karika-alaku, rendesen nemes ércből, néha vasból, szarv- vagy csontból készült tárgy, melyet rendesen diszül, vagy szimbolikus jelül az ujjon szokás viselni. Céljára vonatkozólag megkülönböztetnek jegy-gyürüt (házassági frigy jelképéül), pecsét-gyürüt, varázs-gyürüt; azonkivül van még u. n. birok-gyürü is, mely nehéz vas-gyürüt kiszögelő fejgombbal, melyet a középkorban a hadjáratok alkalmával a közlegénység birkózásnál használt. Sok keleti néptörzsnél a lábon és lábujjakon is viselnek Gy.-t, vadnépek az orrcimpán is. Kar-, nyak- és láb-gyürük Európa barbár népeinél is divatosak voltak az ó-korban. Különös alaku halánték-gyürüket a régi szlávok viseltek. A régi korban Gy.-k darabjai pénz gyanánt szerepeltek. A Gy.-t gyakran említi a biblia. A régi zsidók pecsét-gyürüt (chotham) nemcsak az ujjon viseltek, hanem szalagra kötve a nyakon is; e Gy.-re a tulajdonos neve és egy bibliai jelmondat volt vésve. Az arabok és indiaiak ismerték az u. n. varázsgyürüt, melyet ma is sokan viselnek baj elhárítására, vagy a szerencse elérése végett. A «Szakuntala» régi ind dráma cselekménye egy Gy. körül forog, melyet Dusjanta király fiatal nejének ad, s amely Gy.-ről (mint Mátyás király) később felismeri a nőt. Arábiában és Persiában még nemrég előkelő emberek smaragdos Gy.-iket utlevél gyanánt kölcsönbe adták alattvalóiknak. Görögországban Solon idejekor minden szabad embernek Gy.-t kellett viselnie, aranyból, ezüstből vagy bronzból; a nők elefántcsontból vagy borostyánkőből készült Gy.-ket viseltek; haldoklók gyakran átadták Gy.-iket hátramaradottaiknak; igy p. Nagy Sándor halálakor Perdikkasnak adta Gy.-jét, miből azt következtették, hogy ezt jelöli ki utódjául. A rómaiak a legrégibb időben csak vasból készül Gy.-ket viseltek s csak a szenátoroknak és a velök egyenrangu tisztviselőknek voltak aranygyürük ujjaikon; később a lovagok is viselhettek ilyen Gy.-ket; mig Hadrian császár alatt ez a megkülönböztető jel eltöröltetett és Justinian minden szabad embernek megengedte a Gy. viselését. A császárok korában drága kövekkel kirakott Gy.-kkel nagy fényüzés történt; az időjáráshoz mérten vékonyabb v. vastagabb Gy.-ket viseltek. A pogányoknál és zsidóknál a Gy. a házasság jelképe volt, ezt a szokást a keresztény népek is átvették és tovább terjesztették. A Gy. már az V. sz.-ban a püspöki hivatal jelvénye, mely annak az egyházzal való frigyét jelképezi; minden bibornok kineveztetésekor Gy.-t kap a pápától. A jegygyürü az egyházi szertartásban is szerepel: Mózes I, 38. 28 és II. 35, 22 szerint házasságkötésnél a Gy.-t megáldja a pap. A Gy.-t a balkéz negyedik ujján kell viselni, mivel a régi hiedelem szerint ezen ujjból az ütér egyenesen a szivbe vezet. V. ö. Schneider F., Die Gestaltung des Ringes vom Mittelalter bis in die Neuzeit (Mainz 1878); Illustrierte Zeitung 1879 évf.; Dr. Szendrey János. A gyürü, történeti és műtörténeti szempontból (Budapest 1890).
Az ékszerek közt a Gy.-k nagy szerepet játszottak az őskorban, melyeket e korokban ugy a nyakon, mint a karon, ujjakon és a lábszárakon hordtak. A nyakgyürük, helyesebben nyakperecek, aránylag későn tünnek fel. A legkorábbiak is a bronzkor végébe tartoznak s egészen a vaskorba való átmenetet jelzik s általánossá csak ez utóbbi korban lesznek, melynek második szakaszában nagyon divatosak. E fém-nyakperecek neve torques (l.o.). Az ujjgyürük, vagyis a tulajdonképeni Gy.-k már feltalálhatók a csiszoltkőkorban (neolit), mikor is rendesen kagylóból készítik őket. A kar- és lábgyürük divatának keletkezésének ideje az ujj Gy. és a nyak-Gy. keletkezési kora közé esik s használatuk az ősidőkben, különösen a fémkorokban igen elterjedt. Találjuk őket a leletekben kagylóból, kőből (különösen a szép jadeitből), agyagból, bronzból, vasból, aranyból, ezüstből. Ez utóbbiak inkább spirális hengerek, mint egyszerü karikák. A kar-Gy.-ket akár a felkaron, akár az alkaron, nevezetesen a csuklón hordják, ma már karpereceknek hivják, jóllehet e név tulajdonképen csak a felkaron hordottakra nézve felel meg tökéletesen a fogalomnak. A láb-Gy.-ket, a karperecek mintájára, lábpereceknek hivják ma. Ezek mind nagyságra, mind formára nézve annyira megegyeznek a karperecekkel, hogy különös rendeltetésüket csak akkor lehet biztosan megállapítani a leletekben, ha tényleg a lábszárcsonton találja az ember őket. E Gy.-kön kivül, melyek kétségtelenül ékszerül szolgáltak s melyeket elég bizonyossággal meghatározni, osztályozni és, mint láttuk, külön-külön elnevezni is tudunk, vannak ugy a vas-, mint a bronzkorban igen nagy számmal oly fémkarikák, melyeknek rendeltetése nem elég világos. Jellemző sajátságuk, hogy a) rendesen sokat találnak belőlök együtt (tehát nem párosan vagy esetleg két-három párt); b) formájuk és nagyságuk tekintetében feltünő egyformaságot mutatnak s végül c) alig van valami diszitésük. Sokan karikapénznek tartják ezeket s e feltevésnek csakugyan van némi jogosultsága. L. Karikapénz.
Gy. vagy taréj (növ., annulus), a harasztok és páfrányok sporangiumán a nagyon megvastagodott sejtekből alakuló képlet, mely a sporangiumok fölrepedését segíti elő; a gombagyürü, helyesebben gombaperec, a gomba lábán lévő kézelőalaku képlet, l. Galóca.
(növ.), a vörös-gyürü somfa népies neve. Minthogy ez a fa gyakran bokoralaku, az oklevelek gyürübokor-ja is erre vonatkozik, v. a farkashársra, melyet, különösen pedig a Thymeleát (Melius J. P.) Gy.-nak szintén neveznek.
l. Fegyverzet és Dinamoelektromos gépek.
(növ.) a Solidago virga aurea, l. Aranyvessző.
l. Függőszerek.
a középkori tornajátékoknak egyik fajtája, mely abban állott, hogy lovaglás közben egy fölakasztott gyürübe kellett beletalálni a lándsával.
l. Gége.
l. Erődítés.
a lapos donga vagy a porosz süvegboltozat szerkesztésének egyik neme, mely abból áll, hogy a boltozat álló hézagai egyik gyámfaltól a másikig haladnak, a fekvő hézagok pedig kötésben váltakoznak. Eféle változatot tolható alakzókon készíthetünk, melyet minden uj téglasor alá léceken csusztatunk; nincs tehát szükség szilárdan álló deszkázott ives állványra. - Ha egy kerek, a középen oszloppal biró helyiséget dongaboltozattal födünk be, ugy hogy az az oszlopon támaszkodik, akkor gyürüs boltozatot kapunk.
több egymással kötésben nem levő egymás fölé feszített boltövből áll. ha t. i. két téglánál vastagabb és hirtelen görbülő boltivet kell szerkesztenünk, akkor vagy a téglákat kellene nagyon megfaragnunk, vagy a boltiv extradosának hézagait igen szélesre hagynunk. Ezt elkerülendő, több 1/2 vagy 1 téglahossz erősségü övet boltozunk függetlenül egymás fölé (l. 1. és 2. ábrát). Megjegyezzük azonban, hogy az igy készült boltiv nem olyan teherbiró, mint az ugyanoly vastagságu, de kötésben szerkesztett boltöv, amiért a Gy. vastagságát már kezdettől fogva nagyobbra kell szabnunk, mint a kötésben egy tagból készült boltiv vastagságát.
[ÁBRA] 1. ábra. 2. ábra.