlynak át nem adta Széchy Mária a várat. A Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc-féle felkelések alkalmával is Murány és az Andrássyak krasznahorkai vára a gömöri események főhelyei, ahol sürün váltakoznak a kuruc és labanc hadak.
A 16 éves török háboru felmentette Gömör vármegyét a hódoltság alól, a szatmári békekötéssel bezárul a nemzeti harcok hosszu sora. A várak egymásután romba dőlnek, a kedvüket egykor a harcok zajában kereső főurak a tárogatók harsogásánál kedvesebb zenének tekintik a kohók és hámorok egyhangu zakatolását. A hatalmas murányi uradalmat 1720. Koháry István vette meg, utódaitól az 1826. a Szász-Coburg-Gothai hercegi házra szállott; Krasznahorkát tartozékaival az Andrássyak birják. Ezen két főuri családnak érdeme azon nagymérvü bánya- és vasipar, amelyet a vármegye földrajzi ismertetése feltüntet.
(Sajó-), kisközség Gömör vármegye tornaljai j.-ban, (1891) 1204 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral, asztalos tanműhellyel. G. vára a Sajó mellett már a magyarok bejövetelekor, sőt előbb is létezett s Ptolemaios Claudius már (II. sz.) említi Gorman néven. A magyarok bejövetelekor Bors vezérnek, Bönger fiának jutott birtokába s utódai birták IV. Béla koráig: az utolsó Bors-családbeli leány (Domonkos bán fiának, Borsnak leánya Veronika), Szepessy Gallushoz a Máriássiak egyik őséhez menvén nőül, G. a Máriássiak birtokába került azoké volt a XV. századig, mikor Giskra cseh martalóc hadai elfoglalták. Ellene Hunyady János és Mátyás küzdöttek s utóbbi vissza is hódította, de utóbb G. vára annyira elpusztult, hogy ma csak a várhegy neve emlékeztet rá. Birtokosai voltak azután Wesselényi Ferenc, a Csákyak, Gyöngyössy István költő, a Lányiak, végül a Szentiványi-család egyik ága. Némelyek szerint idevaló volt Czinka Panna cigányhegedüs, kit Lányi János taníttatott ki. V. ö. Hunfalvy János, Gömör és Kishont vármegye leirása (1867).
megalakítását a megye 1883 márc. 20. tartott közgyülése határozta el. Működését ez év szeptemberében kezdette meg. Célja a nem magyar ajku megyebeli lakókat a magyar nyelv birásához segíteni és azon magyarellenes izgatók bujtogatásai ellen működni társadalmi téren, kik főleg a nem magyar ű lakók ismeretkörének korlátoltságára támaszkodnak. Az egylet legáldásosabb s gyakorlati eredményeiben legmesszebbre kiható működését az óvódák és gyermekmenhelyek létesítésében találja. Az egyesületnek ilyen intézményei a megyében 10 helyen vannak, melyeket 501 kisded látogat, azonkivül 7 ilyen intézményt segélyez. A megyében levő népkönyvtárak fejlesztésére is kiváló gondot fordít, a vármegye azon vidékein, hol tót ajku lakosság van, hazafias irányu (Vlast' a Svet, Slovenske Noviny, Novy Domovy Kalendar) tót nyelvü lapokat, népies olvasmányokat, naptárakat terjesztett. Az egyesület székhelye Rimaszombat,. Fiókegylete 10 helyen van a megyében. Az egyesület élén áll a 72 tagu választmány, tagjainak száma 2190. Tiszta vagyona 13397 frt 99 kr.
l. Érchegység (3).
1. Gusztáv, cs. és kir. őrnagy, hadtörténeti iró, a Gömöry Dávid hires alkémistától származó férfiágnak utolsó sarja, szül. Nápolyban 1822., hol atyja, G. János, mint cs. százados állomásozott. Pécsett végezte a gimnáziumot s 1836. lépett Tullban mint hadapród az utász-aknász-iskolába. 1840. a magyar nemesi testőrséghez került mint hadnagy, 1845. pedig mint főhadnagy a 37. magy. gyalogezredhez Lembergbe. 1849. az ezreddel Olaszországban harcolt és Velence ostroma közben kitüntetésből százados lett. 1851. É.-Csehországba, majd Bécsbe helyezték át. 1853. a montenegrói zavargások idején a Kulpa-folyó mentének védelmével bizatott meg. 1854. megrongált egészsége kényszerítette, hogy ideiglenesen nyugalomba vonuljon, mely idő alatt a külföldet utazta be. 1859. ujra kinevezték, még pedig a cs. és kir. hadi levéltárhoz, mely állásban több rendjellel kitüntették. Ebben az állásban azonfelül a levéltár kincseivel hazai hadi történetünket számos uj és becses adalékkal bővítette az utóbbi években. Régibb katonai dolgozatai a Streffleur-féle Österr. Milit.-Zeitung-ban és a Mitthelungen aus dem k. k. Kriegs-Archiv-ban jelentek meg, mint p. a Türkennot u. Grenzwesen in Ungarn u. Kroatien (aml. folyóirat 1885, 155 l.); a magyar Haditörténeti Közlemények megjelenése óta pedig ebben a folyóiratban. Még pedig: Magyar felkelők a XVII. sz.-ból (Hadtört. Közl. 1888); A magy. nemesi insurrekciók (u.o.); Eltünt magyar ezredek (u.o.); Katonai emlékirat 1595-ből (u.o.); A mohácsi csata (Hadtört. Közlem. 1889, III.); Hadtörtén. rendeletek (u.o.); Az 1809. évi magyar insurrectió (u.o.; Egy kém a XVI. sz.-ból (u.o.); Eger ostroma (u.o. 1890. évf.); Pecsevi török iró (u.o.); A bécsi főhaditanács viszonya a magyar vezérekhez (u.o.); Pétervárad ostroma (u.o.); Zistersdorf elfoglalása a kurucok által (u.o.); A magyar hadsereg jellemzése török forrás után (u.o.); I. Miksa 1490. évi hadjáratához (u.o. 1891. évf.); Esztergom ostroma Mátyás és Mansfeld által (u.o.); Az álmosdi ütközet 1604. (u.o.); Lovassági szabályzat 1616-ból (u.o.); Székesfehérvár visszafoglalása 1601. (u.o. 1892. évf.); Uj hadijelentés a mezőkeresztesi csatáról (u.o.); Santa Militia (az 1617. alapít. nemzetközi lovagrend, u. o.); A hajduk Lippa előtt 1644. (u.o.); A régi bécsi város-sáncok és a kurucok betörése (u.o.); Ausztria hadi ereje az 1792-től 1866-ig folytatott háborukban (u.o. 1893. évf.); Mátyás főherceg levelei az 1605. magyarországi eseményekről (u.o.); Győri emlékkeresztek (u.o.); Haditörvényszéki itélet 1605. és lotaiai Károly kalandja 1738 (u.o.); Hatvan ostroma és bevétele 1596. (u.o. 1894. évf.); I. Mátyás király két ismeretlen levele (a bécsi udv. könyvtárban u. o.); Szinán pasa levele Rudolfhoz 1593. (u.o.). 1894. nagy csapás érte G.-t egyetlen fia, G.Antal, udvari miniszteri titkár, Korfun váratlanul elhalt.
2. G. János, Szász-Koburg-Gothai Fülöp herceg birtokainak központi igazgatója, szül. Csetneken (Gömör vármegye) 1813. Iskoláit Rozsnyón, Nagyváradon, a jogot Sárospatakon végezte, aztán jurátus lett a pozsonyi országgyülésen. majd a magyaróvári gazdasági akadémiát végezte el s Ferdinánd Szász-Koburg Gothai herceg igazgatósághoz került fogalmazónak. 1837. letette az ügyvédi vizsgálatot, aztán tanulmányutra ment Németországba, ahonnan visszatérve, 1838 a vasgyári igazgatóságnál segéd és helyettes igazgató, 1842. a vasgyár igazgatója lett. Ez állásában nagy buzgósággal egész 1885-ig működött, amikor is Szász-Koburg-Gothai Fülöp herceg központi igazgatójává nevezte ki. Hivataloskodása alatt több megérdemelt kitüntetés érte. Számos rendjel tulajdonosa.
3. G. Oszkár, miniszteri tanácsos, szül. Puszta-Szalatnyán (Nógrád vármegye) 1839 dec. 10. Tanulmányai végeztével 1863. jogtudor lett, 1862. kir. táblai gyakornok, 1864. helytartótanácsi fogalmazó, 1867. kultuszminiszteri fogalmazó, 1868. titkár, 1876. osztály-, 1890. valóságos miniszteri tanácsos lett, s mint ilyen vezetője a protestáns és gör. kel. ügyeknek. Érdemei elismeréséül a cs. és kir. kamarási cimet kapta s lovagja a porosz Johannita-rendnek.
régi magyar kézirat, imádságos könyv, mely kilenc különböző kéz irása, de nagyobb része 1516-ból való. E nyelvemléket Gömöry Károly ajándékozta 1821. a muzeumi Száchenyi-könyvtárnak. Kiadta Volf György az akadémiai Nyelvemléktár XI. kötetében (1882).
nagyközség Abauj-Torna vármegye gönci j.-ban, (1891) 3130 magyar lak., takarékpénztárral, postahivatallal s postatakarékpénztárral, tanonciskolával, jó gyümölcstermeléssel és élénk vásárokkal. Hajdani Pálos kolostorát 1371. I. Lajos király alapította. A XVII. sz.-ban nevezetes ref. tanintézet volt itt (l. Csécsi 3., Pallas Lex. IV. k. 645 oldal), s itt működött Károlyi Gáspár, az első magyar bibliafordító, kinek 1893. emléket állítottak itt. A gönci zsinat, l. Zsinat. G. hajdani vára, valamint a tőle DK-re eső Amadévára romokban hever.
tokajvidéki bormérték; ürtartalma 136 liter.
két csillagkép az északi féltekén, a nagy G. (Ursa major) 120-207° rektaszcenzió és 37-72° deklináció közt. Heis szerint 227 még szabad szemmel látható csillagból áll, melyek közül a 7 legszembetünőbb képezi magát a G.-t; 6 másodrendü és 1 harmadrendü áll együtt olyformán, hogy 4 csillag a szekér testét, 3 pedig a rudját képezi. A rud utolsó csillagja Benetnas, a középső a Mizar, mely tőle 11 3/4'-nyire távol levő Alkorral kettős csillagot alkot, a rud kocsifelüli csillaga Alioth, a legutolsó csillag a Dubhe. A görög mitosz szerint Hera Kallistot, mikor Zeustól megszülte Arkast, medvévé változtatta, ezt azután Zeus a csillagok közé helyezte el, innen a görög, illetve latin név; nevezték még sptentrionesnek is, amiért aztán ezt a szót az északi irány jelölésére használták. Az araboknál a 4 szekércsillagot ravatalnak (nas) nevezték, épugy a zsidók is. A kis G. (Ursa minor) a 210-270° rektaszcenzió közt és a 67° északi diklinaciótól a sarkon tul terjed. 54 szabad szemmel látható csillagból áll, melyekből a 7 legfényesebb (de csak 2-4 ranguak), épugy van szekéralakban elrendezve, mint a nagy G.-nél, csak ellenkező irány felé fordulva. A rud legszélső csillaga jelenleg 1/4°-nyira áll az ég sarkától (polustól) és ezt hivjuk sarki csillagnak. A nagy és kis G. közt a Sárkány csillagkép farka huzódik. L. Állócsillag.
A G.-t magyar alföldön, tüzetesebben Szeged környékén és a Temesközben Döncöl-, Döncör- és Döncőnek is ejtik. Ugyanigy (Kálmány Lajos tanusága szerint) Csanád és Bács-Bodrog vármegyének a Tisza mentén fekvő vidékein is. Minthogy azonban régibb nyelvemlékeink Göncölnek irják, ez a Döncöl stb. másodlagos alaknak is vehető s egymagában még nem sokat nyom a szó eddigelé legtöbb hitelü származtatása ellenében, mellyel Szarva Gábor (Magyar Nyelvőr XVII; 433) a német Konrad keresztnév Güntzel, Künzel kicsinyítő alakjában keresi a Göncöl szó ősét. Nyomósabb ellenérv e szószármaztatással szemben az, hogy a két G.-re vonatkozó mondák egy részének a többi európai népek ugyane csillagképekről táplált hitében nem akad párja, amit a szekér szó török eredetü voltával egybevetve, nem egészen alaptalan Kálmány Lajos azon sejtése, hogy ez önállóknak tetsző magyar mondák a névvel együtt török eredetüek. A Nagy- és Kis-G. megkülönböztetés mellett, ritkábban ugyan, de előfordul a magyarországi és törökországi G. is, amelyek közül amaz az Ursa major, ezen az Ursa minor népies neve. Szekérnek a népies felfogásban tulajdonképen rendesen csak a két csillagkép négy Kerekét veszik; mig a hármat a szekér Rudjának, hol 3 Ökörnek, hol meg Rudnak és Ökörnek nézik. A középső Ökör-, vagyis az Alkor-csillag fölötti, szabad szemmel alig kivehető kis csillag magyar népies nevei: Ostoros, Cigány gyerek, Kis béres v. Hüvely pici. Ez utóbbi név a többi európai népeknél is járatos s róla meg a G.-ről nagyobb mitologiai tanulmányt is irt Gaston paris (l. Babszem Jankó). A G.-re vonatkozó magyar mondákat másutt alig található teljességgel állította egybe Kálmány L., A csillagok nyelvhagyományainkban c. értekezésében (Szeged 1893). V. ö. Ipolyi, Magyar mythologia, 268, 450. Az illető csillagképek más népeknél divó elnevezéseit pedig v. ö. a Mélusine c. francia néprajzi folyóirat régibb évfolyamaiban. Hogy a Nagy G.-t régebben Szent Péter szekerének is hivták, azt Mélius Péter (A Szent Jób Könyve, Várad 1564) adatán kivül egy mondánk is tanusítja.