általános értelemben az, midőn a nőnemü állatot közösülés végett him alá, a kancát csődör, a tehenet bika, az anyajuhot a kos alá eresztik, tüzetesebben azonban H.-on a lovak párzását értik. A H.-ra használt himet hágónak, p. hágócsődör, hágóbika, hágókosnak nevezik. A H.-nak két nemét különböztetik meg, u. m. a szabad és kézből való H.-t. Szabadnak akkor nevezik a H.-t, midőn a him a hágatási idő alatt állandóan az anyák között van, s tetszés szerint s annyiszor hág, ahányszor kedve tartja. Ezen eljárás főleg a szilaj ménesek, gulyák, közönségesebb juhászatokban stb. szokás, s az a hátránya, hogy a him hamar kimerül, mert ugyanazon nőállattal egymásután többször közösül, azért ennél a H.-nál aránylag kevés nőnemü állat számítható egy himre. Kézből való H. az, midőn az üzekedő nőnemü állatot a himmel összeresztik s vele csak egyszer közösülhet, azután pedig elkülönítik tőle. Ezen eljárás van elterjedve a jobb tenyészetekben.
(bány.), 26-30 cm. vastag gerenda, melybe lépcsőszerü fokok vannak bevágva, a létra helyett alkalmazzák ott, hol közelben repeszteni szoktak, mert a lövésektől nem megy oly könnyen tönkre, mint a vékony fából vagy lécekből készült létra.
(ném. Webeleinen: ol. griselle; ang. ratlines), a csarnakkötelekre keresztbe fektetett és azokhoz egy bizonyos kötéssel (öltéssel) erősített vékony kötelek, melyek a matrózoknak az árbocra való kuszásánál hágcsó gyanánt szolgálnak.
1. Frigyes, német költő, szül. Hamburgban 1708 ápr. 23., megh. 1754 okt. 28. Jogot végzett, mire 1728-31. a dán követnek titkára volt Londonban, 1733 óta pedig az English Court (angol kereskedők társulata) titkára Hamburgban. Költeményeinek első gyüjteményében: Versuch einiger Gedichte (1729. ujra kiadta Aug. Sauer, 1883) még a régi izlés hive: műveinek legjobb kiadását: Poetische Werke, Eschenburg eszközölte (1800, 5. köt.). H. nem volt mély, önállóan alkotó tehetség; a német költészet fejlődésére mégis kiváló és jótékony hatást gyakorolt. A korában uralkodó dagályosság v. tanító szárazság ellenében dalaiban igazságra, egyszerüségre, természetességre és dallamosságra törekedett. Főtárgyai: anakreoni életbölcsesség, a természet és barátság dicsőitése, megelégedettség és a társas élet örömei. Valamint e téren Chaulieu és Prior, ugy voltak neki az elbeszélésben és állatmesében Lafontaine, a költői levélben Horatius, mintái. Világnézetében Addison és Shaftesbury hive. Költői nyelve tiszta, természetes; stilje egyszerü és világos, de soha köznapi: előadását kellem és báj jellemzik; verselése változatos és könnyen folyó. H. és Haller az ujkori német irodalom valódi megindítói. V. ö. Schuster Fr. v. H. und seine Bedeutung füt die deutsche Literatur (1882); W. Eigenbrodt, H. und die Erzählung in Reimversen (1884); és G. Witkowski, Die Vorläufer der anakreonischen Dichtung und Fr. v. H. (1889).
2. H. Keresztély Lajos, előbbinek testvéröccse, szül. Hamburgban 1712 febr. 14., megh. 1780 jan. 24. Drezdában, hol titkos követségi tanácsos és a művészeti intézetek közigazgatója volt. Méltán tekintik Winckelmann előzőjének, ki a képzőművészetek helyesebb fölfogását előkészítette. Főművei: Betrachtungen über die Malerei (1762, 2. köt., franciául 1775, 2 köt.) és Briefe über die Kunst (1797, franciául: Lettresa un amateur e la peinture, 1755). tehetséges tájképfestő és karcművész is volt. V. ö. Litzmann, Briefe von Anna Maria von H. an ihren jüng. Sohn (1885).
az ugyanily nevü járás székhelye Arnsberg porosz kerületben, az Ennepe és Volme összefolyásánál, több vasuti vonal találkozásánál (1890) 35428 lak., igen virágzó vas-és szövőiparral; vas-, acél- és hengerező művekkel, vasöntőkkel, pamutfonókkal, szövőkkel, festőkkel és fehérítőkkel, továbbá papir-, bőr-, dohány-, sör- és szeszgyártással; kereskedelmi és ipariskolákkal.
1. Ernő Ágoston, német iró, szül. Königsbergben 1797 ápr. 12., megh. u. o. 1880. Mint königsbergi tanár művész-egyletet és városi muzeumot alapított. Munkái: Olfried und Lisena (költemény, Königsberg 1820); Gedichte (u.o. 1822); Norica (Boroszló 1827); Wunder der St. Kathrina in Siena (Lipcse 1840); Leonardo da Vinci in Mailand (u.o. 1840); Acht Jahre aus dem Leben Michelangelo's (Berlin 1869); továbbá Gebserrel együtt: Beschreibung des Doms in Königsberg (Königsberg 1833); Geschichte des Theaters in Preussen (u.o. 1854); Die deutsche Kunst in unserem Jahrhundert (Berlin 1857) stb.
2. H. Frigyes Henrik (von der H.), német filologus, szül. Schmiedeberg porosz faluban 1780 febr. 19., megh. 1856 jun. 11. Berlinben, hol 1821 óta a német nyelv és irodalom rendes tanára volt. Jogot végzett s egy ideig kamarai hivatalnok volt, de 1806. kizárólag ó-német tanulmányokra adta magát, mire 1810-ben Berlinben s 1811-ben Boroszlóban lett egyetemi tanár. Ő volt a germán filologia első tanára valamely német egyetemen s Lachmann föllépéséig e szaknak legtekintélyesebb, legbefolyásosabb képviselője. Igen sok ó-német könyvet adott ki; a főbbek: Das Nibelungenlied (1810. 4. kiad. 1842): Minnesinger 81838-1856, 5 köt., még ma is nélkülözhetetlen főműve); Lieder derälteren Edda (1821); Gottfried von Strassburg Werke (1823. 2. köt.); Gesammtabentauer (Ó-német kisebb verses elbeszélések, 1850, 3 köt.,); Heldenbuch (1855, 2 köt.) stb. egyéb fontosabb művei: Erzählungen u. Märchen (2 kiad. 1838, 2 köt.), Über dieältesten Darstellungen der Faustsage 81844); Altdeutsche und altnordische heidensagen (2. kiad. 1855, 2 köt.); Briefe in die Heimat (1816-21, 4 köt.). Több munkát Vörschinggel (l.o.) együtt irt v. adott ki, kivel korának legjobb német irodalomtörténetét (Literaturischer grundriss der Geschichte der deutschen Posie, 1812) megirta és több folyóiratot szerkesztett (Museum für altdeutsche Literatur und Kunst, 1809-11., Sammlung für altdeutsche Literatur u. Kunst 1812. st.). Saját folyóirata: Neues Jahrbuch der Berliner Gesellschaft für deutsche Sprache, 1836-53. Igen lelkes, rendkivül buzgó és munkás férfiu volt, kinek a germán tanulmányok fölvirágzása körül nagy érdemei vannak: de dolgozataiból hiányzik a tudományos módszer és kritika, miért is ma már vagy teljesen elavultak, vagy csak a legnagyobb óvatossággal használhatók.
3.H. Gotthilf, vizépítészeti mérnök, szül. Königsbergben 1797 márc. 3., megh. Berlinben 1884 febr. 3. Königsbergben Besseltől matematikát és asztronomiát tanult. 1816. Kulmban teljes napfogyatkozást észlelt. 1826. Pillauban révépítő felügyelő. 1831. az építési bizottság tagja lett és később a tüzér- és mérnökiskolán s az építészeti akadémián vizépítészetet adott elő. 1850. H. mint előadó tanácsos a kereskedelmi minisztériumba jött. 1854-től 1856-ig az akkori Admiralitásnál a Jade mellett a hadikikötő építésének terveivel és előkészítésével, később pedig annak kivitelével volt elfoglalva. 1866. H. a technikai építészeti küldöttség elnöke. 1869. pedig országos főépítészeti igazgatólett, végre pedig 1875. nyugalomba lépett. Művei a következők: Handbuch d. Wasserbaukunst (10 kötet, Berlin 1841-65); Grundzüge der Wahrscheinlichkeitsrechnung (u.o. 1841. 3. kiad. 1882); Über Form und Stärke gewölbter Bogen (u.o. 1844); Über den Einfluss der Tempeartur auf die Bewegung desWassers in Röhren (u.o. 1862); Über die Ausdehnung des Wassers unter verschiedenen Wärmegraden (u.o. 1855); Über die Wärme der Sonnenstrahlen (u.o. 1863); Über die gleichförmige Bewegung des Wassers (u.o. 1876). Továbbá a hajcsövességről néhány értekezés: Über die Oberfläche der Flüssigkeiten (Pogg. Annal. 67., 77. köt.): Über die Scheiben, welche sich beim Zusammenstossen von zwei Wasserstahlen bilen (u.o. 76. köt.) és Über die Auflösung flüssiger Cylinder in Tropfen (u.o. 80. köt.).
4. Károly Gottfried, porosz botanikus, szül. Königsbergben 1749 dec. 24., megh. u. o. 1829. márc. 2., mint orvosügyi tanácsos, királyi udvari gyógyszerész és tanár. A zuzmókról és Poroszország flórájáról irt. Művei: Lehrbuch der Apothekerkunst (8. kiadás, 2 kötet, Königsberg, 1829); Grundriss der Experimental-Chemie (2. kiad. u. o. 1791) Grundzätze de Chemie dzrch Versuchungläuter (u.o. 1796).
5. H. Ottó Frigyes, német erdész, szül. Ilsenburgban 1817 febr. 15., meghalt Berlinben 1880. Atyja, Frigyes Vilmos, Stolberg-Wernigerode gróf főerdőmestere volt. Szaktanulmányait a neustadteberswaldei erdészeti akadémián és a berlini egyetemen végezte. 1845. porosz királyi szolgálatba lépett, 1863. országos főerdőmester volt és 1877. valóságos belső titkos tanácsos. 1880. pedig a földmivelésügyi minisztérium erdészeti osztályának miniszteri igazgatója lett, H. országos főerdőmesteri minőségében egyszersmind a két porosz erdészeti akadémia gondnoka is volt. E minőségben szerzett érdemeit az Eberswalde mellett felállított nagyobb emlék hirdeti. Ő volt az erdészeti szakiskolák elvének határozott hive s neki köszöni létrejöttét a mindeni erdészeti akadémia is, melynek felállítását a képviselőház ellenezte. Az 1871. események után ő szervezte Elzászban az erdészetet s ezenkivül még irodalmilag is működött.
6. H. Tivadar, német festő, szül. Düsseldorfban 1842 máj. 24., az ottani akadémián tanult, 1871. a weimari művészeti iskola tanára lett. 1877-1881. annak igazgatója volt. realista. Különösen hegyi tájakat fest romokkal, régi városokkal, alpesi tájakat, stb. Művei közül Zons város látképe a drezdai képtárban van.
7. H. von Tronege (t. i. Tronia, ma Kirchheim, a rajnai Pfalzban), a német hősmonda és a Nibelung-ének egyik leghatalmasabb alakja, eredetileg (a mitoszban) egy elf (sötét szellem) fia s maga is sötét démon, aki Siegfriedet, a világosság megszemélyesítőjét, megöli. Az északi mondában Högni (ez ott a neve) Gunnar (Gunther) király és Gudrun (Kriemhild) testvére, és nem ő öli meg Sigurdot, hanem Gutorm. Asli megöleti, de fia megboszulja őt. A német mondában H. Gunther király és Brunhild királyné leglelkesebb hive, aki ura és urnője iránti végtelen ragaszkodásból orozva gyilkolja meg Siegfriedet, mivel ez Brunhildát megsértette volt. Midőn Etzel király ünnepségre hivja meg a burgundokat, H. rögtön észreveszi, hogy Kriemhild urainak vesztét tervezi s ellenzi a meghivás elfogadását; de midőn Giselher gyávasággal vádolja, elvállalja a serege vezetését és iszonyu vérontást követ el Etzelburgban. Végre Berni Detre legyőzi, elfogja s Kriemhild elé vezeti, aki Siegfried kardjával leüti fejét. Ifjukorát a Waltharius (X. századi éposz) szerint mint tusz Etzel király udvaránál töltötte, honnan hazaszökött. Midőn utóbb tusztársa, Aquitaniai Walter, szintén hazamenekül és Gunther az oroszágán keresztülvonuló leventét kapzsiságból megtámadja, H. nem akar ez igazságtalan harcban résztvenni, de Gunther kérésére mégis megteszi és megviv Walterrel, aki félszemét kiszurja. Melléknevét már a középkor hozza kapcsolatba a homerosi Trójával.
város Elzász német birodalmi tartomány alsó-elzászi kerületében, 28 km.-nyire Strassburgtól, a Moder, vasut és a 14757 ha.-nyi felületet takaró H.-i erdő mellett (1890) 14752 lak., jelentékeny komlótermeléssel, pamut- és gyapjufonással, szappangyártással és fayence-kályhakészítéssel. A XIII. századból való szt. György nevü templomában egy pompás, 1523. készült tabernakulumot, a szt. Miklós-templomban pedig egy a XV. században faragott szt. sirt őriznek. H. a XII. században alapíttatott; Barbarossa Frigyes gyakran lakott benne. 1255. birodalmi várossá lett. A vesztfáliai békében Franciaországhoz került. 1675. a császáriak, 1677. a franciák, 1715. megint a császáriak és 1706. ujra a franciák foglalták el.
1540 jun. 12.-től jul. 16-ig tartatott V. Károly császár kivánságára, oly célból, hogy itt az 1539.. Frankfurtban tartott értekezlet folytatásaként kisértsék meg a katolikusok és protestánsok egyesítését. A hosszas értekezlet eredménye csak azon határozat lett, hogy mindkét fél képviselői, az elősorolt rendek által egyenlő számban megválasztva, mielőbb jöjjenek össze Wormsba és a vitás pontokra nézve igyekezzenek kiegyezni.
Károly Rudolf, svájci protestáns teologus, szül. Baselben 1801 márc. 4., megh. u. o. 1874. jun. 7. Teologiai tanulmányait Berlinben végezte s itt Schleiermacher iskolájához csatlakozott; a szülővárosában ekkortájt ujból szervezett főiskolán tanári képesítést nyert, ugyanitt 1828. rendes tanárrá lett. Egyházi beszédein kivül, melyek 1830-75. 9 kötetben jelentek meg, kiválóbb művei: Encyclopädie u. Methodologie der theologischen Wissenschaften (10. kiad. 1880); Lehrbuch der Dogmengeschichte (5. kiad. 1867); Vorlesungen über die Kirchengeschichte von derältesten zeit bis zum 19-ten Jahrhundert (ujabb kiad. 1868-72. 7 köt., a művelt laikus közönség által élvezhető kedves olvasmány); Grundlinien der Liturgik u. Homiletik (1863); Ökolampad u. Mykonius (1859); Encyclopediáját magyarra lefordította Révész Imre, kiadták Pesten a pesti ev. ref. teol. intézet tanárai 1857. mint a Protestáns teol. könyvtár 1.ső kötetét. Dogmatörténelmét pedig iskolai használatra, kézirat gyanánt ilycim alatt: Hitnézetek történelme Balogh F. (Debrecen 1878).
Ede, svájci fizikus, szül. Baselben 1833 febr. 20.; szülővárosában az egyetemen a fizika tanára. Számos értekezést közölt a Poggendorff-, illetőleg Weidemann-féle Annalen der Phys. und Chemie c. folyóiratban, a baseli természettud. társulat folyóiratában és az Archives de Geneveben. Fontosabb dolgozatainak következő a cimük: Übertragung hocher Töne durch das Telephon (Wiedem. Annalen 6. köt.); Das Stokes'sesche Gesetz (u.o. 8. köt.); Fortpflanzung der Elektricität im Telegraphendraht (u.o. 29. k.; Johannes bernoulli und d. Begriff der energie, Verhandl. d. naturforsch. ges. (Basel, 8. köt. stb.).