(növ.), kéküstökü csormolya.
(növ.), Carpinus L., gyertyafa, gyurtyánfa, irmesfa, (l. a mellékelt képet), a tölgyfélék gyertyánfanemüinek fája v. cserjéje, 9 faja az északi földgömb mérsékelt vidékein (hazánkban két faj) terem.
Gyertyánfa. (Carpinus Betulus.)
[ÁBRA] 1. A virágzó hajtás, a himes és b termős barkával. 2. A himes virág. 3. Két termő virág. 4. A gyümölcsfüzér egy hajtás csúcsán. 5. A gyümölcs keresztmetszése. 6. A csírázó növényke.
Dereka domborgós vagyis a keresztmetszetén több s nem egyenlő ivből alakult körlap van. Levele egyszerü, himes barkája csüngő, hengerded, termővirágzata laza; pikkelyei lehullása után a fiatal gyümölcs körül háromhasábu zöld levélke (cupula) marad s az apró egymagu barázdolt makknak is takarója, később pedig szállítója (gubazászló). A háromhasábu levélke középső metszete hosszabb, a fedőlevél és két előlevél összeforradásából támad (l. az ábrát). A C. Betulus L. (Weissbuche, közönséges Gy.) 10-15 m. magas törzsén jelentékeny, mintegy spirálisan haladó hossz-szemölcsök vannak. Gallya és ága gyenge, többnyire nagyon hosszu, sürün csoportosodik, fölfelé irányul; kérge ezüstszürke, többnyire sima, levélrügye a bükkfáéhoz hasonlít, de valamivel kurtább. Levele elliptikus, ráncos, csaknem kopasz, kétszer fürészelt. Melléklevele korán lehull. Virága apró, a barkában a lombfakadással egyszerre fejlődik. Keményhaju, kissé lapított makkját az apró viráglepel koronázza. Koronája különböző alaku, de sohasem annyira kerekített mint a bükkfáé. Gyökere vizszintesen halad a földben.
[ÁBRA] Gyertyánfa makkgyümölcse; a a makk, b ugyanaz a hárommetszetü levéllel.
A közönséges Gy. Európa középtájain nő, Svájcban már ritkul, tul a havasokon s hazánk déli részein is gyakori keleti Gy. (C. Duinensis Scop., C. orientalis Lam.) váltja fel. Ugyanolyan helyet szeret mint a bükkfa, de kissé kevesebbel s megelégszik, s a száraz földben is megterem. Fiatal korában soká bokrosan nő, korán és bőven hoz gyümölcsöt. Ez októberben érik meg, de gyakran csak jövő tavaszkor csirázik. 300-400 esztendeig is elél, száraz meleg helyen már 1-8000 esztendős korában hanyatlik. Betegsége és ellensége alig van, a késő fagy sem árt neki. Közép-Európában tiszta zárt erdőt ritkán s csak helyenként alkot (gyertyánfaerdő, gyertyánfa-liget, gyertyános, carpinetum) hazánkban is inkább a dombos és alacsonyabb hegyeken a tölgyfával keveredik, de itt-ott a bükk övébe is, egész 877 m.-ig felhat. A Visztulától keletre erdőt alkot, itt t. i. a bükkfát pótolja. Az árviz nem igen árt neki: a folyók lapályain, a hegyek völgyeiben, a friss és nedves talajon a legszebben tenyészik, ellenben a savanyu meg a tőzeges talajt kerüli. Száraz mészlejtőn rövid idő mulva változtató sarjerdő kezelésben a lombos fák közül gyakran az egyetlen, amely tenyészik. Szivós természetü: hogy az árnyékot jól türi, nem ritkán olyan helyen értékes, ahol a tölgyes nyilét helyét talaj védőfával kell beültetni. Hogy sarjakat és bujtó ágakat ereszt, a vágás v. sarjuerdő üres helyeit célszerü vele befásítani. Jó kerítésnek is, mert a nyirést jól eltüri. A Gy.-t vetőtéren kell nevelni, s csak 4-6 esztendőre a szabadba kiültetni, mert a szabad vetésben a fű árt a csemetének. A mélyre munkált földbe 40-50 kg. tiszta magvat (egy hl. tiszta mag a gubazászló nélkül mintegy 44 kg.-ot nyom) vetünk s 1 dm.-nyire a földbe temetjük. A hároméves csemetét ültető-térre helyezzük át, s addig ott marad, amig valahová nem kell ültetni. Néhol legelőre stb. is, 5-6 m. távolságban, ültetik, azután minden 6-8 esztendőben csonkítják. Igy a nélkül, hogy a fűnek sokat ártana egy kis tüzelőre is szert tehetni. Fája nagyon világos, csaknem fehér (Weissbuche), sürü, a hazai fák közt a legkeményebb és legnehezebb, azért tüzelőnek és mint műfát nagyra becsülik. Szárazon nagyon tartós. Évgyürüje bodrosan görbült, azért nehezen hasad; a bélsugara részben széles, de azért finom s többnyire csoportosan összeszorul. A fa fehérje és a fa keménye jól megkülönböztethető. Tüzelőereje a bükkfáéval egyenlő, de annyi masszát, min ez, korántsem produkál. Az asztalos, esztergályosé s kerékgyártó szereti; csavart, kereket, gyalut, hengert, sajtót, cölöpöt, kalapács- és szekerce-nyelet csinálnak belőle, malomkerék fogának pedig elkerülhetetlen. Jó szén és elegendő hamuzsir is lesz belőle. Levelét a juh, kecske és ló szivesen megeszi. Kérgével cserzeni lehet. Csinos lombkoronája kedvéért parkba is szivesen ültetik, kertben szomoru (var. pendula) és sallangos levelü (var. quercifolia) fajválasztéka is van. A C. Duinensis Scop. (oláhul karpanizza) alacsony fa v. bokor, levele kisebb, gubazászlaja hasítéktalan, csak fürészelt. Sarjuerdőnek, tüzelőnek, ritkábban szőllőtakarónak használják. A meszes talajt, meg a verőfényes helyet szereti. Diszfának is ültetik, l. Álcsésze.
(növ.), Carpineae v. Corylaceae), a barkások családja v. ezek tölgyféléinek alcsaládja (ekkor gyertyánfa- v. mogyorófanemüek), s a tölgyfélék és nyirfafélék kapcsa. Amazoktól a hegyelevelekből keletkező álcsészéjök (guba), emezektől ismét a guba, a makkgyümölcs, a termővirágoknak felső, de többnyire nagyon tökéletlen leple, végre az különbözteti meg, hogy a himgöbök felein szőrüstök van. Himes virágjoknak nincs leple.
István (Bobdai), pedagogus, szül. Tibódon 1834 dec. 25. Gimnáziumot végzett s érettségi vizsgálatot tett Székely-Udvarhelyt az ev. ref. főiskolában, az 1853-54. és 1854-55-ik tanévben pedig a kolozsvári orvos-sebészeti intézet hallgatója volt, azután tizenhárom év hosszat tanárkodott a székely-udvarhelyi r. kat. gimnáziumban. 1869 jul. 20. Eötvös József báró a svájci képezdék tanulmányozására küldte ki. Amint Svájcból hazajött, Eötvös azonnal a székely-kereszturi képezde igazgatásával bizta meg. Kereszturról Trefort 1873 nov. 16. Budára hivta a központi tanítóképző intézet igazgatására. Vezetése alatt ez az intézet folytonosan emelkedett s lassankint polgári iskolai képezdével, gyakorló polgári iskolával, képezdei tanári tanfolyammal bővült. Nagy befolyása volt Gy.-nak a polgáriskolai intézmény fejlesztésére is, a Tanszermuzeum hasonlókép neki köszönheti mai szervezését. 1874 óta szerkeszti a Néptanítók Lapját, 1878-tól az Országos Közoktatási Tanácsnak is tagja. Irodalmi dolgozatai: Előgyakorlatok az irvaolvasás tanításához (1884) és Olvasókönyv a népiskolák számára (5 kötet, Kiss Áron és Radó Vilmossal); Női karénekek gyüjteménye (1879); Négyes dalok zsebkönyve (1879, e két utóbbi Bartalussal); Jelentés és emlékirat a tanítóképezdék reformjáról (1872), Az ellenzéki szellem az iskolákban (1876); Gyakorlati logika (Dittes Frigyes után, 18883), A népiskola módszertana (Dittes után, Kiss Áronnal, 1882), A Budapesti állami elemi és polgári iskolai tanítóképezde multja és jelene (1882), Olvasókönyv a polgári iskolák számára (1. és. 3. köt., Kiss Áronnal). Mindegyik mű több kiadást ért. A megindulás első évében félévig szerkesztette a Felső nép- és polgáriskolai közlönyt 1884-ben 1881. tanársága 25-ik évfordulóját ünnepelte meg. Érdemei elismeréséül a Ferenc József-renddel s királyi tanácsossággal tüntették ki.
(növ.), l. Gelyva.
(Kabola-Polyána), kisközség Mármaros vármegye tiszavölgyi j.-ban, (1891) 1406 magyar és rutén lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral és vasgyárral 22655 hektárnyi, tulnyomóan erdős határral. A községtől negyedórányira és a nagy-bocskói vasuti állomástól 364 órányira fekszik a hasonnevü fürdő, 500 méternyire a tenger szine felett, gyönyörü erdőségek s nagy angol park közepett. Számos ásványforrása részint ivásra, részint fürdésre és hidegvizgyógyításra szolgál; az itteni Irén-forrás a vasas savanyuvizek közé tartozik s mint ilyen kitünő hatásu vérszegénységben, női bajokban, idegbetegségekben s a légzőszervek bajaiban. Gy. mint klimatikus gyógyítóhely is figyelmet érdemel. A telepen 100 szoba áll a vendégek rendelkezésére. tulajdonosa dr. Widder Péter.
(vale), kisközség Torda-Aranyos vármegye torockói j.-ban, (1891) 447 oláh lakossal. Itt kezdődik a Kőköz (l.o.) nevü sziklaszoros, melyen át az ut Torockóról Nagy-enyedre vezet.
Répás-Hutához tartozó üveg gyári telep, Borsod vármegye miskolci j.-ban, az itteni üveggyár, mely Schusselka Gusztáv tulajdona, évenkint 12000 frt értékü nyersanyagot s 30000 frt értékü fuvott és csiszolt üvegtárgyat állít elő. A munkások száma 50. Gy. a Bükk-hegységben, igen szép vidéken fekszik.
bitumenben leggazdagabb, törési felületén bágyadt fényességü kőszén, mely meggyujtva, lobogó lánggal ég, azért a Gy. név angolul cannel-coal v. candle-coal (candle a. m. gyertya, coal a. m. szén), magyarosan kannel-szén. Nagy-Britanniában, különösen Skóciában (Lanarkshire, Lancashire) bányásszák és gombokat, tintatartókat, gyertyatartókat meg egyéb tárgyakat is faragnak belőle, sőt éppen ugy, mint a gagátot vagy jetet, gyászoló ékességgé is földolgozzák.
Boldogasszony, vagyis szüz Mária tisztulásának ünnepe. Azért neveztetik Gy.-nek, mert az egyház a szt. mise előtt gyertyákat szentel, jelképezendő az Üdvözítőt, akit az agg Simeon a templomban való bemutatásánál a világ világosságának nevezett. Ez ünnepet a gör. egyházban kezdték elsőben megülni, a VI. sz. közepe táján, midőn Justinian császár elrendelte, hogy a Konstantinápolyban kiütött ragály megszüntetésére febr. 2. Mária tisztulásának emlékére ünnep tartassék. A nyugati egyházban I. Gelázius pápa hozta be 494., hogy ekkép a Rómában divatozó lupercáliák ünnepét kiküszöbölje (Faunus, melléknéven lupercus, tiszteletére tartott ünnepek). Az I. Gergely-féle Sacramentarium-ban és Antiphonarium-ban (590-604) ez ünnep a többi ünnepek közé van sorozva. A gertyaszentelés ugy látszik a XI. sz.-ból ered. Gyertyát szentel még az anyaszentegyház febr. 3., szt. Balázs napján és Pálma-vasárnapot megelőző szombaton.