(növ., néhol buzogány v. buzogányfű, kabátot, nádbotikó, bakaselyem, buzogánysás, Typha Tourn.), a róla nevezett család génusza. Magas v. törpe mocsári kóró, hosszu szálas levelekkel, ágatlan, hengerded szárral, egylaki, egymás fölött két buzogányvirágzattal. A szár tetején a himes virágzat füzére, mindjárt alatta (bodnározó Gy., T. latifolia L:) v. nyéllel elválasztva (T. augustifolia L., hati Gy.) a termővirágok csoportja van. A fiatalabb gyékénynek tehát egymás fölött két buzogánya (haporja Clusiusnál) van, de később a himvirágok tönkre jutván, csak a termőbuzogány feketéllik. Virága nagyon apró, százezrével alkotja a hengerded buzogányt. Apró gyümölcsét fehér gyapju övezi (bakaselyem). Tiz faja közül, mely a trópusok vidékein s a mérsékelt ágalj alatt nő, négy hazánkban is terem. Az említett két faj egész 2 m. magas, vizek körül, nádas mellett álló vizekben gyakori. Leveléből gyékényt, puha kosarat fonnak, a bodnár pedig a levél sárgás hüvelyével borított szára alját, mely a vizben volt, hordódongák közé eresztéknek használja. Szárával tüzelnek v. házat fednek; a szegény nép gyümölcse gyapjával, magában v. tollal keverve, ágynemüt tölt meg. Pakolónak és vattának is használható. Lisztes tőkéje a böngyöle (l. o.), vértisztitónak is tartják. Virágporával a korpafüvet hamisitják. ma Makart-csokorba kötik. V. ö. Rohrbach, Die aurop. Arten der Gattung Typha (Berlin 1869); Kronfeld, Monographie der Gattung Typha (Bécs 1889); Borbás, A hazai gyékényfélék földr. elterjedése (Term-tud. Közlöny, 189 füz.); u. a., zut Verbreitung und Teratologie von Typha (Oesterr. Bot. Zeitschr. 1886).
(Alsó- és Felső-, egyesített kisközség Somogy vármegye csurgói j.-ban, (1891) 2205 magyar lakossal, vasuti megálló, postahivatal és postatakarékpénztár.
gyékényből készült uszókra függesztett öregháló.
(növ., typhacae), az egysziküek buzogányosai rendjének családjai; pázsitfü vagy nádtermetü növények, hengerded buzogánnyá (haporja Clusiusnál) csoportosult egylaki virágokkal. Megfogyatkozott növénycsalád, ma csak a gyékényt számítjuk ide a Sparganiumot (l. Békabuzogány) külön, szintén megfogyatkozott családra választjuk.
nagyon elterjedt háziipari ág, mely gyékényt, sást és háncsot dolgoz fel, részben disztárgyakra, részint gyékényponyvákra és u. n. szatyrokra. Ezen háziiparág hazánkban leginkább Maros-Torda, Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Beszterce-Naszód és Szatmár vármegyében van elterjedve, Maros-Torda vármegyében különösen fele, Szabéd, Csávás és Mező-Kölpény községekben üzik ezen iparágat igen nagy mértékben, leginkább szatyrok készítésével, melyek nagy kiviteli cikket képeznek Németországba és Amerikába. Finomabb cikkeket itt nem készítenek. Ellenben Szatmár vármegyében csak finomabb cikkek készíttetnek, melyek országszerte nagyon el vannak terjedve. A gyékényfonatokat különféleképen kombinálva használják kosárfonásra is, valamint műiparilag feldolgozva a legszebb disztárgyakra. L. még Háziipar.
(növ.), a növényszövettanban olyan laza szövet, amelyben a növénynek szellőzésére számos sejtköz vagy légcsatorna van.
(növ.. Calamus, tolma), a káka, gyékény stb. magasabb növényeknek látszólag csomótlan (l. Bütyök) puha szára. A szalmától az is megkülönbözteti, hogy belülről nem üres, hanem laza parenhimás szövet tölti ki. gyékény, mészáros kosár, s hasonlók fonására, kötözőnek stb. alkalmatos.
vagy gyikfű (növ., békavafű, szilva- (levelü-) fű, tüzfű, torokfű, toroköröme Benkőnél, villahim Diószeginél, prunella v. Brunella L.), ajakas fű, 4 fajjal (hazánkban 3)mind a két földrésznek mérsékelt és hegyes vidékein, de több fajtája és fajvegyüléke is ismeretes. Virágörvei kurta fürtté csoportosodnak, hegylevelük kerekded, végre barna szinü lesz.
község, l. Gjelekovec.
szószerint a. m. együgyü vagy gyarló. Podhraczky (Béla király névt. jegyzőjének idejekora és hitelessége, 241. l.) szerint a magyar hősmonda nyomán dolgozott a Névtelen Jegyző, mikor az erdélyi vlachok urát (a 25. fejezetben) Gy.-nak, azaz gyarlónak nevezte (Dux... gelon minus esset tenax). Csak a Névtelen említi, bizanci és más források nem szólnak róla. Elbeszélése szerint Tuhutum a Meszes-kapun át Erdélyre törvén, egy nap alatt az Almás-patakhoz ért s Rákos és Hidalmás közt megütközvén Gy.-val, tökéletesen megverte. Gy. a Szamos melletti várába akart menekülni; a magyarok azonban utólérték s a Kapus vize mellett megölték, mire a vlachok Esküllőnél hűséget esküdtek Tuhutumnak.