Karolina, német szinművésznő, született Düsseldorfban 1816 febr. 13., megh. Lipcsében 1874 jan. 17., ahol mintegy 40 évig volt kedvence a szinházlátogatóknak a soubrette, majd később a komikus szerepekben.
közel 100 km. hosszu jobboldali mellékfolyója a Dunának. Svábföld bajorországi kerületben, Kempten közelében két patakból ered és Günzburgnál torkollik.
az ugyanily nevü járás székhelye Svábföld bajoroszági kerületben, 48 km.-nyire Augsburgtól, a Günz és Duna összefolyásánál, vasut mellett, (1890) 4114 lak., mekanikus szövőszékekkel, sör- és malátagyárral. 1805 okt. 9. és 10. a Ney vezérlete alatt álló franciák itt győzték le Ferdinánd osztrák főherceget.
Pál, német utazó és földrajzi iró, szül. Berlinben 1840 okt. 14. és u. o. végezte az egyetemet. 1868. magántanár lett a bonni egyetemen, 1870-71. részt vett a francia háboruban. 1872-1875. a német expedicióban vet részt, mely Loango kikutatására volt kirendelve, honnan 1875. becses gyüjteménnyel visszatért. 1876-ban Schweinfurth társaságában az egyiptomi sivatagokon kutatott; 1882. Dél-Amerikába indult és különösen a chilei Andokban tett uttörő utazást; feljutott többi között a Maipo tüzokádó csúcsára és az Aconcaguát is megmászta (6560 m. magasságig). 1883. Boliviában kutatott s azután visszatért Európába. 1884 óta számos utazást tett (tél idején) az Alpokban, 1889-90. pedig II. Vilmos német császárt kisérte el északvidéki utazásaira. 1892. a berlini egyetemen a fizikai földrajz tanára lett. Művei: Die Loango-Expedition (1879); In den Hochalpen (1886); Reisen in den Andes von Chile u. Argentinien (1888); Kaiser Wilhelms II. Reisen in Norwegen in d. Jahren 1889-92 (2. kiad. 1893); Végül a szakfolyóiratokban és a Deutsche Rundschau-ban közölt számos értekezést.
járási székhely Mecklenburg-Schwerin nagyhercegségben, a Nebel és vasut mellett, (1890) 14568 lak., vasöntéssel, gép-, dohány-, szappan-, cukor- és sörgyártással; élénk gyapjukereskedéssel. Legjelentékenyebb épületei: a XIV. századból való templom pompás siremlékekkel, az egykori hercegi kastély, a plébánia-templom szép fafaragványokkal. 1219. II. Burwy Henrik herceg, akinek szobrot is emeltek, székhelyévé tette; de e jellegét 16695. elvesztette.
Károly Ede, német jogtudós, született Königsbergben 1830 ápr. 18. Königsbergben, Bonnban, Münchenben és Berlinben tanult, egy ideig a birói pályán volt. 1861. magántanár. 1863. rendkivüli, 1865. rendes tanár lett. 1885 titkos igazságügyi tanácsossá nevezték ki. Művei: Die englischen Aktiengesellschaftsgesetze von 1856 und 1857 (Berlin 1858); Henricus de Braton u. sein Verhätnis zum römischen Recht (u.o. 1862. angolul Filedelfia 1860); De jure maritimo, quod in Prussia saeculo XVI et ortum est et in usu fiut (Königsberg 1866); Die Entstehungsgeschichte der Carolina (Würzburg 1878).
város Minden porosz kerületben, 10 km.-nyire Weidenbrücktől, a Dolde és vasut mellett, (1890) 5917 lak., mekanikai szövőszékekkel, szalagkészítéssel, selyemszövéssel és kötélgyártással.
Károly, orientálista és hittéritő, Pyritzben 1803 jul. 8., megh. Honkongban 1851 aug. 9. Eleinte a hollandi misszió szolgálatában állott és 1826. Bataviában működött. Kilépve a hollandi hittérítőtársaság kötelékéből, Singapurba s később Sziámba ment, hol a biblia sziámi nyelvre fordítása körül buzgólkodott. 1831. Khinába ment. Oly tüzzel látott hozzá a khinaiak megtérítéséhez, hogy kiérdemelni látszott Khina apostolának nevét. Számos khinai nyelven irt vallásos értekezésén kivül főbb művei: Journal of three voyages along the coast of China in 1831-32 and 1833 (Ellistől kiad. London 1834., németül Basel 1835); Geschichte des chinesischen Reichs von denältesten zeiten bis zum Frieden von Nanking (kiadta Neumann, Stuttgart 1874); China opened (London 1838, 2 köt.); The life of Tao-Kuang (u.o. 1851.).
József gróf, lovas generális, magyar iró, szül. Rudabányán, Borsodmegyében 1725 okt. 16., megh. Szakolcán 1801 december 21. Olasz eredetü családja III. Ferdinánd idejében került Ausztriába, 1686. Sszobieszkytől lengyel grófi rangot nyert és a Forgách-családdal kötött házasság révén 1687. magyar indigenátust kaptak. G. alig tiz éves korától kezdve a jezsuiták egri gimnáziumában tanult, sok csintalansága mellett is mind az öt osztályban jeles eredménnyel. Itt szerette meg a verselést s annyira vitte, hogy három óra alatt 100 deák distichont irhatott. A filozofiai tanfolyamot a nagyszombati egyetemen hallgatta, s akkora előmenetelt tett, hogy 19 éves korában 162 tanulótársa közt mint elsőt avatták baccalaureussá, a szokásos szigorlat és nyilvános vitatkozás után. A családi hagyományokhoz hiven és a maga hajlamához képest a katonai pályára lépett. 1744 jan. 2. beállt a Szirmai-féle gyalogezredbe mint zászlótartó. Csehországban két csatában küzdött a poroszok ellen. A következő évben Olaszországba rendelték ezredét s itt két év alatt öt táborozásban vett részt. 1747. a francia területre tett egy beütés alkalmával fogságba került s 4 hétig volt Tuolonba bezárva, amikor a hadi foglyok kicserelése utján megszabadult. Kevéssel utóbb egy hid védelme közben ballábát lőtte át egy golyó s mialatt sebéből lábbadozott, főhadnaggyá léptették elő. 1752. már mint kapitány nőül vette br. Horeczky Franciskát, de ez nemsokára meghalt, miután 3 gyermeke született; G. a hétéves háborut végigharcolta, legalább hét ütközetben részt vett, 1757 okt. 15. Hadik seregének, mely Berlint megsarcolta, G. volt mint kapitány 111 katonával az előcsapatja. A hubertsburgi béke után (1763) már mint őrnagy a nádor-huszárezredben, Magyarországban állomásozott, a beregmegyei Badaló helységben. Itt mindenféle dévaj kalandokkal, bravuros vadászatokkal üzte el unalmát, nyilt házat tartott, bejárta a vidéket is, összejárt a földesurakkal és megismerkedett a néppel. Itteni életmódját eleven vonásokkal irta le a Badalai dolgok-ban. 1766. Szatmárra, majd Mármaros-Szigetre helyezték át, ekkor már alezredes volt. Kalandozásait mindig folytatta, sokszor megfordult Nagy-Peleskén, melynek földesura, Becskey György, jóbarátja volt. Itt szerezte későbbi epikájának anyagát. Mármarosban körülbelül 1775-ig maradt, ezalatt ezredessé lett s előbb a gr. Kálnoky-, majd a gr. Nádady-ezredhez tették át. Rendtartó feljebbvaló volt, de emberségeért, magyaros egyéniségeért katonáinak bálványa. 1775. Galiciába helyezték át, ott érte a generálisi kinevezés 1783 febr. 24. Ekkor, 38 évi szolgálat után, nyugalomba lépett. Szakolcára vonult vissza, hol renaissance-kastélyt épített, ujra nősült s kertészkedéssel és könyvolvasással foglalkozott. Ez utóbbi még táborozásai közben is szenvedélye volt. Télen vadászgatott, nyaranként elrándult a pöstyéni fürdőbe, amellett összetartott a vidék földesuraival, bejárt a megyegyülésre és megjelent az 1790-91. országgyülésen is. A nyugalom ez évei alatt eljutottak hozzá az éledő magyar irodalom mozgalmai. Ő is tollat ragadott a nemzeti nyelv javáért, munkákat bocsátott közre s levelezést kezdett a kor iróival és irónőivel: Péczeli Józseffel, Baróti Szabó Dáviddal, Mindszenti Sámuellel, Csizi Istvánnal, Molnár Borbálával és Fábián Juliannával stb. A 90-es években lelkesen izgatott a magyar viselet mellett. «Mars és Apollo» népszerü hive iránt halálakor országszerte nagy részvét nyilatkozott.
Mint iró Dugoniccsal és Pálóczi Horvát Ádámmal együtt azt a csoportot alkotja, melyet mult századvégi irodalmi irányaink közt magyaros iskolának szoktunk nevezni. G. epikus volt, Gyöngyösi István tartotta szem előtt, négyes versekben, zamatos nyelven irt. Első munkája nyomtatásban: Pöstényi förödés, 1878., egyes apró mulatságos kalandok előadása, de nem éppen finnyás izléssel. Sokkal nevezetesebbek G. következő munkái: Egy falusi nótáriusnak budai utazása, melyet önnönmaga abban esett viszontagságaival együtt az elaludt vérü magyar szivek felserkentésére és mulatságára e versekbe foglalt (Pozsony és Komárom 1790; irta 1787 okt. 2.-dec. 20.). A szatirikus célzatu munkát gyorsan megkedvelték a peleskei nótárius sikerült alakjáért (melynek megteremtése G. legfőbb érdeme), konzervativ magyaros szelleméért, mely az idegen erkölcsöket és viseletet egyaránt nevetségessé teszi és a magyar életből vett pompás jeleneteiért. Valóságos népkönyvvé lett; e század elején is kapós volt, legujabban Gyulai Pál adta ki az Olcsó Könyvtárban; ezen alapszik Gaál József hires bohózata is. Már 1792. is keletkezett hatása alatt egy apokrif prózai munka: A peleskei nótáriusnak pokolba menetele (Basilie 1792), melyet, midőn 1863. előkerült, Arany és Toldy véleménye alapján egy ideig a G.-énak tartottak. Maga azonban G. is irt folytatást. A falusi nótáriusnak elmélkedései, betegsége, halála és testamentoma, melyeket kétsoros versekkel kiadott és uj esztendőbéli ajándékba hazánk dámáinak és gavallérainak nagy szivességgel nyujtja gróf G. J., magyar lovas generális (Pozsony 1796). E versezet azonban távolról sem versenyez az első nótáriussal; de mind költői értékre, mind kedveltségre nézve méltán sorakozik ahhoz: Rontó Pálnak, egy magyar lovas közkatonának és gróf Benyovszki Móricnak életek, földön, tengereken álmélkodásra méltó történetjeiknek s véghez vitt dolgaiknak leirása, amelyket hazánk dámáinak kedvekért versekbe foglalt (Pozsony 1793). Ennek első része a Rontó Pál eredeti leleményével, genrehelyzeteivel és zamatos előadásával sokkal fölötte áll a Benyovszky-féle résznek. Ez is napjainkig a ponyván forog. Említésre méltó még G.-nak egy röpirata: A mostan folyó országgyülésnek satyrico-critice való leirása, amelyet egy Istenmezején lakó palócnak szinlése alatt irta azon buzgó szivvel biró hazafi, akinek pennájából folyt ki a Falusi Nótáriusnak Budára való utazása (Lipcse 1790). Verses levelezései Molnár Borbálával 1795., Fábián Juliannával 1798. jelentek meg. Egyéb munkái: A mostan folyó török háborura célozó gondolatok (Pozsony és Komárom 1780, irta 1789); Tizenkettődik Károly Svécia ország királyának élete stb. 1792. (Voltaire nyomán, majdnem szószerint). Sokáig dolgozott egy nagy világtörténeten: A világnak közönséges históriája stb. Első kötete 1796. jelent meg s ettőlfogva évenkint egy kötetet bocsátott közre; ő 6 kötetet irt meg, halála után, 1805. Kis János folytatta még egy kötettel, azzal megszünt a vállalat. E munka is kompiláció Rollin, Milóth, Baumgarten és Schröck történeti műveiből. V. ö. Kovács Dénes, Gróf G. J. élete és munkái (Budapest 1884); Arany J., Prózai dolgozatok; Toldy, Beöthy irodalomtörténete; Greguss, P. Napló 1854. 212; Werner Adolf, Gr. G. J., a székesfehérvári kat. főgimnázium Értesítője 1891-92. Főmunka azonban Gvadányira a Széchy Károly nagy monográfiája (Budapest 1894).
(Gwalior), 1. a mahrattok egyik hűbérállama Elő-Indiában, a közép-tartományokban. A főrésze a Malva-fensikon, kisebb részei elszórtan Bhopal, Indaur és egyéb brit ügynökségekben vannak. Összes területe 75227 km2, lakóinak száma (1891) 3378774 akik közt a legtöbb a hindu, van azonkivül mohammedánus, dsain és 2-300 keresztény. Főfolyói a Csambal és a Szind. Főtermékek az indiai mák, továbbá a rizs és a pamut.
2. G., az ugyanily nevü hűbérállam fővárosa, 105 km.-nyire Agrától, a Szavanrika és vasut mellett, (1891) 85040 lak. Két, egymástól 3 km.-nyire fekvő részből áll, a régi és uj városból. Amaz, amely meglehetősen aláhanyatlott, egy 100 m. magas szikla alján épült; e meredek bazaltszikla mintegy 2500 m. hosszu és 300 m. széles; rajta van az erősség és a XV. sz. végén a XVI. sz. elején, a hindu művészet virágzása korában épített igen érdekes palota, amelyhez más hasonló házak csatlakoznak és együttvéve India egyik legfestőibb háztömegét alkotják. Dsain, Vismu és Szivaita templomok egészítik ki ezt az architekturai-muzeumot. Magában a sziklában is üregek vannak kiásva, amelyeket különböző szobrok (egyik 17 m. magas) ékesítenek. Az uj város (G.-Laska) Mahdadsi Szindia mahratt generális táborából keletkezett és ez szolgál tulajdonképen a fejedelemnek székhelyéül; itt van a kereskedelemnek is a fészke.