(lat.), az angol jogban bizonyos birói parancsok, melyeknek közelebbi nevét a parancs tárgya határozza meg.
Jonathán, Aristoteles magyar fordítója, szül. Felkán 181 jan. 17., megh. 1880 ápr.; apja takácsmester volt. Tanult Késmárkon, Miskolcon, majd (1838) Jenába ment, onnét Tübingába, Berlinbe, három évet igy filozofiai és teologiai tanulmányokkal töltve. Hazatérve, először a gróf Mikes-családnál Erdélyben. Magyar-Csesztvén nevelősködött, később Pestre került ugyancsak nevelőnek Szirmay Ádám szeptemvirhez. Tanítványát elkisérvén, innét alkalma nyilt külföldre menni, először Berlinbe, azután Bonnba, onnét nagyobb utazást téve Francia- s Angolországba, Skóciába, mely utjáról csak 1851. tért haza. 1852. elfogadta a neki fölajánlott tanári állást a szarvasi gimnáziumon, melynek 1854. igazgatója lőn. Ugyanez évben elvette Liedemann Róza előkelő pesti kereskedő leányát. 1858-ban elhagyta Szarvast és Pestre ment a protestáns teologiai intézet tanárának. 1866. visszalépett, 1871. magántanár lett a Budapesti egyetemen a görög filozofiai történetéből. Az akadémia 1867. választotta meg levelező tagnak. H. főleg Aristoteles műveinek fordításával foglalkozott. Főbb művei: Aristoteles Három könyve a lélekről (1865); Aristoteles Politikája (1859); Aristoteles Nikomachishoz cimzett etikája (1873); Aristoteles és befolyása az uj bölcsészetre és az életre (Akadémiai székfoglaló 1867). Lefordította Aristoteles metafizikáját is, de ez a mű kézirat maradt. egyéb munkái: Erkölcstelenségek alapvonalai (Martensen után Molnár Aladárral együtt 1864); Molitoris emlékére beszéd (Szarvas 1866); Melanchton Fülöp, élet- és korrajz (Pest 1860); Bibliai kézikönyv (Angus György után 1866). Németül szepesi életképeket irt, melyek a Zipser Anzeigerben (1866) jelentek meg. H. Aristoteles-fordításai részben uttörő munkák, melyeket ma sem pótoltak jobbakkal. A fordítások magyarság és stil tekintetében nem kifogástalanok, de alapos tudásról tesznek tanubizonyságot. V. ö. Hunfalvy Pál, Emlékbeszéd H. fölött (Akad. bölcsészettudományi Értekezések 1881. II. kötetében).
(német), a népigazságszolgáltatásnak egy - nem véres - neme, mely felső Bajorországban a hatóságok erélyes fellépése dacára a legujabb időkig előfordult, s egészen most sem tünt el. Különösen a törvények szerint büntetlen, de a nép jogérzetét sértő gazságok és aljasságok megtorlásául. A népigazságszolgáltatás különös előszeretettel a gazdagok, előkelők ellen fordult és a papok ellen. ha az illető ismételt figyelmeztetés után magaviseletével fel nem hagyott, egyszerre azon vette magát észre, hogy rendesen sötét éjjeli időben száznál is több főre rugó tömeg jelent meg a háza előtt. A befeketített képü álorcás s részben felfegyverzett alakok a házat körülvették s a bünöst az ablakhoz, vagy az ajtó elé idézték, mire a «mester» előlépve a bünös büneinek felsorolását tartalmazó verset olvasott fel. Minden versszak felolvasását gúnykacaj és macskazene követte. Ezt a bünösnek végig kellett hallgatni. Más baja nem történt.
Ferenc Xavér, német pap és zenetudós, szül. Oberellenbachban (Alsó-Bajorország) 1840 ápr. 12. Regensburgban annyi jártasságot szerzett a zenében, hogy már 1862. a passaui három püspöki papnevelőben zenefelügyelő lett, mely állásában 1867-ig működött. Olaszországban különösen a XVI. sz.-beli egyházi zene kincsei után kutatott. 1871. regensburgi székesegyházi karnagy lett, és egyidejüleg a Congregatio sacrorum rituumtól a choral-könyvek (Magister chorallis 1866, magyarra a pécsi növendékpapság társulata fordította 1894), mig másoktól Palestrina műveinek kiadásával bizatott meg. Erejét a vezetése alatt álló templomi karra, valamint az általa alapított zeneiskolára fordította. További érdemeit a Musica divina és a Cäcilienkalender által szerezte. Legujabban kiadta: Bausteine für Musikgeschichte (I. köt. Lipcse 1886).
1. Frigyes, gazdasági iró, szül. Pozsonyban 1826 febr. 21., megh. 1878 május 2-án. 1845-46. a pozsonyi jogakadémián tanult, 1847-1848-ban a magyar-óvári, akkoriban főhercegi gazdasági tanintézetnek volt tanítványa, 1851. ugyanezen tanintézetnek, mely 1850.-ben cs. kir. felsőbb gazdasági tanintézet elnevezés alatt államivá lett, tanársegédje és 1853. rendes tanára lett. A magyar-óvári intézet 1869. az alkotmányos magyar minisztérium kezelése alá jutván H. az akkori tanárok legnagyobb részének példáját követve, Ausztriába helyeztette át magát és Görzben az ő javaslatára 1869. alapított cs. kir. selyemhernyótenyésztési kisérleti állomás vezetője lett, honnét a bécsi cs. kir. Hochschule für Bodencultur nevü gazdasági főiskola rendes tanárául hivatott meg. Főbb művei: Compendium für den arithm. Unterricht an landw. Lehranstallten (Bécs 1858), Beiträge zur Frage über die Akklimatisation d. Pflanzen u. den Samenwechsel (u.o. 11864); Die seuchenartige Krankheit derSeidenraupe (u.o. 1866) c. munka uttörő volt a selyemhernyó betegségei ellen való közdelemben s az e részben elért siker H. nevéhez van füzve. Aufgaben und Hilfsmittel derSamenprüfungsanstalten zur Gewinnung verlässlicher Eier des Amulbeerspinners (u.o. 1869); Studien über die Körperchen der Cornalia (u.o. 1869); Der Seidenspinner des Maulbeerbaumes, seine Aufzucht und seine Krankheiten (u.o. 1871); Wissenschaftlich-praktische Untersuchungen auf dem Gebiete desPflanzenbaues (u.o. 1875-77, 2 köt.); Die Sojabohne (u.o. 1878); Der allgemeine landw. Pflanzenbau (1876).
2. H. Gottlieb, botanikus, az előbbinek fia, szül. Magyar-Óvárott 1854 nov. 28. Bécsben és Tübingában a botanikát tanulta, 1879. a bécsi egyetem magántanára, 1884. u. o. az egyetemen rendkivüli, 1888-ban rendes tanár s a botanikus kert igazgatója. H. a Schwendener-féle iránynak legkiválóbb embere, s a növények fiziologiai és biologiai ismeretén már eddig is sokat lenditett. Nevezetesebb munkái: Die Schutzeinrichtungen in der Entwicklung der Keimpflanze (Bécs 1877); Entwicklungsgeschichte des mechanischen Gewebesystems der Pflanze (Lipcse 1879); Vergleichende Anatomie des assimilatorischen Gewebesystems der Pflanzen (Pringsheim, Jahrbücher für wissenschaftliche Botanik, 13. kötet 1881); Die phísiologischen Leistungen der Pflanzengewebe (Schenk, Handbuch der Botanik-jában, 1. kötet, Boroszló 1882); Physiologische Pflanzen anatomie (Lipcse 1884); Beiträge zur Anatomie und Physiologie der Laubmoose (Pringsheim Jahrbücher, 17. köt., 1886); Über die Beziehungen zwischen Funktion und Lage des Zellkerns bei den Pfalnzen(Jena 1887); Das reizleitende Gewebesystem der Sinnpflanze (Lipcse 1890); Eine botanische Tropenreisc nach dem ino-dmalayschen Archipel (u.o. 1893).
3. H. Mihály (irói Schenk Henrik), nyelvész és etnográfus szül. Magyar-Óvárott 1860 szept. 29. Jelenleg a bécsi udvari muzeum másodőre. Művei: Indische Legenden (1885); Altindischer Geist (1887).
Károly Konstantin Keresztély, német meteorologus, mineralogus és hazánkra nézve botanikus, szül. Erfurtban 1764 febr. 11., megh. Pesten 1832 jul. 1., gyilkos kéz oltotta ki az életét. Mainzban végezvén filozofiai és jogi tanulmányait, nevelősködött. Milecki nevü lengyel nemes ifju mellé kerülve, a szász-freiburgi bányász-akadémiát három éven át látogatta, ahol br. Podmaniczky Károlyt, későbbi pártfogóját barátjául szerezte. A filozofiai doktorátust Erfurtban 1805. érte el. Erfurtban és Weimarban örökségéből élve, idejét irással töltötte el. 1813. Pesten mint magántudós telepedett le. Télen Pasquichnál csillagászatot hallgatott, a nyarat pedig jobbadán Podmanczkynél Aszódon töltötte. Szabad idejét növénygyüjtésre használván föl, a lelt ritkaságokat Kitaibelnek és másoknak adogatta. Közben nyomoruságba jutva, fordítgatott. De mivel uj, botanikai foglalkozásába belemélyedt, 1816. Kitaibel visszavonulása után ennek tanszékéért pályázott, amelyet 1817 ápr. 23. meg is kapott. Székét a következő értekezésével foglalta el: De progressibus scientiae botanicae, tempore recentiore et recentissimo. Előadásaiban De Candolle rendszerét követte. De Stipa capillata cimü ismertetése ekkor jelent meg, sőt magyar és német nyelven is. 1818. a füvészkert igazgatását átvevén, arról gondoskodott, hogy ott hazai növényeinket tenyészthesse. A herbariumot Rochel, Bouchard, Sadler, Láng, Heuffel, Fuchs Vilmos, Kralovanszky, Graf, Mautesch és mások hozzájárulásával és 5000 példányu saját gyüjtésével meglapította. Az ujjáalakított egyetem fennállásának 50-ik évfordulójára irta: Succincta rei herbariae Hungariae et Transilvaniae historia (Buda 1830). Életrajzát többen irták meg. V. ö. Wurzbach lexikonát (VI. köt. 114 lap); Sadler, a Természettudományi Társ. Évkönyve. I. és Kanitz, Versuch einer Gesch. der ungar. Botanik (Halle 1865).
Friv. (növ.), Frivaldszky Imre felfödözte növénygénusz a Balkánon a Gesneraceák családjából, egyetlen egy fajjal (H. Rhodopensis Fric.) kerti virágnak beillik. H. Pohl pro parte a. m.a Lomatozoma Bak.
1. Károly, német festő, szül. Oberesslingenben (Württemberg) 1832 dec. 16.-16. Stuttgartban, majd Düsseldorfban képezte ki magát Hildebrand és Schadow vezetése alatt. Utóbb Münchenbe, Pilotyhoz került. 1864. Olaszországban járt, 1866. Stuttgartban telepedett le, hol 1869-1885. a művészeti iskola tanára volt. Sikerült képei: Württembergi ujoncozás: Jelenet a parasztháboruból; Jelenet a slezvig-holsteini háboruból: A svédek Alporsbach kolostorban (Stuttgart, állami képtár); A schorndorfi asszonyok (barmeni képtár), Jelenet a sziciliai lázadásból (freskokép a bajor nemzeti muzeumban); Tetzel; Savonarola; Rablóbanda a törvényszék előtt.
2. H. Károly Frigyes, német államjogtudós, szül. Helmstedtben 1756 aug. 5., megh. u. o. mint titkos igazságügyi tanácsos; 1782. a német államjog tanára lett Erlangenben, 1786. pedig Helmstedtben. Braunschweigi ügyvivő volt a rastatti kongresszuson s a birodalmi rend, valamint Vesztfália királyság törvényhozó bizottságának tagja. Művei: Handbuch des deutschen Staatsrechts (2 kiad., Berlin 17797, 3 köt.); Deutsches Staatsarchiv (Helmstedt 1796-1808, 16 köt.).
(csehül: Habry), város Csaszlau cseh kerületi kapitányságában, 20 km.-nyire Csaszlautól, (1890) 1728 cseh lak., egy kastéllyal.
(ejtsd: heberszhem), county Georgia É.-amerikai államban, 1200 km2 területtel, 11573 lak., Clarkesville székhellyel.